Üdvözlök mindenkit ezen a fórumon! Nem titkolt szándékom minél több olyan ember bevonása, akik alkalomadtán szeretnek elgondolkodni a jelenleg ismert fizikai világaink korlátairól, különös tekintettel az ún. "véletlenek" szerepérõl, mibenlétérõl. Terveim között szerepel a káoszelméletrõl, fraktálokról, spiritualizmusról, filozófiáról, ill egyéb tudományos(-fantasztikus) témákról történõ diskurzus, a maga laza, kötetlen hozzáállást igénylõ hangnemében. Üdv: kürti
Ízelítõül íme egy pici részlet az "a Dolgok" nevû fórumról:
Ja, és azt nem írtam, hogy ergo az a bizonyos 1,2,3,4,5 számsorozat az egyetlen eleme a két kisebb részhalmaz közös metszetének(mint újabb részhalmaznak..újabb céltábla:)
Ezt kb úgy kell elképzelni, hogy adott egy halmaz(pl egész számokból képezett öt elemû számtani sorozatok halmaza),és ha ezen halmazban részhalmazt hozok létre mondjuk egy ilyen megszorítással: csak az egynél nem kisebb egész számok.Majd egy második részhalmazt is képezek egy ilyenel: csak az ötnél nem nagyobb egész számok.Ha mindhárom halmazhoz egy-egy elemszámukkal arányos felületû céltáblát rendelek, és ezekbe darts-tûket dobálunk, melyik céltáblába lesz nagyobb az esély beletalálnunk a felületi méretkülönbségeket figyelembe véve?
ez nagy butaság. Azzal lehet megértetn ia sok hülye lottóssal, hogy mennyi esélye vna, hogy elmondod neki, hogy ugyanannyi esélye van arra, hogy az õ számait húzzák ki, mint hogy az 12345-öt. Mivel a õ azt fogja hinni, hogy az esélytelen, így talán leáll a lottózással is:P
Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo Franco y Bahamonde Salgado Pardo de Andrade aka. Generalísimo de los Ejércitos Españoles
Miért lenne kevesebb az esély az 1,2,3,4,5-re?Érdekes, hogy mindig megkülönbözetett figyelmet fordítanak erre a sorozatra, holott még több tízmillió másik, ráadásul teljesen szabálytalan variáció van, ami még soha nem jött ki.Nem is jöhetett, hiszen a lottó létezése óta még csak párezer húzás valósulhatott meg.
eeehmlt a pbcsiáa az aailgni eeetgym a figasszavál
Üdv mindenkinek! Egyenlõre csak a fonalat szeretném felvenni, de annyit beszúrnék, hogy a jövõ egy matematikailag abszolút mértékben meghatározható "vektortér" eredõje. Más kérdés, hogy az "elemi vektorok" száma a végtelenhez tart. Magyarán nem a rulettgolyó az alapvetõen szeszélyes természetû, hanem egész egyszerûen mi vagyunk kevesek az összes lehetséges fizikai paraméter figyelembevételére, pláne hogy a körülöttünk "elterülõ" világegyetem(fizikai környezet) igazán parányi szeletérõl van egyáltalán alkotott fogalmunk. Talán Istennek megy.. :)
és a véletlen csak akkor létezhet, ha van sors, fatalitás:-) tehát, akkor, hogy hogyan döntjük el, hogy véletlen volt-e vmi vagy sem. és "mi" dönti el, hogy véletlen legyen vmi vagy sem? és ha van ez a "vmi" akkor onnéttól kezdve nincs véletlen. viszont sors nem létezhet véletlen nélkül...
Maga a véletlen is érdekes dolog mert ha belegondolunk hogy a véletlen, mi alapján véletlen? Mi az oka annak hogy valami ugy történik ahogy történik azon kivül persze hogy a véletlen mûve. Mert a véletlennek is el kell valamiképpen döntenie hogy melyik oldalt választja. a konkrét személynek éppen a szerncsét hozza-e vagy balszerncsét.
