Na persze, meg az ingyenes szoftverek is tonkreteszik a fizetosoket. Azert nehogy a kozonseges tolvajokhoz hasonlitsuk az olyanokat, akik letesznek valami produktumot az asztalra. Mellesleg nem torvenybe utkozo modon teszik ezt. De ha talalnal is egy normalis peldat, az sem legalizalna a warezolas.
ha valami ingyér' volt, akkor nem sajnálom megnyomni az F8-at, és ezzel bizonyos szinten el is veszíti az értékét az adott termék. Lehet, de mondjuk ha megvettem volna eredetiben a stalkert, akkor sem tetszett volna jobban, csak vertem volna a fejem a falba hogy kidobtam rá 12 rongyot. Egy másik példa, nem tudtam volna hogy a C&C3 ennyire jó ha nem töltöm le, már alig várom hogy kedden megkapjam a fizumat és munkából hazafelé az legyen az elsõ dolgom hogy beugrok az 576-ba megvenni a Kane editiont.
És persze plusz adalékként megemlíthetõ, hogy válogatás/keményebb szelekció miatt MINDENT letöltenek. Persze, van egy ilyen réteg. De én azt hiszem, teljesen egészséges dolog, ha valaki megvesz havonta 1 vagy 2 játékot, és mellette még letölt párat - nem biztos hogy teljesen etikus, de közel nem olyan nagy vétség mint az hogy valaki minden új releaset lezúz torrentrõl, csak mert van, aztán pedig darabonként 5-600 Forintért másolgatja a haverjainak.
Az emberekkel nem kell semmit elhitetni. Vágynak rá, hogy a szájukba add a (mások által kialakított) véleményt. Lehet, én is vágyom rá, ha mondjuk akarok venni egy új PDA-t vagy PC alkatrészt, tudni szeretném hogy mások (hozzáértõk) mit gondolnak róla. De nem a gyártó megrendelésére gondosan összeállított csilli-villi színes marketinganyag, hanem egy PDAmánia vagy Prohardver teszt alapján fogok dönteni.
Visszatérve az újságos példához: az SG, prohardver, és a többi technikai jellegû hírportál nem követ el legalább akkora vétséget létezésével, mint aki beszkenneli az újságot és torrenten közzéteszi? Hiszen amíg nem volt net, én a PC Worldbõl, a Gamestarból, és egyéb orgánumokból tájékozódtam a számítástechnika világának eseményeirõl és az új játékokról, havonta volt hogy több magazin aktuális számát megvettem. Aztán jött a net, és átszoktam az SG-re meg a többi hasonló oldalra, és csak akkor vettem egy-egy újságot, ha például vonattal mentem hosszú útra. De amióta GPRS net és Opera Mini böngészõ létezik, azóta vonaton is inkább a PDA-telefonomon olvasom ezeket az oldalakat. Csak rajtam havi 4-6000 Ft veszteséget okoznak az újságok kiadóinak a netes hírportálok. (és tegyük hozzá sok esetben színvonalasabbak például egy Prohardver cikkei, mint amik nyomtatásban megjelennek - ezért nem is veszõdöm azzal hogy letöltsem az aktuális PC Gurut vagy Gamestart PDF-ben torrentrõl, mert már ingyen sem kell az újság)
"Szerintem ez is közrejátszik abban, hogy az emberek letöltögetik az agyonhype-olt, szarrá reklámozott dolgokat. "
Tehát a primitív fogyasztói szokásokat azzal próbálod magyarázni/indokolni, hogy az emberek idióták? Ez a tényen nem változtat, még mindig: a túlnyomó többség sosem fektet be semmibe (akár tetszik neki, akár nem), hiszen "ha már letöltöttem, akkor minek?". És persze plusz adalékként megemlíthetõ, hogy válogatás/keményebb szelekció miatt MINDENT letöltenek. Ez persze tök poén, hiszen ha valami ingyér' volt, akkor nem sajnálom megnyomni az F8-at, és ezzel bizonyos szinten el is veszíti az értékét az adott termék.
"letöltök egy-két olyan játékot, amire amúgy sem lenne pénzem"
Nem akarok nagyon nagy patkány lenni, de ha nincsen rá pénzed, akkor nem jár neked a játék. Igen, ilyen világban élünk, igen, minden (még a szar is) pénzbe kerül, de ettõl függetlenül NEM kéne erre alapozni (ez is elég gyanús: azt mondod, a csórinak ingyen jár akár a legjobb/legújabb játék, de a gazdaggal keményen meg akarod fizettetni... ez neked hol "reális"?)
