egen, jól tudod, eredetileg csomó sötét hely volt, fáklya, fénypálca, fényvarázs szokott kelleni, különben lópikulát nem láttál persze voltak csalók, akik egy un. light-hacket használtak.. de néhány monitoron bőven elég volt feltekerni a fényerőt.. s ezen megoldások nem kevés előnnyel jártak, manaspórolás, cap-sprólolás, pénzspórolás... a CIP meg úgy oldotta meg a dolgot, hogy feljebb vette a fényerőt mindenhol, így már a legmélyebb barlangokban sem kellett semmiféle fényforrás, teljesen feleslegessé téve a korábban felsorolt ingame megoldásokat és persze a trükközést is.. más kérdés, hogy a hangulat rovására ment.. Utoljára szerkesztette: Shiwo, 2017.07.27. 15:01:48
Hát ez tök jó, majd megnézem mozgás közben is. Csak sajnos az új kliens nem támogatja a 32 bites linuxot, én meg legtöbbször pont egy 32 bites ubuntu 16.4-et használok.
Én cip helyében simán levenném fixre az ambient light-ot. Sokkal hangulatosabb lenne, ha korom sötétben, fáklyával mennénk a föld alatt és a sötétből ugranának elő gs-ek, meg ami épp ott van. Vagy akár hirtelen azt se tudnánk, hogy merre kanyarodik a járat, mert nem ér el odáig a fáklya fénye. Ehhez képest most egyenletes reflektorfény van mindenhol. Persze azt mondják, hogy ha sötétet szeretnék, akkor állítsam magamnak sötétre a fényeket. De ez hülyeség, mert ha csak én állítom sötétre, a többinek világos, akkor magamat hoznám hátrányba. Ez úgy lenne buli, ha mindenki ugyanazt a sötétet látná. Úgy tudom régen is úgy volt, hogy mindenkinek sötét volt és számolgatni kellett, hogy elég lesz-e a fáklya, vagy nem... Aztán megjelent valami illegális kliens modifikáció, amivel világosságot lehetett csinálni, és emiatt a cipsoft inkább beletette a hivatalos kliensbe a fényerő állítást, hogy ne cheateljenek az emberek.
Komoly, hogy vannak ilyen árnyékok? Ehhez a hagyományos kliens kell? Mert nekem flash-ben nem látszik semmilyen árnyék, hiába kapcsolom be a fényeket és veszem lejjebb a világosságot.
Amúgy ahogy beléptem, nem éreztem túl stabilnak a játékot. Lehet, hogy éppen néhány csaj megjelenése miatt (amazon raid), de mintha lagolt volna. De amilyen nálam mostanában a net, az elég katasztrófa, és még nem jöttünk rá, mitől van, de egy csomó ping elveszik, néha percekre nincs net. Elvileg nem a local nettel van a baj, mert minden más eszközön van rendesen net, amikor nálam nem. Múltkor a vírusokat is megfuttattam, de nem volt semmi.
Legutóbb, mikor pár hetet játszottam prémivel, akkor a szokásos helyeken (utcán, depoban, régi hunt helyeken) 200 körüliekkel találkoztam főleg. Meg kisebbekkel is, de aki ilyen 50-70-es szintű, az tuti, hogy valakinek a 2.-3. karaktere. Viszont amikor Roshamuul-ra leugrottunk, ott már 4-500-as szintű csapatok mászkáltak partyban. Mondták a többiek, hogy ott ez a szokásos. Szerintem kevés olyan kitartó ember van, aki 4-500-ra felhúzza a karakterét, mert akárhonnan nézem, ahhoz sok idő kell. Vannak és egyre többen lesznek ilyen extrém magas szintűek, de az, amire azt mondjuk, hogy "ez egy jó közepes szintű karakter", az mindig kb olyan lesz, amire az átlag ember türelme és kitartása elegendő. És ahogy én, meg sokan mások meguntuk a bulit kb 170-200 szintnél, úgy szerintem más is megunja. Ha nem így lenne, akkor már tényleg 500 körül lenne az átlag és a 800-as se lenne fura.
Egyébként az a vicc, hogy annyira nem: a legkeményebb helyekre a wikin 350-es lvl van írva ajánlottnak, szóval annál nagyobbak nem nagyon lehetnek tömegével. Pl. Krailos, ami (ha jól tudom) a legújabb "felszíni" hely, is olyan 120-as hely.
