A magyar őstörténelem

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#6072
Az meg, hogy másokkal nem történtek sz.r dolgok, az sem igaz. Írország lakossága egyharmadára csökkent az angolok népirtásai és az általuk előidézett éhínségek miatt, kivándorolt a fél lakosság Amerikába stb. Észak-Írország jelenleg is brit megszállás alatt van, az írek a nyelvüket is nagyrészt elvesztették. Ettől függetlenül kiálltak magukért, mondjuk nem voltak ír Kun Bélák és Károlyik, az igaz...
#6071
Ennek k.rvára semmi köze ahhoz, hogy finnugor rokonok vagyunk-e vagy sem, állítólagos jóslatokra hivatkozni egy tudományos témában pedig enyhén szólva vicc. A nyirkai jóslatot akkor már miért nem veszed elő? Vagy az Arvisurát, ami alapján éppenséggel finnugor rokonoknak kell lennünk?
Amúgy is siketek párbeszéde az, ahol az egyik oldal állandóan a genetikai származással akar cáfolni nyelvészeti állításokat.
#6070
Szerinted életszerű, hogy egy lovas nomád nép elvetődik a tajgára/erdőségbe, és ott halászó-vadászó népcsoportoknak adja át az alapszókincsét? Az alapszókincs változik a legkevésbé általában, és a finnugor rokonítás ilyen szavak rokonításán alapul. Persze vitatni mindent lehet.
Zephyr Retiring
#6069
Üdvözletem minden látogatónak.

Látom itt is felütötte fejét a jelenleg irdasus/tokrafan/fonak reg alatt futó integritás.
Leginkább ezen személyek hozzáállása és hozzá nem értése miatt, egyszer leírom a témáról a véleményem,
többször nem, mert az ismételgetésnek értelmét nem látom.

Sokan nincsenek is tisztában, egyáltalán honnan is ered maga ez a magyar őstörténelmi vita. Röviden:
Egyes egykori jóslatok szerint, a szkíták egykori leszármazottai fognak utat mutatni Európa népének, ők hozzák el majd a békét és szavukra minden nemzetség hallgat majd. Ismétlem: egyes jóslatok szerint.

Mi magyarok vagyunk az egyetlen nép Európában, akiket olyan szinten tiportak sárba a történelem folyamán, hogy az valami döbbenet.

Csak vissza kell tekinteni a történelemben: régi Magyarország területe, történelme és írása, kontra mai Magyarország területe, történelme és írása.

Érthetőbben: elvették a földjeinket (ahol elvették, ott elvették az anyanyelvünk használati jogát is: ott tilos magyarul beszélni, vagy ha épp nem is tilos, erősen ajánlott saját testi épségünk érdekében) elvették és átírták egykori krónikáink szerinti történelmünket (pedig ez mindenhol máshol természetes kiindulási alap) és persze elvették az írásunkat is. Egykor rovásírást és számokat használtunk, ma a latin betűs írás a kötelező.

A magyar nép eredete a honfoglalás óta az ismert 7 népcsoport keveredése, akik különböző területekről érkeztek, ezért is nehéz az eredeti származást visszakövetni. Hogy ez miért is lenne fontos? Mert nem azt tanítják a gyermekeinknek, ami kellene.

Nagyon sok dologra (de nem mindenre) derít fényt a korábban is már belinkelt doktori disszertáció, amivel vitázni lehet, csak teljesen felesleges.

Egy nap, majd elismerik az iskolákban is. Efelől semmi kétségem nincs.
További kellemes fórumozást mindenkinek<#wave>

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

#6068
Jó, akkor úgy kérdezem, hogy mi a bizonyíték arra nézvést, hogy mi vettük át, a roppant kicsi gyüjtögető, halászó népcsoport nyelvét, nem pedig ők tőlünk.

Mert mint alább állítod, mi vagyunk az élő bizonyíték ennek megtörténtére.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#6067
Azt "hiszem" ezt hívják áltudománynak. Eddig kutatóktól raktál be linkeket, amiből persze az derült ki, hogy nincs igazad, most már az internet szennyéből válogatsz. Ez a kognitív disszonancia, és a felsorolt pontjaid tökéletesen rád illenek. Hiszen beszélünk róla, megvitatnák, ha hajlandó lennél vitatkozni, nem csak trágárul sértegetni a másikat, és olyan hülyeségeket beszélni, hogy az anyanyelv az genetikai úton öröklődik.

