A Thief egy nem volt hosszú, ez igaz - de nekem így is kb 30 óra volt, mert én olyan dolgokat is megtaláltam, felkutattam benne, amit Te nagy valószínûséggel nem. Hosszabb ideig, több mindent élvezhettem már egy ilyen, relatíve rövid játékban is, mint Te :)
Egyébként a te ízlésed a szerencsésebb, mert a piac egyre inkább tele van rövid, egy délután végignyomható játékokkal, míg a tartalmas, sok munkát igénylõ játékok kiveszõben vannak :((
DB
semminek nem mondtam ellent
netto, brutto értelmezése meg középiskolás tananyag ha jól tudom, illene nem fennakadni rajta
én nem vagyok a végigrohanás híve, de egyik kedvencemet a Thief-et egy nap + egy este alatt nyomtam végig megszakítás nélkül elsõre, annyira lekötött
és mégis nagyon jó élmény volt, kellemes emlék maradt, és kibérelt egy dobogós helyet a toplistámon
ezt azért írom, mert bizonyítja, hogy a rövid (12 óra volt) de profi sztori leragaszt a gép elé és nem akkor nyújt nagy élményt, ha fél évig pöcsörészel vele
Bruttó, nettó... Hagyjuk már ezeket a baromságokat!
"nettó meg bruttó"... nohát ennek már tényleg semmi értelme :))) Nem baj, a lényeg hogy arra vigyázz, hogy ha az ellentmondás ellentmondásának mondasz ellent, akkor annak már nem mondj ellent, mert akkor ugyanazt állítod :))
DB
pont azt magyarázom, hogy nettóban igen rövid lehet, persze bruttóban elsõ végigjátszásra a sokszorosa, mint minden játéknál
mellesleg azt mondtam, hogy NEKEM túl hosszú volt, a vége elõtt mindig elvesztettem a motivációt, háromból nullaszor sikerült kibírni a végéig
"Az elsõre vannak adatok, a másodikat te kepzeled csak"
Valóban tippelek, de ha kicsit belegondolunk, és adunk egy laza 10000 fõt a mai moddereknek, akkor ha CSAK 20000 ember próbálta ki a játékot (ami elég vicces lenne, gondolom, milliókban kell számolni), akkor is a fele maradt meg. Nyilván az aktív játékosok nem 10000-en vannak, hanem sokkal többen, de õket sem a sztori ragasztja a játék elé... A freedom meg ugyanúgy jelen lesz itt is, vagyis ilyen szempontból senki nem jár roszul.
Na és akkor a Morrowind egy CD-je? :))
A HalfLife-ot nem tudom elképzelni, hogy valaki egy du. végignyomja cheat nélkül. Ha mégis megtette, az kb. olyan mint az idióta timedemo-k. Az égadta világon semmi értelme. A pénzéhes kiadós ideális alanya: napi két játékot fogyasztó, aki a játékba bevitt munkából, kreativitásból, ötleketbõl gyakorlatilag semmit nem lát, viszont költi a pénzét (vagy apuét) rogyásig. Mint a kövér gyerek, aki 2 tábla csokit 1 perc alatt benyom. Éljen a konzumidiotizmus!! És tetszik, vagy sem, ez utóbbira rímel a Bethesda ominózus mondata is, ami nekem nem tetszik, és ami megijesztett.
figyeljetek, én nem akarok veszekedni, unom már, de csak abból indulok ki, amit a Bethesda állít
és ha õk azt állítják, hogy a többség rövidebb történetet akar, akkor ez nyilván így van, legalábbis azokra vonatkoztatva, akik megvették a játékot (én sem adnék a warezolók véleményére)
ha KURVAJÓ a sztori, akkor legyen KURVA HOSSZÚ, ezt aláírom, de a Morrowind alapján erre nem sok esélyt látok, és nyilván õk sem, ezért döntöttek a rövidítés mellett
ne engem szidjatok, nem én döntöttem így, csak megpróbálom a problémát minden szemszögbõl megnézni
A Deus Ex tényleg baromi hosszú volt! Iszonyat sokáig nyomattam. A végén meg már csak röhögtem, hogy ez mind 1 CD-ben van. :-D
A Deus Ex nálam nem FPS... hanem maga A Játék :)) természetesen sokkal jobban szeretem a HL-nél, az elõbbi példában direkt vegytiszta FPS-t választottam. A DX is _nagyon_ hosszú volt a mai "gyártsukleanyolcadikrókabõrtamitkétnapalattvégignyomacsóriésjöhetakilencedik" típusú lehúzós kiadók (pusztulj Eidos!!!) szemével nézve. Iszonyatos jó, nagyon hosszú sztori, amit nemigen hagyott félbe senki (egy William Gibson könyvet sem lehet abbahagyni ugyebár...), és ahol egy minimális szabadság is volt.
