Tudatos álom / testelhagyás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#528
Kedves Smiti!



Az igazi életöröm nem a célok hajkurászásából származik.
Sõt.
Az Élettel való közösség ad életörömöt és értelmes célokat az embernek, de nem ezeknek a céloknak az elérésétõl lesz boldog, hanem az Élettel való közösségtõl.


Smiti:
”…..2. az abszolut igazság biztos ,hogy nem a te kis fejecskédben honol 😄DDDDDD….”

Fony:
Teljesen egyetértek.
Az Igazsának a fej kevés.
A szellemet, lelket, szívet is magának követeli.

Smiti:
”…..ha egy ember így kijelenti ,hogy az amit õ mond az abszolut igazság. hát barátom én én ehez nem is tudok mit szólni……”

Fony:
Az igazság akkor Igazság, ha abszolút, önmagának nem ellentmondó, örök, változtathatatlan.

Egymásnak ellentmondó állításokat egyszerre igaznak tartani, és hinni, - tudathasadáshoz vezet.

Több, egymásnak ellentmondó állítás egyszerre nem lehet igaz, így mindenképpen döntened kell, melyiket hiszed, melyiket nem.

Jézus állította magáról, hogy Õ az abszolút Igazság.
Ebben jogod van nem hinni.
De ha Jézus Szavait, parancsolatait nem tartod Igazságosnak, akkor mondd el, hogy szerinted miért nem az.
Ha pedig nem is tudod, mit szólj hozzá....


Mert aki nem akarja mérlegelni azt, amit a másik mond, „…azt hivják emberi sötétségnek. korom fekete ködös sötétségnek. ha az õseink mind ilyenek lettek volna még mindig a középkorban élnénk. és a lócitromot szagolhatnád az ablakod alatt….”

Üdv
Imre
#527
Meg van bocsájtva.<#wave>
#526
Bocs egyel feljebblevõhöz szólt
#525
Kedves fiatal barátom.Szerintem hagyd azt a lányt a barátjával együtt a fenébe.Ha még suliba jársz akkor elég fiatal vagy ahhoz hogy kivárd az IGAZIt.Hidd el nekem hogy jó esélyed van rá hogy egy másik lány oldalán megtaláld a boldogságot.AZ amit rémálomnak hiszel szerintem csak egy CSALÓDÁS amire gyógyulást hoz az idõ...FEL A FEJJEL és kivárni azt akit neked szánt a SORS......
#524
"Az ÉLET elõl futni nem érdemes, amit meg életnek gondol, úgy sem éri utól."

nem az ,hogy nem érdemes hanem nem lehet. viszotn egyes történések következmény fonalait ott lehet hagyni. vagy harcolni azért ,hogy a fonalak pozitív írányba szövõdjenek tovább.

nem éri utol? de igen. szép lassan. de azátn új élt tûz ki. és ez így van rendjén. csak az az ember boldog akinek beteljesületlen céljai is vanak a belejesültek melett. képzeld már el mi lenne veled ,ha nem lenne miért törnöd magad, nem lenne miért harcolniod, nem lenne mit hajkurásznod, nem lenne miért élned.


" Te esetedben miért nem hasznosítható egy abszolut Igazság, ami mindenkire érvényes?"

azért mert az álmomat nem tudom pontosan mi váltotta ki. de nem az élet elõl futok. ezért nem.
2. az abszolut igazség biztos ,hogy nem a te kis fejecskédben honol 😄DDDDDD

ha egy ember így kijelenti ,hogy az amit õ mond az abszolut igazság. hát barátom én én ehez nem is tudok mit szólni. ezzel teljesen kivül zártad a viláágot, és körbe takaróztál a szubjektív álomvilágoddal. de ez eddig nem is lenne akkora baj. mert sok vak ember van. de aki nem akarja elfogadni és mérlegeélni amit amásik mond, sõt abszolut igazságnak nevez vmit ( ami rádásul mindegy hagyjuk), azt hivják emberi sötétségnek. korom fekete ködös sötétségnek. ha az õseink mind ilyenek lettek volna még mindig a középkorban élnénk. és a lócitromot szagolhatnád az ablakod alatt

...


😊

"Nos, mennyire tippelsz?"

harmincon túl? ööö ize.
áá most már minedgy mennyit tippelek. ha meg van a kévégsõ korlátom.
legyen mondjuk 30 😊))))))


áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

#523
Szia, Smity!

