Vegyes érzelmekkel teli, elgondolkodtató kis videóra sikerült. A zenét kár hogy levették, sokkal jobb lenne azzal. Megkérdezhetem, hogy van-e valóság alapja?
Szerintem a kivárásnak van értelme. Amúgy ezért már sokan megköveztek, de az ember nem monogám, csak a társadalom felfogása miatt próbál úgy viselkedni. A másik, amit kevesen hisznek el nekem, de 1 év nem idõ. Ha valakivel beszélni, találkozni akarsz, mondjuk suli után, akkor elérési címek, telefonszámok cseréje.
Egyébként nem kedvelem, ha valaki foglalt és látványosan lóg valakivel, mert abból akkor is balhé lehet, ha egyébként nem történt semmi.
heyya! hamár ennyire csajozásról szól a topic nekem is kéne egy kis help ;) van egy osztálytársam[csaj ofc], volt egy többnapos iskolai kirándulás, amire eljött pár barátnõjével[szintén osztálytársak]. na eddig OK. csakhogy az volt, hogy sokszor a csaj inkább velem lógott szívesebben mitn a barátnõivel[!]. Többen is megjegyezték hogy ebbõl még lehet valami. ok, végelett a kirándulásnak, hazajöttünk, erre látom egy vele közel egykorú pasi várja wtf?. jó, gondoltam talán vmi rokon lehet, ezért próbáltam a csaj közelében maradni, msn en is felvettem beszélgettünk jópárszor de erre a területre nem tereltem a témát(addig utánnanéztem ki az a srác és kiderült a barátja). a csaj nem taszít el, kb flörtöl velem a barátja mellett akivel elméletileg boldognak tûnik? ha jól tudom már hónapok óta együtt vannak. most mi az istent csináljak? úgy gondolom hogy kivárom hogy mi lessz, mert ha most rákérdeznék biztos "legyünk barátok" válasz érkezne, de annyira sok idõm nincs mert már 1 évig járunk 1 osztályba. (12.) vmi tippek? thx
Amúgy otthagytam azt a csajt aki nem tudott választani köztem meg egy másik csávó között. Most meg összeveszett a másik csávóval és hozzám menekült hívott telón. De hát nem játszunk olyat hogy ha ló nincs jó a szamár is szal. szia béb. :DDD
Okok. Tudom. De kezdetnek ez is szarul esik. szal.
Sziasztok! Csináltam egy szerelmi történetrõl egy igen megható videót. Ahol a fiú és a lény éveken át barátként néztek egymásra közbemeg szerették egymást,de ezt már késõn tudták meg.... http://www.youtube.com/watch?v=LVMlJn4nof8 Nézzétek meg igen tanulságos,sokmindenkinek adhat bátoritást..
Vissza bizony. Azóta felvettek az ország legerõsebb egyetemére, szerkesztõ lettem a PES Hungary-n, illetve egy igen látogatott filmes blogban. Most nem panaszkodhatok. :)
Hát néztem az adatlapod. Remélem nálad nem lesz több átverés. Én kicsit idõsebb vok, de nem mondhatnám, hogy annyi idõs korom óta sosem vertek át....Ilyenek kedves embertársaink. Tisztelet a kivételeknek. (nem tennék ebben különbséget nemek szerint)
Figy. Nekem nem mindegy, hogy ki. Én ez vagyok.:S Szeretek ismerkedni. És egyszer hátha rátalálok egy olyan csajra aki úgy elfogad ahogy vagyok, szeret, és jól érezzük magunkat együtt.
Errõl meg nem tehetek, hogy ezt csinálják velem már nem elõször. Ilyen csaj nekem nem kell aki azt sem tudja mit csináljon. Fõleg, hogy 2 pasi közül választ?! Hát ez nekem mostmár nevetséges.:D Fõleg hogy etetett hogy köztünk lehet valami aztán kiderül hogy mégse. Úgy éreztem, hogy megtaláltam akit kerestem de nem így van.:(
Minek ragadjak le nála ha a sors úgy hozta aznap, hogy megismerhetek egy másik lánykát?.
