Fénysebességû gravitáció
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ajánlom neked Dr Völgyesi László jegyzetét, abból megtudhatod, mi miért akkora.
Bocsi, de én számítottam (méreteztem?) a Hold árapály távolodását.
Számításom szerint kezdetben évi 300 mm lehetett.
A honlapomon megvan a Hold távolodásának, a Föld forgáslassulásának a számított görbéje is. Nem irtam sehol kilométeres árapályhullámról, azt honnan veszed? De többszáz méteres azért lehetett, kezdetben.
Emellett a szárazföldek a lemezvándorlás is örökösen alakította a tengerjárást. Azonban az csak egy része a Hold és a Nap által okozott árapálynak, ami a bolygó egészét érinti.
Az általam bevezetett F árapálycsatolási tényezõ minden égitestre más és más, bár adott kategóriában (csillagokra és a gázgömbökre) nagyjából megbecsülhetõ.
Értelmes beszélgetésre mindig hajlok.
Persze, ha lehetne, még várok egy tehetelenség definiciót.
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Ezért aztán nem is tudnék semmi újat mondani.
Ezek a buta tudósok egész használható eszköztárral látnak el."
Nézd, én mérnök vagyok, és mondhatom, a saját területemen a tudósok nem láttak el semmiféle eszközzel sem. Kizárólag gyakorlati képletekkel végzem a méretezést és az ellenõrzõ mérések kiértékelését egyaránt. Sõt, más mérnök barátaimmal való beszélgetésekbõl tudom, hogy náluk is ugyanez a helyzet. Nincsenek és nem is szükségesek a mérnöki munkához természettudományos elméletekbõl alkotott képletek. Viszont szükségesek a kísérletek. Sajnos ezt ezen a bolygón, a tízezer-szám végzett atomrobbantások genetikai károsító hatása folytán megtanulta az emberiség...
http://beszelgetes.com/
Azért azt figyelmen kívül hagyod, hogy azt állítja, õ megfejtette a fizikusok legnagyobb problmáit, és amit õ mond, az a tuti, a többiek meg egyszerûen buták. Ezt egy nagy halom halandzsával igyekszik alátámasztani, aminek az a végkifejlete, hogy õ egy zseni. Ez szerinted nem gáz? Tényleg azért van ez a topik, hogy ilyenek parádézzanak itt? Mivel rosszabb az, ha valaki csak flémelni jár ide, és gyogyósoknak osztja az észt?
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
De be kell lásdd, mindez miattunk van így! Mert ha a tudomány képes úgy elszakadni tõlünk... pontosabban mi tõle..., hogy számunkra ellenõrizhetetlenné válhasson, akkor a tudós barátaink azt tehetik, amit akarnak- pont ahogyan egy kuruzsló...
Így nem tudhatni, vajon nem ilyesmi járhat az eszükben, amikor egyszerûbben is megmagyarázható dolgokból minket elbûvölõ, színes léggömböt fúnak? Vagy talán azért teszik ezt, mert mi is pont azért fizetünk, hogy olyant lássunk? Nehéz kérdés ez, de érdemes a végére járni!
Düremat "Fizikusok" komédiája feszegeti a kérdést: Isten olyan agyat adott az embernek, hogy megérthesse a világot, a fizikát!
Én ezt úgy szoktam magamnak fordítani: "A Tudatos Létezés minden megismerhetõ, és megismerhetetlen egyede és történése egymással kompatibilis tudattal rendelkezik!"
Nem arról van szó,hogy mindent mindenkinek tudnia kell, mert az lehetetlen!
De hogy legalább ne álljon szembe a tapasztalataival, és annak következményeivel!
Vagy tévedek? Beszéljünk róla.
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Nézdd meg inkáb az árapályos képletedet, és hasonlítsd össze mekkora a különbség ahhoz képest amit én írtam! Az árhullám egy viszonylag mérhetõ dolog. Várom a magyarázatot, miért nem kilóméterekben mérhetû hullámok csapkodják a partot.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
Ezért aztán nem is tudnék semmi újat mondani.
Ezek a buta tudósok egész használható eszköztárral látnak el. Amit te csinálsz az viszont tök használhatatlan. Értem én, hogy szeretsz gondolkodni, ez nagyon pozitív, de ajánlanám figyelmebe az aláírásom, mielõtt kikiáltanád magad prófétának.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
Biztos õ lenne a legsikeresebb!
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Egyébként ez nem tudósklub, ezért ide bárki járhat. Engem csak a tudomány iránt érzett tisztelet hiánya aggaszt. ...és persze az mégjobban aggaszt, hogy mostanában (értsd: az utóbbi kb 15 évben) maguk a tudósok viselkednek tiszteletlenül a tudomány iránt.
