"A 2 éves béta alapján azt mondom, hogy a játékmenetettel sem lesz gond..." És azért: "Bár igazán még csak..." mert az egyrészt nem legális, másrészt több mint 2 éves és harmadrészt nem a végleges. ;)
Mint mondtam, jogos amit felhozol, csak pl. ha már szóba került a páncél. Azért az a fajta teljes páncél, amit oly elõszeretettel használnak a fantasy játékok alkotói, - az ugye köztudott - hogy nem gyalogosra van szabva. Még az igen komoly szabályrenszeren alapuló NWN-ben is csak úgy nyüzsögnek az efajta vértek - igaz vmilyen szinten erõkorláthoz és képességhez van kötve, de erõsen megkérdõjelezhetõ, hogy a cammogáson kívûl, képes lenne-e benne bármire is az ember. Erõsen korlátozza a mozgási lehetõségeket és ebben a cuccban, ló nélküli, szemtõl szembe harc... háááát bajos. Ennek ellenére mégsem problémázik ezen senki.
A képek alapján amiket láttam a Hereos V-bõl, összhatásában eddig meggyõzött. Bár igazán még csak a grafika volt az, amit szemügyre vehettünk, számomra egységesnek hatott és nem akadt meg a szemem olyan apróságon, mint a tûsarok. A 2 éves béta alapján azt mondom, hogy a játékmenetettel sem lesz gond, szal az ilyen tûsarok problémát én - megvallom - kicsit kekeckedésnek érzem. Szal, mintha neked nem jönne be eléggé a prog a látottak alapján és ilyen apróságokba kötsz bele. De javíts ki, ha tévednék.
Amúgy meg az legyen a játék legnagyobb hibája, hogy tûsarokban feszít a dungeon lány...
Sheltem!
Vannak olyan ügyes emberek, akik Photoshopban tudnak ilyet rajzolni.
Atyaúristen...ezeket vajon mivel csinálják? Mindjárt elkezdek énis rajzolni
:) Na akkor azért lehet még fûzni: Nem, szvsz nem lehet mindent eltakarni azzal hogy fantasy. A sárkányt le lehet gyakni, ezt mindenki tudja ( :) ) De ha 5 paraszt le tudná 'nyeszabóni', akkor mindenki kiegyensúlyozatlanságról, és hülyeségrõl beszélne...(és ami kicsiben úgy nagyban) Öt titán az teljesen oké, 10K paraszt is oké, ha õk ütnek elsõnek...azaz meglepték. Ha a sereget olyan hõs irányítja akinek megvannak hozzá a harci bónuszai,...Az hogy üt-hal egy egység a képernyõn, az nem az nem jelenti a csata képét,..annak ez csak egy számolható képe. A lényeg mögötte van, te elképzelheted ahogy a taktikázó hõs a csatában az 10K parasztsereget olyan helyzetbe hozza, amikor azok megütik a sárkányt. (bár ilyen szitu azért ritka) A 3. rész indító videójában is fel volt építve hogy hogyan képzelj el egy csatát. A fantasy-ban sok minden lehet, de a hülyeségtõl az választja el hogy vannak válaszok a kérdésekre, és az nem az hogy mivan vz szûklátókör?..szárnyaljá' vzz. Én pl. rittyentek egy ilyen könyvet, de soha senki nem fogja végigolvasni. Ez a helyzet, és nem mondhatom teljes joggal hogy hülyék az emberek.. Pl. ahogy Rettenthetõ felhozta, ha a markolatával csákánykodom, akkor nem árt ha van egy sodronykesztyû a kezemen, vagy a tulajdonságaim között az hogy a köbõr alaphelyzet. ....Akkor tudsz csak elképzelni vmit ha megmagyarázható.....az hogy nagy hírû mesterek mûvészileg megfestettek vmit...az nem azt jelenti hogy õk azt így hiszik, csupán így jelenítik meg, mert a hatás a lényeg amit el akarnak érni, vagy kifejezni. Az hogy minden fantázia világ müködik vmi törvényszerûség alapján, és ezt nem mindegy hogy hogyan tálalom, arra ott van példának egy egyszerû páncél amit a karakteredre húzol, akik értenek a páncélhoz azok kifogásolni fogják (sztem joggal) hogy: haver ha ezt így ráadod, akkor a csákó max szobornak lesz jó, és ha azt akarod hogy behajlítsa a könyökét, akkor itt meg itt változtasd meg. mert páncélt használsz...vagy ne használd, és akkor hajolgathat ahogy akar.
