Mennyire kezelheto egy erintokepernyo egy harckocsiban menet kozben? Az azert raz rendesen terepen.
Azert ergonomiaban meg fejlodhetnek. Nekem az a nehany kiallo foggantyu tunt fel a hatso falon centikre a fejtamasztol. Engem azert idegesitene, hogy egy rosszul sikerult docceno utan beleall a fejembe.
A gyalaso minek van? Azzal assak be a harckosit, vagy onvedelmi fegyver?
Ahogy nézem a NATO 2%-ba beletolják a Csányis business jet-et MH felségjellel. Ha elvonatkoztatunk a magyar realitásoktól, akkor van jó megoldás a kormányzati és szállító feladatok egy géppel való ellátására? Utasszállítóból tudom, hogy van olyan hibrid, ami felül utast, alul meg terhet szállít és nem a szállítógépes "katonai" székek vannak a padlóra rögzítve, hanem rendes civil ülések. De a vezetőknek gondolom nem ezt szokták venni. Szóval ezt hogy oldják meg okosan? Mert ez is egy civil szállító inkább. Pl nem tud terhet, ejét dobni, nulla önvédelem, stb.
Laza U2 szervíz:
Hmm... nekem ez is újdonság volt: AMX-30 ACRA, az amerikai M60A2 "utóhatása", egy 142mm-es löveg/rakétaindító hibriddel.
Három féle lövedék volt hozzá, egy lézeres rávezetésű pct. rakéta HEAT fejjel, 50-3000m-es hatásos lőtávval. Ezen kívül egy HE-FRAG (gyalogság/épületek ellen) és egy SAPHE (könnyebben páncélozott célok ellen) lövedéke is. A nem irányított lövedékek torkolati sebessége 550m/s volt, de egy gyorsítórakéta-fokozattal rendelkeztek, amely 700m/s égésvégi sebességet biztosított a szárny-stabilizált lövedékeknek.
A fejlesztési program sikeres volt, amennyire lehet tudni, mentes volt a Shiellagh rendszer megbízhatatlanságától, ám a végeredmény (akár az M60A2 esetében) túl drága volt, és a francia hadsereg inkább az AMX-30B2 program felé fordult, amely hagyományos löveg és új lövedékek, illetve új tűzvezető rendszerrel és éjjellátóval lett ellátva.
A löveget az AMX-10 alvázára is ráépítették "rohamlöveg" stílusban, és egy külön távirányítható toronyban volt a másodlagos fegyverzet.
Armata T-14 ismertető, többek között megmutatva a három fős személyzet posztjait (oroszról angolra google fordítózva)
Két érdekes hír az USNI-ről:
Az AEGIS Ashore-t nagyon nyomják, hogy az amerika-barát országok rakétavédelmét javítsák, itt kiemelik Észak-Korea esetében Japánt. Úgy tűnik a mobil / félmobil légvédelem kapott egy régi-új konkurenst.... :)
Félig ide kapcsolódik, hogy Japán nem csak az AEGIS Ashore-t és/vagy a THAAD megvásárlását fontolgatja, de az is az asztalon van, hogy Tomahawk robotrepülőgépekkel fegyverezné fel a flottát, az Észak-Koreai fenyegetés ellensúlyozására....
Orosz TV felvétel, többek között a 'Kazan' nevű Jaszen-M osztályú tengó átadásáról, hadrendbe még nem áll, de feltehetően még az idén megtörténik az is.
A JSOW program eredetileg egy stand-off fegyverről szólt, és külön kiemelték, hogy önirányítónak kell lennie, kiváltva a Bullpup és Maverick rakétákat. A NAVY, hogy egyértelműbbé tegye, hogy itt önirányító stand-off fegyverről, és nem lézeres-rávezetésű bombáról van szó, AGM jelöléssel illette. Ilyen szempontból egyedülálló kakukktojás.
A HT összefoglaló írása közben a diagramok felhasználhatósága miatt van dilemmám és emiatt lehetséges, hogy át kell írni, amit eddig írtam a HMZ-ről. Mert SAM-nél könnyű ezt megfogni, de AAM-nél a SAM-hez hasonló diagram csak a lenti megkötésekkel értelmezhető, de csak adott platfrom sebességre és magasságra...
