az a baj, hogy ha kikapscolod a tûzfalat, szabad utat engedsz a vírusoknak. Kivéve, ha biztonságos, megbízható szerverrel létesítesz kapcsolatot. Fontos az is, hogy a kiszolgáló ne legyen kapcsolatban más hostokkal, ahonnan szintén fennáll a vírusfertõzés lehetõsége.
Ez a jövõ: Magyarország=öregekotthona! Úgyhogy nincs más dolgunk mint gyereket gyártani:) Igaz tavaly vagy az idén több gyerek született, de ez nem kárpótolja az elmúlt éveket. Ehhez nagyon sok kell, úgyhogy hajrá magyarok. Csak "gumimentesen":)
1percesei zsirok nagyon ;]]
igen idáig énis eljutottam, de gondolom valami olyasmi választ várnának ami ennél kicsit bõvebb :P
Hülyeség a kérdés. Örkény bármirõl tudna novellát írni, de a lényege vszínûleg ugyanaz lenne, mint az akkor írtaknak.
Információ
Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak elõtt. Mindössze kétfélét kérdeznek tõle: -- Merre vannak a Montex irodái? Erre így válaszol: -- Az elsõ emeleten, balra. A második kérdés így szól: -- Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó? Amire õ így felel: -- Második emelet, jobbra a második ajtó. Tizennégy év óta még sohase tévedett, mindenki megkapta a kellõ útbaigazítást. Egyszer történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések egyikét: -- Kérem szépen, merre van a Montex? Erre õ kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt: -- Mindnyájan a semmibõl jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe. A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették. Tényleg, nem olyan nagy eset.
Lenne 1 kérdésem Örkénnyel kapcsolatban. a Probléma a következõ: A felvételi tételsorban lenne 1 ilyen kérdés, hogy: MA milyen temáról írhatna örkény egypercest? rengeteget gondolkoztam rajta , de 1 éppkézláb ötletem sincs. plz help!
:O)))))))))))))8
HALÁLT OKOZÓ RÓSEJBNI
Özv. Kovács Lõrinczné óbudai nyugdíjas az este rósejbnit sütött vacsorára. Alighogy az elsõt megette, gyomrához kapott és meghalt. A boncolásnál a rósejbnin kívül egy csokor hóvirágot, egy OTP-kölcsönnel vásárolt KIJEV fényképezõgépet és a Rozsdatemetõ c. regényt találták meg az idõs asszony gyomrában. Az orvosok véleménye szerint ezek az oda nem való tárgyak is szerepet játszhattak Kovácsné szerencsétlen halálában.
megtaláltam a kedvencem!!!
ÖRKÉNY ISTVÁN
Sír
N e f J ó é j t l j a z e l a l vástól, mert amire sokszor oly elborzadva gondolsz, nem más, mint álmaid elcsöndesült örökkévalósága és új sejtszövetbe épülése tested egykor volt molekuláinak.