#6066
Nem állítottam, hogy ránk erőltették valamit, ha figyelmesen olvasol, láthatod, hogy Tetsuo érvelt így. A kényszer mellet, a kereskedelem a másik fő hajtóerő, mint például a holland, vagy angol nyelv kialakulása esetében. Három féle dolog történhet népvándorláskor, az illető nép megtartja a nyelvet, felveszi a környező nyelvet, vagy egy kevert nyelvet fog beszélni. Mindháromra van példa, nem egyedül a magyar nyelv esetében.

Savaran
#6065

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6064
Olyat adjunk a bíráló szájába, amit nem állított, s ezt cáfoljuk. Plusz nézzük érte hülyének... Így kerek! 😊

www.smart-bus.hu

Savaran
#6063
Kiemelendő:

" kognitív-disszonancia"

1. Ami nem a finnugrizmust igazolja, arról nem beszélhetünk.
2. Aki bírálja a finnugrizmust, az rágalmazható és rágalmazandó.
3. Olyat adjunk a bíráló szájába, amit nem állított, s ezt cáfoljuk.
4. A finnugrizmus birtokolja az örök igazságot.
5. A finnugrizmusnak megengedett a kettős mérce.
6. Az igazságot nem szabad kimondani.
7. Az elmélet tudománypolitikai háttere tabu.

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Savaran
#6062

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Savaran
#6061
Vettek át a görögöktől mert primitívebbek voltak! A primitív urálitól a szkíta leszármazottak tuti nem vettek át semmit, fordítva viszont erősen sanszos!
Afroamerikai? Úr Isten! Teljesen más lapra tartozik! Az előbbi igaz rá, átvették a pici római légióstól mert hiába voltak kevesebben, de fejlettebbek voltak fényévekkel! Ezek rossz példák! Mert nem ugyanaz a szituáció!
Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.03.02. 15:15:53

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Savaran
#6060
Valószínűleg a kérdésfelvetésre nem fogsz választ kapni! 😊

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Savaran
#6059
A nicknév változik, az idő nem áll meg, a fórum halad tovább mint 5 éve, minden másra ott a master card XD

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6058
Uwu, Montanosz??? Csak, hogy teljes legyen a debil brigád! 😄 Édes Istenem...

www.smart-bus.hu

#6057
Beszarás. Soha nem lesz vége annak ,hogy a tudjukkik meghamisították direkt a történelmet ,mert a tudjukik ilyen gonoszak?
Ja tudom így nyomnak el minket, mert ha azt hazudják finnugorok vagyunk akkor...akkor...mi van? Semmi.

Ennek annyi az értelme mint Petőfi szlovák származásán vitázni. Kinek fontos ez? Egy Petőfi kutatón kívül. Akármilyen származású, magyar nyelven írt, legismertebb költőnk.

Áh, úgyse értik meg akiknek kéne. Mert ám engem is a tudjukkik fizetnek ám...titokban.
#6056
Mi bizonyítja, hogy ők erőltették ránk a nyelvüket, nem pedig úgy vették át tőlünk?
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2018.03.02. 06:57:07

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Tetsuo
#6055
Nagyjából így van, de pontosabban nem a többség, hanem az erőfölény, a technikai fejlettség stb., tehát a dominancia számít.
Ha a Ptolemiaosz-dinasztia akarta volna, egyiptomban a görög lett volna a beszélt nyelv.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#6054
Ezeknek általában nyoma van. Tehát egy erőszakos dominanciának vagy komolyabb átalakulásnak vannak történelmi nyomai (jellemző körülmények), a nyelvi és kulturális nyomokon túl.
Megjegyezném, hogy a magyarok esetében minimális nyom utal erre, sokkal több a történelmi hamisításra, vagyis az igazság, az eredet eltussolására.
Másrészt pedig az egyfajta (nyelvi és /vagy kulturális) transzformáció lehet belső, külső vagy mindkettő eredetű is, a határ meglehetősen elmosott. Többek között utalok arra, amit sokan "fejlődésnek" hívnak (én visszafejlődésnek). Például a latin vagy a szankszrit nyelv változása, a germán eredetű népek "fejlődése" stb.

Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.03.01. 22:59:01

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#6053
Érdekes, hogy számtalan eset van a történelemben, amikor a nagyszámú népcsoport veszi át a kisebbség nyelvét, vagy kultúráját, csak a magyaroknál nem működött, mert - és itt jön az érved - csak, és kész! Jó érv, főleg, hogy a nyelvünk finnugor, és a genetikánk meg nem, tehát megtörténtére mi vagyunk az élő bizonyíték! De nyilván neked van igazad, mert az anyanyelv, az genetika, ugye... 😄 és a fájdalmas vicc az egészben, hogy ezt te komolyan gondolod!
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 21:41:06

#6052
Pedig ezek sokszor függetlenek egymástól. Hoztam példát is, afroamerikai, de ott vannak a rómaiak, akik latin törzsektől vették át a nyelvüket, és a görögöktől a kultúrát. Számtalan más ilyen eset is van, amikor egy nép átveszi a másik kultúráját, vagy nyelvét. Ma is van erre példa, hogy nyelvek, és kultúrák tűnnek el, olvadnak a másikba. Gyakorlatilag csak ezzel van tele a történem.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 21:32:28

Savaran
#6051
Egyébként meg, a nyelvátvételhez elengedhetetlen a másik néppel való szexuális kapcsolat, ami mindenképpen nyomot hagyna genetikai értelemben! Ha nincs nyom nincs nyelvátvétel, ez azt hiszem világos! Vegyes házasságok kellenek hozzá! Lásd Izland ami Viking származásúakkal van tele, viszont van egy kis rabolt kelta Britanniából, de mivel kevesebben voltak, ők vették át az északi nyelvet! Viszont genetikailag kimutatták a kelták(származásúak) jelenlétét!

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Savaran
#6050
A kis lélekszámú finnugor népek, biztosan nem erőltették rá a nagyobb tömegben előforduló szkíta leszármazott sztyeppei népekre, te beszélsz butaságokat már megint, mert csak azok tudnak átadni akik többen vannak,(lásd a mai spanyolba beolvadó vizigótok) a magyar nyelv magában nagyobb mint az összes többi finnugor együttvéve!

A finnugor származáselmélet megdőlt, a nyelvelmélet meg sürgős revízióra szorul!

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Tetsuo
#6049
Természetesen igaz, hogy a genetikai, a nyelvi és a kulturális öröklődés, az háromféle dolog, de ezek általában nem függetlenek egymástól, illetve mindig a konkrét esetet kell vizsgálni.
A lényeg, hogy nem csak a magyarok finnugor nyelveredetének elmélete áll nagyon gyenge lábakon, hanem a magyarok hivatalos őstörténete is és megerősödni látszik a néphagyomány szerinti eredet, vagy másnéven egyre több ember számára az (vagy egy) alternatív történelem tűnik igaznak, amit reményeink szerint újabb független kutatások igazolni fognak.
Kérdés, hogy mennyire lehet független az a kutatás... én ezügyben szkeptikus vagyok.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#6048
Jó nagy troll vagy már megint. Miért ne írhatná azt, hogy mi van "szerinte"? Többször leírta azt is, hogy várja a tudományos munka eredményeit.
Ráadásul a "szerinte" verzió nem egy műveletlen tinédzser világmegváltó ezoterikus elképzelése, hanem egy történész életművének eredménye.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#6047
Rengeteg nép, és népcsoport vett át nyelveket a történelem során. A nyelv nem öröklődik genetikai úton, ez tanult dolog, és nem csak a szülőanya taníthatja meg a gyereket beszélni. Igazából ez annyit triviális dolog, hogy nem is tudom felfogni mi a problémád? Magadat csapod be ezzel, ha nem nem akarod belátni, hogy butaságokat beszélsz...
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 20:01:22

Savaran
#6046
Vizsgáltak 102-mintát, kizárólag anyai vonal, nemtől függetlenül értem? Nincs közte egy deka uráli sem értem? Az anya adja a nyelvet értem? Konklúzió: "tehát finnugor nyelvű népesség jött be" -pacsi leülhetsz!
Azt hiszem, most már azt hiszel amit akarsz! 😊

Már hogy a viharba nem lenne kapcsolat a nyelvel? Csak akkor nincs ha mindenki félre kettyint, de itt még véletlenül sincs uráli. Az a baj hamis következtetésekből hamis axiómát állítotok fel!