"nos, az én szememben a marketing nem jelent mást mint hogy elhitetni az emberekkel hogy szükségük van olyan szarságokra, amire egyébként nincs is, vagy elhitetni azt hogy az egyik szar mennyivel jobb mint a másik."
Az emberekkel nem kell semmit elhitetni. Vágynak rá, hogy a szájukba add a (mások által kialakított) véleményt. Az meg egyenesen hazudik, aki azt mondja, hogy "én manipulálva lettem, sosem választottam volna ezt meg azt a terméket, ha..." Ha nem hazudik, akkor még rosszabb a helyzet, mert egyszerûen gyengeelméjû.
Hulye hasonlat, de arra akartam utalni csak, hogy ha nem is buncselekmeny es nem is lopas, mindenkeppen vannak erkolcsi es gerincessegi vonatkozasai. Attol, hogy a szoftvergyartok erkolcstelenul szabjak az araikat, meg nem kell ugyan azzal visszavagni. Mondjuk ha teheted, nem kell hasznalni a termeket, hiszen igy warezkedessel is hozzajarulsz az elterjedesehez. Nem is kell tudomas venni rola. Ha meg mindenkeppen szukseged van ra, talan meg sem olyan vacak es vagy kompromisszumot kotsz, vagy nem hasznalod. Van akinek gyogyszerre sincs penze, megsem lop. Pedig nem sokat artana vele a gyogyszergyaraknak...
Nem mondtam hogy azt várom hogy minden ingyen legyen, csak azt hogy ne könyveljenek el bûnözõként ha alkalmanként letöltök egy-két olyan játékot, amire amúgy sem lenne pénzem, vagy annyira nem tartom nagy durranásnak hogy kiadjak rá tizenegykétezer forintot.
Amúgy korábban azt írtad hogy "az a baj hogy mindenféle szirszart letöltenek az emberek, olyanokat is, amire nincs igazán szükségük" - nos, az én szememben a marketing nem jelent mást mint hogy elhitetni az emberekkel hogy szükségük van olyan szarságokra, amire egyébként nincs is, vagy elhitetni azt hogy az egyik szar mennyivel jobb mint a másik. Szerintem ez is közrejátszik abban, hogy az emberek letöltögetik az agyonhype-olt, szarrá reklámozott dolgokat.
Sot ha mar itt tartunk, megcsalhatod a baratnodet akarhanyszor, vegulis nem kopik el a nemi szerved es ujratermelodik a spermad is, nem karositod meg semmivel.
Rosszul értelmezted amit írtam. Egy olyan raktárat képzelj el, amiben minden megvan, és mindenbõl egy darab van a polcon, és ha leemelsz mondjuk egy játékot az valami mágia folytán duplikálódik és neked is meglesz, meg a raktárban is ott marad.
-Persze, csak le kellett kodolni, meg futeni a programozokra stb. Ilyen alapon lophatod az aramot is. Igaz, hogy elo kellett allitani, de mikor ott a vezetekben, akkor mar nem hianyzik senkinek ha megcsapolod kicsit, ugy is ott lenne.
1. Bár régen szerepjátékoztam, a mágia szerintem nem keverendõ ide:) Amúgy a "mágikus" többszörösítéssel sem a többszörösítés költsége a lényeg, hanem az egy darab EREDETI példány (amit sokszorosítnak) elõállítási költsége.
2. Egyik részében egyetértek, a másik részét nem tudom, mert nem vagyok jogász.
"Te, én ugyanezt írtam, szerintem nem olvastad el figyelmesen, csak valamibe bele akarsz mindig kötni :)"
Nem, csak lépcsõzetesen válaszoltam, nem egyszerre :)
"RÖVID BASSZAMEG." Nocsak-nocsak, még nem vetted meg, de már végigjátszottad? Hogy is van ez, kéremszépen? :)"
Semmi gond nincsen vele, sõt, magamat sem cáfoltam meg. Mint ahogyan írtam, az a normális, ha tetszik, megveszem. Mellesleg kihagytad a C&C3 topikban szereplõ második kommentemet, ahol leírom, hogy mikor venném meg:)
"Ettõl függetlenül ez egy olyan ország, ahol pl. a kisebbség bátran lophat a boltból, hivatkozva arra hogy ez megélhetési bünözés meg õ kisebbség, és ekkor õ ténylegesen kárt okozott."
