SG.hu·

Nem gyártják le az orosz chipeket

Nem gyártják le az orosz chipeket
A külföldi tiltások miatt nem tudnak elég chipet leszállítani, így bajban vannak az orosz cégek.

Az Ukrajnában dúló háború és a nyugati szankciók kapcsán nem is olyan régen arról írtunk, hogy már 7 nanométeres chipen dolgozik az orosz fél, eközben azonban egyre nagyobb problémával kénytelenek szembenézni a gyártás, pontosabban a leszállítás területén. A külföldi partnerek lépései miatt még a korábban megrendelt példányokat sem kapják meg, így jóval kevesebb PC-t és szervert tudtak összeállítani.

A Kommerszant adott hírt a napokban a digitális fejlődésért, a kommunikációért, valamint a tömegtájékoztatásért felelős minisztérium vezetőjének kijelentéseiről, amelyek egy igencsak borús képet tárnak elénk. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy az idei évben alig 15 ezer PC-t és mindössze 8 ezer szervert tudtak átadni az országban, legalábbis azok közül, amelyek a hazai eredetű Elbrusz-, illetve Bajkál-chipekre épülnek, miközben ezen fejlesztésekből korábban jóval több példányt rendeltek meg a tajvani partnertől. A problémát az jelenti, hogy a TSMC szintén leállította a kiszállítást, vagyis az orosz fél gyártókapacitás nélkül maradt, így hiába állnak rendelkezésre a hazai fejlesztések, ezeket nem tudják konkrét termékekké formálni.

Oroszországnak óriási szüksége van a külföldi partnerekre, mivel a legfejlettebb hazai gyártósor 90 nanométeres chipeket tud csak előállítani, miközben a szintén orosz MCST által tervezett újabb chipek már 16 nanométeres csíkszélességre épülnek. A tulajdonképpeni gyártást emiatt a TSMC (és egyéb külföldi cégek) végezték, a szankciók és tiltások miatt azonban leálltak a szállítások, az AMD és az Intel pedig már februárban jelezte, hogy nem szállítanak le újabb példányokat az orosz vásárlóknak. Az orosz minisztérium azt kifogásolja, hogy a korábban megrendelt szállítmányokat sem kapták idén meg, annak ellenére, hogy ezek jelentős részét már legyártották.

Egyelőre nem tudni, miként folytatódik a konfliktus, a békét azonban egyre többen kívánják, ez minden bizonnyal mindkét félnek jól jönne – egyikük sem szeretne azonban vesztesként kikerülni abból, ami a harc folytatását jelenti.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2022. 12. 22.. 12:26||#4
"Az orosz energiahordozók után már csak a kínai gyártókapacitást kellene feladnia az EU-nak, ezzel elérhetnék a gazdasági versenyképesség teljes feladását, azaz a 100%-os öntökönlövést."

Nem ez a cel? Mert nekem ugy tunik az. Az europai deindusztrializacio jelenleg ott tart, hogy az az europai gyar amit nem Kinaba visznek, az az USA-ba kerul.

"Ez az USA szankcióinak a hozadéka."

Valahogy mindig az USA talalja ki az uj szankciokat, de valamiert mindig csak Europat erintik sulyosan.

ps: Ennel mar csak az volt jobb amikor az EU bevezette a korlatozast az orosz olajszarmazekokra, majd Oroszorszag eladta oket Indianak az eddigi aron, Indiabol eladtak az USA-nak magasabb aron, majd az USA-bol eladtak az EU-ba, meg magasabb aron. Es egy fel bolygo koruli kor szallitas utan tobbszoros aron kirakodtak az EU-ban, ahova kozvetlenul is johetett volna. Az orosz allamot kozben semmilyen veszteseg nem erte. Az EU-n kivul pedig mindenki mas nyert rajta. Plusz az extra szallitasok miatt meg a kornyezetet is sikerult sokkal jobban szennyezni.
© Ellaberin2022. 12. 22.. 09:54||#3
Ennek éppen semmi köze az EU-hoz. Ez az USA szankcióinak a hozadéka.
© asgh2022. 12. 22.. 09:26||#2
Az orosz energiahordozók után már csak a kínai gyártókapacitást kellene feladnia az EU-nak, ezzel elérhetnék a gazdasági versenyképesség teljes feladását, azaz a 100%-os öntökönlövést.
© kvp2022. 12. 22.. 04:38||#1
Valoszinuleg a kinaiak szivesen atveszik az orosz chip beszallito szerepet es ezzel mar ket atomhatalom lesz erdekelt abban, hogy a nyugati technologia kinai kezbe keruljon. Lassan johetne mar az EU reszerol a teljes kereskedelmi blokad Kinaval szemben is...