Mire mentünk kereszténységgel?

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#2010


Pap Gábor elemzését érdemes meghallgatni a témában!

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#2009
Akkor már ketten vagyunk, akik nem csak hiszik, de tudjuk, hogy Isten van !
Viszont van még valami, amiben legalább ennyire biztos vagyok. Az, hogy Istennek a vallásokhoz a világon SEMMI köze NINCS !!

Abban a formában megismerhetetlen, ahogyan mi szeretnénk megismerni, tehát a hiba valami miatt a mi készülékünkben van.

Sokak még mindig az istent játszó idegeneket hiszik a vallások által felvázolt mindenhatónak.

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#2008
Én nem "hiszem", hanem tudom, hogy van Isten, mert kell, hogy legyen!
Azonban õ megismerhetetlen:
- Sem teremtõjét,
- Sem annak szándékát
- Sem teremtése folyamatát
- Tulajdonságait, kiterjedését,
- Arcát, sem ismerhetjük, a neve sem mondható.

Amit viszont mi "alkotunk", valamely szándékból, az többnyire minden tekintetben megismerhetõ. Itt nemcsak valamely tárgyról, hanem ténykedésrõl, szellemi termékrõl is szó lehet.
Vagyis vannak dolgok, amelyek megismerhetõk, és olyanok is, amelyek nem.
Amit viszont a csak alkotni képes emberek igyekszenek eltitkolni, és ha valaki a megismerhetetlenségre hivatkozik bárhol, bármikor, arra dühösek.
Az én honlapom címe ezért is "megismerhetetlen". Én elfogadom, hogy léteznek olyan határok, amelyek nem áthághatók, és törekszem bõvíteni a megismerhetõkét.
De ahhoz vizsgálnom kell a nem megismerhetõ határait is. (lásd irracionális egészek a Fermatban). Mert a nem megismerhetõ is valamiképpen megismerhetõvé válhat.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#2007
Ne hanyagold el az intézmény szerepét sem!

Leonardo Utolsó Vacsorája messze nem arról szól, amit DAN BROWN fantáziált!
Õ ugyanis egy nagyon is konzervatív, vallásos tételt dolgozott föl, azonban kissé rendhagyó formában, ahogy azt egy mérnök filozófus tenné...
Valójában az a "kis rendhagyás" okozta az õ, és a kép minden késõbbi problémáját!
Mindenesetre a képen Leonardo azt (is) elemezte, hogy mi a jó, és hogy mi a rossz? Hogy az esetenként a jó: fájdalommal is járhat. (Ha pl. egy rákos szövetet távolítanak el?).

Nehéz, de megéri megérteni. Mert a kép (sõt az egész terem) díszitése azt sugallja: az emberközösség (egyház) létrehozása Isten elhatározott szándéka, volt, amelyet senki nem akadályozhatott meg akkor, és ott- akár vélt jószándékból sem! Errõl azonban többet nem írok.
De ezért mondom, a kereszténységnek egy nagyon különleges teremtéstörténete van.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#2006
Én fordítva tenném fel a kérdést: Mire ment a kereszténység az emberiséggel ?
Pontosan arra, amire tervezték. A föld felszínén szétszélledt "emberlingek" begyûtésére egy pásztor irányítása alá...
Remélem túlságosan nem sért a hitedben a szókimondásom kedves Forrai barátunk, de itt nem hallgathatom el, amit gondolok...
Messze még mielôtt a vallásokat megalapították volna, mûködött az 'internetes' példád, amit telepátiának hívtak. Aegyedüli hibája az volt, hogy nem volt "havidíja"...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#2005
Az lessz az elsô lépcsô a megvilágosodás felé, ha majd nem másoknak kell közölni, hogy hüjék vagyunk, hanem már magunktól is tudjuk...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#2004
Jól látod a dolgokat. Az egésznek csak akkor van értelme, ha két részre bontjuk. Krisztusi szellemiségre, és magára az intézményre... a többi magáért beszél..