Tehát bizonyítottuk, hogy csak azért egy igazán jó történetû játékot nem hagy félbe az ember, mert hosszú. Én eddig is ezt állítottam mindössze. A Morro alapsztorija nem egy nagy durranás, rövid is, de én azt mondanám, hogy nem is maga a szabadság hívatott ezt kompenzálni, hanem maga a VILÁG - így, csupa nagybetûvel. Az elõbb írtam, hogy a guildek, a politika, a mítológia, a családok, a vallások, a frakciók..... ha az Oblivionben tényleg full élõ NPC-k lesznek, akkor sokmindent el fogok neki nézni - még egy rövid fõsztorit is :)))
a HL is egy napos játék, egyszer a szemem elõtt nyomta végig egy haverom (és sajnos 3x futottam neki, de sosem jutottam el a végéig, viszont az OPFORCE pont ideális volt)
Ez igaz. Én valahogy a Gothicban is nagyobb szabadságot éreztem mint a Morrowindben, pedig közel sem volt akkora terep, de ott tényleg volt értelme a szabadságomnak.
kb. olyan, mintha bezárnának egy kurva nagy üres hangárba egy csomó krumplival, és közölnék, hogy na azt csinálsz, amit akarsz, van elég krumplid....
mint már korábban kitárgyaltuk, VANNAK olyan játékok, ahol ez sokkal jobban meg van csinálva, még a POTC is, ahol ugyan nem nézhetsz meg minden banáncserjét közelrõl, de VAN értelme saját sztoriba kezdeni, mert nem ugyanazzal találkozol mindenhol
Mellesleg: szerinted a Kotor nem volt túl hosszú, a 60+ óra játékmenettel? A Morrowind fõszála még a Tribunallal együtt sincs ennyi. Ezek szerint mégis lehet sikeres egy hosszú alaptörténetû RPG.
Vagy még jobb: szerintetek melyik minden idõk legjöbb FPS-e? Szerintem a Half-Life. Miért? Többek között mert az elsõ FPS volt aminek izgalmas, érdekes sztorija volt.
Szerintetek melyik volt minden idõk leghosszabb FPS-e?
ez már nekem is feltünt :PPP csak engem ez a hozzáálás idegesit hogy "ha nekem valami nem teccik akkor msának se legyen jó..." és ráadásul itt mgé alatalan is mert ugye akinek a hosszúság nem teccik véggignyomja röviden ha valakinek az egész nem teccik azzal meg ucse lehet beszélni...
Én pont a kreativitást hiányoltam a Morrowind "történetébõl", de ezt már lejátszottuk múlt héten, abban azért megegyezhetünk, hogy messze nem a legérdekfeszítõbb kaland, amiben valaha részünk volt...
Kicsit a korai (C64) RPG-kre emlékeztet, pl. Champions Of Krynn, ahol szintén volt valami fõszál, de nagyjából az is csak arról szólt, hogy menj el A-ból B-be, öld meg a mumust, és gyere vissza a pénzért, majd "goto 10"
Nagyon remélem, hogy az Oblivion a mennyiség helyett már a minõségrõl fog szólni, tanulva az eddigiekbõl.
Mondom, hogy Freak pont olyan, aki foggal-körömmel ragaszkodik az elveihez, de tûzzel-vassal se fogjuk meggyõzni. Hagyjuk mert nem vezet sehova.
meg amúgy is intelligencia alapján kéne sztem súlyozott átlagot adni erre ... :-)
Igen azokat is belevettem, de ha azt vesszük, hogy a modokat rengetegen letöltik, akkor máris látszik, hogy abszolút nincsenek kevesen a MW rajongók, sõt rengetegen vannak. Csak azok adták fel a Mw-et akiknek beleuntak a nagy szabadságba. Sajnálom õket.
honnét tudod te hányan hagyták abba? lehet hogy csak te meg a 10 haverod esetleg akikbõl ezt a következtetést vontad le..., ezt marhára nem te fogod tudni megjósolni hogy kik vannak többen...