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6045
A mitokondriumnak mi köze a nyelvhez? Elárulom: semmi! Megint kiderül nem érted mi a különbség a genetika és a nyelv között, pedig állítólag érted már... Ezek szerint tényleg nem érted, hogy a nyelv egy tanult dolog, a genetika meg biológiai úton szerzett dolog. De az ilyen érvekre szoktam mondani, nagy a biodiverzitás... Egész pontosan mire akarsz, hogy hozzak bizonyítékot?
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 19:35:02

Savaran
#6044
Ezt a bunkó parszt hangnemet kikérem magamnak! Mégis kinek képzeled magadat te sz@rházi?
Mitokondriális dns vizsgálatokat végeztek, anyák adták a géneket te seggtitán! Itt a nyelvi kapcsolatod!

Szerinted nem gyanús hogy 102 mintát örökbefogadták? Pont mindet? Tényleg nem tudtok jobbat kitalálni?
A kognitív-disszonancia nálatok van jelen, mert te még itt nem bizonyítottál semmit, csak burkoltan anyáztál!

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6043
Szerintem nem érted, ha ilyeneket írsz "Jöhet most akkor bizonyíts te, tessék hogyan jött a nyelv ha nem volt genetika ami hozza, tessék. ". Te a nyelvet a genetikádból szoptad, nem anyád tanította? Csak úgy érdeklődöm... Vagy, ha egy angol házaspár örökbefogadott volna csecsemőkorodban, akkor te magyarul beszélnél? A te logikád szerint igen... Csak had kérdezzem meg, akkor egy afro-amerikai aki angol-amerikai nyelven beszél, akkor ezek szerint angol, vagy amerikai őslakos? Na, akkor én is elmondom a véleményem, tehát van az úgynevezett kognitív-disszonancia, ami nem engedi, hogy a tényeket elfogadd, és a hitedet elhagyd - legalábbis a lerázós szöveg, és a dolgok újbóli ismételgetésből én ezt szűrtem le, hogy bár az írod érted, valójában mégsem akarod... Persze lehet tévedek, csak szerintem. Ugye ez jó érv?
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 19:25:15

Savaran
#6042
Kedves úriember a génekről, laikusok számára érthetőbben.


Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Savaran
#6041
Igen én értem!

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6040
Átolvastam. Itt szó sincs átadásról, viszont éppen azt mondja amit én, a nyelvünk finnugor eredetű, amíg a genetikánk nem. Nincs itt hiba, ha érted mi a különbség a nyelv és gének között.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 19:13:05

#6039
Becsülöm és irigylem a türelmedet! 😊 Engem nem is az zavar egyébként, hogy más a véleményük, hanem amilyen magabiztossággal beszélnek zöldséget a magas lóról...

www.smart-bus.hu

Savaran
#6038
Belementem a játékba, kicsit morbid de szeretem látni ahogy vergődnek, pár éve is ugyanezek a mondatok ismétlődtek hónapról hónapra...

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6037
Én letiltottam, ehhez nekem nincs türelmem... 😊 De látom van még jelentkező, ebből is látszik, hogy mély volt az ütés amit kaptak a hívők! 😊)

www.smart-bus.hu

Savaran
#6036
Nem, nem mi vettünk fel szavakat, mi voltunk az átadók.
Forrás: #6024

Jöhet most akkor bizonyíts te, tessék hogyan jött a nyelv ha nem volt genetika ami hozza, tessék.

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6035
Az nem sokban különbözik a tagadástól, hogy szerinted a magyar nyelv nem a finnugor nyelvcsaládba tartozik, csak felvett néhány szót. A nyelvi, a genetikai és kulturális származás három különböző történet! A haplocsoprotnak, sem a besenyőknek semmi köze a beszélt nyelvhez. Viszont jól mutatja, hogy ez számodra hit, mivel a "szerintem" szót többször használod mint hivatkozási alapot, érvet, amiből a mondataid végén már tény lesz, megtámogatva genetikával, és hitetlenkedéssel. Ez a fajta érvelés az áltudományok ismérve.