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#2003
Bocsi: az Utosó Vacsora képétõl BALRA, kb 7 m magasan van Szent (akkor még csak Boldog) Margit tondója.
Csodálatos a története is!
Boldog Margitot 1943 januárban avatták szentté! 1943 augusztusában jóformán egyedül a Santa Maria delle Grazie domonkos rendi kolostort érte olyan bombatalálat, amely teljesen lerombolta a kerengõt, valamint a refektórium keleti falát, és a mennyezetét!
A szörnyû pusztitásban (honlapomon látható), csak a két freskó, és a nyugati fal maradt meg úgy ahogy, amelyen Szent Margit tondója is látható.
Amelyet Leonardo sajátkezüleg festett.
Ha a kereszténységrõl beszélünk, nem árt megismerni a fejlõdése történetét.
Végül pedig a fejlõdésrõl: Leonardó vágyott a repülésre, próbálkozott is, sikertelenül.
Michelangelo sohasem tette azt. Azonban a változás, ami az emberek gondolkodásban elõidézett, késõbb ezrek munkájával elhozta a repülést jobban, mint Leonardo tehette volna.
Ez tehát a különbség Ember, és Emberközösség között.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#2002
Ezt úgy képzelem, mint egy folyamatot.
Egyébként a mûvészettörténelem e tekintetben nagyon fontos, fõképp a reneszánsz festészet. Amely arra az emberközösség- fejlõdési idõpontra esett, amikor analógiaként a fejlõdõ magzatnál, kb. 6-7. hónapban a domináns énje kialakul!
Az egyházban óriási változások idõszaka ez!
Amelyet a hívõk felé részben a mûvészet: a szobrászat, de fõképp a festészet közvetített!
A fejlõdõ emberközösség domináns énjérõl a döntés végül 1505 körül, Leonardo és Michelangelo között született!
Leonardo konzervativ reformista volt. Michelangelo pedig a teljes modernizálás hive.
II. Gyula pápa õt támogatta, míg Leonardo elvonult.
A Sixtus kápolna freskói- ennek az irányzatnak a bizonyitékai- világunk szelleme akkor, és ott alakult így, ahogy van. A fejlõdõ emberközösség domináns "énje" dõlt ott akkor el, meggyorsítva a fejlõdést, okozva jót, és rosszat.
Elõzményei persze voltak, nyomtatás, Amerika felfedezése, azután jött a reformáció, az ipari forradalom.
Valójában egy olyan nagy ívû, szinte misztikus "teremtés történet" ez, amelyen sokat gondolkodtam, a honlapomon 9 elemzést is irtam a reneszánsz képekrõl.
Rengeteg a magyar vonatkozásuk!
Kevesen tudják, hogy pl. Leonardo Utolsó Vacsora képétõl jobbra és felette Szent Margit tondója, és a magyar címer volt látható (Lodovico Sforza, Milánó hercege Árpád-Házi leszármazott...).
Az emberközösségek- az analógiát folytatva: legfeljebb még csak csecsemõ.
Akinek elegendõ eszköze van ahhoz, hogy felnõhessen,és hatalmassá váljon, de ahhoz is, hogy ne!
Ki fog reá vigyázni, ki fogja tanítani?
Ez ugyanolyan kedvenc témám, mint a matek, és a többi, honlapomon meg is van, de itt nem mernék írni róla.
Hiszen mindenért kinevettek.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#2001
És mi az ami van? Hogy képzelhetõ el a több?

#2000
A kereszténység egy új, az "emberinél" magasabb szintû, "emberközösségi" tudat megnyilvánulása!
Keletkezése hasonlít az emberéhez: megfogantatása, fejlõdése, tudatának alakulása, és végül megszületése: csakhogy mindez 2000 évig tartott!
Az emberközösségi tudat vagy már megszületett (pl. internet), vagy az hamarosan megtörténik. Legalább is már kilépünk a bölcsõnkbõl- a Föld anyánkból.
Én, ti, és fõképp az eljövendõk sok mindent ennek köszönhetünk. Nélküle már elképzelhetetlen az életünk.
Mi történik a testtel, ha nincs lelke? Részeire esik szét, és többnyire elpusztul.
Természetesen vannak más emberközösségek is.
De mindegyiknek az a lényege, ami összetartja.

Mire ment az emberiség a kereszténységgel?
Erre, ami van! Mert nélküle mire ment volna?
Lehet még jobb is?
Remélem.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#1999
#1970-ben szerepelt ellentmondás:

1) "A keresztény értékrend (...) lehetõvé teszi, hogy az adott személy képes legyen saját lelki struktúráin belül a magasabb szintek által vezérelt magatartást tanúsítani."

2) "A keresztény erkölcsi hozzáállás a szexualitáshoz lezárta a gyökércsakrát, és az energia, amit az elsõ csakra mégis magába enged, a félelem és a bûntudat érzése által zûrzavarossá válik, amint találkozik a szexcsakrával és az érzelmi csakrákkal. Az ebbõl fakadó egyensúlytalanságok megrongálják a teljes emberi tudatosság energiarendszerét."

Azt kétségtelenül érdemes lenne tisztázni, hogy a keresztény értékrend akkor most segíti az embereket vagy az ellenkezõje. A saját álláspontomat gondolom olvastad. Szerintem a kereszténységnek magának kétféle arca van. Egyik segít, másik visszafog. Ez a judeo-krisztianizmus jellemzõje. Azé a vallásé, amit ma kereszténységnek hívunk.

#1998
Biztos hogy nem látod, hogy a keresztény értékrend kétféle? Egyrészt úgy csinál mintha a lelkeket felemelni szeretné, másrészt minden igyekezetével azon van hogy elnyomja õket.

#1997
Igaz, elírtam a számokat. 29784-ben volt a link. Bocs.
Most tényleg csak nekem egyértelmû, hogy a keresztény értékrendet éppen aszerint értelmezik, ahogy az kényelmes?

