Ja, nem is ellenvéleményt akartam írni, utaltam is rá alatta, hogy csupán kötekedés a postom. Valahogy ezt hozta ki belõlem a "konzolos faszkalapok" stílus csak hogy rávilágítsak, hogy a kritikus úr se mozog a logika legmagasabb szintjén, vagy legalábbis az érvelési rendszere ebben az esetben nem volt túl meggyõzõ a számomra. Persze valószínûleg én tévedek, amiért elõre is elnézést kérek. :)
Komolyra fordítva ez egy új "irány" akar szerintem lenni és nem az egyszerûsítés a lényege, hanem az RTSek dinamikussá tétele, mivel így nem vagy bázishoz kötve egyáltalán, hanem bárhogy helyezekedhetsz, rákészülés nélkül átcsoportosíthatsz és nem kell azon izgulni, hogy "jajjj most védtelenül hagytam a bázisom", illetve a szerencse szerepe is námileg talán lecsökken emiatt. Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb, egyszerûen más irányvonalat képvisel, egy dinamikusabb játékmenetet próbál meg bevezetni az RTSek világába, ahol azért az "RTSek Quake-je"nek becézett Starcrafton kívül általában 1, max 2 fõbázisnál nem tartott fent többet az ember és ezek védelmére oda kellett figyelni. Magam is még csak emésztgetem a stílust, mert a Battleforge nevû játék bétájában mondhatni beleszerettem a rendszerbe, egyik legmeghatározóbb RTS élményem az elmúlt idõszakból, ugyanakkor ez a DOW2 nekem se igazán tetszett. Azért nem is írtam róla részletes véleményt, mert nagyjából 5-6 gép elleni "ismerkedésre" és ugyan ennyi éles meccsre futotta a lelki erõmbõl, szóval itt nekem se nyerte el a tetszésemet ez a bázismentes "stílus". Viszont a single kampányban sokat várok ettõl a rendszertõl, nagyon jó lehetõségek vannak benne szerintem, ha elvonatkoztatnak ettõl az egy bázisból jönnek ki az egységek dologtól és lesz néhány folyamatosan fejlõdõ hadosztályunk, akikkel mindig zûrbe keveredünk, és... na mindegy, nem iszok elõre a medve bõrére, illetve ilyen jellegû játékokat azért már láttunk már 1-2-t. Viszont a Battleforge-ban pedig pont a pvp-ben tetszett nagyon az építkezés és a fog of war teljes hiánya, nagyon változatossá, mozgalmassá tette a meccseket és teljesen kiölte a szerencsét a játékból.
A többire nem írok semmit. Én speciel szeretem az egyszerû, lineáris játékokat, de ez szerintem végtelenül szubjektív dolog. És például az irányítás sokszor nevetségesen bonyolult tud lenni átiratok esetén, na persze ez inkább nyûg, mint plusz játékélmény...
nem csak a bátisépítés határozza meg a játékot, ground control,ground control2,world in conflict,mind bázist mellõzött és kibaszott jó játékok voltak,a bázis az mindig is 1 hátráltató tényezõ mert arra is figyelni kell ...szerintem és számomra az igazi rts az ami mellõzi a bázisépítést mert csak a játékra kell figyelned nem arra hogy "építsd már azt a kurva generátort mert szétverik a seregem"
Nem errol van szo, de ez hogy a sajat bazisod felett nincs hatalmad, mert olyan amilyen es kesz elegge lelombozo... az rtsek egyik legfontosabb resze szamomra a bazisom kiepitese. Minden meccs mas, mert a helyzettol fuggoen dontom el hogy milyen utemben fejlesztek es pontosan mi lesz a celom. Itt ilyen nem nagyon van, illetve elegge leegyszerusitett valtozatban. Amugy az igaz hogy nem tul okos dolog a konzolosok ertelmetlen fikazasa, de az teny hogy az olyan jatekok amik tobb platformon is megjelennek feltunoen egyszeruek lesznek, altalaban a jatek karakra... szerintem.
...én például nem érzem magam feljogosítva arra, hogy úton útfélen úgy beszéljek a konzolosokról, mint valami utolsó senkikrõl, de kezdem egyre inkább azt érezni, hogy ezzel egyedül vagyok... és kezdem egyre inkább szégyellni magam mások nevében is. Arról nem is beszélve, hogy a játék csak PCre jön.
