Ez szánalmas, rosszabb mint az eredeti pedig azt hittem hogy már nem lehet rosszabb!!!!!!!!!!!
eleve ha itt elakarják adni akkor egy panelbe kéne forgatniuk, és nem amerikai átlagembert kéne itt kifugrázni, hanem azt az egyszerü panellako magyart, és egyéb kelet europait embert, akkor talán volna értelme, és nézetsége, akár még közfelháborodás is lehetne:)
ez egy tré mûsor tré embereknek! hogy gondolhatták ezt komolyan hol van ez a bundi szinész másolat az eredetihez ordit róla hogy nem az õ szerepe és még csak át se éli meg egyáltalán hol van az õ arca az eredetihez? az eredeti csak leüll a fotelbe azzal a bamba pofával és a gatyába dugja a kezét és ez nekem elég is hogy röhögéssel törjek ki de a mgyar pasi és copyzott családja erre egy év alatt se lenne képes!! tv2 fuck off! mielõbb satirozzátok ki a mûsorlistából
ehh, már amikor csak hallottam róla furcsán néztem, de amikor belenéztem kb 2 percig, annyi elég is volt, én is láttam elejétõl végéig az eredeti bundiékat, és nemtom hogy gondolták, hogy full ugyanazokat a párbeszédeket és helyzeteket játszák ujra, mint a régi sorozatban. Akinek tetszett a rém rendes család, az nagy valószinüséggel nem fogja ezt a másolatot nézni, aki meg nem látta még soha, az meg nem most fogja elkezdeni nézni (de mégha nem is láttam volna az eredetit, akkor se nézném). Szerintem is rohadtul megszivják ezzel az ugymond "rendezõk". 2 percnél tovább nem is néztem, de gondolom ez a copyrozás várható a többi epizódban is. gg tv2
jah és ezt a kiscsávót ütném (nemtom mi a neve)... milyen arcokat vág már.. irritál mint állat:D
mint mikor a született felségeket az év sorozatának reklámozták, aztán bukták is, egykis anyagi kiesés...
Gondoltam beírok ide, mert van néhány infóm mivel statiszta vagyok. Kezdjük azzal, hogy aki a tv2-t fikázta, az jól tette... Gusztustalan egy csatorna.. Ha tudnátok hogy bánnak az emberekkel... Na szóval, a tv2 megvette a Rém rendes család jogait, de van egy külföldi ürge aki felügyeli azt. A magyar sorozat teljesen az amerikait másolja le. A poénok ugyanazok, semmit sem változtatnak rajta! Tehát full ugyanaz a sorozat, csak magyar szereplõkkel! Nem adok ennek sok idõt és befuccsol.
Az elején a mikrofon is belógott felülrõl a képbe... bár ezt a Barbárok köztben is észrevettem már....
Bevallom nem láttam, de most tényleg ennyire lenyúlták a poénokat? Mert akkor ez tényleg szánalmas :D
Az viszont gáz volt, hogy az "Anyukádé nem jó?" helyett "Anyudkád nem jó?" volt a poén a "Lufit akarok!"-ra ...
"Éppen erre hivatott (elvileg) a magyar verzió, pl volt benne szó a magyar fociról.. " Rá lehet fogni, csak az eredeti filmmel gyakorlatilag az egész szveg egyezett, kivéve, hogy magyar-angol meccs ment. De a végsõ beszólás is zsír ugyan az volt. Most azzal nem lesz "más" a sorozat, hogy balra van az ajtó jobbra helyett egy látszólag átdesignolt Familia Kft. díszletben.
nem csalódtam a TV2 az egyik leggagyibb csatorna hazánkban már a cool is lazán lekörözte, pedig csak egy-két éve van. a sorozat meg ennyi: ... ilyet nemkéne eröltetni. ez kb olyan mintha a helyszínelõkbõl csinálnának magyar verziót:DD és a szántásban találnák meg az egyik hullát....
Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy nálunk minden silány dologra van vevõ (ráadásul nem is kevés). Számomra a mai napig érthetetlen pl. a VV, vagy a Gyõzike féle mûsorok népszerûsége (bár nem kellene csodálkoznom egy olyan országban, ahol pl. annak idején gyûjtést rendeztek Isaura felszabadítására, vagy pl. egy másik szappanopera fõhõsnõjének szemmûtétjére, stb...) Ilyenkor picit szégyellem, hogy magyar vagyok.
A TV2 már nem tud meglepni, végül is egy kereskedelmi csatorna és gátlástalanul megpróbál mindenbõl (pl. embertársaink szenvedése, fájdalma a legkedveltebb téma) pénzt csinálni. Maga a produkció az egyik leggagyibb, amihez valaha szerencsém volt. Már azt sem értettem, hogy fordulhatott meg bárki fejében is, hogy ez siker lehet...Szerintem hatalmas bukta várható. Szerencsére az õ pénzük, megérdemlik. Egyszer már igazán megbûnhõdhetne a gátlástalan mohóság és az igénytelenség...Mint a mesében...
Ez egy rakat fos láttam az elsõ részt kegyetlen szar!Az eredetit nem lehet utánozni!
