Bár undorító és megvetendõ dolog, de gondolgozz egy kicsit politikusfejjel...
A fizetések emeléséhez nincs keret, komolyabb hangulatjavító intézkedések (gondolom) nem kivitelezhetõek (pl. ilyen lehetne az ETA felszámolása). Akkor mit lehet tenni? Az Iraki kivonás leginkább az amerikai kapcsolatoknak árthat közvetlenül, de valószinüleg (legalábbis halgatólagosan) jó pont Franciaországnál és Németországnál, meg a háborút ellenzõknél (ilyenek pedig szinte mindhol vannak - még amerikában is). Továbbá egy esetleges ENSZ határozat után akár még vissza is térhetnek irakba (ugyan ilyet nem állítottak, de nem is zárták ki) - különösen akkor lehet ez realitás, ha a 2004-es amerikai választásoknál Kerry gyõz, aki jelenleg azt hangoztatja, hogy vissza fog fordulni a korábbi szövetségesekhez (ez ugye Franciországot és Németországot jelenti, illetve az iraki háborút ellenzõ egyébb Európai országokat), és ENSZ határozatott kíván hozatni Irak ügyében.
Az, hogy egyes csoportok most örömünnepet ülnek, és egymás hátát veregetik, hogy lám, látod mit értünk el - nos ez még mindig lenyelhetõbbnek tûnik, minthogy aztán azt halgassa folyamatosan vissza, hogy ugyan mi lesz a beigért csapatkivonással?
Szóval nekem ebben az esetben érthetõnek tûnik a lépés. Nem vitás, hogy kritizálható, de az adott esetben érthetõ...
Attol mert nem értenek egyet,nem kell kivonni a csapatokat,az emberek 2/3-da nem elégedett a fizetésével,mégsem lehet megemelni egy szemvillanás alatt...
Még a választások elött volt egy felmérés, ahol a válaszadók majd 2/3-da (hatvan valahány százalék) válaszolt úgy, hogy nem ért egyet a spanyol katonák irakba való állomásoztatásával.
Sajnos valójában nagy lovat adtak ezzel a terroristák segge alá. Innentõl kezdve lehet attól tartani, hogy elindul egy terrorhullám azokban az országokban amelyek kis erõvel képviseltetik magukat. Ebben sajna bent vagyunk. Jó politikusi fordulattal és azzal, hogy a politikusok szemrebbenés nélkül tudnak hazudni kitalálhatott volna egy indokot miért tartja továbbra is irakban a katonáit.
Kivonják Irakból a spanyol csapatokat
A lehetõ legrövidebb idõn belül kivonják a spanyol csapatokat Irakból - döntött a szombaton beiktatott új spanyol kormány. Irakban 1300 spanyol katona állomásozik.
A lehetõ legrövidebb idõn belül kivonják a spanyol csapatokat Irakból - jelentette be vasárnap José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfõ. Esti televíziós nyilatkozatában Zapatero elmondta, hogy személyesen rendelte el a katonák kivonását.
A szombaton beiktatott kormányfõ már pártja választási gyõzelme után ígéretet tett arra, hogy kivonják Irakból a csapatokat, ha június 30-ig az ENSZ nem veszi át az országban a politikai ellenõrzést és katonai irányítást. Zapatero az azóta eltelt idõszakban többször is kijelentette, hogy állni kívánja választási ígéretét. Vasárnap azt mondta: "a rendelkezésre álló információk szerint semmi nem utal arra, hogy az ENSZ belátható idõn belül erre vonatkozó, a spanyol kívánalmakat kielégítõ határozatot fogad el."
Jelenleg 1300 spanyol katona állomásozik Irakban. A spanyol kontingens az ország déli részén, Nedzsef városában és környékén - dél-amerikai országokból érkezett katonákkal együtt - teljesít békefenntartó szolgálatot.
ha személyesen mondta a tévében hogy a kormány döntött, akkor ezt már tényként lehet kezelni, innen nincs visszakozási lehetõség
Szvsz nem ezért választották meg, hanem azért mert hazdutak a másik oldalon...Ha kiállt volna a miniszterelnök és azt mondja a terroristák megtámadtak,akkor talán felsorakozott volna mögötte a nép,de igy, hogy az ETA nyakába akarta varni,egyböl elásta magát,még zapatero is kijelentette hogy nem ö nyerte meg a választást hanem a másik oldala veszitette el.