Velem is van ilyen de én nem szólok magamra. :DDD Csak az a lényeg ne menjen át az alany EGO-ba. :D A lányok többsége szereti a magabiztosságot, és ha látja rajtad, hogy nem szenvedsz önbizalomhiányban.:D
sõt = néha sok is (ilyenkor lehet úgy érzem hogy én mekkora ûber csávó vagyok, és minednkinek bejövök :D:D:D persze ez nem így van, ilyenkor magamra is szólok :) )
Még jó hogy az a topik neve hogy Önbizalomhiány... :D én is leírtam a történetem arról a csajról akire hajtok, pedig önbizalomhiányról szó nincs nálam... sõt... :D
Ma reggel történt amint már írtam. :D Szóval jól indul a nap.xD Én úgy költöztem ide ahol most lakok, szóval nem nagyon tudom mi itt a járás.:D De azt tudom, hogy ki kell nekem. :DDD Kapcsolat felvétel megtörtént mostmár csak szívni kell az áldozat vérét. :DDD
Szóval ma mondom neki, hogy akkor ennyi.:/ És meglátjuk mit reagál. Ha nem válaszol semmit nem voltam neki fontos. Akkor megyek tovább. Megpróbálom magam túltenni rajta.
Amúgy reggel voltam boltba ott megismerkedtem egy csajjal. xD:DDD Igaz barátomon keresztül ismertem meg. de nagyon szemezgettünk. :D
Hülye :DDD Azt is le szokta írni, hogy mit válaszol rá. :) Sõt volt már olyan csávó akit úgy küldött el, hogy velem már 6 hónapja jár.
Az önbizalomhiánnyal nincs mostmár gond. Régen volt de már bátran odamegyek akárkihez. Csak tanácsért járok ide, azért ti mégis jobban értitek a témát.:DDD Amúgy van benne valami amit mondasz. Köszi!
#6319 El is küldene a kurva any*mba. Mert valamelyik nap pont azzal untatott egész nap, hogy mennyi csicska próbálkozik nála, hogy megdugja. pl.: "szia! látom szopásra áll a szád" :DDD
mondd meg neki, hogy kössünk kompromisszumot, én is megb.szlak és a másik srác is megb.szhat. Egy olyan csajnak aki nem tud dönteni, azaz egyértelmûen nem szeret senki igazán, úgyis csak az kell. :D
Próbálkozni kell és valamelyik majd bejön fel a fejjel :) Mindenesetre annak örülök hogy így ismerkedtetek meg mert akkor nem az önbizalomhiánnyal van a gond nálad. Igen ha úgy nézzük belefér a kor de kb 18-20 éves korig a csajok inkább a képzelet mint a valóság világában élnek. Soknál van egy ideál amibõl csak csalódások után fognak lejjebb venni..De mindenkinek csalódnia kell ahhoz, hogy reálisabban lássa a dolgokat szerintem. Nos ezeknél a lányoknál úgy tûnik hogy még nem történt meg akiket te kifogtál.
Hát én vagyok 18.:D Szal. ja 16 még talán belefér:DDD 17-18 évesek.
De az egyik akirõl régen meséltem msn-re vett fel.
Ezt a csajt meg úgy ismertem meg hogy idegen területre keveredtem egy haverommal. És õ segítettek nekünk tájékozódni aztán hálámul meghívtam egy itókára. :DDD Azt eljöttem haza felvettem a csajt msn-re dumcsiztunk. és Ez lett belõle :( Már megint. Szét tudnék verni már mindent halljátok.
Megkérdezhetem hogy hol találtál másik csajt? :) Hátha az a probléma hogy rossz helyen keresgélsz. Bár a korodból kifolyólag gondolom a kiszemeltjeid sincsenek 18 felett, így sokat nem lehet várni tõlük sajnos.
Dikkk...:DDD Találtam másik csajt. Az is szemétkedik. Mert egyszerre megismerkedett velem meg egy másik csávóval. És ma mondta hogy nem tud választani közöttünk. Na ezt nem hiszem el én mindig kifogom az ilyeneket??!