Igen, azért mert más lett a "fény" egész tibiában, ha egyhelyben állsz lehet látni gyengén a felhöket a földön ahogy sompolyognak dél-délnyugatnak(legalábbis én csak azt veszem észre :D) Nappali órákban a épületek belsejében enyhén sötétebb van, mivel van teteje oda nem süt be a fény. a hajóknál érdemes ezt megnézni, a stég alatt a vizre rendes árnyékot vet a nap:D Este kicsit fura lett, de szerintem egész jó, igaz olyan mintha mindig telihold lenne, midnen kő fehéreskéken világit, mintha tükrözné a fényét. A login screen elég gagyi a többség szerint, és szerintem si:D lehet több "tabot" megnyitni ahova mehetnek a backpackok, jobb és bal oldalon is!! (szerintem ez a leghasznosabb az updateben ) Van ingame loot, xp profit analyzer, kiirja a kis ablak h milyen itemek estek eddig és annak az értékét ha beállitottad elöre( bár lehet marketröl szedi az infot, nemtudom még nem probaltam) Meg van daily reward, egymás után belépsz minden nap és 10-20 potit, majd 30 perc xp boostot kapsz a 7. nap + pár uj item, uj hely, szokásos
Tömören ennyi :D Utoljára szerkesztette: Jani Hun, 2017.07.26. 08:30:26
Az tuti hogy a 200 már nem nagy szám, de csak azért, mert évek óta ugyanazok az emberek vannak jatékban és a tartalmat is hozzájuk igazítják (=van hol huntolni a 300-asnak, 400-asnak, stb.)
Azért kipróbálnám mondjuk inq battlefielden, hogy ha legalább 4-en odamegyünk, fejenként 1-1 ilyen brutál summonnal, akkor hogy hullanak a destroyerek. Csak az a baj, hogy Nagy Krapekk már 300 felett van és kicsi lennék a shared xp-hez :D
gondolom manapság a 200. szint is kicsinek számít :D
Na, kijátszottam magam. Ezen kívül még van nem lagoló Metal Gear Solid meg Far Cry 4 játszani valóm. :)
Jé, mutatja, hogy milyen napszak van! :O
Hú, még nálam vannak a karácsonyi cukorkák. :)
17:17 You see 20 candy canes. They weigh 10.00 oz.
Áh, 176-os vagyok.. semmivel nem érzem magam többnek 80-nál. :)
17:15 Amazon attack north of Carlin!
Jé, van PG. :)
Hude furcsa a login ablak háttere.
ehhh 200 a minimum szint hogy lehessen summonom? ez de gáz már. Én meg itt bíztam benne hogy már kis szinten is lesznek jó kis summok az embernek és mehet szépen gyakni :) Akkor még véletlenül se próbálom ki a summonokat majd mert kéne vagy 50 szintet nyomni a karimon azt meg nem vállalom be :)
Tomorrow, July 25,((( persze én 26.ra szavaztam ))) the summer update will be released. All game worlds as well as the website will be offline from 10:00 until 10:45 CEST approximately
hmm... 45 perc?:D majd shotolok printcreent mert lesz egy két szerintem ötletes, és kb 7.4 óta hiányzó ficsör Utoljára szerkesztette: Jani Hun, 2017.07.24. 16:21:44
Nem én sírok, az a kiírás kb. 2 hónapja van kint a guild chat-ben, szerintem Jigly írta ki valamikor :)
. It has since become one of the largest and most often updated sources of Tibian information on the internet, reaching up to more than 1,900,000 visits a month from which more than 450,000 are absolutely unique (as of 2010, ranking second among all supported/promoted fansites
waowwaowao, 2010 ben a második leggyakrabban látogatott wiki oldal volt a tibia.wikia.com? na ezt nemtudtam:D
ujak nincsenek, mivel nem tudnak róla, rookerek szoktak lenni tegnap 2 órát huntoltam, lehet kevesebbet és 2 vel is találkoztam,lvl 37 és 14 :D ma is találkoztam egy 41 essel
#123597 Nana, két hétig fennvoltam kb 200-250 km-t mentem 10 nap alatt (plusz a sok gyerek aki szellemileg fáraszt :) ), de már hétfön hiányzott az erdő, de orvosoljuk holnap délelött barátosnével :D Utoljára szerkesztette: Jani Hun, 2017.07.19. 19:42:23
Igen, és gondolták, hogy ha csinálnak pár world questet/taskot, meg ilyen eventeket, akkor majd lesz közösségi élmény is. Csak ezek se érnek sokat, ha inkább soloba huntolnak az emberek, mint hogy a mutated pumpkinnal foglalkozzanak. Vagy pl. a devovorgát is megcsináltuk úgy, hogy egy szót se kellett szólni senkihez, csak spammelni a lövést. Hol van ez attól, amikor maszekba létrejött ilyen, hogy "securan guild alliance" és felváltva őrködtek önkéntesek poh felett, hogy véletlen se kószáljon az út közelében egy gs. Meg jelenteni lehetett, ha valaki lootot vagy xp-t lopott és akkor jöttek kivizsgálni és ha kellett, akkor büntették az embert (követték mindenhova), vagy jelöléssel látták el a weboldalukon, hogy az ember, vagy az egész guildje feketelistás. Ahhoz hogy valaki(k) egy ilyen rendszert kiépítsenek és fenntartsanak, mint az SGA volt, ahhoz azért elég erős közösség kellett. Talán az se tett jót a dolognak, hogy ma már szabadon kóborolhatnak szerverről-szerverre az emberek (world transfer), mert annyit jöttek-mentek, hogy most már azt se tudni, hogy ki játszik securán.