ÖRKÉNY ISTVÁN
Matematika
Beültek az Apostolokba. A kiváló fizikus egy pohár vermutra vágyott, Szilágyinak sörre volt gusztusa. Aztán mégis másképp alakultak a dolgok. Persze, a kiváló fizikus megmaradt a vermutjánál, mert a tudomány nem fér össze szeszélyes rögtönzésekkel, kósza ötletekkel; Szilágyi viszont, ez a haspók, ha ételt látott maga elõtt, nem ismert megállást. Elõbb csak öt pogácsát evett, álmodozva, oda se figyelve. Aztán észrevett egy tálcán egy diókrémtortát. A torta után még egy sört ivott, s közben felötlött benne — ami pedig elég valószínûtlenül hangzott —, hogy hátha van a konyhán marinírozott ponty. Ettõl, mondta, miután megeddegélte a pontyot, õ már úgyszólván jóllakott. Rendelt ugyan még egy húslevest finommetélttel és egy adag lencsét, némi füstölt hússal a tetején, de azt már csak majszolta, szemelgette. Utána nem evett semmit a világon; otthon, mondta, várja a meleg vacsora. Fizessünk, mondta a kiváló fizikusnak, mert a mama olyan, mint egy óramû, s ha õ csak öt percet késik a vacsoránál, már lesi a csengõt, ideges. Amit evett s ivott, Szilágyi mondta be a fizetõpincérnek; öt évre visszamenõen minden falat ételre emlékezett. A pincér, miután összeadta a számokat, letett egy cédulát az asztal sarkára. És azt mondta: — Tizenegy-húsz. A nagy fizikus már a zsebébe nyúlt volna, de útközben hirtelen megáll a keze. — Nem akarom önt megbántani — mondta, egy mentegetõzõ mosollyal. — De azt hiszem, ez csak tizenegy-tíz. A pincér gyorsan eltüntette a cédulát, el is pirult egy kicsit, s egy új számolócédulán újra összeszámlálta a számoszlopot. Aztán ránézett a nagy fizikusra, és így szólt: — Bocsánat. Ez bizony tizenegy-húsz. És letette az asztalra ezt a cédulát is. A kiváló fizikus persze oda se nézett. Kellett is õneki papír, ceruza! Naprendszerek, tejutak, kozmoszok úsztak az agyvelejében, de éppen ezért, szerényen és halkan, csak annyit mondott, hogy véleménye szerint a kedves fõúr összeadása téves. A helyes végösszeg: tizenegy-tíz… És hozzátette, az õ finom mosolyával: — Bocsásson meg, hogy vitatkozom. Én Albert Einstein vagyok. A fõpincér rámeredt. — Istenem — mondta, alig hallhatóan. Ó, hogy õ erre nem jött rá magától! Hiszen ez egy világhírû, jellegzetes arc! Hajlongva elhátrált a szomszéd asztalhoz, reszketõ kézzel meghegyezte a ceruzát, aztán elõvett egy nagyobb papirost, és szépen, kalligrafikusan újra egymás alá írta a számokat. Összeadta. Újra összeadta. Harmadszor is összeadta. Homlokát verejték lepte el. Aztán fölkelt, és rogyadozó térdekkel elment a sörözõ hátsó részébe. Odahívott még egy pincért és Fröhlich urat, a sörözõ tulajdonosát. Hatalmas kockákra osztott ívpapirosokat hoztak, és külön-külön elvégezték az összeadásokat. Utána összehajoltak, susogtak. — Mélyen tisztelt professzor úr — lépett oda Fröhlich úr. — Meg se merem mondani, ami a szívemet nyomja. A mi gyarló képességeink szerint a számla végösszege tizenegy-húsz. Ne tekintsék ezt részünkrõl kicsinyességnek, mi akkor lennénk a legboldogabbak, ha fizetés nélkül vendégül láthatnánk egy ilyen világnagyságot… A mi fõpincérünk azonban harminc éve mûködik a pályán, és mellesleg négygyermekes családapa. Õ ebbõl a tít fillérbõl presztízskérdést csinál. Einstein professzor megértõen bólintott. Egy szempillantásra behunyta a szemét, gondolatban végigfutott a számsoron, a vermuttól kezdve a lencsefõzelékig. Aztán sóhajtott. — Kedves barátaim — mondta. — Úgy ülök itt, mint egykor Galilei az egyházi bíróság elõtt. De mit tehetnék? A tudomány nem ismer presztízskérdést, és én — bár nincsenek gyermekeim — ugyanúgy szégyellném a tévedésemet, mint az igen tisztelt fõpincér úr az övét… Vagyis, ezt a vitás kérdést el kell dönteni. Fröhlich úr bólintott. — A sörözõ személyzetének is ez a véleménye. — Talán az itt a baj — folytatta tûnõdését a kiváló fizikus —, hogy mindnyájan túl vagyunk terhelve számokkal, és a feladat kicsi nekünk… Nincs véletlenül egy ember a közelben, aki nem végzett egyetemet, nem érettségizett, és épp csak hogy el tud végezni egy összeadást? Ilyen apró vitát csak törpék dönthetnek el. És minõ szerencse! Van az Apostoloknál egy süketnéma csapos. Odahívták. Leültették. A vermuttól a lencsefõzelékig elébe tették a számoszlopot. Szuszogott. Nyögött. Sóhajtozott. Izzadt. Húsz percig tartott, amíg elvégezte az összeadást. Átadta az eredményt Fröhlich úrnak. Fröhlich úr nem szólt semmit. Egy pillantást vetett az eredményre, s átadta az elsõ fizetõpincérnek, aki továbbította a másodiknak, aki némán letette a nagy fizikus elé. Albert Einstein felállt, leszámolta a pénzt, bõséges borravalóval megtetézve. És így szólt, a világ legszerényebb mosolyával: — Uraim! Albert Einstein tévedett. Isten velük. A személyzet sorfalat állt, és mélyen meghajolt a modern fizika úttörõje elõtt. Némán kisétáltak az étterembõl. Kint az utcán Albert Einstein — aki már nem mosolygott, sõt, nagyon gondterhelt arcot vágott — megkérdezte Szilágyitól: — Mi a véleményed errõl a dologról, barátom? — Nekem haza kell sietnem vacsorázni — mondta Szilágyi. — De azt hiszem, ezen a világon nem lehet segíteni.
