Személy szerint sajnálom Gerrard-ot, de ebbe a gyõzelembe Schwarzer is keményen benne volt! Meg az egész védelem. Nem vagyok elvakult, de megérdemelten nyert a Chelsea! :) Egyetlen egy szomorúságom van, hogy így lehet a City lesz a bajnok...
Igen, Schwarzer nagyon jól védett, sokat köszönhetünk neki az elmúlt két meccsen. De azt is meg kell említeni, hogy Kalas is helytállt, rögtön a közepébe lett bedobva ennek a brutális meccsnek. Továbbá az is bejött, amit a 23791. hsz.-ben írtam, kellett volna fogadnom, mekkorák lehettek az oddsok, hogy a Chelsea kispad 2 góllal legyõzi a Poolt idegenben?! :D
Tényleg nem vitát indítani akarok, mert se a Poolt, se a Chelsea-t nem szeretem, kvázi nekem halál mindegy a végeredmény, de mégis mi a megérdemelt ebben a gyõzelemben? 26%-ban birtokolta a labdát a Chelsea, a félpályát épkézláb támadáshoz gyakorlatilag át se lépték, Ba gólja ajándék volt masnival, a másodiknál meg egyetlen védõt kellett kipasszolnia Williannek meg Torresnek úgy, hogy a Pool utolsó védõje majdhogynem közelebb volt a Chelsea kapujához, mint Torres a Pooléhoz. Mint labdarúgást, szép labdarúgást kedvelõ embereket kérdezlek titeket, hogy hogyan vagytok képesek végignézni egy meccset és örülni neki úgy, hogy Mourinho ott öli meg a focit, ahol csak tudja és esze ágában sincs gólt lövetni a saját csapatával? Egyedül talán a City ellen mert felvállalni némi támadójátékot idén komoly ellenfelek tekintetében. És direkt nem sorolom ide se az MU-t, se az Arsenalt, mert klasszis különbségek voltak a Chelsea és a két másik csapat között (habár az Old Traffordon és az Emiratesben szintén focigyilkos, élvezhetetlen taktikát dobott pályára). És jöhet bárki azzal, hogy az eredmény számít, de José élvezhetetlenné teszi a rangadókat. És félreértés ne essék, a Chelsea védekezésben becsületesen helyt állt és nagyot dolgoztak a játékosok, de ez akkor lenne dicséretes, ha mindezt a Cardiff éri el az Anfielden. Mert kb a kiesõjelölt, potenciál nélküli támadójátékkal rendelkezõ kiscsapatok játszanak így.
Mert én naiv nagy várakozásokkal ültem le a gyakorlatilag bajnoki döntõnek kikiáltott mérkõzést, reménykedve egy igazán izgalmas meccs képében és azt láttam, hogy a Liverpool azzal zavarta a Chelsea-t, hogy focizni akartak.
Úgy képesek örülni neki, hogy õk nem egyszerû labdarúgást kedvelõ emberek, hanem Chelsea szurkolók. Tehát örülnek annak, ha a csapatuk nyer. Ilyen egyszerû, nehogy már szarul kelljen érezniük magukat.
Ez evidens. A sikernek mindenki örül. Ezzel nincs gondom. Bennem csupán az vetette fel a kérdést a mai játékot látván, hogy ez miért is megérdemelt? Meg miért kell egy ilyen performance után rögtön menni a másik topicba trollkodni, hogy kiszopott a Pool? Emlékeim szerint vagy 2 hónappal ezelõtt Mourinho agyba-fõbe fikázta Big Samet és a West Hamet, amiért eszük ágában nem volt a Kalapácsosoknak focizni, szimplán túl akarták élni a mérkõzést a Bridge-en. És hogy a 19. században játszottak ilyen védekezõ stílusú focit. Erre segget csinált (már sokadjára) a saját szájából és meghúzza (nem elõször) ugyanazt a taktikát.
De még egyszer mondom (és ezt nem feltétlen neked), nem sajnálom a Chelsea-tõl a gyõzelmet, mert mint semleges szurkoló nekem tényleg mindegy volt a végeredmény, mint az Arsenal szurkoló pedig még aztán érdektelenebb volt a meccs a bajnokságot illetõen, az rangadó élményt viszont annál inkább sajnálom.
szerintem ugy tudnak orulni egy ilyenhez hasonlo gyozelemnek, mint az Arsenal szurkolok annak minden evben (mas pozitiv hianyaban), hogy egy kozepszer csapat elott tudnak vegezni, es erre verik magukat. De azzal is ossze lehet hasonlitani, hogy az arsenalnal 10 eve nezik orommel Wenger vergodeset....
perspektiva. mindennek megvan a ket oldala. Mou celfutballt jatszik, legyen az akarmilyen fos szar, ha eredmennyel van. Es utalom, de eredmenye van neki....
