#5957-hez annyit amit te is írtál szakadtjött mentet...nos itt igazából akkor az is számít az illetõ mennyire tudja az idegennyelvet állásinterjúnál kapásból...most teszem azt elmegyek totál felkészülten, végzettként, kúltúráltan felöltözve, udvariasan mit tom én elvagyok az interjún aztán azt mondják ok? elvileg akkor sem nyugodhat meg az ember mi? akkor mikor azt mondják Na köszönjük majd értesítjük biztosra vehetõ hogy az az értesítés nem történik meg mert kerítenek mást addigra...az nagy szívás...! ezért mondom vannak itt apró szemétségek amitõl nekem ez az élet nem jön be...én pedig nem is értem miért próbálom megtörni a természet rendjét...mindent másképpen képzelek el nem ahogy leírják...
#5957: Ha nem veszik fel, akkor az azért van mert vagy nem keresik, vagy nem felet meg. Én sem vennék fel minden egyetemrõl szakadt jöttmentet, csak azokat akikben az értelem szikráját és fantáziát látok.
Aki pedig nem végzi el az egyetemet, az azért kerül be, mert valahogy az adott munkakör alacsonyabb szintjeibe bekerült és idõvel kiváló szakember lett rengeteg referenciával.
Ha meg haveri alapon került be... az olyan céget az embernek jobb messzirõl elkerülnie, mert nem hozzáértõkkel együtt dolgozni...
#5958: Sajnálom, hogy nem tudsz konkrét helyzetektõl elvonatkozatni, és nem tudod észrevenni mikor van valami példa, szemléltetés gyanánt írva.
A matematika nem azért nem megy valakinek mert hülye, hanem azért, mert nem szánja rá a megértésre, gyakorlására az idõt. És pluszban még esetleg saját magában elkönyvelte, hogy õ hülye hozzá... és nem akarja... mindezt azért mert korábban valahol egy ponton elakadt.
#5959: Naés? Az olyan cég amelyiknek olyan a fõnöke mint amit leírtál az a cég olyan is. Én a magam részemrõl nem kérnék belõle. És ha a felettese lennék pillanatok alatt repülne...
A jelenlegi munkahelyemen is volt egy tag aki egyfolytában szidta a munkahelyet, munkatársait aztán mikor felmondtak neki sírt, hogy ne rúgják ki...
Kedvesem, én nem egy példát láttam arra, hogy bizonyos nõk úgy kisírták maguknak a dolgokat, ahogy kell. A fõnökbácsi pár könnycsepp hatására baromira meg tudott puhulni. A nem nyafi nõk meg küszködhettek...Ilyen az élet, ill. ilyen is.
a matekkal azért nem tudok egyet érteni, mert anyám pl nem egy hülye ember talpraesett minden...de viszont a matek sosem ment neki, nekem sem megy holott én sem vagyok egy hülye, iskolázatlan gyerek csak egyszerûen nem tudtam megszeretni kicsi koromtól a matekot azt annyi nem megy...van olyan aki megszakad matekból mégsem megy neki...ez felfogás kérdése nem feltétlenül akarat...jó tudom sokan utálják a matekot nem akarják csinálni, de aki csinálja és nem megy az hülye azonnal? nem hiszem maximum annyira humánus ember...na most megint lehet a Realizmus és a racionalizmus között vélni a különbségeket:D
köszi szépen nem kellett volna...:) logikus hogy a tudás a legfontosabb...jó rendben tegyük fel ha sikerül vkinek az egyetem van akit utána sem vesznek fel holott megfelelne...mást aki nem végez el egyetemet mondjuk meg semmit sem az pedig simán bekerül egy jó munkahelyre "kapcsolatokkal"
Tudod az ember nem szenvedésre hanem egy életen át tartó tanulásra van ítélve. És ha nem tanul önként, akkor jön a szenvedés.
(A matekkal (de a csajozással is) is csak addig szenved az ember amíg nincs a megfelelõ tudás birtokában. Hisztivel és nyavalygás meg szerencsével viszont soha nem is lesz a megfelelõ tudás birtokában...)
Van egy törvény ami ekképpen szól: az életképesebb - és nem a szerencsésebb(!!!) - marad életben. És az aki a mindenkori hullámokon nem kesereg, hanem meglovagolja azokat.
Megnyerõ aranyembert kell csinálnod magadból -ha a minimálbérnél többre akarod vinni.