Mondjuk az érdekes gondolatmenet, hogy nincs bázis, kevesebb az egység ---> szarabb. Akkor ez lenne a mágikus képlet? 10képernyõnyi bázisok és 400 féle egység és máris világklasszis játékot csináltál? :D
Boccs, de ez kellett, ez a mérhetetlen utálatod a konzolosok felé kihozta belõlem, pedig nincs is konzolom, nem is volt és nem is lesz, de már nekem fáj ez a mocskolódás...
terjengenek bizonyos hírek hogy a thq elrendelte hogy a dow2-õt csakis letölteni lehet netes fizetéssel!! most ez nem igaz ha elõrendeled az oldalakról akkor még dobozosan kapod meg(és az 50 fontos ár is baromság,max ha steamrõl töltöd majd tényleg fizethetsz annyit),az ár továbbra is 24.99 font!!
javasolt oldalak http://hmv.com/hmvweb/simpleSearch.do?searchUID=-3031919107645299608&pGroupID=-1&adultFlag=false&primaryID=-1&simpleSearchString=dawn+of+war+2&btnSubmitSearch.x=7&btnSubmitSearch.y=17 illetve http://www.game.co.uk/search.aspx?platform=*&s=dawn+of+war+2&sort=itemOrderasc
persze aki máshonnan akarja rendelni az megteheti
Játszottam vele elég sokat elõtte COH-val. Vélemény: -Ahhoz hogy elindítsd a játékot, el kell indítanod a steamet, elindítod a játékot bejelenetkezel a winfos liveba kb 5 perc ha minden 1 egybõl sikerül. (Cohnál elindítom a gamet bejelentkezem és mehet) - Ahhoz hogy ellenfelet találjon a winfoslive nem ritkán 10 perc kell COHban kb 1perc -Nincs bázis építés -van kb. 9 sereg Cohban 20nál is több. - le van egyszerûsítve hogy konzolos kis hülyegyerek is tudjon érvényesülni. -ha bármelyik felesleges szar, a winfos live vagy steam authentication szerver errorozik akkor vége (ma 1et sem tudtam végig játszani) - van 2 azaz 2 db 1v1 map - Magyarul minden téren lebutították kivettek belõle feature -okat de örüljünk. Konklúzió: konzolos faszkalapoknak így is bonyolult Pc-seket meg próbálják hülyének nézni. Nem fog belõle sok fogyni de majd lehet szidni a warezt. Én nem veszem meg az tuti (COH+ Kiegje itt van eredetibe ma is játszottam jó volt) warez indít kampány kipróbál majd uninstall. COH 2 hátha jobb lesz. Bár ha ez a trend...
Hali kéne 1 kis help !Nem tudok csatlakozni a livhoz mindig disconnektel !A network statusznál meg az internet ip addreshez ez van írva Not signed in. Hogyan lehet orvosolni a hibát??
Hát én is összakadtam tegnap a Da Boyzzal, hát mit mondjak, brutálisak.Egyedül az Avatarral tudtam felvenni a kesztyût a Nobok ellen,a Doki meg úgy vitte a Wraithlordjaimat, hogy csak néztem.4 órás volt a match és így is elveszettünk egy HQ-t. Eddig azt hittem az Eldák lettek csak unbalanced-ek,de most már látom, hogy az Orkok is. Még így is az Ork lett a bajnok az összesítésben. 1 az 1-ben ledaráltak volna simán, amíg nincs meg az Avatar,mert egyszerûen nem tudok olyan egységeket kiállítani, ami elég gyorsan lekapja õket és az ellenfél is igen jól játszott. Ettõl függetlenül jó kill volt.
hát...kipróbáltam... így az elsõ meccs után elég vegyes érzelmekkel viseltetek a játék iránt, pedig már hóanapok óta vártam game-et... nem tudom hogy a lag miatt szar e vagy a gépem kevés neki , de csúnya is meg szaggat is :( reméljük azért még optimalizálnak majd a játékon, mert uj gépet nem veszek :)
nem lesz,már hónapok óta hivatalos hogy ez a 4 faj lesz(híreket nem szoktál olvasni???),majd kiegbe
nagyon remélem h csak azért nincsene Chaosok mert ez csak beta.. de ha valaki tudja h lesz-e pls világosítson fel
köszönöm szépen! #270 éppen menni készültem el otthonról amikor ezt beírtam és nem volt idõm visszolvasni.
akkor szerintem szerencsés vagy vagy nemtom, de netszerte mindenki a lag miatt és a sz*r live miatt panaszkodik :/ ja a másik szánalmas dolog a matchmaking system. ma egyszerûen nem sikerült rendes játékot csinálnia... 15 percig vártam, majd akkora lag volt hogy midnekit kidobott, remek.
Mondjuk én notiról tolom, lehet azért szar a performance. Mindent full lowra raktam, de így is lassú. Nem szaggat, nem darabos, csak lassan reagál a dolgokra. Lehet, h vennem kell egy normál PCt...
Lagot én nem tapasztaltam, a netkód nagyon jó, semmi input késedelem nincs. Leszámítva a pár lámát, aki a minimumgépén akarja überen futtatni. Szerencsére hamar lejár a türelmi idõ (30 sec), és repülnek.
Az orkok jelenleg a legerõsebb faj. Egyrészt a Waaagh! túl erõs (patchben nerfelik), a Stikkbombas squad meg abuseolható. A jelenlegi ladder 1st egy így abuseoló Ork. A Nob squad az egyetlen valódi T3 infantry, irgalmatlanul erõs.
Orkok érdekesek. Jönnek a slugga boyok, rámdobnak 2 gránátot. A lag miatt esélytelen arrébb menni, borul 3-5 egység. A herot nem lehet megölni, 200 hpval elfut, HQnál fölgyógyul, és 10 sec múlva max hpval jön az egész banda. És persze vmi charge képességet is kapnak az orkok...
