De ha csak azt nezzuk hogy a macsek vitt tipikusan 2 csorgokigyot, 2 Sparrowt es mondjuk 2-4 Phoenix-et. Akkor vele szemben boven meglehet az elmeleti esely egy kozelharc kibontakozasara! Mert mind a Phoenix, mind a Sparrow ellen van (inkabb utobbi..elobbi ellen nagyon nem is kell...hisz manoverezo cel ellen gyakorlatilag semmit sem er!) bevalt es alkalmazott elkerulesi/vedelmi manover! Kozelharcban meg hiaba van csorgokigyoja, a gep manoverezokepessege behatarolja annak alkalmazast igy szinte 80%-ra veszem hogy buktazna egy jol kikepzett 29-s vagy 27-es pilota es gepe ellen a feltetelezett 1vs1 ben a macsek es pilotaja!
(persze mint tudjuk ilyen 1vs1 nincs eles helyzetben...de ebbol kiindulva meg a rendszer osszecsapasaban is akkor az esely ennek a szitunak az elofordulasara hoygezzel szamolni kell/kellet...szvsz ez is kozrejatszott a magas uzemeltetesi koltsegen tul hogy most mar tenyleg nyugdijjazni kellett am macsekokat ;))
Elesben?! (joregen...sacc/kb Vietnam...eltekintve attol hogy az elso obolhaboruban egy A-10 es egy Mi-24 kergetozott...de nem lett legigyozelem belole....)
update: illetve eleg homalyosak az infok, de mintha a kozelmult afrikai konliktusainal volt ra pelda!
De az is tobbszorosen bebizonyosodott, hogy ha egy jol szervezett/kikepzett legiero kerul ossze pl a nyugati technikaval repulokkel akkor bizony konyen elofordulhat meg ma is kozelharc! (ezt a mi pilotaink is demonstraltak meg ugy is hogy volt olyan gyakorlatz mikor AWACS segitette az "ellenfelet"...)
Hangulatos kis video...de remekul bemutatja hogy a macsek felett eljart az ido! Latszik hogy hataron repul..es megis, tanulmanyozva a kepeket lejon hogy ezzel akar egy Mig-21 is felvenne kozelharcban a versenyt!!!! (29-rol meg 27-rol nem is beszelve...azok megennek az elso forduloban reggelire....)
hi
Tudna adni valaki egy linket ahol a Beszláni' túszdrámáról találhatnék jó minõségü fényképeket?
Fõként az orosz alakulatokról,jármûvekrõl,környezetrõl kellene.
Gúglival sajna nem sok használhatót találtam.
Htx
Szerintem egszen szep gep lett igy meginkabb belole ;))
Vought TF-8A/SCW Crusader
NASA810 This is the NASA TF-8A Supercritical Wing demonstrator aircraft (BuNo 141353), now on display outside at the NASA Dryden Flight Research Center. This aircraft was the second to fly with a supercritical airfoil (a modified T-2 was first). This type of airfoil is now commonly used on airliners, such as the Boeing 777.
Egy Stryker ICV alapváltozat csaknem másfél millió dollár, és ebben még nincs benne a kiegészítõ páncélzata, szóval ez a jármû inkább harmad annyiba kerül, mint az ICV. Az "anti-mine collapsible seating" annyit tesz, hogy aknarobbanáskor a keletkezõ energiának nagy részét az ülés elnyeli, úgy, hogy "összecsuklik" az ülés tartórésze. Hasonló a helikopterek energiaelnyelõ üléseire, amelyek a kényszerleszálláskor óvják a pilótákat.
Ne haragudjatok, hogy megint itt kérdezem meg, de nem akaro kezért nyitni topikot, és nem nagyon van a témában sem ilyen topik.
Tehát azt tudjátok, hogy 1 év alatt kb mennyi a profitja Soros Györgynek és Bill Gates-nek? forbes.comon nem nagyon találtam utalást erre.
Egy kis érdekesség:
Wildcat AFV
A jármû az IMI és az American Trucks Company közös fejlesztése. Egy 4x4-es Tátra alvázra épül, 12 személyt képes szállítani és a maximális harci súlya 12 tonna. A védelmet három szintû moduláris páncélzat biztosítja. Az alap péncélzat 7,62 mm-es páncéltörõ lövedékeknek áll ellen, a 2. szintû már a 14,5 mm-es pct. lõszernek is ellenáll, a harmadik szint pedig ERA védelem. A jármû alja kb 1m-re van a talaj felett, ezzel is növelve az aknák és IED-ek (improvised explosive device) elleni védelmet. A fegyverzetet az IMI által kifejlesztett WAVE távirányitott és stabilizált toronyba lehet beépíteni (legalábbis konkrét fegyverrõl nem írnak), ami 360 fokban körbeforgatható, stabilizált és menet közben is lehet tüzelni vele. A jármûben van meg "anti-mine collapsible seating" (valaki felvilágosíthatna, hogy pontosan mi ez), tûzoltórendszer, légkondi és NBC védelem. Az ára kb. 500-600k USD, ami kb. fele a Strykernek és a cikk szerint a Wildcat ugyannyi katonát tud szállitani, ugyanannyira mobilis és jobb védelemmel rendelkezik. Megrendelõ még nincs, de az IDF jelenleg is keres egy városi harcra alkalmas, kerekes jármûvet, aminek a Wildcat az IMI reményei szerint meg fog felelni. Forrás: Jane's Defence Weekly, Issue 37, Sep. 14
Csinald meg es ArmA-ban majd riogathatom vele a nepet
Azannya, mér nincs nekem ilyen?! A francér nem árulják ezt idehaza.
