Filozófia

De az is roppant tanulságos, ha összeveted az írásait az életével és a halálával. 😊

semmi... csak betévedt 😊

Ööööö...hmm????

<#kerdes>

gratulálok...

lenni vagy nem lenni???<#worship><#nevetes1><#nyes>

Nekünk a Tk-ban van egy pár filozófus és ott olvastam, de amúgy nem mindig szeretem a filót. Azt szeretem, ha azért érthetõen fogalmaznak, de van, aminek a nyelvezete nagyon nehéz és csak totózom, hogy mit akar mondani a filozófus. Freud-ra vagyok kiváncsi, de az sajnos nincs benne a tk-ban, de majd kihozom a könyvtárból. 😊 (na persze, ha nem felejtem el)

hmm, felkeltette az érdeklõdésemet, pénteki vizsgám után sztem elkezdem olvansi 😊 sajnos nícsétõl eleddig csak a zarathusrát és egy válogatott kötetet olvastam😞

Most olvastam Nietzsche mûvét.

Nagyon felemelõ érzés volt azonosulni vele...és látni, hogy más is
hasonlóképpen látja a világot, ha még nem is ezen korban élt.

Mûvének címe: Az emberfölötti emberrõl.
Ennek mondanivalója, hogy álljunk ki véleményünk mellet, ha még
ennek ára és következménye az, hogy elvesztünk vkit.
Ha véleményünket nem fejthetjük ki vagy esetleg kifejthetjük, de ezzel
egyet nem értõ jellemeknek, embereknek alárendeljük saját
elképzeléseinket, gondolatainkat akkor elveszettek leszünk.

Ha végig gondolod a folyamatot helyeselni fogsz.

Ha van vmilyen véleményed, melyet mások akaratának hatására, vagy
csak szimplán annak érdekében elfogadsz, hogy tartozhass valahova
attól te még ugyanaz a személy maradsz, ugyanazokkal a
gondolatokkal. Te leszel a jó és az egyetértõ, de belül mardosni fog
jellemed, hisz te nem ugyanazt gondolog, mint mások. Ezek szerint
vagy hasonulsz más jellemével ezzel feladva önön személyiséged vagy
felvállalod gondolataid, de esetlegesen kiközösítenek, megharagszanak
vagy talán távoltartják magukat tõled harcias jellemed miatt.

Melyik a jó? Tedd és mondd mindig azt, amit gondolsz, mert az vagy
igazán TE! Becsaphatod a másikat, de önmagad sosem fogod és
elképzeléseid mindörökké ott lesznek benned.

Nagyon tetszett ez a mû...a végén azt mondja légy kemény.....kemény,
mert ezzel járhat társaságod elvesztése is...de milyen társaság az, ki
nem olyannak fogad el milyen valójában vagy? Az akkor nem a T e
társaságod és ahhelyett, hogy ott szorongasz, találj. Élj az
egyéniséged adta lehetõséggel!

Lehetsz vezetõ, lehetsz szolga, lehetsz csöndben élõ bölcs, ki csak
akkor szólal és cselekszik mikor az szükséges.

"A hülye ember okoskodik, míg az okos hülyéskedik." 😊)

Dzsini okosakat mond. Minden, amit gondolsz, mondasz, vagy teszel visszahat rád. Karma magyar módra: Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. 😊

Most így hogy végigolvastam a topix-ot azt kell h mondanom hogy szerintem az érzelemeket soha sem lehet annyira korlátozni..nem hiszem hogy aki a karszt rendszer legalsó létrafokán áll -aki mellesleg a csatorna elvezetéseket tisztítja- szóval nem hiszem hogy nem gondolkozik el azon hogy miért pont ebbe a helyzetbe került és miért nem kapott magasabb rangot...õ is elgondolkozik és vágyakozik egy jobb életre, függetlenül a jövõjétõl...a jelenen meg nincs ideje gondolkozni,mert amire a jelenen gondolkozna arra az már eltelt s múlt lett belõle...