Holnap írok neki egy búcsúlevelet. Azt ha nem ír vissza akkor byby bébi. :(
Igen. A baj csak az, hogy az emberek eltértek egy másik sablon felé. Bár egyesek szerint az értelmetlen, hûbelebalázs összebútorozások alapja a létbizonytalanság és a magánytól való félelem.
Egy pár hátha segít valamelyik. Nem túl hosszúak de vannak. :D
1. Szememet az égre vetettem, a legszebb csillagot kerestem. Megtaláltam, de nem ott, hanem a Te szemedben ragyog!
2. Kell a föld, hogy legyen élet. Kell a nap, hogy legyenek fények. Kell a határ, hogy ne legyen végtelen, és kellesz te, hogy boldog legyen az életem.
3. Minden vágyam együtt lenni veled, csókolni a szád, nézni a szemed. Szeretni úgy, ahogy csak lehet, érted tenném ezt, és csakis veled!!!
4. Sose feledd, nem vagy egyedül. Minden gondolatom hozzád menekül, Te vagy az álmom, Te vagy az ébredésem, Te vagy az összes szívverésem.
Lehet nyálasak vagy nemtom. De akinek eddig elküldtem mindenki tudta értékelni. :D Bár én sms-ben küldtem. De ha tudsz hozzá költeni valamit akkor okés. :D
nem nagyon akarok beleszólni! de a mai lányok már nem nagyon örülnek a verseknek. nem tudják értékelni a szép szavakat, a belülrõl jövõ õszinte gondolatokat.
hmm ne vegyél drága ajándékot. én vettem...feleslegesen :D jó lesz a levél, de ne legyen annyira nyálas. próbálkozz meg szerelmes versel, ha nem is lesz a legjobb, jobban fog neki örülni, mint bármilyen kimásolt idézetnek
Ha ennyien mondják akkor tényleg lehet hogy hasonlitok :( De nem is én hasonlitok rá hanem õ rám! :D gyökér SP... hogy lehet ilyen hülye neve ez meg a másik?? :D
Volt már jó pár kapcsolata... De én is gondoltam erre hogy fél, mert ugye mindenki magából indul ki, és ezért mondja hogy nem lenne hosszú életû a dolog, mert neki eddig 1-2 hónapos kapcsolatai voltak csak. Magyarul komoly még nem. Nekem se volt még komoly kapcsolatom, de én úgy érzem vele lehetne az 1. Igy a 16 éves fejemmel most úgy érzem hogy szerelmes vagyok 1.
Most igy hogy elmondtam neki õszintén mit érzek, és azzal jött hogy hirtelen fellángolás oké... de elõbb utóbb el kell hinnie hogy nem az, ha azt állitom hogy nem az, szóval még nincs lefutva ez :)
Gondoltam pár dologra, hogyan bizonyitsam be neki. Pl: Irok egy olyan levelet hogy kettéáll a füle (nem mintha félnék beszélni vele, csak ez olyan romantikus :) ) :D ( vagy egy hatalmas virág csokor, az is romantikus, csak az drágább mint a levél.. de igazából nem érdekel a pénz cseppet sem! ) ( vagy mind a 2 :D)
Az egyik legjobb barátnõjével beszéltem errõl, és õ nagyon sokszor megelitette, még jó hogy van ilyen fiu aki ki meri mondani egy lány elõtt a szemébe nézve hogy "szeretlek" :) Meg azt is mondta hogy vegyem úgy hogy õ egy hercegnõ ,és bánjak úgyis vele mert az biztos bejön neki :)
sokáig úgy gondoltam, hogy ha egy lány rám mosolyog, akkor nyilván tetszek neki...Nos, ez nem így van, mint rájöttem utólag :D De itt már csókpartik meg együtt alvás után is azt mondja, hogy csak barát ez eléggé furcsa. volt már kapcsolata korábban? nem lehet, hogy csak fél?
Nem feltétlenül szopta be, csak ez a fiú-lány barátság igen furcsa dolog... mint ahogy cucma is mondta (#6282) az egyik fél egy idõ után többet szeretne, ez az én esetemben is igy van.