A képek meg saját OFP-modellek, csak "kissé" lassan haladok velük. Ha nem jön semmi közbe, kb. 2010-re készen is lesznek...
A Crusader alatt csak azért van rakéta, mert becopyztam, méretarány-egyeztetés végett, megy majd az szépen a helyére. Ja, és csak mer utálod:
tudom, hogy nem ide tartozik, de megtudja valaki mondani, hogy mennyi Mo államadóssága? 5-8 ezer millárdra tippelek, de kéne megerõsítés. Hivatalos adatot meg nem nagyon találtam :(
Nagyon király mind a két írás és a képek is qrvajók. Különösen az XF8U-3-fól készült fotók.
Crusaderes cikk kint van BOP-on...+ kepekkel illusztralva!
Nah elolvastam, amugy jo anyag! ;)))
Nah ami kifejezetten a tipussal foglalkozik anyag az tomoritve 76 mega ;)))
(es ebben nincs benne a a jopar a korszakrol szolo US Navy-s anyagom!)
csak icuka lenne a jo....mert ekkorat mailben...hat tugya fene...5let esetleg?!
jaja! ;)) (ossszeszamolom emkkora az anyag es kitalalunk valamit ;)))
Az egyik kedvenc gépem, aztán meg még anno a "régi" BoP-ra elkezdtem írni egy ismertetõt, dehát (mint sokminden) ez is félbemaradt. Most volt másfél órám, hát gondoltam befejezem. :)
Az amerikai haditengerészet a második világháború után alaposan rákapcsolt a fejlesztések terén – hiszen a hidegháború képe derengett fel, az Egyesült Államok pedig mindenáron szerette volna megtartani elsõségét a tengereken. A repülõgéphordozók fedélzetén egymás után tûntek fel az új sugárhajtómûvek vadászgépek, de velük együtt a problémák is. A sugárhajtómûves gépek még nem voltak elég kiforrottak, ráadásul az egyre növekvõ végsebesség ellentmondásba került a hordozókról való üzemeltetésnél létfontosságú alacsony felszálló és leszálló sebességgel. A nyilazott vagy deltaszárnyú gépek alkalmazása a hordozókon hazárdjátéknak tûnt, mivel alig tudták elérni a felszállósebességüket, és a leszállásnál is komoly problémákat okozottak a nagy sebességhez nélkülözhetetlen, kis felhajtóerõt termelõ szárnyak. Ugyan megjelent a gõzkatapult és a ferde leszállófedélzet, de ezek alkalmazása mellett is komoly fejtörést okozott a mérnököknek, hogy tartsanak lépést a szárazföldi üzemeltetésû vadászgépekkel, amelyeknek akár két kilométeres kifutó is rendelkezésre állt, nem volt szükségük megerõsített futómûre, felhajtható félszárnyakra és fékezõhorogra, stb. A haditengerészet számára kulcsfontosságú lett, hogy a szuperszonikus sebességû vadászgépek legyenek a hordozóikon, miután az 1950-es évek közepén elkezdtek megjelenni a szárazföldi szuperszonikus típusok. Az 1940-es évek végén, 50-es évek elején több szubszonikus típus is üzemben volt, de egyértelmûen látszott, hogy a jövõ a szuperszonikus gépeké, így az 1950-es évek elején elkezdõdött a program, miszerint egy nappal bevethetõ, hordozóról üzemeltethetõ, szuperszonikus vadászgépre lenne szükség. A gyártóknak azonban komoly problémákkal kellett szembenézniük, a korai sugárhajtómûvek túl gyengék voltak, és a megbízhatóságukkal is akadtak gondok. A rakétahajtómûvek alkalmazását a haditengerészet nem pártolta, mivel az amúgy is igen tûzveszélyes hordozófedélzeti üzemeltetést csak további kockázatokkal terhelte volna (érdekesség: miután az 1960-as években komoly félelem volt, hogy az új szovjet bombázók akár 15km-nél is magasabbra emelkedhetnek, a Crusader-nél is elkezdték vizsgálni a rakétahajtómû beépítését, mely hidrogén-peroxid és kerozin keverékével mûködött, és (mintegy igazolva a félelmeket) az egyik prototípus a földön fel is robbant, megölve a Vought két technikusát). A haditengerészet elvárásai eléggé magasak voltak, tengerszinten Mach 0.9, 9000 méteren pedig Mach 1.2-es végsebesség, de mintössze 160km/h-s leszállósebesség. 1952-ben ez bizony még nagyon kemény dió volt. A Grumman cég az F11F-2 Tigerrel, a Tiger J79-es hajtómûvel szerelt változatával, a McDonnell az F3H-G Demonnal, az F3H kéthajtómûves változatával, a North American a Super Furyval, amely az F-100 tengerészeti változata volt, a Vought pedig egy új tervel, az F8U-val indult. Egy év múlva a Vought céget hirdették meg gyõztesnek, miután az õ megoldása tudta csak bizonyítani a szélcsatorna tesztek, valamint a számítások alapján, hogy teljesíteni tudja az elvárásokat. A második az F11F-2 Tiger lett, amely viszont csak Mach 1.1-re lett volna képes. A Vought tervének kulcsmegoldása a szárny mozgathatósága volt. A két félszárnyat az összekötõ elemmel együtt 5°-al fel lehetett emelni, amely így nagyobb felhajtóerõt jelent, illetve leszállásnál (ahol valójában a törzs bólint 5°-ot lefele) jobb kilátást nyújt a pilótának. A mozgatás hidraulikusan végezték, de rendelkezésre állt egy pneumatikus tartalék rendszer is, továbbá vészhelyzetben le lehetett szállni normális repülési helyzetben lévõ szárnyal is – erre többször adódott is példa, noha kétségkívül elég veszélyes manõver volt.
