Jaja :D Én mikor elõször néztem a sorozatot, aszittem én vagyok a láma és nem figyeltem valamire, de hiába kerestem, nem volt magyarázat. Ez olyan Star Wars-os megoldás, ott is mindenki értette, hogy mit mond R2-D2 csak én nem, illetve megértettem mert mindig elismételte valamelyik szereplõ, vagy Csubakka is ilyen volt. Mindegy, szerintem béna így akármelyik sorozatban is csinálják, valamit ki kellene rá találni. Mondjuk az eredeti Star Wars-ban annyira nem zavart, kárpótolt érte az isteni jó történet.
Kíváncsi leszek rá. Amúgy minél jobban odafigyelnek az ilyen "apróságokra" annál kiterjedtebb lesz ez az egész Stargate történet. Lehet nem véletlen adták neki az Universe nevet. :)
Hát igen, de pont attól volt még kényelmesebb nekik, hogy meg sem magyarázták.
Nehéz is lett volna az SG-1 elején kivitelezni(bár nem lehetetlen), de itt mivel alapból egy idegen fajokkal való kapcsolatfelvételre szánt Õs felfedezõ hajóról lesz szó, egyszerûbb ezt belevinni a sztoriba.
Igen a mozifilmben még nem tudtak angolul a más bolygókon levõ emberi népcsportok, csak ezt a sorozatba nehezebb lett volna megoldani, így egy kényelmes húzással kitalálták, hogy mindenhol beszélnek angolul.
Vagy gondolom az õsök nyelvén sem beszéltek volna (nem csak angolul) vagy beszélnek majd az új fajok, idegenek, így kézenfekvõ lenne, hogy legyen majd valami fordítókészülék amit az õsök is használták volna, biztos lesz valami hasonló, vagy egyszerûen kézenfekvõ lesz a sorozatban, hogy mindenki angolul beszél és nem foglalkoznak vele, sztem abból sem csinálnának nagy ügyet lsd. elõzõ SG-sorozatok!
Biztosan lesz valami fordító gép. Vagy egyszerûen csak kapnak egy "Idegenfajok-Angol szótárat" és abból fordítanak.
annó eleinte az sg-1 is úgy indult, hogy nem értették, mit vartyognak, és Daniel fordított, valahogy idõközben átmentek angolba :S
A Farscape-ben volt hasonló megoldás, ahol valami élõlényt küldtek fel az agyba és az fordított. Szerintem valami hasonló megoldás lesz, mert ez a legegyszerûbb és a legkevésbbé idõigényes. Bár a nyelvi korlátokból, az elején még lehetne jó kis sztorikat írni(pl.agressziónak vesz egy idegenfaj vm-t és mivel a csapat nem érti a nyelvüket nem igazán tudják kimagyarázni a dolgot vagy vm ilyesmi). De lehet már a legelején felfedezik a fordító eszközt.
Valahogy rendezni kéne ezt a nyelvi kérdést, nem a flame miatt de pl. Star Trekben univerzális fordítóként emlegették, amikor a ferengik a DS9-ban visszakerülnek az 1950-es Földre, vicces volt hallani, hogyan hangzik a nyelvük fordítógép nélkül. :) Nem flamet akarok belõle, a Star Trek és a StarGate is a "szívem csücske" csak egy javaslat.
Jah igen most olvasom, hogy az Earth egyenlõre a 8.epizódként szerepel(bár gyakorlatilag a 6.).
Ezt egyébként én már írtam pár hozzászólással ezelõtt(208.post)
De az elmondottak alapján nem a 8., hanem a 6.rész lesz. Az fent említett postban benne van, hogy mibõl lehet erre következtetni.
Egyébként már kiválasztották, hogy ki alakítja majd Young-ot és Tamarát. Valamint egy 6.írót is fel akarnak venni a stábba. További infók a hét késõbbi részében: "The laptop turned out to be of less importantance as we spent most of the day watching casting streams. So far, we have our Rush, Young, and Eli (official announcements on the latter two to come later this week). And, after today’s session, it looks like we may have our Tamara. We have two terrific candidates for both Scott and Stasiak, and a very likely Chloe. Otherwise, a fairly quiet day. Given recent developments, the writing staff now numbers five, but there is talk of adding at least one more newbie to the mix in addition to freelancers.
Az 1x08 címe Earth lesz és Martin Gero írja aki az Atlantis “Grace Under Pressure,”, “McKay and Mrs. Miller,” címû részeket, illetve a legtöbb szezon finálét, illetve premiert is írta/közremûködött.
A sorozat forgatását 4 hét múlva kezdik. Szereposztásról még mindig semmi hír.
(Gateworld)
Oké, de ha mindenki a saját nyelvén szólalna meg, akkor a film 90%-a feliratos lenne:) Ez egy TV sorozatnál nem mûködik.
Az angolul beszélõ idegenek, csak egy kényelmes megoldás volt az írók részérõl. Sose magyarázták meg, miért beszélnek 2 Galaxisban mindenhol angolt(fõleg mikor a letöbb népnek volt saját nyelve).
Az Atlantiszba eredetileg terveztek egy Õs fordítógépet, de ezt végül elvetették. A készítõk elmondása szerint, nem lesznek alapból angolul beszélõ idegenenek a Universe-ben, szóval szerintem a legegyszerûbb megoldás egy forítógép lenne(akár nanorobotok formájában).
Egy néger homoszexuális arab idegen aki swéd akcentussal töri az angolt...