"ha rossz a szerveren a közösség, vagy kihalóban van a létszám, akkor szinte játszhatatlan lesz az egész"
Szerintem pont ezért vezették be ezeket, mert haldoklik a játék, így már egyedül is lehet játszani.
Szerintem már el is értünk ide. Régen a huntoláshoz szükséges lőszert, rúnát csak úgy lehetett megvenni, ha más élő játékosokkal kapcsolatba léptünk (chat, személyes találka, trade). Aztán a hunt során keletkező lootot is el kellett adni valahogy. Amíg nem voltak ezek a felvásárló npc-k, addig az volt, hogy a knight legset amit lootoltam, jövő héten már egy level 30-as hordta nadrágnak. De mindenképpen meg kellett találnom azt, aki megveszi, vagy ha nagyon kényelmes voltam, akkor eladhattam olyannak is, aki felvásárolja olcsóbban, hogy aztán majd egyesével eladja drágábban. Ez a tipikus: "Buy all knight legs (4k), buy all dragon shield (3k), stb......"
A lényeg, hogy mindenképpen élő személyekkel kellett interakcióba lépni, mert másképp nem lehetett boldogulni. Nem tudtam másképp megvenni a felszerelésemet és nem tudtam másképp pénzzé tenni a lootomat. És ez a tény valós élményt adott, hiszen beszélgetni kellett, alkudozni kellett, várakozni a másikra, rizikót vállalni, arról nem beszélve, hogy megvolt annak az élménye, hogy találok egy vevőt, találok egy eladót. Apró sikerélmények, és vastagon multiplayer, közösségi élmény az, ami a levegőben volt.
Ez már annyira megváltozott, hogy a fenti interakciók kvázi megszűntek. Tehát nem kell és nem is jár semmilyen előnnyel, ha az ember interakcióba lép egy másik playerrel. Nincs rá szükség. Az npc-től kényelmesen megvehető minden szükséges potion, rúna és lőszer, a lootot pedig egytől-egyig npc-k vásárolják fel, 2 kattintásra. Amit az npc nem vesz meg, arra ott a market, ahol ugyan emberek üzletelnek egymással, de gép közvetít közöttük, egymással nem találkoznak. Mivel a hirdetések folyamatosak, így attól is vehetek és annak is adhatok, aki nincs fent, de feladta a hirdetést. Így már nem kihívás bármit beszerezni, minden 2 kattintással azonnal megvehető. Régen mennyit rohangáltam, hogy egy outfithez való csomagot összevásároljak? Már csak pénz kell, semmi más.
A huntolással kapcsolatban meg úgy van kitalálva a játék, hogy vannak csapatos helyek (pl. poi, inquisition, meg sok új hely), és vannak solo helyek. Sőt, bizonyos helyek kisebbeknek csapatosak, nagyobbaknak soloba is jók. Ezzel együtt a kasztok is úgy vannak beállítva, hogy többé-kevésbé, nem egyformán, de mindegyik használható csapatban és soloba is.
Most az van, hogy megy a játék csapatban is, de megy egyedül is. Csak választás kérdése. Ez végül is nem baj, mert így az is tud játszani, akinek nincs társasága, vagy ha pl. a haverjai nincsenek fent. De ezeket az apró interakciókat sajnálom, amiket az elején írtam. Hogy a közösség egymással kapcsolatban van, pl. egy trade channelen.
Szerintem ez nem véletlen, hiszen ha egymásra lennének utalva az emberek (mint régen), akkor ha rossz a szerveren a közösség, vagy kihalóban van a létszám, akkor szinte játszhatatlan lesz az egész. Míg ha mindent npc-k intéznek, akkor ilyen gond sosem lehet. De az élmény meg oda...