Az F-8 háromnézeti rajza.
A gép érdekessége még, hogy a 42°-ban hátranyilazott szárnyak külsõ, a hordozón történõ tároláshoz felhajtható külsõ felén nincsenek kormányszervek (csûrõlapok), így egyszerûbb szerkezetû és könnyebb lett. A törzs „darázsderekú”, vagyis a félszárnyaknál elkeskenyedik. Az orrkúp alatt elhelyezett beömlõnyílás ovális alakú, és a szívócsatorna a törzs alján végigfutva éri el a J57-es hajtómûveket. A leginkább igénybe vett környékeken, vagyis a törzs végén az utánégetõ körül és a törzs középsõ részén titániumot használtak. A törzs felsõ, bal oldali részébe légi utántöltést lehetõvé tevõ, behúzható töltõcsonk került, a gép jobb oldalára pedig egy kis kibocsátható generátor, amelynek kis propellerét a menetszél hajthatta, így elegendõ energiát és hidraulikanyomást termelve a fedélzeti rendszereknek egy hajtómûleállás esetén.
Az üzemanyag a félszárnyak belsõ felében, valamint a törzsben voltak elhelyezve, és az elsõ szériák esetén 5300 litert fogadtak be, amelyek három órányi repülést tettek lehetõvé. Póttartályt csak nagyon ritkán vittek a gépek, de a légi utántöltés lehetõsége adott volt.
Az F8U volt az utolsó vadászgép, amelynél gépágyú volt a fõ fegyverzet: négy 20mm-es Colt Mk.12 gépágyú lett beépítve, kettõ-kettõ a törzs két oldalán, egyenként 144db lõszerrel. A pilótafülke mögött közvetlen egy-egy indítósínt helyeztek el, melyekre AIM-9 Sidewinder légiharc rakétát lehetett függeszteni. A törzs alsó részén egy kibocsátható tárolóban további 32db 2.75 hüvelykes irányítatlan rakétát vihetett még magával a gép, bombázók vagy földi célpontok elleni használatra (ez a rakétatár azonban a legtöbb esetben üresen volt hagyva, és le volt zárva – nem sok hasznát látták ugyanis a pilóták). Az orrba egy APG-30 távolságmérõ radar került, amely a gépágyúk célzását segítette.
Az F-8E mûszerfala
1953-ban, a tender eredményhirdetése után az US NAVY 3db prototípust rendelt meg, majd röviddel késõbb az elsõ szériagépeket is – az elsõ F8U-1 jelû szériagép ugyanakkor tette meg szûzfelszállását, mint a második XF8U-1 prototípus: 1955 szeptember 30-án. Az elsõ szériagépek 1956-ban kerültek a hordozófedélzeti századokhoz.
A gép képességei meglepõen jók voltak, olyannyira, hogy elhódította 1650km/h-s eredménnyel a sebességrekordot az F-100C-tõl, legalábbis ami az amerikai vadászgépeket illette.
Francia F-8E(FN) felszállás elött
1962-ben az összefegyvernemi típusjelzés bevezetése után a gép az F-8 jelölést kapta.
