Sin rajongók, örvendjetek. A Sin újabb részéről ugyan semmi hír, de készül a Sin - The movie, azaz a Sin film. Sőt, már honlapja is van, amit megtekinthettek itt.
Mikor megláttam a 3D Files-en ezt az autóversenyt először az jutott eszembe, hogy biztosan valami jelentéktelen dolog, hiszen a freeware dolgok, főleg ha rövidek messze el szoktak maradni a profi kivitelezéstől (tisztelet a kivételnek). Mivel a program összesen 3 mbyte hosszú, gondoltam letöltöm, nem vesztek vele sokat. Megérte.
A SquareSoft végre elkészítette a Final Fantasy VIII demóját. Bár már korábban is letölthető volt egy beta demó, abban még voltak hibák, így jól tette az, aki megvárta a hivatalos demó megjelenését. A játék elődjei hihetetlen népszerûségnek örvendtek, illetve örvendenek még a mai napig is.
A világ legértékesebb kincsei, de szimbolikus értékük még a valódinál is nagyobb. Milliókat költöttek a védelmükre. Az utóbbi 500 évben csak egy ember próbálta ellopni, de ő is kudarcot vallott.
Hat bankot és három nagyobb PC gyártót érint egy Windows 2000 bug, ami lehetővé teszi a támadók számára a Microsoft Index Serveren tárolt file-ok megtekintését. A szerdán megjelentetett patch két Index Server hibát is javít; ez az alkalmazás a Windows NT 4.0 kiegészítése, de a Windows 2000-ben már alapból be van építve, lehetővé teszi az Active Scripting használatát és a lekérdezésírányítást.
A Transmeta Crusoe processzora képes a nemrég megjelent DDR RAM-ok használatára is, anélkül, hogy várakozni kellene egy független DDR chip piacon való megjelenésére - közölték a vállalat hivatalnokai a Platform 2000 konferencián. A chipben lévő memóriavezérlő támogatja az SDRAM és a DDR RAM-okat is, és utóbbinak alacsonyabb áramfelvétele nagyon kedvező a processzor célszegmensének, a mobil PC-k és más internetes eszközök szempontjából. A DDR RAM azonnali tömeges felhasználhatósága miatt a piaci folyamatok is gyorsulhatnak.
Újabb túlhúzási rekord született egy japán emberkétől: PIII 500E processzorát majd duplájára, 915 Mhz-en futatta mûködésképesen. A kis képen látható a BIOS bootolásának menete, látható a 183 Mhz-re állított buszfrekvencia; félelmetes. A felpörgetéshez az egyik legstabilabb alaplapot, az EPoX EP-BX6SE-t használta fel.
A Simon & Schuster Interactive elhalasztotta a Star Trek Deep Space Nine: The Fallen nevû játékuk kiadásának dátumát, a késő tavaszi megjelenés helyett, a nyár végén, augusztusban kerül majd csak a boltok polcaira. Az amerikai játékcég azonban gondol az információ(k)ra kiéhezett Trek-kerek-re, nemsokára napvilágot lát a játék hivatalos honlapja..
Angliai kutatók olyan tudományos programon dolgoznak, amely az emberi szervezet vesztibuláris (egyensúly) rendszerének elektromos stimulálásával a valóságoshoz hasonló érzést kelt a játékosban a játék közben. A virtuális környezettől függően a stimulációval lassulást, gyorsulást, kanyarodást,lebegést érzékelhetünk.
Pillanatnyilag a stimuláció bizonyos embereknél sokkal intenzívebb, mint másoknál, de a kutatók már dolgoznak azon, hogy eltalálják azt a "dózist" amely mindenkinél optimális élményt nyújt.
Az ipari és technológiai elemzésekkel foglalkozó MicroDesign Resources a GeForce 256-ot választotta az év legjobb 3D kártyájának. A megtisztelő "Analyst's Choice" címet minden évben azoknak a termékeknek és gyártóknak itélik oda, amelyek a kategóriájukban a legtöbb újdonságot hozták, illetve amelyek a legjobbak a tervezésük és megvalósításuk szempontjából.
A GeForce 256 több mint 23 millió tranzisztort tartalmaz és kétszer bonyolultabb, mint a Pentium III processzor.
A második negyedévre veszteséget prognosztizál a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója, s egyúttal közölte, hogy immár nem számít nyereségre a készülék-bizniszből.
Az év legnagyobb játékbörzéjére a Midway elhozta az Unreal 3 motorral felvértezett akciójátékát, és ha már elhozta, néhány képet is megmutatott belőle.
Az NRC Piackutató felmérése az első, mely a magyar gyerekek internetezési és fogyasztási szokásait, valamint az online reklámokhoz való hozzáállását vizsgálja, és az adatok egy részét publikussá is teszi.
Ezzel az üzenettel próbálja sokkolni a felhasználókat egy, a Panda Software által frissen felfedezett vírus. Némiképp azonban ellentmond önmagának, hiszen létrehoz egy Harry Potter nevû felhasználót is.
Az NBC, a Heroes anyacsatornája, egész évadban nagy gondban volt, hogy milyen sorozattal próbálja meg a meglehetősen nagy nézettséggel rendelkező Hősök sikerét meglovagolni, de minden eddigi próbálkozása kudarcot vallott.
A Google szemet vetett a Microsoft egyik privilégiumára, meg szeretné venni az e-mail biztonságra és adatkezelésre szakosodott Postini céget 625 millió dollárért.
A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Budapest Film Zrt. egyfordulós, nyílt pályázaton próbálja meg értékesíteni az Átrium mozit. Várhatóan szeptember közepén döntenek az ingatlan új tulajdonosáról.
Doug Jones, A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó új szuperhőse a hazánkban forgó Pokolfajzat 2 címû képregényadaptációban az ördögi hős segédjét alakítja majd. Emellett azonban további két karakter bőrébe is belebújik.