Csak a vicc kedvéért. Remélem nem lesz belõle probléma, de pont rossz példát hoztál fel :)
"Olyasmi mintha van kardja de a hegyénél fogja és a markolatával üti a rossznépet. (vagy jónépet, játszott oldaltól függõen) Természetesen fantasy-ról lévén szó, elvárható lenne hogy elhiggyem hogy a markolatával is képes hatékonyan harcolni, de nekem, szégyen nem szégyen, hatékonyabnak tünik az eredeti elgondolás."
Igaz nem a hegyénél, de a másfél/kétkezes kardoknak a hárítólapja (persze nem gyakori eset, de volt azért rá példa) úgy volt kialakíva, hogy ha sodrony, vagy páncélkesztyûben fogtad meg a kard pengéjét, akkor csákányként lehetett használni. Mert páncél ellen jobb egy csákány, mint egy penge... :) De ezt csak úgy érdekesség képpen jegyeztem meg; amúgy értem a példádat.
Ha már ez zavar, akkor ahhoz hogy állsz, hogy ezek a hölgyikék nagy számban meg tudnak ölni akár egy sárkányt is. Pedig attól még, hogy sokan vannak, nem lesz vékonyabb a sárkány bõre (arról nem is beszélve, hogy elvileg a sárkány az égbõl támad, szóval földi harcos egységnek nem nagyon lenne esélye egy sárkánnyal szemben). De ezért fantasy, el kell fogadni az ilyen nagyon hihetetlen dolgokat is a sima meseszerû mellett.
Igazából nem a ruha ami nem tetszik (bár az sem tetszik, de ez már elhanyagolható :)) ) A csuka az amivel bajom van, hisz lába van, és két kard a kezében....feltételezem kardozni fog. Amennyiben igen akkor az a csuka nálam zavarja a játékélményt. Olyasmi mintha van kardja de a hegyénél fogja és a markolatával üti a rossznépet. (vagy jónépet, játszott oldaltól függõen) Természetesen fantasy-ról lévén szó, elvárható lenne hogy elhiggyem hogy a markolatával is képes hatékonyan harcolni, de nekem, szégyen nem szégyen, hatékonyabnak tünik az eredeti elgondolás. Szal biztos lehet harcolni tûsarkú csukában csontok és mittomén még mi között, de nekem zavaró. Mindegy, körülírtam már amit tudtam hogy engem miért zavar, ha így lesz így lesz...ennél többet hozzáfûzni nem tudok.
Nos mivel nem konkrétan egy személyrõl van szó - bár most Te hoztad fel e témát valóban - ezért általánosságba véve - igen általánosítottam, ami egy undorító szokásom - jelentettem ki, hogy egy fantasy játékban sztm azért a túlzott realitás kergetése felesleges és ezért nem konkrétan neked címeztem az elõzõ hozzászólásom.
"De egy fantasy is attól lesz jó hogy beleéled magad, magadévá teszed a világát, ha téged a madzagos p*na érdekel akkor az nem az én problémám."
Nem, nem az érdekel, hogy pinában hasogatja az ellent vagy sem, de nem is zavar. Ha a grafikus így élte ki magát, tegye. Fantasy játékoknál már párszor lehetett látni, hogy a bérgyilkos jellegû nõknél kicsit elhajlanak a grafikusok e felé a stílus felé. Nem ez az elsõ ilyen. Vagy ha pont ez a problémád, akkor mondd azt, hogy kezd sablonossá válni és unalmas. Csak azon problémázom, hogy ha egy egyszerû ruha felépítésébe belekötsz, hogy az a valóságban mennyire állhatja meg a helyét, akkor onnantól már csak egy lépés megkérdõjelezni az egész fantasy világot...