én nem is tudom. szerintem az atomizmus elég érdekes megközelítése a dolgoknak. tehát, az, hogy minden és abszolute minden atomokból áll. ezek az atomok pedig néha összejönnek és kialakul az élet, és elválnak, ekkor van a halál. ez most egy kicsit le van egyszerûsítve! és szerintem nem hiába van, az hogy minden dolog a világon két polusú.
ezen a számos dolgon már én is gondolkoztam! ott van pl. a lotto! miért van az, hogy sosem jön ki az 1,2,3,4,5 sorozat? (kivéve a Vmi Amerikában:-)) elvileg úgynannyi esélye van, mint annak, hogy egymástól esô számosok sorozata jöjjön ki. bár ha belegondolok, akkor az egymás mellett levô számoknak kevesebb esélye van kijönni! nem tudom, hogy érthetô-e!
Sokan mondják hogy háromszor csinálok meg valamit mert ha háromszor sikerül valami akkor az már nem véletlen. De hát nem épp ezért véletlen mert akáregymás után háromszor is megtörténhet??
Ha látta valaki a Végsõ állomást (isten egy film). Abba ugyebár elõre megvan hogy ki hal meg és ha valaki valami folytán mégsem hallna meg ugy ahogy kell akor a halál más modszerekhez folyamodik. Pl.: kicsit megnöveli a rossz kis véletlen balesetek számát.
Én sem ugy hiszek Istenben hogy templomba járok meg imádkozok meg ilyesmi. Hiszem hogy Isten bennünk van, nem fábol és kõbökl épült házakban.:))
Az alábbi idézetet az "A dolgok" címû fórumtól kölcsönöztem, azaz használtam azokat a részeket, melyekhez jómagam is hozzászóltam, vagy a hozzászólásom értelmezéséhez szükségesnek véltem.. Köszönjük!
a véletlenszámgenerátor se véletlen számokat dob ki?
---------
igen, nem véletlen számokat dob ki :) az "igazi" véletlen számok generálásáért elég komoly pénzeket fizetnek az oylan helyeken ahol szükségük van rá..., az ilyen kis pc-s ek meg sok midnet csinálnak de nem véletlenszámot... nah kb innentõl kezdve komolytalan ez az egész topic :)
amugy pl a véletlen számokkal külön amtematikai módszerek foglalkoznak szal ez nem miszticizmus, csak itt egy ember nem lesz aki érti és ismeri sitenigazából, többek között énse, hajj de még mennyire nem :/
a lotto meg nem egészen a véletlen hanem valószinûségszámitás..., az esélyeket bármilyen variációra kb 10 perc alatt ki tudja számolni egy gimnazista , márha ott volt órán és figyelt is nem csak tanitották mint engem :P
tény, ez az sg-n nagy divat, amugy tényleg nem baj csak nem találgatni kéne a hülyeséget hanem minimális szinten utánajárni, és egy fél óra ovlasással máris fele ennyi marhaság nem lenne sg-n :D
google elsõ találat: http://www.fourmilab.ch/hotbits/
és hozzálehet tenni hogy még ez is reklámszagú amit õk generálnak mert gyk a saját terméküket reklámozzák :P
Meglehetõsen érdekes egy topicot azzal nyitni, hogy egy másik, témába vágó topicból másolsz ki kismillió hozzászólást. Fõleg mivel a másik topic is létezik. A válasz mondjuk sejtem - nem írt senki oda. Namost ezért nyitni egy új topicot, ugyanúgy teljesen semmitmondó névvel egy másik fórumrészbe...
ez már jobb egy fokkal , itt elég sokat a hardwares randomszámgenerátorokról értekeznek: http://www.robertnz.net/true_rng.html
http://www.stat.fsu.edu/pub/diehard/ ez emg randomszámgenerátor teszt :) igérem ez az ucso :)
Ez már hanyadik ilyen topik?