Változatok:
XF8U-1: Az elsõ három prototípus jelölése F8U-1 / F-8A: Elsõ sorozatváltozat, 218db készült belõle F8U-1E / F-8B: AN/APS-67 radarral szerelt változat, egyéb téren megegyezik az elõzõvel. Az új radar már nem csak távolságmérésre, de korlátozott észlelésre/követésre is használható volt, korlátozott minden idõben alkalmazható vadászgéppé téve a Crusadert. F8U-1P / RF-8A: Fotófelderítõ változat. Mindenféle fegyverzet és a tûzvezetõ rendszer hiányzik belõlük. 144db épült. XF8U-2, F8U-1T / TF-8A: A kétüléses kiképzõváltozat prototípusa, amelyet egy széria XF8U-1-bõl alakítottak át. A két felsõ gépágyú és lõszerük, valamint az alsó rakétatár el lett távolítva, hogy helyet csináljanak a második pilótának. Nem került sorozatgyártásba. F8U-2 / F-8C: Komolyabb fejlesztésen átesett változat, új, erõsebb J57-P-16 hajtómû, mely segítségével a repülési sebesség Mach 1.7-ig nõtt. A törzs hátulján, alulra két stabilizátor került, és lehetõség volt a törzs oldalán lévõ tartókra „Y” rakétasínek felszerelésére, amely segítségével már 4db AIM-9 rakétát vihetett magával a gép. A pilóták azonban ritkán vették igénybe ezt a lehetõséget, mert a plusz tömeg miatt kevesebb üzemanyaggal szállhattak csak fel, és többre tartották az üzemanyagot, mint a plusz két rakétát. F8U-2N / F-8D: „N” mint éjjeli vadász, AN/APQ-83 radarral felszerelve, még erõsebb, J57-P-20 hajtómûvel. Beépítésre került egy leszállást segítõ automatika, amely a szárny felbillentésekor automatikusan üzembe lépett, és a hajtómûvek teljesítményét a leszálláshoz ideális sebességhez igazította. A törzs alatti irányítatlan rakétatár meg lett szüntetve, helyette plusz üzemanyagtartály került beépítésre. 152db épült. F8U-2NE (F-8E): Nagyobb antennával rendelkezõ AN/APQ-94 radarral ellátott változat, melynek már korlátozott csapásmérõ képessége is volt. A szárnyak alá egy-egy, egyenként 2000 font (907kg) teherbírással. A törzs oldalán lévõ tartókra 127mm-es Zuni rakétaindító konténerek kerültek. Képessé tettén az AGM-12 Bullpup irányított földi célok elleni rakéta hordozására is. 286db került átadásra 1963 é s 64 között. F8U-1D / DF-8A: A Regulus I. és II. robotrepülõgépek irányítására átalakított F8U-1-ek. F8U-1KD / QF-8A: A Regulus I. irányítására átalakított gép. DF-8F: A QF-9F, QF-9G célgépek, valamint a BQM-34A, AQM-34B és AQM-34C robotgépek távirányítására átalakított gép. RF-8G: Felújított RF-8A meghosszabbított üzemidõvel és erõsebb hajtómûvekkel. F-8H: 89dd F-8D gépet módosítottak F-8E szintre, szárny alatti függesztési pontok, Bullpup indításához szükséges berendezések, stb. F-8J: 136db F-8E gépet J57-P-20A hajtómûvel láttak el, továbbá a szárny alatti függesztési pontok „nedvesek” immár, tehát lehetõség van 300 gallonos póttartály felfüggesztésére rájuk. F-8K: 87db felújított F-8C gép szárny alatti függesztési pontokkal. F-8L: 61db felújított F-8B gép szárny alatti függesztési pontokkal. F-8M: Csak papíron létezõ felújítási terv az F-8A gépekre. F-8E(FN): 1962-ben a Francia Haditengerészet a két hordozójára (Foch és Clemenceau) vadászgépet keresett. A francia hadiipar nem tudott megfelelõ típussal szolgálni, ezért az amerikai F-8 Crusader mellett döntöttek. A gép kisebb változtatásokon esett át, hogy a kisebb francia hordozókon is szolgálni tudjon, így példáúl a szárny bólintása 5°-ról 7-ra nõtt, és nagyobb lett a vízszintes vezérsík is. Összesen 42db gépet vásároltak, eredetileg vettek volna hat kétüléses kiképzõváltozatot is, de miután az amerikai haditengerészet erre nem tartott igényt, a körülmények miatt a franciák is lemondtak ezekrõl. A gépeket folyamatosan fejlesztették, így az eredeti („Y” tartóval) 4db AIM-9B hordozásán kívül hamarosan lehetõvé vált a Matra R530 légiharc rakéta alkalmazása. Ebbõl kettõt hordozhatott, általában egy infravörös önirányítású változatot az egyik oldalon, és egy félaktív radarirányítású változatot a másik oldalon. A radarja AN/APQ-104 lett, és az AN/AWG-4 tûzvezetõ rendszer egy módosított változatával látták el. 1973-ban integrálták a fegyverzetébe az R550 Matra Magic rakétát is, majd 1989-ben, miután az R530-at kivonták az aktív szolgálatból, az F-8E(FN) fõ fegyverzete a Magic 2 infravörös önirányítású légiharc rakéta lett. A gép igen népszerû volt a pilótái körében, noha kétségkívül idõvel egyre problémásabb volt az üzemben tartása, ezért a Francia haditengerészet kénytelen volt az AMARC bázison lekonzervált US NAVY gépekbõl kiszerelt pótalkatrészeket igényelni, hogy a folyamatosan késõ Rafale M gépek megérkezéséig repülni tudjanak a Crusaderek. Az F-8E(FN) 1964 és 2001 között volt hadrendben.
Egy francia F-8E(FN) éppen felhajtja szárnyait.