Ha már szóba került. Ugye az összes csillagkapuban folyékonyan beszélték az angol nyelvet minden bolygón (illetve 90%-ban, holott elvileg Egyiptomból cipelték át az embereket a rendszerurak.). Most ha olyan helyen járnak "ahová ember még nem merészkedett" (ST vitának egy pofon ) akkor bizony kilógna a lóláb ha az elsõ nagy zöld szuper zselé idegen rájuk köszönne hogy "Szasztok, ti is a Kupadöntõre jöttetek? Én a Socks-nak szúrkolok." Ha pedig minden idegen más nyelven beszél akkor minden rész fele azzal menne el hogy megfejtik mit akarnak. "Beszélni kicsit Gyíkfejû, jönni Föld." De lehet bevetik a minden sci-fi-ben ellõtt fordítógépeket.( Nanobotok amik az idegeikre kapcsolódva on-air fordítanak, vagy valami kütyü amit a fülükbe dugnak...stb...) De messze van még az a nyár.
Ez ma már alap. Kell egy néger, meg egy homoszexuális, hogy nehogy szó érje a ház elejét. Meg pár külföldi akcentussal beszélõ, például orosz vagy arab, hogy teljes legyen a kép. Aztán hogy ezek idegenbõl vagy a földrõl származnak-e, már olyan mindegy...
Bandi (ugye nem baj ha így szólítalak? ), szerintem ignoráld azt amit Sandi ír neked. Felesleges reagálnod rá, mert csak szítja a tüzet. Ha ír valamit akkor csak azt válaszold rá hogy "Hülyeségeket írsz." Ennyi.
Arra leszek kiváncsi még a sorozatban hogy csatlakozik e majd hozzájuk valami "idegen" lény. Mert ugye az SG-1-ben ott volt Teal'c, az Atlantis-ban meg Ronon és Teyla. Úgyhogy szerintem itt sem fogják kihagyni ezt a "csapatépítõ" húzást.
Elmondták, hogy nekik tetszett a Star Trek, csak ennyit akartak.
nektek aztán volt dolgotok.. 55 uj üzenet miko most este idenéztem..
Amennyire én tudom, az 1.telepíti kapukat(valószínûleg rengeteg kapu, esetleg egy gyár is van rajta) a 2. meg direkt a felfedezõk számára készült. Így már az elõre telepített kapukat tárcsázhatják, nem kell egy galaxison belül összevissza utazniuk a bolygók felfedezéséhez.
Hát de látom a saját tévedéseidet te nem vallotad be...
"...Mint elmondtam sok jó sztorit kihoztak belõle, de maga az egész engem nem fogott meg. Ez az én véleményem, elhiszem, hogy valakinek bejön. Nekem egyszerûen nem igazán jött be." "Sosem mondtam, hogy az SG jobb, mint az ST, csak nekem jobban bejön." ez a lényeg, VÉGRE És én tévedhetettlen vagyok, anyutám is megmondta
Figyelj sandor8206 ezt szerintem hadjuk abba. Én bevallom, hogy sok dologban tévedtem. Azonban, ahol nem tévedtem, ott se az ST-t akartam lehúzni, hanem azok a dolgok zavarnak ENGEM az ST-ben. Nekem kicsit naív(nem gyerekes, nem hülyeség...) az alapkoncepció, hát nem is csoda hisz egy utópiáról van szó. Mint elmondtam sok jó sztorit kihoztak belõle, de maga az egész engem nem fogott meg. Ez az én véleményem, elhiszem, hogy valakinek bejön. Nekem egyszerûen nem igazán jött be. A magam módján én is tisztelem az ST-t, hisz már kultusszá nõtte ki magát.
Bocs ha a postjaimból az jött le, hogy szerintem sz*r az ST. Sosem mondtam, hogy az SG jobb, mint az ST, csak nekem jobban bejön. És nem minden észrevételem célja volt az, hogy "ez bezzeg az SG benne volt", ahogy szerintem te gondoltad.
Viszont az jobban zavart, hogy a saját tévedéseidet, amiket még idéztem is nem ismerted el. Folyamatosan azzal hárítottad, hogy "hülyeségeket írok", ami egyes részeknél igaz is volt, de mikor már a te tévedésidet vagy a saját álláspontomat próbáltam kultúráltan megfogalmazni, akkor is hasonlóan reagáltál. És ott azért már nagyon felhúztam magam.
Szóval nem akarom, hogy a kettõnk vitájáról szóljon a topic. Tõlem nyugodtan folytatódhat az ST elemzése itt(bár szerintem nem ide tartozik de mind1), én nem szólok bele, kár volt részletesebben bele mennem a vitába.
Szóval legyen béke! Ennél többet igazán nem tudok tenni, ha szerinted hülyeség, amit most írtam, akkor gondold úgy. Legalább én megpróbáltam lebékíteni itt a környezetet.
----OFF Bocs mindenkinek ha kicsit bezavartam a topicba. Én már megpróbáltam lezárni a témát(ha megnézitek nem is egyszer), de sandor8206, mindenre(még a bocsánat kérésemre is) azt írta, hogy hülyeség, miközben õ a saját hibáit(hülyeséeit) nem ismerte el letagadta.
tnm, nem a te hibád. Nekem nem kellett volna a rövid véleményemen kívül, tovább ragozni a témát, mert ugyan voltak emberek, akik kijavítottak ha valamit rosszul mondtam, de volt egy aki az ST-hez(sõt egy helyen még az SG-hez sem) tartozó hozzászólásomat is lehúzta. Szerintem elégszer megpróbáltam kultúráltan lezárni a vitát, de ami sok az sok. Ennyi.
----ON
A készítõk elmondása szerint egy "nagyon különleges módon fognak kapcsolatban lenni a Földdel. Ez valószínûleg tényleg az Õs-Kommunikátor lesz, ahogy te is írtad. Legalábbis egy közétett, a jelentkezõ színészek számára kiadott szituációleírásban, hasonló jelenet volt.