Kedves MIndenki! Elõször is köszönöm a bíztató sorokat! Nem gondoltam,hogy az internet néhány honosodási éve alatt a kritikusok egy új vállfaja fejlõdött ki kis hazánkban (is). Igazából azért másoltam át (megmondom õszintén hézagos szelektálással), hogy egy kis ízelítõt adjak, milyen hangokat ütött volna meg a másik fórum, ha komolyan veszik. Vannak köztetek építõ jellegûek, de akad,ami érzésem szerint csak jó dolgában osztja az észt, nem pedig arra koncentrál, hogy érdemben próbáljon a témához szólni. Thanatos kattogását noha felesleges okoskodásnak tartom, noha nem engem érint személyesen, mivel a random-számgenerálás nem az én vesszõparipám volt. Bizzatok bennem, idepiríthatnék egy sor elég komoly matematikai apparátot, de ez a topic azért jött létre, hogy bárki hozzászólhasson, akár egy másik ember számára hülyeségnek tetszõ gondolatokat is. Hogy "hányadik ilyen topik" Szerintetek az emberiség történelme során minden az egyént elgondolkodtató kérdéskört csak egyszer beszéltek meg az emberek egy életöltõ alatt? Nem attól feljõdik a civilizációnk, hogy ugyan azokat a fejezeteket többször, többféle nézõpontból átrágják, és így gyarapítják azt? És még ha valaki nem is érzi át egybõl a lényeget, még akkor is felébreszthet egy beszélgetés során olyan gondolatokat a többi fél agyában, ami akár megváltoztathatja a világot(akár mikro-, akár makroszinten)? Kicsit gondolkodjunk el ezeken..
- ellehetetlenítés, szegmentálódás, MAD MAX
akkor legyen egy nagyon érdekes kérdés: Mi az hogy végtelen a világûr???? mész mész a világûrben egyszer csak elérsz egy pontig. ott a vége. megfogsz valamit és megpróbálod eldobni: 1 a tárgy továbbrepül -> nincs vége mehetsz tovább 2 a tárgy beleütközik valamibe -> valami van tovább hisz beleütközött valamibe. nincs végtelen és mégis van, mert ha véget ér valami akkor ott van valami hisz valami más kezdõdik el tehát végtelen... vagy mégsem??? szal ez egy érdekes dolog...
Nem ez a lényegi kérdés, hogy a te gondolatod megváltoztatja e a világot. Persze hogy meg. A kérdés az, hogy a gondolataid véletlenszerûek, esetlegesek, vagy a múltad egyértelmûen meghatározza mire fogsz gondolni?
Én el tudom fogadni hogy a világûr végtelen, és igy a galaxisok, naprendszerek stb száma is végtelen. Amit én nem értek az az hogy, miért kell az "egész" kialakulását egy idõponthoz kötni, mert számomra ez olyan mint anno a nap és Föld központú elméletek.
Szvsz kedves Kürti szerintem sem túl jó topic címe. De ez attól még a te topicod. Pl.: Az élet, a világmindenség meg minden lehet jobb lenne:))
Jó, akkor most rögtön nyitok megint egy tök ugyanilyen topikot, nehogy leálljon a civilizáció fejlõdése...
Azzal kell kezdenem, hogy nagyon örülök neki, hogy megnyitottad ezt a fórumot, talán itt tudunk majd eszmecserét folytatni a kedvenc témáimról. Akkor kezdeném is: A véletlenszám generátor nem véletlen számokat dob ki, hanem az idõ függvényébe ad ki eredményt (az órát használja segítségként) -ez a mostani talán legalapabb véletlenszám generátor.
