Nostradamus

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#812
Nosztredamusz valóban érdekes de a mostani idõket nagyon eltéveszthette , vagy megváltozott a jövõ, vagy szimplán fogalma se volt mi lesz.
Például a tézise szerint már rég harmadik világháborúnak kéne lennie és sehol sincs.
Tehát én fenntartással kezelném az öreget..

Anaid
#811
A már álltalam említett számok: 1., 2., 3., stb. pedig nemcsak egy történet vázát határozzák meg, hane idõrendben is vannak: egymást követik: az elsõ után a második...stb. Idõrendi sorrendet is meghatároznak konkrétan említett dátum nélkül is.

Ha bárkit érdekel írjon (akár priviben is), van még pár észrevételem.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#810
A már említett Vesákról és lámpáról szóló versszakok. Ha megpróbálja bárki úgy olvasni, hogy a versek történetére koncentrál sztem egészen egy történet részének tûnik. Hogy milyen történetének? Megemlíti, hogy "amíg heten nem követik egymást a rangsorban" Vagy ilyesmi (majd megkeresem) És itt említi a "hatodik"-at. Csomó versszakban ír ilyen számokról, sõt a levéln is: elsõ, második, harmadik...stb. Mi van, ha embereket jelölnek méghozzá idõrendi sorrendben, mint töriben: kína elsõ császára, második...stb. És bizonyos idõintervallumot ölel fel: feltûnik a templom, míg áll események történnek, templom õsi épületei alatt. Lehet, hogy ez a sorrend nem pontos, de szerintem a módszerem egész eredményes, érthetõbbek a versszakok, amiknek külön-külön nemigazán találtak értelmét. Ja, lehet, hogy a fordítás sem éppen pontos, de a történet így is körvonalazódik.
4 95.
Kettejükre marad az uralkodás, de csak nagyon rövid ideig tartanak ki,
Három év és hét hónap múltán háborút kezdenek:
Két Vesta-szûz fellázad ellenük,
A gyõztes amerikai földön születik meg.

8 5
Fel fog tûnni egy csillogó díszítésû templom,
Lámpa és gyertya Borne-ban és Breteuil-ben.
A luzerni kantont eltiporják,
Amikor a nagy kakas koporsójában lesz látható.
9 9.
Amikor az örök tûzzel égõ lámpát,
Megtalálják a Vesta-szûzek templomában,
Gyereket találnak a tûzben, szitán át csöpögõ víz alatt,
Nimes vízben elpusztul, Toiloise csarnokai leomlanak.
3 84.
A nagy város teljesen elnéptelenedik,
A lakosok közül egyetlen egy sem marad meg:
Falak, a hatodik, templom és szûz meggyalázva,
Kard, tûz, járvány és ágyú pusztítja az embereket.

4 71.
A menyasszonynál a lányokat lemészárolják,
Gyilkosság súlyos hibával, nincs túlélõ:
Vesta-szûzek a kútban vízzel elárasztva,
A menyasszonyt Aconit-itallal ölik meg.

10 6.
A Gardon olyan magasan önti el Nimes-t,
Hogy azt gondolják, Ducalion született újjá,
A tömegbõl a nagyobb rész menekülni fog,
A Veszta-szûzek sírjának lángja kialudni látszik.

2 17.
A Vesta–szûzek templomának földje
Nem messze Ethétõl és a Pireneus-hegységtõl:
A nagy vezér a málhában rejtõzik,
Északon kiáradnak a folyók és oda a bortermés.

5 66.
A Vesta–szûzek õsi épületei alatt,
Nem mesze a romos vízvezetéktõl:
A Nap és a Hold fényében csillogó fémek,
Trójai lámpa, lángoló arany vésettel.

