Köszi! Amúgy nem csak a hétköznapi emberek voltak izgatottak, ahogy olvastam pár RallyCross-os versenyző is ment pár kört, pl Mitchell deJong (bár lehet hogy neki muszáj volt, ki tudja) Utoljára szerkesztette: tobias88, 2017.12.06. 14:55:17
4 pálya 5 layout. Daytona 2, Phoenix, Lucas Oil, Iowa 1-1.
Nekem ez tetszik, hogy kevésbé számolja az incidenseket. Idővel gondolom szigorítanak rajta, de most még eléggé roncsderbi futamok mentek. Tömény élvezet
Pályából még csak ez az egy van? Nem volt kedvem végignézni egyenként a megvehető pályákat, de egyik mellé sincs odaírva hogy rallycross lenne.
Hát, várom, hogy tisztuljon a kép. Tegnap mentem egyet, meg is nyertem, ok volt. Viszont ma is mentem egyet, és a Heat race-ben az első kanyarban, a reményfutamon az első kanyarban, majd még egyszer úgy kibombáztak, hogy az is csoda, hogy nem tört el semmim. Egyelőre elképesztő lutri, hogy sikerül-e célba érnie az embernek. Incidenst nem igazán számol, viszont nagyon sérülékenyek az autók. Azt már csak a margóra, hogy Phoenixben azt sem tudtam, hogy hogy kell kimenni a pályára a qualin. Mire kitaláltam, 1 körre volt időm. Tök jó, hogy soha nem rak a boxba, kivéve qualin, hátha nem találsz ki a pályára.
Kivancsi leszek, mennyi atbarkacsolt oval palyat tudnak majd igy eladni a RX-hez azoknak, akik amugy nem foglalkoznak ovallal?!:))) Nem hinnem, hogy jonne egy tucat szkennelt RX palya:D
Nagyon szuper lett, biztosan fogok menni pár versenyt ezzel is. Nem gondoltam hogy ennyire élvezetes, de megéri szenvedni a pályán
Mentem egy Rallycross versenyt, egyből sikerült nyernem egy kis mákkal. Érdekesség, hogy Tyler D. Hudson is a futamomba volt ő valami NASCAR isten Iracingba :D
Elég kevés FPS-em volt amit nem értettem ezért akad a kép. Elég nehéz 30 FPS alatt menni :D
Ne felejtsétek előre letölteni az updatet és kipróbálni azokat az autókat amiket ki akartok próbálni és már megjelentek ! Utoljára szerkesztette: Marcinko, 2017.12.05. 17:11:26
Jó lesz ez a rallycross! :D
Emlékeim szerint 0 mp-s művelet az autócsere és már jössz/jöhetsz is, semmit nem kell csinálnod , csak a pittedbe állni !
Sziasztok,
Egy elég noob kérdésem lenne: Rookie league-ben a fast repair pontosan hogy működik? Tegnap egy T1 hero áldozata lettem, és sikerült négy keréken bevánszorogni a pitbe. Verseny előtt kikapcsoltam a gumicserét/tankolást (fast repair defaultból on). A pitbe érve a nyalókás ember fel-le emelgette a nyalókáját és nem történt semmi. Próbálom megérteni hogy mit szúrtam el:
1. Nem a megfelelő helyre álltam be? 2. A fast repair (ha jól tudom) nem telik időbe, de jól gondolom hogy ennek ellenére kiír valami olyasmit hogy "repair complete"?
Köszi előre is!
Azt hittem ez jóval később fog megjelenni. Előfizetésem meg bezzeg nincsen.
Kicsit off: The.Green.Hell.2017.1080p.WebRIP.H264.AAC :)
Cyber Monday (& Tuesday) only comes around once a year! Purchase $75 of iRacing credits and get 100 total credits. PR-17Cyber1127
Tudtommal kifizeted az Áfát amikor megveszed a kártyát csak akkor nem amikor iracingben vásárolsz ! Szóval fizettél ÁFÁ-t mindenki megnyugodhat ...nincs itt semmi látnivaló !
Akik ilyen szinten toljak (raallnak 3-4 sorozatra, heti tobb futam, akar naponta tolnak valamit), azok HW-ben is odateszik magukat. Es amikor egy komolyabb Fanatec cucc vagy VR ennek a tobbszorose, meg sem olyan horror a dolog. Es ez egyszeru kiadas (hasonloan a HW-hez), mert utana a havi elofizetes, foleg a visszateritesekke, mar valoban csak nehany szaz forint.