Mostanában én sem járok fel a fórumra, csak megláttam, hogy megint fent van ez a téma, és gondoltam benézek.
Off:
Eltûnésemnek nem a kérdésed volt az oka, hanem az elfoglaltságaim.
De hogy a kérdésedre is válaszoljak, - bár tippelni nem voltál hajlandó - harmincon túl, ötvenen innen.
Ennyi segítség elég kell hogy legyen.
Nos, mennyire tippelsz?

On:
Nem logikus, amit mondasz.
Az ÉLET elõl futni nem érdemes, amit meg életnek gondol, úgy sem éri utól.

A Te esetedben miért nem hasznosítható egy abszolut Igazság, ami mindenkire érvényes?
#522
Furcsa ez az egész...

Vajon pl a Dalai Láma+Sri Chimony + az ilyen szerzetesek már milyen nagy szintenmûvelik ezt a mûvészetet?
#521
Mostanába nem járok fel afórumra, csak gy topicba néztem fel mostanába egy infóért. de mikor megláttam a nevedet csak bejöttem. rejtélyesen eltüntél miútán megkédeztem a korodat <#nyes><#nyes><#nyes> azóta nem is láttalak. na tehát válaszolsz a kérésemre? 😊)))


köszi. 😊)

de ez hülyeség. nem is akármekkora. de nem részletezem. aki az életéért fut vagy megtudja menteni vagy nem. természetesen nagyobb rá az esély hogy megmeneküól ha fut és nem csak áll mint akinek oda ragatt a ciõje az aszfalthoz. aki emg elvszti az életét istenért, azbiztos ,hogy többet vissza sem kapja azt , míg vki felnem világosítja.

de még ha igaz is volna, ez az én esetemben nem hasznosítható semmi kép. 😊

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

#520
Szia, Smity!

Csak eszembe jutott egy bibliai idézet:

Mk. 8,35
Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

Lehet hogy valami elõl és valamiért futsz egyszerre.

Az ÉLET elõl és az életért.

Miért nem állsz már meg, hogy utólérhessen?

Üdv
Imre
#519
majd egyszer ha lesz idõm végig ondolom ,hogy ez mivel asszociálható össze a valóságban, s ezek az álmok mely eseményekrõl vetültek vissza

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

#518
én különben már nagyon régóta azt álmodom szinte minden este ,hogy futok. de mindig más elõl, mindig más okból. de mindig kétségbeesetten futok, hol a sötétségbe hol a világosságba. nagyon rossz érzéseket tud bennem kelteni, mikor felkelek úgy hogy kb 2 perce az életemért, az érzéseimért futottam megállás nélkül. vagy talán pont az életem és érzéseim elöl?

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

#517
elnézést, kétszer nyomtam mehet.-et

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

#516
"Fogjam meg a kezed? "--én meg majd fogom a másik kezét 😊)))

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

#515
"Fogjam meg a kezed? "--én meg majd fogom a másik kezét 😊)))

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

#514
Imre nem ilyen ablakokra meg ajtókra gondolt sztem. hanem arra a bizonyios állapotra amikor teljes tudatából nem tud kiszabadulni az ember foglakoztatja minden: " az abalkot becsuktam? az ajtó nyitva maradt?" e nem csak ezek. " felhúztam azt a rohatt órát?"

vagy esetleg elõjöhet az az õsi ösztön ami nem meri önkívületi állapotba helyezni a testet, mert "félti" ,hogy levadásszák. ebben az esetben bejön vki az ablakon és stb...........

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

#513
mikor már huszadjára látod ugyanazt az álmot, elekzd pörögni a tudatod, hogy: jé láttam én már ezt az esemény tvhol. majd mikor elkezdel gondolkodni egybõl felkelsz , (tapasztalat, ha álmomban erõsen gondolkodok felkelek)vagy rájössz ,hogy cask álmodol, és te irányíthatod az egészet.