Gondolj arra, hogy a szart te sem szívesen veszed meg a boltban... ha belenyúlsz követeled vissza a pénzed...
kinek találták ki ezt a világot ha az ember csak szenvedésre van ítélve???
feltételezem ahhoz h vki el tudja magát adni Qrvára határozottnak kellene lennie meg egy kis szerencse is mi? nos hiába végzek el akármilyen egyetemet akármilyen cuccost ha csak pofára vesznek e fel? vagy netán a kapcsolatok miatt? na ilyen a mai világ sajnos...am most igazad van...tudod mit megyek a híd alá
A munakerõpiacon majd ígyis úgyis el kell tudnod adni magadat, meg kell tudonod gyõzni a munkáltatót arról, hogy a másik 1000 jelentkezõ - szarházi - közül te vagy az õ emberük. Magadat értékesíted. Hogy mennyiért - mennyire becsülöd túl vagy alá a kvalitásod, a munkádat, magadat, szaktudásod - az már a magánügyed.
A munkáltató nem fog jótékonykodni, és szánalomból alkalzmazni egy puhapöcst...
a pszichologus csak rondítana némely ember helyzetén:D egyébként Lazarus: nincs semmi kisebbségi érzetem, elégedett vagyok úgy magammal, se nem túlsúlyos se nem tulsovány nem vagyok mégis gond van nálam sok a félelem érzetem , de nem akarom újra elmondani mitõl van...szval minden eset más!
Nessi: ha én nem akarnék marketinggel foglalkozni akkor minek kell h értsek hozzá?
Nemrég beszéltük ki errefelé, hogy sokszor a napi nemérzemjólmagam kipanaszkodás színtere a topik. Azzal nem szokott senki pszchomókushoz szaladozni. A felmerült problémák jó része megoldódik magától.
Testmagassággal sokat nem tudunk kezdeni, súly és egészségi problémákra megintcsak nem a pszicho... a megoldás. Sõt tudom, hogy mi, de nem illik itt a reklám.
Tervek és célok témája: bizonyos mértékig valóban segít, de komolyabb célok esetében minden esély megvan arra: dugába dõljenek hibás kitûzés esetén. Ennek elkerülése érdekében szervezési-tervezési tanácsadóra, késõbb marketingesre van szükség.
Nincs munkahely témában ma már kevés a végzettség. Szükség van némi marketing és HR tudásra egy munkahely megtalálásához. Sokszor remek szakemberek sem találnak munkahelyet, néha azért, mert az állást meghirdetõ nem eléggé felkészült.
És ezek közül hány olyan dolgot találtál, amitõl sok embernek elmegy a napi önbizalma, viszont iszonyatosan kevés a megoldáshoz, hogy tanulj meg küzdeni a céljaidért, legyél jobb abban, amit csinálsz, képes vagy rá, csak kezdj hozzá, meg ilyenek. Vajon hány olyan ember van, aki valóban pszichológushoz fordul, mert végül bekattan attól, hogy senki nem tudja neki megmondani: ki tud segíteni a megoldásban?
Egyedül a mûvészetekkel kapcsolatban mondható el, hogy az alkotó képes a feladat megoldására önmaga is, ha hozzákezd. Úgyhogy messze nem oldottad meg az ügyet.
Igazából én már jó ideje azon csodálkozom, hogy SG tagok többsége férfi és ennek ellenére pszichológiai megoldásban és/vagy lelki fejlõdés területén gondolkodik mind.
RaulReal is akkor kezdett el sikereket elérni (remélem még bõven jut neki belõle az életben), amikor egészen praktikusan viselkedett. Talált olyan dolgot, ami érdekelte. És fordítói+írói tehetségét felhasználva megoldotta a feladatot.
Lehet, hogy a legtöbb probléma megoldása ilyen egyszerû? Valószínûleg. Elég felmérni, mi a feladat, mit tudunk magunk megoldani most, mit tudunk magunk megoldani némi hozzátanulással. Hogyan találjuk meg, milyen hozzáértésû embert keressünk adott problémánk megoldásához segítségül.