A Plejádok tanításai írás pedig szintén úgy indít, hogy az ember hülye.
Pl."A nõk elhitték ezt, s emiatt a mai napig azt hiszik, hogy nem tudják kontrollálni testük ezen részét. " Ja hát a nõkrõl így en bloc ki lehet valamit jelenteni...

"A nemiség felfedezése a hatvanas években kezdõdött el."

Hátperszepityu...

A homoszexualitás melletti kiállást nem említem inkább, az legyen mindenkinek a magánügye.

#1996
Ha ellentmondást találsz az anyagaimban, nyugogtan jelezz, ha tudom röviden tisztázni, szivesem megteszem.

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#1995
Te sem hetedik Zero, sem utolsó Zéró-ként nem várod a választ senkitôl sem, mivel te mindent tudni vélsz !
Teljesen mind 1, hogy ki mi volt, ha már egyszer "bekattant", és David Icke-nak már 20 éve bekattant és azóta kizárólag ezzel folalkozik.
Az, hogy neki hogyan kettant be, már linkeltem a Jo Conrad-dal való intervjúját.

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#1994
Önellentmondás szenyor ? Arra nem is gondolsz, hogy a hiba a te készülékedben is lehet ?
Elôsször is az NWO #27984 ba nem linkeltem semmit sem, az remark beírása volt. Amit linkelltem -külön neked- az egy már régen lerágott csont volt, az illuminatusok beszélôjétôl Dr. Day töl. Ahogy látom még mindig ebbe a csontba kapaszkodsz. Amit linkeltem az ez volt, ahol most a szexualitás az amiben az ellentmondást látod:

http://szentkoronaradio.com/publicisztika/2010_01_25_drabik-janos-sex-es-az-uj-vilagrend

Szerintem azóta az illuminatusoknak sikerrült az emberiség nagyrészében a sexualitást állati szintre süjjeszteni, és továbbra is titokban tartani, a valódi lényegét azt, hogy ezzel magasabb frekvenciákat vagyunk képesek megnyitni, és azt, hogy ez egy híd a tudatosság magasabb szintjeinek eléréséhez.

Plejadok tanitasai

Tehát, a szexualitás két külön aspektusból. Az egyik a valódi természete, amit a legtöbb ember nem is ismer, a másik azok szándéka, akik azt szeretnék, ha továbbra is ismeretlen maradna. Így már világos ?

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#1993
"Ebben a témában olyan sok a dezinformáció, hogy az igazság nehezen kibogozható. Ezt a topikot inkább ne terheljük vele. Ha érdekel a téma, itt beszélgethetünk róla, de ezt egyáltalán nem tartom hülyeségnek."

Nem volt szándékom erre terelni a topikot, csak azt tartottam hülyeségnek, hogy a hozzászólás írója szkíta, magyar, sumér kultúrát békésnek tartotta.


"Több bizonyíték van arra vonatozóan, hogy a "honfoglaló" magyarság (szerintem, és sokan mások szerint is inkább hazatérõ) már keresztényként érkezett a kárpát-medencébe. A hivatalos verzió ugyan nem ez, de amennyi hazugságot oktatnak a múltunkkal kapcsolatan, ez nem meglepõ."

Errõl már én is olvastam, de ahogy fent is írtad, túl sok a dezinformáció. Mindkét oldalról. Bár tény, hogy az õsmagyarok mitológiájában vannak a kereszténységhez hasonló elemek.
#1992
"Egyébként nem nehéz rájönni mi közelit a valósághoz és mi a hülyeség. Az ember mindent átnézz és utána összegzi.
Végül meglepõdik mennyien jutottak mások is ugyanarra a végkifejlettre mint õ.
Legfeljebb más úton más megközelítésbõl de a végeredmény többnyire ugyanaz. Persze a végeredmény hosszú út és bõvülhet. De az alap lényegében már megvan"

Ez így van. Egy idõ után letisztul minden. <#eljen>

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#1991
A hivatalos verzió szerint minden pogány volt és elmaradott népesség balababb.
Közbe Bulcsú de még Koppány is keresztény "alapú" volt.
Géza pedig megengedte, hogy "keresztény" vagy õsi vallás.

A super "civilizált" egyház a szabad vallásnak a fogalmát sem ismerte.

Tehát itt is bõven van propaganda. Ahogy Attilánál és a hunoknál is, hogy primitív pogányok lettek volna meg ilyen baromságok.

Még a nomád Dzsingisz kán is, akit én nem csípek és nem tartom "testvérnek" maximum kulturális kapcsolatunk van a mongolokkal. De a lényeg, hogy szintén egy istenbe hitt és engedte a szabad vallás gyakorlást, és a gyerekeket nem engedte legyilkolászni stb.
És ezt abban az idõben amikor még menõ volt népeket eltüntetni és ledarálni....
Tehát a "keleti" kultúra miért is lett volna primitív? Csupa "érdekesség" nem...?