Én meg elitélem,söt otthon is el fogják,igazábol csapdában van az ember,mert külpolitikai sulya az országnak innentöl egyenlö a nullával...Ráaádsul nem tudja melyik ujját harapja meg,ugyanis miközben azt hangoztattja, hogy a terrorizmus elleni küzdelem a legföbb cél,addig ö enged a terroristák követelésének,elég arra gondolni ,hogy oszama fenyegetést tett közzé,aminek hatására ö megfutamodott mint egy kisegér...Mind1 szvsz elésta spanyolokat elég rendesen,renomé elszállt...
Ilyen szempontból sz@rban van. Egyfelõl a választási versenyben azt hangoztatta, hogy ha õ lesz az elnök, akkor kivonja a Spanyol katonákat irakból. Külpolitikai szempontból egyértelmûen káros e lépés, de neki a belpolitikára is ügyelnie kell, ha nem teszi meg, akkor komoly preztizsvesteséget könyvelhet el, és rögtön számonkérnék rajta e igéretét. Õ (illetve valószinüleg az új spanyol kormány) így döntött. Nem itélem el érte, csak mert tartja a szavát....
Remek,Zapatero elásta magát a civilizált világban spanyolországgal együtt,ugyanis ezzel olajat öntött a tüzre,mivel engedett a terrornak.Nem beszélve arrol, hogy minden szövetséges katonát mégnagyobb veszélybe sodort,mert az arabok azt fogják gondolni,ezek azért mennek el mert be vannak szarva,ha ezeket sikerült megfélemliteni akkor csináljuk tovább,mert eredményes a munkánk.Elképesztö ez a zapatero,azt hiszi igy nem lesz több robbantás vagy mit???
Most közölték a CNN-en, hogy Spanyolország kivonja erõit Irakból (a felirat szerint ezernél több Spanyol katona szolgált Irakban eddig). Ugyan egyfelõl érthetõ lépés (szanyolországban a többség mindvégig elitélte az iraki missziót), másfelõl viszont kicsit szerencsétlen, mert a terroristák (és valószinüleg még sokak) szemszögébõl nézve nem Zapatero hatalomra jutása az ok (aki a kezdedtõl fogva az iraki kivonások ellen volt), hanem a Madridi robbantás miatt vonják ki az erõket...
tudjátok szépen hangzik a közvélemény elõtt hogy a "szegény szerencsétlen terroristák"-at meg kell védeni. így szereznek szavazatokat
Egyébként bevett szokás(évezredek ota), hogy a vezetöt kell meggyilkolni és akkor szétszalad a csorda,nem értem eu politikáját sem, elitélik hogy megölték jaszint meg ezt Rantiszit,hát könyörgöm nem civil emberröl van szo hanem terroristárol,akit ki kell löni!Az összeset le kell szvsz gyilkolni(terrorszervezet vezetöire gondolok),lássák a palesztinok, hogy szélmalomharcot folytatnak.
Csak ha nem hozzák nyilvánosságra a nevét ,akkor nyilván nem tud olyan mértékben propagálni sem,igy szép lassan elveszhet a palesztinokat befolyásolo szerepük is,bár ez saját vélemény.
Jasszim megölése után is ment a nagy fogadkozás, hogy most aztán Izrael olyat kap, amit még a világ nem látott - erre viszonylag csendben telt el az elmúlt három hét...
amúgy az itraeliek jól csinálják. szépen lassan levágják a kígyó fejét, a hamasz anarchiába hullik szétesik és akkor jönnek õk. az új vezér nevét már nem is merik nyílvánoságra hozni. igaz ez még sok áldozatot fog követelni.
teged nem nagyon zavar ugye, hogy LPJ egre foldre keres masreszrol ha beallitottad volna, hogy a polforumon uj topikot is lehett volna nyitni, biztos letort volna a kis kacsod
figy ha nekem vagy nekik kell pusztulni, akkor pusztuljanak ok meg szep atomot nekik
Azért az elég durva, h itt mi Európában elkezdünk utálni egy egész népet azért mert néhány degenerált vezetõ ill fanatikus turbános terrorcselekményeket hajt végre, ill a palesztínok csupán szabadságharcot vívnak. Miközben nekünk az õ világukhoz semmi közünk sincs, a fasznak mennek Iraqba a magyarok v spanyolok is.