Ezt nem tudom, hogy miért nekem címezed, ezt nem én írtam.
"Nem adok pár (3-5) évet, és tényleg látványos változások lesznek. Na, arra én kíváncsi leszek..."
Ha olyan változásokra számítasz, hogy neked minden igyér' lesz, mert csak, akkor ki kell ábrándítsalak. Lesznek új megoldások (relatíve sokról hallottam eddig), és (természetesen) végül a legpiacképesebb fog gyõzedelmeskedni. Ne megváltásra számíts. Azt mondtam, hogy a warezmánia erõs hatást gyakorol.
Ennél már csak az volt a nagyobb, amikor szilveszterkor egy benzinkutnál vettünk petárdát amit egy kocsiból árultak, és megállt egy rendõrautó, kiszált a rendõr odajött és õ is vett egy szatyorral :DDD
Ez, amit most leírtál, színtiszta lopás. Attól, hogy valakinek sok van, és nekem semmim, az nem változtat semmin. Rosszul értelmezted amit írtam. Egy olyan raktárat képzelj el, amiben minden megvan, és mindenbõl egy darab van a polcon, és ha leemelsz mondjuk egy játékot az valami mágia folytán duplikálódik és neked is meglesz, meg a raktárban is ott marad. Mert ha torrentezel akkor nem leveszel egyet a sok közül, csak csinálsz róla egy másolatot.
2. A mai sávszélekkel lassan ott tartunk, hogy gyorsabban lent van egy dvd-film, mint ahogyan elmennél a boltba, megvennéd és hazajönnél. Arról nem is beszélve, hogy warezban választhatsz hogy egy gyors RIP kell, vagy a hagyományos DVD, esetleg HD release, amit boltban itthon nem is nagyon kapsz meg. Nem is beszélve például az olyan sorozatokról, amik itthon nem mennek tévében. Apropó, egy kérdés: ha videóra veszek TV-bõl egy mûsort, az illegális? És ha TV tunerrel veszem fel? És ha letöltöm torrentrõl? Mert a végeredményben rohadtul nincs különbség, csak minõségben.
Lásd, amit fentebb írtam. Példa: ha van 150.000 forintod egy DX10-es videókarira, akkor ne gyere nekem azzal, hogy nincsen pénzed a 9-10ezer forintos játékra. Ez szarrágás. Te, én ugyanezt írtam, szerintem nem olvastad el figyelmesen, csak valamibe bele akarsz mindig kötni :) (vagy megpróbálsz manipulálni, de elmondom neked, én nem az a típus vagyok akit csilli-villi marketingecskével rá lehet venni minden szarságra) Szóval azt én is elítélem, hogyha valaki megteheti, akkor nem veszi meg ami tetszik neki "mert minek". De még egy dolog, amit én a STALKER kapcsán leírtam, azt te egy másik topicban: "Visznont ordenáré nagy probléma, amiért NEM fogom megvenni a játékot, pedig nagyon úgy voltam vele:
RÖVID BASSZAMEG." Nocsak-nocsak, még nem vetted meg, de már végigjátszottad? Hogy is van ez, kéremszépen? :)
Ettõl függetlenül ez egy olyan ország, ahol pl. a kisebbség bátran lophat a boltból, hivatkozva arra hogy ez megélhetési bünözés meg õ kisebbség, és ekkor õ ténylegesen kárt okozott. És egy olyan ország, ahol a rendõr (amikor épp nem könnygázzal próbálja azt a dilettáns egyént jobb belátásra bírni, aki meló után a Jászai Mari térrõl - gyarló módon - a Nyugati érintésével szeretne eljutni angyalföldre metróval) kedvére válogat a Verseny utcai piacon a másolt premier DVD-filmek közül, és nem elkobzás céljából. A saját szememmel láttam... (amúgy én nem DVD-ért mentem oda, és gusztustalan dolognak tartom a warez cuccból való bármiféle haszonszerzést)
Nem adok pár (3-5) évet, és tényleg látványos változások lesznek. Na, arra én kíváncsi leszek...
Ez a vita elég felesleges, az emberek többféle okból warezolnak és többmindent. Nem szerencsés egy kalap alá mosni pl. az audiovizuális alkotásokat az operációs rendszereket, az általános programokat, a speciális programokat és a játékokat.
