Azt mondja a cikkíró:"Mióta a mozikban láttuk a Bolygó neve: Halál-t, azóta halvány gyanúperrel élünk minden egyes ügyben" hát szerintem ez annál is brutálisabb.
Azért csak nem hazudtolta meg önmagát az ID. A Doom3 sötét, zöld és barna. Hogy egy Radeon 7000-esen hogy néz ki, azt már nem is említem, hiszen speckó szerint ez kevés hozzá (valóban)...
Apró hiba a cikkben: a HUD ismertetésénél az nem fegyverzet, talán inkább Vért, vagy pajzs, vagy nevezzük aminek akarjuk, de fegyverhez az égadta világon semmi köze, mintahogy a vitalitásnak sincs a stamina-hoz.
Apró hiba a cikkben továbbá hogy a játék para szintje a Suffering vagy az Alien Vs Predator játékok szintjén messze nem hozza... Valamint ha már ennyire dícsérjük a grafikai motort meg a hangokat azért meg lehetne említeni hogy: A játékban található fizika gagyi...Az elenfelek max 5-6 féleképpen dõlnek ki és ezek közt nem 1 idióta póz van..Gyakran égbenyúló kezekkel,lábakkal..:) A minimális gépigény is hagy némi kívánnivalót maga után mert egy 1.5-re húzott tuacerkán gef4ti-al high-on 1024-ben szépen fut a prog ajtónyitásoknál néha swappal és ritka helyeken apróbb szaggatással... A sokat emlegetett fény árnyék hatásokat sem tudom forradalmiként említeni a thief3 vagy akár a Silent hill 3 után...Vannak azokhoz képest extrák a fényárnyékban de vannak alulmaradások is (például tükörbe lámpával világítás)... HJa és ami a cikkíró szerint nagy ötlet a zseblámpa a játékban idegesítõ kellékként lép fel mivel kommandósunk nem bír egy zseblámpát és egy pisztolyt egyszerre tartani...Vagy a fegyverünk van elõl vagy a lámpa...Totál sötét helyen vagy a lámpával püföljük az ellenfelet vagy elrakva a lámpát összevissza lövöldözünk... A mesterésges intelligencia is hagy kívánnivalót maga után elég erõsen..Az ellenfél a fedezékbõl tüzelés fogalmát ismeri mást nemnagyon...Ha elbujunk elõjön befut elénk és kb 5 mp-es habozás után hajlandó lõni NORMAL játékfokozaton... Szóval akárhogyis annyira nem lett ez a játék egetverõ durranás...Kétségkívül most trónrakerült letaszítva a farcry-t (bár ott az MI a hatalmas terep a jármûvek azért erõsen ottvannak) de a HL2 annak idején állítólag ellopott beta-ja ennél MÁR többet mutatott fizikában és az emberek grafikájában + mi-ben....Valamint a Stalker is jön...Szóval valószínüleg ez nem lesz hosszú trónon ücsörgés:)
Még egy kis hiba, hogy az inventory-ban van scroll gomb... egész pontosan 12 fegyver van a zseblámpát is beleszámolva...
Lopott hl2 béta szarrá volt scriptelve, ez párszor már elhangzott, stalkert meg 2005 elõtt ne is várd.
Nekem Geforce2-õvel megy , normálisan fut amíg be nem érek egy másik szobába vagy helyre , elkezd tölteni utánna megy simán , de ugyanez elõrõl kezdve mindíg.Kéne még 256 ram a gépembe.Amúgy is alapból 256 van benne.
A képernyõfotók elég sötétek lettek, jó lett volna, ha villany fel lett volna kapcsolva :)
Hát, kb egy orát toltan, oszt uninstall.... Szerintem az év égése lesz.Sötét, alig látni valamit,béna mozgás,ellenfelek tök gagyi, hörgés, totyogás:)))lámpa ökörség..nem lehet használni. A sebzés: a gépfegyverrel fél tár kell, a pisztollyal elég 3..:)))))gyenge.. baromi jo a kép, meg a hang..de semmi több...ennél még a painkiller is jobb :))))
Ahhoz képest hogy milyen brutál fizikáról beszéltek...