De persze egy AC/CARS jatekosnak, vagy egy rF2 MOD toltogetos versenyzonek, ahol elofizetes nuku, szazaval valogathatja a tartalmakat, valoban horror ar. De azoknal messze nem errol szol a hasznalat. Ott hobby szinten lehet vadaszgatni a fun szervereket, neha ossze jon egy-ket jobb verseny, de komoly online verseny szinten, messze-messze elmaradnak az itteni lehetosegektol. Kiveve a jol szervezett bajnoksagokat, ami a fix tarsasag miatt jobb lehet. De az ilyen, foleg ami evekig tart, egyre kevesebb van.
Az kulcsszo a rendszeres, kiszamithato, komolyabb online verseny. Akinek az kell, arra "csak" az iR. Minden masra, olcsobban van egyeb mas, azoknak mindegy mennyibe kerul az iR.
Ha most nullan allnek tartalomban, nem 10 eve kezdtem volna aprankent gyujtogetni, nem foglalkoznek az iR-rel; de nem is rugoznek rajta mi mennyibe kerul;) Tudom hol a "helyem": se gepem hozza, se penzem, se idom;) Most is csak azert hasznalhatom, mert az eves dupla akcios elofizetes es neha 1-1 tartalom (egyre kevesebb, a road/aszfalt nagyreszt kifutott, a dirt nem erdekel) meg belefer (evente 1,5 Codies F1 ara, amit nem veszek meg:DDD).
Gyorsba kiszamoltam mennyi az annyi;) Persze nincs ket egyforma igeny (road, oval, ki mit szeret vagy utal).
Legyen GT3, abbol valaszthat nepszeru autokat es ahhoz ismert nepszeru palyakat. Ket autoval (pl. Porsche GT3 es egy Ferrari GT3), 3 sorozathoz, minden (15) palyaval, 1 eves kezdo elofizetessel (egyszerre vesz mindent, igy mennyisegi kedvezmenyek) ~260USD (+AFA) :))) Es ezek azert olyan palyak, ami mashol nem nagyon lesznek ilyen minoegben, es nem is az "ismereten" Amcsi cuccok (pl. Monza, Imola, Spa, Suzuka, CotA, Interlagos stb.).
Es ha valaki nem finnyazik (csak road, vegyesen Rookie–C, pl. Cadillac, Mazda MX), akkor a meglevo vasarolt es ingyenes cuccokkal, ezekkel a tartalakkal meg 7 sorozatban lehet indulni.
Aztan havonta (visszafizetsek nelkul), a ket akcioval (kredit+elofizetes) brutto ~5-6USD.
A tartamom fajdalmasabb tud lenni, de ha valaki nem gyujtogeto uzemmodban van, hanem raall 1-2 sorozatra, akkor husszutavon nem sokkal rosszabb, raadasul a tartalom egyszer fizetos.
Azert az utobbi idoben durvan megugrott az iR elofizetes koltsege. Korabban (75%-os kredit vasarlas es 50%-os elofizetes) 10E alatt volt. Most a csak 75%-os elofiztessel, megemelt arakkal es AFA-val 20E. Persze meg igy is olcsobb, mint havonta 1 doboz cigi VAGY HBO elofizetes VAGY Netflix VAGY 1db pizza stb. :)
Basszus, most komolyan felkiáltójellel hívod fel a figyelmet a csalásra, adóelkerülésre? Annyira k..va magyaros. Ma itthon 1 éves iR előfizetés 40000 Ft. Az iR kedvezménye vicc szintre redukálódott, ráadásul a régi ügyfeleknek kevesebb. Egyedüli megoldás az iRacers.hu tagság, és promókód kérés, amivel valóban egy elfogadható összeg jön ki (áfával együtt). Azt mondjuk én sem értem, aki nem él ezzel a lehetőséggel. Utoljára szerkesztette: GeriDoc, 2017.11.26. 09:18:35
Sikerült megoldani közben. Két helyen is meg lehet adni promo kódot. Ha a View cart-ban adom meg, ahogy eddig is tettem - pl tavaly - akkor nem számítja bele a versenyzéssel összegyűjtött credit-et/korábban befizetett pénzt. Ha viszont a My account-nál adom meg a kódot, akkor beleszámítja. iRaces.hu-tól kapott promo kóddal hosszabbítottam egyébként, ami sokkal jobban megéri, mint a hivatalos iR Black Friday....