Magyarországon nem amerikai hülyék élnek, hanem magyar hülyék. Teljesen más alapötlet kéne egy magyar sorozatnak, mint egy amerikiainak, de a tv2 nem arról híres, hogy újat alkosson. Ezt kb. annyira magyarították le, mint a leggyengébb láncszemet.
Én imádtam és imádtam az eredetit. Hogy ne ahhoz hasonlítsuk? Ha azt akarja utánozni, akkor miért ne ahhoz hasonlítsuk? Én vártam, és elhatároztam, hogy veszek egy üres videokazit, elkezdem felvenni a sorozatot. Végül nem tettem meg, és miután megnéztem az elsõ epizódot, örültem, hogy nem tettem meg. Nem nagyon szoktam lehúzni filmeket, fõleg nem magyarokat, de ez akkor is egy nagy rakás ... . Pedig annyira jól meg lehetett volna csinálni... magyar helyzetekkel, magyar poénokkal. De ez a rész gyakorlatilag ugyanaz volt, mint az eredeti, tán' csak a neveket cserélték ki a szövegkönyvben. Semmi újdonság, semmi új helyzet, semmi új poén. Miért kell a Bándi névhez ragaszkodni? Nem tudom, ez mennyire tucat-név odakint, mennyire akarta az átlag amerikait jelképezni, de lehetett volna mondjuk Kovács, vagy Horváth, vagy Kiss, esetleg Nagy... Jobban a magunkénak éreztük volna szerintem... De mind1. Csinálhatták volna egy jó sorozatot, de nem ezt tették, hanem sok zsetonból csináltak egy nagy sz*rt. Remélem mielõbb leállnak vele, mert ha a szélbe szórnák, annak is több értelme lenne.
Éppen erre hivatott (elvileg) a magyar verzió, pl volt benne szó a magyar fociról..
Én nemnagyon ismerem az eredeti sorozatot (csak részleteket láttam belõle - emiatt a magyart kevésbé tartom élvezhetetlennek, mint ami az általános vélemény), de valószínüleg tényleg nem lehet benne sok eredeti poén, mivel mindenki azt mondja, h egy az egyben másolat.
Hát ennyi energiával simán csinálhattak volna egy teljesen saját sorozatot is, annak valóban nem sok az értelme, ha uazokat a poénokat hallgatja az ember 100x..
A sorsra fog jutni, mint a Jóbarátok-copy próbálkozások. Bár inkább ez menjen mint a VV,BB meg Gyõzike... De leginkább ne nézzetek TV-t!
Akkor jó, semmit nem vesztettem, láttam mindezt elõre magam elõtt. Egy TV2-tõl már megtanultam nem sokat várni.
Akkor lenne jó, ha magyar témákkal foglalkozna a sorozat (és lehetõleg a legkényesebbekkel), nem pedig az amerikait próbálná utánozni. Az eredeti is azért lett akkora siker, mert oylan dolgokból "mert" poént csinálni, amibõl más eddig nem.
Minden bóvli termékre van egy bóvli vevö... pl. muttley00...
Itt nem az a baj, hogy rosszak a színészek meg ilyenenk. Inkább úgy mondom, hogy nem csak az.
Az a probléma, hogy egy az egyben az amerikai poénokat és mondatokat írták le. Ehhez minek új sorozat? TÖbb ezerszer láttam az össze Rém rendes-t és ezért kívülrõl tudtam, mi fog következni.
Ez egy SZÉGYEN!!!!!
Remélem nem fog sokáig menni!
Az elsõ részt úgy ültem le megnézni h nem hasonlítom az eredetihez, sajnos nem sikerült. Kicsit csalódott voltam de azért megnézem a következõt is hátha belejönnek a színészek.
Egy ujabb degenerált ötlet
Rendbe, de állítólag már több országban feldolgozásra került, viszonylag jó sikerekkel. Ha már mi TV2-nk nekikezd,akkor csinálják normálisan. Fõleg ha már a kísérleti 6 adás után az a téma, hogy miként lehetne csökkenteni a kiadásokat:/
én meg nem tudok helyesen írni... bocs
a rém rendes családot nem lehet utánozni... kár is volt megpróbálni, mert egy akkora égés van csak belõle, hogy borzasztó... teljesen mindegy, hogy ki játsza vagy ki nem... ez kb olyan, mintha Hofit akarnák utánozni... lehetetlen... épp ezért jobb ha nem erõltetik sokáig...
Nekem alapból nincs bajom a feldolgozásokkal. Csak magas a mérce, fõleg ha a Rém rendes családról van szó. Nekem is furcsa (nem akartam mondani hogy szar) volt az elsõ rész, de valószínû szoktatnunk kell még magunkat hozzá. Mindenesetre a jelmezest még most rúgnám ki, Szervéttel együtt, mert hát baromi jó színész, az egyszer biztos, de ez nem az Õ szerepe. El az eredetiben hatalmas karakter. Bándi haverunk, meg egy félnótás. Persze ez csak egyéni vélemény..egy tuti, közel sem lesz itthon akkora sikere, mint az eredetinek! Márcsak azért sem, mert a honosított cucc jóval puhítottabb poénokkal kerül tálalásra! Mindenesetre szurkolok a sikeresebb folytatáshoz.
Ez egy szar!
Egy az egyben az eredeti klasszikus Rém rendes család. Csak a színészek sokkal szarabbak!!!