Nekem ez akkor is tetszik. He Wing amint szólsz, hogy meg tudod szerezni viszem a 3 CD-t
áá Skyline te írtad akkor a doom3 forumba is a 6-7 féle fölborulást:))) igaz, hogy érdekesen tudnak esni, de attól még rongybabák. picit meglövöldözöd és rájössz.. az elemlámpa meg annyira nem zavaró. ilyen és kész. végülis ez csak játék. nekem így jobban be is jön, hogy csak lámpázni lehet. más para úgyse nagyon van benne. így legalább odébb lehet ugrani míg stukerre váltok. de egyébként nekem se tetszik annyira. egy idõ után már nagyon egyhangúvá válik:( néha nyomogatom, majd egyszer végig is viszem, de messze nem ez a legfõbb dolog ami miatt a gép elé ülök. ami a brutál fizikát illetti, én is olyasmit vártam volna legalább a beharangozások alapján, hogy ha pl akár robbantok egyet, akkor elszáll ez-az vagy meghajlik a vasajtó vagy mit tom én. ez ami benne van, nem nagy cucc.
Ezzel 1etértek, és hozzátenném : Mi a faszért csak IMP(az a basz szörny, ami piros tûzgolyót lõ ki) van egy csomó? Kurvára idegesítõ, rengeteg van belõle, pedig van más egyéb is. Például lehetne több pók, ami settenkedik utánad... Ezenkívül ami idegesít, hogy láncfûrésszel nekimegyek egy dobznak, és szikrázik. Hát vicces. A Painkiller ebben is jobb volt. A textúráról ne is beszéljünk. Maga a Doom3 motor elmegy sztem (persze ha lesz hozzá normális fizika), de ez a gém nem lett vmi jó. A silent hill félelmetesebb, hangulatosabb. Amúgy sztem egy csomó ötlet lopva van : ezek a csúszó-mászó izék a falon (S.H.), hátadmõgételeportáló szörnyek (Half-Life), stb... Ui : Mé nincs a fegyvereknben másodlagos tüzelési mód?
Nem hiszem, hogy Karmakk ennyire képes csak 4 év alatt. Egy csomó jó ötlet lenne még. Reméljül lesz hozzá pár fasza mod, és akkor nem kell uninstall. Persze egyzser megéri végignyomni.
Én pl azt hiányolom hogy nem robbannak fel az ellenségek ha belelovok raksival. Vagy lehetne többféle elünése a szörnyeknek. Ne csak elégjenek...
szvsz a játék jó, 1 végigjátszást megér. Szerintem nem állok neki megint . A multija meg pocsék.
"hátadmõgételeportáló szörnyek"
Ez spec szar példa... HL elõtt is volt fps, aohol mögötted jelent meg a monszter, miután átmentél egy triggeren, és nekem nagy hirtelen a legelsõ ami ilyen eszembe jut az a doom1 ...
Tegnap szereztem meg a jatekot.. ell kesztem jatszani egy haver ult melletem..ell jutok egy reszhez, ahol egy halot zombi van...de hopa...mi.....hatra ugrom, egy reflexbol, veletlenul meg nyomtam a haveremet is a job oldalomon, szegeny hatra eset, o is halalra ijedve, persze vilam gyorsan a halot katona zombi eletre kelt... a grafikaja gyonjoru , erzodik a fem textura, a hangok ijesztoek, a szornyek szornyen gyonjoruek.. A LEGENDA ELETRE KELLT!!!
doom 3 a doom 1 remake je, tehat nem akart lenni egy komplex rpg s, storys jatek.. nem akart lenni egy splinter cell komplex story.. nem a doom 3 akcio, felelem , adrenalin, klausztrofobias erzelem, es hihetetlenul gyopnjoru grafika..sokkal szeb mint a far cry spriteos fu szalokbol allo pajaji, meg a kis komandos kis emberek jarta bahamai szigetek.. a DOom ot csak azok jatszak akik Szeretik a doom stilust... AKCIO SZEPSEG ADRENALIN ... egy szo mint szaz.. KIBASZOTUL JOOO! de ez mar ket szo
Nem úgy értem... A teleport. A half lifeban ugyan ez volt : Átteleportálódtak szörnyek egy más világból.