XF8U-3 Crusader III.: Noha még át sem adták az elsõ széria F8U-1-et, a Voughtnál megkezdték egy továbbfejlesztett típus kidolgozását. A gép nagyobb és hegyesebb orrot kapott, melybe komolyabb radar került, a törzs és a szárnyak mérete is megnõtt, de megtartották a felbillenõ szárnymegoldást. A hajtómûve egy J75-ös volt, mellyel a sebessége meghaladhatta a Mach 2-õt. A sorozatgépek AN/APQ-50-es radarral rendelkeztek volna, a fegyverzete pedig három, a törzs oldalán (egy-egy) illeve az alsó részén süllyesztve felfüggesztett AIM-7 Sparrow, illetve a gép oldalán „Y” tartókon összesen négy AIM-9 rakéta. Az elsõ prototípus 1958-ban szállt fel, és a haditengerészet a McDonnell cég F4H Phantomja ellen versenyeztette. A gép igen jól teljesített, 27km-es repülési magasságot, valamint Mach 2.2-es sebességet ért el, amit csak az Akrylból készült szélvédõ túlmelegedése korlátozott, ugyan a Vought áttervezte a szélvédõt (amelyel Mach 2.7-2.9-as végsebességet is elképzelhetõnek tartottak), de a haditengerészet az F4H mellett döntött.
XF8U-3
Akcióban a Crusader
Az elsõ komolyabb bevetésre 1962-ben került sor, mégpedig Kuba felett: az U-2 képrepülõgépek nem tudtak elég részletes felvételeket készíteni a Kubába telepített szovjet erõkrõl, ezért bevetésre került az RF-8A, amely az egész konfliktus alatt végig átrepüléseket hajtott végre Kuba felett, egészen a szovjet erõk kivonásáig. Komolyabb incidensre nem került sor ez alatt.
USMC F-8
A vietnami háború kirobbanása után az RF-8A gépek menetrend szerint térképezték fel az Észak-vietnami utánpótlási vonalakat, míg az F-8-as vadászok a csapásmérõ gépeket kísérték. Egészen 1966-ig a vietnami MiG-17-esek és -19-eseket nem sikerült lelõni, nem utolsó sorban azért, mert az amerikai vadászok taktikája nem volt éppen ideális (a MiG-ek a csapásmérõ gépekre koncentráltak, míg az amerikai vadászok „szabadon” vadászhattak), de a taktikát megváltoztatták 1966-ra (ezentúl a vadászok közvetlen közelrõl kisérték a csapásmérõ gépeket, és megvárták, amíg a MiG-ek a közelbe nem jönnek), és ez drasztikusan javította az eredményeiket. Az elsõ sikeres lelövésre 1966 június 12.-én került sor, amikor egy MiG-17-est lõtt le Harold L. Marr parancsnok Sidewinder rakétájával (mindkét rakétáját kilõtte rá, az elsõ célt tévesztett, de a második telibe kapta a vietnami gépet). Nagy volt a versengés a Crusader és a Phantom pilóták között, és az elején az F-8-asok elõnye megkérdõjelezhetetlen volt. A háború második felére viszont egyfelõl az F-8-asok lassú kivonása, valamint az F-4-esek nagyobb volumenû használata miatt a haditengerészetnél egyértelmûen az F-4-es volt a sikeresebb. A Crusadert a haditengerészet szinte kizárólag légifölény illetve kísérõ feladatkörben használta, szemben a tengerészgyalogsággal, amely csapásmérõ feladatkört szánt neki. A tengerészgyalogságnál a Crusaderek általános fegyverzete nyolc 227kg-os Mk.82 „SnakeEyes”' légibomba, és nyolc 127mm-es Zuni rakéta volt, amelyekkel a baráti csapatoknak nyújtott légitámogatást.
A Vietnami háborúban 18 ellenséges vadászgépet lõttek le Crusaderek, és noha általában kiemelik velük kapcsolatban, hogy fõleg a gépágyúik miatt voltak elõnyben a Phantomokkal szemben, valójában csupán 3 MiG-et lõttek le gépágyúval, a többi 15-ös AIM-9B Sidewinder légiharc rakétával küzdötték le. Megjegyzés: a Colt Mk.12 töltõrendszere igen megbizhatattlan volt, számtalan esetben történt elakadás a pneumatika miatt.
Összesen 4 Crusadert lõttek le Vietnam felett ellenséges vadászgépek, mindet 1966-ban, a többi elveszett gép a légvédelemnek esett áldozatul, de rengeteg veszett oda egyszerû balesetben, a Vietnami háború alatt összesen elveszett gépek:
Vadászgép által: 4db F-8 (US NAVY)
Csöves légvédelmi tûz által: 54db F-8 és 20db RF-8 (US NAVY 42db F-8 és 20db RF-8, US MARINES: 12db F-8)
Légvédelmi Rakéta által: 10db F-8 (US NAVY)
Földi csapatok tüze által: 2db F-8 (US MARINES)
Balesetekben: 66db F-8 és 10db RF-8 (US NAVY: 58db F-8, 9db RF-8, US MARINES: 8db F-8 és 1db RF-8)
Összese: 166db gép
Adatok (F-8E):
Szárnyfesztáv: 10.7 m
Hossz: 16.6 m
Magasság: 4.8 m
Üres tömege: 8,940 kg
Max. fegyverterhelése: 2,268 kg
Max. felszállótömege: 15,400 kg
CsúcssebességE: 1,860 Km/h (Mach 1.7)
Szolgálati csúcsmagasság: 17,700 m
Hatótávolsága: 2,250 km
Az indiai elnök szerint a google earth veszélyes eszköz a terroristák kezében
Indian President A.P.J. Abdul Kalam has joined the list of government officials charging that the geographic details provided by Google Earth's satellite imaging program pose a security risk. An intelligent mining of the data available on the Internet, according to Kalam, could give "indicators of preformation activities of terrorists groups and their origins and their supporters."