Egyébként nem nehéz rájönni mi közelit a valósághoz és mi a hülyeség. Az ember mindent átnézz és utána összegzi.
Végül meglepõdik mennyien jutottak mások is ugyanarra a végkifejlettre mint õ.
Legfeljebb más úton más megközelítésbõl de a végeredmény többnyire ugyanaz. Persze a végeredmény hosszú út és bõvülhet. De az alap lényegében már megvan

#1990
Tényleg nagy baj, hogy nagyon utána kell nézni minden információnak,mert sajnos a nemzeti oldalon is sok a fals információ. Azt nem gondoom, hogy rossz szándékból, egyszerûen ember legyen a talpán aki ki tuda szûrni a tiszta tudást...

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#1989
"Ahogy hallom, a magyarok a honfoglalás idejében már keresztények voltak. De nem azok a keresztények, akik egy keresztre szegezett férfit vittek mindenhova magukkal, hanem akik egy kereszt elõtt álló férfit és nõt vittek magukkal, aki tenyerével megáldja az embereket. Hallottál azokról a gyógyító technikákról amelyek "kézrátétellel" gyógyítanak?"

<#eljen>



Mellkereszt, Tarsolylemez. A hivatalos tanítás szerint ilyen nincs is?

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#1988
"Egyházi adó már bõven a Mediciek elõtt is volt. És fényûzés is, csak az õ idejükben érte el az egyház a vicc kategóriát."

Errõl nincs bõvebb infóm nem tudom mi az igazság.

", hogy a hivatalos történelemírást megelõzõ idõkben már volt itt a Földön egy békés kultúra, aminek az örökösei vagy legalábbis folytatói többek között a magyarok (lásd szkíta-sumér-magyar rokonság). Legalábbis egyre több elõkerülõ részlet erre utal."

Ebben a témában olyan sok a dezinformáció, hogy az igazság nehezen kibogozható. Ezt a topikot inkább ne terheljük vele. Ha érdekel a téma, itt beszélgethetünk róla, de ezt egyáltalán nem tartom hülyeségnek.

"Elsõsorban arra, hogy ez kellett, hogy megalakuljon az állam. Ezzel lehetne vitatkozni, de nyugatról római katolikus államok határoltak minket, keletrõl görög katolikus. Nem hiszem, hogy sok esélye lett volna egy nem keresztény államnak egy ilyen környezetben. Így is sok balhé volt, hát még akkor mennyi lett volna, ha nem keresztények lettünk volna. Ezzel most nem a kereszténységet védem, én is utálom."

Több bizonyíték van arra vonatozóan, hogy a "honfoglaló" magyarság (szerintem, és sokan mások szerint is inkább hazatérõ) már keresztényként érkezett a kárpát-medencébe. A hivatalos verzió ugyan nem ez, de amennyi hazugságot oktatnak a múltunkkal kapcsolatan, ez nem meglepõ. Én magát a Kereszténységet nem utálom, inkább a mai formájában nem hiszek.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#1987
Örülök, hogy egyre több a tájékozott és mûvelt ember.
Aki nem ismeri az õstörténelmet vagy nem kutat utána, nem is fog érteni semmit a jelenbõl és a jövõbõl. Csak a birka trutyiban lapátolást fog menni neki.

Lásd a hunhír kommenteket. Semmit nem tudnak Attiláról és még a saját vallásukról sem. Ennek ellenére megy az okoskodás és a másik gyalázása. Ezt hívom én trutyiban lapátolásnak.


Többen pedig nagyon jól írják, hogy a kereszténység elnevezés bonyolultabb dolog...
A magyarok és sok más nomád nép, õsi vallása is keresztény alapú volt de nem a mostani kereszténységnek nevezett dologgal kell összekeverni.

És amikor valaki a katolikus egyházat kritizálja az nem azt jelenti, hogy keresztény ellenes lenne..
Akárhogy szépítjük az egyház például Árpád idejében olyan volt mint egy maffia.
Ha nem álltál közéjük és nem fizettél "védelmi pénzt" akkor rád uszították az egész bandát. Semmi más vallást nem tiszteltek és nem fogadtak el. Mi ez ha nem maffia tempó?

Lásd a Pozsonyi csatát ahol kiakarták irtani az egész magyarságot mert a "csunya Attila" fiai nehogy visszatérjenek és még véletlenül felborítanák a "jól" kialakított maffia tempót.
Attiláról is annyi hivatalos kamu terjeng, hogy az hihetetlen.

#1986
Nagyon jó összefoglaló!! <#eljen><#eljen>

#1985
Tessék Lopez, itt a kereszténység "két arca".

Azt én értem, hogy ott van a szembeszökõ kettõsség azaz ellentmondás Saintgerman anyagaiban. De szerintem érdemes megbeszélni ezt, hogy a két írás vajon nem tényleg a kereszténység két arcáról beszél-e? Ha nem, akkor nem. De hogy annyit írj, hogy "hát persze", az azért kevés.

#1984
Nem egyházról beszéltem, hanem Kereszténységrõl.
Különbség van aközött a Kereszténység között, ami magától terjedt el, és aközött, amit úgy terjesztettek. Nem? Ami magától terjedt, ott nincs szó igazából egyházról. Amit pedig terjesztettek, ott ugye az egyház az ami terjesztette.