És ezzel lassan el is értük hogy ne csapat játékok legyenek hanem midnenki egyedül szaladgáljon mert meg tud oldani mindent egyedül is. (na jó nem mindent de sok sok dolgot) Amennyire megfigyelem mostanában nagyon nagy trend az mmo-knál hogy úgy alakítsák át a játékot hogy igaz nem a leghatékonyabban és legkeményebben de akár egyedül is nagyon de nagyon sokat elérhessen az ember. Természetesen ennek van előnye is mert ha nincs az embernek ideje az aktív társasági életre stb stb akkor is tud haladni és fejlődni, de valahogy akkor is a közösségi érzetet veszik el és tapossák sárba. Lehet tévedek de én így érzem. :(
#123566 bejegyzéshez (új summonok) kapcsolódóan találtam valami érdekeset:
Pontosabb adatok is előkerültek a képességekkel kapcsolatban, pl. ezek a summonok követik majd a gazdájukat föl-le a lépcsőkön és lyukakon, illetve protection zone-ba is be tudnak menni.
Egész komoly hp-juk lesz, a blokkoló summonoknak (sorc, druid) 20 000 hp, a lövős summonnak (knight) 10 000, a bombázós summonoknak (paladin) 15 000. A sebzés is egész korrekt lesz (200-350) és magukat is tudják gyógyítani.
Most találtam egy érdekes részletet wikian. Eszerint mielőtt még nem volt meg a jelenlegi ház aukciós és bérleti rendszer, egy Lostboy nevű ember nyitotta-zárta Thaisban a lakásokat manuálisan, kulccsal.
"Back in the day, before the present house system, a player named Lostboy used to control the apartment system in the city of Thais, by owning the keys that allowed to open and close the houses doors. His implication with the game was so high that CiPsoft decided to thank him by giving him a pair of Dragon Scale Legs, which was showed during the item exhibition held by Alliance of Free Tibians 2004."
Érdekes, hogy a jelenleg legnagyobb lovag max. manája annyi, mint egy 186-os druid, vagy sorcerer manája. A legnagyobb spellcaster hp-ja pedig annyi, mint egy 340-es lovagnak.
Ez utóbbi hangzik nagyon durván, hiszen annyi hp-val, mint amennyi egy 340-es lovagnak van, szinte bármit megúszik sértetlenül, főleg ha hozzátesszük, hogy kb. 1100-1900 között gyógyít exura vitával, amint körönként 2x használhat. Tehát ez az ember egymaga olyan hatékony, mint ha egy 340-es lovagot egy 1004-es druid siozna. Ez persze nem teljesen igaz, mert nem ugyanaz az eq, de azért így se rossz.
Cyclopedia:
Amire eddig wikian kellett rákeresni, hogy adott itemnek mennyi az ára, melyik npc veszi meg, stb, azt ezután a kliensen belül, menüből ki lehet olvasni. Meg ugye bárminek az adatait, de azt már marketen is ki lehetett nézni.
Ezt mondjuk jó ötletnek tartom, mert nekem pl. nem volt egyértelmű amikor elkezdtem játszani, hogy itt csak úgy lehet boldogulni, ha az ember egy másik ablakban egy 1000 oldalas lexikont forgat. Egyáltalán nem egyértelmű, hogy mit melyik városban, melyik npc-nél lehet adni/venni, hogy melyik tárgy értékes és melyik nem, vagy hogy x pénzért melyik ruhadarabot lenne célszerű megvenni. Pláne, amikor még nem volt trade ablak se és ott volt az ember szemtől szembe az npc-vel és úgy se látta, hogy mit ad/vesz, hanem beszélgetni kellett vele.
Még egy jó darabig szükség lesz a wiki oldalra, mondhatni, hogy szerves része a játékmenetnek... De azért tök jó, hogy legalább egy npc adás-vételi ár kikeresése miatt nem kell böngészőt nyitni. Talán nem is akkora hülyeség ezeket a lexikális infókat valamilyen szinten a kliensbe, vagy a játék más részeibe integrálni.
Mondjuk a markettel kapcsolatban még mindig kettős érzésem van. Nagyon hatékony és nagyon kényelmesen lehet használni. Tényleg szinte bármit, bármikor meg lehet venni 2 kattintással és biztonságos. De azért volt egy feelingje a trade channelezésnek... Amikor nem csak az volt a kihívás, hogy a pénzt összeszedjem valamire, hanem hogy effektíve megszerezzem az adott iteme(ke)t. Eladót találni, írni neki, megállapodni az árban, odautazni, stb. Pláne, amikor még freesen, venore-ból carlin-ba kellett gyalogolnom, mert kinéztem, hogy level 20 alatt a serpent sword a legjobb nekem és ott volt csak eladó. :D
hát, én elfelejtettem a jelszavam, az e-mailem, egyedül az account számom tudom, de az meg kevés hozzá.. :D
Az a furcsa, hogy ma délelőtt engem se akart beengedni a játék - azt írta, hogy frissítsem a kliensemet, vagy indítsam újra. Most délután már gond nélkül működik, szóval ez valami időszakos bug lehetett :)
A templomokban lesz egy-egy szentély, amire kattintva előugrik ez az ablak:
A lényeg, hogy minden nap lehet valami bónusz ajándékot kapni és ha több nap egymás után jön az ember ehhez a szentélyhez, akkor egyre nagyobb lesz a bónusz.