Ez viszont durva,azért lövöldözték le egymást koszovoban mert nem értettek egyet,annyira hihetetlen!
hát igen ez a tipikusan elkeseredett akció, amivel többet ártanak maguknak mit amennyi hasznuk lehetne belõle
Afelöl nincsen kétségem ,hogy szemrebbenés nélkül kinyirják öket ha arrol lesz szo.Az más kérdés, hogy még azok sem fogják védeni öket akik idáig ellenezték iraki háborut,ugyanis majd azt mondják,egy cégnél dolgozo mit tehet a katonai akciorol,ha katonákat ejtettek volna tuszul akkor más a helyzet,de ezek az emberek civilek.
Egyébként ez az eset az olasz közvéleményt biztos nem arra "buzditotta", hogy jajj szaladjunk haza,szal ezekkel a tuszszedö akciokkal kicsuszott az iraki fanatikusok alol a talaj.
Csak a bünözöket kell kiirtani,palesztinának nagyon rég volt palesztin vezetöje,jelesul arafat sem palesztin kb 2 helyröl lett végleg kiutasitva mielött palesztinába érkezett volna,mindkét helyröl azért mert káoszt teremtett.
Igy kell ezt csinálni,ezentul majd kétszer meggondolják ki akar terrorista lenni,azonnal meg van "jelölve" :)))
meggyõzõdésem hogy ez a csávó nem terrorista volt
Azon a vonaton jott volna a csavo amin én jottem 3 nappal korabban :D
hallottátok lengyel csávót 2.5 kilo robbanóanyaggal megfogták pest felé. Ennyi anyag egy pukantásra lenne elég, de szerintem inkább alvilági leszámolásra készültek.
Ezeknek a mocskoknak most már igazán keményen oda kellene vágni. Amíg tárgyalgatnak addig csinálni is fogják a szemétségüket.
Igy van,ha engedsz,akkor a következö kérés az lesz, hogy adjatok ennyi meg annyi pénzt különben elrablunk,robbantunk stb,okot pedig olyan könnyü találni..
én Belrusconi helyében most visszazsarolnék: ha bármi baja esik a többi túsznak, megduplázzuk az olasz egységek számát irakban!
az olasz srácot a kivégzés elõtt durván verték,alázták. amit szintén kamerával rögzitettek, de az arab tv is csak apróbb részleteket pl. kivégzést mutatta, mert a szerkesztõk szerint is nagyon kegyetlen volt. Bár Rómában most elég feszült a hangulat emiatt, mert gyanítható hogy a többi is ki lesz végezve...............
Egyébként ezzel a tuszszedö akciokkal,azt érik el amit nem akartak,europa egészét maguk ellen forditják utána meg b@aszhatják az egészet...
--------Fabrizio Quattrocchi----------
Kiszabadultak fogságukból a vasárnap Irakban túszul ejtett cseh újságírók. Szabadon engedésükben szerepe volt a prágai muzulmán közösség vezetõinek is, akik az újságírók védelmében levelet küldtek a túszejtõknek /MTI/
a kivégzését kamerára vették amit leadott az al-dzsazira/vagymi/: levette a maszkot a fejérõl kihivóan, belenézett a hóhér szemébe és ezt mondta olaszul: " ÍGY HAL MEG EGY OLASZ HAZAFI" 36 éves pék volt, aki biztonsági õrnek /10.000EURO/hó/ ment el melózni irakba
viszont az olasz srác elõtt le a kalappal mindjárt meg is nézem a nevét
a lényeg az hogy kussolnak a legtöbb fegyvertelen provokátorral szemben, ha meg fegyvere van piffff. A kérdés hogy honnan származik az információ? mert ez sokat elárulna.