Mint a kommunizmusnál. A kommunizmus Közép-Európában is elterjedt. Mert ugye jöttek a tankok. De a Fülöp-szigeteken vagy hol, ott is terjedõben volt, a CIA keményen harcolt is a terjedés ellen. De ott hol voltak tankok? Sehol.
Akkor pedig itt is látható az a kommunizmus, ami magától terjedt, és az, amelyiket úgy terjesztettek. Erõvel ugye.

Most mondjam el ugyanezt a demokráciáról is? A demokrácia is kétféle módon terjed: van ahova úgy hozzák be, és van ahova úgy viszik be. Remélem érthetõ a megfogalmazás. Iránba úgy ment be magától, ahogy most Szíriába is. De ez nem tetszik senkinek. Líbiába pedig úgy viszik be. Ez viszont tetszik mindenkinek. Akkor mi a különbség a kétféle demokrácia között?

Szóval Kereszténység. Nem csak azok a keresztények léteznek, akik Bibliával mentek mindenhova, azaz akiknek a Biblia volt minden. Hanem azok is keresztények, akik kereszttel a nyakukban mentek mindenhova. Vagy talán az nem Kereszténység? A manikeizmus az nem Kereszténység? A honfoglaló magyarok vallása az nem Kereszténység? Nem az, mert nem tudunk róla.

Ahogy hallom, a magyarok a honfoglalás idejében már keresztények voltak. De nem azok a keresztények, akik egy keresztre szegezett férfit vittek mindenhova magukkal, hanem akik egy kereszt elõtt álló férfit és nõt vittek magukkal, aki tenyerével megáldja az embereket. Hallottál azokról a gyógyító technikákról amelyek "kézrátétellel" gyógyítanak?

Látható az irány, amerre mindezzel tartok? A Kereszténység nem az a vallás, ami a Bibliából megismerhetõ. Hanem egy olyan vallás, aminek a keleti tanokhoz jóval több köze volt. A magyarok is honnan jöttek a Kárpát-medencébe? Keletrõl. És Kereszténységet hoztak magukkal. (Bár ez lehet nem pontos megfogalmazás, annyira nem vagyok szakértõje a kérdésnek.)

A lényeg az, hogy fenntartom azon álláspontomat, miszerint a Kereszténység kétarcú: egyik arca az, amit erõvel terjesztenek. Ez a hivatalos vatikáni központú kereszténység, ami egy politikai irányzat, birodalomépítési célokat szolgáló vallás, ennek megfelelõen nem azzal a céllal létezik, hogy az emberek jobban érezzék magukat, azaz hogy magasabb szintekhez legyenek képesek kapcsolódni, vagy akár maguk is képesek legyenek magasabb szintre lépni.

Ezzel szemben van az a Kereszténység, melyik terjesztéséhez nem kell egy agresszív intézményrendszer, ez az "igaz" Kereszténység, mert igaz/valós ismereteket terjeszt a világról, így elõsegíti hogy az ember magasabb szintre lépjen.

Mondom mindezt laikusként. Ennyi sikerült eddig összekombinálnom a különféle forrásokból.

Ennek tükrében mikor azt mondod, hogy a vallások jelentik a világon a legnagyobb problémát, akkor milyen vallásokról is beszélsz valójában?

#1983
Hát, veled sem egyszerû...

#1982
Érdekes, sok igazság van benne, de van 1-2 pont ami hülyeség.

pl.:"Érdems visszatérni a Medicikre  amikortól a bankárok irányítják az egyházat. Az õ uralkodásuk kezdetétõl indul az elvilágiasodás, a fényûzés, az aranypaloták építése, és persze az egyházi adók kivetése,"

Egyházi adó már bõven a Mediciek elõtt is volt. És fényûzés is, csak az õ idejükben érte el az egyház a vicc kategóriát.

vagy:
", hogy a hivatalos történelemírást megelõzõ idõkben már volt itt a Földön egy békés kultúra, aminek az örökösei vagy legalábbis folytatói többek között a magyarok (lásd szkíta-sumér-magyar rokonság). Legalábbis egyre több elõkerülõ részlet erre utal."

Még hogy békés kultúra, ezen jót röhögtem.

"Érdekes kérdés az is, hogy mire ment a Magyarság a kisbetûs keresztnységgel."

Elsõsorban arra, hogy ez kellett, hogy megalakuljon az állam. Ezzel lehetne vitatkozni, de nyugatról római katolikus államok határoltak minket, keletrõl görög katolikus. Nem hiszem, hogy sok esélye lett volna egy nem keresztény államnak egy ilyen környezetben. Így is sok balhé volt, hát még akkor mennyi lett volna, ha nem keresztények lettünk volna. Ezzel most nem a kereszténységet védem, én is utálom.
#1981
Érdekes hozzászólás a Hunírrõl:

"Nyakleves - 2011.08.25. 09:18
Megint egy feldobott csont, amin jól el lehet marakodni. Kösz Laci! Kellett ez?