"A naponta megjelenõ újabb és újabb modok ennek a kijelentésnek eléggé ellene szólnak"
Ebbõl semmilyen következtetést nem vonhatsz le. Hány ember csinál modokat rendszeresen még mindig világszerte? 5000? 10000?
És hány ember adta fel a játékot a felénél mert egyszerûen beleunt a viaszbábukba és a céltalan bolyongásba? Minimum a tízszerese...
A modokba azokat is vedd bele, amiket olyan csinálnak, akik épp csak belekezdtek a játékba, és nagy a lelkesedés, de soha nem jutnak el a második modig...
Ez kezd egy kicsit (csakazértse, csakazértse) típusú értelmetlen vitává fajulni. Persze, aki ezt szereti... :)
DB
nem tök mind1 ki van többségben? mind a kettõre van lehetõség igy mnd a két tábor meg fogja venni alkalomadtán..., a kaidónak ez a legjobb, aki meg ilyen ha 10percnél tovább tart a story és gondolkozni is kell nem csak a billt csapkodni stilus teccik az emg ugyis konzolt vezs és soha sem probálná ki ezt a gamet...
"nézd, ha ti lennétek többségben, akkor nem így állna a helyzet, de nyilvánvalóan sokkal kevesebb a fanatikus "hosszújátékos", mint azok, akik egy jól megszerkesztett, izgalmas sztorira vágynak"
Korábban ezt próbáltam meg elmagyarázni: a kettõ NEM ellentéte egymásnak, sõt... (hosszú, jól felépített, mély történet).
A Morrowind modrendszere sokkal többre képes, mint hinnéd. Teljes "minijátékokat" is csináltak, csinálnak vele, a teljes konverziókról nem is beszélve.
nem mondasz ellent, mert erre az Oblivionnel is lehetõséged lesz, pont ez a lényeg, hogy a rövidebb sztori a modolhatósággal együtt MINDENKINEK megfelel, míg a hosszú sztori+modok csak azoknak okoznak örömet, akik teljesen rákattannak a játékra, és az ilyenek egyszerûen nincsenek olyan sokan, hogy kizárólag nekik fejlesszék a következõ részt
õk is megkapják, amire vágynak, és az egyszeri kalandra vágyó többség is, nem értem, miért baj ez bárkinek?
hát, úgy látom itt mindenki ellened van (mármitn ebben a kérdésben), tehát aki szeret játszani az nem osztja elveidet...
sajnos a mai világ a pénzrõl szól az emberek többségének, és a szellemi analfabéta: "megveszem játszok elteszem új nap" emberek többen vannak, de attól még lehet játékot is írni, termék helyett...
Akinek ez baj az vegye csak a szemetet, abból is van elég :-)
"nézd, ha ti lennétek többségben, akkor nem így állna a helyzet, de nyilvánvalóan sokkal kevesebb a fanatikus "hosszújátékos", mint azok, akik egy jól megszerkesztett, izgalmas sztorira vágynak"
A naponta megjelenõ újabb és újabb modok ennek a kijelentésnek eléggé ellene szólnak.
nézd, ha ti lennétek többségben, akkor nem így állna a helyzet, de nyilvánvalóan sokkal kevesebb a fanatikus "hosszújátékos", mint azok, akik egy jól megszerkesztett, izgalmas sztorira vágynak
a Morrowindben lévõ modulrendszer alig nevezhetõ történetnek, bár kétségkívül egy nagyon ígéretes kísérleti játékrendszer, csak hát újszülött szegény, se foga, se haja....
Ezt akartam elmagyarázni neki, de rájöttem hogy reménytelen próbálkozás. Pont olyan megszálottam ragaszkodik az elképzeléseihez mint mindenki más a sajátjához. Sokszor leírtam már az elsõ "Balmorába gyaloglós" élményemet, úgyhogy most nem teszem meg. Elég legyen annyi, hogy játékos pályafutásom alatt (még Enterprise-al kezdtem) ez volt a legmaradandóbb és legmegragadóbb élményem mind közül. Ezt a modok csak még jobbá teszik.
"Ismerek olyan jatekost, aki fel eve nem csinal mast, csak kalandozik, "el a vilagban", es meg sosem bulizott Dagoth Ur-ral. Miert? Mert a jatek kepes erre, es mert a jatekos megteheti."
Ez én vagyok :)))
Na jó, a harmadik karakteremmel, kb. 300 játékóra után, pusztán kiváncsiságból végignyomtam a fõszálat (10-12 óra alatt...), de sokkal kevésbé élveztem, mint a guildes küldiket (intrika, sunyiságok, guildháborúk, eszmék, történetek, mitológia, politikai, vallás!!!)