1, most már elég legyen a személyeskedésbõl és elnézést kérek, nem azért ragoztam a témát, -asszem én voltam az elsõ, aki mélyebben belekezdett az ST boncolgatásába- nem akartam, hogy így egymásnak essetek (de írtam is: "hát, nem tudom. nem akarok flém-et..." #164) 2, a leírás alapján én inkább egy flashback-es részre gondolok, vagy olyan távkommunikátorra, amivel a másik galaxisból földi emberek testébe bújva tudnak majd itthon tevékenykedni 3, 200-nál tékem volt, de nem vettem észre :(
Egyébként ha valakit még éredekel a Universe(mivel úgy látszik sanyika inkább ST topicot akar létrehzoni, legalábbis szerinte a vita ide tartozik, amiben érdekes módon õ nem tudott normálisan kommuniálni), meg van a 6. epizód címe:
SGU 1x06-Earth
Valószínûleg ebben az epizódban fogják felvenni a kapcsolatot a Földdel.
With five stories in place, we turned our attention to episode #6 today, beating out Marty G.’s very first SGU script. This one involved a long, loooooong discussion on the workings of a certain technology which forms the impetus to another terrific character-driven story.
It’ll be interesting to see how things have progressed since November on the design front and whether any further casting decisions have been made. Rob reports that that episode 3 is almost complete. Martin apparently has a first draft of Earth.
bocs elõzõ postban nem mondtam, hanem montad
Dehogynem kötöttél bele. Ez mi lett volna?????: "nem is tudtam, hogy van olyan sorozat, hogy NID, ja hogy az SG-ben van ilyen szervezet, akik a rosszak? SG ezt csinálta? NEM! Akkor mi a sorozat koncepciója! Ja és képzeld el ST-ben is van ilyen szervezet!"
Tényleg az utópia fogalmát vittatuk Borggal te meg egybõl kiragattál egyetlen részt a mondatból és mondtam, hogy ilyen nincs az SG-ben.
Több poston keresztül megpróbáltam normális kommunikálni veled, de látom lehetetlen Mostmár csak írom, hogy hülyeségeket írtál, sõt még le is tagadod. Én legalább beismertem. Szánalmas vagy. Ilyen egyszerû. :)
De most is hülyeségeket írsz! Nem esik jó már írogatni, úgy is mindegy! Semmilyen megfogalmazásba nem kötöttem bele, majd legközelebb () odarakom hogy ironikus megjegyzés, ez egy SG topik, gondolom amiket írtál azért írtad, mert SG jobb mint ST, indokaid az SG-ben is megvan, azért írogattam az SG-t mindenhova. Na ami röviden megoldható volt válasz ennyi a többi részemrõl bla-bla-bla tényleg nem esik jól a többit gondold hozzá!
Figyelj. Felsoroltam az indokaimat. Megpróbáltam kultúráltan beszélgetni, "vitatkozni". Ha tévedtem, akkor azt beismertem(pl.tömegpuszító fegyverek) és elmondásoddal ellentétben nem próbáltam belemagyarázni. Viszont, ahol úgy gondoltam nem fejeztem ki magam elég érhetõen és ezért egyesek nem értettek meg, ott részletesebben leírtam az indokaimat. Még azt is megértettem, amikor Borg a politikai csatározásokról való véleméynemet vitatta. Ugyan megemlítettem, hogy én konkrétan a földi népek politikai húzásairól beszélek(nem az idegenekérõl) és, hogy 1-2 ST sorozatba csak sikerült becsempészniük ezekbõl valamennyit. Többször is megemlítettem ezzel kapcsolatban a DS9-et, néhány ST filmet és az újabb ST sorozatot. De õ legalább kulturáltan tette.
Erre te... azzal jösz, hogy ne írjam a hülyeségeket.
Érdekes, az szerited nem volt hülyeség, amikor azt írtad, hogy "sõt SG-ben se emlékszek olyanra, hogy elloptak volna valami technológiát egy barátságos fajtól". Amikor én erre írtam egy korrekt választ, egybõl azzal hárítottad, hogy szerinted rossz volt a mondtat megfogalmazása(nem tudom, hogy ez hogy tartozott a vitához) és, hogy ez nem tartozik az SG-hez. Már hogyne tartozna.
Amikor Borg e hozzászólására: "A társadalom pedig csak addig utópisztikus, amíg valaki nem ismeri jól a StarTrek világát, vagy leragad néhány kezdeti TNG résznél."
én úgy választoltam, hogy: "Hát nem tudom, de nekem egy olyan társadalom, ahol nincs pénz, nagyjból egyenlõek az emberek, és az emberek nem igazán(idõnként igen) gondolkodnak olyan háborúkban amik területszerzõ jeleggel indulnak elég utópisztikusan hat."
te így valászoltál: "nem is tudtam, hogy az SG-ben is hódítottak az emberek!"
Nem tudom, hogy keverted bele az SG-t, amikor Borggal mi éppen az utópia jelentésérõl vitatkoztunk. Meg se említettem az SG-t a mondatban.
Szóval szerintem elõbb inkább gondolkozz el azokon a dolgokon, amit mondtál. Én is nyugodtan neked eshetnék, de akkor a végén még azzal jönénnek, hogy én vagyok a barom, hogy estem neked.
Már az elején sejtettem, hogy ebbe a vitába nem kéne beszállni, mert vm ilysmi jön ki belõle. De úgy látom ebben a topicban csak egy ember volt, aki nem bírt kultúráltan beszélni.
Egyébként Magiszternek tökre igaza van ez nem ide való téma(ezt már korábban is leírtam).
Szóval azt hiszem részemrõl befejeztem. Biztos vannak olyanok, akik nem értenek teljesen egyet velem, elfogadom. De õk legalább normálisan tudtak vitatkozni és nem csak annyit írtak, hogy "hülyeségeket írsz".