ezt tudom, és ez ellen sem montam semmit... 😊

Vigyorex + szóismtélõ... 😊

Az eredeti kérdésre a válasz:
Én nagyon sokat gondolkozok az élet dolgain..huh...ez kicsit áltlánosan hangzott 😊 Nah szóval, úgy vélem az élet olyan amilyennek te látod. Dzsininek azért volt igaza, hogy szinte mindent át lehet vészelni, mert nagyon sok dolog felfogás kérdése. Figyeld meg, ha vmit igazán...de nagyon-nagyon szeretnél azt összehozod. Hát mindennel így van szerintem. Az agyadra annyi mindenre képes, hogy az vmi eszméletlen...gondolj bele, hogy hány nyelvet vagy képes megtanulni, hogy milyen szinten képes vagy magad kontrolálni bizonyos esetekben...gyönyörû az emberi faj...csak akarat kérdése.
Én pl megtanultam megnyugtatni magam. Akármilyen nagy bajban vagyok...vagy esetleg feszült, képes vagyok megnyugtatni magam, majd utána már indulatmentesen, higgadtan gondolkodni....de csak azért mert megtanultam...és ezzel az erõvel bmit megtanulhat az ember. 😊 Nekem ez a véleményem. Jah és megtanultam boldognak lenni...és ez nem állboldogság(!) , hanem valóban csak azokat a dolgokat "veszem fel", amiktõl az ember bdog lehet 😊 Ezért vagyok vigyorex 😊

de nem mindig volt ez így...😊

én szoktam, jó magam is aforizmákban írom meg a magam kis filozófiai gondolataim

😄D

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ 😄DDDDDDD

igen, ez valami urbánlegenda lehet 😄

Én ezt viccként hallottam-olvastam... De ettõl függetlenül jó 😊

😄DD

nekem a báttyám mesélte, hogy amikor az egyetemre járt, az egyik szobatársával vizsgáztak(?!) filozófiából. És a srácnak ez volt a feladata: Mi a bátorság ?
Gondolom le kellett volna írni az érzést vagy mint emberi tulajdonságot. A srác fogta, és felírta a teljesen üres lapra: "EZ."
Beadta a lapot és lássatok csodát... átment a viszgán, méghozzá 5össel !:o

Saját nézetet is, az irányzatok ütköztetésérõl meg talán ne is beszéljünk, bár természetesen van olyan, amihez valaki közelebb áll, mint egy másikhoz. Hogy szerinted milyen a világ, mit látsz rossznak vagy jónak és miért, vagyis a te véleményed. Elsõsorban szvsz lehetne ez, de tõlem elkalandozhat a topic, rajtatok múlik.