Szerintem a zseblámpa nagy ötlet, muszáj volt jobbclickre venni a gyakoriság miatt. Tény, hogy a bejárható tér elég lineáris, de a hangulat nagyon ott van. A datapad-okból gyûjthetõ infók, lassan felépülõ jelenetek, nyomasztó környezet: az egész leginkább egy interaktív film. Nem ad túl nagy interaktivitást, viszont sokkal közelebb hozza a félelmet és rettegést, amik a mai hent filmekben inkább már kínosan viccesek, netántán szánalmasak. Az Alien-1 analógia szerintem ott van, igazi psycho :).
szerintem ez a negatív kritika tökéletesen várható volt az id nem a játékból fogja betegre keresni magát, hanem a motor eladásából, de muszáj volt készíteniük egy "technológiai demónak" beillõ rövidke kis játékot, hogy prezentálják a technika képességeit, és azt mondhassák hogy "megveszed a technológiát, ráraksz mindenféle saját texturát, kreálsz egy háttértörténetet és máris van egy tuti sikeres játékod"
az igazán jók az erre épülõ játékok lesznek majd - jövõ karácsonyra...
Hát olyan konfiggal, mint ami neked van (hozzászólásod végén olvastam) valószínûleg csámcsogva és nagyokat cuppantgatva vártam volna a Doom 3-at :)
Mondd meg merre lax és megyek rabolni. Ez tényleg a te konfigod, vagy csak vágyálom?
Páncélzat-ra gondoltam én is. Szerencsére a páncélzat a fegyverzet része, így nem túl zavaró a dolog. Ha "tükrös ladik"-nak neveztem volna, biztosan mindenki félreértette volna.
(Az elõbbi három ismételt hozzászólás az Opera miatt van. Nem müxik rendesen, ha választ nyomok.)
Van jó néhány balgaság a cikkben, de ne kritizáljuk... merészség volt d3-as cikket írni, elõbb mélyebben kellet volna tanulmányozni a szóban forgó tárgy részleteit. :D
Sajnos ez egy eléggé gyenge cikk a D3-ról... Kár, hogy nem vártak meg engem, de a D3 fórumban mindenképpen kifejtem a véleményemet a játékról és sokkal részletesebben, mint ahogy itt le van írva. Nagyon mû a megfogalmazás, és nem sok tapasztalat érzõdik a szerzõben, hogy hogyan is kellene úgy megírni egy játékcikket, ahogy azt meg kell.
Legalább hamar megcsinálta, más játékokról cikk az sg-n, csak hetek múlva jelennek meg. És sok olyan játékról, ami nagyon ott van nem is készült egyetlen cikk sem(Far Cry, UT2004).
Azért elég sok hiba van a cikkben. Említést sem tesz pl. a gépágyúról vagy a plazmafegyverrõl a fegyvereknél. Az a kutya szerû izé sem biotechnikai vívmány hanem egy robot. Szidják is eleget, mennyire nem megbízható. Ráadásul a fordítások sem vmi tökéletesek (bár lehet csak rosszul emlékezett a cikkíró, pl nem nekünk javasolja hogy húzzunk el a padon ülõ fickó hanem inkább magának mondja, hogy le kéne lépni), es az a cégnév fordítás is fájt.
Kis Cat.. a doom engine ingyenes lesz tehat...2. a jatek ijesztoen Jo..de mint barmi, nem tokeletes..az egyetlen hibaja az hogy elhuztak evekig, es ezert is sokan fell vannak haborodva es csak a hibakat keresik... Cat...hm...maragy a barby babaknal :P
Mi a francról beszélsz Te? Az id mindig is az engine licenszelésbõl élt. Lásd a csomó Q3 engine-vel készült gamékat! (Medal of Honor, Call of duty...) Még hogy a Doom3 engine ingyenes lesz! LOL (max majd 5-6 év múlva letöltheted a forráskódot)
A cikk alapból jól van megírva, attól a pár fordítási hibától el lehet tekinteni. Én nem játszottam még vele, ezért fel sem tûntek.
looooááál nem elég hogy istentelenül szar, hányinger a helyesírásod, még ilyen hülyeségeket is írsz:DDD te dobozban éltél eddig a világtól elzárva? sok a lemaradásod minden téren
A Doom 1 bol , a doom 2 bol, a quake 3 bol volt csomo nzresege.. A quake 3 engine INGyENES , a Doom 3 engine is INGYENES LESZ TE HUJE SPIR!!!!!!!!!!!!!!!!!!! a source code a half life 2 nek is ingyenes lesz.. Hogy nyert penzt az ID au engine eladasabol???+ mejk bojgon elsz?????
