nos, az tény, hogy a NWN" optimalizálása hagy némi kivetni valót maga után. Viszont az is bisztos, hogy valami nem stimmel a gépeddel. ennek 1000oka lehet. mint ahogy távgyógyítás sem létezik, ugyan ugy távszerelés sem nagyon müködik. Tippeket adhatunk, hátha alapon, de ez nem potolja a fizikális jelenlétet amikor az ember konkrét hibakesersésbe kezd, és átnéz mindnet. de igy a végére van még egy tippem, amit lehet érdemes kipróbálnod, mégpedig azt, hogy az egyik haverodnak elkéred a VGA-kártyáját, és beteszed magadnak. aztán meglátod, hogy van-e különbség!
Beállítottam a lapozófájlnál az "egyéni méret"-et, kezdetit és a maximálist is 4096-ra téve, majd töredezettségmentesítettem, és ha nem képzelõdöm akkor tényleg jobb lett. Azonban ha nagyon sok ember van a képen és a távolba is ellátni, akkor még mindig 30-40 FPS közötti számokat kapok, és a képernyõ is "ugrik" párat ha forgolódom a kamerával. Ez még nem is lenne rossz, de elõre félek mi lesz csatában varázslásnál, szal nem vagyok nyugodt. Mondjuk be van állítva jópár grafikai cucc (V-sync mondjuk nincs), és 1280x1024-ben tolom, de többet vártam ettõl a konfigtól az az igazság.
Mindenesetre köszönöm a segítséget, azér azt még megkérdezném hogy ezt mennyire tartjátok reálisnak/normálisnak a gépemet tekintve, most már én parázom túl, vagy jobban kéne teljesítenie?
A Rendszertulajdonságok-nál tudod beállítani (jobbklikk a Sajátgépen, majd Tulajdonságok). A Speciális fülön van a Teljesítmény csoportban. Itt a Beállítások gombra kattintva elérhetõ megint csak a Speciális fülre kattintva. Ajánlott fixre állítani a fizikai memória 1,5 - 2 -szeresére. Utána csinálj a vinyón egy töredezettség mentesítést. Amúgy arra gyanakszom, hogy csak egy sima töredezettség mentesítés megoldja a problémád. A NWN2 nagyon érzékeny a lemezen levõ szabad területre.
A videokártya legfrissebb drivere van fenn, tegnap töltöttem le. A lapozófájl méretének mekkorának kell lenni és hol tudom állítani? (memtestet nem csináltam, de akkor fogok)
nem javaslom a vitát. a NWN2 XP-re lett optimalizálva. driver frissitéssel hogy állsz? a memoria modulokat nézted? mennyi a lapozo fájl mérete?
Hát szószerint mindent levettem a minimumra, 800x600, meg amit lehetett kikapcsoltam, és mégis ugyanolyan maradt. semmivel nem lett jobb. A kép nem remeg be, bár azt észrevettem, hogy akkor sem folyamatos a kép forgatása, ha az FPS szám magas (70-100). De amit a faluba csinál az borzalom. Nem tudok mire gondolni. Felteszek egy Vistát és kipróbálom azzal is.
Elsõre azt mondom, kapcsold ki az árnyékokat (amúgy is feleslegesek szerintem, nem adnak semmit a látványhoz, csak az fpst viszik le nagyon) - természetesen ez nem ad választ arra, hogy mitõl ennyire lassú nálad egy ilyen gépen, de legalább rendesen futni fog, amíg kiderül, hogy mi okozza.
én sem értem õszintén szólva, mert ez egy elég bivaly gép... és a patch-ek már sokat javítanak :( :O Az én gépemen (celeron 2,8 ghz, 1 gb ram, 256 mb Spahhire 9600) is megy kb 20-->30 fps-el majdnem minden maxon :P Lehet, hogy ha kihasználja az sm 3.0-át (mert támogatja), akkor nagyobb lesz a gépigénye.. nemtom :(
Sziasztok! Feltettem a játékot, majd az összes patchet, majd gondoltam nekikezdek. Elsõ szobában még nincs is gond, de amikor kiérek a faluba, akadozik. Forgatom a kamerát, és nagyon darabos az egész. Fraps programmal is néztem, hát huszonvalahány FPS-ig is lemegy. A gépem: 8800 GTS 320 MB, Intel Core 2 Quad 2,4 Ghz, és van még 2 Gb 800 Mhz-es RAM.
Javítsatok ki ha tévedek de ezzel a konfiggal szerintem egy döccenésnek nem szabadna lenni, úgy hogy még harcról szó sem esett. WinXP van fenn, lehet egy Vista alatt jobban "kihasználódna" mondjuk a 4 magos proci? Vagy mi lehet a gond? Lécci segítsen valaki, aki nálam jobban ért hozzá, mer erre a játékra vártam mióta megvan ez az új gépem, és most nem tudom élvezni egyelõre.
és azt hol lehet, milyen cimszó laatt? annyi csak, hogy ez a macska" fajta ez azért van alapbol mert "isteni ivadék" a fajom. igy is tudokl majd másikat választani?
Szintlépésnél tudsz váltani a familiar-ok közt, válassz valamilyen Mephit-et, az az igazi segítõ.
