plump szavából én pont azt veszem ki, hogy van remény :D
de ez nem megy ilyen könnyen. 17 vagyok soha nem éreztem még így. ez nállam kb 1 év mire "kiheverem" és megint vagy 2 év mire bátorságot vennék magamon és egy másik lánynál is megpróbálnám :S
akkor röviden a történetem: tetszik egy lány. 2 év után elé álltam és szerelmet vallottam neki. azóta többet beszélünk, mint azelõtt, de a "vallomásomra" nem válaszol. csak annyit mondott akkor, hogy jó, hogy elmondtam. ennyi. haveri viszony van... mi a picsát csináljak?
Vagy élénk a fantáziám... Még sose mertem kikezdeni lányokkal (hacsak egyértelmû utalást nem kaptam tõle) fránya borderline :(
Lesd meg hol lakik, kövesd készits feljegyzéseket. Ha kiderül h jár táncolni olvass utána a táncnak és lesz közös téma. Beiratkozol a könyvtárába megnézed mit szokott kikölcsönözni és azt olvasd el és legyen a kedvenced. Majd vizsgáld át a szemetét. Mondjuk találsz benne a félig teli heringes dobozt másnap mondod neki, hogy tegnap épp ettél heringet de szar volt. Erre mondja, h õ is, és ennél a pontnál együtt örömködtök.
Van a sulimba (évfolyamtárs) egy csaj és eléggé bejövõs :) Csak nem tudom mit mondjak neki... Addig oké, hogy odamegyek hozzá, de utána? :) Egyébként nem ismerem a csajt, csak megtetszett :)
túl sokat szarakodtok és úgy látom, hogy az energiáitokat is olyan nõkre fecsérlitek, akiktõl igazából nem várhattok semmit. Ez talán a tudatalatti védekezési reakciója: pár bátortalan próbálkozás, úgysem fog összejönni, Ti meg továbbra is ülhettek a kis barlangotok biztonságában. Talán egy kicsit nyers voltam, de azt hiszem tudom mirõl beszélek.
mert ha az a helyzet olyat ne is képzelj egy olyantól fiatalon hogy komoly kapcsolatot akar sõt akar e egyáltalán:D.lehet még csak szórakozási szinten van:D
Csak ez úgy néz ki mintha hamar feladnám és nem is küzdenék érte. De hát abban igazatok van, hogy minek küzdjek érte ha nem akar semmit.
Mert néha szokott így irogatni meg én is neki, de olyanról még nem volt szó, hogy legyen is köztünk valami. Csak én gondoltam rá, hogy mi lenne ha?... aztán egyik nap kérdezte azt a szarságot, hogy nem ismerem-e azt a fiút stb. (ez kicsit szarul esett) és egy sokadik alkalommal mondtam neki hogy szeretném jobban megismerni... pontosan azt írta vagy 5 perc után: "hát erre most nem tudok mit mondani..."
Honnan tudod, hogy te mindent tudsz róla? És ha õ is úgy tartja, hogy csak a felszínt kapirgálod nála és nem tudsz többet 30%-nál?
De ez nem álcázás. Ez egész más. Lehet, hogy te sem adod ki neki magad, mert egyszerûen nem akarod. Vagy õ ehhez túl felszínes. Nem kell ahhoz álcáznod.
Milyen ismerõs??! Õ az egyik legjobb barátjának tart engem.. én viszont csak havernak õt (bár ezt nem mondtam neki). kb. 6 éve ismerjük egymást, én mindent tudok róla, õ nagyjából csak a 30%-omat ismeri. de ennél sokkal bonyolultabb a dolog!
ennyit arról, hogy sokáig nem lehet álcázni az igazi valómat!
De hát az ismerõsöd nem is akar megismerni téged. Meg igazából te sem õt.
Látom, igen, hogy kétfelõl közelítjük meg a kérdést. De valamelyikkel a 2 dolog közül kezdenie kéne valamit. És ez érzésem szerint a gyász lezárása lenne. Utána lehetne önbizalmat növelõ dolgokat tenni.
Elõször szét kéne választani a gyászt az önbizalomhiánytól. Elsõnek a gyászt kéne a maga helyére raknia. Oda ahova való, a múlthoz. Ami elmúlt, végleg. Ezt kéne megérteni. És csak utána jöhet tigernél az önbizalom megerõsítése. Amíg nem rakja rendbe a gyászt, nem is fog menni semmilyen ismerkedés. Ez ugye tiszta ügy?