Kipróbáltam, nekem beleszámolta, szerintem Te a Recharge Account-al próbálkozol, az csak kreditet tölt fel. Itt próbáld: My Account/Renew My Subscription Utoljára szerkesztette: zimapeti, 2017.11.25. 19:12:10
Pont az a baj, hogy egyiket sem számolja bele. A teljes összeget új befizetésként kéri.
Ha arra gondolsz, hogy kétféle cretited van, akkor "Dolláros" az az amikor akcióban vásárolsz 20dodóért 25-öt, 75-ért 100-at. A Credit pedig amit a versenyzésért, és az évenkénti megújításért kapsz, ezt vonja le először, utána a Dollárosat, ha ez is kevés akkor rá kell fizetned kp. iRacing.com™ Dollars: $74.98 iRacing.com™ Credits: $8.00 Mostanában nem próbáltam, de eddig így működött. Hogy melyikből von le, szerintem teljesen mindegy, tartalom is lesz még amire elköltheted a creditet.
Nem. Maximum azt látod hogy egy hétig nem versenyzett. De az okát, hogy miért azt nem, lehet hogy nem is ért rá.
Once again we'd like to thank you for taking the time to submit your protest. This email is to inform you that the protest was reviewed and the member under protest notified of the outcome.
If you need to reference this case in the future, please use the information below when emailing.
Case #: CAS-09177-Y9Q7Y4
Session ID #: https://members.iracing.com/membersite/member/EventResult.do?subsessionid=21159416
Thank you for your continued support and good luck in your future races!
Ha írok egy protestet, annak végeredményéről tudni fogok, ha bannolták az illetőt egy hétre, ha nem?
Menj napközben, akkor kevesebben vannak (igaz, akkor meg a SOF lesz kevés)
Én már nagyon várom hogy év végén meg legyen a C Oválon, nekem nagyon bejött amióta kipróbáltam alig Road-ozok. Nascar Iracing Series Fixed-ben tervezek menni a D-t átugorva (gyakorlatilag egy kocsit kell ugye ehhez csak venni). Most ránéztem hogy mennyien szoktak lenni, ahogy látom ezzel nem lesz probléma. Főleg szezon elején nem
Igen, még nem volt rá időm beállítani. Pedig amikor belépek az oldalon mindig eszembe jut, aztán el is marad :D
Nekem kell gyűjteni az iRatinget mert az 5255 nem volt elég a Blancpain Enduranceba hogy top splitbe kerüljünk. 5500 kell minimum ahogy néztem most Monzába. Top Splitbe kerülés nélkül pedig elég nehéz TOP25-be bekerülni a bajnokságba, hogy aztán a világbajnokságra tudjunk menni.
Régen vettem fel versenyt :D Tassi nagyon jött mögöttem a végén :) Utoljára szerkesztette: Norbi1990, 2017.11.13. 22:34:03
Rendben, köszi! Bár az enyémhez nincs hozzányúlva, túlhúzva, gyári minden rajta. Újra húzva minden rendszert (azóta drivert sem frissítettem rajta) nem fagyott még, de ha még egyszer előfordul tuti ráfordítok egy ventit. :)
Pont ugyanezzel a VGA-val volt nekem is ez a jelenség! Nálam a túlhúzás, illetve az elmelegedés volt az oka. Valszeg Talladega nem generál annyi FPS-t és nem termel annyi számítási műveletet ezért azt a pályát jobban bírja. Amikor nekem így kiakad és visszaléptem, általában nem láttam ki a motorháztető mögül annyira fel volt gyűrődve. A porszívó is megoldás lehet átmenetileg :-) De nagyon melegedés gyanús az szerintem!
Kis hardver téma: ha random fagy le a gép iracing közben, kép elmegy, nyikorgás, csikorgás a fülesben, az mitől lehet? Szokott olyat is csinálni, hogy kilépve a winbe egyből megfagy még a result megnézése előtt és onnan is csak a teljes áramtalanítás segít. Múltkor kibírta a 3,5órás talladega futamot, de pár napja az imsa 45perces futam felénél mondta azt hogy hello. Régebben durvábban fagyott le, akkor volt minden kép széteséstől kezdve, de akkor a tápot kicseréltük corsair 450-esre, azután egy darabig jó volt. Ezek milyen hardveres hibára utalhatnak még? vga?ram? Jelenleg: nvidia gtx960 4gb és 2x8gb ddr4 2133mhz van a gépben. Köszi előre is akinek van valami tippje.
