A Focus müncheni hírmagazin szerint Norvégia is úgy döntött, hogy befejezi iraki küldetését. A Focus szombaton közzétett híre úgy szól, hogy 150 katonát vonnának ki Irakból, fõleg utászokat, mérnököket Bászra környékérõl. Jan Petersen norvég külügyminiszter azzal indokolta országa döntését, hogy Norvégia a szövetséges csapatok afganisztáni bevetésének tulajdonít elsõdleges fontosságot.
Az amerikaiak és a britek oldalán az iraki rendteremtésben és stabilizálásban részt vevõ országok egységét Spanyolország bontotta meg a közelmúltban, miután a hatalomra került szocialisták a spanyol egységek kivonása mellett döntöttek, s annak végrehajtást meg is kezdték.
Egy atlag ember, nagyon keveset erzekel az amik jelenletebol. Talan annyit, ha elhalad egy konvoj, akkor kenytelen azt kovetni, nem megelozni, vagy ha bombat talalnak valahol akkor bizony torlodas van egy ideig. Igazabol anyagilag max. jobban allhat most, foleg ha kozvetlen-kozvetve az amiknak dolgozik. A dinart amint megjelent, jol felertekeltek, ezert meg a viszonylag kispenzuek is tobb mindent vasarolhatnak. Termeszetesen vannak nyomornegyedek is, de azok sem most lettek szegenyek. Az USA nem lopja el az olajat. Kifizetteti a haborut. Utana meg ellenorzi az elosztast. Ezt ne ugy ertsd, hogy mindenki kap az olajbol reszesedest. Viszont mindent amit nalunk az adobol finansziroznak, itt az olaj fizeti. Tehat mindenki reszesedik belole, mivel nem letezik semmifele adonem . Azert az a cseberbol - vederbe nem egeszen ugy van, legalabbis elbeszelesekbol meritve infoim. Azonkivul teljesen mindegy mi vezerli az amikat, akkor ha a tenyek (megha az osszevagott anyagok latszolag mas kepet sugallnak is.)azt igazoljak : 1. a tobbseg orul a felszabaditasnak 2. ha kiirtjak a fergeset, akkor megalakul egy viszonylagos veszelytelen, kiszamithato muzulman terseg.
Ami az amik rovasara irhato az az , hogy irakot egy gocpontta alakitotta a terroristak szamara. Vagyis a kozbiztonsag nagyon rossz a kulfoldi terroristak miatt. De, hogy te is megertsd : az amik itt harcolnak a vilag terroristai ellen. Ez azert nem tul jo azoknak akik valamilyen terrorcselekmeny aldozatai lesznek akar kozveteve akar kozvetlen. Utolso mondatodat nem nagyon ertem mire ertetted, mivel itt mindenkinek van fegyvere. Itt olyan fogalom, hogy "civil" nem nagyon letezik, az csak otthon a mediaban hangzatos.
cap, nemtom nem értek hozzá. S nem értek 1et azzal sem h sokan (több országban) félreértelmezik a Koránt és a nõkkel állat módjára bánnak. Annyit mondtam h az ott élõk cseberbõl-vederbe estek, ill a pénzéhes amcsikat nem a béketeremtés célja vezeti. Úgy gondolom, h fegyverrel a kézben nehéz objektívnak maradni.
Tehat en aki itt van nem latom objektivan a dolgokat, mig Te aki nincs itt, objektivabban latsz. Te tenyleg ezt akartad irni ?
1. Katonakkal ellentetben civilek kozott sokat mozgok, sok civil irakival dolgozom. 2. Bazisom katonai bazison van, munkam soran majd az osszes katonai bazison megfordulok. Van jo es rossz elmenyem mindket fellel (van itt olyan aki megmondhatja), tehat nem huzok egyik felhez sem.
De Te ugye a bolcs mar reg leragott meglatasaiddal, Te ott vagy a toppon.
Addig eggyetertunk, jo, hogy vegeztek saddammal. Hogyan kellett volna tovabb csinalni, es foleg kinek kellene allnia a cehket? Kinek jo, hogy terror es anarchia van az orszagban es kinek nem jo ? Te melyikkel vagy ?Ha nyer a terror akkor az jo vagy rossz ?Ha mondjuk atveszi a hatalmat egy radikalis sita iranyzat(kisebbseg), az jo nekunk vagy rossz ?Akkor miert is nem volt jo saddam ? Ha egyik sem jo, akkor megint feltehetjuk a kerdest :Hogyan kell csinalni es ki allja a cehket ? Egyenlore ennyit.
az ENSZ gyenge szervezet, azt csinálja amit a pénz és az erõ diktál. ebbõl következik ahol a pénz és az erõ azé a hatalom. ENSZ-nek borzalmaas nagy apparátusa van és ezt csak pénzzel lehet fenntartani. Azt itéli el terroristának akit a kvázi pénzhatalom ezzel megbélyegez.