Ugyanis a tudomány számomra az, ami válogatás nélkül(!) igyekszik megszerezni mindazt a tudást, ami az emberek, az emberiség számára egyáltalán elérhetõ, megtudható. Ezt a tudáshalmazt azután rendszerezi, gondozza, tanítja.
Ha viszont egy tudós kijelenti, hogy a közpénzen kapott fizetése ellenére ezt vagy azt a dolgot nem hajlandó vizsgálni, -mert meggyõzõdése, hogy olyan dolog nincs is-, akkor azt én a tudomány iránti legnagyobb fokú tiszteletlenségnek tekintem és elküldeném 10 évre kapálni, hogy észheztérjen.
Milyen jó, hogy ide nem tudósok járnak...
http://beszelgetes.com/
Õ menjen az MTA-ba.
Én soha nem voltam ott, de biztos jó kávét fõznek...
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Azota megértettem, hogy a tudománynak való minõsítés csak közmegállapodás kérdése.
Tudományos az olyan tehetetlenség is, amelyrõl csak beszélünk, tehetetlenül.
uwu- tudós barátom- írj egy definiciót a tehetetlenségrõl, hivatkozd le, hogy a sajátod vagy bárki másé, azután majd kifilézhetjük.
Mert eddig csak én irtam kettõt is, egy jót, meg egy rosszat ti nem reagáltatok reá.
Ha viszont te irsz egy mégjobbat- én megrendülten visszavonulok, és nyilvánosan szuper zseninek nevezlek, magamat meg nagy szamárnak.
Na, ez már talán elég, hogy végre megengesztelõdj irányomban?
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
De ha Te agyas tudós vagy, és nem birod elviselni mások esetleges tudatlanságát, akkor van az MTA.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
Csak miután átlépnek rajta, és figyelmen kívül hagyják a cáfolatot, mégis mit tehetnék?
Csak leírom amit gondolok.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
"Például a tudományos témába való trollkodás is nevezhetõ ennek.
Tényleg rendhagyó amiket mond, csak mellette hülyeség."
Te vagy itt az egyik troll és még neked áll följebb? Szerintem nem érdemes elolvasni a bejegyzéseidet, annyira topkirombolóak, annyira demoralizálóak.
Ha nincsenek tudományos érveid, miért vagy te egyáltalán egy tudományos topikban?
http://beszelgetes.com/
Pl. azt már sikerült felfogni, hogy ki gyártja a pénzt, hogyan gyártja és miért?
"Ha visszaolvasnál rájöhetnél, hogy nem alaptalanul vádoljuk ezt a szerencsétlen udvari bolondot."
A stílusát vagy a hangnemet is érte kritika. Erre reagáltam, hogy talán nem véletlen az, hogy olyan a stílusa, amilyen. Néha én is nehezen õrzöm meg a nyugalmamat és higgadtságomat akkor, mikor leökröznek, mint ahogy te újfent megtetted. És ha pl. megnézed, hogy kettõnk közül ki volt többet parkolópályán itt a fórumon, akkor azért képet kaphatsz arról, hogy kinek kellene a stílusán csiszolnia. dronkZero barátoddal egyetemben.
Úgyhogy mielõtt valakit elintézel ennyivel, hogy egy udvari bolond, talán érdemes lenne végiggondolnod, hogy neked mi szereped volt abban, hogy ilyenné vált a stílusa, amilyen most. De tudom, hogy ez nem érdekel, világosan érésünkre adtad, hogy te a hangulatkeltés miatt jársz a fórumra. De ha így van, akkor pl. most mit akarsz megmagyarázni?
Például a tudományos témába való trollkodás is nevezhetõ ennek.
Tényleg rendhagyó amiket mond, csak mellette hülyeség.
Már többször kifejtetted, hogy van joguk az embereknek csacsiségokat beszélni, és hinni benne. Hát joguk az van, de mi értelme ennek? Miért jó, ha valaki azzal henceg, hogy õ saját magát zseninek tertja?
Ez amit itt mûvel kifejezetten káros. Ehelyett lehetne ám értelmes dolgokkal is foglakozni.