Az ajándékok ilyesmik: többnyire nem eladható tárgyak, pl templomba teleportáló cucc, hordozható pénzváltó, xp bónusz, loot bónusz, poti, rúna stb. Ezek egy idő után eltűnnek.
A másik bónusz, hogy ha szépen szedegeti az ember a napi bónuszokat, akkor tud hp-t, manát, soul pointot és staminát regenerálni protection zone-ban, ahol egyébként nem lehet. Ha jól értem, mert nem azt írja, hogy protection zone, hanem hogy resting area.
Persze itt is van lehetőség használni a bankkártyánkat: jó pénzért kapható olyan szentély (shrine), amit a saját házunkban tudunk elhelyezni, így nem kell lebaktatni a templomhoz. Vagy akár zsebszentélyt is lehet venni, amivel sehova se kell menni és 30-szor lekérhetjük bárhonnan a napi bónuszt.
:) Érdekes volt mert amikor megpróbáltam belépni akkor nem engedte és azt mondta hogy nincs ilyen account. Na mondom rákeresek a karaktereimre Arra is azt mondta hogy nem létező karakterek. de azért egy pár perc mulva újra próbáltam és még csak nem is újra gépeltem a neveket stb hanem a böngészőm már tudta és láss csodát akkor már mindent láttam újra. Szóval van egy olyan érzésem hogy le voltak tiltva a karakterek és amikor érzékelte a rendszer hogy be akarok lépni állította vissza az egészet. Lehet hogy tévedek de nekem ez volt az érzésem.
Akkor törlik az accountot, ha annyi napig nem lépsz be, ahányas szintű a legmagasabb karaktered, de legfeljebb 1080 nap múlva.
DE ha valaha, bármikor is bármilyen fizetős szolgáltatást vettél igénybe az accounton (pl. 30 nap prémi), akkor SOHA nem fogják törölni az accountot.
Ez mondjuk annak szívás, aki összeizzadt egy 40-es karaktert full freesen, éjszakánként lökdöste ki a 10 000 oz-s, chain armoros lootbaget kaz-ban, hogy meglegyen neki a kis boh-ja, demon shieldje, meg ami kell, kalandos élete során összeszedegetett mindenféle érdekességet a gyöngyöktől a quest itemekig, szépen, amikben szín szerint csoportosítva gyönyörködött a depojában. Sose dobott el semmit emberünk, gyűjtögetett mindent a piercing bolt-tól a small stone-ig. Aztán jött a nyár, tábor, strand, kirándulás, majd kicsit több, mint egy hónap múlva gyönyörködne egyet a pöpec eq-jában, meg a jó kis bankszámláján, már ki is találta kirándulás közben, hogy melyik hunt helyet kéne megpróbálnia. Pláne, hogy időközben beütött a summer update, tele jópofa újdonsággal. Aztán mikor belépne, rájön, hogy automatikus törlés áldozata lett, hiszen a frees karakter, amire olyan büszke volt, 40-es szintű volt, 40 napig nem lépett be, úgyhogy nincs több kérdés. És hol a boh, hol a demon shield, hol a sok színes backpack? Mind a lomtárban. Nem képzeli, hogy csak úgy tárolgatják egész nyáron az accountját, ingyen? Nem tudom, hogy létezik-e ilyen eset, de ha igen, akkor az nagyot szívott :D
Mondjuk ez így tök hülyeség, mi van, ha level 1-8-ig eltöltök egy csomó időt rookon, mert mondjuk nem is annyira tudom még, hogy hogy kell játszani, meg mit kéne elérni? Tartok 5-7 nap szünetet és már vége is a bulinak... Persze ez kisarkított példa, de azt nem értem hogy gondolták, hogy valaki soha nem vesz prémit és 1080-as szintre fog fejlődni. Mikor ezt kitalálták, akkor azt hitték, hogy majd egy csomóan 2-3000-es szintre fejlődnek majd freesen, 5-10 évig nem tudják majd törölni őket és ezért kell húzni ezt az 1080 napos vonalat? Pedig mikor ezt a szabályt kitalálták, az xp tábla vége olyan 100 körül lehetett.
