"Már miért kéne változatlannak lenni szükségszerûen?"
-Különben azt éreznéd, hogy folyamatosan, vagy pillanatról pillanatra valaki más a gondolataid, tested, tudatod, érzéseid birtokosa, márpedig ez a nonszensz.
Az, hogy fordítás közben két szó nem fedi le tökéletesen egymást, illetve hogy vannak olyan ideneg szavak, amire nekünk nincs szavunk, és fordítva az egy teljesen természetes jelenség, már alapszintû nyelvtanulás közben is feltûnik az embernek. Ezt már jópárszor észrevettem (angolt tanulok), de nem jegyeztem föl õket, de ha eszembe jut egy-kettõ, majd ideírom. Ez még önmagában nem mond semmit arról, amit egy szó takar.
Na, Karl Popper falszifikálhatóság elve, Occam borotvája, Arisztotelész logikája: -tényleg nem esik le senkinek, hogy ezek mekkora hatással voltak a természettudományra?
Nem mond semmi újat. Ez az ürge is arra keresi a választ, hogy mi a létezés, hogy a megfigyelés hogyan befolyásolja a jelenségeket, hogy létezik-e világ az azt felfogó tudatosság nélkül. Én máshol találtam válaszokat. Nem mondható, hogy létezik világ megfigyelõ nélkül, és nem mondható, hogy nem létezik. A tudat teremti a világot, de nem csupán olyan értelemben, hogy befolyásolja, hanem eleve adottnak láttatja.
Persze hogy annak láttatja, mivel az is :D Adott az univerzumunk, minden jelenlegi tulajdonságával együtt, és mi pedig kifejlõdtünk benne, olyannak amilyennek. Ha nem ilyenek lennénk, a világegyetem akkor is pontosan ugyanúgy viselkedne mint ahogy most, csak legfeljebb szubjektív dolgokban másmilyennek érzékelnénk. Objektív szemszögbõl viszont semmiben se lenne másabb még akkor sem, ha 16 fülünk és 6 szemünk lenne, abból kettõ a tomporunkon. Legfejlebb másféle sapkát és gatyát viselnénk. De 2x2 akkor is 4 maradna, és a döglött magár akkor is a bolygónk középpontjának irányában puffanna a földbe.
Amit eddig sikerült leszûrnöm a bulvár, és kevésbé bulvár kvantumelméletrõl szóló írásokból, hogy éppen az ejti zavarba a tudósokat, hogy megfigyelõ nélkül nem egészen úgy viselkedik az univerzumunk, mint megfigyelõvel. Amit objektív világnak hívunk az szerintem csak a szubjektív tapasztalatok, amiket a fogalmi gondolkodásunk hasonlónak láttat. Nem mondom, hogy relatív szinten nem létezik ez a fajta objektivitás, viszont arról nem állíthatunk semmit, hogy megfigyelõ nélkül milyen lenne a világ.
Amúgy láttál már megfigyelõ nélküli univerzumot, vagy madarat leesni? :)
"Annak láttatja, mivel az is." -Én is azt mondtam, amég bele nem nyúltam a vízbe. Pedig te is a ferde evezõt látod, én is azt látom, a harmadik is azt látja. Én azt gondolom, hogy megtörik a fény, te azt gondolod, hogy megtörik a fény, és a harmadik is azt gondolja. De ez mind nem objektív, csak hasonlóan korrigáljuk az illuzórikus helyzeteket.
Ezt félreérted. Kvantumszinten már a megfigyelés maga is beleavatkozik a folyamat menetébe, azzal, hogy információt szerzel egy részecske mozgásáról, azzal meg is változtatod azt. Úgyhogy ez a belefilozofálás teljesen fals.
Inkább a Heisenberg-féle határozatlansági reláció ami elég fura, de az sem annyira misztikus.
De, objektív. Ha te sohasem láttad a saját szemeddel az evezõt, csak értelem nélküli, élettelen gépek útján szerzel róla tudomást, akkor is az evezõ objektíve egyenes, a fénysugár útjában meg objektíve van egy töréspont a közegek határán.