9 75. (utolsó sorban vestiges szó)
Artából és a trákok földjérõl,
Népek tengeren, gonoszság és segítség a galloktól,
Örökre Provence-ben hagyják nyomukat,
Szokásaik és törvényeik maradványait.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#809
Nézd én már rájöttem, hogyí is mûködik a dolog (vagy tévednék?):
Ha én leírnám, lerajzolnám, hogy a jövõben mit fogok teszemaz tni x idõn belül, és ezeket a dolgokat valóban látnám is 100%-ig mindet, az nem lenne bizonyíték tudományosan, mivel nem állt minden pillanatban mellettem ezt ellenõrzendõ kb. 5 pártatlan, tudományos körökben is elismert szakember és nem végeztek méréseket sem folyamatosan, hogy ilyenkor pl. mit csinált az agyam, vagy mittom én mim. Mindez pusztán egyéni szubjektív tapasztalásnak minõsülne. osem fognak rájönni, lehet-e és hogyan, mert nem is akarnak rájönni igazán. Inkább hülyék akik elhiszik és kész tudományos álláspont szerint.
Ismerek olyambert, aki szólt, hogy szokott a jövõbe látni egy spéci intézményben, ahol megvizsgálhatták volna itt Magyarországon, nos ha azt hiszed, hogy bármilyen vizsgálatot megbéltek volna vele tévedsz. Alapból hülyének nézték. Ennyi. Amit nem akar tudni az ember, azt elérheti, hogy ne is tudja meg és mások sem. Ilyen végtelenül egyszerû.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#808
Az nem lenne bizonyíték.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#807
Hogy te láttál már valamit elõre.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#806
Bizonyíték? Mire? Hogy õ látta, vagy hogy egyáltalán ember képes-e rá?

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#805
Van rá bizonyitékod?
Szerintem arra könnyebb bizonyitékot találni, hogy a multat találják ki.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#804
Lehet látni a jövõt. Én ebben biztos vagyok.
És ettõl a "hitemtõl" tényleg nem tud eltántorítani senki.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#803
Ez tényleg jó- Nostradamus nem neki irta a verseit, az biztos.
Ám továbbra is kétségeim vannak, nem gondolom, hogy a jövõ megfejthetõ.
Önbekövetkezõ joslatok lehetnek, vagy rövid távuak, kikövetkeztetõk, de ilyenek- nem igen.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#802
Ne légy szomorú?:)
Tudod mi vitte el nálam a pálmát? Egy világhírûnek elismert Nostradamus kutató hölgy könyvében a következõ okfejtés a már említett Romania szót tartalmazó versrõl. Kb így hangzott:Az ebben a versszakban szereplõ Romania szó nem jelentheti Romániát, hiszen az akkor még nem létezett, így a rómaiakra vonatkozik. Érted? Leírja, hogy milyen versszakokban milyen jövõbeli esemény van leírva, majd ez az indoklás. Huh! Hát én is nõ vagyok, de a nõi agyam nem volt képes ezt a "logikát" "magáévá tenni". Nyugi. Ehhez képest mi tök logikusak vagyunk:):)
Megjegyzem tiszteletem neki a munkájáért, a tudásáért mindezek mellett...

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#801
Kösz a linket, ha ez remélhetõen az eredeti 63-as, franciául és angolul.
Cydron, Raguse, la cité au sainct Hieron,
Reuerdira le medicant secours,
Mort fils de Roy par mort de deux heron,
L'Arabe, Ongrie feront vn mesme cours.

Cydonia, Ragusa, the city of St. Jerome,
With healing help to grow green again:
The King's son dead because of the death of two heroes,
Araby and Hungary will take the same course."

"Arabok és a magyarok azonos úton"...
Megadom magam. Nem rám gondolt Nostradamus, hogy megfejthetem õt.
Sajnos, rám sem számithat.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#800
10.63. a próféciákban, ott, amelyiket most linkeltem. A 10.62-ben pedig a budai hírnököt említi...ha jól emlékszem...

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#799
A linkben a magyaroknak szóló jóslatai vannak.
A próféciák

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#798
Nézd, szerintem minden nemzedékben egy vagy több ember úgy érzi, hogy kötelessége írnia, vagy fordítania egy Nosatredamus centuriát.
Ezzel erõsen rontva a hitelét annak, ha Õ is irt volna valamit.
Abban, amire hivatkozol, a 63. egészen más, mint amit én elemeztem.
Bizonyitékként arra, hogy hülyeség ezzel foglalkozzak.
Bocsi, de a legjobb dolgot is el lehet rontani. Mégpedig annál könnyebben, és fájdalmasabban, mennél jobb.
Képzelj el egy gyönyörû habostortát, frisset, illatosat, mennyi sok munka volt?
De elrepült fölötte egy galamb, a bevonójával...megennéd még?
Elment az én kedvem is.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#797
40 70 80 90 100
140 160 170 210 240 290 330 370 400
470 485 505 545 585 635 675 715 785 801

Számsor? Számsorok?