1,2,3,4,5 -nek ugyanannyi esélye van, hogy kihúzzák lotton, mint 10 34 13 65 76, hogy elég ritkán jön ki 1,2,3,4,5 sorsoláson, ebbõl következtethetsz annak a valószínüségére, hogy mikor fog kijönni a 3 5 34 67 85 - mint kedvenc számaid. :)
Néha belenézek abba az esti tvmûsorba, amiben táskákat nyitogatnak. Hogy ott mennyit tudnak parázni. Ugynaz lenne a vége, ha szépen végigmennének a táskákon. Pl azt mondaná a játékos, hogy most szépen végigmegyünk balról jobbra, kezdené az egyessel, kettes.. 3 4 5 6... És vigignyitogatná a táskákat, ameddig csak jól esik neki. 2 dolog közül amit nem ismerek ha már választásra szánom el magam, akkor tök mindegy melyiket választom, ellenben ha elõítéleteim lennének nem-tudott dolgokról, azzal vagy önigazolást gyártanék miután számomra kedvezõ jön ki, vagy csalódnék -lehet magamban...
A világképemben nincs véletlen ugyan, én is használom a szót, ha valaminek szerintem nagyon kicsi a valószínûsége és megtörténik, de szerintem semmi nincs ok nélkül. Vannak okok, amiket nem ismerünk, és vannak okok, amik olyan összetettek, amiket valószínüleg nem is fogunk megismerni. Pl. hogy mi lett egy 500 éves katicabogárból, most hol vannak a hamvai, és tettei milyen módon oszlottak el az idõben, mikre hatott az a pici bogár - azok a tettek, amik még most is kavarognak a világban.
Ha hiszünk a véletlenekben, akkor nem mindig használható okokat találjuk meg, de a világ ettõl mûködik, ahogy mûködik, csak hiába szeretnénk reprodukálni használhatatlan összefüggésekbõl összetákolt tudományunk, pl. ezt:
Ugyan áshatunk olyan mélyre, hogy az okokra a tudomány is azt fogja mondani, hogy véletlen, de mégsem hiszem, hogy azok lennének. Sem születésem, sem egyetlen tettem, sem gondolataim, sem halálom nincs ok nélkül. Sõt. Dolgok nem keletkeznek, és nem tûnnek el. Semmibõl nem lesz valami és fordítva sem. A determináltság vs. szabad akaratról pedig azt gondolom, hogy a valóság túlvan mindkét elgondoláson. Minden elmélet csak közelíthet a valósághoz. A "bármi bármikor létesülhet" elmélettel a tudomány a saját használhatóságát kérdõjelezné meg.
most vetõdött fel a fejemben egy olyan kérdés, hogy vajon gondolat nélkül van-e ok? Ha nincs gondolat, nincs múlt, ergo nem tudná determinálni a gondolatot, sem a jövõt.
lehet hogy felesleges okoskodás de ez az egész topic eddig errõl szólt nem? leglábbis amiket bemásoltál értelmük ugyan nem volt okoskodásnak viszont elsõranguak, mgéha a fele totál hülyeség is :)
lehet hogy felesleges okoskodás de ez az egész topic eddig errõl szólt nem? leglábbis amiket bemásoltál értelmük ugyan nem volt okoskodásnak viszont elsõranguak, mgéha a fele totál hülyeség is :)
a pszichológia szerint létezik a kollektív tudatalatti(tudattalan), ami amellett szól, hogy a reakcióid egy helyzetre elõre "be vannak programozva", mások oldalról meg mi egyéb alapján tudnál még kiértékelni egy jelenbeli eseményt, ill reagálni arra, mintsem a múltbéli hasonló esetek tapasztalataiból? Mondjuk mmég ez is inkább pscyho, de ha már kvantumfizika, van egy nagyon érdekes cikk az IPM V.évf 1.számában. Illetve ajánlom a metaelmélet.hu weboldalt