egy-két dolgot tisztázzunk, ezek nagyját nem az ensz hanem a : BRITT BIRODALOM BASZTA EL!!!! Azzel hogy idiótán húzogatott határokat, mint Trianonban nekünk. India-Pakisztán-Banglades....ezt mind a brittek csinálták, Irak sem volt soha, ez is a brittek érdeme, s most egy erõs kezû diktátor után (lásd Tito&Jugoszlávia) mindenki önnálásódni akarna. A brittek elõtt itt a törszfõk voltak az urak, illetve a brittek alatt is, ÉS MOST IS. A törzsek határai egyetlen egy esetben sem egyeznek meg az állam határokkal. Ezért félõ hogy Törökország a kurdok ellen, Irán és Sziria a síták melett, ex-szovjet muzulmánok meg a vahabiták mellett állnak majd ki, illetve tömegével mennek már most is az önkéntesek Irakba Iránból. Jugoszláviában sem sikerült megegyezniük mert létrehoztak egy új mix államod, olyat mint régen volt a nagy-Jugó -> lásd Bosznia, ahol csak azért nem mennek egymásnak mert ott az SFOR,ott van Koszovó, továbbá a Vajdaságban is egyre sûrûbbek a magyarellenes atrocitások, + szinte 100% hogy Szerbiának szélsõ jobboldali kormánya lesz.Macedóniában is höbörögnek az albánok, hisz már a lakosság 40% albán ott!!! Ugyanez fog végbe menni Irakba. Magyarul egy nagy háború, szinte semmi eredménnyel. (oks Jugó ügyben létrejött egy Horváto. ill egy Szlovénia ami realitve gond nélkül mûködik)
"Ez jó hogy megdõlt csakhogy, az amcsik nem önzetlen segítõk, leszarják h hol van diktatúra. Azért támadták meg az országot: mert Afganisztán után már könnyebben lehetett indokt találni, háborúk nélkül nem fejlõdik úgy az amcsi gazdaság, megfélemlítéssel sok más ország behódol nekik (pl Líbia), vannak olyan félretájékozott népek akik elhiszik a maszlagot és segítenek USAnak (pl Magyaro.), "
Szvsz tévedsz,nem szarja le hol van demokrácia,és hol nincsen ugyanis elemi érdeke, hogy minél több legyen.Egy példa:nézz meg egy hangyabolyt,hiába taposod a hangyákat 15-20 kilométerre a fészektöl,azzal nem tünnek el a hangyák,a bolyt kell elpusztitani ahho,z hogy eltünjenek,tehét a stratégialiag fontos helyeken kell rendet tenni,utána már mindenhol meg lehet tenni,de nem lehet ezt forditva.
"Mindezt totális zsidó befolyás alatt (pl USAban a NY-i FEDBank ill a Világbank tulajok -magyar igazgatóval :)), és pozítiv fényben (béke a terror ellen bla bla..)"
Ezt birom,fogalmad nincsen a dolgokrol ahol látom.Talán nem tudod ,hogy a legnagyobb pénzintézet a világon nem a zsidoké,hanem vatikán állam szentlélek nevezetü bankja,amely talán nem tulzok a legnagyobb befolyással bir az egész világon,tehát a zsido összeesküvésed már itt megdölt.
"Ha az amcsik nem támogatnák a zsidókat abban hogy irtsák az arabokat a saját õsi földjükön (Palesztína) akkor Usama b Laden bandája (akit amcsik képeztek, amíg kellettek a piszkos ügyekhez) sem szervezett volna a WTC ellen akciót. Itt megjegyzem h soha nem fogjuk megtudni mi az igazság a WTCvel kapcsolatban (nem kizárt hogy a CIA rendezte meg, de az tuti hogy tudott róla a világ legkorszerûbben felszerelt legpénzesebb kémszervezete), az összes amerikai média cenzúrázva volt az esettel kapcsolatban."
Atyaég,ez nagyon gáz.Ember a demokrácia hazájában,12 ezer ujság van,de szerintem persze mindet cenzurázták,amihez kb 12 ezer ember kéne,mivel nem elég betiltani valamit,az ellenörizni is tudni kell.Másik fele ez a CIA-rendezte a robbantást,ez annyira szánalmas feltevés már bocsi,miért lenne érdeke lerombolni az amerikai gazdaság egyik motorják a kereskedelmi centert???Egészen elképesztö amiket irsz,a cionista összeesküvés elméletét mind megkajoltad szépen,amit itthon a szélsöjobbos média terjeszt...
"Az amerikai értékrenddel sem értek 1et, pedig terjed mint a pestis: A világ legnagyobb mértékû környezetszennyezése, fittyet hányva holmi Kyotoi Egyezményre. A gazdaság rugója az eszeveszett fogyasztás, divatcikkek bóvlik lassított technólógiák lépésrõl-lépésre elve. A világ mérge from USA: Coca-cola A McDonalds marhacsordák miatti erdõkivágások, kulturális szeméthegyek, gagyi filmdömping, BigBrother, IQromboló reklámok, a világot kizsákmányolják az óriáscégeik (monopóliumok pl Microsoft) ázsiában éhbérért dolgoztatnak, ill gyermekmunkával stb.."
Nem kell egyetérteni,és természetesen egy feljett társadaomban is lehetnek problémák,megoldatlan gondok,de nem az a megoldás hogy azt mondjuk,szar az egész.Mert ha ezt mondod az amcsi értékrendre,akkor mit szolsz az arabokéhoz??? Ahol meggyujtják az asszonyt,ahol megkövezik mert félrelépet,ahol a tolvajoknak levágják a kezét,a gyerekeknek fegyvert bombát adnak a kezébe,pajzsként használják öket,az egészségügyi rendszer mint olyan szinte nem is létezik,az oktatásrol ne is beszéljünk,az áltagéletkor fele a miénknek,szolásszabadság none,tehát az van amit szakállas majmok a mecsetekben mondanak.
