SG.hu·
A Föld oxigénjének rejtélyei
A Föld légköre egykor alig tartalmazott oxigént, évmilliárdokra volt szükség, hogy elegendő képződjön abból az elemből, ami életben tart minket. "Az emberek számára természetes az oxigén, mivel itt van, és folyamatosan lélegezzük" - mondta Dr. Donald E. Canfield, a Dél-Dániai Egyetem kutatója. "Azonban a miénk az egyetlen ismert bolygó, ami oxigénnel rendelkezik"
Bár a tudósok évtizedek óta küszködnek az oxigén térhódításának rekonstruálásával, több alapvető felfedezés is született. Az elmúlt két hét különösen fontos volt ebben a tekintetben, mivel Canfield és munkatársai két tanulmányt is publikáltak, melyek jelentős ismereteket adhatnak az oxigén történetének legfontosabb fejezeteihez. A kutatók megállapították, hogy az oxigénben gazdag légkör a geológia és a biológia egy komplikált viszonyának az eredménye.
Az ősi légkör tanulmányozásához a geokémikusok a régmúlt kőzeteinek úgynevezett kémiai ujjlenyomatait vizsgálják. Egyes kőzetek olyan molekulákat tartalmaznak, amik csak az oxigén jelenlétében jöhettek létre. Minél több ilyen molekulát találnak egy kőzetben, annál több oxigénnek kellett jelen lennie a légkörben az adott periódusban.
A Föld legősibb kőzeteiben nincs nyoma a légköri oxigénnek. A vizsgálatokból megállapítást nyert, hogy az oxigén helyett a kezdeti levegő főként széndioxidból, metánból és nitrogénből tevődött össze. A Nap sugarai létrehoztak némi szabad oxigént a széndioxiddal és más molekulákkal bekövetkezett reakcióikból, ez azonban szinte a kialakuláskor el is tűnt, az oxigén ugyanis egy nagyon "barátságos" elem, számtalan molekulával képes kötést alkotni, például a kövekben fellelhető vassal, melynek rozsda az eredménye. Vehetjük azonban a vulkánokból kitörő hidrogént, mellyel hidrogén peroxidot alkottak, más szavakkal a korai Föld egy hatalmas oxigén vákuum volt.
Ez hárommillió évvel ezelőtt változott meg. Canfield csapata szeptember végén számoltak be ennek az időszaknak a kőzeteiben talált oxigén ujjlenyomatokkal kapcsolatos felfedezéseiről. Becslésük szerint a hárommilliárd évvel ezelőtti légkör csupán 0,03 százalékával rendelkezett a mai oxigénszintnek. Ez nem hangzik soknak, mégis hatalmas elmozdulást jelentett a Föld kémiájában.
A napfény önmagában nem tudott ennyi oxigént hozzátenni a légkörhöz, csak az élet. Hárommilliárd évvel ezelőtt egyes mikrobák elsajátították a fotoszintézis képességét. Az óceán felszínén lebegve a napfény energiáját használták fel, hogy megéljenek és szaporodjanak a víz és a széndioxid segítségével, melléktermékként oxigént adva le. Ennek nagy részét elszívta a korábban említett vákuum, valamint a mikrobák halálakor, az oxigén reakcióba lépett szénmolekuláikkal. Egy kevés oxigén azonban visszamaradt, mivel a halott mikrobák szerves anyagának egy része lesüllyedt a felszínről az óceán fenekére, ahol az oxigén nem tudott reakcióba lépni vele, így a levegőben maradt.