Ettõl függetlenül ez egy olyan ország, ahol pl. a kisebbség bátran lophat a boltból, hivatkozva arra hogy ez megélhetési bünözés meg õ kisebbség, és ekkor õ ténylegesen kárt okozott. Talán itt kellene kezdeni a dolgok rendbe rakását, és majd csak végül a warezt, ahol nehezen bizonyitható a tényleges károkozás, és az árképzés is kicsit "érdekes" mondjuk egy kenyér árképzésével szemben.
És még egy gyors kieg, mielõtt elhúzok a jól megérdemelt sörözésre:)
A warezolás már jóideje nem szimpla tevékenység, hanem egészen konkrétan kikristályosodó fogyasztói szokás(!!!). Többek között meg lehet figyelni a pszichológiai hatást is, amit a vásárlásra hajlandók körében indukál.
1. A sebesség és a kényelem a warez mellet van, hiszen gyakran a hivatalos debüt elõtt megszerzed a dolgokat. 2. A mai sávszélekkel lassan ott tartunk, hogy gyorsabban lent van egy dvd-film, mint ahogyan elmennél a boltba, megvennéd és hazajönnél. 3. Álatlános megítélés, ami a legfõbb probléma, és pont az általad jól kielemzett újgazdagéknál nyilvánul meg: a gyerek (vagy nem-is-annyira-gyerek) már konkrétan égõnek tartja, hogy neki eredeti cucc figyel, hiszen az "eredeti software" lassanként szinonímája lesz a "de jól megy neked/anyuapunak" kifejezéssel. Ergo a fizetõképes vásárlóréteg ugyanúgy warezol, mint az árérzékeny szegmens. Ez gyakorlatilag egyanlõ piaci degradációval.
Mellesleg, de legkevésbé sem utolsó sorban: Ameddig a világ egyik fele (a jogvédõk és kiadók, ecetera) azon munkálkodnak, hogyan vessenek gátat a letöltésláznak, addig egy egészen másik rész energiát és pénzt nem kímélve dolgozik azon, hogy a folyamatot valamilyen szinten az új e-gazdaság alappillérévé tegye. És most elárulok egy (közel sem olyan nagy) titkot: tökéletesen mûködik a dolog, a folyamat zajlik, annak ellenére, hogy rengeteg hírrel és híreszteléssel az ellenkezõjét próbálják a köznép fejébe verni. Nem adok pár (3-5) évet, és tényleg látványos változások lesznek. Tudom, a munkám része:) (mármint nem konkrétan a warez-dolog, csak közvetetten - marketinges munkakör:))
"Ha a házad szomszédságában nyílna egy raktár, ahova bemehetsz és kedvedre válogathatsz a bent levõ luxuscikkekbõl, és bármit elvihetsz úgy hogy tulajdonképpen ott is marad a cucc meg neked is lesz belõle egy példány, te nem használnád ki?"
Te kezdted ezt az egész warezolást azzal, hogy beírtad: "Tanuljuk már meg megkülönböztetni a másolást a lopástól... "
Ez, amit most leírtál, színtiszta lopás. Attól, hogy valakinek sok van, és nekem semmim, az nem változtat semmin. És mellesleg nem az a kérdés, hogy "kihasználnám-e", hanem hogy azt mondanám-e, hogy én vagyok a morálisan felsõbbrendû, nekem van igazam, így kéne mûködnie az egésznek, és aki nem így csinálja, az szarevõ fogyasztó.
"Õk, ha megszakadnának sem tudnák megvenni a játékokat eredetiben"
Ja értem. Teljesen nyilvánvalóan amikor a népek warezolják a STALKER-t, C&C3-at meg az isten tudja mit (és majd mondjuk a Crysis-t), akkor igazából PII-esük van, csak kipróbálják, hátha megy Win95 alatt a DX10-es 2007-es játék, mi? NEM (!!!) tagadtam, hogy vannak árérzékeny emberek. De nem is ezek a Celeronos-összekapirgatós fajták lesznek azok, akik mindent válogatás nélkül szednek a netrõl.
""cseszd meg, a szüleid elkúrták az életüket a tiéddel együtt, nem tanultak és nem találtak normális munkát, ezért te nem érdemled meg hogy C&C3-at játssz mint a szomszéd Pistike"?"