Hány oldalt lehetne szerintetek teleírni a pápaság gaztetteivel, különösen a magyarokkal szemben tanúsított évezredes aljasságaikkal?
Néhány jó lelkû pápa kivételével a többségük valószínûleg már az igen korai idõktõl kezdve, de amikortól a bankár Medici családból választottak pápát már biztosan csak zsidók és/vagy szabadkõmûvesek lehettek.
Kár ebbe a témába belemenni nagyon, mert a katolikus egyház történelmi tényei és a keresztény (fõleg magyar) emberek hite sajnos nem egy hajóban vannak.

Nem mellesleg amelyik pápa egy kicsit el kezdett barátja lenni a - vatikán által tökéletesen tudottan eredeti kereszténységgel rendelkezõ - magyarságnak, azt gyorsan eltûntették.

Boldog XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli) (Sotto il Monte, 1881. november 25.  Róma, 1963. június 3.) római pápa 19581963. között, Szent Péter 261. utóda.
Parasztcsaládból származott, s ezt sohasem felejtette el: élete végén hálát adott, hogy szegényen halhat meg. Egyszerûségének, közvetlenségének és emberszeretetének köszönhetõen minden idõk egyik legnépszerûbb pápája volt.
Bár pápasága csak viszonylag rövid ideig  kevesebb, mint öt évig  tartott, mégis tudott ez alatt maradandót alkotni: teljesen váratlanul összehívta a II. vatikáni zsinatot, a katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívõ világgal való viszonyának rendezése volt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében.
II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház.
Ezt mondja el XXIII. János pápa beszédében, az általa összehívott II. vat. ök. zsinaton:

"A szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az újpapok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit!
Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ó-Szövetség idejétmúlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a Krisztusi-univerzalitást!
Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia és geológia, nem különben a megtalált Sumír Elsõ-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki nem érti, ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letünt nép(ek)nek (sumír, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme. Szóval, kötve vagyunk valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!"

XXIII. János pápa ezt a beszédét 1962. július 1-jén mondta el a II. Ökumenikus Zsinat megkezdésekor. Tudjuk, hogy XXIII. János pápa "hirtelen" meghalt és utána MONTINI hercegérsek lett a római egyház pápája VI. Pal néven. Errõl a pápáról könyvek jelentek meg "The Montinian Church" és hasonló címeken, melyek közlik, hogy zsidó családból származott& Magyarán János pápát kijelentése miatt eltûntették, és újra egy zsidót ültettek a Szentszékre.

De tulajdonképpen mi is történt? Mindössze annyi, hogy majdnem kétezer év után az egyház elsõ embere végre kimondta az igazságot, felfedve a kereszténység történetén végighúzódó iszonyatos hazugsághalmazt. A pápa szerint az Ószövetség összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letünt nép(ek)nek (sumír, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme. (nem elhanyagolandó sajnos az a tény sem azonban, hogy az ezt a mondatot kiváltó Parallel Bibliát is egy zsidó találta meg&) De mégis hogyan és miért történt mindez?

Az ilyen nemzeti oldalakon eddigiekben tárgyaltak alapján remélhetõleg már mindenkinek letisztult, hogy a hivatalos történelemírást megelõzõ idõkben már volt itt a Földön egy békés kultúra, aminek az örökösei vagy legalábbis folytatói többek között a magyarok (lásd szkíta-sumér-magyar rokonság). Legalábbis egyre több elõkerülõ részlet erre utal.
A másik oldal - a zsidók - viszont csak olyan 5000+néhányszáz éves létezésre tekinthet vissza, ahol már a "vallásuk" is tele van hazugságokkal.
Azt nem tudjuk, hogy a zsidók utólag lettek-e betelepítve a Földre, vagy ide teremtettek, viszont azt annál inkább, hogy szellemi megszállás alatt vannak. Hogy aztán erre önként jelentkeztek-e, vagy csak átverték õket, ezt sem tudni biztosan, de az eddig megszerzett ismereteink alapján nagy valószínûséggel megállapítható, hogy a sátán átverte õket, azaz valamilyen módon belecsalogatta õket egy szerzõdésbe, amit nem tudnak felbontani.
Hogy mire alapozható ez a vélemény? A következõ idézet rávilágít:

"Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme elõtt a világ minden országát és dicsõségüket. "Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem."

Namost ha megvizsgáljuk a zsidó vallást, ott mintegy "véletlenül" ??? pontosan az áll, hogy övék lesz a világ minden kincse és aranya, mert ezt ígérte nekik az "Isten".
Ha mindez nem lenne elég meggyõzõ, akkor érdemes még figyelembe venni, hogy a "globalista" zsidó vezetés (Rothschild, Rockefeller, Warburg, stb. ) egyértelmûen sátánimádó.
A kereszténységgel kapcsolatos problémákat megpróbáljuk visszabontani az alapokhoz. Ha ugyanis az ember az alapokat nem érti, akkor a felépítményt sem fogja fel, hanem csak körbe-körbe jár, mint a magyarok többsége jelenleg és egymás után nyeli be az újabbnál újabb hazugságokat.