Több százmillió év telt el így, és az oxigén továbbra is ritka maradt, azonban ebben az időszakban a vákuum is gyengülni kezdett. A bolygó lehűlt és vulkánjai is kevesebb hidrogént bocsátottak ki a légkörbe, így kevesebb oxigént szívtak el. Canfield szerint ez a gyengülő vákuum vezetett a geokémikusok által a kőzetekben észlelt hirtelen oxigénnövekedéshez körülbelül 2,3 milliárd évvel ezelőtt. "Eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol a Föld eléggé lehűlt ahhoz, hogy az egyensúly az oxigén javára billenjen" - mondta. Az oxigénrobbanás olaj lehetett az élet tüzére. A légköri oxigéntöbblet megtámadta a felszíni kőzeteket, foszfort és vasat szabadítva fel, melyek az óceánba áramolva tápanyagként szolgáltak, a mikrobák virágkorukat élték és még több oxigént juttattak a levegőbe.
A héten közzétett tanulmányukban, Canfield és kollégái szerint annyi oxigén került a légkörbe, hogy több ezer méterre behatoltak az óceán mélységeibe. Canfield elmélete szerint akkoriban az oxigénszint elérhette a mait, legalábbis egy ideig. Ez a robbanás azonban egyfajta önpusztítást is eredményezett az oxigén szemszögéből. A tengerfenékre záporozó mikrobák szénben gazdag kőzeteket hoztak létre. Később ezek a kőzetek kiemelkedve szárazföldeket alkottak, ahol reakcióba léphettek az oxigénnel, kivonva azt a légkörből. Az élet tehát újabb vákuumot kreált, melynek hatására 2 milliárd évvel ezelőtt az oxigénszint a mai 0,01 százalékára zuhant vissza.
Az élet és a bolygó tovább játszadozott az oxigénnel az elmúlt kétmilliárd év alatt. A növények fejlődésükkel elkezdtek hatalmas szénmennyiséget tárolni a fákban és más kemény szövetekben, kevesebb szenet hagyva, ami reakcióba léphetett az oxigénnel. 300 millió évvel ezelőtt az oxigénszint a mai másfélszerese volt, azonban a kontinensek mozgásával a bolygó földtana a sivatagoknak kedvezett, az erdős területek zsugorodtak, csökkentve az oxigénszinteket.
Ahogy Canfield előtt egyre jobban kibontakozik ez a történet, egyre bizonytalanabbá válik a jövőt illetően. Megtartja a Föld ezt a példátlan oxigén ellátást, vagy újra drasztikus csökkenésbe kezd? "Nem hiszem, hogy ezt pontosan meg lehetne jósolni" - összegzett. "Ez nagyban függ a földtan szeszélyeitől"
Bár a tudósok évtizedek óta küszködnek az oxigén térhódításának rekonstruálásával, több alapvető felfedezés is született. Az elmúlt két hét különösen fontos volt ebben a tekintetben, mivel Canfield és munkatársai két tanulmányt is publikáltak, melyek jelentős ismereteket adhatnak az oxigén történetének legfontosabb fejezeteihez. A kutatók megállapították, hogy az oxigénben gazdag légkör a geológia és a biológia egy komplikált viszonyának az eredménye.
Az ősi légkör tanulmányozásához a geokémikusok a régmúlt kőzeteinek úgynevezett kémiai ujjlenyomatait vizsgálják. Egyes kőzetek olyan molekulákat tartalmaznak, amik csak az oxigén jelenlétében jöhettek létre. Minél több ilyen molekulát találnak egy kőzetben, annál több oxigénnek kellett jelen lennie a légkörben az adott periódusban.
A Föld legősibb kőzeteiben nincs nyoma a légköri oxigénnek. A vizsgálatokból megállapítást nyert, hogy az oxigén helyett a kezdeti levegő főként széndioxidból, metánból és nitrogénből tevődött össze. A Nap sugarai létrehoztak némi szabad oxigént a széndioxiddal és más molekulákkal bekövetkezett reakcióikból, ez azonban szinte a kialakuláskor el is tűnt, az oxigén ugyanis egy nagyon "barátságos" elem, számtalan molekulával képes kötést alkotni, például a kövekben fellelhető vassal, melynek rozsda az eredménye. Vehetjük azonban a vulkánokból kitörő hidrogént, mellyel hidrogén peroxidot alkottak, más szavakkal a korai Föld egy hatalmas oxigén vákuum volt.Ez hárommillió évvel ezelőtt változott meg. Canfield csapata szeptember végén számoltak be ennek az időszaknak a kőzeteiben talált oxigén ujjlenyomatokkal kapcsolatos felfedezéseiről. Becslésük szerint a hárommilliárd évvel ezelőtti légkör csupán 0,03 százalékával rendelkezett a mai oxigénszintnek. Ez nem hangzik soknak, mégis hatalmas elmozdulást jelentett a Föld kémiájában.