So, i could easiley write in plain and simple english, i just don`t think much dumb assses like you could understand. Don`t pick on me because of my writing, pick on what i write. I can write in more languages then sheep you have ,you dumb ass no reasons to tell wanna be. Pick on what i write instead of picking of how i write..idiot. Forditas: Vedd be...ez hejesen volt irva? ha nem lattad volna jol, itt nem magyar oran vagyunk, hanem a doom 3 foruman, tehat a doom 3 rol irjal, ne masoknak a hejes irasat fikazad. Fejebb le irtam angolul..hatha erted, bar kotve hiszem, az inkulturad mar innen erzodik. Tehat, ha nem tudsz mit mondani a jatekrol, fogalmad sincs rola.. kusoj.. eszt erted? vagy roszul irtam? irjam le meg hat nyelven? a gyasz vinne el az ijen idegesito fikazos punci feju faszkalapokat mint te, magyaran mondva.
Felõlem angolul is írhatod, akkor is hülyeséget mondasz... Q3 engine kurvára NEM ingyenes, de felõlem azt gondolsz amit akarsz, hozzád hasonló primkó állattal nem állok le vitázni. (egyébként nem assses hanem asses, ha már ennyire odavagy a fene nagy angoltudásodra... )
Aztán kattints szépen a "Technology Licensing Program" linkre, ahol szép angolsággal (neked biztos nem fog gondot okozni, mert mint alant láthattuk, ebben profi vagy) tövirõl hegyire elmagyarázzák a különbözõ engine-jeik licenszelési feltételeit. Kellemes mûvelõdést!
(A Q1 és Q2 engine valóban GPL licenszes, de a Q3 NEM!)
He? A Doom1 Doom2 forrása ingyenes, a Quake1 is, meg a Quake 2 DEMO forrása is megvan .NET tutorial-ként. De! Nehánymá a legújabb technológiákat ingyen osztogassák. Ha a HL2 forrása szabad lesz, akkor miért volt az a nagy para mikor ellopták? Francokat. Ezekbõl fog bejönni a nagy zsé a kiadóknak, nem is a játékból.
Idõvel (ha már annyira elavul) talán free lesz a Q3. Addig nem adnak semmit ingyen, míg pénzt lehet kicsavarni belõle.
gyáhh:D nem tudsz helyesen írni, hiába erölködsz. amit te jónak gondolsz, az se heLYes.. az angol "tudásoddal" (ha egyáltalán te dobtad össze) meg hiába villogsz, attól még szerencsétlen vagy:) és a spR által adott linket tényleg érdemes lenne nézegetned.
Sajna ez a játék ugy ahogy van el lett b.va, mai szemmel ez egy nagy 0, az ösrégi Halo odaveri grafikában,AI-ban egyaránt.. sajnálom hogy néhány gamer-t csupán a névvel meg a marketinggel igy át lehetett verni hogy a szemének se hisz, csak védi ezt a szutykot mint egy anyatigris, de majd talán oszlik a köd a fejekben...
Ilyen fizikával egy ennyire hypeolt játékot kiadni, jó lett volna ha a nagy fejlesztésben kicsit körülnéztek volna a piacon, /akár konzolokon, Psi Ops, Riddick/ hogy ma egy játéknak miket kell tudnia kb, és nem saját óriásira növelt egojukat fényezve kiadni ezt.
Nemtom ki mit mond de én a képek alapján szerintem a farcry szebb.. marmint a kidolgozas, karakterek stb.. de azé megszerzem ha nemlehet megvenni neki honnan van meg?:P
A játékot kipróbáltam egy GeForce 2-vel is - igen, jól olvastad, GeForce 2 - és még úgy is nagyon szép volt
anyád...
Bárki bármit mond a Far Cry nem szebb hanem más... a Fra Cry-ban nincs meg a Dúm Hangulat...