Sikerült. Csak kb 1 óra volt, míg a játékban is elfogadta az accot (gondolom az adatbázisokat nem azonnal frissítik, vagy csak szar az MS).
Egyelõre amit látok, h full low beállításon is... elég szarul megy. MEg persze fogalmam sincs, h mit kell csinálni, de majd rájövök :D
Azért az SM-nél a plasma gunos katonák elég jól szedik a fexet. A rakétavetö is hatásos. Szóval a nehézfegyverek elég izmosak mégha az alap T1es egységnek veszed meg akkor is. A hösök közül nekem vegyesek az érzéseim. Én kiprobáltam a lictort is és a tyrant-et is a tyrant az elején elég lightos lassu nem lö az ellen siman elfut elöle. A Lictor ennek az ellentétje bemész láthatatlanságba és kb sérülés nélkül szétkap 2-3 gyalogos csapatot is de nagyon gyenge a játék közepétöl. A mérnök az elején irtó erös leteszi azokat a tornyokat nagyon jól lehet vele beszoritani az enemy-t. Az meg hogy az SM csak pontból tud lehozni termiket szerintem teljesen okés. A Warhammer világában azért a terminátorok nagyon kemények és a terminátor páncélok irtózatosan nagy értéket képviselnek. Nem szokták csak ugy bevetni öket(DoW1ben anno 3csapatod simán lehetet...) Talán az ára kicsitt borsos (aszem 900 pont kell hozzá szerintem az nagyon sok) Mondjuk még keveset játszottam föleg gép ellen de ha vki szeretne játszani nyugodtan küldjön üzenetet :).
Egyszer találkozok egy M$ alkalmazottal, halálra rugdosom. Ez már fix. Live accounttal bejelentkeznék: nincs ilyen acc. A nyomi honlapon persze be tudok lépni. Aztán azt mondja, h nem supportált a régió (anyád). Aztán megint, h nincs ilyen account. Kezdek ideges lenni -.-
Nektek nem voltak gondok az xlive szarsággal? ELéggé izzadok az xlive.dll-lel. Fölraktam az xlive 1.1et (vagy mi, amit az M$.comról szedtem le), de továbbra is hibaüzenetekkel b@szogat.
Mivel mindhárman fõleg defenzív stílusúak voltunk és a kiépített állásokat erõltettük ezért nem igazán voltak olyan támadó egységek amikkel le lehett volna szedni. A végén már én is gyártottam a drenyákat, de mint mondtam akkor már az Avatarok mellett akkora support sereg volt, hogy nem tudtuk õket megtörni.
Valaki leírná egy postban, h a béta leszedése hogy megy? Sry, lusta vagyok visszaolvasni, illetve idõm sincs rá
Én kezdetnek az Avatart úgy ahogy van törölném; vagy mindnekinek legyen szuperegysége (egykori Relic egység) vagy senkinek. Terminator zeal költsége dettó, nem elég, hogy 900 req, még a hero képességeket se használhassam addig? Nevetséges.
1 Mekboy, 1 Techmarine és egy Apothecary volt a 3 hõs a 2 avatar ellen. Melyikkel kellett volna megölni? :)
Simán szemétség, hogy ez gyártható, egyszer lett volna esélyünk megölni az egyiket akkor kaptunk is a nyakunkba egy örvényt és kipurcantunk. Remélem átteszik majd pontokból kiválthatóra mint a többi über egységet mert ez így durva, hogy tier 3 egység és mellette még fullos lehet a speciális pontod is...
Avatar sztem tök gyenge, az enyémet 1 Force Commander, 1 drenya, meg 1 wraithlord simán szétkapta. :/ szóval valamit ti szúrhattatok el :D Amúgy az a szép a játékban, hogy nagyon nagy fordulatokat lehet elöhozni benne:) Nem egyszer fordítottam már én is a csapatommal az álláson.:)
Vicces ez a béta valahol, hogy Avatar-t simán tier 3 egységként legyárthatod míg pl az SM-nek a Terminator osztagai csak pontból válthatóak ki, ami szerintem rohadtul balanszolatlan.
Múltkor játszottuk 2 elda és egy tyranida ellen hárman úgy, hogy mi voltunk 2 SM-mel meg egy Orkkal. Mondanom sem kell, hogy kb 400-8-ra vezettünk és behoztak 2 Avatar-t ahonnan utána errõl az állásról meg is vertek minket ahogyan kell. Kicsit sem anyáztunk, rohadt egy dolog innen kikapni 2 ilyen csicska überegység ellen, egyiket lelõttük kb 10%-ra, de mivel csak arra fókuszáltunk a gyerek telerakta a pontokat közben védelemmel és már nem volt mivel átütnünk. Persze a rohadt orbitális támadásom alól simán kisétált az Avatar, érdekes hogy amikor én csináltam egyet és az én fejemre dobták én nem tudtam alóla kimenni...
Btw az SM techmarine hõs elképesztõen gyenge harcban, csupán azért játszok vele mert õ tud lerakni sentry-ket és utánpótló teleportokat, amúgy értelme nincs harcba vinni.