"Szóval te elítéled az arab kultúrát (nemcsak a diktatúrát) -ha jól értettem- pedig nem is ismered, én az amerikait ítélem el, mivelhogy ismerem."
Soha nem mondtam, hogy elitélem az arab kulturát(hiszen nagyon gazdag),de meg sem közeliti a miénket,a miénk lassan tudás alapu társadalom,az övéké mai napig feudális,azért biztos tanultál történelemorán arrol mivel jár a feudális társadalom,és valszeg érzékeled milyen lehetöségeid vannak a szabad világban hiszen ott élsz.Amerikai kultura pedig nem egyenlö a coca-colával meg hamgurgerreé,a szüklátokörü csak ezt látja,a teknologiai ujjitásokat,azt hogy az emberek szabadon mondhatnak bármit mehetnek bárhova azt te elitéled,elitéled az egyén szabadságát is mondván a társadalmi problémák mint szemétügy stb nem jo az egész,nem pedig azt mondod igen vannak problémák,de vajon melyek azok a teknikák amelyekkel ezeket ki lehet küszöbölni,az igazság az hogy te zsido összeesküvést látsz mindenben,megfertözött a 20 század pestise,egészen elvetemültnek kell lenni ahhoz ,hogy elhigyjük,15 millio zsido ember irányitja a világot,kénye kedve szerint.
Az ENSZ felügyelettel lát el számtalan esetben katonai rendfentartást (pl. Ciprus, Sínai-félsziget, Haiti, stb.). Az ENSZ nélkül már valószinüleg kitört volna a háború Görögország és Törökország között, és más, hasonló esetekben. Ha az ENSZ nincs, akkor más nemzetközi szervezetnek kell ellátnia az ilyen esetekben felügyeletett (pl. EBESZ, vagy NATO), ha meg senki sem látja el, akkor marad a háború a felek között (pl. Görögo. vs. Töröko.), vagy az anarchia az országban (pl. Haiti)...
Az ENSZ mûködése valóban nem tökéletes, sose volt az, de nélküli sokkal kaotikusabb lenne a helyzet az én meglátásom szerint - persze egy alapos reform ráférne...
az ensznek akkora a hatalma, amekkorát adnak neki ugyanigy van minden más szervezettel is, ha valami át akarná venni a helyét, az se tudna többet tenni
9/11 után kezdõdõtt az a divat, hogy az országok a nekik nem tetszõ dolgokat terrorizmusnak titulálják, és az usa példájára hivatkoznak amikor katonai beavatkozást végeznek lásd pl. csecsenföld oroszoknál, vagy indonézia meg rakat más ország a terrorizmus takarószereppé vált
Ha az ENSZ nem létezne, akkor mindenkor simán a katonai és politikai erõfölény döntene (mondjuk ezt is csak kis mértékben tompítja az ENSZ meglátásom szerint - de mindenképpen tompítja), ami szerintem még kevésbé tetszene...
Azonkívûl elfelejted, hogy az ENSZ alá tartozik számtalan segély- és támogatási szervezet, amelyek költségvetése fõleg az ENSZ-országok tagdíjából származik - az ENSZ nélkül ezek hamar elsorvadnának....
Annyi minden nevezhetõ terrornak. Az ENSZ-re egyszerûen nincs szükség, legyen bárhol is népírtás, terrorizmus, stb.
Amíg az ENSZ, mint szervezet létezik, addig tökölészés lesz minden ügyben, elfajulnak a dolgok és semmi sem változik. A legjobb példák rá Ruanda és a Délszláv háború voltak.
Amíg a terror ellen - legyen az állami vagy nem állami terror - nem egységesen szólalnak fel az országok, esz, hogy egyik pártolja a másikat (pl. USA Izraelt, Arab országok a palesztínokat), szimplán politikai megfontolásból, addignem lesz itt változás. A Terrorizmus jelentését fogalmazzák meg végre, és ha ez megvan, akkor közösítsék ki az illetõ országot, ha terror alkalmaz, legyen az rakéta egy kerekesszékes öregemberbe, vagy öngyilkos-merénylõ egy buszon ...
Ha az amcsik nem támogatnák a zsidókat abban hogy irtsák az arabokat a saját õsi földjükön (Palesztína)
Láthatóan még véltlenül sem vagy képben a témában... Javaslom olvass utána kicsit jobban a témának, mielött ilyesmiket jelentesz ki. Nem állítom, hogy Izrael a "jó", mert nem az (a zsidók is terrort alkalmaztak a XX.sz. elsõ felében az akkori angol helytartók ellen). De ne állítsuk már be a Palesztinokat mint a szenvedõ alanyokat, akik csak békét akarnak... Amikor még viszonylagos béke volt a palesztin területeken, a palesztinok jó része Izrael zsidó részében dolgozott, és mindkét félnek jó volt ez (a zsidók olcsó munkaerõt, a palesztinok meg munkát kaptak). Ez viszont a szélsõségeseknek nem tetszett, hiszen õk agymosásnak szeretnék alávetni a palesztinok tömegeit. Folyton lehet hallani, hogy sok palesztin fiatal számára az "életcél" az öngyilkos merénylõvé válás - figyelembe véve, hogy a szélsõséges szervezetek üzemeltetnek sok iskolát, ez nem is meglepõ. Nyilván a leghatásosabb már a legfogékonyabb korban kezdeni az agymosást...