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#796
Javithatod, de nekem így is jó.
Szerintem az egyház nem engedte volna, hogy olyan nevet használjon egy kitért.
"Mi-Madonnánk Misike vagyok, kérhetek egy dobostortát hitelbe?", rendelhetett a kolostoriskola melletti cukrászdában.

Mindenkinek ajánlom a You Tube-n. Párizsi Notre Dame muzikel dalait.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#795
787 hsz. linkje: bevezetõ, versek, névjegyzék, akikre vonatkoztatja a jóslatokat a fordító.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#794
Ezek a versek hol találhatók?
(Én csak egy verset irtam, mert az nem keverhetõ össze vissza.)

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#793
Mások szerint A család a Notre Dame-ról kapta a nevét. Mégis javítsuk?

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#792
Hát ez az. Én se tudom megmondani, melyik igaz, melyik nem? De az már csak érdekes, hogy Nostredamus Olaszországban is utazgatott. Magyarországra már nem igen mehetett...
De a déli Zrinyi, vagy a Frangepán családokhoz eljuthatott még talán, vagy találkozhatott valakivel ott. Ez megerõsíthetne egy késõbbi megbízás változatot. Szerintem Mátyás király Europa központját elõször Budára akarta hozni, hogy azután német-római császárrá is legyen, mint korábban Zsigmond volt, és egyesített erõvel szálljon szembe a törökökkel. Azért vette el Nápolyi Beatrixot, hogy legitim Árpád-Házi (lányági) utódai lehessenek. Szép álom vpolt...Mert amikor ezt láthatóan Beatrix nem akarta, akkor fiának- Corvin Jánosnak jegyezte el Bianca Maria Sforzát (milánói hercegnõt) aki szintén az volt.
Ám sajna ez a cél is csak félig valósult meg: Mátyás halála után Miksa lett a német római császár, õ vette el Biancát.
Corvin János meg Frangepán lányt vett nõül. Hamarosan azonban ez az ág is elsorvadt, vagy elsorvasztották...

Úgy tudom, a Zrinyi családnak is volt Frangepán családi kapcsolata.
Egyébként a Hunyadi és a Zrinyi család között is jó kapcsolat lehetett, Zrinyi Miklós Mátyás királyról jókat írt.
Úgy néz ki, hogy mindez egy XIV- XVII század között átivelõ, ma már senkit nem érdeklõ kapcsolat lehetett.
Akkor meg minek feszegetni?
Nostredamus meg belecsöppenhetett ebbe, és attól kezdve irhatott akár errõl is.
De mondom, csak annyi haszna van most már az egésznek, hogy egy pár történelmi dolognak utánanéztem.
Inkább a fizika, mert az még Nostradamusnál is homályosabb.
(Nem Nostre, hanem Nostra, kijavítva mindenütt visszamenõleg 1566-ig.)

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#791
Ebben is vannak érdekességek:
a 2. és 3. és 9. versben megelített Történész ki lehet? A 9. alapján Történész, akinek leszármazottja is történész (fia, lánya, unokája...), hisz azt írja vérébõl és szakmájából való. A mûvégén felsorolt nevek közül egyikõjükre sem illik, vagy tévednék?

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#790
Na és mi van, ha nem jólius másodikán halt meg, hanem elsején? Másodikán reggel találták meg az ágya és az asztal közé leesve a padlón. Éjszaka halt meg vmikor. KI tudja éjfél elõtt, vagy után...állítólag megmondta, hogy másnap halva fogják megtalálni.

Hosszú lesz, de leírom, mert talán kicsit tükrözi hogyan gondolkodott, milyen lehetett egyéniségként Nostradamus az ember:

