Bár nem jött rá semmi, azért jelentem rájöttem a gubancra. Szóval elfáradt kissé a rugó benne azért van hogy a kis sebességeken nem rántja a második redőnyt a helyére teljesen, illetve elég gyorsan. Megpróbáltam megfeszíteni, viszont az egyetlen csavar ami ezt állítja, az nem mozdul az istenért se :D tipikus. Vagy azért mert már szarrá volt feszítve párszor a cirka 50 év alatt, vagy csak béna voltam, mind1 még próbálkozom vele, mert ez még a szovjet feliratos eredeti gyártósoros, ha nem muszáj nem cserélem le másikra (hiába pár ezerért már kapni vázakat)
Van egy olyan nyűgöm, hogy az analóg fotózást próbálgatom épp. Kaptam egy jó állapotnak örvendő Zenit-E gépet, viszont a zársebességet amikor belövöm (persze felhúzás után) akkor csak 500as sebességen tűnik úgy hogy jól működik. Ha rövidebb záridőknél próbálom (üresben, film nélkül) akkor addig fordul le a tükör amíg az ujjam rajta, ami nem túl jó :D (tehát csak akkor látok újra a nézőkében ha elengedem a gombot) na most ez attól lehet hogy nem raktam bele filmet? Vagy esetleg így is a helyes záridőt használja a gép csak a tükröt nem fordítja vissza? VAGY csak simán szar? :D Azért kérdezem mert elég drága pró filmeket vettem hozzá és előhívással együtt azért nem dobnám a kukába, inkább előbb megkérdezem hátha valaki tudja.
Hello
Van egy szinte alig hasznalt Fuji X-E2s-em 18-55 obival, memoriakartyaval, polarszurovel es bor boritassal. (plusz egy szar taskaval).
Erdekel valakit? Kepminoseg es osszeszereles abszolut premium minoseg. Meg amugyis nagyon meno kis gep.
Sziasztok! Kb 10-12 éve lehetett amikor pontosan ebben a topikban kezdtem ismerkedni a fotózassal illetve a fényképezogépekkel. Temérdek ostobaságot írtam ide és kérdeztem is, nem értettem semmit az egészbol. Rekeszérték, SLR, DSLR, whaaaat???? Egy Minolta Z1-gyel kezdtem az egészet, amiben a gyártó rendesen megtréfált, hiszen egy tukormechanika segítségével csak 1 kijelzo volt a gépbe építve, és annak a képét váltogatták, hogy hol a hátfalon normál kijelzoként, hol a keresoben EVF-ként mukodjon. Emiatt én azt gondoltam, hogy a kis Z1 tukorreflexes gép, hiszen ott a tukor benne :) Akkortájt történt kb, hogy 10 évet adtam magamnak, hogy olyan fotós legyek, olyan képeket csináljak mint amik akkoriban tetszettek (föleg híres landscape fotósok képei).
Idén decemberben a National Geographic Magyarország a hónap képének választotta egyik fotómat (ezt) és lehozza a magazinban. Ilyenek ezek az álmok. ;) Udv, Z
van mostanában olyan kompakt gép ami fénykép és video tekintetében is minőségibb anyagot csinál az akció kameráknál? tehát 12mpix es felette , meg 4k-t is tudja esetleg 30fpsel? mindezt 30-40k ért?
Sziasztok!
Elso DSLR gepem megvasarlasara keszulek es ket gep kozott gondolkodom. Canon EOS D750 es Nikon D5500 Vagy esetleg valami mas hasonlo arkategoriaban?
Apum macro obit szeretne vásárolni. Amit kinézett az Ő lenne. Na most sajnos még nem értek annyira hozzá, olvastam teszteket mindenhol dicsérik ez az obit, de hát az ára számomra barátságtalan. Amit én kinéztem az meg ő lenne Azért van egy 70000 forintos difi. Én azért érveltem apunak a nikon mellett, mivel a vázra csak 100 ezret áldozna és a nikon d3300 fényévekkel jobb mint egy sony 5000 milc gép. Ha bárki tudna segiteni, hogy melyik konstrukció a jobb döntés szivesen meghallgatnám a válaszát.