Természetesen vmilyen szinten a realitás talaján kell maradni, ez igaz. Legyenek fák, virágok, emberek, gravitáció stb., de túlságosan sztm nem kellene ebbe belemászni. De persze mindenki annyira analizálja a játékot, amennyira akarja, szive joga.
Majd amikor kijön a H5, akkor majd rendezzük a nézeteltéréseket és a tettek mezejére léphet mindenki, aki olyan keménynek érzi magát ;)
off Azért kell névváltoztatás, mert meguntam, hogy ahány fórum, annyi nicknév, és most egységesítem, másrészrõl pedig túl sok zombi van az sg-n. on
Alapvetõen nem õszülök rajta, de nem tetszik. Sok fantasy világ kifejezetten komoly megkötésekre épül, elég csak a vaskos szabálykönyvekre gondolni egy szerepjátéknál..pontosan azért hogy ne menjen át komolytalanságba az egész, pl. Catti Brie sem tûsarkú dívacsizmában caplat Faerun-ban. Sztem komolytalan, de ez is csak egy vélemény.
az a gond hogy ez két oldalú: szerepjátékozás közben sûrûn elõjön. (legalábbis nálunk :) - "gondolj bele, a valóságban így és így történne?" - "de ez nem a valóság, fantasyban ne keressél realizmust".... de közben a korlátok betartásáig, vagy a könnyebb játszhatóságig kell egy fajta realizmust bevezetni, független attól hogy sci-fi, fantasy, vagy akármi :) és ez a butyis-néni története is pont ilyen, mert itt nem a realizmust, meg praktikusságot kell nézni. de mégis. :) döntse el mindenki, hogy mit hogy tenne ilyenkor, és nevessen egy jót, mert egy szál tangában, a domina-csaj legyõz egy kaszával meg vasvillával felfegyverzett paraszthordát :) ha tud szórakozni ezen, akkor arra jó is volt :D ha bosszantja magát ezen, akkor nézzen fekete fehér filmeket, ott nem volt olyan sok 'valóságtól való elrugaszkodás' ;) sz.v.sz.
Ha innen írom be, hogy innentõl Rettenthetõ vagyok, akkor úgy hihetõbb? Talán.
Fékkeljél srác. off: Mirõl beszélsz? És nyugodtan használhatod a válasz gombot is, akkor nem tünik úgy mintha nem hozzám beszélnél. Én egy fantasy-ban nem a p*na-ra bukok spec. Semmi bajom egy madzaggal átkötött bébivel ha mondjuk mágus, az akár még lebeghet is... De egy fantasy is attól lesz jó hogy beleéled magad, magadévá teszed a világát, ha téged a madzagos p*na érdekel akkor az nem az én problémám. Viszont én nem szóltalak le, elmondtam a véleményemet, ha gondolod érveljél, ne akarj lekezelõ lenni, cinkosan eldumálva mellettem. Ezzel off-ba megy a topic, szal jöhet nyugodtan privátba a többi.. on:
Átkereszteltem magam Mutáns Zombiról erre, mert csak.
Szóval. Szeretem, amikor emberek fantasy játékban keresik a realitást. Megpillantják a bõrtangás bérgyilkosnõt: kiakad, hogy hát az életben egy ilyen egy szál p*na cuccban azzal a két karddal maximum magát hentelné le, de az nem gond, hogy mellette egy 20 méter magas 5 fejû hydra figyel.
