Mire mentünk kereszténységgel?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Már bocs.
Akkor inkább Grimm.
Walk the Talk.
Walk the Talk.
Egyébként meg nem ismerem a sok felekezetet, de ismereteim szerint egyik sem igaz keresztény. Ami az volt, azt kiirtották. Innen kezdve meg annyira nem is fontos az, hogy mit gondol egy protestáns "hivatalból". Az számít csak, hogy az adott ember magától mit hogyan értelmez, és hogy van-e bármi értelme annak, amire magától jut.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Egy részlet The Biggest Secret-bôl, milyen céllal is hozták létre a vallásokat. Persze ahhoz hogy teljesen világos legyen, az egész könyvet elkellene olvasni.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Már magukat korábban kereszténynek valló tudósok is így gondolkodnak: a Darrel Falk és Kathryn Applegate szerzõpáros a BioLogos fórumán tényszerûen közölték: szerintük az összes tudomány egyértelmûen bizonyítja, hogy nem létezhetett olyan idõ, amikor csupán egyetlen emberpár létezett a Földön, így „Isten sem kezdeményezhetett valamiféle különleges kapcsolatot” az emberiséggel.
Ha nem lenne világos, akkor leszögezném, hogy a probléma az, hogy hülyeségekrõl beszélnek.
Egyébként itt az sg-n is megfigyelhetõ, hogy az emberek szó szerint értelmezik a Bibliát, és ilyen kérdéseket tesznek fel: te tényleg úgy gondolod hogy Isten 6 nap alatt teremtette a világot?
Hülye kérdésre hülye válasz: igen, úgy gondolom.
Meg a kutyának a faxa. Éppen a Malevil c.könyvet olvasom sokadjára. Nos ha holnapután bekövetkezik egy atomtámadás, amilyen a könyvben le van írva, akkor te legyél körülvéve ûrhajósokkal és tengerbiológusokkal (de méginkább matematikusokkal), én inkább gagyi parasztok közt szeretném a túlélésrt folytatott harcot vívni 😉
Persze ez egy idióta példa, ahogy idióta a véleményed is. Sosem lehet tudni, hogy kinek van olyan tudása-tapasztalása, ami másnak nincs. Nem kell ûrhajósnak lenni magvas gondolatokhoz. Pl.mesélnek egy ácsról, aki révén ma a világ legnagyobb üzleti szervezete létrejött 😉
Pontosan a tekintélyelvû -majd a zokosok megmongyák a tutit- kinyilatkoztatásoktól megy VISSZAFELÉ az emberiség, mert azok a vélemények kivétel nélkül érdekeket képviselnek. Ezáltal egyoldalúak.
Egy open source vallás sokkal flexibilisebb.
Ezóhívõ áltudósok még soha semmit se tettek le az asztalra némi bevételtõl eltekintve amit a rajongótáboruktol szippantottak el.
Ezzel szembe körülvesznek minket az eredmények, amit nem éppen csõcseléknek köszönhetünk. A tudományt csak nagy koponyák képesek elõremozdítani. A csürhe csak zülleszt.
Nézz szét! Tudományos topik érted? Hol itt a tudomány? Mindenhol gyagyások tömkelege. És mindegyik hisz valami nagyon gáz ökörségben.
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
Akik kutatnak szerinted azoknak ilyen nincsen?
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
Te tényleg azt hiszed, hogy a tudósok azt hiszik, a Bibliát szó szerint kell értelmezni? <#wilting>#wilting>
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
Ha pedig arról a kereszténységrõl beszélünk, amirõl én, azaz a Kereszténységrõl (lásd. pl. Manikeizmus), akkor ott még fontosabb lenne, hogy a vallás által megfogalmazott igazságot a tudomány is kimutassa, megfogalmazza, és ezzel ezen az ismeretek elterjedését elõsegítse. Az elsõ amit megtehet a tudomány, hogy segédkezik az igaz történelem elterjesztésében. Legalább amirõl biztosan tudjuk hogy megtörtént, legalább ott ne halandzsázzanak.
Nem ide tartozik, de nemrég beszéltünk egy irodalom és aztán késõbb történelem szakot végzett tanárral, aki arról számolt be, hogy a történelem szakon dolgozó elõadó kidobatta velük azokat azt a finnugor elméletet, melyet az irodalomszakon elõtte megtanult.
Látod? Ez jó példa arra, hogy a tudomány tud segíteni is, nem csak zavart okozni. A vallás kapcsán legalább ennyi, de szerintem több is megtehetõ lenne. Elõször is fogják már fel a tudósok, hogy a Bibliát nem szó szerint kell értelmezni.
