De te már nyolc éves korod óta tartod/neveled a barátodat, akkor pedig vagy már kisgyerkõcként cseteltél, VAGY megcsaltad virtuálisan a hálón a barátodat! Namostmelyik? :D
Én is chateltem egy sráccal, nagyon régen, aztán kiderült, hogy Franciaországban él. :S Pedig még jól is nézett kimeeg minden. Aztán egy idõ után már nem írogattunk egymásnak. Hát, ennyi. :S
IRC... akkor még jó volt, egész délutánokat IRC-ztem át, dumáltunk a nagy semmirõl, meg arról, hogy milyen lehet a gyümölcs élete egy tál tejlevesben (kb. ilyen szintû témáink voltak).
Ismerek pár olyan párt, akik IRC-n keresztül jöttek össze, az egyik pár érdekessége, hogy ugyanabba a suliba jártak, és mindennap találkoztak a folyosón, de élõben valahogy nem tetszettek egymásnak, vagy mittudomén, a lényeg, hogy nem keresték különösebben a másik társaságát. Egészen addig, amíg - mindketten másnak adva ki magukat - el nem kezdtek beszélgetni, és rá nem jöttek, hogy sok bennük a közös.
ó, igen az internet õskora, mIRC,Win98,Freemail,Supergamez,... akkoriban sokat chateltem, persze legtöbbször csak hülyültünk többi haverral a gépteremben (ja még otthoni netem se volt :) egyszer egy lánnyal több hétig leveleztünk, de aztán egyszercsak rámunt, írtam még pár levelet de csak pár szóban válaszolt
az a röhej hogy tudom a nevét és azt hogy hol lakik, ennyi év után végig kiváncsi voltam hogy néz ki, de sajnos iwiw, myvip nem ad találatot :( szóval örök homály marad a kiléte.....
Azért még nem kellett volna ilyen hamar a világ elé tárnod alig bimbozó kapcsolatunkat Ez az elsõ csalódás, na mindegy majd este talin megbeszéljük a részleteket..
#75 #76 ez tök jó! ilyenrõl még nem is hallottam! sok szerencsét a továbbikaban;) Én még sosem találkoztam hogy valakinek ENNYIRE komoly legyen egy internetes ismerkedés! :D (én általában pórul jártam az ilyenekkel:D)
visszaolvastam és rá kellett döbbenjek hogy ez csodálatos.
bocsánatot kérek a helyesírásom miatt toled meg mindenkitol, de nektek eszetekbe sem jut h esetleg én nem vagyok magyar....ennyi!!! Nem az írásom és annak elemzése volt a lényeg, hanem a tartalom, joooo lett volna esetleg hasonlo torténeteket hallani vagy valami pozitív dolgot, de itt mindenki annyira ellenséges, húha szép is lett a világ..... De gondolom aki ilyen tokéletesen negatív ember annak biztos 1000 partnere van akik kozul vígan válogathat :DDDD
Mi is mircen talalkoztunk a felesegemmel (akkor persze meg nem volt a felesegem). Nekunk 8 boldog evunk telt el azota, ket gyermekunk van, egy 5 eves lany, es egy 14 honapos fiu.
En most is szerelmes vagyok, es kivanom mindenkinek, hogy megtalalja a maga parjat!
En is mircen talakoztam a felesegemmel ;D Pont akkor lepett be megnezni valami emailt es bekapcsoltak neki a miercet. Azt se tudta miaz. En akkor pont fent voltam. A csavo a net kavezobol engem szelektalt ki hogy velem beszelgessen. Elete elso mierc beszelgetese velem volt. Azota eltelt 7 ev es boldogan elunk.
semmiben csak máshogy tartjáka kapcoslatto... Anno leveleztek az emberek, most meg csetelnek. Annyi a különbség, hogy gyorsabb a kommunikáció kevesebb a vágyódás rohan a világ így rohadtul oda kell figyelni hogyki ne égjen gyorsan a kapcsolat.
Ugyanígy jöttem össze kedvesemmel. Immáron 5 éve vagyunk együtt:)
#58 Nem kötelezõ olvasnia Threadet ami ilyen postokat tartalmaz a többibõl úgyis keményen moderálva van:) úgyhogy megfér az a topic... Bár valóban ennyi erõvel a kis 12 évesek is nyithatnának topicot, hogy elsõ sikeres "tubálásom"...
Na mindegy. Grat akapcoslathoz, deigazán komoly csak akkor lesz ha a kezén a gyûrû:D
nem sûrûn járok ebbe a 'zónába', és nem tudom mennyi 'interneten összeismerkedettek' topic van, én csak megláttam ezt, gondoltam megosztok egy pórul járt tapasztalatot, aztán végigolvastam a kommenteket és flémelés lett belõle, sajnálom...