A mithril tûsarkú a fatökû lovagok ellen van:P
durvák =) jó persze a praktikusságot fel lehet áldozni a dizájn oltárán, de ilyen szembervaló menyecskéket minek fetüntetni talpig páncélzatban, ha ekkora mellük van? legalább a gémerek 0.1%a élvezze ki ezt :P
azokon a kõlapokon, amit próbálnak aláfesteni (vagy bármilyen egyenetlen talajon) ez a bébi max saját magát kaszabolná össze...lehet hogy ez vmi trükkös stratégia, de akkor remélem legalább olcsó lesz. :)
Hát sztem röhejes... oké hogy fantázia meg minden, de mindenhol vannak vmi alapján müködõ szabályok. Most komolyan, egy harcos bébi ilyen cuccban mókázna egy összecsapásban? Jó legyen kökemény, de ilyen tûsarkú rissz-rossz csukákban meg két kaszabbal??? Nálam nem jön be.
Hát két kifogás van: - szvsz kicsit gáz a nõ 'szadó' cucca, bírom a nõket meg minden...de ez most vhogy nem jön be. - Nem alkotnak egységes képet..a figura és a táj...remélem ezen még lesz dolgozva, mert egyenlõre szvsz olyan itt-ott mint vmi poén fake cucc..:(
na bocs, mosmá befejezem, lehet zavar valakit, de kurvajóóók! :)
egy szó: álladék :)
THNX Hardwired!
Hero kondenzcsíkot húz magaután... :P
HALLÓ-HALLÓ:
BOCS A MODEMESEKTÕL...
Én H4-ezek
alszotok vagy mivan? senki sincs itt? :)
off on: Az Õrzõk támadásaira nincs immunitás :) se ward. Idézett egységekkel ki kell nyírni a körülötte lévõket, aztán egyenként küldesz be még idézett egységeket, jó erõseket akik legyengítik, aztán kis-hõsökkel is beszaladsz, esetleg hátha missedel ellenük és tudsz 10-20at sebezni/hõs:) igen, amúgy ahogy elõttem lélvõk mongyák, tápoló varázslatok, piják, paralizálós artifaktok, egységek :) stb... bár Hrisskar (morrowind fórum-bocsi a reklámért:) õ volt olyan fanatista, hogy talán egy hõsével képes lett volna az erõsebbik fajta (talán900 életü) Õrzõt is kinyírni :D nem viccelek, annyi idõt jáccott vele ^^ Szegénykémnek ha megvan a Rise of the elves, akkor még artifactjai is lennének a hõsök mellé exportálva. off off.
hát akkor tényleg elbezséltünk egymás mellett, amugy megint emrt amire válaszoltál azt nem én irtam szvsz :D mármint hogy mivel kel kinyirni a portást :P
amugy h4 keig meg szeritnem új campaign és új egységek, hogy pontosna mik nem tom , alap h4-el elég kevesett játszotam azt köv nekifutásra már egybõl a keigeket is felraktam, igaz azzal se nyomtam olyan vészesen sokat mint itt egyesek :D
Megfelelõ csapatokkal, egy csomó potional ami a tulajdonságokat növeli, meg védettséget emelõvel úgy le lehetett verni az õrzõket, mint a pintty :) Végefelé cél is, hogy legyepáld õket,... bár késõbb olyan csapatok jönnek ellened, hogy az õrök kis porbafingó senkiknek számítanak.
Ha már úgy is offtopikolunk - mivel a topic címét adó játék még sehol sincs.
Jómagam végigvittem elf oldalról a Discpline 2-t, igaz csak easyben, az élõholt kampányba meg csak belenéztem. Kétségtelen, van a játéknak egy különleges atmoszférája a fejlõdõ egységeivel, de valahogy nem tudom. Nekem túlságosan sötét az egész játék - kezelõfelületestõl, pályástól - túl sok barna színt alkalmaztak és ezért kicsit nyomasztó, ami nem túl szerencsés egy játékot tekintve. És ha ezt még nem is vesszük figyelembe, még akkor is ott figyel egy roppant bosszantó dolog, hogy az ellenfelet nem igazán lehet kiírtani a pályáról, mert mindig ott kuksol bent a fõportás a kutyaolban, akit aztán nincs az az istenharcos aki kinyírna, ez meg így valahogy nem az igazi. Persze még emelett van számos hibája, de az mindegy, alapvetõen ez a két dolog nem tetszett benne.