A Morrowind király - én inkább attól félek, hogy jobbat képtelenség csinálni :((
Ja és kimondtad a lényeget: azért a legjobb a Morrowind, mert ott _megteheted_, hogy úgy játszod a játékot, ahogy akarod - azt csinálsz, amit akarsz. Ilyen mértékben ez sehol máshol nem teheted meg, ami nem MMORPG.
DB
ez szvsz abból ered freaknél hogy ha valamire van lehetõség nem jó neki rögtön..., aki nem akar ugyse fog moddolni de attól még jó hogy van rá lehetõség aki akar... aki nem akar hosszan jáccani azt is megteheti, hogy végigrohan az egész gamen , de aki meg akar vele sokáig jáccani annak is emgvan a llehetõsége rá..., eza szabadság nem tom mért fáj egyeseknek hogy nem mindenki olyan stilusban akar jáccani ahogy õk...
Nagyon nem szeretek neked ellentmondani de most megint megteszem.: „ha JÓ az eredeti játék, nincs szükség modokra, az ember végignyomja, beteszi a polcra, és élete végéig kellemes emlék marad”. Szerintem sokkal jobb ez így ,ahogy van. Végignyomja az ember és nem teszi a polcra hanem idõnként megnézi a megjelent MODokat és néha nagyokat csodálkozik wáó már megint milyen frankó újítások vannak. Néha már egy új játékkal felérõ változtatásokkal is találkozni. Az persze elkerülhetetlen ,hogy egy csomó használhatatlan vacak is van köztük ,de ezeket egyszerûen le lehet törölni. Számomra ettõl még megmaradt ugyanolyan kellemes emlékként az amikor elõször megláttam Peligad hatalmas gombáit mint mondjuk a SectCamp-ban elszívott elsõ joint.
MW-t is vegig lehet jatszani villamgyorsan, ehhez semmi egyeb nem kell, mint kb 10 ordinatorkill+creeper, aztan training. Ebbol meglesz a szukseges kariszint. Aztan megint szerzel kis penzt - ujab "runok" (diablo utan szabadon) - es abbol enchantolsz egy jo kardot es par egyeb armort. (varazsloknal csinalsz par utosebb spellkombot es felvasarlod a restore magicka keszletet mindenhol) Aztan csak rohanni kell, gyilkolni es jelenteni a feladatadonak. "Par ora" az egesz.
Es tudjatok mi a jo ebben a jatekmenetben?!
..az hogy azok az emberek, akik ezt a rohanast nevezik szerepjatszasnak, azok halistennek keves ideig vannak jelen a mw-s kozossegekben. A jatek egyik legnagyobb elmenye az a szabadsag - ne menjunk bele hogy megoli e a jatekmenetet vagy nem, ezt a csatat mar megvivtuk ;] - es hogy azt csinalsz es akkor amikor akarod. Ismerek olyan jatekost, aki fel eve nem csinal mast, csak kalandozik, "el a vilagban", es meg sosem bulizott Dagoth Ur-ral. Miert? Mert a jatek kepes erre, es mert a jatekos megteheti.
Legyen rovidebb a jatek -fokuldetes -, nembaj, de lehessen benne megint elni, csinalhassam azt amit akarok, mehessek oda ahova akarok, jatszhassak indijanost, vagy akar "nagy feher hitteritot" ;]
De mindegy, van masfelunk addig, amig ki nem derul mit is kapunk a penzunkert ;]
"tehát aki sokáig akar játszani, az nyomja végig a fõsztorit csak, aki meg "élni" akar a világban, mint a Morrowindben lehetett, az tegye azt"
Ez szép, de kifelejtesz egy harmadik, nagyon fontos (sõt valószínûleg döntõ többségben lévõ) réteget, akik VÉGIG AKARJÁK JÁTSZANI, de nem fél év alatt, hanem tömören, fordulatosan, élménydúsan, és nem izgulnak fel a fél napos utazásoktól vagy a rengeteg mellékküldetéstõl. A túl hosszú fõsztori elveheti az élményt és a kedvet a játékhoz, ha nem elég tömény, márpedig ott még nem tartunk, hogy hosszú harcok és utazás nélkül többszáz órás fordulatos, izgalmas történetet kapjunk. A Gothic netto játékideje 50 óra hivatalosan, ami persze sokkal több a valóságban, és szerintem ez már határeset, mindemellett az a sztori tényleg fel van építve és nem modulokból áll össze. Aki sokáig akarja játszani, az játszhatja 500 órán át is, és még így sem hígul fel annyira a forgatókönyv, hogy érdektelenné váljon, míg a Morro sztorija alapból hígítva van.