Ezzel a szemlélettel sem világos, hogy a rakétánál ez indítási távolság vagy a SAM-hez hasonlóan az indítási ponthoz képesti távolság, ahol a rakéta még képes a célt eltalálin. Persze az indítás után az indító gép is mozog a 0 távolsághoz képest... Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.05.10. 15:32:46
Az ilyen AAM diagramokkal az a bajom, hogy nincs értelmezve az indíási magasság. A leglogikusabb talán az a módszer, hogy a cél és az indító magasság mindig azoos, ameddig lehet. A felett max. platfrom magasság vs. célmagasság és a célsebességről semmi adat. Meg SR-71 ellen tutira nem ekkora, ha a rakéta égésvégi sebessége M4.0 tája.
Orosz szemmelnézve a 17 km - M2.0 páros (AGM-28), kisebb magasságon az AGM-69 M3.0 sebessége, és a CM-ek miatt a szubszonikus cél érdekese, mert ezek jellemzően közeledő célok. Az SR-71 24-26 km-e és akár teljesen keresztbe és távolód repülése miatt a lenti diagram eléggé véleményes.
A rakéta mérete és imp. alapján a 100 km-es nagy magasságú HMZ kicsinek tűnik főleg, hogy az R-37 sem radikálisan más és azzal értek el 300 km-es indítási távot is.
Vagy ez a diagram nem az idítási távolságot mutatja, hanem a becsapódáskori távolságon valamilyen indítási magasságot feltételezve. Mert ez alapján azért az indítási távolság CM ellen nagyobb kb. 5-6 km-re.
Az SARH rakétában is van robotpilóta, illene, hogy loftolni tudjon és csak a végén van arányos megközelítés. 10 km magasságban indítva a kis magasságú 30 km-es HMZ egész egyszerűen döbbenetesn kicsinek tűnik. Az R-33 rakéta égésvégi sebessége 10 km-en bőven M4 táján van Tehát a rakéta átlagsebessége lineáris gyorsulást feltételezve (rohadtul nem az...) is az AIM-54 23 másodperces hajtómű égésidővel kb. (1200-300)/2 *23 = kb. 10 km-et repül a rakéta és 10 km felett van. Innen ballisztikuasan is messzebbre repül el mint még 20 km... Még, ha le is kell jönnie sűsű légköbre a gravitáció azért segíti. Ok, hogy az Sz-300 rakétáka karcsúbb és nehezebb (l/d arányt majd csekkolom), de az 10 km feletti magasságból zuhanva a pályacsúcs után gyakorlatilag nem lassul, lásd az Orsa diagramját. amit Hpasp betett. (5V55R rakéta.)
A minimális indítási távolság (vagy a becsapódási pont, ha SAM filozófiás a diagram) is elég muris. 10 km magasan 10 km 0 paraméteres célra, ahol kvázi manőverezni sem kell...? Oszt miért? Az Sz-200-nak booster fokozata van és fix 48 fokon tud csak egy ideig menni és úgy van kismagasságon 17 km.
Viszont ez azért árnyalja a csoda több célcsatornás PESA MiG31 történetet is, ha egy TH-ot 30~35km-re meg kell közelíteni szemből (!!!) az indításhoz, akkor az erősen limitálja a többcsatornás célleküzdés értelmét.
Hmmm... Érdekes és jogos észrevétel, én is azt hittem, hogy a MiG-31 és az R-33 kombó valós 100km-es hatótávval bír...
Az SR71 ellen mindenesetre jó a 120km-es lőtáv.
Nem igazán, mert ha jól látom, 120km-es hatótávnál max. 25km-es magasság van. Márpedig az SR-71 ennél pár km-el magasabban repkedett.
Dehogynem. Hol vannak olyan helyek, ahol nem kell kotorni (oda le lehet "támasztani" a búvárok járműveit), merre vannak esetleg hálók (pont a szabotőrök, behatolók ellen), stb.
Tengeralattjaro tamadasnal annal inkabb.
Már nem a második világháborúban vagyunk, egy kikötőt egy tengeralattjáró akár több száz kilométerről megtámadhat robotrepülőgépekkel...
Plusz Kínának nem nagyon van olyan D/E tengója, amely képes lenne A kelet- vagy dél-Ausztrál kikötőkig eljutni, majd onnan vissza. A nukleáris tengók pedig túl nagyok, hogy kikötőben lemerülve észrevétlenül közlekedjenek (de a nagyobb D/E tengók is).
Viszont ez azért árnyalja a csoda több célcsatornás PESA MiG31 történetet is, ha egy TH-ot 30~35km-re meg kell közelíteni szemből (!!!) az indításhoz, akkor az erősen limitálja a többcsatornás célleküzdés értelmét.