tévedsz ha elakrják intézzni akkor lelövik, de ha csak unatkoztak vagy csak fenyíteni akartak akkor tuti hogy ütöttek úgy mint a fekákat a gettóban néha ott is sikerül agyonverniük párat
"Lincseléssel vádolják az amerikai katonákat Tûzharc tört ki Kúfában Moktada asz-Szádr magánhadserege és az amerikaiak között. A lázongást szító szélsõséfes síita vezér nyilvános prédikációt tartott a városban. Iraki rendõrségi források szerint amerikai katonák meglincselték a lázadó fõpap egyik hívét. A férfit állítólag Kut központjában verték agyon. A cseh külügyminisztérium szerint már nincsenek életben a vasárnap elrabolt cseh újságírók. Bush és Blair Washingtonban tekinti át a helyzetet.
Nem rossz!!!!!!!!!!
De ez szvsz a spanyol kijelentésnek köszönhetö nem az amiknak,ahogy a terrortámadás után kijelentette Zapatero, hogy kivonul,abban a pillanatban olajat öntött a tüzre terroristák meg arabok persze egyböl vérszemet kaptak,ezáltal veszélybe sodorva a szövetséges katonákat! Ha nincsen az a kijelentés, akkor talán nem tudta volna elhitetni Moktada asz-Szádr a szerencsétlen barmokkal, hogy van esély arra, hogy kiüzzék a szövetségeseket!De látva, hogy a spanyolok "berezeltek" egy robbantás miatt,azt gondolták hoppá ha ezeket ilyen könnyen meg lehet ingatni,akkor a többit is!
A magyar kontingens szigorúan az ENSZ Biztonsági Tanács, valamint az érvényben lévõ országgyûlési határozat alapján tevékenykedik Irakban - jelentették ki egyhangúan a kormány képviselõi, valamint szakértõk a Honvédelmi Bizottság soron kívüli ülésén, melyet az elmúlt napok, hetek iraki eseményei miatt az MDF-frakció kérésére hívtak össze.
- Valóban stabilizáció folyik Irakban, vagy egy olyan háború, melyre a történelemben vietnámi háború néven már volt példa? - tette fel a kérdést Karsai Péter (MDF) a Honvédelmi Bizottság soron kívüli ülésén. A testület összehívását a képviselõ a Magyar Demokrata Fórum országgyûlési képviselõcsoportjának nevében azért kezdeményezte, hogy az elmúlt napok, hetek eseményei után a bizottság tájékoztatást kapjon az iraki magyar katonai kontingens helyzetérõl, valamint azért, hogy megvizsgálják, a magyar szerepvállalás megfelel-e az ENSZ Biztonsági Tanács és a magyar parlament határozatának.
A bizottság immáron kilencedik alkalommal foglalkozott az iraki magyar kontingens helyzetével
Balogh András, a miniszterelnök nemzetközi stratégiai fõtanácsadója kijelentette: egyáltalán nem alakult ki a Közel-Keleten a vietnámi háborúhoz hasonlatos helyzet. Hozzátette: igaz, hogy Irakban "súlyos jelenségek következtek be", ám alapvetõen ezeket nem lehet háborúnak minõsíteni.
A fõtanácsadó úgy véli, a jelenleg érvényben lévõ országgyûlési határozat - melynek alapján humanitárius és szállítási feladatokat látnak el a magyar katonák - megváltoztatását semmi sem indokolja. Ugyanezen a véleményen van Iváncsik Imre , a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértõ, aki szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy csapatait kivonja a térségbõl.
Átfogó támadás nem készül a tábor ellen
Nincsen tudomásuk arról, hogy a magyar katonák tábora ellen átfogó fegyveres támadás készülne - jelentette ki Pásztor István, a Katonai Felderítõ Hivatal igazgatóhelyettese. Pásztor István hozzátette: helyi szinten kisebb fegyveres csoportok aknavetõkkel, helyi készítésû robbanószerkezetekkel bármikor megtámadhatják az Al-Hillah-i bázist. Ezen támadások meghiúsítása az adott terepen lévõ erõk tájékozottságán, helyismeretén múlik. Az igazgatóhelyettes a siíta felkelés kapcsán megjegyezte: a háttérben valójában a siíta közösségen belüli hatalom megosztása, megszerzése, s nem kimondottan a nemzetközi erõk elleni fellépés húzódik.