Értelek, de benned az is kérdéseket vetett fel, hogy hogy tudnak ennek örülni, meg egyáltalán végignézni a meccset.
Azért ez korántsem jó példa volt, legalábbis elég nagy általánosítás. Nagyon sok szurkoló már jó ideje Wenger távozását várja és korántsem elégedettek azzal, hogy évrõl-évre azzal kell beérniük, hogy a Spurs elõtt végeznek és ezzel egyidejûleg elcsípik a 4. helyet.
A Chelsea esetében ez azért szemet szúró, mert nagyszerû keretük van, abszolút bajnokaspiránsok az egész szezonban, nagyon kevés csapat van a világon, akik ellen õk az esélytelenek, nagyon is tudnak focizni és Mou is jobb edzõ annál, hogy ennyire élvezhetetlen célfutballt játszasson egy ilyen minõségi csapattal.
Igen, mert személy szerint az idegbaj kerülget, amikor egy Arsenalt vagy akár egy Real Madridot is úgy kell néznem, hogy végigbekkelik a meccset. És igen, örülök egy így megszerzett gyõzelemnek is, de alázattal teszem mindezt, mert tudom, hogy minden volt ez, csak szép foci nem. Példának okáért ott a Bayern elleni BL visszavágó. Sok Arsenal drukker verte magát, mert nem tudott nyerni hazai pályán a nagy Bayern München, holott az az 1-1 is olyan volt, hogy Poldi kapott a bírótól egy lehetõséget, hogy gólt rúgjon, illetve a németeknek se kellett fejet vesztve rohanni az eredmény után.
LasDen tökéletesen megfogalmazta, jól látja. Nyílvánvalóan nekünk sem okoz átható örömöt nézni, ahogyan szenvedünk pl kis csapatok ellen, meg azt sem mindig, hogy olyan taktikával nyerünk nagy meccseket, ami nem látványos. DE! Amikor életed része egy futballcsapat, telibesz*rod, hogy hogyan, ha BL-t nyersz, meg amúgy is, ki mondja meg, hogy mi a megérdemelt és mi a nem? Milyen alapon mondja valaki, hogy nem megerdémelt a valakik szerint "csúnya" futballal megnyert meccs? Labdabirtoklás? Kit érdekel? Vitrinbe rakja valaki a labdabirtoklását? Az gyõzelem? Nem. (ráadásul ez a taktika része, hogy átadjuk a labdabirtoklást, sznvedjenek csak) Van sokféle taktika, a miénk ez régóta, és sokkal jövedelmezõbb, mint pl az Arsenálé, mármint az Arsenal, mert taktikája nem nagyon van. Ez a taktika, és a Bayern játéka az egyetlen, ami a sokak által istencsászárnak tartott Barcát lenyomta valaha, a Madrid is így nyert elõször a Barca ellen Joséval ezekben az idõkben.
De nem tépem tovább a szót, sztem nekünk nem kell magyarázkodnunk, igen eredményes a csapat, nekünk ez a lényeg, azt meg alásan bevallom, teszek rá, ha valakit untat, zavar, ha ilyen meccseket lát. A többiek meg lobogtassák csak a labdabirtoklásukat.
Ja és annyit még, a 2. félidõben sokkal jobbak is voltunk a Poolnál, az elsõben meg nekünk 4 a Poolnak 0 kaput eltaláló lövése volt... mi a megérdemelt?
Nem értem miért az Arsenalt kell rögtön negatív példaként felhozni...csak azért, mert én éppen Arsenal-párti vagyok? Ha Milan drukkerként írok, akkor a Milan elleni fricska megy? Nem fikázni jöttem, szimplán objektív véleményt alkottam, illetve kíváncsi voltam a legelfogulatlanabb véleményekre is a másik oldalról.
Nyilván a megérdemeltet is lehet szubjektíven értékelni. Magam se szeretem a meddõ labdabirtoklást, amikor csak körbe-körbe jár a labda, kvázi feleslegesen. Ugyanakkor azt sem szeretem, amikor a csapatom csak addig ér labdába, amíg kivágják a kapu elõterébõl. De azt hiszem a futball nem ennyire két pólusú.