"1565 egyik nyári délutánján fiatal orvostan hallgatók Bordeauxból Salonba tartottak. A Rue de la Poisonnerie égén megálltak dr. Nostradamus háza elõtt, és bekopogtattak.Alighogy az öreg professzor beengedte õket, a sarlatán szó ütöt meg a fülét.
-Uram kötelességünknek tartjuk, hogy tudassuk önnel, mit is gondol önrõl a világ-kezdte az egyik diák-Jövendéseivel hatalmas károkat okozott. Az emberek nem tudnak aludni.Eladják javaikat és eladják az érte kapott pénzt. Szenvednek az ön jóslataitól. Nem érzi magát felelõsne azokért a kérokért, amiket okozott?
Nostradamus együttérzõ pillantást vetett a poros és felhevült arcokba.
-Önök messzirõl érkeztek, és bizonyára fáradtak. ézzünk körül a kert hûvös részében.
A diákok követték a hatalmas diófa alatt álló padhoz, a ház mögé.Nostradamus keresztbe tette a két kezét a malaccaboton, és rekedt hangon válaszolt:
-Tehát barátaim, felelõtlen dolognak tartjátok, sõt bûncselekménynek, hogy jövõbe tekintek, és kimondom mi vár ránk. Miért? Urunk, Jézus Krisztus nyíltan jövendölte meg Jeruzsálem és Salamon templomának pusztulását. A jövõ feltárása tehát nem oly szörnyû dolog, feltéve hogy értünk hozzá. Gondoljátok csak el:tudom, hogy már csak egy év van hátra az életembõl. Mien ember tudatában van annak, hogy élete a halállal véget ér. Lehet ez ok arra, hogy feladjuk, siránkozzunk, vagy akár öngyilkosságot kövessünk el? Vagy taláabban a hitben ringatjuk magunkat, hogy halhatatlanok vagyunk, mint tették a római császárok? Mi kivetnivaló van ebben?
-Félelmet vált ki az emberekbõl-válaszolta az egyik diá Jacques-Önnek talán van ahhoz elég ereje, hogy elviselje az igazságot, a legtöbb embernek azonban nem. Reményre van szükségük. Örülni szeretnének annak, ami majd bekövetkezik. Nem béníthatjuk meg egyszerûen ezt a kívánságukat, amint tette szrnyû jóslataival.
Nostradamus így válaszolt:
-Ha az emberek kétségbeesnek a félelemtõl, akkor orvosra van szükségük, hogy ebbõl meggyógyítsa õket és megerõsödjenek. Õk maguk jelentik valamennyi kár okát. A félelem különösen a be nem teljesült kívánságokból fakad. Aki azt meséli az embereknek, hogy az élet gondtalan és mindig vidám, az rosszabb, mint egy próféta. Ha egyszer majd orvosok lesztek, magatok is meglátjátok:a félelem ajtó. Ezen át érkezik minden betegség. Afélelem háborúhoz és más veszedelmekhez vezet. A félelem járványokat és rémképeket idéz elõ.
Aki okos, jóslataimból láthatja, hogyan találhat rá a helyes útra, így megtalálnák annak lábnyomait, ami a jövõ. Tanulmányozzátok a régi kultúrák történelmét. A régieknél voltak olyan emberek, akik bizonyítékokat szolgáltattak a bennünk lévõ csendre, a fényre, a bennünk lévõ szépre és áldásra. A jövõ nemzetei sak a pestis és a halál nyomán változnak. Minden új nemzedék szörnyûbb pusztítóbb fegyvereket gyárt, mint az elõzõ. Nincs menekvés ebbõl a fejlõdésõl, hiszen saját félelmeik rabszolgáivá váltak. Csak akkor lesz jutalmunk az értelem, ha feladjuk a félelmet, mert félünk egymástól és magunktól."

Akinek van kedve hozzá, gondolja végig, milyen ember mondhatott ilyesmiket.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#789
Hamisításról én is olvastam, bár nem találkoztam olyannal, hogy konkrét szövegeket mutattak volna, hogy íme ez is ilyen hamisítvány....Aki nem hiszi járjon utána????

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#788
Hu, na pletyik vannak bõven. Épp a napokban olvastam, hogy azt írják narkózott néha. Tudod, azért érdekes, hogy orvos volt, pestisesek között mászkálva igyekezett õket gyógyíni és ilyesmiket találnak ki róla. Van ahol azt írják, hogy pl. az elsõ feleségének nem lehet tudni a nevét na meg azt sem igazán, hogy Olaszországban merre utazgatott, de azt bezzeg igen, hogy narkózott-e. Közröhely. Vagy inkább szégyen.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#787
De lehetséges. Vitatják az eredetüket.
Sokan azt emlegatik, hogy Nostradamusnak nem voltak nyolcsorosai. Hát most mondd meg, ha két centúria egy egység, akkor mégis 4+4 az mennyi?
Na matekzseni nem vagyok, de nekem olybá tûnik, hogy az nyolc. Nem az összes nyolcsoros, de zöme.
Itt megnézhetõ