Érdems visszatérni a Medicikre  amikortól a bankárok irányítják az egyházat. Az õ uralkodásuk kezdetétõl indul az elvilágiasodás, a fényûzés, az aranypaloták építése, és persze az egyházi adók kivetése, mert ugye a világegyetemet teremtõ Istennek igencsak szüksége van a pénzre& Érdekes módon sokkal szívesebben megy be az ember egy faluszéli fatornyos hófehérre meszelt kistemplomba, ami délre van tájolva, és valamelyik ley-vonalak metszéspontban épült, mint akármelyik kacsalábon forgó arany székesegyház épületébe. Ugyanis ez utóbbi nem az Isten nagyságát hivatott bemutatni, hanem az épületet építõ szabadkõmûvesek anyagias (hamis) felsõbbrendûségét. A Vatikán ma már egy magas kõfallal elzárt terület, állam az államban  akárcsak a pénzvilág központja: a City of London. A katolikus egyház pénzügyeit valamelyik Rothschild bank intézi& Levéltáraikat nem nyitják meg a kutatás céljára. Akár a holocaust, akár más történelmi események tisztázhatóak lennének az ott õrzött, titkos iratok által. Jócskán félresiklott az ügy már jó régen, és sajnos a legtöbb hívõ még csak nem is érzi a veszélyt.
Ez lenne a mindenható, szeretetteljes teremtõ Isten egyháza?
Ugyanmár&"

Egyre többen gondolkoznak el azon, hogy nem minden az aminek mondja magát. Érdekes kérdés az is, hogy mire ment a Magyarság a kisbetûs keresztnységgel.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#1980
Hát persze. Épp, amennyi kell.

#1979
Legszívesebben mondanám. De mely az a pont amikor még szelíd egyházról beszélhetünk? Hiszen maga a Biblia kegyetlenségek halmaza. Fõleg az elsõ rész. Mintha az elsõ keresztények elfeledkeztek volna az õket elõtte ért borzalmas retorziókrõl.

Walk the Talk.

#1978
A kirakat egyháznak is két arca van.

#1977
Teljesen egyértelmû, hogy mindkét esetben azt a kirakat egyházat értjük, ami jónéhányszáz éve alakítja az emberek felfogását.

#1976
Tisztázzuk, hogy akkor legalább azzal kapcsolatban közös nevezõn vagyunk-e, hogy létezik a Kereszténységnek az eredeti formája, és létezik az, ami gyakorlatilag egy politikai mozgalom. Ez utóbbi erõszakoskodik. És ezt olyan sikerrel teszi, hogy ma már lehet így általánosítani, hogy a "vallások az egyik legnagyobb problémát jelentik". (Mert a "szelíd" vallásokat már szinte mind lenyomták ezek.) Azon dolgokkal kapcsolatban nem hiszem hogy lehet így általánosítva beszélgetni, amiket felvetettem.

#1975
Nekem semmi bajom sem lenne a vallásokkal, ha a mostani világban nem az egyik legnagyobb problémát jelentenék. Be akarják bizonyítani, hogy õk a legalkalmasabbak az emberiség tömeges irtására.
Nem az a probléma, hogy a zsidónak öt lába van, a muszlimnak pedig három füle, hanem, hogy mely isten szolgája. Pedig a testi jegyek sem adnának okot az egymás végtelen gyûlöletére.
Ebben pedig a kereszténység frankón példát mutatott. Saladin mindennemû vallást eltûrt birodalmában. Dühe akkor kezdett erõsödni, amikor a keresztények erõszakos terjeszkedésbe kezdtek.

Walk the Talk.

#1974
Vélem, hogy a kereszténység, és a kommunizmus létrejötte közé nem tehetünk egyenlõségjelet. A vallások létrejöttének szükségességéhez kellett egy bizonyos alázat a felettem lévõk irányában. Hisz bármennyire is próbálják egyesek a Bibliát a szegények támaszának titulálni, másról sem szól, mint a feltétel nélküli alázatról, belenyugvásról. Persze ezen vitatkozhatnánk, de szvsz semmi értelme. A hit a hatalmon lévõk egyik nagyon rafinált fegyvere. Vedd csak a mostani feltûnõ ájtatosságot a politikai vezetõink részérõl, mely néha már kezd.....lenni. Helyettesítendõ vérmérséklet szerint.
Az orosz kisembereknek pedig fogalmuk sem volt arról, hogy mi a kommunizmus. Õk csak a végtelen nyomorukat akarták enyhíteni. Az pedig egy másik történet, hogy a "közülük" kiemelkedett vezetõk egy új ideológiát tálaltak számukra, mely õket még nagyobb nyomorba taszította.

Walk the Talk.

#1973
A kereszténység nem egységes. Több oldala van, egymásnak ellentmondó is.