Egy Barca féle full támadó foci ellen valóban a leghatásosabb az, amit Mourinho alkalmaz. Megtette ezt anno az Interrel, ahogy említetted a Reallal és most ismét a Chelsea-vel. Engem spec irritált az - RM szimpatizáns lévén - amikor egy CR7-Benzema-Higuain-Di Maria-Özil-Callejon támadógépezettel rendelkezõ Királyi Gárda a saját tizenhatosa elõtt toporog, beleértve még a védekezni nem is tudó és nem is szeretõ Ronaldo-t is. Maximum a tudat kielégítõ, hogy nyertek, de a gyõzelem érzete korántsem felemelõ. Az istencsászár Barca játékát pedig a Heynckes-féle Bayern õrölte fel, a Pep-féle Bayern pedig kezd elbarcásodni, aminek jelei talán már az Arsenal ellen is megmutatkoztak, manapság meg látjuk mennyire eredménytelenül babusgatják a labdát meccsrõl meccsre.
Visszatérve továbbra sem tartom megérdemeltnek a Chelsea gyõzelmét, tekintve a másik oldalt, a Poolt, akik bárki ellen felvállalják a támadójátékot, nem is mondható el, hogy labdatartásra mennek rá, mert meccsrõl meccsre lehetett látni milyen gyorsan végigvezetnek támadásokat bármiféle plusz átadás nélkül. Tegnap egyszerûen a Chelsea kényszerítette arra õket, hogy ide-oda tologassák a labdát, hogy egy apró rést találjanak a betonfalon. Na de erre szokták mondani, hogy ilyen a foci. Legalább izgalmas lesz az utolsó pár forduló.
Nem a fricska a lényeg, hanem, hogy kevés olyan csapat van, akik több féle játékot tudnak, mindig az ellenfélhez megfelelõ taktikával készülnek. Arsenal, Pool, Barca, meg még nagyon sok más csak a sajátját tudja, már amelyiknek van. Ez a lényeg, ezért nem igaz, hogy bármi ne lenne megérdemelt! Mit ér a felvállalt támadó futball, ha az öngyilkosság a Chelsea ellen? Nem a taktika és a gyõzelem a fontos a csapatnak? Ne a szurkolót meg a nézõt vegyétek figyelembe, hát ezt nem értitek. Ezek ma már cégek, vállalkozások is nem csak csapatok, cél és profitorientáltak, a Pool vezetõit érdekli, hogy szépen vagy csúnyán nyernek bajnokságot? Az más, hogy mit mondana, de biztosan nem legbelül.
Amúgy meg ez nem csak José érdeme meg taktikája, mert Di Matteo is rájött, így vertük a Barccát, aztán a Bayernt egymás után és rohadtul megérdemelten miénk lett a BL, egyszer azért, mert annyiszor elcsaltak elõlünk a bírók egyszer a Pool ellen elõdöntõ egyszer Barca stb.. Másodszor meg, rajtunk kívül senki nem gyõzte le ezeket a csapatok és ez a lényeg, beszélhettek szépségrõl, meg támadásról, ez is egyfajta támadás és taktika. Komoly harcból okosabban és jobban jöttünk ki ennyi. Mint a háború:D
Amúgy ez annyira magyar mentalitás, ha valami más, ha valami nem az, amit megszoktunk vagy eltérõ, nem a szánk íze szerint vn azt elutasítjuk és gyûlölködünk... (most ezt nem rád értem, mert nem gyûlölködsz, de vannak itt olyanok a környéken)
Miért nem lehet elfogadni, hogy lehet így is és nem feltétlenül rossz, és egyáltalán nem ér kevesebbet így gyõzni. Inkább el kéne lesni és ötvözni, fejleszteni.
Két rohadt meccs van hátra, minden riválist megvertünk, oda-vissza, Arsenal 0-0-t kivéve, és hány rohadt meccset szórakoztunk el, kis és középcsapatok ellen... Ha ezen javítunk sima 10 ponttal nyernénk a bajnokságot.
Ja és lefogadom, h leixelünk még itt a 2 utcsó meccsen vkivel:D
"Emlékeim szerint vagy 2 hónappal ezelõtt Mourinho agyba-fõbe fikázta Big Samet és a West Hamet, amiért eszük ágában nem volt a Kalapácsosoknak focizni, szimplán túl akarták élni a mérkõzést a Bridge-en. És hogy a 19. században játszottak ilyen védekezõ stílusú focit. Erre segget csinált (már sokadjára) a saját szájából és meghúzza (nem elõször) ugyanazt a taktikát."
