kedves Grrr! Legutóbbi hozzászólásod elsõ felével egyet értek, sajna lehet hogy ilyennek tûnök azok után, amiket ide is írtam.
A másodikban, melyben az elméleti/gyakorlati fizika viszonyát taglalod sajnos már nem hiszek. (mint egykor). Nagyon is ideális lenne, ha az elméleti fizika - gyakorlati fizika - majd pedig az ezekre épülõ mérnöki tudomány egy egymásra épülõ piramist alkotnának, de sajnos nem ez a helyzet. Mindegyik "szintnek" saját rendszere, saját törvényszerûségei vannak, és csak nagyon kivételes esetben hajlandó az embereknek ez a három csoportja együtt dolgozni. (Pl Manhattan projekct). A legtöbb esetben jelentõs erõforrásokat emészt fel az a harc, amit mindegyik csoport a maga elsõbbségének biztosítása érdekében bevet. Gondolj csak bele a maga idejében hány igazán nagy koponya tartotta az atom energia felszabadítását lehetetlennek.
Pontosítok: csak kivételes esetben harcolnak egymás ellen, (lásd pl a jelen cikket is) a legtöbb esetben mindegyik meg van a maga kis területén és le se szarja a másikat. Néhányan elkövetik azt a hibát, hogy megzavarják ezt a status quot, (pl hideg fúzió esete) de ilyenkor mind három oldalról megkapják a magukét. Nem munkamegosztás van, hanem a "piac felosztása", ez nem kooperáció, hanem kartell.
Inquisitor!
Mindíg tanul valamit az ember, ezért is szeretek ilyen fórumokra járogatni. Kösz a tippeket, utána nézek jobban ennek a brán témának.
Ettõl függetlenül, hiszem ha látom! Mutasson valaki egy pofás feketelyukat, némi sötét anyagot, de a sötét erõrõl/energiáról se feledkezzünk el, ja és majd elfelejtettem mostanában már megint baj van ezzel a nagy bummal, most meg mintha gyorsulna a tágulás.
Szóval nagy fejek ezek az elméleti fizikusok, le a kalappal elöttük. Becsülöm is õket legalább annyira mint a sakkozókat. Egy gondom van csak velük, csomót köthetnének a faszukra, ha nem lenne hajlandó valaki néha napján belenézni a távcsõbe, meg összedobni néhány részecskét és ezekután megírni a tapasztaltakat. Rajtuk kívül nincs senki a földön, aki talán emberi ésszel is felfogható dolgokról képes úgy beszélni, hogy úgy érezd Darwin tényleg révedett, mert te egy gilisztától és egy csigától származol; legalább is, ami az agyadat illeti.
Josua, el tudod nekem totál tudatannak közelítõleg magyarázni milyen is lehet a Calabi-Yau tér? :)
Igazad van, de Edward Witen bátyót tartják Einstein méltó utódjának. Hawking esyi is miatta a kefét, mert az új elméletekkel magyarázhatóak olyan dolgok, amik az õ elméleteivel nem. :) Ettõl még õ is hatalmas koponya, csak egyikük Makrofizikával (Kozmológia), másikuk meg Mikrofizikával (Quantumfizika) foglalkozik. De elöbb utóbb KELL találkoznia a kettõnek valahol ... "Aztán 1996-ban Andrew Stominger és Cumrun Vafa nyilvánosságra hozott egy látványos számítást: az M-Elméletet alkalmazva kimutatták, hogy ki lehet dolgozni bizonyos (elméleti) feketelyuk-típusokat a bránokból. Ezeknek a feket lyukaknak az állapotai bránállapotok, amiket meg lehet számlálni. Az entrópia, amit így számítottak ki, megegyezett azzal, amit Hawking egy egészen más módszerrel jelzett elõre." Íme az egyik találkozási pont.
Pár sorral alatta van megemlítve a gravitációs kÍsérletet, amire sok-sok milliárdod költenek, meg a nagy "Hadron ütköztetõre" ami igazolhatja a Szuperszimetrikus részecskéket, ami igazolja a Húr/M-elméletet végre.