HÚÚÚÚÚÚÚ, de kaffa sorozat lesz! Örülsz :-) De most komolyan, Sima eszmecserét folytatunk amit már említettem SG, ST között és ha már Universe topik le se tagadhatná a hasonlóságot az ST alapkoncepciójával a készülõ új SG sorozat, ez az apropója! És nincs semmi ST vs. SG mert minde2 jó a maga kategóriájában!
Ez nem ST vs SG vita. Mindössze arról volt szó, hogy baromság átfogó véleményt alkotni egy sorozatról úgy, hogy valaki csak 1-2 részt látott belõle, és ott be is fejezte.
ha az 1. hajó egy nagyon erõs ellenséges fajjal találkozik, akkor legfeljebb egy olyan hajót veszítenek az õsök, amin nincs élõlény.
lehet egyébként, hogy idõnként, meg beéri a 2. hajó az elsõt és a 2. hajón lévõk a menetközben megismert világoktól remélhetõleg szerzett naquada-ból "töltenek pár száz litert az elsõ hajó tartályába a következõ 2-300 fényévre", vagy vannak ilyen csillagközi naquada kutak, némelyik még ancient smart card-okat is elfogad
Most jöhet a Konzol vs PC vita is? Vagy a Star Wars vs Star Trek vs StarGate vs Starok a fejükre estek.... Ez egy, egyenlõre készülõben lévõ Csillagkapu sorozat topikja, nem a Sztárgét Vées Sztártrek-é. Mégis 40 hozzászóláson keresztül vitatkoztok hogy melyik miért jobb. Nincs értelme... Vissza lehetne térni a Stargate: Universe témához... (most ugassatok le, mert már csak ez hiányzik.
Tehát: Szerintetek hogy oldják meg azt az alapvetõ problémát hogy a Csillagkapuhoz sok-sok naquada kell? Miközben épít a hajó bányássza is az érzet, majd finomítja? Vagy csak marhasok tartalékkal rendelkezik? A másik meg hogy miért megy két hajó? (mert ugye arról van szó). Az elsõ szórja a kaput a második meg mire van?
ST+SG!!!!!!!!! Universe eléggé hajaz az ST-re, ez csak eszmefuttatás!
Ne erõlködj már! Láttad az ST, nem! Minden indokod, lekontrázva! A többi csak belemagyarázás a részedrõl.
"Bocs, mindenkitõl hogy kicsit bekeményítettem, de nem díjazom, amikor tök békésen leírom a tényeket, még külön bocsánatot is kérek, hogyha megbántottam volna valakit, aztán valaki egyszerûen azzal jön "hogy hülyeségeket írsz". De amikor hülyeségeket írsz! Ezzel nem tudok mit csinálni!
Én csak arra akarok rámutatni, hogy egyszerûen nem jön be az ST univerzuma, nem kell ragozni, azt el is fogadom. Kinek ez, kinek az! ENNYI, de ne erõlködj már hülyeségekkel! Akkor minek nézed az SG-t, mert kb. amit felhoztál indokokat az 1 az 1-ben az SG-ben is úgy van, csak más az alapsztori+környezet, univerzum.
Érted mi az az utópisztikus?? Ezek szerint nem. Nézz inkább utána.
Egyébként látszik, hogy nagyon értesz hozzá. Az ST-ben semmiféle, exoskeleton, Head-Up Display, se semmi ehhez hasonló, pedig mikor játszódik. De persze egyszerûen ezt is úgy állítottad be, mintha az én képzeletembe létezne csak. A fenti dolgokra mind lehetne magyarázatot írni(költségvetés stb.), de mivel a meglátásaimat egyszerûen lehülyézted, nem látok rá okot miért nem hozzhassam fel ezeket is.
Bocs, mindenkitõl hogy kicsit bekeményítettem, de nem díjazom, amikor tök békésen leírom a tényeket, még külön bocsánatot is kérek, hogyha megbántottam volna valakit, aztán valaki egyszerûen azzal jön "hogy hülyeségeket írsz".
Egyébként csak, hogy tud az NID egy kormányszervezet és így a Föld hivatalos szerve, szóval igen is az SG-be tartozik. Hogy egyesek ezt nem bírják felfogni.
Egyébként az a mondatot, hogy "Egyébként ilyen téren gyakran véltem, kicsit irrealisztikusnak az SG-t is, de közel sem annyira, mint az ST-t." teljesen figyelmen kívül hagytad. Szóval azokat a részeket ragadod ki amikben fikázom az ST-t, de azokat nem amikben megpróbálok ezekre magyarázatot adni, vagy dícsérek néhány sorozatot(pl.DS9). Szóval most én is lehülyézhetném a postjaidat, de nem teszem. Megpróbálok rendes érveket felhozni, veled ellentétben, aki nagyjából csak azzal jött elõ, hogy SZÓSZERINT IDÉZEM: "tényleg hagyd abba, mert teljesen hülyeségeket írsz" "nem is tudtam, hogy van olyan sorozat, hogy NID, ja hogy az SG-ben van ilyen szervezet, akik a rosszak? SG ezt csinálta? NEM! Akkor mi a sorozat koncepciója! Ja és képzeld el ST-ben is van ilyen szervezet!"
Tanulj meg olvasni, mert szerintem(bocs ha tévedek) elég érhetõen fogalmaztam).
miért SG kontra ST? :-) nekem amúgy mind2 tetszik, csak te írsz hülyeségeket! SG-s fórum, ez is idetartozik:-) fórumozunk, ha meg a ST fórumra megyünk ott meg mit keresünk ennyi erõvel SG-vel:-D
tényleg hagyd abba, mert teljesen hülyeségeket írsz, nem tetszik kész ennyi, de nem kell belemagyarázni ami nincs vagy nem úgy van, fõleg hogy nem is láttad a ST-ket végig vagy nagy részét.