az egyetlen, aki -szerintem, és sokak szerint- teljesen tudatos életet követ, az Õszentsége Tenzin Gyaco, a Dalai Láma.
a további részekre:
" ha nem találják meg az életükben a végállomást, akkor hogy érik el? Úgy értem, a végállomáson nem éreznének semmit? Vagy a halál után képzeled el a végsõ célt?"
sokak számára ahogy én látom meg olvasgattam utána a folyamatos keresés kutatás az, ami egy életcél. van, hogy erre nem döbbennek rá, és esetleg nem is érzik, hogy elértek valamit az életükkel, pedig rengeteget. plusz ehez hozzá tartozik, hogy rengeteg filozófiai irányzat (hiszen a téma elsõsorban arról szól) elfogadja a lélek létezését test nélkül is, és a lélekvándorlást teljesen természetesen veszi. innentõl pedig az állandó keresés és kutatás csak egy lépés az úton, vagy egy következõ élet elõkészítése - hiszen nagyon kevesen vannak, akik megtehetik, hogy nem térnek vissza.
a Buddhista filozófiák kicsit másképp közelítik meg a dolgot, ott karma létezik, és az vándorol testrõl testre, amíg el nem fogy és akkor elérheti a nirvana-t. - és itt visszautalnék #23-ra, ha megteszel valamit/ történik veled valami, az már "elhasznál" valamennyi valamilyen irányú karmát (rettentõen túlegyszerûsítem, de ha érdekel úgyis utánaolvasol rendesen a karmatörvényeknek) - ha ezekután azzal foglalod el magad, hogy örvendezel vagy szomorkodsz, vagy jó/rossz szándékkal további dolgokat cselekszel, akkor azzal újabb karmát termelsz, ami biztosítja a következõ körödet a Szamszara-n, a Lét Kerekén. (természetesen ez nem ilyen egyszerû, de valamennyire értelmezhetõvé teszi a buddhista életszemléletet.)
A Dalai Láma például már nem termel karmát, hanem azért tér vissza a világunkba, hogy másokat segítsen abban, hogy felismerjék a szerinte helyes utat.
hogy én hogy képzelem ezt az állapotot? hát elõször is nagyon nehéz. én kb 10 évet töltöttem a depresszió és a pánik különféle formáiban és ágaiban, megjártam elég sok furcsa helyet önmagamban... aztán egy bizonyos esemény miatt eljutottam oda, hogy akkor most nagyjából 2 út áll elõttem - és az öngyilkosságot nem voltam hajlandó választani - maradt az, hogy márpedig én csak azért is boldog leszek az életemben, legyen az bármilyen szemét és gonosz velem... az elhatározást tett követte, és 1-2 hónap leginkább fogcsikorgatással ment, hogy minden egyes történésnél akarattal, odafigyelve megkerestem benne azt a valamit, aminek örülni lehet - (van erre is egy idézetem: "....Megtanultam észrevenni ebben a rohanó életben is a szépet,egy pillanatra felnézni az égre,hogy rácsodálkozzam a felhõk különös formájára,meghallani a városi zajok között is a madarak hangját,vigyázni az õszinte szeretetre,õrizni a meghitt pillanatokat..."), és igenis vidáman állni a dolgokhoz. és itt jött a hatalmas meglepetés: hogy abban a pillanatban, hogy én így néztem a világra, a világ ugyanígy nézett vissza rám: olyan barátaim és társaim lettek az életben akik mindennél többet számítanak, olyan dolgokat éltem át mint idáig soha, és olyan boldogságot találtam, amit elõtte el se tudtam képzelni, hogy számomra az ilyenre van egyáltalán lehetõség. persze ezzel is túlszaladtam 😊 (mint a rugóra akasztott súly - lehúzzák, eleresztik, aztán jóóó messze felpattan) - de visszafele jövet már tudtam, hogy hogy is mûködnek körülöttem a dolgok, és úgy érzem, hogy többé kevésbé meg tudok maradni egy (és ez nagyon fontos) _számomra_ kellemes egyensúlyi állapotban. persze, van hogy kimozdulok fel vagy lefele - sõt, vágyakozom is a felfele kimozdulásra, de tapasztalat, hogy egy rugót nem lehet megfeszítve tartani örökké - se felfele (vagyis kár nagyon ragaszkodni a pillanatnyi boldogságokhoz, inkább annak örülök, hogy megélhettem), se lefele (nincs olyan rosszkedv ami örökké tart, inkább tanulni kell belõle és felismerni, hogy ezt én csináltam magamnak).
összességében én hiszek abban, hogy mindenki csak és kizárólag önmagának teremti meg a világot maga körül, és az a világ pontosan olyan lesz, amilyenné a saját tettei (jelenlegiek, és a régebbiek "visszhangja") teszik. valahol nagyon közelít a karmatörvényhez, hiszen vannak olyan részek amik úgy jönnek, hogy "ezt nem érdemeltem meg..." - hát de igen, csak esetleg nem ebben az életben, hanem egy elõzõben. ezeket a lapokat osztották ebben a körben, ebbõl kell a lehetõ legjobbat kihozni, és akkor a következõ osztásnál egy jobb helyzetbõl kezdhetek, és a jól lejátszott játéknak minden játékostárs örül.
nem fogom visszaolvasni, lehet, hogy megint sikerült néhány mondatot túlságosan kuszára fogalmazni, elnézést kérek értük 😊 de azért remélem a nagyobb rész érthetõre sikeredett.
(plusz Aquirnak kérdés: te mit képzeltél el topic stílusnak? irányzatok ütköztetését? vagy mindenki leírja a saját nézeteit aztán annyi? vagy ... ?)

neem 😊

Ti nem az Idõutazás-topikba akartatok írni? 😊

Dzsini:
Elõször is: köszönöm szépen a kimerítõ válaszod.
Másodszor: én se szeretném, hogy a topic átmenjen "depressziós segély-rendszerbe", erre meg vannak a megfelelõ helyek (pszichiátria, ilyesmi 😉). A gond inkább csak az, hogy én nem feltétlenül vagyok meggyõzõdve arról, hogy az ilyen világszemlélet és teljes elkeseredés "betegség". No mind1, bocs az offért 😊
Továbbiakban:
A "Ti"-t én is csak a próbálkozókra értettem - jómagam egy embert se ismerek, aki teljes tudatosságban tud élni :|. A második bekezdéseddel nagyrészt egyetértek (sõt, tulajdonképpen csak egy részt nem értek: "és esetleg számukra ez az út, csak nem veszik észre..." -> ha nem találják meg az életükben a végállomást, akkor hogy érik el? Úgy értem, a végállomáson nem éreznének semmit? Vagy a halál után képzeled el a végsõ célt?). Azt hiszem egyébként, hogy nagyon sok fontos dologra mutattál rá, csak ugye - valószínûleg a rossz kérdésfeltevés miatt - arra nem ad választ, hogy vajon hogyan képzeled, ezt az állapotot (az odafigyeléssel fenntartott, békés, "cheerful" attitûdöt) hogyan éred el? Hogyan próbálod elérni? Ha úgy érzed, hogy erre nem tudsz megfelelõ választ adni (pl. mert mindenkinek más, vagy mert szerinted túl intim téma), nem sértõdöm meg 😊