Nógrádi György elmondása szerint a Biztonsági Tanács Irakkal kapcsolatban várhatóan új határozatot ad ki. Bródi Gábor , a Külügyminisztérium helyettes államtitkára úgy véli, ez valószínûleg arról szól majd, miként megy végbe a hatalomátadás, amelyrõl az iraki ideiglenes kormányzótanács március elején döntött. A magyar kormány álláspontja szerint az új határozat elõsegítheti, hogy a hatalomátadás minél kevesebb vérrel és konfliktussal menjen végbe, valamint garantálhatja Irak területi integritását, a térség stabilitását.
Nincs igény a humanitárius szállításokra
Az ülésen elhangzott tájékoztatás szerint az iraki magyar kontingens április 10-ig 312 alkalommal, mintegy 1 123 000 kilométert megtéve hajtott végre hadosztály érdekû szállítást. Humanitárius szállítás hat alkalommal történt, a jármûveik ekkor 38 184 kilométert futottak.
A szavazást sem szavazták meg
A bizottságtól Karsai Péter az MDF-frakció nevében azt kérte, hogy a kontingens eddigi munkáját elismerve terjesszék a parlament elé a magyar katonák hazarendelésérõl szóló határozati javaslatot. A szavazás azonban meghiúsult, mivel a képviselõk nem járultak hozzá az ülés kezdetekor elfogadott napirendtõl való eltéréshez.
"A madridi terrorakciók után szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be egész Európában. Ön fél, hogy Magyarországot is támadás érheti? "
A kérdés nem tér ki hoyg külsö vagy belsö idióta támad.
Én kis ubul joképeségü kopasz uriember vagyok gyülölök midnekit mert az a jo fogom a kézigránátot és a metrokocsiba dobom mert az olyan jó és meghalnaka szemét külföldiek turisták a metroban éljen! Ez is ugyanugy terror támadás és fanatikus idóta csinálja... Söt hamég pénzt is kapok az al kaidátol ök barátauim mer tutálják a zsidókat ugyanugy mint én ennyi pénzért siman robbantok... stb stb.. Ha egy terror szervezetnek megvan az inditéka akkor robbantani fog ott ahol a legkevésbbé védik a "célpontokat". Zavarja a magyar misszió iraqban vagy az hoyg hoyg merte az Izraelli elnököt vendégül látni vagy hoyg mertek a magyarok holocaust muzeumot építeni, egy fogorvost letartoztani stb stb...
ezért is kérdeztem hény spanyol katona van volt Iraqban mert erre mondta Cat alig van magyar katona Iraqban és emiatt itt ugysem lesz semmi... Ne is legyen. Én ezzel a mondattal nem értek egyett "Nem, Magyarország túl kicsi falat az al-Kaidának"
Hazudott a CIA fõnöke - mégis informálta Bush-t
Egyre jobban bonyolódik a helyzet az Egyesült Államokban - már ami a szeptember 11. elõtti információáramlást illeti. Most például kiderült, hogy a CIA fõnöke hazudott a kongresszus elõtti tanúvallomásában.
Hamis információkat közölt a CIA fõnöke, George Tenet szerdán, washingtoni kongresszusi meghallgatásán. Utóbb ugyanis a CIA illetékese kénytelen volt elismerni, hogy Tenet egyszerûen hazudott, amikor azt mondta, hogy a 2001. szeptember 11. elõtti hónapban nem beszélt Bush elnökkel.
Tenet azt mondta, hogy augusztusban egyszer sem beszélt az elnökkel, mert Bush szabadságon volt, õ pedig Washingtonban maradt. Ugyanakkor idõközben kiderült, hogy 2001. augusztus 17-én Tenet Texasba repült, ahol titkosszolgálati információkat közölt Bush-sal. Ezután még augusztus 31-én is beszélt egymással a két állami vezetõ, amikor Bush visszatért a fõvárosba. Bush ezután szeptember 8-áig további hat alkalommal kapott újabb tájékoztatást.