Az megértem, hogy többek között te is nagyon hosszú sztorira vágysz, de te is megértheted a fejlesztõket, ha nem akarnak a játékosok 5-10%-ának kedvéért sokkal többet dolgozni, mondván, õk majd úgy is modolnak maguknak neverending story-t, ha akarnak. A többségnek meg pont elég lesz egy tömör, fordulatos történet, és nem fullad unalmas bolyongásba a játék, mint az elõdnél...
A harccal kapcsolatban Freak egész pontosan leírta, amire én is tippelek - és ez nem ront szerintem sem a Morrowind - valljuk be - elég gagyi harcrendszerén, sõt.
A hosszúságról szólva: igenis legyen hosszú az alapsztori is (legalább egy KotOR szintû), és soksoksoksok mellékküldetés is legyen - tehát aki sokáig akar játszani, az nyomja végig a fõsztorit csak, aki meg "élni" akar a világban, mint a Morrowindben lehetett, az tegye azt. Azt elismerem, hogy a Morrowind fõsztorija önmagában nem olyan túlságosan magával ragadó, mint pl. A Gothicé - viszont sokakat kárpótol a szinte végtelen lehetõségek halmaza. Azt örömmel látom, hogy lesz itt is egy csomó frakció - bár kevesebb, mint a Morrowindben. De talán szövevényesebb küldetéssorozatokkal! Míg élek, remélek :)
"A harcos kimenetele nem virtuális kockadobásokkal lesz kiszámítva"
Ez így van, de nem zárja ki a harci skillek létezését, sõt lehetetlennek tartom, hogy ezek nélkül mûködjön. Az ütés ereje, sebzés, az egyes támadások sikere, az adott fegyverek hatékony kezelése mind skillfüggõ lesz (annak KELL lennie).
Vegyünk egy példát:
egy pap karakter megmarkol egy másfélkezes kardot, de akármilyen ügyesen csapkodsz vele, messze nem fogsz vele annyit sebezni és találni, mint egy lovag, védekezni meg valószínûleg még annyit se, míg a lovag a tõrrel nem lesz eredményes, mivel a skilljei a kard használatát segítik
érthetõ valamennyire? a random szerintem a Morrowindre utal, ahol aztán tényleg SEMMI beleszólásod nem volt a harcba, csak ráfeküdtél a gombra és vártad, mi történik
nézd, bár ezzel én sem feltétlenül értek egyet, de nyilván nem a seggükbõl szopták
gondolom, felmérték, hogy a Morrowindet hányan vitték végig, és hányan hagyták abba 10%-nál, ebbõl arra következtettek, hogy jobb lesz egy rövidebb, de sokkal tömörebb sztori - ezzel viszont egyetértek (ha tényleg ez a helyzet), és megint csak a már említett játékokat említeném, ahol ez tökéletesen bevált és sokkal többen játszották végig, ami - ha másért nem - azért fontos, mert így a fejlesztõk nem dolgoznak potyára
akinek meg nem elég hosszú, az modolhatja, szerintem tökéletes megoldás
Na, szép most meg nekemtámadsz :)) ennek semmi értelme. Szerintem egyetlen gázos rész van a szövegben, mely szerint "statisztikailag a játékosok a rövidebb játékokat szeretik"... na ez tényleg f***ság, és sajnos ijesztõ is :((
Szerintem ebbõl még mindig nem derül ki, hogy ne lennének harci skillek.
Inkább csak azt írja, hogy a RANDOM nem lesz tényezõ (dice-rolls). Ettõl csak még inkább elõjön a harci skillek szerepe. A csata eredményessége a harci tudásodon (mind a karakteredé, mind a billentyû/egérkezelési tudásodé) múlik.
Értelmezés kérdése. A többféle ütésvariáció pedig a Morrowindben is kikapcsolható volt, szerintem itt is opcionális lesz. (vagy moddal azzá tehetõ majd :))
Egy szóval nem mondtam, hogy szar lesz, ezt melyik hozzászólásomban olvastad? Szvsz korszakalkotó és forradalmi játék lesz minden tekintetben, csak kiemelem a hibákat amiket a cikkben kiolvastam. Ha ezt tilos akkor mond meg, de tudtom szerint még szólásszabadság van.