Ismerek egy csajt lassan 2 éve (gimi eleje óta az osztálytársam) Nekem igazából õ egybõl megtetszett, de valahogy nem nyomultam rá (én se tudom már miért de most már nemszámit) és ugy nem érdekelt annyira nem is voltam vele olyan jóban, köszöntem neki õ is nekem kb ennyi volt. Aztán 2007-rõl 2008-ra szilveszter volt, engem hivtak valami házibuliba de nemvolt kedvem elmenni aztán fogom magam és felmegyek MSN-re, látom fenn van ez a csaj :O meglepõdtem, ráirtam és mondta beteg és nem ment sehova.. Lényeg este 9-tõl hajnali 5-ig beszéltem vele, akkor ismertem meg igazán, de utána se voltunk olyan hûde-hajde jóban, de akkor már beszélgettem vele, meg onnantól mindig dumáltam vele MSN-en és ahogy telt az idõ egyre jobban megismertük és megszerettük egymást mint 2 barát. :) És tényleg nagyon jóban lettünk aztán jött a nyár , jött a 10. osztály és kb. az egyik legjobb barátom lett, mindent megbeszéltem vele. Aztán 10. év eleji táborban jött nekem egy érzés nem tudom honnan, de õ kell nekem (mondjuk nekem mindig is tetszett õ külsõre meg aaranyosnak is találtam) Nem mondtam el neki rögtön hátha ez csak egy hirtelen fellángolás, aztán sokat gondolkodtam rajta hogy egy ilyen jó baráttal biztos kellene-e járni? Aztán valakitõl megtudtam hogy õ akartam velem 9. év végén járni, és ez is betett egy kicsit (ha akkor igen akkor most miért ne...) Aztán igy asszem október fele meg is beszéltem vele ezt a dolgot elmondtam mit érzek stb... mondta hogy csak mint barát úgy nagyon szeretet de másképp nem tudna, és abban maradtunk amig ezt érzem ne beszélgessünk, természetesen ez neki is rossz volt meg nekem is, és másfél hónapig nem is beszélgettünk 1 szót se... Én próbáltam elfelejteni, de nem ment... és mondtam neki hogy jó akkor próbáljunk meg ujra barátok lenni! Aztán egy kis idõ után megbarátkoztam azzal hogy õ csak barát, de csak nem tudtam elfelejteni. Próbálkoztam más csajokkal, de senki se kellet nekem... mindenkibe õt kerestem vagy én nem tudom :D.
Aztán jött a nyár, és megbeszéltünk hogy lemegyünk sátorozni az Ipoly 3 éjszakát, le is mentünk jött az osztály, és úgy volt hogy ennek a csajnak én megigértem hogy vigyázni fogok rá. Õ késõbb jött le mint mi, én addig egyik haverommal visszamentem a boltba kenyeret, husit , piát vettünk mindent :). Mire visszaértünk a táborba ez a csaj már részeg volt ... :D és folyamatosan azt hajtogatta hogy "nem vigyázott rám" kérdezik ki ki? Mondta "õ", 1x hallottam meg egybõl leesett, és kicsit felbasztam az agyam. Aztán egyik osztálytársam elkezdte ápolgatni és nagyon féltékeny lettem, de aztán még ez az osztálytársam is odajött hozzám és mondta hogy menj oda hozzá, figyelj rá nagyon szeret téged, mondom jól van... (leszartam :D) aztán úgy 10-15 perc múlva odajött egy másik osztálytársam és kb. odatoloncolt ehhez a csajhoz, bementem hozzá a sátorba mondtam hogy itt vagyok, megfogtam a kezét, de nem nagyon tudta mi van (pia.. :D) aztán mondtam menjünk ki a szabad levegõre (és tényleg jó szándékból mondtam) elmentünk kicsit hátrébb a többiektõl és mind1 már hogyan ott 1x megcsókoltam, igaz hogy kicsit ivott, de már akkor kijózanodott valamilyen szinten, aztán még egyszer hátra mentünk kérte meséljem el miket