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

sz4bolcs
#512
Fogjam meg a kezed? Nekem nem lennének félelmeim, nem ugranék el a busz elöl. Nézd meg, és majd továbbáll. Ezt szeretettel írom, és nem biztos hogy igaz.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

Trade
#511
Udvozlom a tema szakertoit'
Regebben csak beleolvastam ebbe a topica.
De a napokban nagyon rossz dolgok tortentek velem.Visszatero almom van.
Es ez mar a napjaimra is kihat.
Akkor az elozmenyekrol:Volt egy lany akivel nagyon jo viszonyban voltam de csak 2-er talalkoztam vele de telefonon es e-mailen nagyon jo volt vele mindig.
Azutan hogy Pestre koltoztem meg is beszeltuk hogy talalkozni fogunk.
Nagyon vartam a talalkozot,ugy ereztem ismet szerelmes lettem.
A parlament elott lofraltam es vartam hogy mikor jon.Egyszer csak a telefonomra neztem es lattam egy sms-t.O volt az :sajnos kozbe jott neki
1-2 dolog es nem tud jonni de majd jovoheten bepotoljuk.
A lany azutan nem vette fel tobbet nekem a telefonjat.Probaltam hivni
uzenetet kuldeni de semmi nem tortent.
Alig tudtam rola vmilyen szemelyes dolgot,meg szerencse hogy egyszer megkerdeztem melyik suli jart.
Ezutan elmentem a sulijahoz,de eloszor csak sunyin kerestem,feltem hogy mit fog majd mondani.Egy hettel kesobb ismet elmentem es elegem lett a bizonytalansagbol es lesz ami lesz mostmar megtalalom.Konkret nevet mondtam meg fontos dolgokat.Nem is telt sokba odajott hogy mit keresek itt.
"Szerinted?"-mondtam de alig jutottam szohoz(kb 1 eve nem lattam),
meghizott meg a haja is mas volt,de meg mindig olyan bajos volt mint regen.
Neki surgosen orara kellett mennie,mondtam neki hogy majd visszajovok.
Egy oraval kesobb visszamentem es vartam a sulija elott.
Amikor kijott meglatott de nem lepett oda hozzam.
Azutan mar tudtam hogy veszett ugy az egesz.
Nagy busan elindultam a masik iranyba,aztan a metroban megis talalkoztunk
Kerdeztem aztan hogy beulunk vhova?-de neki mennie kellett haza.
Ahogy elsetalt a nyugati elott tudtam soha tobbet nem latom
Na nekem is.........Parszor meg probaltam hivni,aztan vki visszairt hogy a volt tulaj baratja.
Hat idaig a valos tortenet.
A remalmom pedig az amikor vele beszelgetek es akkor hirtelen odalep a baratja,
aki megakart verni.En meg megijedek,a sajat almomban.

Segitsetek hogy gyozzem le ot?Hogy gyozzem le sajat felelmeimet?

#510
Akkor jó.
De vigyázz, hogy holnap se legyen gond.
Szabi, erre nem a Te tudatod volt képes.
sz4bolcs
#509
Ma már nincs ez a gondom, de érdekes élmény volt. Jó fölfedezni, hogy a tudatom mikre képes.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

Aquir
#508
jé, mik mennek itt😊

háistennek nincsenek ilyen gondjaim, én csak párszor tudatos álmodok, és az naccerû volt 😊

A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n

#507
Mi a haszon ebbõl??
Magamról beszélve kiútkeresés volt, tévút lett belõle<#confused><#falbav>.
A haszon Isten kegyelme volt, az, hogy megadta a megtérést és a szabadulást.

A többiek motivációjáról nem tudok nyilatkozni, de szerintem - mivel gondolom még fiatalok - így tapasztalatlanok is, többségében egyszerû szimpla kíváncsiság.
De kérdezd meg Tõlük is. (lásd alant)

Nappal miért nem érzékeli a "tûzfal"?
Érzékeli az, legfeljebb nem, vagy roszzul ismeri fel<#nemtudom>, így gyanútlanul beengedi.

- mert vagy nincs betöltve és frissítve a vírusdefiníció,
_ úgy van csomagolva, hogy ne legyen olyan könnyen felismerhetõ.
- vagy a rosszabik eset - hamis definíciók vannak megadva, ami vírusnak érzékel valódi programokat és valódinak hamis információkat.
Pl:
Nappal van, dolgozik a memória teljes kapacitással, jön egy ilyen könyv, mint pl ez a "Tudatos álmodás" vagy hasonlók, a fórumozók etetik egymást, hogy milyen fajin, érdekes dolgok törpénnek, ha alkalmazunk ilyen technikákat.

Az elme pedig az akaratát a benne lévõ szellemi definíciók alapján a következõk mellé teszi, vagyis a tûzfalnak parancsot ad, dönt:

vagy:
marhaság az egész, és nem kísértem Istent,mert nincs szükségem rá <#ejnye1>- nem engedem be, nem azonosulok vele,

vagy
ez igen, így én is lehetek valaki, majd így több, nagyobb leszek,(Egó)és elkezdem alkalmazni, - vagyis beengedem. (Aztán iszom a feketelevest.(nem feketekávét!!))