m 1 perces novellákat ovlasgattam érettségi közbe(meg szabó lõrinct). Mert megfenyegettek, hogy aki ghamarabb beadja annak nemlesszjó. ;) KÉszlettem 1 óra alatt és elolvastam vagy 20 egypercest. Tényleg jók ;)
nem véletlenül nagy név Örkény... tesssék olvasgatni csak minden írását.
ÖRKÉNY ISTVÁN
NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVÕBE !
Nézzünk bizakodva a jövõbe! Körülbelül 110-115 év múlva, egy derûs nyári délutánon soron kívül megkondítják majd az ország valamennyi harangját! Sokan rá se hederítenek majd, pedig ez a csengés-bongás nagy változások elõhírnöke lesz. Visegrádon addigra fölépül a régi királyi palota, soha nem látott pompával, hatalmas termekkel és függõkertekkel. Az avatási szertartáson, mert ennek szól majd a harangzúgás, néhány aggastyánnak könnybe lábad a szeme. Nem csoda. Mert ez lesz az a perc, az a nagy, réges-régen várt perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria! Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a fõvárosa, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, amelyiknek négy vagy öt tenger mossa a partjait. Dunainak azért hívják majd, hogy megkülönböztessék a másiktól, az Alsó-rajnai Magyar Köztársaságtól. Ez utóbbit akkor sem magyarok lakják majd, hanem kopott ruházatú és elnyûtt alsó-rajnaiak, akik csak kabalából vették fel a magyar nevet.
Le sem lehet írni, milyen lesz akkor magyarnak lenni! Elég annyit mondani, hogy a „magyar" szó idõközben igévé válik, és minden civilizált nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal. Magyarni franciául annyit tesz majd: „Magamat jól leszopni." Spanyolul: „Utcán pénzt találni, érte lehajolni." Katalán nyelvjárásban: „Könnyedén hajolgatok, mióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam." Ha pedig valaki Londonban azt mondja majd: „Áj em going magyarni", ami azt jelenti: ..megyek magyarni", vagyis hogy: ahhoz a csinos hölgyhöz, aki ott áll a sarkon, odamegyek, megszólítom, belékarolok, hazaviszem - és itt egy csúnya szó következik...
Én magyarok, te magyarsz, õ magyarik (mert ikes lesz az ige) annyit tesz majd: „Ropogós kacsasültet eszem, eszel, eszik, idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin húzza a fülembe a »Csak egy kislány«-t!" „Anyuka! Mehetek magyarni? Magyarhatsz." Ez lettül annyit jelent majd, hogy a kisfiú a mamájától moziba ké-redzkedik, aki némi gondolkodás után elengedi, noha a filmet csak 18 éven felüliek látogathatják...
De hagyjuk a külföldet. Itthon is annyi mindent másképp fogunk hívni. Például a „vanília" helyett, amely külföldi eredetû, a „háború" jön divatba, amely eredeti jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászda fagylaltospultján ez a felirat lesz olvasható: Eper Puncs Háború Így fogunk élni! Addig, ezt a néhány évet, valahogy ki kell bírni.