csinált, meg hogy hogy jutottunk oda hogy smárolunk. Elmeséltem mondta ettõl még tudunk bárátok maradni, mondom tudom ( :( ) megjegyezte még mellé hogy jól smárolok mondtam te is aztán megint smároltunk, majd másnap is. 3. napon már együtt is aludtunk, sõt 2. éjszaka is csak arra sajnos nem emlékszem hogy kerültünk egy sátorba meg hogy lett-e volna akármi is :O :D majd utána megbeszéltünk hogy maradunk barátok, majd ami a lényeg Június végén volt egy parti mind a ketten ott voltunk, és ott is együtt aludtunk ( ez most nagyon felszines volt, de ez volt a lényeg ezen a bulin) és én kérdeztem miért van az hogy mindig igy végzõdik ha akárhol együtt lehetünk este? :D Mondta ha most összejövünk pár hónap múlva úgyis szakitanánk, és utána nem lennénk ilyen jó barátok. Mondtam ha igy állsz hozzá az már alapból nem jó... és utána õ elment 2 hétre cserkésztáborba és pont akkor jött haza mikor mi jöttünk nyaralni, de 1 nappal elszámoltam magam! és mi Péntek este indultunk el és õ péntek délután jött haza :) Mondtam neki hogy találkozzunk, de mondta hogy õ fáradt meg igy megy úgy, végül is megértem mert cserkésztáborba volt. Kicsit ideges lettem hogy nem tudunk találkozni, de fogtam magam felültem a biciklire sutty elmentem a házuk elé, felhivtam telefonon, "szia, mit gondolsz hol vagyok?" mondta nem tudja... mondom neki "Na de mégis, csak tippelj" :D és utána kérdezte hogy a házunk elõtt mondom meglehet :) Aztán elmentem vele beszélgetni elmondtam neki õszintén mit érzek, és most abban van hogy ez nekem most csak egy hirtelen fellángolás (pedig tudom hogy nem az :)) )és hogy nem tudja ...
Most fogok majd pénteken hazamenni és sokat gondolkodom rajta hogy mit csináljak, hogy gyõzzem meg arról hogy igenis szeretem! :)
Ha már igy leirtam, és van aki elolvassa, akkor 1-2 tanácsot is elfogadok, sosem árt :)
ui: Bocsánat nem volt hosszú i betû ezen a laptopon XD
Szerintem inkább az elõbbi, bár ki tudja (a lányok fejében olvasni - egy élet is kevés a megtanulásához). Úgy hangzik, hogy a csaj nagyon nem tudja, mit akar - bár elõfordulhat, hogy épp a két vallomás miatt. Egyikõtöket se akar elveszteni, ezért minden eszközzel megpróbál megtartani téged és alighanem a másikat is. Hogy barátnak-e vagy szeretõnek, az kérdéses. Ha a másiknak is hasonlóakat mond, mint neked, akkor nagy a valószínûsége, hogy a "barát" kategóriába akar átsorolni titeket. Ha így van, felesleges próbálkozni nála (hacsak nem vetsz be "piszkosabb" eszközöket, pl. kihasználod a bizonytalanságát és úgy szerzed meg magadnak, de az már tisztességtelen lenne vele szemben szvsz). De ha csak neked mondta ezt, hogy lehetne köztetek több is, akkor lehet, hogy van értelme türelmesnek lenni vele.
Ami az "ellenállni az ideálnak" dolgot illeti, vannak helyzetek, amikor az ember lánya annyira kész, hogy még Bredpitt se érdekelné, ha térdenállva könyörögne neki, se. Az álompasi külsõ nem mindig egyenes út egy lány/nõ szívéhez.
igen, a természetben eszerint a sablon szerint történik a párválasztás: elõtte a két fél alaposan megismerkedik. Valamint a nõk már elõre tudják, hogy kit szeretnének a gyermekeik apjának, az ismerkedés idõtartamától függetlenül. De nem akarok belekötni, hiszen te vagy nõ.