Az amerikai értékrenddel sem értek 1et, pedig terjed mint a pestis: A világ legnagyobb mértékû környezetszennyezése, fittyet hányva holmi Kyotoi Egyezményre
A Kiotói egyezményt megalkotásakor még a Clinton-kormányzat volt hatalmon, amely (persze komoly engedmények kiharcolása után) szerette volna aláírni az egyezményt. A Bush-kormányzat viszont nem így látta. Akkor hogy is van ez? A Clinton-kormányzat nem volt tán amerikai? :)
A világ mérge from USA: Coca-cola A McDonalds marhacsordák miatti erdõkivágások, kulturális szeméthegyek, gagyi filmdömping, BigBrother, IQromboló reklámok, a világot kizsákmányolják az óriáscégeik (monopóliumok pl Microsoft) ázsiában éhbérért dolgoztatnak, ill gyermekmunkával stb..
LoL... -A leglátványosabb erdõkivágás Braziliában van, és nem amerikai cégek csinálják. -Gagyi filmek? A szappanoperák "szülõhazája" dél-amerika :) -A BigBrother amerikai? Miket mondasz... -Kizsákmányoló óriáscégek? Ilyenek Európában is voltak, jóval az amerikai óriáscégek elött, sõt! A gyerekmunka pl. kifejzetten angol "találmány", ahogy nagyfokú környezetszennyezés (széntüzelés) és a munkások kihasználása, éhbérért alkalmazása is (ipari forradalom).
Afrika természeti kincseit kilopkodják vagy nyíltan termelik (pl Tantál az elektronikához) adó s egyebek nélkül.
Rengeteg esetben az ilyesmit a helyi hadurak végzik, és ezekért folynak az afrikai háborúk. Amúgy pl. a gyémántbányák sok esetben európai tulajdonúak...
Ez az én véleményem, ma már. Volt idõ mikor én is úgy gondolkodtam mint te, csak utánajártam a dolgoknak.
jah csak néha az átlag arabok bekattanak ->lásd a 7en az egyik imán-t Fr.o-ban, aki szó szerinte ezt mondta: Minnél elõbb létre kell hozni a Francia Iszlám Köztársaságot. Ha bedurvul a gettósodási elv, azaz ha 25% fölé megy egy adott településen/vagy akár kerületben/a kisebbség aránya /arab,néger,cigány/ akkor a többségi nemzet /akár francia,akár német, akár angol/ elköltözik onnan, s mivel az elõbbi nemzetek léte az adott területen leszállítja az ingatlan árakat, újabb "kisebbségiek" érkeznek. pl: Kreuzber Berlinben ahol szinte már jugoszláv-szerb vendégmunkás sem él,mert fehér bõre és kinézik minden honnan, vagy Neukirchen ami szinte 100%-os török település lett,Londonban a Soho meg egy jó pár kerület. E végett fõleg igazad van hogy leginkább Nyugat-Európának a sarkára kell állni, mert az egy kicsit abszur hogy mintha szent háborút hirdetnének, s közben minden jött ment arabot beengednek.......
franciák egyszer megtették, és én megtenném olaszo helyében is, egy kicsit sarkukra kéne állnia ezeknek az országoknak... bár ezzel csak az a baj hogy végulis az átlag arab is szarik szerintem a háborura, õ is élni akar, békében, de nem teheti mert vannnak néhánan akik hatalomra vágynak... :(
Mint írtam, természetes h rossz és beteg volt a Saddam rendszere (és maga az ember is), ill még sok más rendszer is (sok egyéb 'arab' diktatúra is). Ez jó hogy megdõlt csakhogy, az amcsik nem önzetlen segítõk, leszarják h hol van diktatúra. Azért támadták meg az országot: mert Afganisztán után már könnyebben lehetett indokt találni, háborúk nélkül nem fejlõdik úgy az amcsi gazdaság, megfélemlítéssel sok más ország behódol nekik (pl Líbia), vannak olyan félretájékozott népek akik elhiszik a maszlagot és segítenek USAnak (pl Magyaro.), saját (báb-) kormányt alapít a térségben ill a térség gazdaságát maximálisan irányítja. Mindezt totális zsidó befolyás alatt (pl USAban a NY-i FEDBank ill a Világbank tulajok -magyar igazgatóval :)), és pozítiv fényben (béke a terror ellen bla bla..) Ha az amcsik nem támogatnák a zsidókat abban hogy irtsák az arabokat a saját õsi földjükön (Palesztína) akkor Usama b Laden bandája (akit amcsik képeztek, amíg kellettek a piszkos ügyekhez) sem szervezett volna a WTC ellen akciót. Itt megjegyzem h soha nem fogjuk megtudni mi az igazság a WTCvel kapcsolatban (nem kizárt hogy a CIA rendezte meg, de az tuti hogy tudott róla a világ legkorszerûbben felszerelt legpénzesebb kémszervezete), az összes amerikai média cenzúrázva volt az esettel kapcsolatban. Az amerikai kormányzat már régóta nem tartja be az állítólagos szabad ország (kérdezz meg egy texasi fekát) etalon alkotmányát, hiszen mindenkit mindenhol figyelnek, lehallgatják a telefonokat stb.. s nemcsak belföldön. Az amerikai értékrenddel sem értek 1et, pedig terjed mint a pestis: A világ legnagyobb mértékû környezetszennyezése, fittyet hányva holmi Kyotoi Egyezményre. A gazdaság rugója az eszeveszett fogyasztás, divatcikkek bóvlik lassított technólógiák lépésrõl-lépésre elve. A világ mérge from USA: Coca-cola A McDonalds marhacsordák miatti erdõkivágások, kulturális szeméthegyek, gagyi filmdömping, BigBrother, IQromboló reklámok, a világot kizsákmányolják az óriáscégeik (monopóliumok pl Microsoft) ázsiában éhbérért dolgoztatnak, ill gyermekmunkával stb.. Afrika természeti kincseit kilopkodják vagy nyíltan termelik (pl Tantál az elektronikához) adó s egyebek nélkül. California költségvetésénél csak 3 v 4 ország rendelkezik nagyobb költségvetéssel, micsoda pazarlás folyhat ott? (Bár Schwarzinak jó döntése a hidrogén meghajt-autók támogatása -lehet h csak kampány v más susmus nemtudom) Szóval te elítéled az arab kultúrát (nemcsak a diktatúrát) -ha jól értettem- pedig nem is ismered, én az amerikait ítélem el, mivelhogy ismerem. Sok mindent lehetne még írni, így hajnalban nem jut más eszembe. Ez az én véleményem, ma már. Volt idõ mikor én is úgy gondolkodtam mint te, csak utánajártam a dolgoknak. Nem akartalak megbántani, de nyisd ki a szemed és nézz körül.