természetesen a jelenben kell élni, de a múltat sem lehet kitépni belõlünk.
És persze ha más dolgokon máshogy ment volna valaki keresztül a múltban, akkor máshogy alakul az élete, de attól függetlenül a jelenben kell végigvinnie az életét

én nem a saját életfelfogásomról beszéltem lent, a topic szerint elméletek és felfogások ami a téma... és mivel elõttem csak a nyugati rendszerek voltak megemlítve, gondoltam rávilágítok egy kicsit a többire is. én foglalkoztam elég sokat saját erõbõl a dolgokkal, mert én is keresõnek tartom magam, akik az általad leírt "depresszív mégis tudatos" fajtából azok, akik megunják/kiborulnak a saját depressziójuktól, és nekiállnak kutatni valami értelem után. - hát én nekiálltam, és azt hiszem látható az eredmény. viszont nagyon remélem a topic nem megy át depressziós segély-rendszerbe, arról már annyi meg annyi téma nyílt és rengetegszer át lett csócsálva. - no mindegy 😊
hogy Mi (és a "Ti"-t gondolom azokra érted akik teljes tudatosságban tudnak élni - én 1 ilyen emberrõl tudok, és sokmillió próbálkozóról) minek élünk? hát, az elsõdleges cél az az, hogy tudatosak legyünk. minden cselekedet és érzés ami ébred azzal tisztában legyen, lássa a forrását és tudja az eredményét - ne termeljen felesleges karmát az életében. Másodlagos szinten a boldogság keresése - hiszen igazából ez az, ami minden fajta filozófia, világnézet és hit alapja, és az ide tartó utak különbözõsége adja a világ sokszínûségét. Vannak akik számára egyértelmû, és könnyû ezen az úton menni, és vannak akik az egyáltalán az utat keresik egész életükben (és esetleg számukra ez az út, csak nem veszik észre...). a boldogság pedig... amikor nem teszel rosszat se akarattal se akarat nélkül másoknak, amikor a környezeted boldog, tudsz úgy mosolyogva végigmenni az utcán, hogy abban nincs semmi erõltetettség, és mindezt úgy éred el, hogy nincsen semmilyen külsõ "forrás" amire támaszkodsz (barát/barátnõ, család, anyagi helyzet, bármi.. ezek meglehetnek, de nem ragaszkodás tárgyai, nem feltételei a boldogságnak, és ha megváltozik körülötted valami az ugyanolyan természetes. ("ne sírj, hogy elment, annak örülj, hogy itt volt")). tulajdonképpen egy középút keresése és megtalálása, egy odafigyeléssel fenntartott békés, "cheerful"(nem tudok rá jó magyar szót) attitûd.

Aquir #30-ra:
mindent el lehet viselni, gyakorlat és odafigyelés kérdése. bármi ami történik az csak egy újabb lehetõség tanulni és megismerni a világot és annak mûködését. ami történt meg megtörtént, nem sírni kell rajta (bár lehet, miért is ne?), de aki sír vagy szomorú az tudja, hogy miért, és hogyan az. "van bennem rengeteg keserûség, ezt most kiadom magamból. a világ viszont nem áll meg, holnap ugyanúgy ételre és italra lesz szükség, ugyanúgy meg kell tennem mindent amit eddig, nem fog a világ az én szomorúságom kedvéért megállni, minek tegyek bárkinek rosszat azzal, hogy a múltammal vagyok elfoglalva?"