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#786
Budáról is írt, ill. budai követrõl. Azt is elõkeresem.
Ajánlom Aranyi László honlapját, ott le van írva (tisztelet a nem csekély melóért neki) az összes(?) centúria eredeti, angol, magyar.
Ja meg sok érdekes cikk, értekezés...stb. is van ott.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#785
Beleolvastam kicsit a Nostredamus pletykákba. Elég gyakori, hogy hamisitásokról beszélnek, ráadásul akkori aktuális politikai célzattal, ami persze lehetett jó szándékú is.
Ahhoz sincs képességem, és lehetõségem, hogy a vizsgált magyar vonatkozású versek hitelességét vizsgáljam.
Magam nehezen tartom hihetõnek. Tovább meg nincs idõm foglalkozni vele.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#784
A 99. vers teljesen egyértelmûen a Zrinyi család, és Buda visszafoglalása. Õ julius 2.-án halt meg, Zinyi Miklos pedig Szeptember 8-án. július, augusztus, + néhány nap még ~3 hónap.
Mindez csak a XVII. század végén volt igazán tudható.
Ha akkor készült, az összes verset kellene ismerni ahhoz, hogy tudni lehessen, ki miért irta? Mikor készültek?
Mi hitelesíti õket?
Nálam ez már alapkérdés.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#783
Cydron egyébként Szidonra is hasonlít, õsi fõniciai város.
De mindez lényegtelen. Hiszen minden elõzmény, és ismeret nélkül rábukkanni ugyanarra a nyomra, mint mások is, azt jelenti- hogy az a nyom- létezõ!
A most idézett versek is egyértelmûen a Zrinyiekre utalnak.
A Zrinyiekre, akiket kissé méltatlanul kezeltem eddig. Vagy nem csak én? Tudtam róluk, és ennyi.
Pedig ennek a családnak a nyoma a magyar történelemben példátlan...csak akikrõl hallottam:

Zrinyi Miklós (szigetvári hõs),
Zrinyi Miklós, (hadvezér-költõ),
Zrinyi Ilona (munkácsi hõsnõ),
II. Rákóczi Ferenc. (...mindig valamiért y-al írnám, miért).
Hallani róluk, persze, de valahogy csak halványan...miért?
Hogyan lehet, hogy ez most, pusztán Nostredamus kapcsán gondolkoztatott csak el?
Mennyire hitelesek ezek a versek?
Nem lehet, hogy utólag keletkeztek?

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#782
Köszönjük.:):)

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#781
....megtörténik...

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#780
Zrínyirõl a hadvezérrõl, hõsrõl a magyarokról szóló centúriákban ír. (Bár vitatott az eredetiségük...) Lentebb errõl is volt már szó. Ott konkrétan leírja, hogy mennyi idõvel fog tovább élni nála:
98.
Immár vén és beteges koromban
távoli nemzetek ködképeit láttam,
Isten a tanúm, hogy amit eddig mondtam,
meörténik egyszer majd a valóságban.
Nagyhírû és vitéz nemzet fia kérte,
lebbentsem elõtte föl a jövõ fátylát-
háromezer ezüst volt a munkám bére,
örvendenek neki koldusok és árvák.
99.
Akinek mindezt írtam rendelésre,
három hónappal él tovább mint magam.
Csatát veszít, de a harcnak nem lesz vége,
minden ledõlt toronynak súlya van.
A pogány még százhúsz évig itt lesz,
de egyre jobban gyengül-
személye két nemzet közt híd lesz,
s utódja nagy mûvet ír a küzdelemrõl.

Kerestem ezeknek is az eredetijét, sajnos sikertelenül. A fordítás költõi, de vajon milyen az eredeti? Sajna erre a kérdésre nem tudok válaszolni...És megint egy apróság: érthetõek a sorok, de miért írta le, hogy a kapott pénzt eladományozta? Vagy jelképes mondanivalója lenne? Furcsa.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#779
Például, ha franciául az ...on egy város utórag?
Vegyük: (WIKI) "Toulon (Okcitán nyelv provanszál dialektusában: Tolon vagy Touloun)".
Ez éppen egy délfrancia, vagy spanyol dialektus, persze biztos tévedtem. Ehhez egy nyelvész kellene.
CYRUS=CYDRON?