#506
Öö.. fõleg azt akartam kérdezni, ki az aki ilyennel szórakozik és mi a haszna belõle, mit akar elérni? +hogy nappal miért nem érzékeli a "tûzfal", hogyha valaki be akar jönni.
#505
Szia, Zsoldos!

Nappal ha otthon vagy Te sem zárod be az ajtót, mert tudod kontrollálni, ki akar bejönni. Aztán vagy beengeded, vagy nem.
De éjszakára Te is bezárkózol.
Ha nappal egy rablót engedsz a lakásba, és nem ismered fel, körülnéz, és éjszaka jön vissza, amikor alszol és bemászik az ablakon.

Asztrálhackerek.
Ez nagyon jó hasonlat.

Nem látod, csak tapasztalod, hogy valami vírus került a memóriába, ami átprogramoz mindent. Elõször csak érthetetlen hirtelen hangulatváltozások, majd depresszió, kínzó gondolatok, stb.

Mindaddig, amíg be nem indítjuk a vírusirtót<#violent>, és le nem leplezzük a gaz férget.
De a megoldás nem az állandó vírusirtás, hanem az, hogy nem használjuk tovább<#ejnye1> azt a programot, ahonnan a féreg lejött.

#504
Ha az az "ablak" nyitvatarthato napkozben, miert veszelyes ez ejszaka alvas kozben? Nappal nem jonnek az "illetektelen"ek, kerulik a feltunest? Ja es kik ok, rosszindulatu asztralhackerek?

A fakirok is csak egy ideig tudjak visszafojtani a sebeik verzeset? Szerencsere azt nem mutogatjak, mikor beindul otthon a spricc este 😊
#503
Szia, Szabi!

Hallottam és (sajnos) végig is éltem.
Bajban vagy barátocskám, mert olyasmibe kutakodtál bele, amibe nem kellett volna.
Sürgõsen állj le ezekkel a tudatos manipulálásokkal.
Olyan ez, mint amikor az ember kikapcsolja az automatizmust és saját maga próbálja irányítani az automatikus testi funkciókat.
Példával illusztrálva:
- Mi lenne, ha az embernek tudatosan kellen lélegeznie, vagy a szívmûködését fenntartani? Néhány perc múlva iszonyattá válna, és kimerülten esne össze.

- A pilóta átveszi a repülõgép irányítását a robotkormánytól és mûszerek nélkül, vakon próbál meg eljutni mondjuk Bp - rõl New-York-ba.
Nem fog menni.

Az elalvás határán normális esetben automatikusan mûködésbe lépnek a szellemi - lelki védekezõ funkciók, amelyek biztosítják, hogy alvás közben nem fér hozzá "illetéktelen" az ember elméjéhez.

Ez a védekezõ mechanizmus figyelmeztet most Téged, azért nem mersz elaludni, mert már fennáll a veszélye annak, hogy álom közben nyitva marad az ajtó és az ablak.

Baráti jótanács Szabolcs:
én már megszenvedtem ennek a következményeit, hidd el, hogy iszonyatos, és igen nehéz volt a következményeitõl megszabadulni.
Más kárán tanul az okos.
Légy okos.

Üdv
Imre

sz4bolcs
#502
hát.. lehet 😊

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#501
"Pénteken azt találtam ki, hogy minél több virágot viszek pécsre a szobámba. Szerintetek ez mitõl lehet? 😊))"

gondolom mert szereted a virágokat, nem? 😊)))))))))))

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

sz4bolcs
#500
Huhh... Igen, ez tegnap elõtt kezdett tudatosodni bennem. Amint pénteken hazajöttem a családhoz, nagyon megkönnyebbültem, és a nyugalom elûzte ezt a dolgot. Igazából hét elején, inkább elõzõ hét végén asztrálprojekciós élményem járt a fejemben, és hogy meddig bírok tudatos maradni elalvás közben... Na ez annyira jól sikerült, hogy egész héten ezt a tesztet nyomattam le magamban elalváskor. Tanulságos volt. Nem bírtam átlépni ezt az elalvás küszöböt tudatosan. Pénteken azt találtam ki, hogy minél több virágot viszek pécsre a szobámba. Szerintetek ez mitõl lehet? 😊))