Dzsini: Azt hiszem, hogy egy dolgot kifelejtettél: a közhelyesen hangzó, de a depresszív tudatállapotú, mégis tudatos embereknél gyakran elõforduló "az életnek nincs értelme" "világnézetet". Ha pedig a téma adott, miért is ne érdeklõdhetnék afelõl, hogy vajon Ti hogyan és miért is éltek?

de. de van amit "nem lehet elviselni", ami az adott körülmények között még az erõseknek is nehéz

errõl szól a filozófia nem? a gondolkodás/bölcsesség szeretete.

felfogás és ember kérdése (is)

dehogynem. többek között errõl szólnak a keleti filozófiai irányzatok. nézd meg az indiai kasztrendszert, ott az érinthetetlenekhez szólni sem szabad, nincsen joguk semmihez, nem lehet semmilyen tulajdonuk, stb... szerinted szomorúak? nem. elfogadják, hogy ebben az életükben ide születtek, és kihozzák belõle a lehetõ legjobbat, hogy következõ életükben egy magasabb életformában szülessenek meg.

az még oké de az ember visszagondol az életére és megnézi. Az ember nem bír ki mondjuk sorozatos megaláztatást és kudarcot, hogy egy rossz életet említsek, vagy hogy meghalt mondjuk a családja, A múltat nem lehet kitörölni és nem lehet az érzelmeket annyira korlátozni sok tragédia után

aki pl. öngyilkos lesz, az a múlton vagy a jövõn bánkódik, és nem a jelenben cselekszik. nem bánkódni kell, hanem tanulni abból ami történt, és annak megfelelõen megtenni azt, ami az adott pillanatban a legjobb.

A jelen is fontos, de múlt is. miatta lehetsz Pl öngyilkos a jelenben... persze egykor az is jelen volt.

A Sziddhárta Buddha mondta:
"Az idõ, ami mostanáig tartott, elmúlt. Amit eddig a pillanatig cselekedtünk, azt megtettük, akár jót, akár nem. Ha valami jót cselekedtünk, nincs értelme a büszkeségnek, megtettük, vége. Ha valami rosszat tettünk, akkor hiába bánkódunk, megtettük, már vége, megtörtént. Az embernek a jelenben kell odafigyelnie és vigyáznia, éberséggel és tudatossággal rendelkeznie, tudnia, mit kell tenni, és azt valóban megtenni a jelenben, abban az adott pillanatban, amikor azt cselekedni kell. Amikor az alkalom elmúlt, akkor már késõ, hiába bánkódunk és hiába vagyunk büszkék."

A rossz eseményeket is, nem örömmel, de el kell fogadni, hogy megtörtént. Nem lehet menekülni elõle.

Egy kínai taoista mese szerint volt egy paraszt, akinek megszökött a lova. Szomszédai sajnálkoztak, de õ csak annyit mondott, az élet ilyen. Másnap hazatért a ló, és vitt magával hat vadlovat is. A szomszédok örömködtek, a paraszt viszont megint azt mondta, az élet ilyen. Harmadnap a fia meg akarta ülni az egyik vadlovat, de leesett róla és lábát törte. A szomszédok együttérzésüket fejezték ki, a paraszt megint annyit mondott, az élet ilyen. Hamarosan katonák jöttek és a hadra fogható fiatal férfiakat elhurcolták a háborúba, csak a paraszt fiát hagyták otthon, a törött lába miatt. A szomszédok ujjongtak, a paraszt viszont akként vélekedett, hogy az élet ilyen.

Leibniz monta: "Az 1. monasz (a monaszok az erõ kiterjedés nélküli és alaptalan egységei) az Isten maga, az elõre megtervezett harmónia.
Ergo ez világ a világok legjobbika"


Ezzel kapcsolatban tanultuk, hogy az ember mindig elfogadja a valóságot (akár egy boldog pillanatra vagy a cunami rengeteg áldozataira gondolunk), különben nem tudna megbírkózni vele.
És különben megõrülnénk

ugyanmár, nem szabadultok meg tõlem 😛 várom a témákat😉

nem, csak mintha elköszöntél volna :_)

hát én elmehetek, de akkor még ennyi hozzászólás se lsez 😉

szia <#integet2>

Nah ennyit a topikról 😛

De okosabbak sok embernél 😊

Juuujj, nagyon jó topik. --> Kedvencek

DeathMatch, van valami igazság, abban amit mondasz, ugyanis a filozófia nem feltétlen a racionális emberek gondolkodásmódját tükrözi. Sõt, szerintem pont arról szól, hogy görbe tükörben vizsgáljuk meg a dolgok menetét.

A filozófiából már számos - manapság már tudománynak nevezett - ág vált ki, ezért volt hasznos.

Érdekes kérdés - és mégis, mi alapján is mondasz errõl véleményt? Mások tapasztalatai esetleg? 😉 A hited? Az meg magánügy...