Lásd, amit fentebb írtam. Példa: ha van 150.000 forintod egy DX10-es videókarira, akkor ne gyere nekem azzal, hogy nincsen pénzed a 9-10ezer forintos játékra. Ez szarrágás.
"Sajnos Magyarországon nagyon sok ilyen van, és most jöhetsz azzal hogy a szegény gyereknek nem lopsz kenyeret a piacról, de azért vannak dolgok amiket lehetne egy kicsit másképp is szemlélni mint ahogy a jogi megfogalmazás diktálja."
Nem csak Magyarországon warezolnak az emberek. Nem csak csórik warezolnak.
"A Photoshopot meg a többit pedig valóban nem lehet elvárni hogy ingyen legyen, de azt sem hogy átlagos magánszemély megvegye. Ezek a programok professzionális felhasználásra készültek, a célközönség ígyis-úgyis meg fogja venni, én például nem nagyon hallok olyan híreket hogy annyira rosszul menne az Adobe-nak. "
Persze, de a prof. programok gyártói nem is a hülyegyerekekbõl élnek, akik a C&C3 és a WinVista mellé egy CorelX3-at meg egy PremiPro2-est kérnek, megfejelve egy 9-es LightWave-el. De például a játékszoftvergyártók igen...
"Nagy tévedésben vagy, nem azért töltik le a szar dolgokat mert szarra vágynak az emberek, hanem mert nem tudják hogy szar amit letöltenek." Miért, ha kipróbálták és tetszik nekik, akkor utána megveszik? (...) "...azt meg szoktam venni miután kipróbáltam..." Ez lenne a normális. Meg van válaszolva a kérdés.
Szerinted ha a pék tudna kenyeret klónozni, reális lenne, ha ingyen magadnak követelnéd? Én nem követelek semmit, csak élek azzal a lehetõséggel, ami van. Ha a házad szomszédságában nyílna egy raktár, ahova bemehetsz és kedvedre válogathatsz a bent levõ luxuscikkekbõl, és bármit elvihetsz úgy hogy tulajdonképpen ott is marad a cucc meg neked is lesz belõle egy példány, te nem használnád ki? Majd ha nem lesz torrent, akkor nem fogok torrentezni, de hogy többet sem fogok szerzõi jog alá esõ termékekre költeni mint most, az is biztos (meg az, hogy valószínûleg sokkal kevesebbet költök majd hardverbõvítésre, illetve 10 megabites netelõfizetés is teljesen felesleges lenne itthonra)
Mert így a gyerekeket reflexbõl arra neveljük, hogy ingyér leszedhetsz mindent, akár tetszik a cucc, akár szar a cucc Ismerek egy családot, akik nem állnak túl jól anyagilag, nagynehezen sikerült részletre összekaparniuk egy celeronos gépet. Általában át szoktam nekik írni az új játékaimat, a 12 és 14 éves gyerekeik nagyon szoktak neki örülni. Õk, ha megszakadnának sem tudnák megvenni a játékokat eredetiben, szerinted jobb nevelés lenne ennek a két ártatlan gyereknek hogy "cseszd meg, a szüleid elkúrták az életüket a tiéddel együtt, nem tanultak és nem találtak normális munkát, ezért te nem érdemled meg hogy C&C3-at játssz mint a szomszéd Pistike"? Sajnos Magyarországon nagyon sok ilyen van, és most jöhetsz azzal hogy a szegény gyereknek nem lopsz kenyeret a piacról, de azért vannak dolgok amiket lehetne egy kicsit másképp is szemlélni mint ahogy a jogi megfogalmazás diktálja.
Azt persze elítélem, amikor az újgazdag vérpistike dicsekszik hogy õ mostmár aztán faszagyerek mert anyucitól kisírta a 8800GTX-et aztán meg nyavajog nekem MSN-en hogy miért nincs krekk az új játékhoz meg egyáltalán hogy kell azt felinstallálni. Aki megtehetné az igenis vegye meg eredetiben ami tetszik neki. Én is erre törekszem, és talán épp emiatt nem furdal annyira a lelkiismeret ha idõnként ezt-azt, amit egyébként úgysem tudnék megvenni, azt kipróbálom warezban. A Photoshopot meg a többit pedig valóban nem lehet elvárni hogy ingyen legyen, de azt sem hogy átlagos magánszemély megvegye. Ezek a programok professzionális felhasználásra készültek, a célközönség ígyis-úgyis meg fogja venni, én például nem nagyon hallok olyan híreket hogy annyira rosszul menne az Adobe-nak.