naturék? izé, elfekre godnolsz? emt azok alapba nincsenek is, hanem õk a 3. kieg :D amugy anyira nem vagyok bennejátszogattam vele, nem is volt végülis rossz de anyira nem fogott meg, sajnos hearoes közelébe se ér 8igaz nem is akar mivel azér tpicit más)
hiroz-hiroz, most csak nem harapnak meg mert más hirozról is beszélünk :) hátha másokat is érdekel :) mer engem igen. hogy érted hogy a sötét és világos oldalt támogattya? új egységek vagy mi? mert én csak láttam eccer-kétszer, többször mindenféle müszaki bolt polcán, és soha nem jutottam el addig hogy megvegyem...
amugy az hogy van uyge az alap game + két kieg (egyik uyge a sötétebbik odlalt támogatja meg a másik meg a jó odlalt) namost ha mind a kettõ fentvan akkor az egész gamenek valami más alcime lesz , tehát tulképp "egyesül a két kieg" (jah és mindkettõ standalone és tartlamazzák az alapgamet is...) namost a dleuxe vagy miylen edition az meg egybõl azt az egy név alatt lévõ verzsönt tartlamazza tehát nem kell külön felrakosgatni a kté keiget..., ez a tömör léyneg jobban nem tom elmagyarázni :D meg ez itt rohattul offtopic ám :)
jah, az se rossz game de azért valahogy homm-ok mindig is közelebb áltak a szivemhez :) (amugy megvan abból valmai spoéci deluxe változat magyarul az alap a két kiegel egybe (amibõl valami külön nevü "nagy game lesz" + a 3. kieg :) )
Valamékõtök játszott már a Disciples2-vel? Morál ide vagy oda, de ha az egységed (egy jó tápos) missedel, akkor szophatod a jó sebzésed:D (mint kb. a Minotaurusznál:)
Meg tudom erõsiteni, mert tényleg ilyen a Berzerker a 4. részben, de ennyi elõnyt adhatunk a gépnek... ;)
Nos emlékeim szerint a 4-ben azért volt némi érdekesség, amit a gép csinált - hamár a csalásoknál járunk. Persze lehet csak én nem néztem körbe alaposan, majd most jól megmondjátok, hogy így van-e.
Szal vala a Barbár horda, s benne a Berzereker. Mint azt bizonyára mindahányan tudjuk, azt a gép irányíja, nincs uralmunk felette. Nade itt jön a tréfa-répa. A gépnek, ha van a csapatában, akkor tud neki wait-t nyomni, így nem üti meg az általa levakított lényeimet, nem ront ki vártámadáskor egyszál magában, míg én ezt nem tudom megtenni és ezért az a kis **** megüt boldog-boldogtalant. Azért ez így nem egészen fair.
a 3ban "legjobbak" a semmibõl feltûnõ seregek voltak 20-30 sárkánnyal, na meg az ezer darab hõs 0 egységgel, akiket alig lehetett levadászni, annyian voltak
A morál nagyon nagy gecó tud lenni, hisz ha nincs képessége a hõsnek az állandó visszatámadásra, akkor egy visszatámadás után körbeütik, és ha morálbüntetést kap, akkor már abban a körben sem támad vissza. A Fog of War csalása pedig olyan átlátszó hogy csak mosolyogni lehet rajta :) többször volt hogy abban az egyetlen kis homályban lapult az ai hõse...:)
:) Természetesen az összes ilyen dologra ügyelek, a példa legtöbbször olyankor áll fent ha egy hõssel kalandozom, a magas szintû hõs egymaga képes lenne legyûrni a sereget, hisz akár seregeket is idézhet, morálja jó vagy annál jobb, sebzést nem kapott, ellenben az ellefelet a védõ/támadó varázslatokkal megtámogatott idézett seregem viszont szépen besebezte, vagy egy egységét teljesen lecsapta. Ekkor morált kap egy megfelelõ sebzésre képes serege és levadássza a hõsömet, majd aztán természetesen az idézett seregemet is. vagy: A hõsöm önmaga gyógyításával és visszaütésekkel legyõzné az ellenfél seregét, és szépen csapkodja is agyon õket, majd a full hp-ra gyógyított hõsöm morálbüntetést kap és ezért a körben elõtte következõk körbeütik, és ha azt a kört ki is bírja, a következõt már nem. A 3-ban nagyon szembetünõ volt, hogy maximál morál mellett is sokszor az ellenfél ai kapta a morálbonuszokat, pedig neki semleges volt.