Ha a látásod egyszer már megcsalt, akkor honnan fogod tudni, hogy a gépek útján szerzett tudásod nem hamis? Ahhoz is valamely érzékszerveden keresztül jutsz el. Az nem elégséges érv, hogy mindenki ugyanazt látja a gépek útján szerzett információba, hiszen a vízbe dugott evezõt is mindneki ugyanolyannak látja.
teljesen mindegy, hogy a megfigyelésnek vagy tudatnak hívjuk, a lényeg ugyanaz, a továbbfejlesztett, késleltetett kísérlet szerint bizony visszafelé ható zárt oksági hurok jön létre :O az viszont több helyen is ki van hangsúlyozva, hogy ez nem azt jelenti, hogy az információ szabadon áramolhat a múltba valamilyen elmisztifikált elmélet szerint, hanem annyi, hogy az univerzum aszerint mutatja magát, hogy megfigyeli-e valamilyen tudat..
Jaj, ne fárassz már. Az emberek 99%-a ugyanazt a valóságot érzékeli, közvetlenül is, közvetve is. Egyébként meg nem a szemed csal meg, hanem "a fizikát" látod mûködni. A fénytörés nem optikai csalódás.
Természetesen a tapasztalást nem szabad egysíkúan végezni, különben jönnek a rosszul leszûrt eredmények, majd azokból a továbbszõtt teóriák, és máris a tudomány helyett a filozófiánál tartunk.
Már a vízen a farönkjén ücsörgõ õsember is valószínûleg felfigyelt erre a jelenségre. Gyorsan kirántotta az evezõkaróját a vízbõl, megvizsgálandó hogy hol van eltörve - meglepetten tapasztalta, hogy annak semmi baja. Innentõl pedig már kapásból háromféle õsemberrõl beszélhetünk a típusát illetõen:
Az elsõ a tudományos. Õ ezek után még 15x visszadugta a vízbe az evezõkarót, megpróbálván megfejteni a töröttnek látszó evezõ titkát. Ez ugyan nem sikerül neki, de mikor különbözõ nádszálakat meg karókat különbözõ szögekben a vízbe dugva minddel ugyanerre a következtetésre jut, akkor elkönyveli magában, hogy márpedig ez így van, a vízbe dugott egyenesek megtörni látszanak.
A második a filozófikus: õ nem dugja vissza a vízbe a karóját, hanem végigfekteti a combjain, és a lenyugvó nap vörös korongjába bámulva elgondolkozik rajta, hogy ez mitõl lehetett, miközben beleszõ mindenfélét amit addig tapasztalt, majd elõáll egy nyakatekert magyarázattal, ami számára a lehetõ legkézenfekvõbb, és meg sem gyõzõdik arról hogy valóban úgy van-e.
A harmadik a vallásos, aki meglátja a törött evezõkarót, megijed, kirántja a vizbõl, és mikor látja, hogy az nem is törött, szörnyen megijed, elhajítja a karót és hanyatt-homlok elmenekül a fatörzsérõl, többé pedig tûzzel-vassal sem lehet a folyó közelébe kényszeríteni. Ezután pedig élete végéig meg lesz gyõzõdve róla hogy a rossz szellemek meg a víz istene ûzött belõle gonosz tréfát aznap.
Nem vagyunk egyformák; másképp reagálunk helyzetekre, másképp állunk hozzá a dolgokhoz, és más következtetéseket is vonunk le a velünk megtörténõ dolgokból. Van aki tudatosan teszi amit tesz, van aki önkéntelenül, van aki merészebb, van aki konzervatívabb.
Mindettõl függetlenül azonban az evezõkaró továbbra is egyenes, míg a fénytörés is egy objektív jelenség marad.
nem jól tekintesz a filozófiára, de azt leszámítva jó példázat _:D
ha már oltogatás, akkor: a filozófus ledöfi a hal felé a botot, mire a bot eltörik, a hal pedig elúszik..és mégegyszer. ezek után õsemberünk kiáll egy sziklára és elõadást tart a többieknek arról, hogy az egyén önmagában gyenge, hisz egy hal is eltöri a botját amint lemeríti, és kihúzván újra egyenes azt sugallá ne szórakozz velem õsember tiszteld a természet vizeit melyek nélkül porrá aszalódsz.