\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#778
Nálam nem nyílik. Nem tom miért.
Egyébként Cydron= Cyrus+ Sardis szókeverék lehetne, de hát nem az. Pontosabban jó lenne tudni, hogy irták Cyrus-t, (Sardis-t) akkor franciául?
Mert nagyon valószínûnek tartom, hogy Notredamus pont arról a városról írt (ha õ irta) mint Zrinyi- a költõ is.
Ha pedig ez bizonyítható, akkor az a szellemi kapcsolatuk pontos bizonyitéka lehetne.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#777
Csak idézetet találtam, és kommentárt, amit bemásolok!
Hová vezetett Nostredamus verse?
(http://mek.niif.hu/06100/06115/html/gmzrinyi0001.htm, Szigethy Gábor elõszava)

"Históriából meríti Zrínyi Miklós a példát. Sardis (Cyrus)városát pusztítja Kürosz király, s amikor egy vitéz kardot emel Krõzusra, a leigázott város urára, megszólal néma fia: ne bántsd a királyt!

Nemzete romlását, pusztulását látva – mint néma fiú a végveszedelemben – Zrínyi Miklós így kiált: Ne bántsd a magyart!"
Sohasem tudtam, és senki sem, akit ismerek, hogy ez tõle származik!
Zrinyi Miklós ismerhette Nostredamus verseit, vagy Nostredamus nem ismerte ezt a versét- más lehetõség nincs!
Cyrus= itt Cydron= Magyarország, Buda, a templom városa!
Zrinyi, mint kiváló hadvezér és álmodozó költõ hitt a gyógyító segitségben, és maga sem várt, ment felmenteni Nagyváradot. Ám Bécs leállította, Nagyvárad elesett, hamarosan õ is.
Talán nem volt még itt az ideje?
Ha igaz, hogy azt 100 évvel ezelõtt irta Nostredamus, akkor könyve a családban ikon lehetett, szentség, amihez a költõ is szó szerint igazodott...
Kellene tudni, volt e másolatuk, vagy inkább az eredeti?

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Peter1
#776


Így gondoltad?
Egyébbként nagyon tetszik ez a topik, szívesen olvasgatom.

Ide mit lehet írni?

#775
Egyébként itt találsz valamit, amit én irtam:
http://mek.oszk.hu/01800/01849. Vagyis majdnem ugyanaz...
Vannak ilyen egybeesések.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#774
Kérlek, tedd be ezt a képet!
http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index712.html

Mindjárt elsõ mondata: "Cyrus király..." kicsit összecseng a Cydronnal...
Sajnos, ez még nem az egész könyv.
Már szinte biztos vagyok, hogy vagy Zrinyi, a költõ-író olvashatta a centuriákat, vagy az õ halála után íródott ez a vers.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#773
Zrinyi Miklós, a költõ nagyjából 100 év múlva halt meg- vadkan (?) ölte meg...
Sikeres hadvezér volt.
Õ irta a "Török áfium elleni orvosság"-ot.
Ami nagyon összecseng a jelzett vers stilusával.
Vagyis, lehet hogy õ a másik hõs mégis?
Ha ezt az egybecsengést is figyelembe veszem, új kérdés merül fel:
"Nem lehet, hogy ez a vers 1660, vagyis 100 évvel késõbb lett "betoldva"?
De tényleg, mennyire hiteles, hogy ezeket maga Nostredamusa irta?
Mert ez a vers igen nagy tájékozottságot mutat, amely számomra szinte még hihetetlen?
Másfelõl az is lehet, hogy ez a centurio kötet a családban közkézben forgott, és õ abból vette a könyve címét? Ez még valószínûbb!
Most el kellene olvasnom azt, mert akkor biztos találok benne utalásokat!
Képzeld: költõ-hadvezér volt!
Légyszi, ird le a Zrinyirõl irt jóslat számát, kielemezném azt is. Egyáltalán, melyik Zrinyirõl szól?
Hiszen sokan tán azt se tudják, hogy több is volt...