A kapkodós résszel egyetértek, az elsõ patchben visszavesznek a sebzésekbõl, valamint jól benerfelték a pár OP egységet (pl Banshee) is. Az szerintem nem baj, hogy az erõsebb csapatok pillanatok alatt szétcsapják a gyengébbeket, mert ez a dolguk, emlékezzünk DoW-ból egy fejlesztett Terminator squadra, a legtöbb infantry armor egységet szétfújták. Különösen fontos ez a stationary csapatoknál, amelyek ellen igenis kelljen a jump/infiltrate vagy simán megkerülés, vagy masszív túlerõ. Legalább van mire figyelni és fontos a minimap, egy kis kihagyás, és egy Guardian vagy gyengébb csapat már el is tûnt, ami magasabb szinten szinte biztos vereség (hiszen csak 1 helyrõl gyárthatunk, ráadásul a reinforce az új csapathoz képest sokkal olcsóbb). Épp ezért én pl. örülnék, ha az elfoglalt pontok kicsit nagyobb látóteret adnának.
Szerintem néhány plusz képesség mindneképp kéne, én SM-el játszok, nekik pl. upgrade a Predatorra (páncél és/vagy speciális fegyver), a TSM csapatot flexibilisebbé kéne tenni (több és cserélgethetõ upgrade), a plazma squadot meg használhatóbbá, Scout gránátnak meg rendes sebzés.
Én most úgy vagyok vele, hogy tetszik a beta, elvagyok vele, de nem hiszem, hogy ezért kiadnék tízezret, hacsak nem turbózzák NAGYON fel az online felületet (SP hidegen hagy).
Ha játszol egy párat és megismered egy sereg egységeit akkor már tudni fogod, hogy hogyan lehet a leggyorsabban fejlõdni :)
A kevés egység fogalma igen relatív. Aki éjjel-nappal a képernyõ elõtt ül és az egeret markolássza, valószínûleg így látja. Nekem pl. egyelõre az a legnagyobb bajom hogy átláthatatlan az egész, túl sok a fejlesztési lehetõség, túlságosan kapkodós a játékmenet.
ellenfél szinét nem fogod tudni állítani..az hülyeség lennem,saját magadnak pedig majd tudsz csinálni szinezést ofc.
meg lehet hogy kevés 1ség van,de majd a kiegekbe lesz több,meg amég ezt a keveset se tudja senki rendesen használni addig feles sirni hogy kevés(mert lehet hogy kevés de meg kell tanulni ezeket is használni,több 1ség lenne fejetlenség lenne),dow nem rendeklezett profikkal??lol,ember te burokban éltél....
A lag és egyáltalán a multi felület a GfWL miatt nem fog változni, ez van. Hihetetlenül primitív egy rendszer egyébként, már a SC 10 éves BNet-e is jobb volt.
Army Painter: én meg abban reménykedek, hogy beállíthatom majd fixen a színeket, az ellenségét is. DoW-ban marha idegesítõ a sok full fekete, átláthatatlan sereg. Én legyek kék, ellenfél piros, kész. Aztán õ olyan hupililát fest magának a saját monitorára, amilyet akar.
Komplexitás: szerintem ehhez a stílushoz kevés. Alapból nagyon kevés egység van, a legtöbb upgrade kötelezõ. Minden MU-ban megvan az a 3-4 használható egység, amit gyártani kell, a timing is elég egyértelmû. Szóval én nem látom a lehetõségét, hogy egy SC vagy War3 szintû metagame kibontakozzon. Ráadásul a micro is elemi szintû, macro meg gyakorlatilag nincs is, azaz nincs hova fejlõdni, egyszerûen 4-5 csapatot elmicrózni nem kihívás. Éppen ezért a top játékosok nem fognak vele játszani, inkább maradnak War3-nál vagy majd mennek SC2-be (DoW/CoH sem rendelkezett profi játékosokkal). De a casual/félkompetitív réteg is hamar ráunhat a szûkös unitválaszték miatt (DoW1-ben el lehetett lenni különbözõ seregösszetételek próbálgatásával, itt kevésbé).
Remélem, ezt az OFF-lavinát nem én indítottam el, de ha mégis, akkor már sodródok vele én is... Én sem azt mondtam, hogy minél összetettebb, annál jobb. Szerintem (tehát SZERINTEM!) a DoW 1 túl bonyolult volt, túl kaotikus. Kijött a szakasz a gyárból, még hozzákattintgatok +5 egységet, egy parancsnokot, meg külön mindegyiküknek egy-egy fegyvert. Ehhez képest a CoH jóval le volt egyszerûsítve, sokkal áttekinthetõbb volt, éppen ezért szerettem. Ott pont jól eltaláltak mindent.