"...Hát rosszul emlékszel. Az NID azzal foglalkozott még a sorozat elején, hogy idegen technológiákat lopott(szövetséges fajoktól is). Bár nem maga az SGC tette, de akkor is az embersiég. " nem is tudtam, hogy van olyan sorozat, hogy NID, ja hogy az SG-ben van ilyen szervezet, akik a rosszak? SG ezt csinálta? NEM! Akkor mi a sorozat koncepciója! Ja és képzeld el ST-ben is van ilyen szervezet!
"Hát én ahány részt(vagy részletet) láttam bármiféle védõfelszerelés nélkül mentek. Ma sokkal többet védõ felszerelést használnak a katonák." Semmilyen védõfelszerelés (még az ûrhajóknál sem) nem számít a kézi energia fegyverek ellen, itt már nem golyó van, esetleg egyéni személyi védõpajzsot tudnának használni (lsd. Borg), de azt meg nem tudják gondolom megoldani (mondjuk ez egy sorozat az írók nem akarják megoldani) szóval teljesen mindegy, hogy menetfelszerelésben, vagy a sima csillagflottás ruciban vagy kisgatyában harcolnak.
"Hát nem tudom, de nekem egy olyan társadalom, ahol nincs pénz, nagyjból egyenlõek az emberek, és az emberek nem igazán(idõnként igen) gondolkodnak olyan háborúkban amik területszerzõ jeleggel indulnak elég utópisztikusan hat." nem is tudtam, hogy az SG-ben is hódítottak az emberek!
"Nincs nekem túl nagy bajom az ST-vel, csak nem igazán kedvelem. " Ez a lényeg, a többit meg inkább hagyjad! Mondom olyan világba magyarázkodsz amit nem ismersz! SG bejön ST meg nem ennyi, csak látod ez van, hogy pár rész alapján osztod a hülyeséget!
sztem amíg nem kezdõdik el ez a sorozat, addig belefér a "mit várunk el a scifi sorozatoktól és mit nem szeretünk az eddigiekben" felkiáltásba. amúgy se hiszem, hogy akármelyik ST sorozat topikjában szívesen látnák az efféle megjegyzéseket, de ha tudsz jobbat, linkeld! :)
Szerintem itt perpill nem lehet másról beszélgetni, mert a sorozat mint olyan még nem létezik :) Amúgy meg nem off, hiszen összehasonlításról beszélgetünk.
Egyébként, bocs ha valakit nagyon megsértettem ezzel én csak az ST alapjait írtam le. Mondom ezek a dolgok valakit kevésbé zavarnak, valakit jobban.
Nem sajátítják ki más népek ásványkincseit? micsoda gecik :D
Nincsenek politikai cselek? Hát akkor sem a TNG-t, sem DS9-t nem láttad. Volt ott bõven, legyen szó Romulánokról, Klingonokról, Kardassziáról, stb stb. Az egész ST univerzum arról szól, hogy noha a föderáció idealista állapotot ért el, a környezõ hatalmak korántsem. És rajtuk keresztül mutatják be a jelen kor problémás politikáját. Ugyanakkor a föderációban sem minden fenékig tejfel, titkos szekció (mint a CIA), titkos mûveletek, irányelvekbe ütközõ dolgok, szakadárok... (ld. maquis).
A gyalogsági témában semmi probléma nincs. A startrek sosem arról szólt, hogy szárazföldi támadásokat intézzenek, vagy megszálljanak. A DS9-ban viszont háború van, ott bõven van szó ilyenrõl is.
Egyébként a Stargateben hol indulnak hódító hadjáratra területszerzési, meg nyersanyagszerzési céllal? Lehet lemaradtam valamirõl. Ha meg kolonizálásra gondolsz, az volt a Startrekben is. A vele járó konfliktusokkal együtt. Megintcsak nincs új a nap alatt.
Konkrétan te azért nem kedveled az ST-t, amiért sokan mások se. Mert lusták foglalkozni vele. Láttak valami részt belõle, sõt lehet hogy kettõt is, nem értettek mirõl van szó, nem is tetszett nekik, aztán ezzel le van írva az egész. És már készülnek is a félremagyarázások, hogy milyen szar az ST, mert... Nem. Nem kell megmagyarázni, hogy neked miért nem tetszett. Egyszerûen mond ki, hogy nem láttál belõle szinte semmit, mert az az 1-2 rész amit fél füllel elkaptál nem fogott meg. Én évekig így voltam a Stargattel. Kb a 2-3. évadtól kezdtem el megnézni akkor, amikor már a 9. évad is be volt fejezve. Mert az elején amiket láttam belõle, szimplán nevetségesek voltak. Hát a végén kiderült, hogy azért annyira nem temetni való téma.
Egybként ha ezt tovább akarjuk folytani, ezt inkább másik topicban tegyük, mert nem ide illik.
"naiv+iránylevek stb. (ilyenkor nézek, hogy akkor egyáltalán minek szól bele a témába az illetõ, ok nem látta a sorozatot, de amikor ST-MOZIFILMEK foglalkoztak ezekkel és azokat se, akkor min lovagol?!:-))"
Hát szerintem a világa összeségében, akkor is naív de bocs.
Hát akkor elnézést kérek, de emlékszem valami olyan részre, ahol mondták, hogy nincs tömegpusztító fegyver(??), ezek szerint tévedtem. De ennek ellenére akkor is naív. Nem próbálják meg kisajátítani(ha még békés módon is) más népek ásványkincseit, nem igazán vetnek be politikai cseleket saját (akár mocskos) céljaik érdekében stb. Pedig ez benne van az emberekben(egy részében).