De gondolom ez azonnal érdekeket fog sérteni: hisz ki hallott már olyat, hogy a szent iratokat valaki önmaga értelmezi? Hát az átlagembernek kötelessége elfogadni azt az értelmezést, amit a "nagy" történelmi egyház ad a kezébe, igaz? Pont ezért "szidjuk" a vallásosokat, hogy nem gondolkodnak. Hát akkor tessék, mutasson a tudomány és a tudóstársadalom példát, és mutassa meg hogy több esze van ennél. Hisz cselekedetekkel kell bizonyítani, nem magyarázattal. Cselekedje azt a tudomány, amirõl magyaráz, ne csak magyarázza!
Egyébként meg a topik címe pont ez: mire ment a kereszténységgel az átlagember.
Ezek ugyebár sokan vannak, mindenhol megjelennek.
A morzsányi tudás amit birtokol biztos hogy megvan másnál is, mivel hogy õ a tömegbõl való, nem ûrhajós, nem tengerbiológus hogy olyasmit lásson amit mások nem, õ csak egy dilettáns a sok közül. Ha kiejtjük, semmivel se lesz kevesebb az emberiség tudása.
Az csak hab a tortán, hogy ez az ember nem a tudását fogja hangoztatni, hanem a véleményét. Bárholva mész ezt láthatod. Vélemények mindenhol mindenrõl. Neki persze tökéletesnek tûnik, mert az õ tudását kielégíti, de ettõl még hülyeség.
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
Múlt hétvégén voltam egy esküvõn, aminek része volt a templomi szertartás is. Félelmetes látni, hogy emberek tömegeit teszi bégetõ birkává a mai kereszténység. Fogalmuk sincs mit mondanak és kántálnak, csak mondják és mondják. Mert megszokták. Mert a pap ezt követeli meg tõlük (követeli!). A mise nem azt a célt szolgálja, hogy valóban felemeld a lelked és kapj valami nem evilágit, hanem egy rutingyûjtemény.
Márpedig ha csak abból indulok ki, hogy én így kapásból pár dolgot fel tudok sorolni, amire alkalmas lenne a keresztény vallás a maga kiválóan felépített infrastruktújával (papok, templomok, imakönyvek, stb), akkor nyilván nálam képzettebb vagy csak a témával több idõt eltöltõk vajon mit tudnának kihozni belõle? Lássuk:
- elsõ és legfontosabb szerintem: az önbecsülés megteremtése és erõsítése. Erre minden embernek szüksége van, hogy békés és boldog legyen. Nem túlbecsülést mondok, de szükséges tudni, hogy hol a helyünk a világban. Aki a helyén kezeli magát, az tud alkotni és szeretetre méltó lesz. Olyan ember, akivel jó együtt lenni, mert nem panaszkodik egyfolytában, de nem is nagyképû. Ehhez képest mit kapsz egy mise alatt? Hogy egy bûnös pondró vagy, akinek vezekelnie kell. Nem tud értéket teremteni egy olyan társadalom, ami önmagát degradálja. Ha pedig nem hisszük el a papnak, amit mond, akkor meg a fasznak van rá szükség?
- közösséget kovácsol. Ez félig-meddig sikerül, de ez leginkább az önszervezõdés miatt van. Ellenben nézzük csak meg mit mond az egyház, ha nem jársz templomba: elkárhozol, nem kaphatsz meg szentségeket (elsõáldozás, bérmálás). Egyszóval: kirekeszt.
- támaszt kap a búsuló. Ez lehet, hogy mûködik egyénileg valamelyik jófej pappal, de egy mise alatt mindent kapsz, csak támaszt nem. Ellenben végig terrorizálnak és fenyegetnek.
- szellemi és lelki felfrissülés. A vallásnak tanítania kell. Ahogy remark is írja, a tapasztalat és tudás hordozója. De nem a tévedhetetlen hordozója. Hisz az idõk változnak, az elvek is változhatnak. Ergo úgy kaphatsz helyes iránymutatásokat, ha te magad is része vagy a rendszernek. Ha a te véleményedet is beleteszik a nagy közös kalapba. Ha a te morzsányi tudásod is hozzájárulhat a következõ nemzedékek segítéséhez. Egy hely, ahol vitázhatsz és közben világképet kapsz, valamint alakítod is ezt a képet. Ehhez képest mit nyújt ma a kereszténység? Dogmákat. Megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásokat. Amiket vagy elhiszel -és akkor lehet, hogy tévútra visznek- vagy nem. Ha nem, akkor meg nincs célja az egésznek. Bégetõ birkának lenni fölösleges.
Nagyvonalakban ennyi. A vallásnak tudnia kellene nyújtani azt a pluszt az emberek számára, ami segít elviselni a napi problémák okozta nyûgöket, amikor egy kicsit ellazulhatnak és ahol irányt kapnak, hogy merre is tovább. Erre ma a keresztény egyház által marketingelt izé alkalmatlan.
Megint valami scientológusba botlottál mi?
Rajtuk kívül nem igen van olyan aki azt akarja bemagyarázni, hogy létezik a tudomány által is alátámasztható vallás.