Na de mindegy, maradjunk a DoW2-nél, most ez van, ezt kell szeretni, meg amúgy még így is jobb, mint a Red Alert 3... Nekem ezek szúrják nagyon a szememet: nagyon sokat kell várni, amíg talál egy partit, ha megvan, akkor is az esetek nagyobb részében valaki miatt játszhatatlanul szaggatni fog, esetleg le is fagy. Remélem ez a béta után rendbe fog jönni. Aztán mindenki olyan színt választ magának, amilyet akar, és igen kellemetlen, mikor jön szembe egy ugyanolyan sereg - miket beszélek - szóval egy ugyanolyan brigád, mint a sajátom, aztán miután összekeveredtek és összeverekedtek, próbáljam kitalálni, hogy kihez tartozik a piros, meg kihez a zölp HP csík... És egy kicsit sok féle számra, "nyersanyagra" kell figyelni. Van requisition, meg power, van valami piros csík a hero skilljeihez, aminek a nevét se tudom, van a szánalmasan alacsony poplimit, meg még figyeljek közben, hogy hogy állnak a victory pointok. A fent említett korlátozások miatt pedig egyetlen harcmodorra/taktikára van lehetõség, rusholni, mint az állat, amivel egyébként nem is lenne baj, ha a folytonos lag nem akadályozna abban, hogy felvedd a ritmust...
Peace...
Én még mindig bízok ebben a játékban, csak már nem tudom, hogy miért...
Azzal jöttél, hogy "erre van kereslet". A Flight Simre (is) van kereslet, nem is kicsi. Hogy nem a te játékod, az egy dolog, de elég decens kis program, nem valami leegyszerûsített gyenge eresztés."
Igen igen, teljesen igazad van.
WiC: korrekten meg volt írva. Csak van egy kis bib, ez 1 játék, ráadásul az eredeti kiadó leépítésnél rögtön ennek a kiegészítõjével kezdte a szanálást. Lehet a pénztáraknál nem fogyott jól ez a multira (és ott is szinte csak elõre megbeszélt meccsekre) való RTS?
Cirka 1 milliót adtak el belõle, ha jól rémlik. A Massive-ot megvette az Ubi, a kieg kiadás dátuma is megvan, 2009 Március.
Flight Simulator: horrorisztikus ár, ráadásként a korrekt élvezhetõsége is megkíván ezt azt. És megnézném hogy fogy a pénztáraknál és kik veszik meg.
Azzal jöttél, hogy "erre van kereslet". A Flight Simre (is) van kereslet, nem is kicsi. Hogy nem a te játékod, az egy dolog, de elég decens kis program, nem valami leegyszerûsített gyenge eresztés.
Armed Assault: ez asszem az operation flashpoint eredeti fejlesztõinek játéka. Nem tudom hogy fogyott a pénztáraknál. Sõt még warez környezetben sincsenek infóim.
Fél millió felett fogyott valamivel, amennyire én tudom, de jön a második rész, ahogy jön a Codemasters féle OFP2 is. Erre is van kereslet a jelek szerint. ;)
Ja és Cifu, érdekelhetnének a konzolos játékok, ugyanis azokat kapod meg és már az rTS-eket is buzulják át fele. Szóval érdekeljenek csak azok.
Otthon ott van az X360 a gép mellett, de espec az utóbbi három hónapban csak a Soul Calibur 4 és az Ace Combat 5 ment rajta, azok is esetlegesen. FPS-t és RTS-t sem tudok konzolirányítóval játszani, én vén ember vagyok már, egér kell és billentyûzet (hardveresen megoldható lenne, hiszen ott az USB port, de a játékfejlesztõk nem építik be a támogatást általában, tehát nincs). Úgy sac per kábé egyetlen játék van, aminek a demója alapján bánom, hogy nem jött ki PC-re, az a BF:Bad Company, de ennyi. Ami játék érdekel, az elérhetõ PC-n, ergo a konzol nem érdekel ilyen vonalon (továbbra is marad verekedõs játék platformnak nálam).
A példád emlékeztet egy másik vitára, nevezetesen az NFS: Undercover vitára. Sokan kritizálták, hogy vacak az irányítása és pl egy LFS után ilyet kiadni és miért nem olyan, mint az. Hát kérem az NFS mindig arról szólt, ohgy taposd a gázt. Na mármost egy LFS féle irányítástól kitépnék a hajukat.
Ja és Cifu, érdekelhetnének a konzolos játékok, ugyanis azokat kapod meg és már az rTS-eket is buzulják át fele. Szóval érdekeljenek csak azok.
WiC: korrekten meg volt írva. Csak van egy kis bib, ez 1 játék, ráadásul az eredeti kiadó leépítésnél rögtön ennek a kiegészítõjével kezdte a szanálást. Lehet a pénztáraknál nem fogyott jól ez a multira (és ott is szinte csak elõre megbeszélt meccsekre) való RTS?
Flight Simulator: horrorisztikus ár, ráadásként a korrekt élvezhetõsége is megkíván ezt azt. És megnézném hogy fogy a pénztáraknál és kik veszik meg.
Armed Assault: ez asszem az operation flashpoint eredeti fejlesztõinek játéka. Nem tudom hogy fogyott a pénztáraknál. Sõt még warez környezetben sincsenek infóim.
ja az egyszerûsödéses vitára meg annyit hogy soha többé nem lesz olyan összetett és jó RTS mint a Rise of nations volt. De szerintem még COH bonyolultságú sem. És ez szomorú.