"Ha már itt tartunk, tisztázzuk már, hogy ki mit ért filozófián, és mit tudományon :)" - Ne kérj ilyet. Csak a filozófia sajátja az ilyen fingreszelés, gyökértelen fogalmak össze-vissza értelmezgetése. Legyen inkább téma a tudomány egy tudományos fórumon.
az idõ az egy fizikai mennyiség _:D-D:d (visszajöttek a gimis emlékek_: DD), a mozgásra nem tom már mit mond, szerintem semmit mert az "triviális" _D::D itt pedig komolyabban
A mozgás helyváltoztatás. Vagyis valami A-ból B-be jut. Míg ez megtörténik, addig a mozgás sebességétõl és a megtett út hosszától függõ mennyiségû idõ fog eltelni. Én legalábbis így értelmezem ez a két fogalmat, illetve azok kapcsolatát.
Az oldal jó, leír egy csomó dolgot, miben mérjük, miket vizsgálunk, csak elfelejti definiálni magát a mozgást. Helyváltoztatás persze. Szinonímák nekem is eszembe jutottak bõven. Valami az A-ból B-be jut. Tehát A-ból B-be mozog. Nem, nem! :D Ha még azt is odaírod, hogy A /pontból/ B /pontba/, akkor még érdekesebb a helyzet... :D
Többek közt azért van 5 érzékszerved, hogy kiszûrhesd az egyes érzékszervek csalódásait vagy mûködési hibáit.
Ha meg az agyad mûködik rosszul, az necces, de akkor fogsz egy másik agyat, és leellenõrizteted vele a tapasztalásodat... Aztán ha õ nem erõsít meg, akkor elkezdhetsz aggódni.
"Ahhoz is valamely érzékszerveden keresztül jutsz el."
Ez igaz, de nem közvetlenül. Tehát egy mérési jegyzõkönyvet valóban a szemeddel látsz, de az agyaddal olvasod és értelmezed. Érzékszervi csalódás ezzel bizony ki van szûrve. Tehát nem számít, hogy mennyire bizonytalan egy érzékszerv, azért van a mérõeszköz. Az nem bizonytalan.
A tudomány egyik elsõ lépése és egyik elsõ célja az volt, hogy függetlenítse a megfigyeléseket a megfigyelõ személyétõl. Ma már ez nem törekvés, ez az alap. De jó példa erre az SI, ahol egységes, és független mértékegységeket vezettek be az addigi antropomorf mértékegységek (öl, láb, arasz, stb) helyett.
Én két lehetséges utat látok arra, hogy nem létezik objektív valóság: 1. Mindenki ugyanazt a világot hallucinálja 2. Én vagyok az isten, és MINDENT én hallucinálok, tehát nincs olyan, hogy "mások", meg nincs olyan, hogy világ.
Mindkét állítás cáfolhatatlan, tehát tudományos szempontból pont 0 értékû. Marad az, hogy van objektív valóság, és pontosan 1 darab van belõle.
"[...] Azonban az ilyen magyarázat mögött legalább három elõfeltevés rejtezik: 1) csak ítéletek lehetnek igazak vagy hamisak, az érzékelés nem; 2) a tapasztalónak, ahhoz, hogy igazolni tudja ítéletét, valamilyen objektív alapra van szüksége; 3) ez az alap nem lehet egy másik ítélet. Éppen ezért léteznie kell valaminek, ami ítéleteinktõl függettlen (és így nem vonatkozik rá, hogy igaz vagy hamis). Ennek a valaminek köze lehet az érzékszervek stimulálásához, de minden esetben mentálisnak kell lennie, (abban az értelemben, hogy a tapasztaló tudatában van) és az ítéletek alapjának.
Ezt a valamit Locke után leggyakrabban érzet-nek (vagy ideának)nevezik, s ez az ami ‘reprezentálja’ a külsõ tárgyakat. Ez alapján hozzuk meg a külvilágra vonatkozó ítéleteinket, s ez alapján hisszük, hogy van külsõ világ, és ez a világ tárgyakból épül fel, amelyek ilyenek vagy olyanok. Ezek után nem csoda, hogy a a reprezentációs elmélet számára az észlelés folyamata nem más, mint az érzetek interpretálása.