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#499
hát én is nagyon rossz alvó vagyok. képes vok napokat átchatalni alvás nélkül.
a te gondodnak több oka is lehet:
pl

1. dolgozhat benned egy bizonyos ösztön. az ilyen ösztönök fõleg azokban az állapotokban rajzolodnak ki amikor az agy egyre kezd kikapcsolodni.
ugye tudjuk ,hogy mikor az elme kezd lassulni, kikapcsolni, az érzelmek
veszik át a szerepet ( ezért is van hogy álmaink gyakran szimbolikusan
ugyan, de a lelkivilégunkat tükrözik)
az álllatokban ,hogy mikor melyik ösztön uralja a testet gyakran az érzések határozzák meg: pl félelem, intgerültség stb.
nem olyan valószínütlen tehát ,hogy félelmeid (ha vannak) nem hagynak aludni.

ezt saját tapasztalatbol mondom. olyan beállítottságu vagyok, hogy pl: zajra meg egyebekre nem mindig kelek fel. de ha megérzem vkinek a jelenlétét ( pl ha felkel a melettem lévõ, és elkezd járni az agya) arra egyböl felkelek.
és sztem ez azért is van mert nem merek önkívületi állapotba maradni sokáig, fõleg ha vki van körülöttem aki nincs ilyen helyzetben.

2. most hogy már tudod mi a probláma jo formén tesztelgeted magad ,hogy pontosan mit is érzel és mikor, mire kelsz fel.
amikor eljücc arra a bizonyos küszöbre, még mindig ébren van annyi az elmédbõl ami felbírja fogni ,hogy: " nicsak , na itt vagyok, mit érzek most? mért érzem?" és az ,hogy elkezdel gondolkodni visszahúz a valóságba.

persze lehet hogy most hülyeségeket beszéltem, már énis fáratt vok így hanali három fele, meg nem is értek igazábol az álmokhoz 😊)

áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))

sz4bolcs
#498
Ezt olvasd :-) akarom mondani, ez nem spam, megint volt ilyen durvaságom, mint 493-ban.. mi lehet ez?

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#497
A tévében bemondták volna, hogy 40 éve leszakadt a torony teteje? Nem hiszem.

Elõször a toronyról álmodtam kis koromban. Aztán mikor 10 éves korom körül voltam elõször debrecenben jöttem, rá hogy ez a torony az. Emlékszem nem lepõdtem meg. Azt gondoltam lám kijavították. (Gyerekorban a ember könyebben fogad el furcsa dolgokat.) Emlékszem anya ledöbbent, amikor mondtam neki hogy a szél tépte le a torony tetejét. (Honnan tudod?)

Aztán nemrég láttam ezt az archív képet. 1-2 maradt fenn a háború után, szóval nem láthattam máshol. És hogy koppra úgy nézett ki mint az álmomban, ez már csak hab a tortán. (Itt kéretik az X-Akták zenéjét bejátszani. 😊 )
Aquir
#496
#457 2. fele: hasonló - de csak tudatos álomnál volt 😊

(#454 is)

A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n

sz4bolcs
#495
Én még az elalvás határáról beszélek, semmi álom, meg ilyesmi, még el sem kezdõdik, csak a test felkészül rá.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#494
Én velem olyan szokott lenni mostanábanreggel, hogy az agyam felébred de a testem nem. Elég szar érzés.
Velem meg néha olyan volt elalvás határán, hogy valamitõl megijedhettem az álmom kezdetén, és hirtelen felültem az ágyon, és tök ijedt voltam, aztán rájöttem, hogy az álmomban ijedtem csak meg valamitõl aztán nevettem ezen.
sz4bolcs
#493
Sztem nem napi eseményeket dolgoz föl az álom, hanem bármi elõjöhet ami életedben történt veled. Bár.. végülis minden nap benned van az életed.

Mostanában gáz van, mindig amikor az agyam átkapcsolna alvó üzemmódba, akkor fölriadok akár többször is egymás után.. Érzem, ahogy elernyed a testem, a légzésem nagyon lelassul, és mindig megijedek, félek, leáll a légzésem. Nem tudjátok, mi lehet ez? Nem olyan, mint amikor rúgsz egyet álmodban, az izmaid megfeszülnek, és fölébredsz tõle, hanem éppen a határon, ahol átkapcsolnék alvó üzemmódba, akkor jon elõ. Mintha végig érezném, az elalvás folyamatát, de nem mernék elaludni. Hallott már valaki ilyet? HELP

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#492
De mibol gondolod hogy korabban nem lattad azt a tornyot mar? (csak akkor meg kevesebb jelentoseget tulajdonitva neki)
Hanga
#491
akkor te is

A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.

