A Game Tool Technologies kiadott egy shareware programot, amivel megváltoztathatók a repülőgépek színsémái. Az USAF Camo Commanderben 10 repülőgéphez vannak textúrák (F-16, F-4E, F-15, A-10, F-105 stb), de a felhasználók is szabadon hozzáilleszthetnek továbbiakat, sőt létrehoztak egy sémakönyvtárat is, ahova bárki feltöltheti a maga által kreált dolgokat. A cég honlapján számos egyéb, az USAF-hoz kapcsolódó program található.
Az Activison bejelentette, hogy elsőszemélyben játszódó szerepjátékuk, a Wizards & Warriors megjelenése ez év őszén várható PC-re. A játék Gael Serran mitikus világában játszódik, eredeti címe Swords and Sorcery volt. Játékideje várhatóan 120 óra lesz.
Két új játékhonlap került fel a web-re, egyik az Eidos Interactive Thief 2-je, a másik a pedig az Earth 2150, a Mattel Interactive mûhelyéből.
Előbbinek kimagaslóan szép designja és kezelőfelülete van, találunk rajta képeket, háttereket, interjút, infót a történetről, valamint letölthetjük a játék demóját is kipróbálásra.
Thief 2 site.
Az Intel nagyrevíziót hajt végre április 7-én .18 mikronos processzorain, ez a SECC2 és az FC-PGA tokozású termékeit is érinteni fogja. A nyilatkozatok szerint növelni kivánják a teljesítményt, lehetővé akarják tenni magasabb órajelfrekvenciák elérését, megváltoztatják a mikrokódot és kijavítják az első .
Ezek az első képek a LucasArts készülő első és harmadik személyû játékáról, az Obi-Wanról. A történetvonal közvetlenül a Jedi Knight folytatása. A játék eredetileg 1999 karácsonyán jelent volna meg, de a kiadása meghatározatlan időre eltolódott.
Az angol Psion és a Motorola mobiltelefon-óriás egyesítik erőiket mobil Internet-elérést biztosító eszközök létrehozására.
A megállapodás szerint kézi eszközeik Európa, Észak-Amerika és Ázsia kiépített celluláris hálózatait fogják használni. Képesnek kell lenniük hang és adattovábbításra, és a cél, hogy "az Internetet a felhasználó zsebébe helyezzék".
A Micron Technology bejelentette, hogy elkészült a 128 Mb-os 2.5 Voltos 100MHz és 133 Mhz-es DDR SDRAM prototípusaival. A memóriamodulok akár 266 Mhz-en is mûködnek, ezáltal a rendszer sávszélessége 2.
A NEC megkezdte 128 Mb-os VCSDRAM-jai szállítását 380 dolláros áron (kb. 95000 Ft). 256 Mb-os nagyobb testvéreik még gyártási fázisban vannak, áruk várhatóan 760 dollár lesz (kb.
A Creative Technology Ltd. termékét, a Sound Blaster Live-ot választották a MacWorld Expo kiálítás legjobb hardverének. A Macworld Magazine által rendezett show-n hatalmas sikere lett a hangkártyának, így érthető, hogy megkapta a kitüntető címet.
A Team Apache mintájára készül a GT Interactive berkeiben a KA-52 Team Alligator. A csapatbázisú akció/szimulátorban Belorusszia és Tádzsikisztán tájain repkedhetünk és pusztíthatjuk az ellenséget. Csodálatos grafika, atmoszférikus fényhatások, dinamikus időjárás-változás és realisztikusan elkészített repülési modell jellemzik a játékot.
Az amerikai filmstúdiók szövetsége, a Motion Picture Association of America (MPAA) hamarosan közli tagszervezeteivel, milyen teszteredményeket ért el tucatnyi videoujjlenyomat-technológiával.
Alex Proyas Drakuláról forgat filmet. A Dracula Year Zero a gróf legnagyobb hőstettére helyezi a hangsúlyt. Még vámpírrá válása előtt ugyanis az ő vezetésével ûzték ki Erdélyből a török sereget.
Tavaly jelentősen megerősödtek a cseh internetes hírportálok. A három legnagyobbat - Seznam, Centrum, Atlas - tavaly átlagban 2,25 millió személy kereste fel naponta - közölte csütörtökön a prágai sajtó.
Az Ubilabs nevû cég rendszerének segítségével bárki megtudhatja, hogy egy adott szakaszon egy versenyző éppen mekkora sebességgel halad és mekkora a pulzusa.
Két feldolgozás is megkapta első előzetesét. Az egyik a Michael Caine - Jude Law nevével fémjelzett Sleuth, a másik pedig a Steve Carell - Anne Hathaway duóval készülő Get Smart.
A világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártó cége, a Sony Ericsson az idei év második negyedében növelni tudta a profitját a telefonjai iránti élénkülő keresletnek köszönhetően.
Kevin Spacey visszatér Lex Luthor szerepében a Superman: Man of Steel címû képregényadaptációban. A forgatást még nem kezdték el, jelenleg csak a forgatókönyv írása zajlik.