Savaran
#6034
Csak leírom én huszadjára 😄 Szerintem 1000-1500 kommentel ez előtt egy messzi-messzi oldalon, ki lett fejtve hogy senki nem tagadja az uráli nyelvekkel való rokonságot, mivel "jártunk arra is" bizonyos nyelvi szerkezeteket átvettek ők is, és beépítették az egyszerűbb nyelvükbe!

De a dogmatikus eredeti elmélet; miszerint egy uráli ősnépből szakadoztak le a néptöredékek, majd évezredeket bolyongva a pusztán, majd a besenyők által megveretve, bebukdácsolva a KM-be illyedtünkben 100 évig megalázzuk európát, igen ez tényleg hihető.....

N haplocsoport nincs a Karosi temetőben, uráli nyelvet senki sem szállított....
Egy esetben lesz szerencséje a finnugrereknek, hogy ha az avar minták N-ek lesznek, akkor a helybeliek beszélték a magyart és egy eltérő kultúrájú 895-ös nép veszi át a vezetőréteget, de akkor is simán átírhatjuk a könyveket, mert akkor a griffes indás onugorok tehát a 670-es avarok lesznek a tulajdonképpeni magyarok, másfelől akkor már 670-től vagyunk itt az meg nem jó hír, valakiknek.

Szerintem pedig László Gyulának lesz igaza az is meg ez is magyar lesz, nagyon afelé tendálnak az eredmények.

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Savaran
#6033
Ugye? Ember baj van 😄

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6032
Aztakurvaéletbe! 😄

www.smart-bus.hu

#6031
Igazolódhat, és akkor mi van? Azt a hisztit, hogy a magyar nyelv nem finnugor, ez sem tenné igazabbá. Mert hát a nyelvtudomány többsége állítja, hogy az (vagy legalábbis uráli), ezen mindenféle gyöknyelvész kretének persze röhöghetnek, csak hát ettől még így van, persze tudom, zsidó összeesküvés áll a hátterében (ne zavarjon, hogy a zsidó Vámbéry és Germanus (többek között) voltak a legnagyobb finnugor-ellenesek és nyomatták a turanizmust).
#6030
<#eljen>

www.smart-bus.hu

Savaran
#6029
Nálad a pont, régi módszerük hogy az áltudományos szíruszbolygósokkal jönnek, csakhogy itt senki nem beszélt ilyesmit, tehát szándékos zavarkeltés, trollkodás, amit a fórumból történő kizárással kéne jutalmazni, mint már szólottam a csata eldőlt, a szegedi genetikusok nemsokára áttérnek az snp vizsgálatokra, majd avar sírokat is vizsgálnak, és valószínűleg be fog igazolódni László Gyula kettős "honfoglalás" elmélete, nagyon izgalmas dolog ez, mi nem foglalkozunk uráliszíriuszbolygón kattogó trollokkal....Várjuk a szegedi srácok munkáját!
Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.03.01. 13:43:38

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#6028
Én már túl vagyok a bizonygatáson, azt hiszem éppen elég időt öltem arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló hozzászólások gazdáinak fényt, pontosabban szikrát gyújtsak a sötét buksijában.

Nem a nem tudás a gond, hanem a téves ismereteken alapuló rosszindulatú okoskodás.

www.smart-bus.hu

#6027
Grespik anno már bebizonyította, hogy a Szíriuszról jöttünk, szóval kérdés lezárva, ugye? Esetleg Juan Móricz aranylemezeiről is idézhetnél pár magyar krónikát persze alátámasztásul. Csak, hogy bizonyítsad tudományos felkészültségedet.
#6026
Kíváncsi vagyok, hogy Cowie úr most mennyire lehet összezavarodva... gondolom azon gondolkozik, hogy elnézést kér a "kirohanásáért".

www.smart-bus.hu

Tetsuo
#6025
Itt haploidokat vizsgáltak, amik apai ágon változás nélkül öröklődnek.
Azonosították az Árpád-háziak DNS-ét - és persze hogy nem finnugor eredetűek

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Savaran
#6024

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

Savaran
#6023

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)