#490
Én erre 1 magyarázatot tudnék mondani: amikor az álom határán voltál(álom kezdete, vagy vége) a tvben bemondták ezt. Ez logikus magyarázat lenne, mivel volt velem olyan, hogy ment a tv reggel, és ment valami hülye rajzfilm amiben valami gyerekeket bezártak és kilõttek egy rakétával az ûrbe. Én meg azt álmodtam, hogy megyek a barátaimmal a szomszéd utcában, addig minden úgy volt ahogy a valóságban aztán hirtelen az utcán volt egy 2 méter mélyre vezetõ lejtõ, majd valami épülõ bazinagy ház peremnén végig mentünk, és ott voltuk egy építkezésen, aztán bementünk ott egy fura épületbe, ahol elkezdtek minket ütögetni, és nem engedtek ki, majd az egyik barátom az adóellenõrökkel fenyegette a minket ott tartó embereket, majd mondták, hogy most kilõnek minket az ûrbe.
Aztán felébrettem.
És a rajzfilmben ott repült a rakéta.
#489
Ez csak egy példa volt. Nem álmodok páncélosat. Csak példát hoztam fel.

Viszont van egy álmom amiben a debreceni CsonkA a Tornyot látom cudarul megtépázva. Le van szakadva az teteje. Ez az álom olyan régi, hogy taláN nem is álom volt. Még ma is oylan valóságos, mint amint ezt írom.

Nem sokat törõdtem ezzel az álommal, de vagy egy hónapja kezembe került egy régi fénykép ami a csonka tornyot ábrázolja, miután a vihar letépte a tetejét.... ÉS PONT OLYAN MINT AZ ÁLMOMBAN!!!!!!

Most mi ez? Valami múltbeli életem, vagy alteregóm látta a leszakadt tornyot? Vagy mi?
#488
Keress vmi psziho-s oldalt, sok helyen le van irva, milyen jellegu visszatero alom mit jelent.
#487
Hat akkor az az alterego rohadt nagy baromsagokat szokott csinalni 😄
#486
Tehát mondjuk elõzõ életemben lovagként harcoltam egy csatában, de belefulladtam a folyóba mert nehéz volt a páncél, ezért álmodom éjszakánként hogy a pánvélt szedem mgamról miközben sûjjedek?
Hanga
#485
Álmunkban a napközben élt dolgainkat oldjuk meg. Egyszer egy elõadáson hallottam, hogy igenis régebbi korokba térünk vissza, az ismétlõdõ álmok is megtörtént események foszlányai lehetnek. Az agyunk a problémáinkat és örömeinket rendezi álom-alvás közben. Néha elõre is jelez, ami nagyon érdekes,Pl ha film közben elalszom elõre álmodom afilmet és felriadok, ugyanazt amondatot hallom amit elõzõleg álmodtam. Elõre késleltetés(vagy kezdek begolyóznj? (ez valóban meg szokott történni, veletek nincs ilyen?

A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.

#484
Mit szóltok ahhoz az ötlethez, hogy az ember amit álmodik, azt valójában nem álmodja, hanem átéli, átélte! Én arra gondoltam, hogy éjjel álmodunk akkor, valójában nem álmodunk, hanem kapcsolatba lépünk saját magunkal, saját alteregonkkal aki egy másik párhuzamos világban él és az ottani mi. Szal övele lépünk kapcsolatba és azt érezzük amit amit õ érez amikor éppen azt csinálja amit mi álmodunk...


<#worship>
Aquir
#483
"most is használhatod" Én azt mondtam hogy jó lenne ha ezt könnyebben a kezében tartaná az ember 😉

A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n

Hanga
#482
jógázz

A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.

sz4bolcs
#481
Magad szórakoztatására most is használhatod a tudatos álmot. Sõt ébren is.. Úgy hívják: Fantázia.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

Aquir
#480
nem pont fáradtság ellen. Ha a cigi sokaknak segít, ez miért ne lenne jó? 😊

de olyanokat kérdezel, hogy egyre inkább off felé kezdünk eltolódni 😊

na mentem, csá😊

A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n

sz4bolcs
#479
Arra nem találták még ki az alvást, a relaxációt, ilyesmit?

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.