A második világháború alatt bebizonyosodott, hogy az M1 Garand néhány téren fejlesztésre szorul, fõleg a 8 lõszert befogadó, felülrõl betöltendõ, töltõléces tárja, amelyet nem lehetett a harctéren addig cserélni, amíg lõszer volt benne. Már a háború vége elõtt megjelent a BAR (Browning Automatic Rifle) 20 lõszert befogadó szekrénytárjával ellátott változat. Egy lépéssel tovább ment a John Garand által tervezett T20 (T = Test) változat, amely már tûzváltóval is rendelkezett, és képes volt sorozatlövésre is. Itt most álljunk meg egy pillanatra. Ez a bizonyos T20 gyakorlatilag ugyanaz volt, mint a BAR, csak éppen három és fél kilóval könnyebb volt, és nem volt bipod állványa, amely megkönnyítette volna a sorozatlövés leadását fekvõ helyzetbõl. Ergo sorozatlövés közben olyan iszonyatosan kezelhetettlen volt, hogy a szórásképe 90 méterrõl egy ház faláról is lelógott.
A T20 volt a Springfield gyár több késõbbi kisérleti fegyverének az alapja, amelyet 1944 és 1950 között készítettek a hadsereg felügyelete alatt. A negyves évek második felében további fejlesztéseket eszközöltek, elsõ sorban egy lõszer jelent meg, a T65, amely nem volt más, mint a Garand és a BAR által is lõtt .30-06-os lõszer egy megkurtított hüvelyhosszú változata, amelybe több hajtótöltet került - így valamivel kisebb méret mellett szinte azonos teljesítményt nyújtott. Az egyesült államokban úgy vélték, hogy a kézifegyver lõszerének erõsnek kell lennie, és hevesen ellenezték a valódi köztes lõszer bevezetését. Tették mindezt úgy, hogy a németek kifejlesztették a második világháborúban a 7.92x33mm-es "Kurz" lõszert az Stgw-44 (MP-43/MP-44) gépkarabélyba, az oroszok pedig a 7.62x39mm-es lõszert az SKS automata puskába. Ezen fegyverek a köztes lõszer és a gépkarabélyok valódi õsei, és igen figyelemreméltónak ítélte õket a legtöbb ország hadserege, így például Anglia is nekiállt a saját köztes lõszerének, és a hozzá való fegyver kifejlesztésének.
Az új lõszerrel szerelt típus neve T37 lett, és ezzel folytak tovább a próbák, melyek tapasztalatai alapján jött létre a T44, amelynek zárszerkezete némileg módosítva lett. Az 1950-es évek közepén a hadsereg kiírt egy tendert a Garandok leváltására, ezen indult a T44 is. A teszteredmények alapján az FN FAL és a T44 képességei megegyeztek. A döntés azonban mondhatni elõre megjósolhatóan született: a T44 valamivel könnyebb, az M1 Garand gyártósorain lehet gyártani, és különben is, teljesen amerikai termék. Így aztán a fegyver automata puska változatát M14, a nehéz csövû változatát pedig M15 néven rendszeresítették (az M15 sose került sorozatgyártásba).
M14 ábra
Az M14 egy gázmûködtettésû, forgó zárszerkezettel rendelkezõ fegyver, a gázdugattyú a csõ alatt foglal helyet. A tûzváltó kar jobb oldalon, az elsütõbillentyû felett található, és eltávolítható, ha nincs szükség a sorozatlövésre, illetve bármikor visszaszerelhetõ, ha szükség van rá. A zár és a tokszerkezet úgy van kiképezve, hogy a zárat hátrahúzva lehetõség van a tárat felülrõl, töltõlécek segítségével megtölteni (noha ennek túl sok értelme nincs). A fegyvert ellátták zárakasztóval, tehát ha az utolsó lõszert is kilõtték a fegyverbõl, akkor a zár hátsó helyzetben megakad. A fa részeket az elsõ idõben dió, majd késõbb nyírfából készítették. A csõ végére egy hosszú lángrejtõ került.