Olyan mint a kommunizmus. Kérdés: Mi a különbség a kommunizmus között, ami magától terjedt, és aközött, amit terjesztettek? Erre tudsz választ adni?
Mi a különbség azon kereszténység között, ami magától terjedt, és aközött, amit terjesztettek?
Mi a különbség a között a kapitalizmus között ami magától terjed és aközött, amit terjesztenek?
És a demokrácia?

#1972
A világ össszes vallása, az eddigiek is, létrejötte, vagy inkább mesterséges létrehozása között alapjaiban van-e különbség? Szerintem nincs. Ha további felépítményeiket vizsgáljuk, akkor már igen, hiszen az egyik erõszakosabb a másik emberközpontúbb. De ahhoz egy független szemléletû tudósnak kell lenni, hogy ezeket feltárják. Hogy mire mentünk a kereszténységgel? Végül is ha az egyházak, kiemelve Vatikánt, merték volna vállalni a modernizálást, bizonyára mélyebb eredményt értek volna el. A mostani viszonylagos sikerességük, és a világgazdasági apátia közé egyenlõségjelet tehetünk. Sõt ezzel egyenes arányban emelkedett a hókusz-pókuszban hívõk száma. És ez már elkeserítõ.

Walk the Talk.

#1971
Mintha a "kereszténység" két arcáról szólna a két idézet. Egyrészt elzár az energiától, másrészt elérhetõvé teszi azt. Mi az igazság? Mármint a kereszténységgel kapcsolatban... Mert amíg a kereszténységrõl nincs biztos képem, addig a kereszténységrõl nyilatkozók mondanivalóját is nehézen tudom csak megítélni.

#1970
LOL. Ismét kiváló példája az önellentmondásnak. Az NWO topicba a 27984-es hozzászólásban belinkelted Dr.Day írását, amire emigyen hivatkozol:
"Nos a Nagy Terv (amiben nem hisz) egyik kis részlete, az emberiség létszámának a szabályozására"

Ebben az írásban pocskondiázza az író a szexuális szabadosságot, majd ezt is papírra veti: "A keresztény értékrendhez tartozó szemérmesség, erényesség és erkölcsösség, párosulva a szerénységgel,
egyszerûséggel és mértékletességgel lehetõvé teszi, hogy az adott személy képes legyen saját lelki struktúráin belül
a magasabb szintek által vezérelt magatartást tanúsítani. "

Ehhez képest most már ebben hiszel?
"A keresztény erkölcsi hozzáállás a szexualitáshoz lezárta a gyökércsakrát, és az energia, amit az elsõ csakra mégis magába enged, a félelem és a bûntudat érzése által zûrzavarossá válik, amint találkozik a szexcsakrával és az érzelmi csakrákkal. Az ebbõl fakadó egyensúlytalanságok megrongálják a teljes emberi tudatosság energiarendszerét. Minden egyes generációba beleplántálták a szexualitás keresztény „értékrendjét”, és minden generáció tovább adja ugyanezt a kódoltságot a következõnek, hogy ugyanúgy gondolkozzanak és érezzenek. Pedig a szex csodálatos dolog. "

Jó lenne kialakítani már végre EGY álláspontot.

#1969
Nyilvánvalóan egy sportriportertõl várom a választ az élet nagy kérdéseire, igen. Nála kompetensebb ember a témában nem létezik, egy sportriporter a munkája során rengeteg misztikummal találkozhatott, és biztosan rengeteg nagy összefüggésre rájött a világ mûködésével kapcsolatban.

#1968
Miért tartunk még mindig ott, hogy az NWO csiribi-csiribá? Az NWO a civilizációnk jövõjével foglalkozik. Akik fentrõl foglalkoznak az NWO-val, azok alakítják a civilizációnk jövõjét, akik meg alulról foglalkoznak az NWO-val, azok megpróbálják kitalálni, hogy mit hoz a jövõ számukra. Hol van itt csiribi-csiribá?

Ennyi erõvel az is csiribi-csiribál, hogy mire mentünk a kereszténységgel. Hisz a civilizációnk jövõjének egyik alakítója a vallás, közelebbrõl a kereszténység.

#1967
Tutira tudom <#wow3>

De, hogy még mérget is vegyek be?? <#zavart1>

Walk the Talk.

#1966
Arra pedig mérget vehetsz, hogy nyüzsögnek !

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#1965
Amúgy pedig, ha igaz, hogy az univerzumban "nyüzsögnek" a nálunk értelmesebb lények, akkor tökéletes igazad van!

Walk the Talk.

#1964
"Úr nem nevezné ezt a földi bikanyájat a legtökéletesebb teremtésének, ha az Universum ennél csak intelligensebbektôl nyüzsög"

Walk the Talk.

#1963
Õ szvsz maradjon az NWO-ban. Ennyi.
Ott elég csiribi-csiribá van a õ számára.

Walk the Talk.

#1962
Ennek mi köze ahhoz amit írtam ?

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#1961
Ne minôsítgess, hanem próbálj meg értelmezni. Még ha nehezedre esik is...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.