DOOM 3

DOOM 3

2004. augusztus 5. 15:32, Csütörtök


Kiadó: Activision
Fejlesztő: id Software
Honlap

Hasonló játékok: DOOM sorozat
Kategória: FPS

A műfajteremtő DOOM harmadik része valószínűleg az egyik legnagyobb várakozással várt játék a történelemben. Minden bizonnyal nemcsak a játékosokra lesz nagy hatással, hanem az IT iparra is, hiszen milliók fogják a gépüket fejleszteni, hogy a játék megfelelő sebességgel és felbontásban fusson.

Az elmúlt négy év során rendkívül kis mennyiségű információt szivárogtatott ki az Id Software. Az egyetlen biztos pont John Carmack volt, amit biztosan tudtunk tőle az az, hogy a Doom 3 talán újabb korszakot nyit meg. Egy pályatervező amatőr, Tim Willits szintén stabil pontnak számított. Tim az eredeti Doom játékhoz kezdett el pályákat fejleszteni, melyeket közzétett az interneten. A fiatal és tehetséges amatőrre Carmack is felfigyelt, majd kinevezte a Doom 3 pályatervező csapatának vezetőjévé. Érdekes a kontraszt egyébként, hiszen a Doom első részének kibocsátásakor 1993-ban a minél nagyobb publicitásra helyezték a hangsúlyt. Ráadásul az első rész még shareware-ként látott napvilágot. Hiába, változnak az idők.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A játék megjelenése azonban nagyban hasonlít elődjéhez, hiszen az Interneten bárki letölthette a játékgyártó cégtől kiszivárgott verziót. Ez az Európában és főleg Magyarországon élő játékosoknak rendkívül kedvező fejlemény volt, hiszen a törvényes utat betartva a játékkal csak hetekkel később lehetett volna játszani. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy a játék bár így nagyobb tömegekhez jutott el, a cég vesztesége azonban minimális lesz, hiszen akik a játékot megszeretik, egészen biztosan szeretnék a polcukon is látni.

Installálás

A Doom 3 három CD-n érkezett, de nem ezért a jelölik hármassal a játékot. Természetesen a játékot csak tizenhét éven felülieknek szánják, de ez Magyarországon senkit nem fog meggátolni abban, hogy nyolcéveseknek eladják. A lemezek behelyezése közben a játékost már a játékból vett képek riogatják. Nagy mellénnyel álltam hozzá a telepítésnek, bár bizonyos fokú baljós előérzetem azért akadt. A grafikus motorral kapcsolatos napvilágot látott híresztelések olyan fokú fény és textúraeffekteket ígértek, hogy a minimális gépigény - melyet a dokumentáció tartalmaz - több mint gyanús volt.

Tehát lássuk a medvét:
  • Windows 2000 vagy XP
  • Pentium 4 1.5 GHz vagy Athlon XP 1500+
  • 384MB RAM
  • 8x-os CD-ROM a legújabb meghajtókkal
  • 2.2 GB tömörítetlen merevlemez-terület és további 400 MB Windows swap
  • 100%-osan DirectX 9.0b kompatibilis 16 bites hangkártya legújabb meghajtókkal
  • 100%-osan Windows2000/XP kompatibilis egér, billentyűzet legújabb meghajtókkal
  • DirectX 9.0b (telepítőlemezen rajta van)
  • 3D-s hardveres gyorsító kártya - 100%-osan kompatibilis a DirectX 9.0b-vel és legalább 64MB RAM

    Az alábbi kártyákat támogatja: ATI Radeon 8500, ATI Radeon 9000, ATI Radeon 9200, ATI Radeon 9500, ATI Radeon 9600, ATI Radeon 9700, ATI Radeon 9800, minden Nvidia GeForce 3/Ti, minden Nvidia GeForce 4MX, minden Nvidia GeForce 4/Ti, minden Nvidia GeForce FX, Nvidia GeForce 6800. Az ajánlott konfiguráció legalább 2 Ghz Pentium 4 vagy AMD Athlon 2500+, 512 MB memória és Radeon 9700 vagy nVidia Geforce4 ti4600 vagy jobb. Az ideális gép 3 Ghz-es Pentium 4-es vagy AMD Athlon 64 3000+, 1 GB memória, nVidia 6800 vagy ATI X800XT. Az elmondottakból látszik, hogy valószínűleg sokaknál kezd körvonalazódni a karácsonyi bevásárlás vagy a sulinetes beszerzés.

    Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

    Küldetésünk tengerészgyalogosként kezdjük, hiszen mindenki tudja, hogy a legkeményebb fickók a világon az amerikai tengerészgyalogosok. Röviddel szolgálatra jelentkezésünk után egy szinte mindent elborító gigantikus démoninvázió veszi kezdetét a marsi kutatóbázison, melyet a Marsi Lég és Űrtársasági Unió (UAC) vezet. Az első támadást néhány szerencséssel együtt túléljük, majd a lehető legnagyobb és legszélesebb fegyverarzenállal meg kell akadályoznunk, hogy a gonosz démonok szétszéledjenek mindenfelé. Mi leszünk az egyetlen, aki a pokol katonái és drága bolygónk, a Föld közé állhat. Az őrt állás közben mindenképpen ki kell derítenünk, hogy mi is történt. Mióta a mozikban láttuk a "Bolygó neve: Halál"-t, azóta halvány gyanúperrel élünk minden egyes ügyben, melyben valamilyen nagy társaság is szerepet vállal.


     [1] 2 3 4 5  Következő oldal >>


  • Listázás a fórumban 
    Adatvédelmi beállítások