Egy jó idézetet hallottam: "Az önbizalomhiány legjobb ellenszere, amikor rájösz, hogy Te vagy az isten." :D Ez annyira poén... Ok, egy filmben volt, ahol a kissrácról kiderült, hogy tényleg egy isten... De ha csak magában nézed a beszólást, is nagyon jó.
Nekem van egy jó barátom - bár ez inkább amolyan felületes barátság a részemrõl - már több éve ismerjük egymást, és még se szoktam vele beszélni azokról a dolgokról, amik engem igazán érdekelnek. sõt.. azt se tudja igazán mi is érdekel engem! persze felületesen tudja, a dolgaim kb. 20%-át..
Igazából nem más... Ha igazán szeretsz valakit, akivel együtt vagy, és nem csak felületes a kapcsolat, akkor a szakítás igazi gyász reakció. Ugyanaz mintha meghalt volna az illetõ. Csak talán annyiból nehezebb, hogy tudod hogy él, esetleg látod is, vagy tudod hogy mással van. És semmihez nem lenne jobban kedved, mint simán állni az ablaka elõtt, és nézni. Egy pillanatra elkapni legalább egy mosolyt, és mindennél jobban vágysz rá, hogy észrevegyen, miközben tudod, hogy úgysem fog... NAgyából olyan mint a sírnál, aholt nem vágysz másra jobban, minthogy lásd újra az elhunytat, de tudod hogy nem fogod...
hmm a gyászról annyit h apám halálán meg a többiekén gyorsan tultettem magam rajta de az emlék megmaradt sõt ha eszembe jutnak iszonyú rossz vhogy h miért nem él már... csak ezt nem nagyon osztom meg senkivel sem inkább nem juttatom eszébe az ilyen dolgokat senkinek se...szakítás is szar lehet de sztem közel sem annyira fájhat mint a halál... vagy hát nem tudom mert nem éreztem és nem is fogom sztem
Ez olyan mint a ló meg a ledobás... Vissza kell ülni. Én annó ezt úgy "bekkeltem ki" hogy olyan nõkhöz mentem oda, akik nem tetszettek kifejezetten. Nem rondákhoz, hanem olyan, "mamahuhu" vagyis közepes... Ha azok visszautasítanak, nincs baj, mert úgysem kelett volna. Ha nem, jót tesz az önbizalomnak.
Ami a gyászt illeti, az nehezebb kérdés. A gyászon szerintem túllenni nem lehet. Békét lehet kötni az emlékkel, le lehet zárni magadba. Nálam ez úgy megy, hogy "elengedem" ami azt jelenti, hogy szép emlékké múdosul, minden amit valaha együtt csináltam azzal akit gyászolok. Ha ez sem jó, akkor marad a felejtés. :D Lefoglalom magam. Egyébbként a szakítás is gyász szerû reakció. Szinte teljesen ugyanolyan lenyomatokat hagy a tudatban. Ami baromi érdekes. Számomra.
persze! de elõtte el kell engedni. s azzal van a bibi!
viszont amúgy is félõs vagyok, szóval hiába is engedném el nem mernék kezdeményezni! szóval az önbizalomhiányra épül e gyász mit mondtál. szóval többszörösen hátrányos helyzetû vagyok.
ere most nehéz válaszolni! tom hogy igazad van! meg próbáltam is! mondjuk úgy amikor már tudtam, hogy bejövök egy csajnak, akkor próbáltam meg beszélni vele, dehát nem naon sikerült, mert remegett testem hangom, de végül jött a vacsi s a többit már tod!
persze tom hogy helyes lenne továbbállni, de nem megy! meg lehet már nem is akarom!
meg honnan veszi ezt az élõ ember, hogy a holt mit mondana? ez inkább saját magunk megnyugtatása! mert mivanha tényleg van ilyen hogy menyország meg pokol meg minden ilyen butaság? Neked nem esne rosszul, ha lenézel kedvesedre, és éppen mással hempereg? nekem ne mond hogy igen! ez így kell hogy legyen!