A közeli texturák szebbek a Haloban, /még xboxon is/ nincsenek elmosott pixelek mint a Doom3 nál,/igaz a belsö terek egyszerübbek, viszont nagy külsök vannak, és akkor meg a karaktarek és a tárgyak fizikájárol nem is beszéltünk, mert az is mintha kicsit jobb lenne ott. Ill. itt gyakorlatilag nincs.../ az hogy egy doboz, meg néha egy szék odébblökhetö, meg néhány ellenségnek majdnem rongybaba összeesése nem tekinthetö annak, még ezt is megsporolták az elégés megoldással, meg szétfröccsentéssel/.
épp az elött instaláltam és egy fél órát játszottam, a hangulat fantasztikus. nem akarok többet irni, mert nem szoktam játszani, de ezt ki kellett próbálnom, mert nem mindennapi dolog :) csak azért a kisebb monitoron kellett játszanom, mert a nagyobb felbontása túl nagy, downscalingban (LCD) meg szemét a kép.
Ízlések és pofonok. Azért egy egy AvP3-at elviselnék ezzel a "korántsem meggyõzõ motorral".
Akkor ne nézz el a hardwiredre :) Azt a hypeot, ami ott megy :))) Csak azt nem tudom, miért tartott ezt ennyi ideig megcsinálni.
Ez meg azért már túlzás: John Carmack: "Büszke vagyok a Doom 3-ra. Úgy gondolom ez a legjobb játék, amit eddig csináltunk és minden várakozásomat felülmúlta. Tudom, hogy ez elég közhelyesen hangzik, de ez az igazság. Amikor a technológiát elkészítettem, volt egy elképzelésem, hogy mi is fog kisülni belõle, de az eredmény sokkal jobb lett, mint amire számítottam." (hardwired)
A cikk megírásakor csupán nyolc óra játék volt mögöttem. Elsõsorban az vezérelt, hogy minél elõbb valamiféle benyomást, tapasztalatot adjak át azoknak, akik a játékot nagyon várták - pl. én is.
Nem lehetett egy olyan volumenû cikket írni, mint amit két-háromszori végigjátszás után ír az ember. Azt gondolom azonban, hogy a Doom 3 hangulatát sikerült azért megéreznem és a játék megítélése nem fog gyökeresen megváltozni az elkövetkezendõ hetekben.
Hát a fickó azt mondja valóban, hogy el szeretne menni, de mivel nekünk mondja, ezért azt gondoltam, hogy azt sugallja, mi is húzzunk el. Hiszen miért mondanan valaki ilyesmit nekünk?
Én szívesen lefordítok mindent magyarra, hiszen angol nem világnyelv, csak sokan azt gondolják hogy az. Franciáról is azt gondolták 150 éve, hogy lehetetlen, hogy ne terjedjen el az egész világon...
I found some grammatical errors in your English as well. I think if somebody is sharing his opinion on a public forum, that is the least he pays a little attention on what he writes. The forum is honoured, if you reread the text you typed and correct it. Best - awender
Egyet biztosan állíthatok! Rockk "barátunk" jobban tud angolul, mint magyarul. Légyszives innentõl angolul szólj hozzá, ha szabadna kérnem! Láthatóan az neked még mindig jobban megy :)
Neked tán van vmi meggyõzõ egy igen nagy gépigényû, elég gyenge fizikát felmutató motorra ami a szûk terek megjelenítésén kívül másra nem alkalmas (gondolj már bele ha szûk térben ilyen a gépigény akkor milyen lenne egy nagy nyílt terep megjelenítése) ráadásul azt a bizonyos fény árnyék játékot sem nevezném már annyira forradalminak a thief3 vagy a silent hill után...Vannak benne új dolgok de forradalminak azért nem forradalmi (az árnyék továbbra sem árnyék hanem fekete,elhalványuló textúra,stb)... Ami engem a grafiban megfogott az tulkép a karakterek kidolgozása ami szép...De kb ennyi... Se ultrapara hangulat (pedig hogy ondogatták hogy Clive Barker a hangulatfelelõs--> a játék sehogy sem hozza az undying szintü feszültséget), és a játékmenetet sem nevezném valami