[tényleg fejezzük be mi is ezt a sok nem idevaló hozzászólást]
Igaz, nem is én akarom eldönteni, hogy mi jó meg mi nem. Csak azt kérném, hogy ne kezdjunk el hasonlítani az IM-Netes fórumra, mert akkor nekem már egy kedvenc oldalam se maradna
Nem vitatkozom, felõlem maradhat ha sok ember értelmét látja. Azt is hozzáfûzném, ha már nyilvánosság elé tárták a kapcsolatukat, hogy sok boldogságot kívánok kettejüknek tiszta szívbõl
Ui: Én csak azt mondom, hogy ha "Fiúk,lányok,kapcsolatok"-ba minden dugásomnak topikot nyitok nem biztos, hogy örülnének neki.
"Fiúk, lányok, kapcsolatok" itt talán annyira nem, bocs ha rosszul tudom...
tudom hogy egy órája nyilt topictól nem lehet elvárni hogy benézzen ide egy moderátor, de akkoris, amíg nem zárják be, akkor valószínüleg nem felesleges topic... nézz be a saját-szobákba, ott ennél sokkal értelmetlenebb topikok vannak. szvsz.
itt NEM mindenki az, csak produkálja magát, a még vagányabbak elõtt, pontosan úgy ahogy itt is látjátok... itt ez a divat :P az újakat lehordják, hogy milyen 'béna' témákat nyitnak, közben azzal hogy ezt csinálják, nem veszik észre hogy lejjebb süllyednek annál is akit õk maguk leszidnak... annyira tipikus, és annyira nevethetnékem van az ilyenektõl... (jó persze ha rajtam is végignézel, én meg a tipikus okoskodós igazságosztós látszatot keltem, de én se vagyok ilyen ;) egyszerüen csak én is rühellem hogy folyton beleugatnak mindenkik minden újonnan nyitott témába, amihez nincs közük semmi...)
szerintem szólhattok nyugodtan moderátoroknak, azok szíves örömest kitörölnének egy pár hozzászólást innen... :)
vannak olyan kretének akik nem képesek befogni a pofájukat gumiszobán kívül, dehát egyszer ha senki nem fog rájuk odafigyelni, rájönnek hogy nincs sok értelme az agyjátszásnak. sok szerencsét^^
Ui: számtalan nõvel hozott össze engem is a sors a neten , de mindegyik keresztneve .JPG volt
Háááát, nekem sikerult..... Egészen kész vagyok ettol az egésztol, hihetetlen soha sem hidtem ebben az egészben, és soha nem gondoltam volna h velem is megeshet. Véletlen volt-e ez a dolog vagy a sors akarta így, ezt már soha nem tudom meg, de a mai napig koszonom az égieknek h azon a bizonyos februári napon engem is ide sodort az élet..... Ennek a csodás napnak koszonhetem azt h megismertem a világ legcsodálatosabb férfiát akinek ma a soha nem érzett szerelmet koszonhetem. Azt tudni kell rolam h neten keresztul nem ismerkedem és ide sem azért jottem, de szerintem soha nem torténik az életunk folyamán semmi sem véletlenul ezért gondolom azt h akkor azon a napon minket szándékosan hozott ossze a sors. Bele estunk a száguldo fojoba és úsztunk az árral vissza fordíthatatlanul.....Egyik napon arra ébredtem hogy a muter berezelt: "Fiam sok lesz már a balhé, nosza irány Bel-Air!" Én kértem és könyörögtem, muter ne csináld, de õ becsomagolta a kofferem és az ajtó nyitva állt! Csókot nyomott homlokomra és átadta a jegyem, föltettem a walkmanem és mondtam, hát legyen! Csúcs jó! Az italom vedelem, a csajokat egyszer- jaj úgy szeretem! Milyen dögös nõcik várnak Bel-Airben hékás, hmm ez ám a tréfás! Begurul a taxi és a rendszám helyett azt látom: "ifjú" hát ez csak én lehetek, fura ez a tragacs, nade kit érdekel, lép bele adj gázt bele abba irány Bel-Air! Végre, berobogunk oda hol a rokonok élnek, fizetem a taxit mert nincs szaga a pénznek, csoda tuti kéró, ideje már éppen, hogy Bel-Air ifjú hercege a trónjára lépjen!
Sziasztok! Én volnék az a szerencsés ember, aki megismerhette a Föld legdrágább nõjét, kinek neve mega22 :))) Én is határtalanul szeretem õt!!! És tudom, h ez a szerelem a életem végig fog tartani.. vagy még annál is tovább. Elõször csodás külsõje fogott meg.. de ahogy jobban megismerhettem és teltek a napok egyre világosabbá vált számomra, h e remek külsõ egy még csodáélatosabb belsõt takar. Ritka az ilyen lány.. de én rátaláltam. Boldogságom határtalan és aki nem élt át hasonló szépet az nem értheti.. és nem is várom el, h megértõ legyen a net szerelemmel kapcsolatban.. mert én se hittem ebben a dologba.. de nekem megadatott e lehetõség az élettõl és én megragadtam. És nem csalódtam benne.. mert az életem szerelmét találtam meg.