jómagam is kedvelem Douglas Adams irományait, ez a topic-cím inkább személyes jellegû értékkel bír. Egy kedves cimborámmal folytatott beszélgetések végkövetkeztetéseiként használtuk elõszeretettel.. (amúgy lehet címet változtatni? :)
ha egy esemény bekövetkezésének kisebb a valószínûse, mint egy másiknak, akkor hogy lehet mégis mindkettõ bekövetkezésére ugyan akkora esély? Ez lehet az én hozzá-nem-értésemmel magyarázható..:) Különben köszi a hozzászólást, messzemenõleg az egyik legértékesebb eddig a topic történetében, akkor is, ha eltekintünk a silány kokurenciától.:)) A determinálhatóság mértékének - ahogy én is korábban írtam (valahova)- sztem leginkább az emberi információfeldolgozó képesség korlátai szabnak határt. A tudományok szinergiája meg egyre inkább megfigyelhetõ, szerintem (hacsak gazdasági érdekek, vagyis az ember telhetetlensége nem fojtja el csírájában) egy nagy paradigamváltás történik jelenleg a világban(értsd: emberiség). Többek között ennek köszönhetõek az olyan címû könyvek, mint pl 'A fizika taója'. Még írok hozzá, de most sietnem kell(ene) ->
bocsi a hangnemért, csak a felesleges szarkeverõktõl szeretnék megszabadulni, és egy kicsit fáradt is voltam hajnalban.. Viszont teljesen jogos, hogy meg kellett volna szûrnöm a vágólap tartalmát, mielõtt ideszúrom. No comment... A legjobbakat! ;)
Állatvédõ, figyelj: felmérések szerint egyre szívesebben játszanak a 'Honfoglaló' nevû webes kvízjátékkal inkább munkaidejük alatt. Szerintetek az ebbõl adódó esetleges sikerélmény sekentõen hat a dolgozók effektv napi teljesítményére?
egen, ebbe belefájdult már a fejem párszor :D A fizikai valóságban a végtelent nem lehet magyarázni. lehet, hogy ha a véges világûrbõl kilépünk, nem számít többé tér és idõ, ezért nincs olyan hogy vége van, meg olyan sincs hogy végtelen. De ahhoz hogy ezt felfogjuk, a gondolkodás és az érzékelés egy egészen más formája, nem a fizikai valóságon, nem teren+idõn alapuló emberi gondolkodás szükséges.
De végülis én nem hiszek el semmit túl könnyen. Nem jártam még a holdon soha, sem a szabad világûrben, ezért azt sem hiszem el feltétlenül, hogy létezik valami olyesmi a Földön kívül, hogy világûr. Lehet hogy ferdítés, vagy nem is az aminek hisszük? :D
Nah meg azt mondják minden elemi részecskékbõl épül fel... Szerintem ha egészen nagyonkicsi lennék, szabad szemmel nem látható és az asztalon feküdnék, ugyanúgy az asztal felületét látnám, mint ahogy most teszem... semmi atom vagy ilyesmi. Az ismert legkisebb részecskék az alkotói mindennek, azt mondják... de ahhoz, hogy a legkisebb részecske anyagot hozzon létre, magának is anyagnak kell lennie. Ahhoz pedig, hogy maga is anyag legyen, valamibõl fel kell épülnie, tehát van egy nála kisebb részecske, ami szintén eleme az elemnek, és ezért annak is van eleme. És ez így megy a végtelenségig, mindennél van egy kisebb. Itt jön megint, hogy a fizikai valósággal nem tudjuk magyarázni a végtelent, tehát semmi sem tarthat a végtelenségig és semmibõl sem lehet végtelen sok.
A mértékeken, a matematikán alapúló dolgok (az összes tudományág) ennek megfelelõen ferdítés, mivel a végtelent nem lehet tudományosan megmagyarázni, így a magyarázatot nem a tudományban kell keresni.