A reprezentációs realizmus képviselõi azért utasítják el a naív realizmust, mert az nem tud mit kezdeni az illúzió argumentummal. Ezzel szemben a naív realizmus képviselõi leginkább azért utasítják el a reprezentációs realizmust, mert úgy vélik, hogy semmi olyat nem tapasztalunk, amely az érzetek interpretálására utalna. Másrészt valami olyan, ami sem nem igaz sem nem hamis (az érzet), hogyan szolgálhat alapul valami olyannak (az észlelésnek), ami nagyon is valós vagy hamis. A reprezentáció képviselõi azonban úgy gondolják, hogy a külvilágra vonatkozó ítéleteinket valami olyan alapra kell helyeznünk, ami sohasem lehet hamis. Az intellektus, amely megítéli az érzeteket tévedhet, de maga az érzet nem lehet hamis. A valódi kérdés amelyet azonban kevesen tesznek fel, hogy mi is okozza az érzeteket. Valóban feltételeznünk kell-e egy külsõ világot, amely érzeteink oka?"
Ezt még félkövérrel is kiemelném, ha tudnám, hogy kell:
"Másrészt valami olyan, ami sem nem igaz sem nem hamis (az érzet), hogyan szolgálhat alapul valami olyannak (az észlelésnek), ami nagyon is valós vagy hamis." ? Hogyan?
"A kérdés az volt, hogy fizikában hogyan definiálják az idõt és a mozgást."
Erre asszem kaptál választ azóta... Wikipedia is megteszi. A klasszikus fizika a szó hétköznapi értelmében használja az idõt, a relativitáselmélet meg a téridõ fogalmát használja, amit én meg mélységeiben nem ismerek, így elmondani sem igen tudnám.
"Fogok egy másik agyat? Tehát az objektív valóság szubjektív ítéletre támaszkodik, arra, hogy hányan haluzzák ugynazt?"
Tekintve hogy az emberi agy mûködése kizárólag hallucinációkból áll, igen. Ha ezek a hallucinációk üzemszerûen mûködnek, akkor maga a halu egyezik a valósággal. Ha hiba van, akkor az meg érdekes élmény. :P (Deja vu, testelhagyás, halálközeli élmény, stb) De ezt jól látod, az egész emberi társadalom arra épül, hogy az agyunkban az objektív valóság hatására ugyanaz a halu képzõdik. De ez egyébként szükségszerû is, erre a feladatra lettünk összerakva. Egy nem az objektív valóságot haluzó lény nem túl életképes.
"Azzal, hogy még csak nem is közvetlenül tapasztalsz valamit, hogyan igazolja, hogy az adat nem csak káprázat, ha nem támaszkodsz egy másik ítéletre?"
Eh, ez meg levegõbe beszéd, és meglehetõsen túlhaladott már. Mindkét filozófiai irányzat. Tudunk már annyit az agy mûködésérõl, hogy ne ilyen homályos feltételezésekre kelljen támaszkodnunk.
Én megértem, hogy rajongsz azért a buddhagyerekért, tényleg okos volt, és szép gondolatai voltak. De azóta már tudunk egyet s mást. Konfúciusz is megmondta, hogy tanulni bizony mindenkinek kell, ha gondolkodik. Buddhának nem volt szerencséje, akkoriban nem tudott ennyit az emberiség. Szerintem egy mai 12 éves gyerek is taníthatná buddhát, akármilyen okos volt. Természetesen a kölyöknek is lenne mit tanulni buddhától.
Úgy emlékszem, hogy nem kaptam rá választ. Chris trivialitással érvelt, Candi pedig hozott a mozgás szóra egy szinonímát, de a definícióját nem tudtam meg, viszont szeretném hallani tõled, ha már eredetileg is téged kérdeztelek. Ha lehet, akkor az egyszerû klasszikus fizika mozgás, és idõ definícióját.