A napfény önmagában nem tudott ennyi oxigént hozzátenni a légkörhöz, csak az élet. Hárommilliárd évvel ezelőtt egyes mikrobák elsajátították a fotoszintézis képességét. Az óceán felszínén lebegve a napfény energiáját használták fel, hogy megéljenek és szaporodjanak a víz és a széndioxid segítségével, melléktermékként oxigént adva le. Ennek nagy részét elszívta a korábban említett vákuum, valamint a mikrobák halálakor, az oxigén reakcióba lépett szénmolekuláikkal. Egy kevés oxigén azonban visszamaradt, mivel a halott mikrobák szerves anyagának egy része lesüllyedt a felszínről az óceán fenekére, ahol az oxigén nem tudott reakcióba lépni vele, így a levegőben maradt.
Több százmillió év telt el így, és az oxigén továbbra is ritka maradt, azonban ebben az időszakban a vákuum is gyengülni kezdett. A bolygó lehűlt és vulkánjai is kevesebb hidrogént bocsátottak ki a légkörbe, így kevesebb oxigént szívtak el. Canfield szerint ez a gyengülő vákuum vezetett a geokémikusok által a kőzetekben észlelt hirtelen oxigénnövekedéshez körülbelül 2,3 milliárd évvel ezelőtt. "Eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol a Föld eléggé lehűlt ahhoz, hogy az egyensúly az oxigén javára billenjen" - mondta. Az oxigénrobbanás olaj lehetett az élet tüzére. A légköri oxigéntöbblet megtámadta a felszíni kőzeteket, foszfort és vasat szabadítva fel, melyek az óceánba áramolva tápanyagként szolgáltak, a mikrobák virágkorukat élték és még több oxigént juttattak a levegőbe.
A héten közzétett tanulmányukban, Canfield és kollégái szerint annyi oxigén került a légkörbe, hogy több ezer méterre behatoltak az óceán mélységeibe. Canfield elmélete szerint akkoriban az oxigénszint elérhette a mait, legalábbis egy ideig. Ez a robbanás azonban egyfajta önpusztítást is eredményezett az oxigén szemszögéből. A tengerfenékre záporozó mikrobák szénben gazdag kőzeteket hoztak létre. Később ezek a kőzetek kiemelkedve szárazföldeket alkottak, ahol reakcióba léphettek az oxigénnel, kivonva azt a légkörből. Az élet tehát újabb vákuumot kreált, melynek hatására 2 milliárd évvel ezelőtt az oxigénszint a mai 0,01 százalékára zuhant vissza.Az élet és a bolygó tovább játszadozott az oxigénnel az elmúlt kétmilliárd év alatt. A növények fejlődésükkel elkezdtek hatalmas szénmennyiséget tárolni a fákban és más kemény szövetekben, kevesebb szenet hagyva, ami reakcióba léphetett az oxigénnel. 300 millió évvel ezelőtt az oxigénszint a mai másfélszerese volt, azonban a kontinensek mozgásával a bolygó földtana a sivatagoknak kedvezett, az erdős területek zsugorodtak, csökkentve az oxigénszinteket.
Ahogy Canfield előtt egyre jobban kibontakozik ez a történet, egyre bizonytalanabbá válik a jövőt illetően. Megtartja a Föld ezt a példátlan oxigén ellátást, vagy újra drasztikus csökkenésbe kezd? "Nem hiszem, hogy ezt pontosan meg lehetne jósolni" - összegzett. "Ez nagyban függ a földtan szeszélyeitől"