Érdekes dolgokat produkál az élet. Van egy lány, akit régóta ismerek, régi baráti körbe tartozott, pontosabban egy cimborámnak volt a párja. Szakítottak úgy 3 évvel ezelõtt, azóta nem is láttam (nem nagyon akart már abba a társaságba járni, amihez a srác is tartozott, nem váltak el túl szépen). Kinéztem már régen is magamnak, de nyilván tabu volt, hiszen egy barátom párja volt. Most 3 hete egy esküvõn futottam össze vele, és csak úgy vibrált körülöttünk a levegõ. Már megvolt a randi is, lekopogom, de nagyon jól alakul egyelõre a dolog, boldog vagyok, nagyon örülök ennek. Drukkoljatok nekünk!
Szóval csak annyit, hogy néha tök váratlanul történhetnek nagyon jó dolgok, nem szabad görcsölni, és fõleg feladni nem!
A természet és a sablonok? Egyre érdekesebb a helyzet.
Sablon az: megismerkedsz egy lánnyal, ha tetszik neked, akkor együtt jártok. Mostanában ez kb. 10 perc ismeretség után.
Ez a valóságban egyáltalán nem így mûködik. Ez csak egy felvett szokás. És ha érdekel, még az állatok gondolkodó fajtái is ismerkednek, sõt felmérik, vajon alkalmas-e a hím apának, társnak.
Így van. Ez nem sablon, hanem a természet rendje illetve biológia :) A férfi a nõt akarja és így fordítva. A testi-lelki barátságot pedig a barátnõmtõl is megkaphatom, szokták mondani hogy egy kapcsolat akkor jó ha az ember párja a legjobb barátja is. Lehet hogy létezik barátság néhány ritka (szélsõséges) esetben, de szerintem inkább csak haverság az ami a két fél között szokványos. Ritka esetre ilyet gondoltam pl az hogyha tegyük fel azt hinném a lányról hogy a testvérem úgy növünk fel és mondjuk kiderülne hogy mégsem akkor már pl õ barát lenne. De ha egy fiúnak nincs barátnõje és sülve fõve együtt van egy lánnyal de nincs semmi akkor már szerintem az van, hogy: 1. várja hogy késõbb kialakuljon egy kapcsolat 2. homokos Ha meg van barátnõje és úgy van sülve fõve a lánnyal akkor az meg az esetek nagy többségében azt jelenti hogy az a lány a szeretõje :D
Hát nem azért. Mert egyikõnket se választotta. De kérdeztem tõle, hogy mi lett volna ha a barátja most nem vall neki szerelmet? És azt mondta talán már nem is itt tartanánk hanem több lenne.:/
Most ezt csak mondta, hogy nyugodjak meg, vagy tényleg így van ezt nem tudom. Mert tényleg olyan nyugodt csaj halljátok. Mindent egy szemrezzenés nélkül mond és szívesen beszél az érzéseirõl.
nekem van olyan 2 (sokkal több) lányismerõsöm akik ha 1szerre szerelmet vallanának, igencsak összezavarodnék:)
barát körbõl ki lehet lépni de nehezen és az kell hozzá, hogy lelkileg tényleg nagyon egysíkon legyetek, és az sem árt ha te nagyon jó képû vagy, õ meg nem nagyon szép:D
csak gondolkodj józanul, képzeld bele magad a helyzetbe. Ha két lányismerõsöd szerelmet vallana neked hirtelen, és legalább az egyikkel szívesen járnál, akkor összezavarodnál és nem tudnál mit csinálni, amíg "rendbe nem rakod az érzelmeid"? ez a rendbe kell raknom az érzelmeim ilyen tipikus szájhúzós terelõ szöveg. Ugye világos, hogy ha a kettõ közül valamelyik lányismerõsöddel is szeretnél kapcsolatot, akkor valószínûleg rögtön belemennél, ha már felajánlotta. Ha meg nem, akkor csak te tudod, hogy hogyan terelnél.