Meséld el, mi haladta meg a realizmust, azt, hogy egy objektív világ létezésében hiszünk?
Buddha azt tudta, hogy a világ összes jelensége állandótlan, gyökértelen, rögzítetlen, nem tárgyias, mag nélküli, lényeg és saját jelleg nélküli, és a tudattól függõen jelenik meg. Ennek közvetlen megértésére azóta sem született semmilyen tudomány.
A klasszikus fizika a szó hétköznapi értelmében használja a mozgás szót: hely-, illetve helyzetváltoztatás. Jellemzõi a sebesség, és a gyorsulás.
Dolgok odébbrakódása a térben, kb ennyi.
Nemtom, egyébként, hogy a tudományban a 100% hétköznapi értelemben vett fogalmakra egyáltalán van-e külön definíció... Én asszem még sosem találkoztam vele.
Tudom, a fenti definícióhoz megértéséhez meg definiálni kell a teret.
Mint pl. a mozgás, vagy az idõ, vagy bármi más fogalom, vagy jelenség. Triviális micsoda, ezért biztosan létezik is. Mint egy axioma. Létezik, mert létezik. Létezik, mert lehetetlen, hogy annyi dolog épüljön egy gyökértelen jelenségre. Axiomákat én nem tudok cáfolni.
Remek. Tehát a mozgás az a nem tudjuk micsoda, aminek a jellemzõje a sebesség, és a gyorsulás. Szinonímaként használhatjuk rá a helyváltoztatás, odébbrakódást, eljutást. A sebesség út/idõ. Tehát mennyi utat tesz meg (mozog) egy test egy adott idõ alatt. Saját maga benne van a jellemzõjében?
A tudomány a tapasztalható jelenségeket vizsgálja. A mozgás egy ilyen dolog. Egy test megváltoztatja a helyét vagy a helyzetét. Ez egyáltalán nem körkörös definíció.
Egyébként valamit nagyon félreértesz ezek szerint a tudománnyal kapcsolatban, nem az a cél, hogy mindent az érthetetlenségig halálra bonyolítsunk. Egyszerû jelenségek nem igényelnek túlságosan sok definiálást és magyarázatot, fõleg nem a hétköznapi dolgok. Olyan bonyolult csak a modell, amennyire szükséges.
De ez a klasszikus fizika. Ha pontosabb definíciókat szeretnél, asszem volt egy Einstein nevû csóka, õ szerintem adott rá pontosabbakat is... :P
Jah, és meg is állapítottam róla, hogy túl sok értelme annak bizony nincsen, csak szellemi maszturbáció, a világhoz elég kevés köze van.
Logikailag cáfol egy létezõ dolgot. Értelme annak mi? Nyilván akkor helytelen valamelyik axióma helytelen. Pl az, hogy "a világ összes jelensége állandótlan, gyökértelen, rögzítetlen, nem tárgyias, mag nélküli, lényeg és saját jelleg nélküli, és a tudattól függõen jelenik meg."
Ja, egyébként mégis lehet axiómát cáfolni, az elõbb hülyeséget mondtam. Bizonyítani nem lehetséges, csakis igazolni. Viszont egyetlen cáfolat elég az összes igazolás semmissé tételéhez.
Nem nagy teljesítmény intellektuálisan belátni, amikrõl ezek a mûvek szólnak, és nem is intellektuális megértés a céljuk, hanem hogy elvezessék ahhoz az embert, hogy közvetlenûl meglássa, hogy ilyen a valóság. Ez viszont nem cél ebben a topicban, ezért hanyagolom azt a felét.
Az alapkérdés: "Mi az idõ?" Önmagában nincs értelme, nem meghatározható, nem magyarázható és létezése sem bizonyítható. Itt az önmagában szón van a hangsúly. Az idõ tulajdonképpen része a valóságnak, a minket körülvevõ környezetnek, a világegyetemünknek, a mindenségnek. Összetartozik a térrel, a sebességgel, a mozgással, és minden más fizikai alapfogalommal, elválaszthatatlanul. A matematika tudományok alapja, táptalaja. Mindent le tudsz írni számokkal, ha végtelen számolási sebességet és kapacitást veszel alapul. Márpedig bármilyen területen számolsz amelyben változás történik, az idõ mint befolyásoló tényezõ kikerülhetetlenül megjelenik. Vagyis magának a változásnak a része, darabja, alap-építõköve az idõ.