Legalább ha annyit megtettek volna hogy a területeket átveszik a COH ból és máris el lehet vágni az ellent az utánpótlástól stb.. Így csak kergetjük egymást a fontos pontok körül. Mivel építeni nem lehet nem tudod bevédeni. sereget sem hagyhatsz ott védekezni mert Sok sereged se lehet hisz ott a 100-as pop limit. Nekem nem nagyon jön be a játékmenet, de hátha idõvel megszokom.
nem értek 1et azzal hogy bukás lesz a játék,nemtom nekem 1ikõtök neve se ismerõs a régi dow1-es játékostáborból(w40krts mond itt valakinek valamit?).az ottani régi játékosok közül kb 2 ember mondja hogy szar a többiek mind visítva nyomják ts-n a 3v3-akat.az hogy neked pl vagy sokaknak nem jön be az azért van mert túl sokat képzeltek bele a játékba ,ileltve 40kn irták hogy aki a coh-t hozza fel példának az gondoljon bele abba hogy ez nem COH!!!! hanem warhammer ahol mindenki döglik mint a szar,szóval 1 olyan lassú valaminek mint a coh v dow1 nemsok értelme lett volna dow2 címszóval,warhammerbe pörögni kell mint a mellékelt bétába látható is
Ki a fenét érdekelnek a konzolos játékok? Verekedõs játékokra jó, másra nem kell, arra ott a PC.
Erre van kereslet? Akkor a Tom Clancy's EndWar-t, vagy a World in Conflict micsoda? A Flight Simulator sorozat micsoda? Az Armed Assault sorozat micsoda? :)))
Ezt pedig el kell fogadni. Nézzétek meg a konzolos játékokat (pláne a húzócímeket), semmi változás 10-15 év alatt. Ugyanaz az egyszerû játékmenet. És most ez van PC-n is, mivel erre van kereslet...ami teszem hozzá nem baj.
A fenti sokszorosan értendõ az fps-ekre, mint a legigénytelenebb stílus széles e világon.
Nem teljesen értek egyet. Igen, a "casual" játéktrend a divat, de nem igaz, hogy egy összetett játék automatikusan nehezebb vagy kevésbé kívánatos a szélesebb közönségnek, legalábbis ahogy én nézegetem a különféle játékeladásokat.
A filmes hasonlat sem igazán nyerõ, sokat emlegetett példa a Last Boyscout / Utolsó Cserkész vagy a Monty Python filmek eredeti szinkronja, amelyek igen színvonalasak voltak.
Itt is, ott is a fõ jellemzõ az, hogy milyen minõségû munkát végeznek. Ha rossz minõségût, akkor megette a fene az egészet...
Értelmetlen, felesleges OFF jön, akit nem érdekel ne olvassa.
Mindentõl függetlenül csak úgy általánosságban: nem feltétlenül rossz az, ha valami egyszerûsödik. Nem olyan egyszerû a képlet, hogy "több elem és nagyobb összetettség"--->"jobb játékélmény". Mostanában elterjedt, hogy az egyszerû játékmenettel rendelkezõ játékokra ráfogják, hogy gagyi, szánalmas, satöbbi, de szerintem ez azért nem ilyen egyszerû, mert mindnek más célközönsége van és ha valami egy közeg számára túl egyszerû lehet, hogy egy másik, sokkal nagyobb közeg számára élvezetes. A játékfejlesztõk célja pedig minél nagyobb közegnek fejleszteni. Ha mostanában a casualabb, kevésbé összetett, nehéz kihívásokra vágyó közönség jelenti a nagyobb vásárlói bázist (mindegy, hogy a warez, a HC-k alacsony aránya vagy bármi más miatt), akkor olyan játékokat fognak fejleszteni. És a közegek mérete sem egyenlõ a fórumos aktívságukkal, tehát nem lehet azt kijelenteni, hogy "sokfelé szidják a játékot, mert túl egyszerû, úgyhogy nehezebbet kellett volna csinálni". Eszembe is jutott egy viszonylag hülye példa: torrentekbõl kiindulva a szinkronos filmekre sokszorosan nagyobb a kereslet, mint az eredeti nyelvûre mégis soha egy angol filmnél se olvasom, hogy "magyarul sokkal jobb, aki eredeti nyelven nézi az szánalmas" de magyar nyelvûeknél ez a stílus rendszeres.
>van skirmish, hostolsz egy játékot, és berakod a gépeket... :) Azannya, tényleg... Na akkor gyakorlatozok egy kicsit :)
>Ezek után félek hogy a coh tales of valor kiegje is csalódás lesz. Azok alapján, maiket olvastam róla ... maradjunk annyiban, hogy ennél jóval durvább visszafejlõdés várható.
Ezek után félek hogy a coh tales of valor kiegje is csalódás lesz.