+1
ennek ellenére jött tett a chelsea gyõzelme a bajnokságnak
Én meg is untam itt olvasgatni a sok fikázást, de a #23812-es hsz-t becsülöm. :)
Nem sokszor olvasok errõl az oldalról, meg általában nem is értek egyet vele, de most van benne valami...
"Antifutball, harsogták a kritikusok: ilyenkor mindig elõjön ez a kifejezés, mintha a védekezés nem lenne a labdarúgás része..."
"... Mourinho feladata nem az, hogy bennünket szórakoztasson."
"Mindenki elkönyvelte a Liverpool gyõzelmét, a Chelsea viszont hatékony védekezéssel és könyörtelen helyzetkihasználással nyert - valószínûleg így sem lesz bajnok, de akárhogy is, a City-Liverpool kettõs, azaz a másik két dobogós ellen a londoniak négy meccsen tizenkét pontot gyûjtöttek."
"...tény, hogy a portugál megint megtette azt, amihez a legjobban ért: hozta az eredményt. Neki nincsenek elvei: olyan módszert használ, amelyet a lehetõ leghatékonyabbnak lát a gyõzelem eléréséhez. Ez nem antifutball, hanem pragmatizmus."
"Ha kell, tud Mourinho támadni is: biztos sokan emlékeznek még a BL történetének egyik legjobb meccsére, a Chelsea-Barcelona BL-nyolcaddöntõre 2005-bõl, amit a Kékek 4-2-re nyertek meg, hogy aztán a nyolc között ugyanilyen arányban intézzék el a Bayern Münchent is a Stamford Bridge-en. Az õ Real Madridja tartja a spanyol liga gólrekordját, 124-gyel, a Chelsea-je nemrég rúgott egy hatost az Arsenalnak... úgy lefesteni Mourinhót, mint az antifutball nagykövetét, legalábbis félrevezetõ és egyoldalú."
"Hozta megint azt, amit kellett. Õ sem hibátlan, a csapata sem tökéletes - a Sunderland elleni, sokkoló vereség nélkül most a bajnoki cím favoritja is a Chelsea lenne -, de ki merne arra fogadni, hogy szerdán nem jut be a BL döntõjébe a londoni klub?"
Egy az egyben ezt mondtam, csak kissé harsányabban... Nem kell Chelsea meccset nézni mindenkinek:)
Ja, "unalmas". Én speciel halálra izgultam magam a pool elleni meccsen. És szerintem szerdán is ez lesz... :D
Ne is mondd... BL elõdöntõ, döntõinket nem is bírom nézni a végefele. 2012 Bayern elleni végjátékban a zuhany alól üvöltöztem barátnõmnek, hogy na, na belõtte, mi VAAAN?:DDD
Én nem szoktam más topikjába menni, fõleg nem akkor, ha megverünk valakit. De ha hinni lehet az itteni hozzászólóknak, akkor vannak közülünk is olyanok, akik átmennek oltani egy-egy gyõzelem alkalmával. Akkor mit vársz másoktól? :)
(Nem mutogatok senkire, senkirõl nem tudom, megy e észt osztani valahova. Csak a reakciókból látom, hogy elõfordul.)
Én pl szoktam irogatni máshova is, vagy csak diskurálni, vagy megvédeni a csapatunkat (persze tök feleslegesen, de engem zavar..). De ilyet, hogy irigy módon egy gyõzelmet így lealacsonyítani.. vicc. Én mindig elismerem az ellent, ha kikapunk és elég kritikus vagyok a csapatunkkal, közel sem vagyunk most az elit tagjai közt. Apropó, ha bejutunk mi lesz itt a BL döntõben:DD
Pontosan. Én is meglátom a rosszat a játékunkban, sokszor nem is vagyok büszke rá, de a focit ma az eredmények hajtják, nem a szépség. Ez van, el kell fogadni. Másik, kinek mi a szép.
Egyébként ha bejutunk a BL-döntõ, ott bármi lehet... ki gondolta volna, hogy a Real 5-0-val továbblép a Bayernen... senki. Vagy hogy a Wigan megver egy Cityt Angliában... szóval a döntõ az már más tészta, ott nem igazán van egyértelmû esélyes. De így legyen, hogy holnap ilyenkor már a döntõrõl beszélgetünk... :D
Hazard és Terry back in action ma este, zsír. Sztem nem lesz nehéz meccs, ha összejön a taktika, és megint bután nekünk próbál esni az Atlético, akkor valszeg kapnak 3-at legalább. Nem hiszem, hogy túl nagy taktikával készülnek, simán nekünk rontanak, lényeg, hogy ne kapjunk gólt elõször is idegenbeli gól az nem nagyon jó:)
Azért ne igyunk elõre... hú, nekem már most gyomoridegem van... Hajrá Chelsea!