Nulldimenziós objektum, kiterjedés nélküli "test". Egy olyan gömb, amelynek a sugara nulla. A valóságban nem létezik, mert sajátosságaiból kifolyólag nem létezhet; illetve létezése önmagában hordozza önnön paradoxitását.
Az ember lételeme a biztonság. A bizonytalanság maga a káosz, a tudomány pedig nem más, mint a felismert és megtapasztalt dolgok szisztematikus rendbe szedése, rendszerezése, majd az ezek összefüggésére való "építkezés".
Kezdetben az ember "biztos pont"-ja a barlangja, az otthona volt, ehhez viszonyított mindent. Késõbb, miután felismerték Földünk mibenlétét, megszületett a geocentrikus világnézet, kiváló "biztos pont"-ként támaszkodva bolygónkra. Ám hamarosan kétségessé vált ennek biztossága, mikor is rádöbbentek, hogy a bolygónk valahol a nagy semmiben mozog, valami (akkor még) ismeretlen erõ hatására. Ezt kutatva alakult ki a heliocentrikus világkép, a Napunkat meghatározva "biztos pont"-ként. Ám ez sem tartott sokáig, hamarosan kiderült, hogy a Nap sem a világ közepe, az is csak bolyong valahol az ismeretlen semmiben. Az ember megint elveszítette a biztos viszonyítási alapját, megintcsak tótágast állt az egész világkép.
Ekkor kezdett el gondolkozni egy marhára unatkozó angol fickó, aki történetesen a Newton nevet kapta õseitõl. Rájött, hogy mint biztos pontot nem az õt körülvevõ környezetben, világmindenségben kell keresni, mert ott eleve lehetetlen megtalálni. Így visszatérve a gyökerekhez, alapokhoz, keresett (értsd: önkényesen kinevezett) egy használható "biztos pont"-ot, amire felépíthette az õt körülvevõ világot. Newton az önmaga - mint ember - által a saját környezetében megtapasztalható körülményekre támaszkodva alkotta meg a törvényeit. Természetesen emberi mivoltából kifolyólag (és az akkori tudományos fejlettség szintjét alapul véve) a távolságot, a sebességet és hasonló (kézenfekvõ) fizikai jelenségek létezõ, ·"léteztethetõ" állandóságát vette alapul a törvényeihez. Egyszerûen azt mondta, hogy "Ha valaminek a sebessége állandó, akkor...", és így jutott el végül is a világunkat akkori mércével mérve maximális pontossággal leíró törvényeihez.
Ám neki eleve fogalma sem lehetett olyan dolgokról, amelyek Einstein számára már rendelkezésre álltak. Ezért lógott ki késõbb egyre inkább a lóláb az elméleteivel kapcsolatban.
Ekkor következett egy újabb fószer, aki apjától az Einstein nevet kapta, aki azt vette alapul, hogy abszolút állandó dolog nem létezik, minden függ mindentõl, minden természeti és fizikai jelenség kölcsönhatásban áll egymással, minden relatív. Ez gyakorlatilag kirántotta a lába alól a talajt, mert bármit is próbált alapul venni, rá kellett döbbennie, hogy az függ sokminden mástól. Ám szüksége volt valami fogózkodóra, kapaszkodóra, egy biztos kiindulópontra, amelyre a nulláról indulva felépítheti a világ fizikai képét.
Ez, és az akkoriban nagy fejlõdésnek induló fénytan, illetve a fénnyel kapcsolatos érdekes és elgondolkodtató felfedezések egybevágása adta a kezébe a megoldást: a fény sebességét. Rájöttek ugyanis, hogy a fény sebessége mindenképpen állandó, bármit is tesznek vele, az mindig c-vel fog haladni. Ezért is kapott mint mennyiség egy külön nevet: "c". Einstein minden elméletének az alapja a fény, illetve a fény sebességének állandó volta.