Az minden csak nem válasz.A #772-re válaszolj,és lehetöleg ne tömondatokkal,fejtsd ki a véleményed,probáld cáfolni a leirtakat amit lehetetlen, hiszen ha megnézed a robbantásokat a nagyrésze mind azokbol kerül ki akik az amcsikkal "kokettálnak"...
Olvasd el a #686-ot abban már válaszoltam ezekre. cap hozta fel az RTLKt, arra reagáltam.
Honnan tudod milyen a bulvár agymoso média,ha te nem abbol táplálkozol???Internet világában tv-böl értesülni dolgokrol nem divat,azonnal megjelenik minden a neten,ráadásul több helyröl minden fél oldalárol kommentálva,ezek után összeáll ez emberben egy kép,leirtam azt a képet nem ismétlem meg magam.De azt nem értem,miért véded te annyira a senkiházi arabokat,csak nem vagy annyira naiv,hogy elhidd,ezek az emberek az országot védik a betolakodok elöl???Csak nem gondolod egy rezsimröl amelyik évtizedekig elnyomta azt a népet,hogy most fel akarja szabaditani?Csak nem gondolod, hogy azok az emberek akik dollármilliokbol épitettek kacsalábon forgo palotákat,a népet akarják etetni???Hidd el,arrol van szo,abban a térségben nem mutatsz szabad embert,ami jo nekik hiszen csak igy lehet uralkodni.Agymosás az amit az irakiakkal tettek tesznek most is ezek a kiskirályok,minden hirben,minden egyes szövegben jelen van a barbarizmus és terror,elég arra gondolni, hogy szadr felszolitotta hiveit mindenki aki az amerikaiakkal vagy a koalicios katonákkal kokettál,ugy jár mint az amcsik,tehát azok is célpontok,na most egy helyen ahol nem lehet biztositani a biztonságot,ott az emberek rettegnek,és nem attol, hogy mit tesznek az amcsik,hanem attol milyen retorzio érheti öket és a családjukat,pusztán azért mert elvállal egy munkát,posztot,neadj isten rendör akar lenni.Nem is tudom minek irtam neked ennyit,hiszen érveket nem hallottunk töled semmit,jo volna ha nem csak ennyit irnál, hogy az agymoso média mit ad le,mert az nem érv,az az érvtelenség netovábbja...
cap, amit írtam úgy is gondolom, de tudom h te mindenrõl az ellenkezõjét véled (ebben a témában). Ezt elfogadom, hiszen nem tudod kívülrõl látni az eseményeket, objektív rálátásod onnan nem lehet a dolgokra az tuti. S mi lenne ha nem az RTLKt néznéd? Na jó tudom te is épp ezt írtad, ok. Csak tudod pont az ilyen bulvár agymosó nézettség/pénz-orientált médiumokon van olyan gondolt amit te képviselsz a topicban. Úgyhogy nem értem.
Dehogynem. Ha mondjuk elkezd terjedni az, hogy az ott állomásozó katonák cipõjébe, gatyájába ilyen izéket raknak suttyomban, akkor az eléggé demoralizáló lehet szvsz :)
Hmmm. Láttam már ezt a képet. Én még nem találkoztam ilyen akármivel, de biztosan létezik. Ha látok egyet lekapom, igaz mostanában kerülni fogom a sivatagot. Kiskaliberrel nem fehér embernek való:-)))
A magyar, meg az összes tábort(háromról biztosan tudom:-))), mindennap megszórják. Ez nem egy nagy hír, hogy a kerítésnél becsapódott néhány akna. Most, hogy hírdömping van Irak témájában, belevágnak mindent, ami ugyan eddig is volt de nem volt rá vevõ. RTL club: "ma újra szórványos lövöldözések voltak Baghdadban" Mióta csak betettem oda a lábam, szórványos lövöldözések vannak. Ahogy besötétedik, rendszereszerûen becsapódik néhány akna, rakéta a reptéri bázisra, teljesen véletlenszerûen, célzatlanul. RTL club:"kórházi jelentés szerint 700-ra tehetõ az iraki áldozatok száma. A fegyveresek mellett több a cicil is megtalálható" Tehát akit fegyverrel a kezében visznek be az fegyveres, aki elhagyta valahol az civil. Vagy, hogy az istenbe osztályozzák ? Ecccerû hírek, ecccerû embereknek:-)))
A világ nem fekete-fehér. Egy kicsit egyszerû a gondolkodásod, olyan amivel felesleges vitatkozni. Hát még meggyõzni? Egy kicsit szakadj el a közhelyes véleménnyílvánítástól, jó lenne ha lenne saját gondolatod, valami vaskos érvvel. Ha nincs akkor meg csak figyelj. Bocs ha durvának tûnnék de ilyen ecccccerû gondolatokkal nincs mit kezdeni.