Az M14 miután a csapatokhoz került, vegyes érzelmeket váltott ki. Maga a fegyver pontos volt, akár az M1 Garand, de a sorozatlövés közben szinte használhatattlan. Ugyan felszerelhetõ egy könnyû bipod állvánnyal, de ezt a legtöbb esetben mellõzték a katonák, és különben sem segített sokat a sorozatlövés közben. A fegyver túl könnyû volt egy ilyen erejû lõszerhez. Ennek eredménye képpen a legtöbb M14-est nemes egyszerûséggel megfosztották a sorozatlövés képességétõl, és a csapatoknál csak mint öntöltõ puskát használták. A gyártása körül sem alakult minden jól. Noha a Springfield eredetileg azt igérte, hogy az M14 ugyanazokon a gyártósorokon fog készülni, mint az M1 Garand, valójában azok nem feleltek meg erre a célra. A gyártását 1964-ben befejezték, 1.380.000 fegyver leszállítása után.
Az elsõ komoly harci bevetése a fegyvernek az US Marines Vietnam-ba vezényelt csapatainál történt 1965-ben, és rövid idõ alatt kiderült, hogy ha lehet, még az eddigieknél is rosszabb a helyzet. A fegyver túl hosszú és túl nehéz volt a dzsungelbe, nemcsak cipelni volt nehéz, de vele harcolni is. Mindezek mellett a viszonylag nagy lõszerbõl csak keveset vihettek a katonák, és ez különösen kellemetlen volt a sokszor kiszámíthatattlan viszonyok között kûzdõ egységeknél. Ráadásul a Vietnami csapatoknál megjelent az AK-47-es, amely nemcsak valódi gépkarabély volt, de minden téren jobban illet a dzsungelben való harchoz. Az 1960-as években több próbálkozás is történt a leváltására, de a hadsereg illetékesei kötötték az ebet a karóhoz, és az M14-et a katonákhoz. Az Armalite minden igyekezete ellenére sem tudta keresztülvinni az AR-15-öst a próbákon, és a Coltnak is csak jelentõs marketing és lobbytevékenység árán sikerült csak elérni, hogy az 1967-68-ban végülis az M14 eltünjön a frontvonalból, és a 70-es évekre már csak a Nemzeti Gárdánál volt megtalálható, illetve az M14 megmaradt mint a díszelgõk fegyver (pl. temetéseknél tiszteletlövések), valamint kiképzési céllal, alaki gyakorlatozáshoz. Az USA az 1970-es évektõl az 1990-es évekig számtalan országnak szállított lekonzervált M14-es fegyvert katonai segélyként (többek között Litvánia, Lettország és Észtország is), Tajvan pedig még a gyártósorokat is megkapta, hogy helyben gyárthassák a fegyvert.
M21 irakban
Az M14 ugyanakkor az alapja volt az M21 és M25 mesterlövészpuskának, de a fa ágyazást és tust üvegszálas mûanyag váltotta le, és természetesen a minõségi ellenõrzés is magasabb fokú volt vele szemben. Maga az M14 kis számban még rendszerben maradt a speciális alakulatoknál, mivel azok katonái nagyra tartották az M14 megbízhatóságát, pontosságát, valamint a 7.62x51mm-es lõszer nagyobb átütõerejét és ölõ erejét.
Adatok (M14):
Ûrméret: 7.62x51 mm NATO
Teljes hossza: 1118 mm
Csõhossz: 559 mm
Tömege: 5.1 kg
Tár: 20 lõszert befogadó szekrénytár
Mûködési elv: Gázmûködtetésû, forgó zár
Tûzgyorsasága: 700-750 lövés/perc
Torkolati sebesség: 850 m/s
Változatok:
M14: A rendszeresített alapváltozat.
M15: Vastagabb csõvel készült változat, amely a BAR helyére került volna. Nem került sorozatgyártásba.
M14E1: Behajtható váltámasszal (több megoldással is kipróbálták) készült deszantváltozat-prototípus. Nem került rendszeresítésre.
M14 és M14A1
M14E2, majd M14A1: Az M15 utódja, fából készült pisztolymarokalottal, és lecsatolható elsõ markolattal az elõágy alatt készült. A csõtorkolatra felugrást csökkentõ toldalék csatolható, valamint felszerelhetõ kétlábú állvánnyal. Könnyû géppuska feladatkörben használták 1963-tól. 1966-tól kezdve a jelölését M14A1-re változtatták.
M14K: Az M60 géppuska gázdugattyú rendszerével ellátott M14A1 változat, amit az 1980-as években gyártottak, a tûzgyorsasága változtatható.
M14 Sopmod: Az M14 különleges alakulatok számára készült változata, mûanyag ágyazás, szereléksinek a fegyver tetején, valamint elõágyán.
M14 DMR
M14 DMR: Designated Marksman Rifle, a rendelkezésre álló M14-esekbõl átalakított olcsó mesterlövészváltozat, amelyet a tengerészgyalogság fejlesztett ki. A fa ágyazást és tust McMillan M2A mûanyagból készült elõágy és tus váltja, az elõágyhoz Harris bipod lett rögzítve, és egy Leupold Mk4 M3 célzótávcsõ került a fegyver tetejére.
M14L1
M14L1: Mesterlövészváltozat SzVD szerû tussal és rövidített, mûanyag elõágyal.
M21: Az M14 bázisán 1969-ben rendszeresített mûanyag ágyazású mesterlövész változat, jobb minõségben gyártott csõvel és zárszerkezettel.