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#772
Zseniális ötleteid vannak.
A Hieron azért tûnt fel, mert máshol úgy ír róla, mint egy konkrét emberrõl. Egy templom nemigen épít hajót. Idõbe fog tellni, de megkeresem, konkrétan melyik centúria ez, hátha jobban érthetõ lesz.
Ha visszalapozol a Zrínyinek írt jóslatoról is volt már itt beszélgetés. Szerkesztettségében tényleg feltûnõen hasonlít Nostradamus centúriáihoz. Írtam róla itt, ha érdekel olvasd el. Azoknak az eredetijét nem találtam, de a fordítást lekörmöltem és elemezgettem egy ideig.
Ott is apró dolgok tûntek fel.

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#771
No, ennyi kellett
Free Wiki Dictionery
"Hi´er`on
n. 1. A consecrated place; esp., a temple."

Hieron, szent hely, pld. egy templom.
Teljesen általános, de Ragusától északra csak Buda lehetett.
Kevéssé ismerjük Buda elestének külföldi, fõképp francia megitélését!
Ne feledd: a könyvnyomtatás már száz éve volt, talán már újságok is lehettek. A rádiót még nem ismerték tehát, azonban informálódtak, pletykáltak, sajnálkoztak, de még nem készültek Buda visszafoglalására.
Amirõl Nostredamus ír- az benne volt a levegõben akkor is, ha nem irta ki: Buda.

Sajnálatosan erõsen lecsökkent a magyar marha, és liba export, tokai borválságot is megérezték, de még vagy 150 évig kellet várniuk, hogy Rákóczy a labancok elõl ott keressen menedéket.
De még itt nem tartunk, hiszen tovább keresem a munkahipotézist, hogy ezt igazoljam.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#770
Irtam, hogy csak munkahipotézis.
Egy részét, hogy arab király fiú, vagyis hogy Szulejmán, nagyon találónak tartom, annak a tükrében, hogy állitólag éppen Zrinyi adott neki megbízást a magyar centúriókra. Akkor lehet, hogy ismerhette, vagy hallott róla. Tudhatta, milyen a jelleme? Amirõl mi nagyon keveset tudunk. Valószínûleg akaratos, erõs jellemû.
Az is nagyon találó, hogy két hõs miatt hal meg Szulejmán.
Ebbõl az egyik bizonyára Zrinyi Miklós.
A másik lehet maga a Szulejmán.
Egy másik változat, kevésbé valószínû, Zrinyi Miklós, a költõ, aki sokkal késõbb élt.
Idáig nagyon kerek, és misztikus, mert Nostredamus ~ két hónappal elõbb halt mega csata elõtt, amirõl nem is tudhatott. (Mikor irta a magyar centuriókat)?
Jól értelmezhetõ az is Magyarországra, amit a gyógyító segítségrõl, és az együtthaladásról ír.
A többi kételyed(ink) pedig a nyelv, a történelem, és mûveltségi hiányunknak tudható be. Itt kellene segítenie internetes tuós barátaink mûveltségének, ami úgy néz ki, a miénkkel azonos.
Mert Hieronymus= Jeromos, és nemcsak a bibliai, aki valóban szent volt, és a pusztában élt, tüöbbek között volt egy háziasított oroszlánja, és megbánásból kõvel döngette a mellét!
Egyebek között pld. Hyronimus Laska volt az, aki a mohácsi csata elõtt és utána pedig János királyt képviselte a törökök tárgyalása során, levelezése könyvben jelent meg. (Természetesen nem róla van szó, csak példa)
Ha az eddigieket nagyon valószínûsítem, hogy jók, a Buda csupán egy ötlet! Mert Buda vesztérõl akkor egész Europa tudott, és visszafoglalását kicsit úgy tekintethették, mint a keresztesháborúk idején Jerusálemét.
Csakis errõl folyhatott Nostredamusból is a szó...Zrinyi pedig megértette.
Nekünk meg csak azt kell megérteni, hogy mi a köze Hieronnak Budához?
A te Nordyc találmányod vezetett rá Budára.
Így hát most már csak azt keresem, mi a fenét jelenthet a Hieron?