Ilyen a magyar média - bulvár ezerrel. Ami önmagában nem elég szenzációszerû, azt egy kicsit megfûszerezik a (cseppet sem) tisztelt szerkesztõ urak/hölgyek...
Na ezen feküdtem le tegnap: Volt egy miskolci 31 éves faszi, aki beállt a miniszterelnöki konvoj mögé, és kiszedték onnan. Saját elmondása szerint azért ment ott, mert sietett és úgy gondolta, hogy a konvoj mögött gyorsabban haladhat. Magyar állampolgár, anyja apja magyar, csak mikor született, a szülei Bagdadban voltak egy utazáson. Pár helyen úgy adták le a hírt, hogy iraki férfi követte a miniszterelnöki konvojt, leállították és gépkocsija átvizsgálásakor nem találtak nála bombát. Na akkor ki is a terrorista (abban az értelemben, hogy félelmet kelt)? És sajnos full törvényesen kelthetnek hangulatot a médiag**ik
Meg még sokan mások.. Cat, a zsidó-palesztín téma télleg elég hosszú, és egyáltalán nem ástam bele magam se a történelmi, sem a politikai részébe; de azt a vak is látja hogy a zsidók úgy 40 éve elkezdtek irtani 1 népet, ami a fejletlen hadserege miatt nem tud szemtöl-szembe harcolni, csak terrorral. Washington pedig teljes mértékben zsidó befolyásolás alatt áll, ez is nyílvánvaló.
most megy m1en irakról müsor
ja, és gondolom hallottátok hogy a lengyel pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy õk is kivonulnak, ugyan nem hirtelen, csak lassan, de megfontoltan
arról nem is írtok hogy a magyar tábort megszórták?
ehhez adjuk hozzá, hogy rakat mexikói meg egyéb dél amerikai spanyolajkú azért vonul be az amcsi hadseregbe, mert akkor idõvel megkapják az amerikai állampolgárságot
cifu: egyetértek, lehetõséget kell nekik adni bizonyításra, hisz katonák akarnak lenni, had legyenek. De ha az ország érdeke az hogy ne haragitsunk magunkra más ország terroristáit, akkor ez szvsz többet ér
egyébként az is üdvözlendõ folyamat lenne, ha TÉNYLEG betartanák a "spanyolok ellen nem támadunk" dolgot, mivel a 90es évek elején ez müködött izraelben! Békéért békét volt a jelszó, utána módosult Területért békére (hogy miért az elég hosszu téma), majd ezután hogy izrael nem mutatott erre igazán hajlandoságot robbant ki az intifáda. Szal a dolog müködhet!
Ez a politikusok ostobasága: A magyar katona maradjon csak otthon, még az esõre se menjen ki, mert még valami baja lesz... Közben a katonákban meg gyûlik az epe, hiszen bizonyítani szeretnének, de a politikai sz@rkavarás miatt nem kapnak rá lehetõség...
Egyébként jellemzõ az a hozzáálás, hogy észre sem veszik sokan azt, hogy hogyan reagáltak a spanyolok kivonására: nem támadják tovább õket. Ez sztem elég kultúrált hozzáállás a témához (a terrorizmus nem). Csak azt tudjátok mondani, hogy táptalaj a terrorizmusnak, de szvsz az is annyira motiváló lehet a többi országnak, hogy nem támadják a fiaikat.
"K.András, a koalíciós katonák tuti nem a 'Szabadság' miatt mentek ki! Szerintem pénzért és karrierért..."
Ezt annyiban tudom igazolni, hogy a házban ahol lakok van pár hivatásos katona srác, az egyikük ment is ki Irakba szolgálni. Hallottam párszor mikor beszélgettek és én is dumáltam vele, hogy miért, mikor, hova stb. Nála szó sem semmiféle eszmei dolgoról, meg a szabad világért harcolok mentalitásról. Amirõl nála szó volt, az (ebben a sorrendben kb) a pénz, karrier, "jó buli". És nem hiszem, hogy a többi huszonéves éves katonának is sokkal világmegváltóbb céljai lennének... (bár én sem szeretnék más nevében beszélni, de egy konkrét példát azért írtam)
Vagy csak 1szerûen beöltöztek a CNNnek? Mert van ilyen is.
Cap, mirõl beszélsz? Épp a nagy médiumok sugallják azt hogy USA a béke hírnõke! (Te is így gondolod, igaz?) Ezen a háborún (is) USA óriásit kaszál. Az olaj a legkevesebb.. hadiipar, fejlesztések, terjeszkedés, ellenség megfélemlítése ( a terror nevében eltüntetik a másként gondolkodókat) stb.. pl Kadhafi. Nem volt más választása. A zsidók következõ célpontjai: Irán és Szíria.