DL24-85 f/1.8-2.8 -ezen gondolkozom...
Jó lenne kipróbálni, hogy lássam ér-e dupla annyit ez az új mint a P340 Igazából teljes mértékben hobbi célra kéne.
Szóval ezért is kérdeztem van-e valakinek tapasztalata.
Személyes tapasztalata van valakinek, és megosztaná velem a Nikon Coolpix P340 gépről? DSLR mellé szeretnék vmi zsebben elférős kisgépet...
köszi
Igen, Erdemes a legnagyobb szuroatmerojuk objektivedhez valasztani szurot, a kisebbekhez meg adapterezni step-up gyurukkel es nem art Hoyanal gagyibbat nem venni szurubol.
A menet ugyanolyan szabványú mindegyiken, csak a mérete, vagyis a szűrő (és az objektív) átmérője számít, ha jól tudom (majdnem 100%). Ellenben a polarizáltság tipusa egyáltalán nem mindegy, cirkuláris vagy lineáris pl.
Ha akarok venni polar szurot, akkor mindegy milyet veszek, a menet ugyanolyan az osszes objektiven? 58mm-es szurot akarok venni egy fujifilm x-e2-re, de egy isten hata mogotti kis szigeten elek, ahol semmilyen fuji termek, vagy ahhoz passzolo dolgot nem kapni.
A fenykepezo meg uton van, szoval kiprobalni nem tudom a boltban, es foloslegesen nem akarom a szuro postakoltseget is fizetni, ha itt is tudok venni.
Vagy a hipi-szupi ungerishe vircsaftot lekopizza otthon a sufniban
Videózáshoz inkább fixet. Steadycam + fix obi + lábbal zoomolás = profit. :D Egyébként az 50-es obinak elégnek kellene lennie, de legrosszabb esetben 85-ös. Bár APS-C -vel az 50-es is ~75-ös.
canon eos 600d-hez filmezés szempontjából ti milyen obit vennétek ? viszonylag közeli (max 10 méter) felvételeket csinálnék vele, nem messzi felvételeket készítenék.
Pontosan milyet? Egyébként milyen vázad van? Vaku mindig jó ha van. Két kínai Yongnuo vakuval és ugyanilyen kioldórendszerrel már elég jókat lehet kreatívkodni. :) Ha sok pénzed van akkor legalább egy SB700. :P Utoljára szerkesztette: Jaffa 2843, 2015.12.11. 17:50:41
Baromi felesleges. Tovább rontja a képminőségét az amúgy sem teljesítménybajnok obin. Használtam minőségi szűrőt, de mindegyik csinál valami idegesítő anomáliát..
köszönöm a válaszokat, mindenképp gyűjtök még akkor a Nikonra, már csak az objektív a kérdés, hogy melyikre :) Nikon 55-200/F4-5.6 AF-S G DX ED VR II objektív 55-300/4.5-5.6 AF-S G ED VR DX objektív
illetve lenne olyan kérdésem, hogy milyen szűrőt ajánlotok? semmi extrára nem kellene csak megszeretném védeni az objektívet
Lehet vele fotozni, van nala jobb, de az esetek 99%-aban nem ezen fog mulni, hogy jo kepet csinalsz-e vagy sem.
nem vagyok mar annyira oda a fotozasert, hogy megallapitsam, hogy ez jo vetel-e, de canonhoz 500-1000mm-es objektiv, kozel 1 millio forintrol learazva 25e-re. hatha valakit erdekel...
Családi fotózásnál házon belül egy jó vaku (lakáson belül kevés a fény) és a minél nagyobb látószög kényelmesebb lehet - mert egy szobán belül tényleg nem lehet mindig hátrébb lépni :) Plusz érdemes olyasmit előre venni a listán, ami jobban bírja a sötétben fotózást, kevésbé zajosodik - sokszor lehetnek olyan események, amikor nem szerencsés belevillantani résztvevők arcába (kisgyerek, állatok, születésnapon gyertyás torta behozása, karácsonyfa sötétben, stb...)
Pont ez az, amitől a családi fotózás ugyanúgy komoly, mint bármi más - csak más dolgok a fontosak, mint mondjuk tájkép- vagy sportfotózásnál.