Nektek a familiaris attackol ? Hiaba probalkozom a parancs kiadasaval is, nem csinal semmit. Csak all bamban es nez ki a fejebol. Nem varazsol, nem attackol se parancsra, se AIbol. Valaki esetleg tud valami megoldast erre ? (Amugy egy Spider es Sorcerer vagyok.)
Arcane Scholar of Candlekeep presztízsosztály leírása
nemtom, de valszeg crackelésre jó mindkettõ, csak más verzióhoz... De jó lenne, ha a többi warez problémát magad oldanád meg. Ha nagyon nem tudsz mit csinálni, akkor privátozz nekem :D
nem buktál még meg egy rpg miatt se, heh, még nem is éltél akkor igazán... :DDDD bár jobban átgondolva iylemsi miatt énse buktam még meg soha :D ált csak azért siekrült mert magasrol leszartma az egészet :P
nem vagyok hülye, nem fogok én végig játszani, ha kijön a kieg :D Eddig is normálisan beosztottam az idõmet, és tanultam, ahogy tudtam...
Az a személyes tapasztalatom, hogy az egyetem/fõsikola elvégzése után, amiben nem kevés idõt nergiát lemondást (kár volt) fektett az ember nos, utánna tárt karokkal Várják!!! a mekkdodoban... Szóval küzdj, mert megéri!! nos de nem akarok itt továb offolni..
az ilyen nagy nehezen feláldozásos modszerrel lehet összehozni az akkora bukásokat amitõl csak ugy zeng a határ, leglaábbis felsõoktatásban tutira ... :DDDD
nos, végtelenül egyszerü! :D az NWN2 után csak ugy végigszalad rajta az emebr.. nincs tulbonolitva, egy kellemes limonádé! :D nos a kieg engem is izgat, bár majd fõleg akkor ha meglessz magyarítva! :D
én nem próbáltam ki... õszintén szólva nemtom miért nem :P A kieg pedig tényleg okt 9-én jön ki, ha nem írták el :D Alig bírom már kivárni azt az 1 hónapot :) Mondjuk nekem most végig itt lesz a sok tanulás, de majd csak szorítok neki elég idõt :D Talán feláldozom érte "nagy nehezen" a tanulási idõm kicsi részét is :P
Sztem a Character Mode nagyon jó húzás, úgy is lehet majd irányítani a gamet, mint pl a WOW-ot (na mondjuk én általában point&click párti vok). Meg elvileg a kieg gépigénye csökkenni fog, és talán az új patch-el az alap game is követi majd ebben :)
Jah, ITT irjak hogy mik lesznek 1.07-ben. De a forumon Rob arra utal, hogy a MoTB-ben mar mas peccs lesz. Nem lenne rossz, mert eleg hosszu az 1.07 leirasa, de alig talaltam benne olyat, ami tetszene.
Szívesen :) Ezt a topicot öröm gondozni, imádom az NWN2-õt. Jut eszembe, kíváncsi vok, hogy mikor dobják ki az 1.07-es patch-et, mert azzal fog menni a kieg. Elvileg sok faxa javítás lesz benne... Ja, és a kieget nem level 20-tól lehet kezdeni, hanem 18-tól fog fejlõdni a karakter... Az mondjuk jó kérdés, hogy lvl 20-on befejezett karaktertõl elveszik e a szinteket.
Na, kész a banner, ha nem tetszik szóljatok! :P Sokat dolgoztam vele, nem vok sajnos profi...
ujabb magyaritás elérhetõ!!
Ó, most vettem csak észre, hogy már házigazda vok :D Köszönöm mindenkinek (de komolyan, hiszen ha nem engedtetek volna házigazdának, akkor nem is kapom meg hozzá a jogot :D)
És akkor asszem megpróbálok elkészíteni egy másik bannert :)
hát, vannak olyan bugok, amik sok gépen nincsenek, máson meg vannak... és nincs rá megoldás, csak a következõ, vagy egy régebbi patch (nekem 2D textúra hibám volt egyszer varázslatoknál az 1.05-ös patch-el, de minden más patch-el jó volt)
bug: 3g+ szabad hely a windoze partíción, 10g+ szabad hely a játék partícióján, override könyvtár üres, legújabb patch felrakva, de nem adja be a world mapet az 1. fejezetnél, amikor bishoppal kell üldözni a csaj elrablóit. tipp/megoldás/ötlet?
Nekem oke, nem hiszem hogy sokat szamitana :)
Larvin: mieeeert? :|
felõlem akárki lehet amúgyis, ha idáig nem vállalta senki... Én már nem is játszok vele és a kieg sem érdekel igazán (várom a dragon age-et), de néha azért benézek kíváncsiságból
Szeretnék házigazdai jogot kérni a témához, de elõtte meg kell kérdeznelek titeket, hogy elfogadnátok-e házigazdának? Már elég régóta írok ebbe a topicba, és én szereztem a bannerképet is. A játékért pedig fanatikusan rajongok (ahogy a legtöbb Forgotten Realms-es dologért), úgyhogy biztosan megpróbálok majd sok-sok infót összeszedni a kiegrõl is. Természetesen nem erõsködöm, ha nem találtok megfelelõnek a házigazdai jogokhoz!