K.András, a koalíciós katonák tuti nem a 'Szabadság' miatt mentek ki! Szerintem pénzért és karrierért, de más nevében nem beszélhetek, te sem. Mindenesetre semmi közük ahhoz az országhoz. Bush tudta hogy nem volt ott tömegpusztító fegyver, ugyanis akkor nem külte volna oda a hagyományos hadsereget (elõször). Én nem állítottam hogy elõtte szuper volt, örülök annak hogy Saddam Husseint elfogták (ha õ volt az) és vége lett annak a kegyetlen diktatúrának, de sajna jött 1 másik.
<- vajon a fotós már túszként hivta elõ a képet, vagy elõtte lelõtték, és csak egy kollegája találta meg a negatívot az árokparton?
A spanyolok után japán és honduras is ki fog vonulni irakból
egyetértek veled.
Szerintem a stabilitás megteremtéséhez elõször ezeket a bomlasztó elemeket kell kiírtani. Amíg az Irakiak nem mernek nyíltan kiállni a terror ellen vagy elõsegíteni a rendezést (mert amerika pártinak bélyegezik õket), addig itt nem lesz rend.
3 órát van áram 3-at nincs. Amikor nincs akkor mindenki bekapcsolja az agregátorát. Vannak negyedek ahol központi agregátor van. Álltalában öreg masinák vannak, ezért feltételezem, hogy ez már a háború elött is így volt valahogy. Ha gondolod, pénteken megyek vissza és rákérdezek :-)
"Most nem divat a békés, megfélemlített többséget megszólaltani, az nem hírértékû."
Arrol nem is beszélve ,hogy nem mutat nekem senki irakit aki fel merne lépni az ottani fanatikusok ellen,ugyanis ha megteszi valszeg "hazaárulás cimén" kinyirják családjával együtt. Abban igazat adok neki, hogy kirabolják az országot,csak eltévesztette a házszámot,mert szvsz a környezö országbol átszivárgott terroristák rabolják ki több évtizede ,amiböl aztán terrorakciokat hajtanak végre,kacsalábon forgo palotákat épitenek stb. Aki figyelemmel kiséri iraki helyzetet tudja,ezek az emberek állatok,nyomornegyedekben összefogdosott gyerekeket használnak pajzsként,a mecsetekben pedig szakállas emberkék mossák ki az agyakat,a vallásukrol fogalmuk nincsen,mert sokan nem is tudnak olvasni,igy nem tudja még ellerözni sem a barom mit mondanak neki(igy volt nálunk is anno a középkorban)ök meg eszik a rossz dumát mint kacsa a nokedlit.A hiradásokat pedig ha elolvassa ez ember összeáll a kép,a környezö országok kiskirályai nem akarják, hogy a szomszédban rend és demokrácia legyen,mert az az ö hatalmukat is veszélyezteti. De pl mdf állásfoglalása nevetséges,azt mondja az ember, hogy irakban nem volt terror mig amerika nem ment be,hát politikus hogyan mondhat ilyet azután, hogy több évtizedig terror alatt voltak tartva,vegyifegyverekel irtottak ki többtizezer embert,faluk néptelenedtek el...Az is nevetséges amikor azt mondják a demokrácia nem exportálhato,ezzel mintegy azt állitják nem lehet elvárni egy országtol, hogy a saját népét ne nyomja el,taszitsa a nyomorba,mondván ez a hagyomány.Elképesztö!A másik fele amikor azt mondják menjünk ki irakbol,hogy mit keresünk mi ott,könyörgöm saját akaratbol mentek oda az emberek,miért ne gondolhatná egy magyar katona ugy,hogy ö a szabad világért (amelyhez tartozunk) harcolni akar???Igenis büszke lehet magára minden koalicios katona,ök nem egy ország ellen harcolnak,nem fosztogatni mentek,ök a AZ EGYÉN SZABADSÁGÁÉRT és a JÖVÖNKÉRT szálltak sikra.Ha valaki nem igy látja azt csak sajnálni tudom,tudtán kivül "küzd" saját élete ellen,hiszen a 6 milliárd ember egynegyede él szabadságban,tehát kisebbségben vagyunk és ha nem tesszük amit,esetleg ujra "rabszolgák" leszünk,szomoru hogy egyetemen tanulo emberek az egyén szabadsága ellen szolalnak fel a parlamentben,röpcédülákat szorva.
Azért a CNN-en voltak ilyen riportok is. Megszólítottak iraki vállalkozókat, pl. egy üvegkészítõt, aki azért nem tud rendesen dolgozni, mivel naponta csak néhány órára van áran abban a városrészben. Egy másik fémmüves volt, és arra panaszkodott, hogy nehéz jó alapanyaghoz jutnia. Azt lehetett leszürni a riportból, hogy nekik tökmindegy, hogy most az iraki kormányzó tanács, vagy az amerikai kormányzó irányítja az országot, õk csak dolgozni akarnak békében...
Honnan veszed, hogy bárki is kirabolja az országot ?Pont szadr párezer embere az aki terrorizálja az országot akinek hatalmi vágyai vannak. Nincs semmiféle szabadságharc, hatalmi harc van. Szerintem meg Te vagy a csõlátó, de nem tehetsz arról ha tájékozatlan vagy, a mai hírdömpingek mindenrõl szólnak ami pánikot kelthet. Most nem divat a békés, megfélemlített többséget megszólaltani, az nem hírértékû.