"sõt SG-ben se emlékszek olyanra, hogy elloptak volna valami technológiát egy barátságos fajtól"
Hát rosszul emlékszel. Az NID azzal foglalkozott még a sorozat elején, hogy idegen technológiákat lopott(szövetséges fajoktól is). Bár nem maga az SGC tette, de akkor is az embersiég. Egyébként ilyen téren gyakran véltem, kicsit irrealisztikusnak az SG-t is, de közel sem annyira, mint az ST-t.
"Ugyanez igaz a gyalogsági témára is, ld: DS9: Siege of AR558."
Hát én ahány részt(vagy részletet) láttam bármiféle védõfelszerelés nélkül mentek. Ma sokkal többet védõ felszerelést használnak a katonák. Az dicséretes, hogy ezt a logikai hibát megpróbáták kijavítani, de ez 1(vagy max néhány plusz) rész elejéig elégg kései próbálkozás.
A társadalom pedig csak addig utópisztikus, amíg valaki nem ismeri jól a StarTrek világát, vagy leragad néhány kezdeti TNG résznél.
Hát nem tudom, de nekem egy olyan társadalom, ahol nincs pénz, nagyjból egyenlõek az emberek, és az emberek nem igazán(idõnként igen) gondolkodnak olyan háborúkban amik területszerzõ jeleggel indulnak elég utópisztikusan hat.
Bár láttam a próbálkozást az írok részérõl, ennek némileges megváltoztatására(1-2 ST film, DS9, ST sorozat), de ezt nem igazán tudták/akarták komolyabban kibontakoztatni. Azonban szerintem, ez fõként az alapsorozat/film alapkoncepciója miatt van. E fentebb említett tereken, elég nehézzé tehette az írók munkáját, de azért megpróbálták realisztikusabbá tenni.
Nincs nekem túl nagy bajom az ST-vel, csak nem igazán kedvelem. Szerintem a fentebb említett okok igenis fennállnak, max ez egyeseket kevésbé zavar, mint másokat. Jó lenne egy békés-utópisztikus társadalomban élni, de sajnos egyenlõre nem úgy tûnik, hogy ez mostanába be fog következni.
hát persze ,de nem az volt az egész sorozatnak a koncepciója, ilyen 1-2 részes dolgot a ST Univerzumból is lehet sorolni, SG-ben is mennek barátkozni és úgy szerezni vagy ellopni a gonoszoktól. Pl:ST-Voyager-ben volt, DUPLArészes epizód:-D (szóval 1 epizóddal már több mint a SG esetében:-P) talán Equinex a címe (ûrhajó név) ott a csillagflottások idegeneket, egy fajt gyilkolászták, hogy a testüket kristályosítsák (szóval õk még keményebbek voltak, mind O'Neillik a Tollanokkal:-D) így nyerve plusz energiát a hajtómûnek. Szóval teljesen igaz az, hogy pár rész alapján nem lehet megítélni egy sorozatot, nem kell köntörfalazni nem jön be és kész, de ilyeneket írni, hogy naiv+iránylevek stb. (ilyenkor nézek, hogy akkor egyáltalán minek szól bele a témába az illetõ, ok nem látta a sorozatot, de amikor ST-MOZIFILMEK foglalkoztak ezekkel és azokat se, akkor min lovagol?!:-))
"elloptak volna valami technológiát egy barátságos fajtól"
pedig egy külön részt szenteltek ennek. O'Neill lop technológiát a Tollanoktól. Persze a végén megkapjuk az erkölcsi tanítást, meg az egész nem hivatalos szándék volt, de a lényeg, hogy pont volt olyan törekvés a Földön, hogy hódítsuk el a technológiát. (NID)
Mi a gond az irányelvekkel? Nincs tömegpusztító fegyver? Ez elég érdekes, mert 2 komplett startrek movie, illetve szinte minden sorozatból volt olyan rész, ami ilyennel foglalkozott. Ugyanez igaz a gyalogsági témára is, ld: DS9: Siege of AR558. A társadalom pedig csak addig utópisztikus, amíg valaki nem ismeri jól a StarTrek világát, vagy leragad néhány kezdeti TNG résznél. Pont ilyen az, amikor valaki 1-2 rész alapján jellemez egy sorozatot, vagy annak a világát. Ennyi erõvel a Stargatere is lehetne csúnya dolgokat mondani...
"..Ha a Föld biztonsága veszélyben lenne az emberiség valószínûleg simán bevetne tömegpusztító fegyvereket, le sz*rná az irányelveket stb..." ha megtámadják a Földet arra nincs semmi irányelv az ST univerzumban, ha a Föld biztonsága forgott kockán akkor be is avatkoztak és igen tömegpusztító fegyverek is voltak és az agresszor ellen használták, de csak önvédelembõl. SG-ben se emlékszek semmi olyanra, hogy hódítottak volna az emberek, sõt SG-ben se emlékszek olyanra, hogy elloptak volna valami technológiát egy barátságos fajtól!
Ez szerintem nagyon nem így van. Egy bekezdés semmilyen könyvet sem fog jellemezni, KIVÉVE ha ismered a könyvet, és tudod melyik bekezdést kell választani...
De nézz csak még egy pár kiragadott részt a DS9-ból pl. Tears of the Prophets, Sacrifice of Angels, Siege of AR558, vagy a mûvészrészek egyikét, pl Far beyond the stars...
Hát mivel az SG-1 az elején elsõdlegesen a különbözõ fejlettségi szinten levõ emberi népcsoportokra ment rá, ez nem is csoda. Szerintem az SG-1 elsõ évada is igencsak jó volt.