A másik számomra agyfárasztó kérdés, hogy mikor keletkezett, a világûr? Mert egyszer csak volt az õsrobbanás egy pontból (igen-igen ezis elég hihetetlen és megmagyarázhatatlan dolog) és kész, de mi volt elõtte, vagy mindig is létezett, ha nem akkor miért/hogyan jött létre? stb. asszem ezt sosem fogjuk megérteni:C
igazából én személynszerint nehezen tudom elképzelni(vagy inkább nem is akarom..), hogy a mi univerzumunk jelenlegi létezése egy kitûntetett esemény lenne, és ha ez egyszer megszûnik létezni, jöhet a totási nihil. Sokkal inkább egy, a évszakok körforgására emlékeztetõ (fõleg a sarkköri:) születés-élet-halál jellegû ciklikus folyamatnak hiszem, így az állandóságra(idõtelenség) helyezem a hangsúlyt, és ez már egy másik nihil!:) Illetve nálam sokkal nagyobb elméleti koponyák is (húrelmélet,reakciós elmélet,meg egy szörnyûségek).De legfõképp a hinduk
Itt senki sem foglalkozik Istennel? Mi van, ha mindez az õ mûve volt? Õ teremtette a világûrt stb.
Anno általános iskola alsó tagozatban igenis foglalkoztam Istennel!Megpróbáltam elfogulatlanul minden oldalról keresni az Igazságot, vagyis tisztábban megfogalmazni magamnak az "igazság" definícóját. Aztán módosítottam a keresés feltételeit.. ;> Különben nem hiszem, hogy Õ pont a mi fórumunk miatt érezné magát magányosnak, de ettõl még bõven belefér ebbe a topic-ba!
lehetséges, viszont akkor Isten mikor jött létre, mert az, hogy mindig is létezett hát az eléggé érdekes:O
Annyi különbözõ vallás van követõk millióival, hogy nem lehet tudni melyiknek hihet az ember, ha egyáltalán hihet valamelyiknek. Persze elõfordulhat hogy pont a kereszténységben van az igazság én nem tudom. De ha Istent meg lehett fogalmazni és beszélni lehet róla, akkor õ valami. És a valami az keletkezik valahonnan, de ha már Isten megszületett/létrejött valahogy, akkor azt az egész világ is megtehette nélküle.
nem jött létre,mert mindig is létezõ volt! Sajnos Isten mint olyan fogalommá szükült és az emberek saját korlátaik közé próbálják szoritani és ami korlátozva van az bizony nem isten! Buddhát mikor megkérdezték hogy "Mi az Igazság?" egyszerûen csendben maradt,mert bármit mondott volna az beszûkitette volna az õ relativ igazságába! elnézést a filozofálásért de Istenrõl fölösleges beszélni!
Érdekes, hogy a tudomány azt hangoztatja, hogy nincs Isten, mégsem tud megmagyarázni egy csomó dolgot, csak azzal, hogy "még nem tartunk olyan szinten, hogy ezt megértsük"... Szerintem a tudomány a mai ember vallása, hisz abban, hogy mindenbre megkapja a választ a fizikától, biológiától, kémiától és a parapszichológiától.
honnan veszed hogy mindig létezett? Puszta megérzés, vagy egy ómen a mindenhatótól? :D A keresztény istennek annyi a valóságalapja mint az orkoknak meg az elfeknek. Szép mese. Ha létezik egy felsõbbrendû erõ, ami irányítja az életünket és létrehozta a világot, az nem a keresztény Isten. Az ember története sokkal régebbre nyúlik viszsa a kereszténységnél. Õsi vallások, pogányok, sámánizmus, stb minden jóval a kereszténység elõtt keletkeztek. Kétlem hogy Krisztus állítólagos születése elõtti néhány évszázaddal lett volna az a hirtelen fordulat, hogy hopp, a keresztény szektások megvilágosodtak, rájöttek az igazságra, meglátták az egy élõ Istent. Elég kevés rá az esély.
X+1 vallás vs. tudomány vita a tudományos fórumon...