Ez csak egy feltevés/kérdés, ami valójában soha nem történne meg, mert belépünk az EUba s NATO tagok vagyunk, stb.. de kérlek vonatkoztass el: Mit csinálnál akkor ha Mo-n lenne külföldi megszállás, mondjuk amerikai, és miután elfogtak egy diktátort, kirabolnák az egész országot, természeti és mûkincseket? S mit csinálnál akkor ha alapítanának egy ideiglenes kormányt akik a Magyarok kérdezése nélkül kiosztanák a hatalmat, mondjuk a svábok és a cigányok között? Ráadásul segítségül hívnák a gazdag fejlett országokat, mert vissza mertünk támadni? Magyarország is csak a terrorral tudna támadni, ugyanis nekünk nincs hadseregünk az amcsi haderõ ellen.. Ez szomorú és elég erõs kijelentés, de nyisd ki a szemed és ne legyél csõlátó. Ne csak az 1ik oldalt nézd.
Olaszo. helyében meg annyiszor 100.000 muszlimot utasítanék ki az országból, és annyiszor 100 mecsetet rombolnék le ahány túszt kivégeznek.
amúgy a Madrid: nagy szerncse hogy az összes vonat késett, mert amúgy a pályaudvarokon kellett volna robbaniuk, és akkor nem 200 hanem lehet hogy 2000 áldozat lett volna.
"AMIT EGYSZER MEGHÓDÍTOTT AZ ISZLÁM ANNAK ISZLÁM FÖLDÉ KELL VÁLLNIA"
ezért a Spanyolok a célpont, nem pedig az angolok, akik jobban benne vannak a buliba
...A Newsweek amerikai hetilap hétfõn megjelenõ száma arról ír, hogy az amerikaiaknak sokszor meglepõ fordulattal kell szembenézniük, amikor együttmûködve a frissen toborzott iraki erõkkel, úrrá akarnak lenni a helyzeten.
Április 4-én, amikor a bagdadi Szádr városban kitörtek a harcok, az új iraki hadsereg második zászlóalját vezényelték ki a keményvonalas síiták által lakott negyedbe, de az alakulat tagjai egyszerûen megtagadták a tûzparancsot, többen eldobálták fegyvereiket, és megszöktek.
A hetilapnak nyilatkozó egyik szabotõr elmondta: "Senki nem kérdezett meg minket, harcolunk-e sajátjaink ellen. Ha megtették volna, azonnal lemondtunk volna a katonaságról" A zászlóalj katonái között olyanok is akadtak, akik egyenesen az amerikaiakra fordították fegyverüket, számolt be az egyik szemtanú...
Megkezdõdött a spanyol egységek kivonása Irakból és nyolc hétnél hamarabb be fog fejezõdni - jelentette be hétfõn José Bono Martinez spanyol védelmi miniszter.
Bono Martinez egy rendkívüli kormányülés után közölte: készen áll az operatív terv és a kivonulást a legrövidebb idõn belül és a legnagyobb biztonság szavatolásával végzik el. A miniszter részletekkel nem szolgált a kivonulásról, szavaiból nem derült ki, hogy a spanyol katonák tényleges kivonása kezdõdött már meg, vagy az egész folyamat azzal, hogy José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök kiadta rá a parancsot.
Mieczyslaw Bieniek tábornok, annak a nemzetközi dandárnak a lengyel parancsnoka, amelyben a spanyol katonák szolgálnak, korábban azt közölte, hogy a spanyol csapatokat 4-5 héten belül kivonják Irakból, a Plus Ultrát alkotó többi nemzet katonái azonban folytatják küldetésüket.
Szádr nem bántja a spanyolokat "A spanyol katonák elleni támadások beszüntetésére hívta fel híveit Muktada asz-Szadr iraki síita elöljáró, miután Madridban a hét végén bejelentették: a lehetõ legrövidebb idõn belül hazahívják a spanyol alakulatokat az arab országból."
Index. Az isten nem mossa le spanyolokrol, hogy engedtek a terrornak.
"másik alternatíva hogy létrejön egy újabb irán"
Szerintem ennél sokkal roszabb lenne ha kijönnének,siiták szunitáék és a kurdok lemészárolnák egymást a hatalomért.
ha a spanyolok most kivonulnak, legjobb az lenne ha ensz irányítás alá kerülne a dolog, és a franciákkal és a németekkel megerõsítve visszatérnek ezt látom most egyetlen reális esélynek, másik alternatíva hogy létrejön egy újabb irán
Szerintem ezek után lehetséges, h késõbb egész Európa kivonul Irakból; ha végre mer nemet mondani USAnak.
Probáltam ugy gondolkodni és arra jutottam,hogy ha többe kerül a leves mint a hus akkor nem fogom meglépni, meg kellene várnia ,hogy legyen ensz határozat.Szerintem nagyobb veszély kivonni mint azt mondani, megtenném szivesen de mint látjátok az alkeida fenyegetözik,igy ha kijövünk,annak nagyon komoly következményei lesznek,egyrészt a szövetségesek részéröl,másrészt a terroristák részéröl,hiszen igy el tudja hitetni hiveivel hogy ezeket elüztük,a szövetségesek pedig azt fogják mondani cserben hagytuk öket,ráadásul még olajat öntöttünk a tüzre,mert azt látják 1-0 oda igy tovább!Igazán bonyolult a kérdés,és mi egész biztosan nem fogunk választ találni,bár jol el tudunk rajta csámcsogni ;)