És az accomra is be tudok újra lépni. Tuti hogy inaktívba volt téve.
javítom magam. Mégis megvan a karakterem. Mondjuk nem értem hogy elsőre mért nem találta meg egyiket se. Lehet hogy most aktiválták újra 10 perc alatt amikor rákerestem? :)
Na én meg most gondoltam belesek már hogy egyáltalán megvan e még a karakterem és fájdalommal vettem tudomásul hogy még az accom sincs meg nemhogy a karaktereim :( Pápá Halalhozó Bebbye stb stb :( Igaz tényleg nagyon régen léptem be, bár picit sajnálom ami cucc elúszott mert azért volt jócskán cuccom :( Szóval ha valakinek még fontos a cucca és karaktere akkor lépegessen be rendszeresen mert úgy néz ki törlik őket :(
Milyen lelkesen utánaolvasgatsz és megosztod a véleményed. :)
Annak idején, amikor még ilyen 1000 gp-ért is tartósan huntolni kellett és a cél egy 5000 gp-s knight legs, vagy egy 2500 gp-s crown helmet volt, akkor megdobta volna a hangulatot egy olyan mutató, ahol látom, hogy óránként 1210 gp a bevételem és gyors fejszámolás után kitaláltam volna, kb hány percre van szükségem ahhoz, hogy megvehessem amit akarok. Mondjuk akkoriban, hogy leküzdjem a monotonitást, megfigyeltem, hogy ha egyszer körbemegyek az adott tomb-ban, az hány százalékot dob a következő szinthez és hány gp-vel lesz több a lootom. És akkor tudtam, hogy pl még 15 kör és megvan a szint. Azért jó lett volna régen is valami ilyen stat szerűség.
Quest tracker:
Bizonyos Quest Log bejegyzéseket meg lehet jelölni aktívnak, és ezek külön ablakocskában láthatók az oldalsávban. Tehát nem kell mindig megnyitni a quest logot, hogy megnézd pl, hogy hányadik démonnál tartasz a killing in the name of... questben.
Egyéb statisztikai ablakokcskák:
Engedelmetekkel most nem írok le minden egyes lehetőséget, de a lényeg, hogy külön ablakba (mint a vip ablak, vagy a skill ablak) lehet majd kitenni ízlés szerint egy csomó mutatószámot és grafikont. Pl. nem csak az xp/órát számolja ki hunt közben, hanem akár a sebzés/órát is, vagy a gyógyítás mértékét is. Sőt, számolja a felvett loot értékét és a fel nem vett loot értékét is. A loot értékét kérésre npc árban, a marketen levő átlag árban, vagy egyedileg megadott egységárban is tudja számolni.
Ebből nekem legérdekesebb a fel nem vett loot értékének statisztikája. Kíváncsi lennék, hogy mondjuk anno, amikor úgy gondoltam, hogy XY itemet ott hagyok, mert nem sok az értéke és nem pazarlom a capomat, akkor vajon mennyi pénztől estem el. Na meg hogy arányaiban mennyire közelíti meg a sok lim-lom kacat értéke a kevesebb, de értékesebb lootok értékét.
Régebben, mikor még XP/órát se láttunk, kicsit "misztikus" volt az is, hogy melyik hunt helyen lehet a legjobban fejlődni. Pl. hogy melyik a jobb, ha 2100 xp-t ad a dl, de várni kell a respre, vagy ha csak 170 xp-t ad egy kalóz, de majdnem egymás után lehet őket ölni. Most ugyan látjuk az xp/órát, de kicsit körülményes megnézni, meg kell hozzá állni és akkor is csak pillanatnyi állapotot látunk. De mindenképp hasznos ez a funkció is, mert nem egyszer volt, hogy lementem egy hunt helyre, szuper volt minden, de aztán a lassú resp miatt egyre hosszabb várakozások törték meg a huntot és így leült a hangulat. Lehet, hogy érzésre nem mondtam volna meg, hogy mennyire rossz a helyzet, viszont az xp/h-t látva egyből láttam, hogy ennél még az is jobb, ha beállok huszadiknak dragonozni. És már pucoltam is kifele. Szóval megvan az előnye az ilyen statisztikáknak, akit meg nem érdekel, az nem kapcsolja be és nem fogja zavarni.
...ezt annak kapcsán tettem közzé, hogy a jövőben meg fogják szüntetni a régi "enchantolást" (=csillogó drágakövek készítése, azokkal tűz-jég-stb sebzés kombinálása _bizonyos_ fegyverekbe) és ahol az enchantoló helyek vannak (templom alatt), azoknak majd más funkciója lesz.
Enchantolás helyett csak imbuing marad, ami jóval körülményesebb, drágább, de hatásosabb. És ennek a használatára találták ki ezt az ablakot:
A fentiek alól kivétel a firewalker boots, helmet of the ancients, werewolf helmet és a rainbow shield, mert ezek szerencsére működni fognak továbbra is a megszokott enchanted gyöngyökkel. Csak nem tud magának az ember gyöngyöt enchantolni, hanem lootolni kell majd...
Ti tudtátok, hogy már olyan is van, hogy critical hit?
