A T.Rex csapkod a farkával, vicsorog, miközben fejmagasságba hajolva úgy tesz, mintha a legközelebb álló embert próbálná elkapni. Üvöltése után visszhangzik az egész múzeum.
"Eljött az ideje annak, hogy a legnagyobb felelőséggel kifejlesszünk egy eljárást, amit aztán a világnak adhatunk. Hitem szerint az emberek helyesen fogják azt igénybe venni."
A mítosz, miszerint a pingvinek eldőlnek, miközben a fejük fölött elszálló repülőket nézik, végre megoldódott. Brit kutatók öt héten keresztül tanulmányozták a királypingvineket.
India a jövőben az eddiginél nagyobb figyelmet szeretne szentelni az ûrkutatásnak, mérnökeik jelenleg egy olyan hozdozórakéta kifejlesztésén fáradoznak, amely mûholdak szállítására is alkalmas.
NASA kutatók elmondása szerint a repülőgép pilóták mostantól akár csupán kezeik levegőben való mozgatása által is leszállást hajthatnak végre egy Boeing 757-es repülőgéppel.
A NASA jelenleg egy olyan kutatási programon gondolkozik, melyet ha elindítanak, akkor talán egyszer választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világûrben.
A Hubble ûrteleszkóp a napokban az eddigieknél tízszer jobb képeket közvetített egy ködről, mely megváltoztathatja a Naphoz hasonló méretű csillagok haláláról kialakult teóriát.
Tudósoknak sikerült olyan primitív sejteket létrehozniuk, melyek azt bizonyíthatják, hogy az élet a világûrben keletkezhetett és valahogy a Földre került.
Az Egyesült Államok légiereje egy új, SPIRITT elnevezésû projektet indított útjára, mely az utóbbi idők tapasztalatainak birtokában egy forradalmian új felderítőrendszert fog megvalósítani.