Faszom miért nem bírtak ki egy percet... nem baj, most már muszáj gyõzni.
Hát ez nem hiányzott... Meg kell nyomni a 2. félidõt, nekünk már csak a 2:1 a jó.
Tényleg nem nehéz meccs... az Atleticonak. Vicces, hogy egy csomóan mondták, hogy Mou megcsinálta Madridban amiért ment. Egy 0-0-ért ment? Idegenben nem akart gólt lõni? Meg is érdemli.
Ez van, a labda többször is szerencsésen pattant nekik, nekünk meg hasonló helyzetekben nem. Az uefa meg kitörölheti a valagát a szabályaival (Curtoisal kapcsolatban). Azt a paraszt, sárga lapra immunis Costát meg remélem nem hozzák ide.
Ezt csúnyán beszoptuk
Jaj, ez a félidõ... szinte már fájt... -.-
Védekezünk vagy mi a gond? Lehet most csúnyát mondok, de akármennyire is szeretem a Chelsea-t, magyar vagyok és most a gyõri lányok sikeréért szorítok a TV elõtt és õket követem figyelemmel :)
Nem, támadunk, szinte egyfolytában, de iszonyatosan sok a hiba mind a két oldalon, és igazából fantázia sincs a támadásokban. Mondjuk volt egy kapufánk meg a Norwichnak nem fújtak be egy tizit. De amúgy egy fájdalmas jaj az egész félidõ...
Pfff... Jövõre nagyon sürgõsen ki kell alakítani valamilyen effektív taktikát a kis csapatok ellen, mert most gyakorlatilag rajtuk ment el a bajnokság... A Cardiff elleni meccset már meg se nézem...
Ez jó megfogalmazás:D Meg se mertem nézni.. Palace is keményen visszaverte a Poolt.
skysports szerint megegyeztetek D.Costa-ért az AtMa-val,39 millio euro lesz
Na ne... Ba, Schürle, Salah fiatalok, nyerni akarnak, játszani akarnak. Nekkk kéne több esélyt adni és a taktikát is alapvetõen meg kell változtatni, jobban be kell vonni a csatárokat. Azt meg el kell felejteni hogy öt ember között próbálják magukat átverekedni...
Vhol eurot irnak!Kb mindenhol más ár van kinn!De mindegyik jól hangzik:D Na más csak a másik agyatlant brazilt meg Törcsit kell elpasszolni és akkor lehet igazolgatni okosan...
"Jose Mourinho has already lined up a £32m swoop for Atleti striker Diego Costa and he's now ready to add team-mate Luis into the deal, by bidding £16m for the 28-year-old, report the Daily Telegraph."
Veled értek egyet, nem véletlen fizet ki ennyit érte a PSG.
Nagyon jó lenne, és tekintve, hogy a srác CFC drukker, van is esélyünk:)
Lehet a Chelsea-t is meghívják a Fradi stadionavató meccsére, mert pont Ausztriában tartózkodnak majd felkészülési táborban :) Állítólag már elõrehaladott tárgyalások vannak a 2 fél között.
Nah, engem az Ausztriai tartózkodásuk érdekel, mert Bécsben élek:) Thx
:) valamit nayon benézel. A szülõi ház ott van a Stamford környékén, ott nõtt fel és kb 1 éve olvastam vhol ezt, szóval biztos, hogy nem volt sosem MU drukker:) Nézz utána elõbb!
Shaw was born in Kingston upon Thames,and attended Rydens Enterprise School in Hersham, Surrey. He grew up as a Chelsea supporter, and has claimed that he originally wanted to play for the London club. As an eight-year-old Shaw played at Chelsea's development centre in Guildford, but was not offered an academy place.
De igazából, mind1 lesz valszeg, mert ennek ellenére a MU-t fogja választani úgy tûnik, valszeg, mert úgy érzi ott biztosabb lesz a helye. Pedig sztem a srác pont olyan típusú, akit Jose szeret.
Én a cfc.com-on ezt még nem látom (bár látok rá esélyt), de a legutóbbi értesülés még az, hogy a VB után ülnek le tárgyalni a vezetõséggel. De kiderül. És igen, rossz lesz, de sajnos ha már valaki 6-8-10 éve szurkol egy klubnak, bele kell törõdni, hogy lassan mindenki eltûnik "az õ elsõ csapatából"... :S