Szóval a fentiek figyelembevételével tulajdonképpen hol van a pszichológusokra szükség amúgy épeszû emberek esetében? Ott, ahol az illetõnek nem mondták meg, milyen szakterületen nézzen utána a problémájával kapcsolatos szükséges válaszoknak. Meg akkor, amikor tévképzeteket próbál megvalósítani. Például nem akkor kezd párkapcsolatba, amikor a megfelelõ emberrel találkozik, hanem akkor akar mindenáron párt találni, amikor mások véleménye alapján elhiszi, hogy bármirõl lemarad.
Mindezektõl függetlenül még nagyon jól esik magunkból kibeszélni, mi nyomja a lelkünket épp.
Nem, a topik zárható, lévén hogy az ügyet megoldottam. :D
De azért szólok egy bölcset is hogy ne harizzatok. Az önbizalomhiány oka hogy nem vagyunk elégedettek önmagunkal, szerencsés esetben ezen lehet változtatni amennyiben túlsúlyosak vagy éppen anorexiásak vagyunk. Amennyiben az elégedettlenség oka olyan forrásból fakad ami fölött nincs befolyásunk pl testmagasság vagy mittudom én pszihológus a megoldás. Elõbbi esetben pedig egyszerûen csak meg kell tenni mindent hogy a kitûzött célt elérjük, de nem egybõl fejjel a falnak hanem felkészüléssel és informálódással, tudjunk meg minél többet mindarról miként érhetjük el a kitûzött célt. Ha a cél a röptében feldolgozott felületes ismeretek által is reálisnak tûnik készítsünk tervet miként fogjuk azt elérni aztán bele lehet csapni a lecsóba. Nem biztos hogy a kitartásunk elegendõ lesz ahhoz hogy a kitûzött célt véghezvigyük, elõfordulhat hogy visszaesünk és eluralkodik rajtunk a lustaság, ez normális, mindössze annyit jelent hogy nem voltunk elég felkészültek. Kelj fel a földrõl és próbáld meg újra. Ha sikerült elérned a célod, legyen az bármi a belefektetett munkával arányos módon növeli az önbecsülést. Ne féljünk magunk elé nagy célokat kitûzni (reális, megvalósítható keretek között) ... ennyi volt az agymenésem, lehet kötözködni.
persze most fogsz avval a szöveggel jönni hogy óóó ez a legritkább esetben fordulhat elõ emberrel hát igen...ez az igazság általánosan sok ember megküzd a sikereiért...már ha van akarata
pl az olyan sztárok akik kemény munkával elérik a céljukat aztán ha már tul nagy az elvárás, nincs motiváció kihivás alkoholba fojtják bánatukat és jön a halál az öngyilkosság...ennyire értelmetlen...ezért tettem oda a bátor szót mert nyilvánvalóan ezek az illetõk kokáztattak életük során volt önbizalmuk de meghaltak és elszurták az életüket felfelé mentek a lifttel késõbb pedig az "autó" legurult a lejtõn a halálba...
egy félénk önbizalomhiányos angol mobiltelefonkereskedõbõl...mára ismert operaénekes lett egy tehetségkutató versenybõl...megjegyzem semmit nem tett érte hanem ezt hívják szerencsének...de ettõl függetlenül jo ember és nem vakította el a pénz
Egyet értek az elmélet mindig "könnyebb" mint a gyakorlat.
Van aki meg gyakorlatban tudja és nem sokat filózik rajta, hogy hogyan sikerült, csak örül, hogy sikerült és kész.Itt szoktak bejönni a képbe mások a kérdéssel: Ugyan hogyan?
akkor kanyarodjunk vissza! itt hiába is kér bárki tanácsot! mondanak Neki ezt azt, s ha ott áll szembe 10 m - re a másiktól, nem fogja megtenni!
kevés olyan ember van ki elmélet után profi gyakorlatban! mert ugyebár elméletben mindenki meg tudja mászni a sziklát, de kinek nincs gyakorlata az le is pottyan.
azért megnézném azt a 70 éves papikát, aki magányosan leélte az életét, mert nem mert közeledni a másik nemhez, s egy pillanat alatt nagy nõcsábász lesz, vagy csak egyetlenegy idõs asszonyt meghódít. (miközben egy átlagos nyugdíja van)
meg akkor esik el, le, ha göröngyös az útja, s nincs normális felszerelése, illetve ha egy szikla van az útjába s át kell másznia rajta, de mivel jeges így nem tud elég erõsen kapaszkodni.