Hát nekem az ST sose jött be igazán. Nekem kicsit naív az egész világa. Megnéztem pár részt több sorozatából, de ennyi. Néhány dolog ami zavart: irányelvek, nincsenek tömegpusztító fegyverek, nuku gyalogsági védelmi felszerelés stb.
Ha a Föld biztonsága veszélyben lenne az emberiség valószínûleg simán bevetne tömegpusztító fegyvereket, le sz*rná az irányelveket stb. Ma se tartja be senki igazán a Genfi-egyezményt(max bizonyos pontjait). Persze értem, hogy utópisztikus társadalomban játszódik, de ez nekem akkor is kicsit irreális. Viszont 1-2 sorozatában, látszik, hogy megpróbálják valamivel realistábbá tenni a dolgot: DS9, ST(új sorozat). Ebbe azért már voltak komolyabb erkölcsi agályok, titkos kormány szervezetek, orvgyilkosságok stb. Ezekbõl több részt is megnéztem.
Az SG-t úgyse viszik el szerintem ebbe az irányba(remélem), hisz az egész arról szól, hogy egy szuper titkos program folyik a földi emberek háta mögött. Vetettek már be biológiai fegyvereket, tömegpusztító fegyvereket, ugyanakkor megfigyelhetõk az erkölcsi vívódások(de csak az embertõl reális szinten).
Fölösleges vitázni, hogy melyik a jobb SG vagy ST, mert teljesen más a koncepció! Mindkettõben vannak unalmasabb részek, SG-bõl is lehetne sorolni dögivel. Azt meg hozzátenném, hogy a ST-DS9 is a 3. évadtól indul be (Dominium elleni háború), de akkor nagyon, vagy a Voyager is csak pár évad után, ha valaki megnézi az SG-1 elsõ évadát az is "szánalmas" a többi évadhoz képest, tele mongolokkal, kék kristállyal, meg "lófasz" részekkel, sztem az SG is a késõbbi évadokban lett "klasszikus"! "...ha egy igazán jó könyv van a kezedben és elolvasol benne egy tetszõleges bekezdést, akkor abból a bekezdésbõl is kiderül, hogy profi munkával van dolgod. számomra ez nem derült ki a ST sorozatoknál.." ez attól függ melyik részeket láttad, ezért mondják, hogy pár rész alapján nem ítélhetsz meg (mert persze tele van olyan részekkel amikor csak érdekes gáz-anomáliákat vizsgálnak)+milyen a beállítottságod! Az ST inkább azoknak szól sztem akik sztoriorientáltak, mert a LEGEREDETIBB és LEGKÜLÖNÖSEBB sztorikat az ST sorozatokban láthatod, persze át kell vészelni pár unalmasabb részt is! Mert mindent lehet mondani rá, csak azt nem, hogy nem profi!
ha egy igazán jó könyv van a kezedben és elolvasol benne egy tetszõleges bekezdést, akkor abból a bekezdésbõl is kiderül, hogy profi munkával van dolgod. számomra ez nem derült ki a ST sorozatoknál (az új enterprise-ból ugyan nem láttam még semmit se, tehát erre nem vonatkozik), de pl. a 11 ST film trailer volt annyira jó, hogy elhatároztam, hogy megnézem az elõzõ 10 ST filmet is, hogy értsem majd a 11.-ben a jövõre vonatkozó utalásokat.
amúgy SG-1 -et se a filmmel, vagy a legelsõ résszel kezdtem el nézni, hanem egyszer elkaptam egy részt a tv3-on(!) és szépen lassan beszippantott, addig a pontig, hogy mikor már lehetõségem volt rá, akkor elölrõl kezdve megnéztem az egészet (immáron már eredeti nyelven:) )
Eleve egy sorozatnak az a lényege hogy ha az elejétõl a végéig nézed akkor lesz teljes, egész és kerek a történet. Ha csak kiragadsz pillanatokat az olyan mintha egy könyvet úgy ítélnél meg hogy belelapozol és elolvasod az 52. oldal elsõ bekezdését, aztán továbbpörgeted és a 534. oldalon az utolsót. Nem értesz belõle majd semmit. ST-re és SG-re is igaz hogy az elsõ évadok csak felvezetik az egészet, majd a késõbbiekben merülnek el jobban a dolgokban és onnantól élvezetesebb lesz az egész.
SGU-nál viszont ott van a rizikó hogy ha az elsõ évad nem kezd kirobbanó sikerrel akkor lehúzzák a WC-n, ezért gondolom az írók rögtön belecsapnak a lecsóba. Ennek viszont egy látványos, de nem sok történeti tartalommal bíró elsõ évad lehet a következménye. Hiszen sokan a harcokra, és a CGI-re kíváncsiak, humoros beszólásokkal tûzdelve. Nem pedig hogy egy "csávó" elmagyarázza hogy az õsök miért, hogyan, mikor csinálták azt a hajót. Meg hogy a "doki csaj"-nak mekkora dudái voltak, de mi a neve, és hogy került oda az már csak mellékes "blabla".
Pont errõl van szó. Ha külsõ szemlélõként nézed, 1-2 rész alapján az SG1 csak arról szól, hogy a goauldokat akarják legyõzni folyton, folyamatosan lol szituációkból kikeveredve gyõztesként... Az atlantis meg ugyanez csak a lidércekkel. Ugyanakkor aki végigköveti a sorozatot, az benne van, hogy ennél jóval többrõl van szó. Sõt, megkockáztatom, hogy DS9 vagy VOY JÓVAL több szálon futott, mint a stargetek bármelyike. Ettõl még nem lesz jobb, vagy rosszabb, csak más. Aki csak 1-2 részt lát valami sorozatból, annak nagyon kicsi az esélye rá, hogy megértse, és átlássa az egészet. És ez a StarTrekre különösen igaz. Ott sokkal jobban épültek egymásra a részek, mint a Stargateben.
off: A DS9 tényleg gyengén kezdett, de utána nagyon jó évadokat készítettek, a szereplõk fejlõdtek, és egy egész komplex sztori bontakozott ki a sorozatból.