Valami segítséget kéne kérned, pszihomókus vagy ilyesmi. Mert nincs ez rendben. Ráadásul ha jól emlékszem ez már több mint 3 éve volt. Ez nem önbizalomhiány, ez más. És nem egészséges dolog, hogy ennyi ideig gyászolod. Tudom, hogy meg fog maradni az emléke, egész életedben, de próbáld meg azt gondolni, hogy õ vajon mit szólna hozzá, hogy így szenvedsz? Biztosan azt mondaná, hogy elég ebbõl! Menjé csajozni, mert meghülyülsz! Éld az életed! Tuti, hogy ezeket mondaná, ha szeretett, márpedig szeretett.
nem tesz semmit! :-) elõferdül! meghát jól is esik néha Róla beszélni!
az élet nem áll meg! de akkor sem tudom feledni! ezt is meséltem már, hogy együtt vacsorázok egy csinos, s nem is buta Hölgyel, szemébe nézek, s hirtelen Õ villan a szemem elé! s akkor szégyen nem szégyen könnybe lábadt a szemem! persze a Lány nem tudta miért, de ezekután nem tudtam Rá úgy nézni, hogy Õ lenne a köv. Barátnõm. feláltam s elmentem! aztán jóbeittam! :-( semmit nem oldott meg, de legalább aludtam!
tom hogy éppen csajozni kellene, de mindig is rettegtem a Hölgyektõl, hogy nem tudok teljesíteni, meg szégyeltem a hibáim stb! így a Feleségem úgy szedett fel, meg kérte meg a kezem, mert azt sem mertem! tudom mégegyszer nem lesz ilyen szerencsém az életben, de nem is akarom! én még mindig Õt szeretem.
Már bocs, mindenféle él nélkül írom, de ez marhaság! :) Épp ez az, hogy kezdeményezned kéne! Mikor lesz így jó csajod vazze? :) Megvan még az asszony egyébként, vagy lelépett az elsõ gitárossal?
hmmm én nem ilyen álarcot hordok! hanem épp ez hogy még megközelíthetetlenebb legyek! így nem kell beszélgetnem olyan szép, gyönyörû Hölgyekkel kik nekem bejönnek, így nem lehetek szerelmes, s nem kell szenvednem! :-)
Arra gondoltam, mint az önbizalomhiány megoldására, hogy fel kell venni egy ilyen álarcot és úgy tenni, mintha magabiztosak lennénk. Máshogy fognak hozzánk állni, és elõbb-utóbb "magunk is elhisszük", hogy van önbizalmunk. Ha volt már ilyesmi megoldási javaslat, bocs.
Pedig jó lenne ha megismernéd, mert sok nõ szeret hozzábújni a párjához. Lehet, hogy nem mindig, de idõnként tuti! Nézz el a ritka rendes lányt találni topicba is!
Nehogy azt hidd, nem derül ki milyen vagy, annak aki odafigyel rád. Ha nem figyel rád vki, persze hogy nem derül ki számára. Egyszerû mint az egyszeregy. Ja és sokáig úgyse lehet, úgyse tudod álcázni az igazi valódat. Elõbb-utóbb lehullik az álarc. Akár az életben, úgy itt a fórumon is (lol, ez most olyan mint egy ima). Éveken keresztül nem lehet álcázni magunkat egy párkapcsolatban (sem). Az hogy néha felkapjuk a vizet, vagy egész máshogy reagálunk mint szoktunk - van ilyen is, de ez azért ritka.
Jól látod Steve. Muszáj egyfajta védelemnek lennie az emberek között, különben kihasználnak, megpróbálnak átgázolni rajtad. Ha vérmesebb vagy, akkor meg csodálkoznak ha elküldöd õket a k. anyjukba :)
ja és én nem ismerem azt a szót h bújos,puszi meg ilyen érzelmi dolgos cuccokat...ez van
igazad lehet! valaki zavaros...de kitudja h nem e itt is valaki álarcot húzott e mármint a Fórumon... ezt nem tudhatod Jacky:) összevissza írogattam nem normális módjára régebben...most meg megint normális vagyok?!!!:) hmmm gyanús...sztem nincs különbség legalább is nálam otthon és kint a suliban:P ugyanolyan vagyok mindig magamat adom oszt kész
Én eddig mindig igyekeztem olyan közvetlen és barátságos lenni másokkal, amilyen ismerõseim szerint vagyok, de már belátom, hogy szükség van álarcra, másképp eltapossák az embert, átgázolnak szívén-lelkén-mindenén...nem éri meg jónak lenni.