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

Anaid
#769
Ezek alapján ki volt Hieron? Melyik város volt a városa?
Vhogy nem illik a képbe nálam.
Vhogy kicsit sok magyarázatnál elõfordul, hogy bizonyos részleteket "nem tartanak fontosnak", meg sem említik.
Sztem nem lehet megfejteni a jóslatokat ilyen "külön vizsgáljuk módszerrel".
Hieron-t több helyen is említi, de sehol nem találtam meg az értelmezésekben, kirõl is lenne szó. Legfeljebb az ókori történelemben volt ilyen név:
Hiero(n):1.Siracusa fejedelme az ie.V. sz-ban
2.Siracusa uralkodója az ie.III.sz-ban
Ezt azonban nemigen lehet összehozni ugyebár az értelmezéssel...

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#768
Nem tehetek róla, nekem csak piszkálja a csõrömet, hogy azt írta: akik meg akarják érteni a verseit vizsgálják meg MINDET jó alaposan.
Puzzle:):)

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#767
1557-tõl Szigetvár kapitánya, majd 1561-tõl királyi kincstárnok lett. 1564-ben Éva Von Rosenberggel való második házasságkötése után rögtön hadba szállt a törökökkel és azokat Segesdnél megverte.I.Ferdinánd halálát követõen Zrínyi ellenezte a törököknek való sarcfizetést, ezért I.Szulejmán szultán 1566-ban, hogy megbüntesse, százezres hadával ostrom alá vette a szigetvári várat, melyet Zrínyi mintegy 2500 emberrel védett.Augusztus 9.-étöl szakadatlanul tartott az ostrom, a 600 fõre olvadt védõsereg fokozatosan a belsõ várba szorult. A szeptember 5-rõl 6-ra virradó éjjemeghalt a szultán. Miután a Bécs védelmére Gyõrnél felsorakozott császári seregtõl hiába várt felmentést, és a hosszan tartó szárazság kiszárította a várat védõ mocsarakat és vizesárkokat, 1566. szeptember 8-án Zrínyi a 300 fõre fogyatkozott védõsereggel kitört a lángokban álló belsõ várból. A törökök sorfalának rohant és lelötték.Halála után lefejezték. Fejét megfélemlítésül lándzsára tûzve küldték el a császári seregeknek. Vitézi halála miatt mind Magyarországon, mind Horvátországban hõsként tisztelik.
Erre gondoltál?

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

Anaid
#766
"la cité au sainct Hieron"
Ez a rész érdekes. Máshol arról beszél, hogy "ahol Hieron építette hajóját". Egészen úgy, mintha egy emberrõl lenne szó. Õ szent ezek szerint, vagyis annak tekinti, és az õ városáról ír. Ez már nem annyira illik a képbe...asszem...

Ötlet: boszniai piramisokhoz kapcsolódik? Igaz régiek, de megfejtetlen, kik, kinek építették. Északra vannak Dubrovniktól az tuti. Az is tuti, hogy nem építettek akárkinek piramist. Akkor viszont nem lehet Rába, meg Gyõr, vagy mégis? Arra vonultak tovább az ott élõ népek?

Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...

#765
Nahát, ezt nem hittem vóna se róla, se rólunk.

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#764
A l' egyébként határozott névelõ: az arab király fia

Mort fils de (...L'Arabe...) Roy par mort de deux heron,
"Az arab király (szultán) fiú..."
igazán, tökéletesen illeszkedik.
Megtaláltunk hát három modszert:
1: Anagramma
2. Szóátállítás
3. Mondattagolás
Ezek mádshol is használhatók.
Én ráhajtanék a jövõ heti ötösre, hát ha azt is megjósolta?

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!

#763
Ez se rossz:
Itt a mondattagolás szerepe:
"Mort fils de Roy par mort de deux heron,
L'Arabe, Ongrie feront vn mesme cours."

Mort fils de Roy .....................,
L'Arabe.

Vagyis- "az arab király...fia" - ird és mondd: Szulejmán... "meghal két hõs miatt ..." (az egyik mert õ maga hõsködött).
Itt nem anagramma, hanem ananász, vagy anakonda, egyszóval: szócsere, és mondattagolás történt!
Tök jó. Most azután bebizonyitottam, amit nem is akartam.
Indirekt. Izé, én magam, és direkt!

\"A Fermat sejtés története\" topik Fermat tételérõl szól: hogy van \"irracionális egész\" megoldás, ami \"...nem felírható...\" A. Wiles nem azt oldotta meg!