Tenet ugyanakkor a kongresszusi bizottság elõtt is elismerte, hogy tudtak arról: Oszama Bin Laden az Egyesült Államok elleni akcióra készül, de nem tudták hatékonyan megvédeni az országot a terroristáktól.
az tény nem arab terroristák csinálták a japán metroban a merényletet.
hop miért is ne? terror támadásrol volt szo nem arrol hoyg iraqiak itt robbantanak. Én terror támadásrol beszélek. Az arab terroristák nagyrésze vallási fanatikus, az Al-Kaida tagog is...
Hohó, a Japán Metro-gáztámadást ne keverd ide, az teljesen más tészta, ott egy vallási fanatikus szekta volt a terrorcsoport...
Magyarország "szerencsés" helyzetben votl régebben , mert a terroristák itt bujkáltak itt nyaraltak és ezért robbantások sem voltak itt. A terroristák mindeig a legkevésbé védett területeket támadják. nem fognak nekirohanni a felfegyverzet katonáknak biztonságiaknak ha van gyerekbusz is amit felrobanthatnak. Magyarország kicsi? Izrael se tul nagy mégis vannak robabntások. Ha én mitn terrorista valami merényletet akarok csinálni tuti nem a a most extran védett , izraelben hanem mondjuk a magyar metrot robbantom fel.. hogy vonja vissza MO a katonáit Iraqbol. tehát akik azt mondjak Mo kicsi egy terroszervezett szemében azoknak azt is kéne látni hoyg védtelen is. Magyar mentalitás. Az emberek le se szarnák azz otthagyott csomagokat az uton, metroban épületben max szitkozodnak ha ki kell kerülniük de ennél több nem. Ezért ami kezdeményezés votl hoyg a polgárok figyeljenek ezekre oda már eleve halott ötlet volt.
A magyar srác a villamoson. nem valószinü hoyg régóta votl a robbanoszer a táskájában nem 100% de biztos ideges votl voltak jelei hoygf volt valami nála.. ki lehet szurni az olyan embereken is akik nem szoktak fegyvert hordani de felfegyverkezett hogy van nála valami, ha erre figyelnek az emberek. Izraelben szerintem kiszürték volna a srácot.
Szevasztok ! Nagy hibát követtek el az amik a gyenge határõrizettel. Nagy hibát követtek el a felesleges propagandával is, mint pl-ul Jessika megmentése stb. Most, hogy valódi túszokat kellene megmenteni, képtelenek rá, és a közvélemény ebbõl arra következtet, hogy gyengül az USA, nõl az ellenálás. Pedig egy kicsit sem gyengébb mint azelött, egyszerûen most volt egy olyan alkalom, hogy lefagyasszák a mosolyt a falludzsai örömködök arcáról. Mindezt a lehetõ legfinomabban teszik, ezért van a sok áldozat ami részrõl. Van még egy kisebb agymosott csoport a szegénynegyedbõl, aki még hisz a mesékben és azt hiszi most csinálja meg nagy karrierjét avval ha beáll a tömegbe. Amint egyedül marad, kis pici szarcsimbók lessz belõle, nem egy büszke, hõs felszabadító harcos. Viszont a külföldi versenyzõk valóban veszélyesek, mint ahogy eddig is õk voltak a robbantgatók, meg az éjszakai lövöldözõk. Csak egy gondolat volt, bocs a zavarásért :-)
Colin Powell amerikai külügyminiszter arra kérte Bassár el-Aszad szíriai elnököt, hogy országa segítsen az iraki béketeremtésben. A SANA szíriai hírügynökség csütörtöki értesülése szerint Colin Powell levelet küldött a szíriai elnöknek, s abban kéri Szíriát, hogy "minden lehetséges módon segítse az iraki békefolyamatot, az ország egységének megõrzését, biztonságának és stabilitásának megóvását". A levelet az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövete, Margaret Scobey adta át Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszternek.
Richard Myers tábornok, az amerikai vezérkari fõnökök egyesített bizottságának elnöke csütörtökön Bagdadban sajtóértekezletet tartott, s ott egyebek közt arra is kitért, hogy a nemzetközi koalícióval szemben ellenséges külföldi fegyveresek szivárognak be Irakba Szíria és Irán felõl. Mint mondta, "ezt biztosan tudjuk, és teljesen elfogadhatatlannak tartjuk".