Fura, de én ilyennel nem talákoztam, hogy így "csalt" volna a gép. A morál ilyen jellegû viselkedése, mármint, hogy rossz morál lesz, ha 10x-es túlerõvel állsz szeben teljesen természetes. Gondolj bele, ez valóságban is ilyen. Ezért nagyon fontos ilyen esetekben, hogy szinte kizárólag morál javító artifaktokra tápolj rá, s ezért fontos a mgas leadership skill, de rombolja a morált, ha több különbözõ várból rakod össze a csapatod, fõleg ha olyan egységek vannak egy csapatban, amelyek kifejezetten utálják egymást (pl. ilyen a Dzsinn-Black Dragon páros egy csapatban...)
Soxor a halálba kerget azzal hogy elõszámolja az esélyeket, és néha egyszerûen nem enged nyerni egy csatában..mivel a 4+kieg.-ben lehet csata közben menteni, ezért utánajártam körröl körre hogy meddig húzom...és van úgy hogy ha a gép 'eldöntötte' hogy nem nyerhetek akkor nem fogok...megmagyarázhatatlan morábonuszok természetesen a hatékony egységén, vagy éppen én kapok morálbüntetést pedig semmi alapja nincsen, ilyenkor szoktam dühöngeni. :) Még a 10%-os esélyt is ki lehet játszani, de ha nem engedi, akkor bukom a csatát mindenképpen,....vagy éppen a FoW kihasználásán is látszik hogy aljas trükköket használ. Ezen javíthatnának, ..azzal semmi problémám nincs ha a lehetõségeit használja ki maximálisan, de többször csal. :)
- a Havennel játszók számára lehetõség nyílik alacsony szintû csapatokat magassá konvertálni, például Peasentbõl Knightokat faraghatnak - a Sylvannal harcolók kijelölhetnek néhány ellenséget a csata során, amelyekre ezt követõen lényeik nagyobb sebzéssel képesek támadni - valószínûleg több mint öt nehézségi fokozat lesz - az Artifactok nagyobb szerepet kapnak, emellett sokkalta erõsebbek is lesznek - mindazonáltal ritkán találunk majd, nem úgy mint anno a Heroes 3-ban - bár a játék AI-ja már nagyban rég elkészült, továbbra is fejlesztés alatt áll: az új rendszerrel a gép képes lesz trükköket is bevetni ellenünk - a Cavalierek továbbra is rendelkeznek majd Charge képességgel - lesz olyan multiplayeres mód, amelynél addig szünetel a körökre osztott állapot, amíg valami "érdekes" nem történik - például két hõs összetalálkozik
de a kövi hírózt meg, csinálhatnák a 4 alapján is :P
Nincs:P En szemelyszerint nagyon orulok neki, hogy a 3-ra alapozzak az 5-ot mert a 4-el korulbelul osszvissz 6-7 orat jatszottam. 3-al kb a 40x-eset. Najo, tobbet.
Na felraktam a IV-et. Azonnal szívenütött ez az idióta ablakos-bénascrollos megjelenítés.... Nincs erre valami peccs? :Ð
....csak jönne már...
Na annyit mondogatjátok má, hogy felteszem a 4-est... Melyik kieget kell feltenni elöbb? Gatheringet vagy a másikat?
Ha ezt negatív értelemben értetted, akkor ez nagy tévedés. A 4. résznek még a mai napig is hatalmas rajongó tábora van (írom ezt úgy, hogy az én szívemhez a 3. rész áll közelebb).