Köszönöm a részletes választ! Főleg családi fotózásra kell a gép, semmi komoly, de mégis szeretnék egy jobb gépet, mint amit a 20-30 ezer forintosak tudnak minőségben. Meg fogom nézegetni őket, de az a gond, hogy nem találni belőlük kiállítva sehol, ez főleg a SONY-ra igaz, mivel már régebbi gép. De utána járok, mert valóban, e nélkül nem is tudnék dönteni. Itt csupán arra lettem volna kíváncsi, hogy a hozzáértők melyiket tartanák jobb vételnek.
Ennél a gépkategóriánál szerintem a számok nézegetésénél fontosabb, hogy vedd kézbe a készüléket valahol (MM, Euronics, ilyesmi), és nézd meg melyik az, ami szimpatikusabb. Jobban tetszik a menürendszere, számodra értelmesebb a felépítése, kényelmesebb kézbe fogni, jobb helyen vannak a kezelőgombok, ilyesmik.
(plusz gondold át, hogy pontosan mire használnád főképpen - tájfotókra, bulira zárt térben, autóversenyen, csendéletre, stb... - mert ezek alapján pl. az optikai zoom lehetőségek és a legnagyobb rekesz többet számíthatnak, mint a többi tulajdonság)
Viszont a kényelem sokkal többet fog jelenteni a mindennapi használat során, minthogy 1/1.7-es vagy 1/2.3-as az érzékelő, és hogy 24 vagy 28mm a legnagyobb látószög rajta. Egy lépéssel hátra lépni szinte mindig lehet, egy kényelmetlen helyre tett elsütőgombot vagy egy számodra zavaró menürendszert viszont nem tudsz megjavítani - és remélhetőleg évekig fogod használni.
Köszönöm a választ! Az "elmosott kép"-re csak annyit, hogy mezei felhasználóknak max. 35 kbyte-os képet enged feltenni, ami mai viszonyok között sztem nonszensz :( Hát ez lett belőle... Utoljára szerkesztette: Mayorpapa, 2015.11.23. 09:17:55
Nem csak az a két adat jobb a Panasonic gépe esetén, legalábbis azon az elmosott képen, amit beraktál ide. Neked másik van? A szenzorméret, az objektív fényereje, a zoomból következtetett minősége... ezek is mind a Panasonic felé billentik a mérleget, de alap, hogy ha már kinéztél valamit, a letöltött kezelési útmutatókat hasonlítod össze ezenfelül teszteket olvasol róla stb...
Fényképezőgépnek venném. Az nem számít, hogy a Pana csak MOS szenzorral rendelkezik? Illetve mi alapján mondjátok, hogy a PANA jobb, hiszen a legnagyobb és a legkisebb záridőn kívül a többiben jobb a SONY! Vagy a legfontosabb ez a két érték a jó képekhez?
Köszönöm a választ! A TZ7-hez képest (mondjuk képminőségben) visszalépés? Én meg vagyok elégedve a TZ7-el de néha már nem akar működni a zoomja. Közelíteni akarok és távolít. Néha viszont teljesen jó. Nekem a pana LX sorozata még drága. Fuji meg olympus annyira nem jön be. Max 100-120 ezret tudnék költeni egy szuperzoomos kompaktra.
Szerintem tZ7 lényegesen jobb gép volt anno. Ha tényleges upgrade-et szeretnél, akkor én a Pana LX, Fuji X10 X20 X30, Olympus stylus 1, Somy RX100 vonalon nézelődj. Ha jpegben lősz, akkor a Fujinak és az Olympusnak a legjobb a jpeg engine-e.
Van valakinek tapasztalata a Panasonic DMC-TZ70EP-vel? Egy TZ7-et szeretnék lecserélni rá.