Az a baj, hogy te és a hozzád hasonlóak nem tudják mi az ami érték. A bõdületes ökörségek nálatok ugyanannyit nyomnak mint egy igazi tudományos eredmény. Õkörségbõl végtelen sokat lehet gyártani, hasznos dolgot nem olyan könnyû. Azért írok ilyen éles kritikákat folyton a magadfajták agymenéseire, mert az általános ismeretek terjedését ellehetleníti a hülyeségek áradata. Az átlagember még butább lesz, mert az értékes tudás helyett felesleges dolgokat kap, hülyén fog maradni, és a téves hitébõl adódóan mindig gátja lesz a haladásnak. Azt értem, hogy meg vagy elégedve a szinteddel, de ne csinálj már a hülyeségbõl divatot!
Ha visszaolvasnál rájöhetnél, hogy nem alaptalanul vádoljuk ezt a szerencsétlen udvari bolondot. A valóságban nincsenek több tízezr méteres árhullámok, ahogy a képleteiból kijönne, és ha létezne a taszítás amirõl beszél, nem okozna tehetetlenséget, stb. Ezeket csak úgy mondja, szórakozásból mert jól hangzik, de igazából semmi értelme.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
De gondolom azzal a jelenséggel is tisztában vagy, hogy mindenki, aki valami rendhagyót mer állítani, az automatikusan megkapja a magáét, benne hideget-meleget vegyesen válogatás és ész nélkül.
Ismered Kurt Vonnegut Harrison Bergeron novelláját? Na, egy ilyen világban tényleg mindenki egyenlõ, és tényleg mindenki boldog, mert nem kell az olyanoktól tartani, akik valami olyasmit vélnek érteni amit a többség nem...
Csak amíg oda nem érünk...
Utána majd zokogni fognak!
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Tudtad e, hogy azt a könyvet a vakokokl is olvashatják- Brayle írással.
Csak a lelki vakok nem, hiába látók.
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Ti pedig a hátsó nicketekkel felém...
Nem túl udvarias, de szórakoztató.
Hogy mennyit böfögsz Te is itt az illememrõl, a gravitáció helyett?
Mondtam már- nem nektek írok!
Egyszer végre majd csak lemászik a fáról, aki elolvassa, és megérti és azt mondja : kezeit csokolom, remélem, jól tetszik lenni?
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Te tudod- gothmog?
Hogy miért keresik örült módon egyesek a tehetetlen és súlyos tömegek azonosságát?
Hiszen az, hogy ez Newton után még évszázadokkal is így van, az iszonyú szégyen mindannyiunkra, az egész "emberi mit tudom én, micsodára..."!
Hogy utána még (tudati)töltéseket is akarjunk megtalálni?
Nem, ez kibirhatalan...
Az egész Mars rajtunk röhög...
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Tanulságos olvasmány.
Nem az számít ki érzékel többet, hanem kik vannak többségben.
A kisebbség érthetetlen fogalmakat emleget és képtelen beilleszkedni a többség életébe. Nincs más megoldás meg kell "mûteni".
Szerencsére itt ez nem olyan egyszerû. :O)
aki kételkedik, az gondolkodik
Azután a te sületlen észrevételeid a te általad leírt tárgyiakkal.
Azután oszd el a kettõt egymással, és vonj belõle logaritmust.
Izé- következtetést...
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
S lám- erre senki nem reagált!
De lennétek szívesek végre errõl a k...a gravitációról is írni?
Hogy mitõl válhat vektorrá, ami nem az?
Miért huzza be mindenki azt a bizonyost? Csak másokat szerettek kritizálni? Én is szeretnék másokat- ugyanolyan jogom van hozzá!
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Mert már sokszor most is ez teszi!
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Tudom mi az illem, nekem még tanították.
Nem vagyok se mártir, se szégyenlõs, és nem gondolom magam zseninek- azért mertem irni, amit irtam.
De egyszerûen nem tudom, hogy mit irjak az olyan trolloknak, akik csak gyalázkodni tudnak, és egyetlen kérdésemre, és felvetésemre se válaszolnak!
Csak azzal, hogy "te hülye vagy, és hogy az ilyeneket ismerem" (mint én).
Bár írna végre le egy nyavalyás tehetetlenség definiciót már valaki, ami legalább kicsit emészthetõ!
De Te is inkább csak engem támadsz? Hát tudd meg- nehéz falat vagyok!
Most pedig írj nekem azonnal egy tehetelenség definiciót!
Legalább egyet, vagy akár tíz különbözõt!
De egyet se tudsz, mert: nincs!
Azután pedig illemre taníthatsz!
Szajkózzátok, amit tanítottak, de hogy mögé nézzetek, mi van ott, már nem.
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
A kötözködés nem egyenlõ a vitával.
http://beszelgetes.com/
http://beszelgetes.com/
Sarkított példa, de ott van pl. Grigorij Perelman A fickó megcsinálta a bizonyítást, tudta hogy igaza van, publikálta (illetve feltette a netre), és a továbbiakban magasról tesz rá hogy a világ többi része mit gondol róla. Ugyanis õ tudja hogy igaza van. Persze, most már a világ többi része is tudja, de õt ez sem érdekli.