Jelenleg itt tartunk, eddig jutottunk. Einstein alkotta meg a mai világképünk legátfogóbb és legelfogadottabb elméletét, mert talált egy olyan állandót, amelyre támaszkodva képes volt levezetni a minket körülvevõ univerzum sajátosságait. Ám ha kiderül, hogy a fény sebessége mégsem állandó, akkor eme támasz ismét semmissé válik, megintcsak borul minden eddigi bizonyosságunk. Ha kiderül, hogy a fény sebessége nem minden esetben c, akkor Einstein összes elmélete ugyanúgy szükségszerûen csõdöt mond, mint ahogyan azt Newton elmélete (és természetesen az õt megelõzõ összes tudós összes elmélete) is tette.
Kérdéseim: Nem lehetséges, hogy ami a makrovilágban nagyon jól megállja a helyét, azért nem mûködik a mikrovilágban (nanovilágban, vagy még kisebb méretekkel rendelkezõ környezetben), mert maga a fény sebessége mégsem biztosan (mindig, mindenhol és mindenkor) állandó? Nem lehetséges, hogy azért nem tudják a fizikusok, az ezzel foglalkozó tudósok egyesíteni a makro és mikrovilágot leíró egyenleteket (kvantumelmélet), mert a fény sebessége csak egy bizonyos ponttól, egy bizonyos mennyiségtõl kezdve válik állandónak vehetõvé? Nem lehetséges, hogy a fény az önnön természetébõl kifolyólag ("hullám avagy részecske?") csak megfelelõ mennyiség (itt gondolván az idõre is!) után vehetõ állandónak?
"Ekkor következett egy újabb fószer, aki apjától az Einstein nevet kapta, aki azt vette alapul, hogy abszolút állandó dolog nem létezik, minden függ mindentõl, minden természeti és fizikai jelenség kölcsönhatásban áll egymással, minden relatív. Ez gyakorlatilag kirántotta a lába alól a talajt, mert bármit is próbált alapul venni, rá kellett döbbennie, hogy az függ sokminden mástól. Ám szüksége volt valami fogózkodóra, kapaszkodóra, egy biztos kiindulópontra, amelyre a nulláról indulva felépítheti a világ fizikai képét."
EZ faszság. Relativitáselmélet kurvára nem filozófiai relativizmus. Szokás összemosni, jellemzõen propaganda célból, de nettó ostobaság.
" Ha kiderül, hogy a fény sebessége nem minden esetben c, akkor Einstein összes elmélete ugyanúgy szükségszerûen csõdöt mond, mint ahogyan azt Newton elmélete (és természetesen az õt megelõzõ összes tudós összes elmélete) is tette."
Ez megint hülyeség, mert a fény sebessége nem _minden_ esetben c, ezt soha senki nem mondta. Vákuumban c, egyébként meg lassabb. Nemrég valami 0 K körüli hõmérsékletû cuccban lelassították majdnem nullára...
Egyébként nem a konyhanyelvre ferdített ismeretterjesztõ anyagok a mérvadóak relativitáselmélet témában, fõleg nem azok, amik nem is értik, vagy szándékosan csúsztatnak.
Azt se tudom mi az a "filozófiai relativizmus". Ezért lehet megkövezni, de jobban járunk mindketten ha inkább elmagyarázod, és utána adok igazat, avagy cáfolok.
Einstein természetesen a fény szintíszta vákuumbeli sebességével számolt, amely mentes mindenféle "fényt lassító" közeg jelenlététõl. Majd bolond lett volna egy rahedli változót is beleiktatni az egyenleteibe, minek, hogy még bonyolultabbá váljon az egész? Azért õ se volt hülye.
A fénylassítós kísérletrõl pedig nekem az jött le, hogy tulajdonképpen nem lassult a fény sebessége, hanem csupán csak hosszabb utat tett meg. A kísérleti térben lévõ speciális gázmolekulák (-ban, vagy között?) "pattogva", mint egy óriási tükörlabirintusban sokszorosára nõtt az útja, mire kiért a túloldalon. A (közel) 0 kelvin hõmérséklet pedig ahhoz kellett, hogy az ilyen hõmérséklet mellett az atomok minimálisra csökkenõ rezgése következményeképp a lehetõ legminimálisabb mértékû legyen a "fényveszteség". Így közel "100%-os tükörhatást" biztosítva a lehetõ legminimálisabbra csökkentse az oda beirányított, majd a túloldalon kilépõ fénysugár információtartalom-különbségét.