"Nagy tévedésben vagy, nem azért töltik le a szar dolgokat mert szarra vágynak az emberek, hanem mert nem tudják hogy szar amit letöltenek."
Miért, ha kipróbálták és tetszik nekik, akkor utána megveszik?
"Én például legutóbb a S.T.A.L.K.E.R. nevû játékkal jártam így: agyon hype-olták mindenhol, biztos jó lehet, gondoltam. Letöltöttem, de egy óra játék után baromira nem fogott meg az egész, uninstalláltam a játékot"
Jó példa a szubjetív fogalomkörre, hogy nekem például nagyon bejött a játék, és nagyon is leköt:) Ez nem kötözködés, csak látod...
"...azt meg szoktam venni miután kipróbáltam..."
Ez lenne a normális.
"Szerinted az reális lenne, ha a pék megsütne egy kenyeret, majd tökingyen klónozna belõle 2000 darabot, és mindet ugyanannyiért adná el, amennyibe az az egy darab került?"
Szerinted ha a pék tudna kenyeret klónozni, reális lenne, ha ingyen magadnak követelnéd?
"Nem lényeges. De neked ez miért fáj?"
Mert így a gyerekeket reflexbõl arra neveljük, hogy ingyér leszedhetsz mindent, akár tetszik a cucc, akár szar a cucc, fizetni meg egy grammot nem kell érte, akkor sem, ha nagyon drága, akkor sem, ha nagyon olcsó. Ez nem lázadás a kiadók meg a jogvédõk ellen, ez sima konformizmus.
"De nem várhatja el senki, hogy otthonra másfélmillás programcsomagokat vásárolgassanak az emberek, vagy hogy kénytelenek legyenek beérni a 30 napos triallal. "
Ahogyan azt sem lehet elvárni, hogy legyen nekik ingyen.
Ha annyira szar, akkor miért töltik le? Én speciel ingyen sem kérek szart. Nagy tévedésben vagy, nem azért töltik le a szar dolgokat mert szarra vágynak az emberek, hanem mert nem tudják hogy szar amit letöltenek. Én például legutóbb a S.T.A.L.K.E.R. nevû játékkal jártam így: agyon hype-olták mindenhol, biztos jó lehet, gondoltam. Letöltöttem, de egy óra játék után baromira nem fogott meg az egész, uninstalláltam a játékot, kiírtam DVD-re csak azért hogy hátha majd ismerõsök közül valakinek kell, azóta ott porosodik a polcon. Most õszintén, normális dolog lett volna, ha én ezt a játékot tizenegynéhányezer forintért megveszem? Így csak 200 Ft-ot buktam rajta (és mivel matricás DVD-re írtam, szépen lecsengettem a jogdíjat az Artisjusnak, a nagy büdös semmire)
Egyébként zenét elvbõl nem veszek, de játék közül ami igazán jó és tudom hogy hónapok-évek múltán is szívesen elõ fogom venni, azt meg szoktam venni miután kipróbáltam. Ha másért nem, akkor azért hogy menjen a multiplayer.
Nem tudom, hogy mit árulnak az iTunes-on vagy a többi fizetõs szarságon, mert nem vásárolok online. De amúgy pont annyiba kerül, amennyi az elõállítási költsége, és azt az (akármilyen minõségû/színvonalú) zenét sem a szél fújta oda, hanem megalkották/felvették. Ez mind-mind pénzbe kerül, ahogy a kenyér sem terem, hanem kell liszt, meg sütõ sem árt. Az iTunes-on zenét árulnak online, valami ratyi formátumban, amit csak iPod tud lejátszani, de ez mellékes. Egy kicsit sántít a kenyeres példa, mert míg 2000 darab kenyérhez kell minimum másfél tonna liszt aminek minden egyes kilóját meg kell venni, addig egy online értékesített audiofájlból 2000, vagy akár húszmillió darabot ugyanannyiba kerül elõállítani mint egyet. Szerinted az reális lenne, ha a pék megsütne egy kenyeret, majd tökingyen klónozna belõle 2000 darabot, és mindet ugyanannyiért adná el, amennyibe az az egy darab került?