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
Tudományos eredmények nélkül is megfogalmazhatod valósággal kapcsolatos tapasztalataid. És ha nem vagy debil, akkor ez a gyûjtemény a valóságot fogja bemutatni, úgy, ahogy az az emberek által felfogható, érzékelhetõ, megtapasztalható. Nem kell tudnod, hogy mi hogyan és miért mûködik úgy ahogy tapasztalod, de attól még a tapasztás igaz marad.
A tudomány pedig kutathatná azokat a megtapasztalásokat, melyeket egy igaz vallás fogalmaz meg. Ebbe a pozitívnak és negatívnak aposztrofált elemek is beletartoznak. Így az is, hogy mit lehet gyûlölködéssel elérni, és mit lehet szeretettel elérni.
Ilyen csak egyénenként létezhet, mindenkinek az ami kielégíti az igényeit.
Ha a te tudásod addig tart, hogy teszem azt belefér az iszlám tokkal vonóval minden hülyeségével együtt, lehet az a te igaz vallásod.
Ha viszont nem tudsz hinni egy vallásban, mondjuk holmi égõ csipkebokrok miatt, akkor keress másikat!
A valóság külön kategória, ahhoz nem kell vallást az csak úgy van. Ennek kutatása a tudomány feladata. A vallás tovább megy a megismerhetõ dolgoknál, a tudomány meg nem. Bár ott is vannak elõremutató feltételezések, de tudományos eredménynek csak igazolt eredményeket tekintünk. A vallás feltételezéseit meg elég elhinni. Általában ennél a résznél tévednek el azok akik nem értenek semmihez, és csak szeretnek beleszólni tudományos témákba. Persze a saját szemszögükbõl tutijónak tûnik szinte bármi tudás híján...
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
A tudomány pont azért foglalkozhatna rendesen is a vallásokkal, hogy bemutassa, hogy az igaz vallások valóban jól leírják az ember által a világban megtapasztalható folyamatokat. És ha ez tisztázódott, akkor arra a kérdésre is könnyen lehetne választ adni, hogy mire mentünk azzal a kereszténységgel, ami valójában csak egy politikai irányzat, azaz a valóság torzítása/elfedése.
Ezt a munkát egy olyan "tudomány" nem fogja tudni elvégezni, amely maga is más érdekek diktálta szempontok szerint válogat igazság és igazság között.
Fõleg ne ha a fõnökrõl van szó, mert ez már bûn.
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Walk the Talk.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Walk the Talk.
Azonban a pokol a saját kölke, így-------------------
Walk the Talk.
Bár viccesnek tûnik, de nem az.
Walk the Talk.
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Walk the Talk.
USA lakosságának 45%-a hiszi, hogy az Univerzum kevesebb, mint 10 ezer éves.
A pokolba a tudománnyal, ha egy világelsõként regnáló társadalom ilyen szinten áll. Akkor mit várhatunk a többitõl??
Walk the Talk.
De mint, ahogy mi elpusztítjuk önmagunk, úgy halad Õ is az általa teremtett pokol felé.
Walk the Talk.
Ha az Isten ilyeneket tesz, akkor mit tesz a Sátán?
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Walk the Talk.
Jóval késõbb jött létre az iszlám vallás, amiben Jézus is szerepel mint egyszerû próféta. Vajon nem-e az erõszakos kereszténység egyensúlyozásaként? Egy olyan ellen mely még a saját fajtáját is irtotta: ellenreformáció.
Az meg egyszerüen bohózat, hogy a mostani pápa bizonyos esetekben engedélyezi a kondom használatát.
Walk the Talk.
Walk the Talk.
No-no! Akkor hol a tücsökben marad a VÉGTELEN jósága, szeretete a mindenkinek való megbocsátása.
A VÉGTELEN az végtelen, abba nem fér bele a milliókat megölõs vízözön. Példájul egy sok közül.
A sátán a Biblia szerint "csak" 12 embert ölt meg. Nem adok bizonyítékot, számoljátok meg😊)
Walk the Talk.
Egyébként is törvényszerû hogy az eleje brutálisabb. Manapság is a keményebb sztorira harapnak a népek. Eleinte kis vallás volt, kellett a gyors terjedéshez a marketing. Mikor aztán sokan lettek, a mesébõl valóság lett, tûzzel vassal terjedt a kereszténység, és elkezdtek csudaszép dolgokról mesélni.
Ezek a monoteista gyorsan terjedõs vallások mind agresszívak a filozófikus, vallásokhoz képest. De a legdurvább sztorik a sokistenes vallásokban vannak szerintem.
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
"Keményebb figura" lol
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Biztos ismered a hülye kérdés-hülye válasz párosítást.
Mindenki annyira ment vele amennyire érzi a hatását.
Mondjuk van tudományos vonatkozása is, ebben az esetben meg annyira mentél vele amennyit tudsz róla.
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"
\"Tanulni és nem gondolkodni hiábavalóság, nem tanulni és gondolkodni pedig veszedelmes\"