Meg van 63 féle "imbuement", ami olyan, mint az enchant, csak 20 óráig tart, sokkal drágább és olyat is lehet buherálni a fegyverbe, hogy elszívja a lény hp-ját, manáját, vagy akár 50%-ban elemi sebzésre konvertálja a melee-t.
Tök jók ezek a summonok, csak amit még nem tudunk, hogy mennyi hp-juk van a tankoknak, hogy bírják a verést? Minimum 200-as spellcaster tudja summonolni őket, azon a szinten (és afelett) pedig kb. a medusa, serpent spawn, hydra meg ilyesmi lehet a trendi. Vagy nem tudom mostanában mi a divat. Ezeket elöldögélik segítség nélkül is, tehát akkor lenne bármi értelme a summonnak, ha cserébe ezeknél erősebb lényeket tudnának ölni, vagy jobb lenne az xp/h, jobban megérné anyagilag, vagy biztonságosabb lenne. Sajnos a tank summonok nem hiszem, hogy exeta reselni fognak, így simán áttargetolhatnak az emberre a lények. A másik, hogy elvileg a druidok tudják majd gyógyítani mas sióval, a sorcoknál viszont ez problémásabb. Tehát gyanús, hogy a spellcasterek summonjai csak jópofa dísznek lesznek jók...
A lovag summonja viszont egész hasznos lehet, távolról besegít a sebzésbe (közbe az emberé a teljes xp) és lehet rá vigyázni is, mert nem feltétlen van kontaktban a lényekkel.
A paladin summonja is tetszik, különösen, hogy területre ható sebzéseket is csinál.
Az egész dologgal összességében 1 nagy baj van, hogy 15 percenként eltűnik a summon és azon kívül még 15 percet várni kell, hogy lejárjon az össz. 30 perc cooldown. Tehát 15 perc hunt summonnal, 15 perc hunt summon nélkül.
A nagy poén az lehet, ha mondjuk team-be megyünk és mindenki megidézi a saját summonját és mindegyik durrogtatja a lövéseit.
Pontosítás:
Az előbb elfelejtettem írni, hogy az új spellek arra hivatottak, hogy a "promotion" után vehető kasztspecifikus extrákat kiváltsák.
Tehát az elite knight ranggal megszerezhető exeta res spell annyiban fejlődik, hogy nem random váltanak célpontot a lények, hanem ha egyszer exeta reselve lettek, akkor 6 másodpercig biztos maradnak a lovagon. (Utána pedig random válthatnak, mint régen.)
A royal paladin ranggal megszerezhető conjure power bolt spell már nem lesz promós spell, hanem helyette lesz 2 új, a conjure diamond arrow és a conjure spectral bolt.
Ezek a lőszerek a következők: Spectral Bolt: (1000 manáért 100-at lehet csinálni, nem vonja a soul pointot) ATK: 78, minimum level: 150. 60 perc múlva eltűnik! Diamon Arrow: (1000 manáért 100-at lehet csinálni, nem vonja a soul pointot) ATK: 56, Hit chance: 100%, 2 sqm sugarú területre ható sebzést csinál. Minimum level: 150. 60 perc múlva eltűnik!
A master sorcerer régi promó spellje, az "enchant staff" eltűnik és helyette lesz "conjure death wand". Ez a spell 41-es szinttől használható, 250 manáért készít egy wandot, ami 15 percig használható. A sebzése 80-100 death és +2 mlvl bónuszt ad. Soul pointot nem vonja.
És most jönnek a summonok...
Mindegyik summon level 200-tól használható! 15 perc múlva eltűnnek (a spell cooldownja 30 perc). A megölt lény XP-jének 100%-át a gazda kapja! (végre nincs az a baromkodás, hogy levonja a lény által leölt HP-t, arányosítja az xp-vel és annak csak a felét kapja a gazda.)
Knight summonja: shooter, ice és death sebzéssel. 1000 mana Paladin summonja: shooter, területre ható holy és fire sebzéssel. 2000 mana Druid summonja: tank, earth és bleeding sebzéssel. 3000 mana Sorcerer summonja: tank, energy és bleeding sebzéssel. 3000 mana
De mindezt csak akkor érheted el ha dupla premit fizetsz különben csak a földről felvett ágacskával hadonászhatsz a thaisi depó 100sqm körzetében :)
Lovagoknak: újratervezett "challenge" spell (exeta res), ami hosszabb ideig köti le a lényeket Paladinoknak: 2 új lőszer (vagy spell?), az egyik 2 sqm sugárban területre sebez, a másik pedig 1 pontba erősebben Sorerereknek: idézhetnek "death wand"-ot, aminek magasabb sebzése van és magic level bónuszt is ad
+ most jön a lényeg:
minden kaszt kap valami különleges summont:
Lovagoknak: Skullfrost
Paladinoknak: Emberwing
Druidoknak: Growebeast
Sorcerereknek: Thundergiant
Úgy néz ki, hogy a paladinok és lovagok summonjai inkább shooterek, a varázslók summonjai pedig blockerek.