M25: Az M21-hez hasonló, de attól részleteiben némileg eltérõ mesterlövész változat.
M1A: A Springfield gyár civil M14 változata mûanyag ágyazással és tussal, rozsdamentes csõvel.
A harckocsikat a gödöllõi Currus Rt.újította fel. Az amerikai kormány az Iraknak nyújtott segélykeret terhére egy amerikai céget bízott meg azzal, hogy a tankokat hadra fogható állapotba hozza. Ez a cég kötött magánjogi szerzõdést a Honvédelmi Minisztérium által alapított, önállóan gazdálkodó gödöllõi rt.-vel. A korábbi közlések szerint a 77 harckocsi tartozéka hat vontató és javító gépkocsi is. A felajánlott cseh és lengyel gyártású tankok átlagéletkora 22 év. A Currus Rt. az elvégzett munkálatoktól függõen körülbelül 2,5 millió dollárt (mintegy 500 millió forintot) kap.
Pontosan nem tudom,hogy egy tanknal mibol all a kikonzervalas,de nem tunik rossz orabernek amit kapnak erte
Magyar tankok indultak Irakba
2005. október 17. FigyelõNet, MTI
Elhagyták az országot az Iraknak felajánlott magyar tankok, célba juttatásukat a NATO végzi – tudta meg az MTI katonai forrásból.
Az összesen 77, hadrendbõl kivont harckocsit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly év végi iraki látogatásán ajánlotta fel a NATO iraki haderõt kiképzõ programjához.
Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivõje az MTI érdeklõdésére elmondta, hogy a gödöllõi Currus Rt.-nél befejezõdött a T-72-es harckocsik hadra fogható állapotba hozása, azonban Irakba szállításuk menetérõl biztonsági okok miatt nem beszélt. Csak annyit közölt, hogy a NATO gondoskodik az eszközök célba juttatásáról.
Az amerikai kormány az Iraknak nyújtott segélykeret terhére egy amerikai céget bízott meg azzal, hogy a tankokat hadra fogható állapotba hozza. Ez a cég kötött magánjogi szerzõdést a Honvédelmi Minisztérium által alapított, önállóan gazdálkodó gödöllõi rt.-vel.
A hadrafoghatósághoz ki kellett "konzerválni" a tankokat, át kellett azokat vizsgálni, a kenõ-, feltöltõ anyagokat ki kellett cserélni, végre kellett hajtani a szükséges menetpróbákat, illetve a fegyverrendszer ellenõrzését. A tankok új, homokszínû festést is kaptak.
Tudna nekem valaki magyarúl egy kis "Springfield M14" történelmet?
köszi.
A hadiipari kutatásokban az USA messze maga mögött hagyta Európát
Az OECD által készített jelentés szerint a hadiipari kutatás és fejlesztés terén az Egyesült Államok messze maga mögött hagyta Európát. Az ilyen jellegû amerikai K+F a 90-es években lassult, de azóta újra növekszik és a GDP-hez viszonyított aránya 0,63 százalék körül lesz az idén.
Ez utóbbi arányszámmal kapcsolatban az OECD összehasonlításul közli, hogy a hadiipari kutatás és fejlesztés terén Európában vezetõ Nagy-Britannia és Franciaország esetében a GDP-hez mért aránya ezek kiadásoknak 0,24 százalék körül van.
2003-ban az OECD szerint az iparilag legfejlettebb országok csoportjában a hadiipari kutatásokra és fejlesztésekre szánt pénz 80 százalékát az Egyesült Államokban költötték el, az USA aránya változatlanul meghatározó, dacára, hogy az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) rendszeresen sürgeti a nagyobb beruházásokat az európai hadiipari K+F-be. Az ügynökség szerint igen komolyan el kell gondolkodni azon, hogy erre a kutatási területre az Egyesült Államok az európai pénz mintegy ötszörösét fordítja.
Ennél cirka 30-50 milliárdal kevesebb, ugyanis már évek óta az a "szokás", hogy az eredetileg kiutalt pénzbõl visszafognak x miliárdot, hogy ezzel tömjék be a költségvetésben tátongó lyukakat.
Az áfacsökkentés hatására azonban reálértéken nem változik a HM-költségvetés az ideihez képest
Ez a dolog másik szépsége. Milyen szépen is hangzik. Az állam csaknem 300 milliárdot költ a honvédelemre (a fentiekbõl következik, hogy ennél azért jóval kevesebbet). Aztán ennek a jó része valójában vissza vándorol az államkasszába. A HM költségvetésének legnagyobb részét a személyi költségek adják (fizetések, juttatások, illetmények, stb.), amelynek a jelentõs része (cirka a fele) ugye adó formájában visszamegy az államhoz. Magyarul: a csaknem 300 millárdból jó, ha 150 milliárd a valós kiadás, az is úgy, ahogy (45.000 forintos napozóágyak, 10 milliós fagylaltgép, stb.)...
Tiger205 szokott jó kis pénzügyi elemzéseket írni az Index fórumába ezekrõl. :)
Informatika és tudomány
)