Igazából ha az adott lányra úgy nézel, hogy nem akarsz vele egy kapcsolatba belemenni, akkor te is tisztában vagy vele, hogy fél éve után sem fogsz hirtelen beleszeretni, nem? Ugyanúgy õ is tisztában van vele, hogy fél év után nem fog hirtelen beléd szeretni.
akkor ezt jól beszoptad, mert ha egy lány egyszer elkönyvel barátnak, akkor nagy valószínûséggel soha nem fog rád másként gondolni. egy lány számára a potenciális pasi kapásból másik csoportba tartozik :] max ha nagyon no.1 barátja lennél, és lelki szinten beindulna valami nála, de még erre sem sok az esély. nem akarok nagyon tapasztaltnak tûnni és bölcseket mondani, de szerintem ezt bizony beszoptad, ha a barátja maradnál tényleg csak szenvednél.
Szerintem maradj vele jóban. Ne hagyd ott mint eb a szaharát, de ne is gondolj bele mi lenne köztetek. Ismerd meg õt közelebbrõl, ismerd meg a barátnõit, hátha valamelyik megvigasztal és még történik is valami. Számíts a legrosszabbra, és használd ki a helyzetet, aknázd ki a lehetõségeket, és az esélytelenség nyugalmával ismerkedj mellette, miközben vele, és a barátnõivel mész el bulizni. Így az a látszat, hogy a barátja vagy, de közben puhatolózhatsz mit szeret, a kedvében játhatsz, és nem kell aggódnod, hogy féltékeny lesz, ha összejössz egy másik csajjal.
Nekem úgy tûnik, hogy a csaj nagyon nem tudja mit akar (vagy jól hazudik) ezért válaszút elé állítani nem hiszem, hogy a legjobb döntés lenne.
Nem kell mindent elhinni, amit a nõk mondanak :) Pont ez a csaj mondta azt nekem miután barátok lettünk és volt egy rövid kapcsolata ahol megcsalta a fiúja hogy õneki nem kell pasi egy ideig. Rá 2 hétre összejött egy másik sráccal. Ennyire gondolta komolyan :)
"Szóval az lesz a legjobb, hogy dumálgatok vele továbbra is, de nem olyan intenzíven hajtok rá mint eddig." Nos, ez átgondolva a dolgot a legrosszabb amit tehetsz szerintem. Rossz érzés és nehéz dolog megmondani, de ha válaszút elé állítanád a lányt akkor minél hamarabb lezáródna a dolog. Már kapásból rossz ha át kell gondolnia hogy akar-e téged vagy sem... Ha pedig nagyon szeretnéd ezt a kapcsolatot akkor ne csak dumálgass vele, hanem próbálkozz tovább próbálj meg minél többet személyesen találkozni vele és hátha rájön hogy te kellesz neki :) Ha pedig teljesen esélytelen akkor megmondani neki hogy ezt nem szeretnéd tovább folytatni. Én legalábbis ezt csinálnám a helyedben :)
Szóval az lesz a legjobb, hogy dumálgatok vele továbbra is, de nem olyan intenzíven hajtok rá mint eddig. Hagyok neki idõt had gondolja át. Majd késõbb rákérdezek, hogy mi lenne ha több lenne közöttünk?
Szerintem tényleg ez lenne a legjobb.
A fiú lány barátság meg jó dolog, már csak azért is mert egy csaj sokkal jobban tud segíteni a csajozásban mint bármelyik fiú:)
Ja és még annyi, hogy rákérdeztem hogy mi lenne ha jönne egy olyan csávó aki az ideálod biztos hogy nem állnál neki ellen. És azt mondta, hogy de! Mert nagyon összezavarta ez az egész dolog.
Szóval az lesz a legjobb, hogy dumálgatok vele továbbra is, de nem olyan intenzíven hajtok rá mint eddig. Hagyok neki idõt had gondolja át. Majd késõbb rákérdezek, hogy mi lenne ha több lenne közöttünk?
Én meg próbálkozok tovább aztán ha közbe összejön valaki más összejön ha nem nem. Biztos nem fogom az egész nyaram rá elb*szni. :D Csak várni várni...
Igen! Köszönöm! És én is úgy megyek oda egy csajhoz, hogy inkább barátnõm legyen vagy semmi. Mert fiú-lány barátságban az egyik fél mindig is többet akart mint barátnak lenni. Legtöbbször így van.