A barátnõmmel most beszélgettünk az ilyen gondolati konstrukciókról. Meg is világította számomra, hogy az ilyenek minimum 2 egymást támogató állítást tartalmaznak. Hogy megvilágítsam S. Hawking fizikustól(elméleti) idézek két gondolatot: 1. szingularitások keletkezhetnek (többek között) viszonylag nagy tömegû csillagok összeomlásakor (fekete lyukak) 2. létezik egy úgy nevezett "Kozmikus cenzúra", mely szerint külsõ megfigyelõ nem szerezhet tudomást ezekrõl a szingularitásokról. (talán mert mindenki aki a kialakuló fekete lyukról tud, az maga is a lyuk részévé válik)
Ezek marha szép gondolatok és lehetõvé teszik, hogy annak ellenére, hogy ilyen képzõdményt még senki nem tapasztalt, még is könyveket lehet róluk írni. De ilyen a húr elmélet is, meg egy csomó elméleti fizikai, meg mindenféle igazán áltudományos elmélet. (Ha belegondulunk a kozmikus húrok meg bránok elmélete tökéletesen kielégíti az áltudományosság minden kritériumát, többek között olyan gondolati konstrukciókat tartalmaznak, melyek mögött semmilyen reális tapasztalat, megismételhetõ kísérlet nincs, és biztosan tartalmaz két egymásra vonatkozó állítást is.)
Hi Jos! Úgy tûnik vannak bizonyos dolgok amikben tökéletesen egyet értünk (pl. hogy a liberális demokrácia nem a lehetséges világok legjobbika). A térugrásos ûrhajókkal már gondjaim vannak. Habár szerinted nyílt titok hogy már kifejlesztettek ilyen ûrhajókat, úgy látszik én ebbõl az infóból kimaradtam. Azt látom, hogy kutatják, de azért talán még nem értünk a dolgok végére. Pl vegyünk egy konkrét(nak tûnõ) példát: Area-51. Lehetséges, hogy ott több tucat lezuhant UFO van és ezeken kísérleteznek, de ez még koránt sem jelenti, hogy rá is jöttek a dolgok mûködésére, ill ezek a jármûvek alaklmasak egyáltalán a térugrásra. (Szerintem az antigravitáció nem jelenti autómatikusan a térugrás képességét. Gondolom.)
A kísérleteitek eredményét nem vitatom, és nem is vitathatom. Egyet tehetek: elfogadom amíg más is el nem végez egy hasonló kísérletet. Egyébként, számomra úgy tûnik ebbenn igazatok van, szerintem korrekt módon lett elvégezve a kísérlet, valójában talán a kvantum mechanikával nem is áll ellentétben. Annál inkább a relativitás elmélettel.
De, hogy õszinte legyek az elméleti kutatásaitok eredményeit inkább kihagynám. Pontosan errõl beszéltem, amikor azt mondtam: nem kéne 100 új paramétert bevinni a rendszerbe. Pl milyen kísérletet terveznél a Buddhista filozófia a fizika tudományát érintõ aspesktusainak bizonyítására? Általánosban, mikor tanultátok a gránitot talán nektek is a mákos tésztához hasonlították, de ez nem azt jelenti: 1 a gránit ehetõ, 2 a gránit a mákostésztából alakult ki, 3 de legalább kémiai összetételük azonos ...(ezen kívül egy csomó dolgot nem jelent, csak azt jelenti, hogy a tanár a mákostésztához hasonlította, hogy a kicsiny nebulók jót nevessenek és ezáltal is könnyebben meg tudják jegyezni ennek az anyagnak a kinézetét). Ez az egész elmélet ahhoz hasonlít amikor ezek után a rossz tanuló felel és azt mondja a gránit mákostésztából van, ahogy azt a tantóbácsi mondta. Természetesen a tudomány(a hivatalosabb) maga is analógiákra épül, de minden egyes analógiát (egyetlen mondatot) hosszú évekig is eltartó kísérletekkel próbálnak bizonyítani. A ti elméletetek analógiát analógiára halmoz, ehhez van elég korlátozott számú kísérletetek. És különben is azért mert Buddha, vagy az asszírok, vagy az atlantisziak mondtak valamit, még nem biztos hogy igaz is.