Te meg itt sírdogálsz hogy senki nem ért egyet veled abban, hogy szerinted te mekkora zseni vagy.
Ha viszont nincs tömeg töltésük is, akkor nem érzékelhetjük a tömegvonzásukat, és inerciájukat, mert azokat csak tömegtöltéssel rendelkezõ részecskék kelthetik és érzékelhetik.
Így nem lehetne ráhatásuk pld. egy galaxis mozgására.
Arra legfeljebb a külsõ (szülõ) univerzumunk tömegtöltései hatnak.
Csak valamely egyedüli Big-Bang univerzum létezéséhez van szükség olyan sötét tömegekre, amelyeknek nincs, sõt- nem is lehetne tömegvonzása, (és tehetetlensége).
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Pedig egyikre se vágyok! Úgy látszik ez a sorsom?
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
"Ha így van, akkor egy alattomos gazember vagy, mert megfosztod ettõl a hatalmas tudástól az emberiséget."
Valóban, úgy lehet- én az új fizika egyik ALAPÍTÓ tagja vagyok, te pedig a LAPÍTÓ tagja!
S így bizonyára örömet okoz neked, hogy egy ilyen kiválóságot, mint én, gyalázhatsz.
Nekem meg éppen az okoz örömet, ha valakinek örömet okozhatok!
Ez így pont nagyon jó, mert akkor mind a ketten örvendezhetünk!
Szerintem ennél nincs is szebb!
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
"A sötét anyagot egzotikus, a látható anyaggal nehezen kölcsönható részecskék alkotják – ezekre a részecskékre azonban a mai napig nem találtak rá a kutatók. Egy új elmélet szerint azért, mert talán nem is léteznek." (persze hogy léteznek,csak a mi univerzumunkban nem észlelhetõk)
Másik hír arról, hogy a fénysebességnél nagyobb sebességû információ átvitel jött létre.
Mindkét jelenséget elméletileg bemutattatam már a honlapomon.
Azt pedig itt is jeleztem, hogy a fizika nagy változások elõtt áll.
Amelyeket persze fokozatosan adagolva kell bevezetnie, hogy a nem létezõ sötét tömegek is megszokhassák...blamázs nélkül.
Mindazon dolgok tehát, amelyeket én is felvetettem, és sokan mások- most új magyarázatra lelnek majd.
Persze ugyanolyanolyan megalapozatlanra, mint addig volt....
Mert az a fizika, amelyikben :
- a tömegvonzás nem azonos jelenségcsoport a tömegtaszítással (tehetetlenséggel)
- a fény csupán "elektromágneses sugárzás"
- a töltések szerepét nem értelmezik,a futó töltéshordozókat kergetik a gyorsítókban...
- a BIG-BANG egyedülálló, nyitott világát hirdetik-
az olyan fizika képtelen jól változni.
Majd születik egy újabb ezotérikus fizikai elv, amelyikbe belefér a két szinkron foton is, de a harmadik már nem.
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
http://beszelgetes.com/
Mindenesetre az árapályt, ami létezik, nem a szinguláris, hanem a reális "tömegpontok" okozzák, amelyeknek pld. mérete is van.
Számomra az igazi szingularitás nem maga a szingularitás, hanem az, hogy hogyan lesz belõle mégis egy nagy, kövér hasú tömegpont!
Amihez még nekem is sokat kellene enni, amit szívesen megtennék, de kicsi hozzá a budgetem.
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Persze lesznek nehézségeim, az biztos, az olvasással.
Szeretném azonban, ha bárki írna egy igazi, tudományos, fizikai definiciót a tehetetlenségre.
Mert amelyeket eddig találtam, azok legfeljebb csak a gondolkozás tehetetlenségét jellemezhetik.
Amelyek alapján csak értelmetlen gondolati burjánzások születhetnek.
Tehát:
"Lovamat egy tehetetlenség definicióért"
("Országomat" nem, mert az hazaárulás lenne, lovam meg úgy sincs)
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
Hogy vagytok? Én ott az indexre kerültem. Látod, itt is.
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!
aki kételkedik, az gondolkodik
http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&tl=hu&u=http%3A%2F%2Fen.wikipedia.org%2Fwiki%2FSingularity&anno=2
http://beszelgetes.com/
Cseppet se zavar, de nagyon unalmas.
Viszont így is jobb, mintha zavarna, de nem lenne unalmas.
\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!