változatosnak pedig ha jólemléxem mentek olyan regék is hogy hátulról csinálják a progit hogy nelegyen monoton....Pedig kissé az lett:) No mind1 nem fikázom tény hogy most a trónon csücsül de ha jön hl2 akkor ezt szépen lesöpri aztán jön stalker ami valszeg hl2-t söpri le...Kiderül.. Amúgy továbbra is azt mondom a zseblámpa nem új dolog és ha annyira doom feelinget akartak hogy nincs MI csak jönnek ezrével és a sötét a lényeg ezé nemlehet ecerre elemlámpázni akkor kérdem én: Minek annyi mi hogy a kommandósok fedezékbõl lõjjenek (ez az össz MI) és miért nem fogy ki az elem a lámpából ha annyira feszültséget akartak meg doom hangulatot:) Amúgy az a jó hogy nem csalódtam a progiban kb ezt vártam elötte is irogattam AvsP szintü parát nemfog hozni a grafika széplesz de fényárnyék amire hegyezik nem egetrengetõ....Egyedül a fizika az aminél többre számítottam az alfából mentek a híresztelések hogy mekkora komoly ahogy legurul az elen a lépcsõn...HJa...Mostmeg elfexik rajta mint egy deszkalap:) Rongybaba van? Nos elmondom ha észrevetted volna az ellenfél maximum 5-6 féleképpen tud elterülni és ha ilyenkor belelõsz akkor ezek közül a pozíciók közül vesz fel mindig egyet:)
attól még ez a játék MAGASAN a legjobb a mostanában megjelent játékok közül. Kicsit késõbb jöjjen majd az újak, biztos lesznek jobb dolgok bennük, de ez MOST ITT VAN. Nam majd jövõre + utána.... Persze, dolgoznak majd még egy évet, és jobb lesz a STALKER. lehet. de most mi ezzel játszunk és tök hangulatos. Mi a f*szért kell fujjogni? nem kell játszani, várjátok meg a STALKER-t. ennyi
Hát azért a painkillerben sincs valami húdefasza MI. Ott is csak jönnek és ki kell nyírni õket szép sorjában.
A Doom 3 eleve a marson játsszódik, akkor meg miért lenne benne külsõ terep, a marson nincs semmi, csak piros sziklák. Hmmm... Habár ha jobban meggondolom, akkor meglehetett volna oldani egy ûrruhával, és csinálhattak volna bele egy kis alacsony gravitációt.
A magasan a legjobb maximum a grafikára lehetne igaz de ottvan például a far cry amiben az MI messze jobb volt ennél használható jármûvek frankó játékmenet....Ottvan a Suffering aminek a parahangulata szinte a legjobb eddig... És ittvan a doom ami a grafikájával üthet meg a hangeffektekkel mással nem... Se a sztori se az mi se a fizika se a játékmenet nem egekbevágó...totál átlagos... Nem fujjolom végigtolom mert egyfajta hangulata van,csak azt mondom hogy annyira dicsõíteni nemtom miért kell...
Nem az a baj hogy nincs a doom3ban külsõ rész...ezt azért senki se rója fel egy proginak fõleg ami horrorhangulatot akar árasztani és bezártságérzetet...:) A gond az hgy ez a grafikus motor külsõ terek megjelenítésére gyakorlatilag alkalmatlan ha azt vesszük hogy a belsõ tereknél milyen gépkövetelménye van... Amúgy tény ez a motor horrorporgiknak kiválló motor lenne AlienvsPreda-nak is...De más stílusu (például akciós) játékoknak nem...
Látom nehéz megérteni: Nem rossz a játék végig is viszem mert azért van hangulat meg minden csak azt mondom hogy semmi értelme az egekbe magasztalni mert van benne jócskán hiba...
"Nos elmondom ha észrevetted volna az ellenfél maximum 5-6 féleképpen tud elterülni"
Látom mindig ezen "lovagolsz". Miután telepumpáltad az ellent ólommal nem mind1, hogy 5-6 vagy 12 féleképpen terül el?! Ja, igen akkor + az lenne a probléma.
"ha azt vesszük hogy a belsõ tereknél milyen gépkövetelménye van..."
Érdekes nekem egy mezei Athlon XP 1700+ ,512 MB RAM és egy 9600XT-vel 800x600 H beállítással gond nélkül megy.