Ez egy öngerjesztő folyamat. Ha már minden lehetséges outfitet/mountot megrajzoltak, a prémi árát pedig az egekbe emelték és még az se lesz elég (mert addigra még kevesebb vevő lesz), akkor félek tőle, hogy kénytelenek lesznek olyan extrém módon belenyúlni a tartalomba, ami már nem csak esztétikailag teszi tönkre az élményt, hanem játszhatatlanná is teszi. Nagyon úgy néz ki, hogy ugyanarra vették az irányt, mint az "ingame-fizetős" mobiljátékok. Azt pedig már látjuk, hogy azokban a láncfűrésztől kezdve a szamurájkardig mindent felkínálnak eladásra, mindegy, hogy burtál, vagy poén, vagy akármi, csak essen le a vevő álla és vegye meg 2-3x áron. Mindig csak 1 picit kell elrontani a játékon, mondván, hogy ez még belefér. Aztán majd megnézhetjük, hogy ilyen hozáállással mi marad belőle 2-3 év múlva.
Egyébként pont nemrég jelentették be, hogy a prémi ára is emelkedni fog valamennyivel, így tényleg az van, hogy az emberek nemigazán veszik az új dolgokat, ezért a régiek árát kell megemelni.
Sajnos ez már lassan mindenhol így van. Mindenki többet és többet akar. Több bevételt úgy lehet produkálni, ha új vevőket szereznek, de ez elég költséges folyamat, ami csak hosszú távon térül meg. Vagy van a b) terv, hogy a meglévő vevőkről húznak le még egy bőrt. Ez rövid távon bevételt hoz, de a végtelenségig nem lehet kopasztani ugyanazt a vevőt. Cipsoftnál azért megpróbálják... El tudom képzelni, hogy beülnek a tárgyalóba és ötletelnek, hogy ki tudná a héten a legtöbb pénzt villantani a cégnek. Mindig jön a klasszikus recept: kínálni kell valami euróért megvehető dolgot, ami menő, de mégse borítja fel az erőviszonyokat. Csakhogy ha a játékba huzamosabb ideig ~15 különböző outfitet lehet megszerezni, akkor valóban különlegesnek érezheti magát az ember egy vadi új, 16. outfitben. Ezért még nagy pénzt is hajlandó lenne kiadni. Na de most 65 különböző outfit van a játékban, ki a fene tudja ezt követni? És miért venne pénzért outfitet, ha jövő héten megint lesz valami új, aztán megint és így tovább... Ha már nem vesznek annyit az emberek ilyen szir-szarokat, akkor csinálnak majd még többet, még kirívóbbat, hátha az a baj, hogy kevés van. Nem csak hogy fenntarthatatlan ez a folyamat, de menet közben még tönkre is teszik az alaphangulatot ezzel az ezer féle felesleges opcióval és bizbasszal. Egy dolog, hogy mindenhol a kassza csengését hallja a szerencsétlen játékos, de ember legyen a talpán, aki követni tudja ezt a káoszt.
Egyébként vicces, hogy pont most írod, mert kb. fél éve volt valami főnökváltás Cip-éknél, azóta vannak egyáltalán új dolgok, előtte hatalmas pangás volt. Azóta azonban nagyon nyomják őket, szinte minden héten van valami új dolog (pl. most lesznek új, skull rendszer nélküli, retro PvP szerók).
De tényleg őrület van, 3 hónapnyi prémibe kerülnek némely outfitek...
Ránéztem a hírekre tibia.com-on. Majdnem minden hírnek az a lényege, hogy megint rajzoltak valami új outfitet, vagy mountot, amit meg lehet venni, vagy hogy bevezettek valami más újdonságot, amit szintén meg lehet venni. Vagy valami olyan újítással készültek, amit nem muszáj megvenni, de ha veszel ezt-azt, akkor azért mégis csak jobb lesz. Meg mennek a mindenféle eventek, azt se tudom már hány van. Tiszta kaoutikus az egész. Nekem az tetszett régen, hogy egyszerű az egész, könnyen észben tarthatók voltak a különböző elemek (fegyverek, lények, outfitek, stb.), de mégis volt mire "hajtani". Na most már nem valami egyszerű észben tartani ezt a rengeteg itemet és még a munkának, türelemnek sincs jelentősége, csak ki kell nyitni a pénztárcát...
"Have you already tamed your very own frozen ursagrodon? Cross the icy bridge west of Svarground to access the island Chyllfroest! Better hurry, since the bridge will disappear on May 03 and you'll have to wait another year for it to come back."