Phoenix! Nyugi van benne 1v1 gép ellen! Teljesen igazat adok neked ha ráhúzták volna CoH rendszerre imádnám de ez így elfogadhatatlan a Relictõl hogy számomra ilyen nagy névbõl ennyit hoztak ki.
van skirmish, hostolsz egy játékot, és berakod a gépeket... :)
Egy RTS-ben 4 faj balanceát is nehéz és hosszú idõ összehozni és akkor még csak 1v1-rõl beszélek nem hogy még fajon belül legyenek eltérõ csoportok nem elképzelhetetlen e-helyet a játék elején tudsz fajonként specializálodni és úgy gondolták ez így super jó újdonság lesz.
Egyébként az meg különösen undorító, hogy skirmish-t nem lehet játszani, hanem az elsõ játékodat rögtön élesben kell tolni, és ott kell olvasgatnod az ikonok féloldalas leírásait, amiknek ezek szerint nincs is semmi gyakorlati hasznuk... Ilyenkor persze rögtön ott terem az egyik gyökér "játszótársunk" és elkezd noobozni, meg anyázni...
Tudtok esetleg valami linket adni nekem DoW2 egységleírásokkal? Meg hogy melyik skill mire jó, melyik unit melyik ellen erõs, ésatöbbi. Elõre is thx!
Ja, és még valami: WarCrfat 3 -> RTS, World of WarCraft -> MMORPG. Nem ám összekeverni :)
Oroberto, teljesen igazad van sajnos... Ha nem lett volna elõtte sem DoW1, sem CoH, akkor ezt most imádnám, de mivel a Relic ennél csinált már klasszisokkal jobbat is, ezért ez most egy gyenge közepes... Ha kiadtak volna most egy CoH-t WH40K-ra átskinnelve, én most tökéletesen elégedett lennék. (Ezt írtam már 2006-ban is a CoH-os cikkemben. ) A CoH olyan volt, mintha a DoW-ból kivettek volna mindent, ami rossz, és meghagytak mindent, ami jó. Na itt meg fordítva csinálták... Ezt már nemsoká kiadják, ez csak annyira béta, hogy max pár kisebb bugfix lesz benne, de ezt nem finomítani kéne, hanem meg kéne csinálni azt a hiányzó 80%-át...
Elõre bocsátom, hogy tisztába vagyok vele, hogy ez csak egy multi béta, és azt is, hogy én elsõ sorban mint Wh40k rajongó, és csak másod sorban mint RTS rajongó nézek a játékra, de a saját véleményem ez:
Az látszik, hogy a játékot próbálták egyszerûsíteni. Egy fokkal talán közelebb került a táblás õshöz, de ez nagyon kevés. A bázisépítés kivétele szerintem jó ötlet volt, de semmit sem ér, ha továbbra is van egy HQ. Nem értem igazán, hogy miért nem tudnak a táblás játékmenethez visszatérni, adott X pontszám, minden egységnek megvan a saját pontszáma, amiket tovább lehet boostolni további pontokért, és a két fél arányos pontszámmal megy egymás ellen. Nem lesznek másfél órás küzdelmek, de sokkal több stratégiai érzék kellene, mint a jelenlegi torz RTS játékmenethez. Kár, hogy a fejlõdést meghagyták úgy ahogy volt - pamparam, megy kis hõsünk, majd egyszer csak egy tápos fegyver kerül a kezébe a semmibõl. Még csak a bázishoz sem kell menni, vagy valami. Oda kerül és kész. Jajj, ezt miért kellett?!
A másik óriási bajom, hogy simán elintézték a különféle Ûrgárdista rendeket, Hajóvilágokat, Kaptárakat és Ork törzseket annyival, hogy más a skinjük. Akkora lehetõségek rejlenének ebben, hogy csak na, van egy brutális szinten kidolgozott világ, ahol minden rendnek, világnak, kaptárnak és törzsnek saját története és szabályai vannak, de nem. A Codex Astares esszenciáját hordozó Ultramarines és a Codex Astarestõl legjobban eltávolodott Space Wolfs rend között annyi a különbség, hogy az egyik kék, a másik szürke skinnel bír. Ha már a modelleket nem dolgozták át, akkor a bónuszokat legalább - de ez valószínûleg kiváltotta volna a balance örökös problémáját, tehát ezt is dobták. Egye fene, de akkor legalább arra figyeltek volna, hogy a Space Wolf-ok nem a Codex Astares féle elnevezést használják, náluk a Commander -> Wolf Lord, az Apothecary -> Wolf Priest és a Techmarine -> Iron Priest. Ez pusztán igényesség kérdése, de még erre sem voltak képesek.
Arról a régi fájdalmamról már nem is szólva, hogy szegény eldák továbbra sem törõdnek a SoulStone-okkal. Mintha nem is létezne ilyen...
Magával a játék viszonylag keveset, mindössze két menetet húztam le, visszafogott sikerélményekkel. :) A fõ problémám, hogy a Tyranidákat egyszerûen aprítják a gárdisták, szigorúan arányszámos fölényben szabad csak zergelni (ie.: egy 500 pontos Taktikai rajra két 240 pontos Hormagaunt egység kevés alaphangon, legalább három kell vagy plusz egy Termagant raj). A játék pörgõs amúgy, de a pontok elfoglalása/pontharácsolás/építés játékmenet könnyen elhúzódhat, hacsak valamelyik fél nem vét nagyobb hibát. A grafika szép, a modellek jól kidolgozottak, és a küzdelem maga látványos.