Ez Nikon D5100 + Nikkor 18-200 VR ii-vel keszult (click ide a teljes meretert). RAWban fotoztam es Photoshopban minden modositas nelkul exportaltam JPGbe... (ez volt az elso kep amit talaltam es ezzel az obival keszult). Ha ez a kepminoseg szerinted nem megfelelo akkor ne vedd meg az obit :)
DSLR(/DSLT) es a MILC szamomra ugyanaz a kategoria. Mind a kettoben normalis meretu szenzor van. Csak az egyik nagyobbacska mint a masik. Tobb dologban is nem ertek egyet veled. 1. DSLR mint draga gep - Nikon D5100 £300 font alatt kitobival. Es egy baromi jo gep. Manapsag a DSLR mar nem jelenti azt amit anno... Megvaltoztak a szerepek es a DSLR atvette a kozepkategorias koNpaktok / bridgek helyet. 2. 18-200 az csak is ocska lehet - ez az a resz amit en sznobizmusnak erzek. Pl. A Nikon 18-200asa kimondottan meglepett engem, mert szerintem egeszen jo kepminoseget produkalt (mar nem vagyok Nikonos ezert nincs mar meg) es nem egyszer jott jol, hogy nem kellett mast cipelnem magammal. Nem fog csucsszuper minoseget produkalni mint egy tobb ezer fontos Zeiss vagy Leica lencse, de 1, nem is kerul annyiba; 2, sokkal nagyobb rugalmassagot biztosit. 3. Egy Bentley-re vagy egy Ferrarira kinek van szuksege? Senkinek. Akkor ne vegye meg senki? 4. Sony a7ii-m van. Az egy MILC. Akkor en vehetek 28-200-as obit ra minden kritika nelkul (nem fogok)? Megintcsak picit sznobsagnak erzem azt, hogy a MILCeket ennyire lenezed... Megjegyeznem a Leica vilag eleteben MILC volt es amig az Ihagee nem dobta piacra az elso SLR-t 1936-ban addig mindegyik kamera MILC volt (vagy TLR-ek)... 5. Ha valaki jo kepminoseget akar akkor kotelezo a 47 kilos taska? Egy Nikon D5100 + 18-200 VR ii barmikor barmilyen korulmeny kozt klasszisokkal jobb kepminoseget fog adni mint akarmelyik koNpakt / bridge gep. Persze nem fog annyira jo kepet adni mint mondjuk egy 105-os fix-el adna... de azert meg nem igenytelen senki az akinek az a kepminoseg is megteszi. 6. Ami miatt Sony-t vettem mert olcson fel tudom uvegezni. Pl most szereztem ra egy Vivitar 135mm f2.5-ost ami szerintem remek. £16-ba kerult. 7. Ha szerinted csak DSLR-el es draga obikkal lehet jo fotokat kesziteni akkor csak sajat magadat limitalod... vagy esetleg ez csak egy kifogas amibe kapaszkodnak egyesek... (Ezt kerlek ne vedd sertesnek, nem ismerem a fotoidat igy velemenyt sem tudok alkotni roluk... de szivesen megneznem oket)
Pontosan ezekre, amiket felsorolátl egy DSLR felesleges. MILC vagy bármi jobbféle kistestű gép való ilyen helyzetekre. Ha nem akarsz 47 kilós fotóstáskával mászkálni, akkor ne DSLR-t hurcolássz. Vannak már baromi jó kicsi MILC-ek. Már na haragudj, de 200 ezer Ft-ért egy ócska minőségű 18-200-as szimpla lehúzás. Lehet titán bajonettes is ha vérgáz optikailag.
Manapság mindenki DSLR-t vesz, pedig semmi szüksége a 80%-ának rá. Ha csak kiránduláshoz és családi eventekre kell, akkor MILC. DSLR-t meg az vegyen akit komolyabban érdekel a téma és hajlandó áldozni rá, nem csak a szir-szar üvegeket keresi. Egy DSLR lelke még mindig az üveg, ha ezen spórol valaki akkor rossz rendszert választott és felesleges a "drága" gép. Utoljára szerkesztette: Jaffa 2843, 2015.07.06. 17:54:54
Ez nekem picit sznobossan hangzott... Szerintem egy 18-200-as obinak igenis van ertelme egy DSLR felhasznalonal is. Pl ha elmegyek bringazni akkor nem akarok 47 kilos felszerelessel menni... nem egy hegymaszo/fotos visz magaval 18-200-ast hasonlo okokbol... De ha elmegyek nyaralni en akkor is inkabb egy 18-200 (28-280-ast az en esetemben) vinnek magammal mint 3-4 obit.