"(nem minden modder rendelkezik hangstudióval és profi szinkronszinészekkel, hogy élvezhetõ szinkront csináljon, márpedig a mikrofonos recsegés nem éppen szivetmelengetõ egy ilyen játékban)"
Naaa azért ez már a "még a szar is keserû neki" hozzáállás... eldöntötted, hogy sz*r lesz a játék, elõre? Szerintem az égvilágon semmi értelme nincs elõre gondolkodni. Nagyon messze még a megjelenés, addig ezer és más dolog történhet.
Hát én is végigolvastam, de sehol nem láttam olyat, hogy ne lennének harci skillek. Hol láttál ilyet? A zárnyitás/csapdaállítás/alkímia skilleknél annyit ír, hogy lesz minijáték, ami egyre könnyebb lesz ahogy nõnek ezek a skillek. Logikus feltételezés, hogy a harcokban is annál hatékonyabban tudsz majd támadni, minél jobb a skilled az adott fegyvertípussal/harci stílusban.
ha JÓ az eredeti játék, nincs szükség modokra, az ember végignyomja, beteszi a polcra, és élete végéig kellemes emlék marad
nem szeretem unalomig játszani a játékokat, szerintem az a siker titka, ha mindig marad egy kis vágyakozás az átélt élmények után (Gothic 1-2, Thief 1-2, stb)
a user modokkal az a helyzet, hogy ami engem illet, eddig kizárólag autós és FPS játékoknál vettem hasznukat
többször próbáltam már RPG modokat is, de olyat még nem láttam, ami elérte volna az eredeti fejlesztõk színvonalát
Ezért kell csak olyan oldalakról leszedni dolgokat amiken van értékelési rendszer (MWSummit pl). Ott el lehet dönteni a többiek értékelésébõl és komentjebõl, hogy emnnyire jó, plusz ott a leírás. Leszeded és ha mégse tetszik, akkor kiveszed a pipát a plug-in ablakban és kész.
de ami a modokat illeti, legalább megszabadulsz a gagyiktól, így legalább lesz egy válaszfal a profi és az amatõr modok között, mert most a morrowindhez azt sem tudod, mit töltesz le, csak kipróbálás után derül ki
Tudom és azért én is bizakodok, csak jelenleg elég gázosan hangzik. Eddig sose csalódtam a Bethesdában, remélem most se kell.
Viszont most olvastam ezt:
"Every NPC features unique spoken dialogue."
Azért 1000 NPC-nek egyedi dialógusokat gyártani ami mind alámondásos...elég durva. Még ha nem is alkalmaznak 10-nél több szinkronszinészt, akkor is rengetegbe pénzbe kerül és rengeteg helyet fog foglalni a korongon. Meg sajnálatos, hogy így elveszik a modok fílingje, hogy míg a gyári karakterek beszélnek, addig a modoltak csak tátognak. :-(
(nem minden modder rendelkezik hangstudióval és profi szinkronszinészekkel, hogy élvezhetõ szinkront csináljon, márpedig a mikrofonos recsegés nem éppen szivetmelengetõ egy ilyen játékban)
a kettõ folyamatosan közelít egymáshoz, mégpedig azért, mert egyre többen állnak át konzolra (fejlesztõk és játékosok egyaránt), és a fejlesztés is könnyebb rájuk, az eladásokról nem is beszélve, a konzolos rétegnek meg szüksége van a PC-s játékok elõnyös tulajdonságaira
ugribugri... mintha lemaradtál volna a 10 évvel ezelõtti állapotnál, manapság már kicsit összetettebb játékok (is) futnak konzolon, de nincs kedvem megint napokig offolni
a harcnak már végképp semmi köze a platformhoz, ez a fejlesztõk döntése, és ezért a konzolt hibáztatni olyan, mint mondjuk az EU-ra kenni egy közúti balesetet....
Nem azzal van gondom, hogy PS3-ra is fejlesztik, hanem a konzolosok játékszemléletére. PC-sek (!!!átlagban!!!) a komplexebb játékokat szeretik, míg a konzolosok (!!!átlagban!!!) az ugribugri akciójátékokat. Szóval nem teljesítmény szempontjából aggódom, hanem játékmenetileg.
Harc meg más postban volt megemlítve és szvsz elég egyértelmûen felvázoltam a problémát. Jelenlegi állás szerint csak azon múlik egy harc, hogy mennyire vagy ügyes, de RPG-s skilleknek a leírás szerint semmi szerepük nincs.