A tudomány elméletekre, és azok bizonyítására épít. A vallás azonban az esetek döntõ többségében egyszerû fantazmagóriákra. A kettõ között a fõ különbség, hogy a tudomány keresi a válaszokat, a vallás viszont készen prezentálja a saját válaszait.
nem veszem sehonnan,de ami keletkezik az meg is szûnik tudomásom szerint! a másik hogy már továbbköltötted a hsz-emet keresztény istenre,holott én csak istent irtam:) továbá a pogányoknak(bár ez a szó nem létezik csak a keresztények fantazmagóriája)is volt istenük méghozzá kettö : Föld anyánk és Ég apánk!
már bocs, de még 800-as IQ-val sem lehetünk képesek felfogni azt, hogy mindig is létezett, de ha te nekem itt és most el tudod magyarázni, akkor gratulálok.
ha pedig feltesszük azt, hogy Isten csupán egy kitalált személy, akkor a keletkezése az ember keletkezése körüli idõkre tehetõ
csak a bizonyosság erõsebb az elméletnél:) én sem tudom istent bizonyítani de én úgy gondolom,hogy többek vagyunk egy petesejt és egy himivarsejt tulburjánzásánál! szerintem kell egy kis hit is meg egy kis tudomány is...aztán megvannak mindkét oldal szélsõségesei:)
persze hogy nem ,egy véges gondolat hogyan is képzelhet el pl. egy végtelent? van egy történet a kútban született kisbékáról aki még nem járt a kúton kivül! egyszer beugrik hozzá egy kintrõl jött béka és mesél neki rétekrõl,erdõröl,tavakról meg amit kint látott,de ezt a kis béka nem hiszi el mert nem tudja bebizonyitani a kintrõl jött hogy valóban léteznek-e ezek a dolgok!
ha isten egy szelete benned is megvan akkor önmagad kell megérteni és ezáltal megérted istent is! de ha neked isten már egy elcsépelt figura akkor helyettesitheted a szót Igazsággal is! a mondatod másik fele meg az emberi hülyeség netovábbja
erre csak azt tudom mondani hogy a jó anya a gyerekét játszva tanitja meg járni és nem kezdi anatomiailag kielemezni a járás fogalmát:) az abszolút igazság sem fog az orrod elé vágódni hanem hadja felfedezni magát:)
Az "intelligenciának" melyik fajtája teremt egy olyan természetet, ahol az egyiknek a túlélése a másik széttépésétôl függ ? Melyik beteg szellem teremtene egy életciklust, melynek résztvevôi - az álat éppúgy mint ember - állandó félelemben él. Talán a Mindenható Isten tenné ezt ? Nem, de a szellem a Mátrix mögött igen, és az megtette...
minek értsem meg Istent ha nem létezik? egyáltalán minek kell megértenem magamat? ha visszaolvasnál az egész onnan kezdõdött, hogy azt írtad, hogy Isten mindig is létezõ volt, én erre azt írtam, hogy lehetetlenség ezt felfogni, hogy mindig is létezett szóval iylet SZVSZ felesleges állítani, ha még felfogni sem tudjuk, és a többit nem kívánom leírni, el lehet olvasni
miért hülyeség az, hogy vele mindent meg lehet magyarázni? tudtommal az õskortól kezdve egyiptomon át a görögökig és még nagyon sok népnek volt Istene, akikkel a tüzet, esõt stb. megmagyarázták, mert még nem értették meg:P
Jah igen, a világ végtelenségérõl még... képzeljünk el egy számítógépes játékot. megyünk megyünk megyünk elõre, aztán egyszer nem tudunk tovább menni, nem tudunk egy helyrõl kimenni... És mi van azon kívül? Nincsen semmi. A való élet van azon kívül, de az már egy másik dimenzió. Ilyen lehet a mi életünk is... Megyünk a "végtelen" világûrben, és vége, nem tudunk továbbmenni. Azon kívül nincsen semmi... Csak még egy külsõbb élet, egy egészen más dimenzió =)
Ne próbálj hasonlatot keresni, mert nincs :D Másképp fogalmazok: ha van Isten, akkor élõ ember nem fogja megérteni sose.
A világ végtelensége, számítógépes játék? Ez sem a legjobb hasonlat :D Az a baj, hogy nem lehet erre se mit mondani, mert az Univerzumot(és fõleg a keletkezését) melyben élünk nem lehet jellemezni, mivel más Univerzumot még nem nagyon láttuk. Csak önmagával tudjuk magyarázni.