A Sony részvényeinek az ára 4,5 százalékot esett, miután a társaság bejelentette, hogy valószínûleg 100 millió USD-t kell költsön a hibás mobil készülékek visszahívására, és ebben az évben ez már a harmadik ilyen eset.
A Frost & Sullivan piackutató intézet felmérése szerint 2006-ban a Bluetooth piacon nem kevesebb mint 333 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak majd le a különböző cégek.
A napokban beszámoltunk arról, hogy hamarosan üzembe helyezik a világ legnagyobb tetőre szerelt napelem rendszerét, most pedig nézzük meg, mi újság egy másik alternatív energiaforrás, a szél körül!
Az Axis Arena ugyanazon a vonalon indult el, mint amit az Unreal Tournament és a Quake III is képvisel. Olvassátok el, amit egyelőre tudni lehet róla, nézzétek meg a képeket, és döntsétek el, szerintetek lehet-e esélye a nagy konkurensekkel szemben!
A GM mobil kommunikációval foglalkozó részlege bejelentette, hogy a SpeechWorks céggel aláírtak egy szerződést, miszerint a SpeechWorks egy speciális, szövegből hangot konvertáló szoftvert szállít a GM számára.
A Free Standards Group bejelentett egy olyan új szabványt, mely megpróbálja garantálni azt, hogy az összes Linux operációs rendszer hasonlóan mûködjön.
Az USA-ban található Északnyugati Egyetem Intelligens Információk Laboratóriumában a mesterséges intelligencia jó úton halad a fejlődésben, de meg sem közelíti azt, amit Steven Spielberg legújabb filmjében bemutat.
A T-Online International, Európa legnagyobb inernetszolgáltatója, bevételeinek növelése, illetve a nyereségesség elérése érdekében fontolóra vette, hogy a jövőben erotikus tartalmat fog szolgáltatni oldalain.
2008. június végére hazánkban mintegy másfél millióan rendelkeztek vezetékes szélessávú internet-előfizetéssel. A bővülés 2008 első félévében 9, az elmúlt tizenkét hónap alatt pedig 26,8 százalékos volt, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
Az Apple hírnevét néhány gondosan megalkotott terméknek köszönheti, melynek kialakítását, gyártását szoros felügyelet alatt tartják. Azonban a termékskála szélesedésével egyre több probléma van eszközeikkel, és ha a cég nem tud úrrá lenni a gyors növekedés okozta gondokon, hamar hasonlóvá válhat Windows-alapú termékekkel házaló konkurenseihez.
A Marvel sem volt rest és egy komolyabb sajtókonferencia keretében részletesen beszámolt a stúdió idei terveiről, valamint a már bemutatott szuperhősök szerepléséről.
Továbbra is fölényesen vezeti az amerikai bevételi listákat A Sötét lovag. Amerikai bevételei jelenleg elérik a 314 millió dollárt. Az X-akták: Hinni akarok viszont csúnyán leszerepelt.
A Magyar Telekom Nyrt. 100%-os leányvállalata, a T-Kábel Magyarország Kft. megállapodást írt alá a Dél-Vonal Kft. 100%-os üzletrészének megvásárlásáról.