"A következõ címen érhetõek el kutatásai az interneten: www.tar.hu/netudki/egyhaz/kutatas/kutatas.html" Ez azt jelenti, hogy laborban a centiméteres tartományokban, a különbözõ tömegû/sûrûségû anagoknál sikerült kimutatni a fényelhajlást???
Válaszod lassúságából arra következtetek, hogy jó sokra.
Josua! Ez marha szép, meg minden. Valószínûleg meg is van a maga belsõ logikája ennek az idõfizikának, vagy minek. Az egyetlen gondom vele, hogy ha mondjuk a standard kvantum fizikai modell felhasznál mondjuk 10 absztrakt paramétert (kvarkok színei, izospin miegymás), akkor ti eközben 100-at használtok. Így persze, hogy bármit meglehet magyarázni, csak éppen annak a 100 absztrakt paraméternek a valós fizikai magyarázatával maradtok adósok. A fizikusok jelentõs anyagi támogatás mellett szépen lassan azért képesek betömömögetni a lukakat, mert egyszerûen nem vezetnek addig be új paramétert, amíg a kísérletek azt meg nem követelik. Nos, ahhoz, hogy ennek az elméletnek az igazság tartalmát kísérletekkel eldöntsük szerinted kb. hány milliárd dollárt/eurót kellene elkölteni?
"A Tachion egy fénysebességnél gyorsabb "elõidõ" rendszer ..." Ühüm. Amikor a Tachion lehetõsége felbukkant az elméleti fizikában, akkor igen megfeküdte a gyomrukat. Ockham borotvája elméletet a Tachyon-nal kapcsolatban (is) kenhetik a hajukra. Ha jól tudom a létezésének valószínûsége negatív szám, a tömege meg nem valós szám ...
http://www.superliminal.com/cube/cube.htm
"... de 4 dimenziós bûvöskocka alatt nem tudom mit értesz konkrétan." http://index.hu/tech/tudomany/rubik4d/ http://index.hu/cikkepek/0306/tech/4dcube.exe Topologiailag ez NEM a kocka 4D változata, de (sajnálatos módon) az elemek elhelyezkedése és mozgása az 4D. Mit mondjak, nem könnyû. :)
Az Inquisitor nevet NEM azért vettem fel, mert nem utálom AZT a szervezetet. :) Kellett valami rosszul hangzó egy Quake partihoz, oké? Gondolj inkább Ian Watson, vagy a Monthy Python Inkvizíciójára, kérlek.
Ott az oldala címe, azon huszonvalahány oldalon van kifejtve :) Én azért kérdeztem a teret és idõt, mert olybá tünt, hogy az oldalon abból indul ki, hogy térnek és idõnek lennie kell.
Kérdés: Nem 3 dimenzióban gondolkodva és/vagy marhára nem euklidészi térben van e értelme az oktaédernek és egyébb geometriai objektumoknak,amiket említettél Joshua? Vagy ezek csak körülíráshoz felhozott példák? (Megjegyzés: Próbáltátok a 4 dimenziós bûvöskockát? :) 3 nap után feladtam, hogy megértdem ...)
Hát nem érdekes, hogy nem kell doktori ahhoz, hogy bárki fel tudjon tenni olyan kérdéseket, melyek túl mutatnak a tudomány standard elméletein? Ezúton csatlakozom Inquisitorhoz, merthogy pont ezeket akartam én is kérdezni. A tisztelt válaszadók figyelmét meg elõre is felhívom, hogy Cicero óta nem illik a dolgokat önmagukkal magyarázni.
Remélem nem okozna neked gondot ezt berakni háttérképnek.....:)))