Nehogymár lényeges legyen a 15 éves kis pöcsnek otthon lewarezolnia az Office2007-et Nem lényeges. De neked ez miért fáj? Nekem is volt tizenévesen warezolt Photoshopom, 3D Studio Max-em, meg késõbb videóvágó programjaim, amikkel eleinte semmi értelmeset nem csináltam, csak saját szórakoztatásomra ezt meg azt. Aztán késõbb jobban kiismertem a Premiere-t meg ilyesmit, most meg ebbõl élek, és a munkahelyemen legális Premiere fut a gépemen. De nem várhatja el senki, hogy otthonra másfélmillás programcsomagokat vásárolgassanak az emberek, vagy hogy kénytelenek legyenek beérni a 30 napos triallal.
De miért választják a warezt? Elöbb erre kéne megkeresni a választ Fórgalmazók, Kiadók Bérelni? Abbol úgy is több hasznuk lenne hosszútávon, mint azonnal eladni rövid távon mi?
"Aki mondjuk lemezboltot nyit, annak ezzel számolnia kellene."
Peched van, mert számolnak vele, nézd csak meg a kurva irreális árakat.
"Ha én teszemazt a saját ürülékemet szép színes tokba tenném és nyitnék egy boltot ahol árulom, akkor engem is sajnálnál ha ez a "vállalkozás" becsõdölne és éhen halnék?"
1. ha szart árulsz, akkor nem akarom sem megvenni, SEM LEMÁSOLNI 2. az, hogy kinek mi a szar, erõsen relatív (én okádok mondjuk a Scooter-tõl vagy a Blade filmektõl, nem is veszem/nem is töltöm le... másnak más ízlése van) 3. nem sajnálatról van szó, hanem arról, hogy az emberek azt gondolják, hogy egy kiadó vagy akármi az egy, vagy egy maroknyi dúsgazdagból áll, és senki többõl - ez egy faszság
"Persze nekem több eszem van annál hogy piacképtelen termékeket kezdjek árusítani, mint például zeneszámokat."
Ha annyira szar, akkor miért töltik le? Én speciel ingyen sem kérek szart.
"Azt meg ne próbáld bemesélni nekem, hogy egy iTunes-on vagy más fizetõs szarságon árult zeneszámnak van két forintnál több elõállítási költsége."
Nem tudom, hogy mit árulnak az iTunes-on vagy a többi fizetõs szarságon, mert nem vásárolok online. De amúgy pont annyiba kerül, amennyi az elõállítási költsége, és azt az (akármilyen minõségû/színvonalú) zenét sem a szél fújta oda, hanem megalkották/felvették. Ez mind-mind pénzbe kerül, ahogy a kenyér sem terem, hanem kell liszt, meg sütõ sem árt.
Én nem azt mondom, hogy mindenki rohanjon a boltba, és fizessen azokért a dolgokért, amit rühell, hanem azt, hogy ne érveljünk olyan dolokkal, hogy "szarért fizessek?!"... szarért nem kell fizetni, mert nem fogom megvenni. De le sem kell tölteni, mert ingyen pont ugyanaz a szar. Legyen már egy kis jelleme az embereknek.
Nehogymár lényeges legyen a 15 éves kis pöcsnek otthon lewarezolnia az Office2007-et csak azért, hogy utána megnyithatatlan (most már nem) .docx fileokat küldözgessen. vagy éppen a CorelX3-at, hogy utána bemenjen a CopyGeneral-ba, és anyázzon, amiért a (mellesleg originál) Corel11 nem nyitja meg az õ cdr-jeit (ilyet pont láttam is, élmény volt). Még csilliómillió példát fel lehetne hozni, de szerintem érzed, hogy mire utalok itt.
Aki mondjuk lemezboltot nyit, annak ezzel számolnia kellene. Ha én teszemazt a saját ürülékemet szép színes tokba tenném és nyitnék egy boltot ahol árulom, akkor engem is sajnálnál ha ez a "vállalkozás" becsõdölne és éhen halnék? Persze nekem több eszem van annál hogy piacképtelen termékeket kezdjek árusítani, mint például zeneszámokat. És ha megveszek egy zenei albumot, akkor csak egy ugyanolyan másolatot sóznak rám mint amit én kiírok magamnak, csak mondjuk azzal a különbséggel hogy PC-n nem biztos hogy lejátszható, magyarul számomra használhatatlan lemezen kapom.
Azt meg ne próbáld bemesélni nekem, hogy egy iTunes-on vagy más fizetõs szarságon árult zeneszámnak van két forintnál több elõállítási költsége.