Az az automata kuplung/fek inkabb csak gagyizas/sporolas, nem tartjak fontosnak a lefulladas szimulaciot. Bar allitolag a parac es/vagy hosted szervereken "egyszer" mukodni fog.
Nem drift auto, az teny:D Papiron "mindennel" lehet driftelni, el is varjak az emberek, de azert ami normalis drift, az vagy arra epitett/beallitott (kormanyszog, futomu, diffi, gumik) vagy valami utcai sok elektronikas. A versenyautoknal altalaban kerulendo a drift hajlam:D
Ez a "ne blokkoljon a hajtáslánc" sajnos alapból benne van az iRacingben, automatikusan kinyomja a kuplungot, ezért lehet a hátratolt fékkel is kézizni, szóval ezt már előre megoldották, (ebből is látszik már akkor tervben volt a rallycross és a kézifék) Igen, már próbáltam a középső difit is állítani, nagyon jól hátra lehet tenni a hajtást, viszont ahhoz már kevés a futómű valós elfordulási szöge, legalább kétszer nagyobbra kellene állítani, hogy kezelhető legyen a csúszás. Az első hajtás pont annyit segít, hogy ezzel a kis elfordulási szöggel is aránylag jól ki tudja húzni a túlcsúszásból. Úgy tűnik nem halogathatom tovább a kézifékes projektem befejezését, neki kell ugranom, hogy időben kész legyen, ahogy iR is szokta: "come, very soon"
Az hogy a GRC-hez lesz kezifek, az nem jelenti azt, hogy azonnal lesz (vagy egyaltalan barmikor:D) mas autohoz is;DDD
Pedigaz egyeb autokhoz egyszerubb megcsinalni, mert csak "kezifek". A GRC/RX-nel nem ismerem a technikat, de amelyik ilyen osszkerekes, kozepso diffis, miegyeb, ott a "kezifek" ossze van barkacsolva a hajtaslanccal (pl. ne blokkoljon a motor es elol maradjon hajtas). Foleg ha meg hangolhato/allithato is. Ez programozos, es az iR ezekkel el tud szoszmotolni sokaig:D
A lenti autonal lehet allitani a "kozepso" diffit, ha elegge hatratolod a hajtast es atallitod a diffi "fogaspontot", akkor gazelvetelre is (talan) keresztbe all, nem kell teljesen elbaltazni a feket:) Utoljára szerkesztette: Alexease, 2017.10.16. 21:48:35
Az ablaktorlest sehol sem fogjak szamolgatni, mindig valami "animacioval" kell megoldani;) De elsore annyi iR-es van benne (kicsit tobb mint mashol), hogy elso "modulatra" nem torli le tokeletesen, de meg masodikra sem. Vagyis nem "digitalis" ablaktorlo:D
Remelhetoleg kicsit alakitjak az SR-szamitast vagy sulyozzak. Mar egy joideje "normalisabban" szamolja (figyel valami erosseget vagy torest), igy a "koccanasokert" kihagyhatnak a buntit.
Előbb utóbb meg kell csinálniuk az ablaktörlőt, ha időjárást is akarnak :) Állítólag itt a rallycrossba és a dirt oválba új licenszet kapunk és más lesz az incidensek kiosztásának rendszere.
Ha jól emlékszem, már tavaly se volt 50% kedvezmény az előfizetésre akció, szerintem ezt a lehetőséget megszüntették:( Már csak a kredit vásárlási kedvezmény volt tavaly is. "Az év bizonyos időszakaiban szokott lenni kétféle kreditvásárlási akció: 20 dollárért 25 iRacing dollár 75 dollárért 100 iRacing dollár" Viszont ha tagságot váltasz iracers.hu-n, akkor ők tudnak adni fél áras kupont:) "50%-os éves előfizetés - minden tagunknak tudunk féláras kedvezményt adni az éves előfizetés árából (100$ helyett 50$), bővebb infó: http://iracers.hu/frm/index.php?topic=356.0"