Igen, nem vezettem még. Vezetgettem viszont már akkor amikor te még nem is éltél, és kb. írni-olvasni tanultál amikor jogsit kaptam. Azért 10-15 év után már meg tudja tippelni az ember hogy mi mit tudhat. És lehet hogy durván hangzik, de a Smart útfekvésben kb. a Trabant szintje, kicsit jobb a szélesebb gumik meg a keményebb rugózás miatt, ennyi. Köze sincs egy rendes autóhoz, a FIZIKA törvényei alapján. Neked biztos jónak tûnik mert egyenlõre nem tudod kihozni belõle a maximumot.
Legegyszerûbb példát nem látom?? TE JÓ ISTEN (basszus, magamat szólongatom )
Nézzetek meg egy F1-es autót! Megfelelõ tempónál akkora a leszorító ereje, hogy akár fejjel lefelé is mehetne, ergó a pályán több, mint kétszer akkora a látszólagos súlya. Namármost, ha leszakad a szárnya, BÁRMELYIK, ugyan abban a kanyarban úgy száll el, mint a gyõzelmi zászló, mert lecsökken a súlya, elveszik az a többlet, amit a leszorító erõ ad. Aki meg belekötne az érvelésembe: Nem mindegy, hogy gravitációs, vagy leszorító erõ? Newton-Newton :P
Ez semmit nem jelent hogy 30-as kanyar. Elég tág intervallumban használják ezeket a jelzéseket. Ismerek olyan tábla szerint 60-as kanyart amit 2 kilóval lehet venni, és ismerek tõle pár km-re olyat amit akkor se veszel be 70 fölött ha belsõ íven kipányvázod az autót. Viszont abban halál biztos vagyok hogy amit Smarttal beveszel X sebességgel, azt egy átlagautó ennél gyorsabban is tudja.
Na akkor nagyon figyelj, jön a lényeg: kanyarban ugye kitörne az autó az ívrõl, ha nem húznád rá. Fizikából ugye tudjuk hogy minnél nagyobb egy tárgy lendülete, annál jobban rá lehet húzni az ívre. Ezért tudod (bizonyos határok között) gyorsítva kisebb ívre húzni az autót, és ezért kezd kifelé sodródni ha lassítasz. Ez még tiszta? Na és akkor nézzük meg hogy mi is a lendület:tömeg*sebesség. Vagyis ugyanakkora sebességnél a Smartodnak kisebb a lendülete mint egy nehezebb autónak, ebbõl következõen kisebb kanyarsebességet érhetsz el mint egy nehezebb autó. De ha még mindig nem érted, akkor kapd elõ a KRESZ-könyv vezetéselméleti részét, szerintem benne van.
Nem röhelyes,szerintem a kategóriájában(olcsó)nagyon jó kis kocsi... Ha meg dízel(én nem szeretem)akkor meg el lehet járni 6 literrel is,szal gazdaságos...
nagyobb tömeg --> nagyobb tapadás --> nehezebben csúszik meg. igaz ha megcsúszik nehezebb megfogni de sokkal nehezebben csúszik meg egy dög nagy volvo vagy omega mint egy corsa vagy egy 206 pözsó.
"Gondolj már bele...nagyobb tömeg--->>> nagyobb tehetetlenség--->>> nagyobb sodródás..."
Kis tömeg kisebb erõ ami az úton tartja/tudod-Newton/...Ha még te mint "tapasztalt" sofõr nyomod is neki mert úgy gondolod, lehet nagyobb a gond... Plusz jön még képbe az autó idióta dobókockára hasonlító formája és aránya. Én elhiszem neked hogy stabil, de sztem közel sem annyira mint amennyire te azt gondolod. Szívesen odaadnámn az ex Omegámat. AZ volt stabil autó. /továbbiakban tartsd szem elõtt, hogy vezettem már Smartot/
Akkor szerintem mindenképpen Lada. Igaz, hogy 10 év körül sok rozsdásodni kezd de ha kifogsz egy jó kockát vagy samarát aminek a motorja sincs leharcolva azzal lehet száguldozni is és ha valamit cserélni kell benne azt is jó áron megúszod. Tuti tipp újabb samaráknál, hogy mûszaki vizsga után kibaszod a katalizátort valamivel csökken a fogyasztás és dob a teljesítményen is. Bár a 200ért tényleg jól körbe kell nézned, hogy jót találj, de egy olyan 90-92-es évjáratra talán van esély.