Nem is tudom vajon mit bámulhatnak... :P
Patch-elded a játékot? Frissítések nélkül a játék sajnos tele van bugokkal, bár ilyenrõl eddig nem hallottam, hogy a karakterek is láthatatlanná vállnak, az viszont gyakran elõfordult, hogy nem lehetett továbhlépni, mert egy-egy fontos párbeszéd kimaradt...
Hellosztok lenne egy kis gondom! Elindítom a játékot és nicsenek karakterek!!amikor létre akarok hozni és mikor játszani szeretnék se mutat egyetlen egy karaktert sem.Csak az üres szobát! Irányítani tudom...De nem látom! aKI TUDJA H MI BAJA VAN PLS
Most nézem csak, hogy te szerkeszted az rpgvault.hu-t... Nagyon jó oldal, minden nap rá szoktam nézni :D
Ja jol hangzik, remelem joggal buszkek ra mar most, es nem egnek be vele :) A SEF amugy a Special Effect, a kulonfele visualeffect-elemeket/hangot egy SEF-file fogja ossze, ezt lehet rarakni objektumokra.
Vá, tudtátok, hogy az 1.07-es patch-ben leszenk olyan újítások, mint amik a kiegben lesznek? :D Új kameraelem, meg vmi bronz sárkány is lesz benne... egyedül az új craftolási rendszer nem fog változni (ami a kiegben viszont új lesz). Rohadt jó lesz ez a Mask of the betrayer, és a grafikai javítások nem fognak rontani a gépigényen, sõt, elvileg kisebb is lesz a gépigény... :)
Ja, tudjátok, ha elolvastátok az alábbi link szövegét :D xD
Próbáltam a játékot frissítések nélkül - katasztrófa volt, többször is elakadtam, nem tudtam tovább lépni, mert nem jött egy-egy fontos párbeszéd.
Találtam a neten 1.06.980 V. cracket, de ilyen számú patch nem volt sehol... Letöröltem a játékot, újratelepítés után crack nélkül a netrõl frissítettem, aztán jött a crackelés, azóta mûködik.
A vörös sárkány tanítványok nagyon jó képességet kapnak, de 10-es szinten nem nõtt szárnya, sõt a sárkánypikkelyek sem feltünõek
ha bárki segítene a frissítésekbe, hüde friss lehetne elkezdtem én végigjátszást is írni, jó alaposat, de szétrohadt a vinyóm, mentésekkel, végigjátszással együtt, azóta rá se tudok nézni a játékra, olyan ideges vagyok a belefeccölt energia miatt
Kozeledo kiegnek van vmi hivatalos oldala, vagy vmi oldal amin irnak rola, hogy mik lesznek, mik varhatoak?
Ha plusz teljes kiegészítõ lemezre gondolsz kampánnyal, akkor az majd csak októberben vagy novemberben jön ki. Mask of The Betrayer címmel. Module-ok meg mindenféle letölthetõ fegyverek és cuccok egyébként vannak azon az oldalon, amit belinkeltem. Csak hát azok a cuccok nem official-ök, magyarán a játékosok készítették õket... :P Én speciel egyet sem használok közülük, mert fölösleges.
van négy új kép a worthplayingrõl, hát, nekem nagyon teccenek
hát a te kártyádnál nem biztos, hogy olyan fontos, mert fõleg az ATI-kal voltak gondok. De nagyon sok hibát javítanak a patch-ek, sztem ennél a játéknál nem árt feltenni... de ahogy gondolod, ha minden okés patch nélkül is, és nincs vele semmi bajod, akkor ne patcheld :)
okés köszike:) meret ugye szar a net és mikor megáll 6x is 80%-náé akkor kiakadok:D:D
igen, innen, de ez már bonyolultabb dolog :( Kell hozzá egy külön patcher program. Lényeg, hogy a patch fájlt és a patchert is a játék mappájába kell másolni. Utána pedig el kell indítani a patchert, és kiválasztani vele a patch fájl. Aztán mehet a menet :D Remélem sikerülni fog, én egyszer már próbáltam, és nem volt vele gond...
Hello, az lenne a kérdésem, hogy miért van az hogy elõszõr csinálta megy karaktert tökéletes lefutot de mikor másodszor akartam befagyot? a karakter készitésénél?? a gépem 5,2 proci 1 giga ram, Geforce 8600 Gt... Elõre is köszike
hát, már le is tiltották a bárd továbbfejlõdésrõl :D mert törvényes jó lettem (lawful good)... Úgyhogy most a 2. fejezetnél 5-ös bárd, 5-ös Hárfás ügynök és 1-es Red Dragon Disciple. A végére, ha 20-as szintre jutok összesen, akkor a Red Dragon 10-es lesz, és elméletileg szárnyaim nõnek majd. Ez igaz? (egyébként már november óta nyomom, számtalan karival végigtoltam, és még mindig nem unom :D)
Ja, és október 6-ra már elõrendelhetõ a kiegészítõ, szóval neten is hamar fent lesz :)