Mit szolnal hozza, ha lenne egy ujsagosboded es mindenki ezt csinalna? Aztan mikor hazamennel ures zsebbel, arra gondolnal, hogy tkp megmaradt az osszes ujsagod, nem karositottak meg teged. Ez idegesitene jobban, vagy az, ha senki nem venne semmit?
Elhiszem, hogy adott körökben tényleg kényelmetlen/frusztráló lehet, de ettõl függetlenül (amennyit a dologról elmondásból tudok) szerintem egy praktikus és használható rendszer, adott körülmények között.
Eljutottunk a példa végére, ugyanis az újságos NEM döntheti el, hogy mennyiért adja az újságot.
Amit az egésszel mondani akartam, hogy nem tudod "bántani" a fõgonoszokat (itt most cégekrõl és üzletpolitikáról beszélek, aminél gyakorlatilag csak képzelgés, hogy bármiféle érzelmi kitétlet kaphassanak), hogy közben ne szivatnád szét azokat az embereket, akik ténylegesen ebbõl élnek. A fennálló rendszer elengedhetetlenné teszi a warez létét- és jogosultságát, de nem kéne jó dolognak, csak egy jelenlegi eszköznek tekinteni. A bajom nekem a sok fasszal van, akik már velõbõl úgy gondolkodnak, hogy BÁRMI, ami az internetre feltehetõ X formátumban (software, írás, video, zene), azért egyszerûen nem kell fizetni, mert azt nem munka és pénz elõállítani. A legtöbb ember nem árérzékenység, hanem túlfogyasztás miatt warezol (hogy a példánál maradjunk: nem azt az újságot fotózod le, ami érdekel és/vagy szereted, hanem MINDEN újságot válogatás nélkül lefotózol, hiszen ha már van fényképezõd, akkor a fotó ingyen van).
Office-t most is tudsz könyvtárból kölcsönözni, sõt szerintem Windowst is.
Hidd el, a policy a T-ben is hasonló (mondjuk T-bõl is van pár tucat). Õk konkrétan azt választották, hogy te user vagy a gépeden, nem admin. Ennek következményeit lásd alul. IT-ben az ilyesmi tiltásokat vagy frusztrációként vagy kihívásként élik meg az emberek.
Valójában azt az újságost amelyik egy blikket 5000 forintért akar elsózni neked és ha nem veszed meg még vasvillával fenyeget is, nem is baj hogy kicsinálják. Azonban ha egy újságos 70 forintért ad egy blikket, máris rengetegen megveszik, mert sokkal kényelmesebb mondjuk a buszon ülve olvasni, mint ácsorogni az utcán pl esõben, miközben a járókelõket kell kerülgetni. Persze igy is lesz pár embert aki ott fogja elolvasni, azonban ez nem igazán fog bevételkiesést okozni, hisz õ amúgy sem venne újságot, max akkor elsétálna a metróig és venne egy metró ujságot a tárolóból tök ingyen. Igy viszont lehet hogy megtetszik neki az ujság és késõbb õ is rászánja magát hogy vegyen egyet.
Szerintem ezt beszéld meg egy rendszergazdával aki feltett egy akármilyen felügyeleti rendszert :). Már egy párszázfõs cégnél is többezer (ez nem vicc) különbözõ szoftver szokott futni. Ezt néha úgy szokták megoldani, hogy pl. tilják a külsõ programok telepítését. De ez igazából csak olaj a tûzre, ettõl csak az emberek szépen munkaidõben elkezdik törni az xp-t, hogy végre feltehessék megszokott kis eszközeiket amik nélkül képtelenek dolgozni (N-féle licensztípus természetesen). Egy ultimate megoldás az, hogy kizárólag thin kliensekkel dolgoznak, mert ott minden a szerveren van, az oprendszer és a licenszkezelés is (Magyarországon is van cég, amely ilyenek telepítésével foglalkozik). De ez nagyobb vasigényû programoknál általában nem megoldható.
Az újságos példa majdnem jó, azzal a különbséggel hogy mindezt a könyvtárban teszed, ahol el is várják hogy visszahozd, senki nem fog panaszkodni hogy nem új példányt kap, és általában nem egy példány van az adott újságból.
Szerintem ez nagyszeru dolog. Jobb mint az a hozzaallas, hogy szuksegem van egy kapara, ellopom kicsit a szomszedtol, de ket het mulva visszaviszem ugyis.