Hmm...namost nem csak 50-el megy az...30-as kanyart vettem 70-el is már, de csak óvatosságból nem gyorsabban, mert nem belátható...ha tudnám hogy nem jön szembe semmi, menne jobban is...jó nem egy keményített ültetett golf, de az átlagautóknál télleg keményebb sokkal...és valóban...kátyús úton pattog...de nemcsak járhatatlanul kátyús utak vannak...:)
A másik meg, hogy ha könnyû attól miért sodródna jobban??? Gondolj már bele...nagyobb tömeg--->>> nagyobb tehetetlenség--->>> nagyobb sodródás...
Én 200 alatt nemis nagyon gondolkodnék nyugati autókban, mert ennyiért azok már nagyon le vannak harcolva. Inkább fél milla körüli összegért éri már meg ilyet venni. Inkább egy Kispolák vagy Trabant, vagy egy "jó" állapotban lévõ Lada.
Na van már megoldás a témára? (nem olvasok vissza 1200 hozzászólást :) )
Milyen autó kell a témaindítónak tulajdonképpen? Divatgönc ami jól mutat de nem megy, hogy virítani tudjon vele? Esetleg egy jó, megbízható kocsi ami még megy is és olcsó a fenntartása szervizelése?
Ha elõzõ akkor javaslok valami VW göncöt (1-es 2-es golf, ezek nagyon "menõk" mostanában a király csávóknál) igaz ezek többsége nem nagyon megy és majd szétesik ha 200 alatt odaadják. Ausztiából bontóból egész olcsón kapni hozzá alkatrészeket ha kicsit értesz a bütyköléséhez és meg tudod javítani magad. Ha itthon szervízelteted akkor már nem ilyen rózsás a helyzet.
Ha utóbbi akkor javasolnék egy 92 körüli Samarát ezerötöset. Olcsó a fenntartása, olcsók az alkatrészek, 75 lovas motorjával azért odabasz jópár kocsinak és nem is nagy étvágyú. Bár lehet kicsit több, mint 200 de nem sokkal. Persze nem olyan menõ, mint egy VW de el kell dönteni kinek mire kell.
Erre mintha válaszoltam volna tegnap, de most nem találom a hozzászólást, úgyhogy megismétlem.
"- kis súly --->>> igaz, tehát nem sodródik a kanyarban" - Pont a könnyû autók sodródnak, ráadásul a rövid tengelytáv még jócskán rátesz.
"- keskeny, ehhez képest magas --->>> nem igaz, 1515mm széles és 1549mm magas..." - Vagyis még magasabb is picivel mint amilyen széles? Egy átlagos autó is legalább 20-30 centivel szélesebb szokott lenni a magasságánál. Ez megint nem pozitívum a stabilitásnál.
"- kicsi, keskeny kerekek" --->>> elöl 145/65 R15-ös gumik, hátul 175/55R15-ös gumik...nem egy batár, de méretéhez megfelelõ..." - Minnél kisebb a kerék, annál jobban szív a kocsi az úthibáknál, attól függetlenül hogy a méret megfelelõ a kocsi méretéhez. Ehhez hozzávéve a kemény futómûvet és a kis súlyt, logikusan következik hogy nem tarthatja rendesen az úton a kerekeket egy átleg személyautóhoz képest. Városban biztos elmegy 50-nél, de egy autó rendesen menjen közúton is, ami jó eséllyel hullámos és kátyús is magyar viszonylatban. Kemény futómûvel kapcsolatban van tapasztalatom egy ültetett és keményített futómûves Golf GTI-vel. Hiába tudnék vele kényelmesen haladni 180-nal, ha az utak 90%-án ilyen tempónál már pattog a kocsi. Pedig az egy szélesebb, alacsonyabb és nehezebb autó, szélesebb gumikon. Mocskosul fekszi az utat, csak nem a magyarokat.
Nem vagyok milliomos, de ugye hogy simán annak néznél egy embert egy olyan sima 1.200.000 Ft-ért kapható '91-es Mazda MX akármiben? :)
Na, hát errõl beszéltem! Csajozós autó!! :)
Milyen milliomos? Ember! Nem olvasol? Összefoglalom amit ebben a topikban mondtam:
Hülyeség milliós autókról álmodni, mert átlagembernak egy Suzuki a max. Vagy valami, ami árában van. Az árában pedig nagyon fasza 10-15 éves luxus sportkocsik vannak. Elsõ autónál pedig nem számít szinte semmi, mert úgy is össze-vissza fogja az ember horzsolni, meg horpasztani. Ennyi.