"azt vette alapul, hogy abszolút állandó dolog nem létezik, minden függ mindentõl, (...) minden relatív."
Ez a relativizmus, és _semmi_ köze Einsteinhez és a relativitáselmélethez. Einstein azt mondja, hogy a megfigyelt sebesség függ a megfigyelõ és a mozgó test egymáshoz képesti (relatív) sebességétõl. Semmiféle "minden függ mindentõl" dologról nem beszélt.
Ez, amit itt elõvezettél, egy az egyben náci retorika, úgy kezdõdik, hogy "Einstein, meg az õ zsidó tudománya megszüntette az emberi értékeket a világban, ha minden relatív, akkor blablabla"
De ez a relativizmus, nem pedig a relativitás. Nem tudományos célú ez az eszmefuttatás, hanem politikai. És elég csúnya csúsztatás, hogy nem arról beszél, mint amit az elején megnevez. Célcsoport a tájékozatlan tömegek, akik csak a hírét hallották Einsteinnek. Egyébként meglehetõsen hatásos is volt, a késõbbi fejleményak tükrében, jó sokan benyalták.
(Iróniája a dolognak, hogy végeredményében visszafelé sült el a dolog, Einstein "zsidó tudománya" lecsapta a Luftwaffét az égrõl, ahonnan már egyenes út vezetett a háború bukásáig. Közben a "jó nemzetszocialista tudomány" meg töketlenkedett az éter-elmélettel, és nem jutott semmire.)
Relativizmus, meg nézd meg a cím alatti linkeknél a "moral relativism" linket is, az is ide tartozik.
Oké. Nem erre gondoltam. Fogalmam se volt a relativizmus létezésérõl, a náci propagandákról, és a "minden függ mindentõl" kifejezést sem abban az értelemben szándékoztam használni, amiben végül is értelmezve lett a végére. Nem emberi értékekrõl beszéltem, hanem puszta fizikáról, és a minden itt mindössze a Newton által lefektetett alapok építõköveit jelenti (mint sebesség, út, satöbbi).
Mindettõl függetlenül ahová ki akartam lukadni, az meg már lassan elsikkad a mellébeszélések közepette. A fény vákuumbeli sebessége mindig állandó, azt nem befolyásolja a fényforrás sebessége. Ebbõl az alapfeltevésbõl indult ki Einstein, majd ezt alapul véve vezette le az egyenleteit, ebbõl származtatta aztán az inerciarendszerek fogalmát és írta le a sajátosságait, jött rá a távolságkontrakció, idõdilattáció és egyéb nyalánkságok létezésére.
Ám kiderülhet, hogy a fény (vákuumbeli) sebessége mégsem állandó (és itt oda szándékoztam kilukadni, hogy ha megfelelõen rövid idõtartamot nézünk, vagy megfelelõen kicsike (értsd: atomi, vagy akár annál kisebb szintû) világban vizsgáljuk a fény tulajdonságait, akkor kiderülhet, hogy maga a fény sebessége sem c, hanem esetleg pulzáló "mozgást", vagy valami egyéb efféle furcsaságot csinál, és ezért nem lehet közös nevezõre hozni a relativitáselméletet a kvantumelmélettel?
Mindennek van definíciója. Általában van egy egyszerû, viszonylag jól érthetõ, vagy néhány bonyolultabb, esetleg kissé elvonatkoztatott, és van egy rakás filozófiai, nehezen vagy sehogysem érthetõ, sokmindent belekeverõ definíciója :)
Például az egyenes definíciója: egy végtelen sugarú kör húrja. Na erre varrjál gombot :D
az alapfogalom azt jelenti, h az nincs definiálva. különben sem lehet minden fogalmat definiálni, mert akkor végtelen sok definíciód lenne, vagy "körbe kéne definiálnod"