Konklúzió? Valószínûleg népszerû RTS lesz, mert kellõen jól néz ki, és kellõen sok újdonságot hoz, hogy lekösse a népeket. A sok apró "baki" legfeljebb keveseket zavar majd, de õket nagyon... :S
Szerk.: A LiveID-s marháskodástól mondjuk majdnem a hajam kitéptem, a fenéért kell túlbonyolítani, pláne ha már amúgy is ott van a Steam-es rendszer...
Bocsánat ha ilyen negativ vagyok nem akarom senkinek elvenni a kipróbálástól a kedvét szó sincs ilyenrõl. Meg kell nézni ki kell próbálni mindenképpen. Béta annyiból becsülöm hogy el tudod dönteni tetszik, bejött neked, megveszed! Nem megveszed aztán pofára esel. Csak én személy nagyot csalódtam a beta alapján a játékban ezért muszály volt ez kiírnom magamból.
MMO összehasonlithatatlan egy RTS-el! DOW II: A játék elején választható milyen típusú hõssel indítasz, édes kevés, könyörgöm ezt ne a játék elején kelljen megmondani hanem pl közbe sokkal több stratégiai érték lenne benne. Így ellen meglátja a hõst tudja mire számítson már a játék elején. Egybõl hõssel indulunk! Aki mellesleg hallhatatlan! Vehetünk neki cuccokat de teljesen értelmetlen (VP elfoglalod megnyered) Kis Cap miatt kevés egységed lehet Level III feljesztés értelmét veszti addig már rég megnyerted a játékot ha tudsz játszani! Itt könnyen lehet map kontrolt szerezni mint emlitettem nincs elvágás stb. nincsenek fontos stratégiai pontok. Az hogy most mit raksz az katonák kezébe meg a comanderre az csak egy nagyon kicsi része egy stratégiai játéknak. Hely sincs kihozni az level III egységet vagy mészároljunk le pár saját embert ha még van annyi potenciál az ellenfélbe. Level II upgradeos egységekkel mindent megoldasz. Company of Heroes sem tökéletes játék olyan nincs hogy tökéletes játék de elvártam volna a Relictõl ha volt akkora önbizalma és indított Bétát is plusz ennyit tapasztalattal a háta mögött összerak egy ütõs stratégiailag jól átgondolt rendszerû DOW II-t. De sajnos nem ez történt nem értem miért hisz már nagyon rég óta ezen dolgoztak. Igen lehet azt mondani hogy ez Béta és még finomodni fog én is ezzel gyõzködtem magam de utána beláttam hogy ennek a rendszernek az alapjai lettek rosszul megcsinálva amire kevés esély van hogy változik
Van igazság benne, mait írsz. Sõt, én is így érzem. De remélhetõleg még finomítanak.
Egyben különbözik a véleményünk: nekem bejön ez a rész. Ha több rpg elemet tettek volna bele (itt az öltözködésre gondoltak, bár nem tudom a csecsebecsék felrakása mióta forr egybe az rpg fogalmával), akkor a játék leülne. A Warcraft 3-nál mûködik a dolog, de itt túl pörgõs a játékmenet ehhez.
Aki Játszott a régen a elsõ részel és a kiegjeivel valamint magasabb szinten játszik a Company of Heroes-el az látja hogy ez a multiplayer rész egy nagy üres váz próbáltak áthozni jó ellemeket COHból de ez nagyon kevés (VP,fedezék,fedezet tûz) gondolom nem akarták lemásolni a COH-ot ráhúzni egy Wh40k világot pedig jobban jártak volna a Relices srácok én nagyon vártam a DOW II mert szeretem és sokan vannak így ezzel de ez így egy nagy nulla ebben nincs semmi stratégia, (ellenfél elvágása területtõl pl) zoomolás el van rontva, ez jelenleg egy real time taktikai játék 12 éves amerikaiaknak csilli villi garfikával, kevés egységgel, semmi épitkezéssel, ha ez így marad akkor nagyon csúnyán bukni fog a játék ez 100%,év RTS esélytelen akik igazi stratégiát vártak tartalommal azok most nagyot csalodtak. Jellenleg én biztos nem veszem meg marad a COH a nummer one Wh40k DOW nummer two számomra."Nagy név, nagyon várva, vagyon elrontva", ez igy kevés amit most ad a multiplayer.
Kinek mennyi a Rankja?
Nem lehet valahogy kikapcsolni a zoomot? vagy bill kiosztást állítani?
Köszi, már müxik. Én az elsõ résszel nem játszottam, de ez a béta kifejezetten tetszik...:D
Változtatni nem lehet, regisztrálj újat. Õszintén szólva a mailcímrõl nem is kér visszaigazolást, úgyhogy bármilyen kamu emaillel regelhetsz, csak jegyezd meg, mi volt az hátha kell a loginhez (nem emlékszem, hogy kell-e :D )