Mivel a PESA max oldalszöge limitált, így elég 35~40km oldaltávolsággal beküldeni a TH-kat, és ezzel máris egy célcsatornásra limitáltad a MiG31-est.
(eddig egy földön lévő lérak is bőven ellát)
Érdekes lenne egy utánlövésről szóló HMZ is...
... nyilván a Tomcat se tud többet, vagyis csodák nincsenek.
Az SR71 ellen mindenesetre jó a 120km-es lőtáv. Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2017.05.10. 07:54:29
Szonárnál egy rakás használható infot gyüjthetsz.
F-35 RCS növelővel passzívan viszont semmi infot nem ad S400nak. De ha S400 felkapcsolja radarját máris kapja az infot F-35 (és RC-135)
Azért ez más dolog, kikötőben aktív szonározni annyit tesz, hogy szépen feltérképezed a kikötő fenekét, ami diverzáns feladatoknál roppant hasznos tud lenni, és efféle megoldások nélkül elég nehezen lehet megoldani (civil búvárokkal megpróbálhatod, de katonai célú kikötőben az ilyesmit nem szokás engedélyezni, pont ezért).
Plusz a kikötő életvilágát (különösen a bálnák / delfinek alfajainak egyedeit) pár évre gallyra lehet vágni azzal, hogy élből végigszonározod az egész kikötőt.
Régen egy ausziba került hazánkfia mesélte, hogy a vendégségbe érkező kínai hadihajó végigszonározta a kikötőt. Nem vették jó néven. Persze benne van a pakliban, hogy mindenki téged figyel.
Nem tudjuk, pontosan milyen konfigurációban repült, nyilván nem háborús szintű RCS értékkel bírt, de arra jó, hogy a svéd légierő radarosai gyakoroljanak... :)
Oké, azok hajók, nem repülőgépek. De ilyen téren is kísérleteztek, a Filur drónokkal...
Hovatovább a Gripen E/F helyett eredetileg egy nagyobb egy hajtóműves lopakodó-vadászbombázót szeretett volna az FMV, ez volt a GFF program (később FS2020), csak hát aztán rácsaptak a kezükre, hogy erre srácok most nincs pénz...
Oké, nyilván éltek a lehetőséggel, de tippre a svédek már gyakoroltak az F-35-ösökkel. ;) Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2017.05.09. 12:16:05
Meg talán van egy olyan vonatkozása is, hogy nem baj méregessétek úgy is szövetségesek vagyunk és legalább látjátok mit tud a radarotok a csökkentett észlelhetőség ellen, hogy ha majd egyszer egy PAK-FA-t kell méricskélni esetleg már ne ott derüljenek ki dolgok, sőt legyen összehasonlítási alap is.
Hogyan mértek be a méteres szovjet radarok helyzetét a 60-as években; Operation Brigand
Az elektronikai felderítés gépeinek képességeiről úgyis csak ritkán lehet olvasni...
Brigand worked only against a surveillance radar whose antenna rotated through the full 360-degree scan pattern. The principle of operation was as follows. When a radar’s high powered transmissions struck an object a plane, a ship or a hillside only a minute proportion of the energy returns to the radar. However, the radar energy reflected from those objects travels out in several other directions. A suitably sensitive receiver, aboard a plane more than two hundred miles from the radar, could pick up that reflected energy. By running a rotating timebase in synchronism with the victim radar’s scanner plus a little electronic trickery, the victim radar’s picture could be recreated on the Brigand screen.
In use, Brigand did not give continual tracking on small objects such as aircraft. However the device functioned well when the radar looked at topographical features such as hillsides or coastlines, or large objects such as warships.
The ability to reproduce the victim radar’s ground clutter pattern proved extremely useful. Exploiting this feature, Brigand could determine the position of a ground radar with far greater accuracy than was possible using normal direction-finding and triangulation methods. That was particularly so in the case of the low frequency radars favored by the Soviets. Also Brigand performed the task a lot quicker. The operator had only to tune the equipment to the victim radar’s frequency and perform a few adjustments, then take a long exposure photograph of the Brigand screen during one full timebase rotation about 10 seconds. Then, if required, the operator could return the equipment to another radar and repeat the process. The operation could take place up to 250 miles from the victim radars, without the plane having to radiate or fly any special pattern that might betray its mission.