"Kedves Iró, Szerzõ! Gratulálok, ehhez nekem 39 évet kellett élnem, hogy megértsem, örölük, hogy leírta, fantasztikus a vers! Üdvözlettel: Havasi Rita"
Küzdelem: az ember akkor küzd, ha õ személyesen értelmét látja a küzdelemnek. Egyszerûen fogalmazva, ha számára megéri vagy ha azt hiszi, hogy azok számára megéri akik fontosak neki. (nem feltétlen pénzrõl van szó, lehet a célja etikai is) Szerintem kevés esélye van annak, hogy mert másnak megérné egy ember önszántából küzdjön. Saját hitünk, tapasztalataink és lehetõségeink szerint döntünk, miért küzdünk és miért nem, álltalában, szerintem.
Sok alkalommal adjuk fel, mert már fáj a hátsónk a seggreesésektõl.
Az észheztéréshez is szükség van megfelelõ támogatásra, vagy mondjuk inkább "fenékenbillentésekre". Aki magától nem tud felállni, motivációval az is rávehetõ.
Igen, ezek közül a leginkább befolyásolóak a rossz tapasztalatok. A legtöbben akár egyetlen rossz tapasztalatból (neadjisten több tucatból) is általános (és negatív) következtetéseket vonunk le, amik megakadályoznak minket abban, hogy ugyanazt a dolgot mégegyszer megpróbáljuk, hiába van meg az esélye annak, hogy legközelebb sikerrel járunk. Nagyon nehéz ez ellen tenni valamit, ha az ember nem kap elég megerõsítést és támogatást. Enélkül benne ragadunk az ördögi körben.
Hogy zömében mi tartja vissza ilyenektõl az embereket? Hát, véleményem: saját félelem belülrõl, vagy rossz tapasztalatokon alapuló más reakcióitól való félelem, vagy tapasztalatokkal nem megalapozott félelem mások reakcióitól, megitélésétõl, a mások által elvárt "középszerûhöz", átlagoshoz való alkalmazkodás "kényszere", na meg a megélhetés miatti alkalmazkodás is vhol kényszer. Szerintem zömében ezek a dolgok. Ill. ezek kombinációi. Ma már nincsenek ezen a tájon igazi remeték. Kombinálódnak a dolgok.
ez részben az említett példákban igaz, de a csomó félresikerült kapcsolat és elsietett gyerekvállalás egyéb gondokból fakad: másik megismerésének hiánya, egymás átverése, korrupcóba való belemenés a ygarekért sat
Önbizalom kérdésben mikor nem változtatok, vagy mikor nem merek odamenni egy csajhoz, vagy kiállni elõadást tartni, azt a kérdést kell õszintén feltennem és megválaszolnom magamnak, hogy mi tart vissza attól hogy ezt vagy azt megtegyem?
És az a válasz, hogy az idõ nem megfelelõ itt nagyon rossz sunyi válasz.
Az idõ egyáltalán nem mindig megfelelõ. Csak ez a miért nem kezdtem hamarabb kapcsolatot, stb... versenyfutáshoz vezet az idõvel. Ettõl lesz egy csomó félresikerült kapcsolat, házasság, elsietett gyerekvállalás. Mert: "lemaradok, bénának, hülyének, sérültnek néznek majd". Nézd meg a dolgokat innen is.
Én ilyenkor olvasni szoktam, kutatni ez az után, ismereteimet bõvíteni. Ritkán tévézek.
Hétköznapi értelemben vett pihenés és szórakozás nem az én asztalom.
#5889: Saját topicnak semmi értelmét nem látom, nem tudok semmi témát aminek érdemes lenne külön topicot szentelni.
Ha komolyan és elszántan foglakozol egy témával, akkor jelentõsen lecsökken azon emberek száma akikkel érdemben beszélni tudnál róla.
A privát kérdések pedig privát ügyek, amik rajtam kivül másra nem tartoznak.
Max egy kívánt döntéshez, állásponthoz kereshetek külsõ megerõsítést (tömjénezést), önigazolást, ám ennek szintén semmi értelme szerintem. (Pl minden nõ ribanc...)
Hol az a saját topic, amit javasoltak? Vagy még nincs?
Én mindig megmondom a fõnök bácsinak, és nem rúgnak ki. Egyszerûen nem érdekel, hogy kirúgnak-e vagy sem mert tudom, hogy ígyis úgyis megoldom a kialakuló szitut.
Egyébként kapcsolódó anyag: ITT a videó utolsó 5-3 percében.