Nekem volt Nikon 18-200 es szerintem megeri. Nem er fel egy fix obi kepminosegevel ez teny, de azert elegge jo kepminoseget produkal. Ha a celod az, hogy legyen egy altalanos obid es minel kevesebb cuccal mehess fotozni akkor jo valasztas, de tisztaban kell legyel vele, hogy kepminoseg teren aldozatot kell majd hozz (nem tul nagyot). Ha a maximalis kepminoseg a cel akkor tenyleg nincs mas ut mint egy fix objektiv, de ha a rugalmassagot jobban szereted mint a 100%os nagyitasban nezni a pixeleket akkor nyugodtan vedd meg... raadasul 18-105-rol meg upgrade is, mivel az az obi muanyag bajonettes olcso kit obi mig a 18-200 egy fokkal jobban osszerakott utazo zoom.
Ha ilyen igényeid vannak, akkor valószínűleg a DSLR téma nem a te világod. A 18-105 egy jó kis kezdő üveg, a 18-200 homályos mint a fene. Azt nem szabad elfelejteni, hogy egy DSLR lelke az üveg. A mai DSLR-eknek van olyan jó szenzoruk, hogy egy 2-300 ezres üveggel még látni lehessen javulást.
Nem mondtad, hogy a 18-200 milyen fajta, de ha Nikon-ra gondoltál, akkor felejtsd inkább el. Annyiért egy szuper telezoom-ot kapsz, amibe még minőséget is pakoltak. A többi gyártó 50 ezres 18-200-asait meg hagyjuk inkább. :D
18-105ről érdemes váltani? 18-200 jó választás lenne?
Helló,
Egy kis segítséget szeretnék kérni "kisgép" vásárlás előtt állok ami lehetőleg zsebben' elfér...
Nikon CoolPix P340 vagy Nikon CoolPix 9700 vagy Sony Cyber-Shot HX60V
Elsősorban tájkép, pillanatképek, természet (virágok,bogarak) valamint esti felvételeket szeretnék készíteni. Teszteket olvastam de az alapján nem tudok dönteni, melyiket válasszam.
Köszi
én most vettem egy Nikon Coolpix s7000-et, nagyon jó kompakt fényképezőgép, nagyon szép képeket csinál és szép videót
dobj föl pár "valentin napi" fotót a csajodról ;-) lesz majd pörgés :-P
Tegnap nem nagyon sikerült még kipróbálni, későn érrtem haza, tölteni kellett az aksit. Lőttem pár képet a lakásban, meg a macskáról és annyi. Majd vasárnap, ha jól megy, megyünk hozzáértő ismerőssel a városba, meg a budai hegyekbe, megismerni a gépet.
én ezt vettem meg alig 1 hónapja Nikon D3200 18-55 ös obival tegnap vettem hozzá egy Nikon 18-105ös obit és eszméletlen jó :)
Tapasztalatlan kezdőnek, főleg szabadtéri fotókhoz ez a gép, ezzel a 2 obival megfelelő választás lenne? Kb ez az az összeg, amit rászánnék. Nikon 3200 kit Utoljára szerkesztette: shaba23, 2015.02.09. 07:48:14
A Nikon 18-70-ben van AF. Ha általános zoom obit keresel a 18-55 helyett, szerintem a Nikon 18-105VR-t érdemes kipróbálnod. Ha 18-55 mellé akarsz valamit, Nikon 55-200VR, 55-300VR lehet jó választás.
Lehet, hogy épp most akarja elkezdeni, mint hobby. Arra mindenképp számítani kell, ha minőséget akar, hogy qurva sok pénzbe kerül! Full frame és fix obik alap, hogy valaki elégedett lehessen a minőséggel! Persze mindenki zoommal és apsc-vel kezd, majd továbblép és veszít egy csomó (tanuló-) pénzt. :-S
Az attól függ, hogy mire kell. Nem akarlak megbántani, de ha ez a kérdés így felmerül, akkor szerintem Neked nincs szükséged DSLR gépre és objektívekre...