The full method of operation of Brigand was a follows. First, the operator tuned the equipment to the victim radar. Then, he rotated a medium beamwidth APA-69 direction finding antenna until it pointed at the radar. The APA-69’s output was fed directly into the high sensitivity receiver. Next, the operator set the victim radar’s rotation rate on an electronic antenna simulator, and used this to synchronize the PPI scope of the plane’s APS-20 radar with the rotation of the victim radar’s scanner. With the output from the high sensitivity receiver applied to the APS-20 scope the latter now displayed the victim radar’s echo signals. The resultant scope picture carried major range distortions. However, by using a specially developed computer program on an IBM computer, those distortion curves could be corrected mathematically on the ground.
As has been said, Brigand worked only against a surveillance radar whose antenna rotated through the full 360-degree scan pattern. The system did not work with radars that operated in the sector-scanning mode. That ruled out airborne intercept radars, nodding height-finders and most types of missile and gun control radar.
By mid-1964, Brigand was fully operational aboard the Navy EC-121 planes of VQ-1 operating over the Pacific, and VQ-2 operating over the Atlantic and the Mediterranean. At that time an extensive program was in progress, using Brigand to re-fix the position of every observable surveillance radar throughout the territory of the Soviet Union and her allies...
Emiatt nem lehetséges az, hogy egy Sz-300 vagy Patriot indít egy rakétát és egy másik osztály világítja meg a célt, mert a TVM, SAGG esetén sem tudják máshogyan megoldani a távolságmérését a rakétának a seggén levő antennával.
Ezétr nagy rász a klasszikus rávezető állomás nélküli NSAMS és lesz majd a Vityáz. Mert bárhol lehet a radar, az vezetési pont kiszámolnja az MCG-t amit elküld az indítóállványnak és abból toljáj fel az MCG-t a rakéta segge felé.
Jelenleg, mikor NATO oldalról mögötted az AWACS és te csak dobálod a AMRAAMot, addig nem gond, pláne, hogy nem nagyon van, ami szembe jöjjön. De ha az ellennek is van, onnan azért orosz rulett (hehe OROSZ rulett), hogy mikor kapnak le. A Meteor meg a világból kirepül.
Így viszont nem annyira forget az F&F rakéta, mert MCG jelhez küldéshez és magához a jelhez is irányban kell maradnod.
Amíg nem volt adatkapcsolat a gépek között, valóban. Csakhogy az F&F sokkal korábbi elnevezés, és például az infravörös önirányítású rakéták F&F-nek számítanak a félaktív radarosokhoz képest. Egy nagy hatótávolságú aktív radaros AA rakéta esetén nem feltétlenül kell F&F-ről beszélni, de van olyan helyzet, amikor F&F tudod használni.
De manapság azért a modern gépek közötti adatkapcsolat miatt nincs szükség a saját radarodra se, mégis meglesz a célpont céladata.
Plusz az AMRAAM AIM-120C-7 esetében az MCG-t már nem csak az indító jármű adhat...
Kínai "ground effect" hajó elleni robotrepülőgép kísérleti fázisban, a tenger felett fél méteres magasságban repülne (ie.: kb. 5-ös fokozatnál nagyobb szélben aligha bevethető), viszont másfél órás repülési idő, és ebből fakadóan akár 1000km feletti hatótávolság is elképzelhető. Sajnos túl sok mindent nem tudni róla, de a 3 tonnás tömegéből fakadóan nyilván nem légi indítású, hanem feltehetően szárazföldi.
Finn BMP-1 mod. prototípus, LAV-25 toronnyal:
Nagy közel, a semmiből felbukkanó cél ellen. Manőverező légiharcban néhány km távolságba is indítható vele AIM-120. BORE, 20x30 vagy más dgf. radar módban befogott célra azonnal mehet a rakéta. Persze azért nem árt előtte VID és imádkozni, hogy ne legyen más cél közelebb, amire ráállhat a rakta önhatalmúlag...
Na akkor a pitbull tiszta. A maddog nem tudom mire jó. WW3-ban talán.
Így viszont nem annyira forget az F&F rakéta, mert MCG jelhez küldéshez és magához a jelhez is irányban kell maradnod.
Saját radaros rakéta észlelést elméleti lehetőségnek írtam. Ha valaki látott ilyet élőben, az már tuti nem él. :-) Utoljára szerkesztette: JanáJ, 2017.05.08. 14:10:07
Informatika és tudomány