Voyager: kedvenc ST sorozatom. Igen, külsõ szemmel annyiból állt egy-egy rész, hogy mennek haza, egy olyan távoli pontról, ahonnét nem érhetnek haza idõben, de akit érdekelt, aki kíváncsian várta és nézte a részeket, az azt látta, hogy lesz egy maroknyi (ellenséges, és merõben eltérõ) emberbõl egy olyan család, ahol bárki az életét adná a másikért. A karakterek nagyon sokat fejlõdtek, a személyiségek komplexek és kidolgozottak.
SG: Universe - én várom, akármilyen is lesz, úgyis nézni fogom, mert nagyon szeretem az SG-t és úgyis kevés normális sci-fi sorozat van ma.
abból a kb 20 részbõl, amit láttam, abból az derült ki, hogy az egész sorozat arról szól, hogy próbálnak hazajutni a Földre, ami olyan messze van, hogy normális esetben a szereplõk életében nem jutnak haza.
de egyébként SG-1 se volt ennél sokkal több, csak a goauldoktól védeni a Földet, illetve késõbb legyõzni a goauldot, de emellett azért ott volt, hogy Daniel Jackson kereste a feleségét, utána meg a gyereket, Teal'c személyes bosszúja, stb...
de tényleg nem kell vitatkoznunk, szubjektív véleményem az, hogy bár nagyon sok mindent köszönhetünk a ST-eknek: gyakorlatilag megalapozták a scifisorozat kultúrát, soha nem éreztem olyan mélynek, jól kidolgozottnak, hogy leragadjak mellette. TOS-bõl láttam pl. nemrégiben egy jelenetet, ahol az volt a nagy dráma, hogy a szépséges lány valójában öreg és ronda volt... azért egy scifi-ben ennél grandiózusabb kérdésekkel kéne foglalkozni, SZTEM.
VOY és DS9-ból láttam több részt, elõbbibe átívelõ szálnak csak annyi volt, hogy mennek haza, slussz. DS9-bõl pedig áll, amit korábban is írtam. Amiket láttam konfliktusok azok elég kézenfekvõek voltak, a megoldásuk is. Nem éreztem a késztetést arra, hogy daráljak.
" MAI SZEMMEL bugyutának tûnik, azonban a 90-es években egyátalán nem volt az." ilyen meg sztem nincs, az elmúlt 19 évben annyira nem változott meg az emberiség, nem történt olyan hatalmas társadalmi/technológiai forradalom. Az, hogy a spec. effektek elavulnak az egy dolog, de attól még nem lesz bugyuta semmi. Egy jól kigondolt történet ennél azért idõtállóbb, lásd a sokat emlegetett Asimov, vagy a mostanában méltatlanul elfeledett Lem.
Startrek sorozatokról úgy nem lehet nyilatkozni, hogy csak 1-2 kiragadott részt láttál. Nyilván ha a TNG-t nézed, az sok helyen MAI SZEMMEL bugyutának tûnik, azonban a 90-es években egyátalán nem volt az. A DS9 elsõ évadja elég gagyi volt, azonban az utána következõkkel minden idõk legösszetettebb, legjobb ST sorozatát alkották meg. Ami ráadásul még ma is megállja a helyét, mint sorozat. Érdemes végignézni. A VOY már más kérdés, ez már tipikusan a populáris scifi kategóriája, nézettségre, és bevételre teremtették. Látványos, de annál kevesebb mondanivalója van. Ugyanakkor ha az egész sorozatot nézem, egyátalán nem rossz. Az ENT pedig nem rossz sorozat, csak nem illik a StarTrek világába.
Én az SG1-et a DS9-el hasonlítanám össze, szerintem ezek vannak egy szinten, a történetet, és a karaktereket illetõen. Még akkor is, ha egy évtized van közöttük... mindkettõ gyengén indult, nem tudták mi lesz belõle. De utána hirtelen felfelé ívelt a történet, a minõség, és a nézettség is.
azt hiszem 15 év után, ha ki is cserélnék az írókat, az emberek nagy többsége akkor is Brad Wright-ot és Jonathan Glassner-t látna az utolsó jelenet utáni fekete képernyõn.
hát, nem tudom. nem akarok flém-et, de a ST sorozatok nekem mindig is bugyutának tûntek. A legújabb sorozatot nem számítva, mindegyikbõl láttam részeket, és általában azt tapasztaltam, hogy a történet kitalálható, fõleg azért, mert a lecke, amit hordozni akar az annyira triviális és annyira szájbarágós, hogy egy kicsit is intelligensebb ember -némi bátorsággal ide sorolnám magam- végig érzi, hogy merre halad a történeti szál. ST-ekekben is nagyon zavar, ami SG-ben is, hogy átívelõ szál nagyon minimumon van.
De nem vagyok elfogult, SG meg az nem tetszik, hogy kb minden rész reakciós. Meg persze meg lehet nézni a két másik SG-s topikban, hogy hányszor kiabáltuk ott is, hogy "sablonos" az utolsó évadoknál.
Persze nagy Sci-fi fan vagyok, tehát még a 11. ST film elõtt megnézem végre az elsõ 10-et sorrendben -csak az újabbakat láttam-.
Egyébként kb 2 hónapja még azt írtam volna, hogy még életemben nem láttam tökéletes, vagy közel tökéletes sci-fi sorozatot (Firefly-t nem számolom a scifi-k közé, akármilyen zseniális is), de ez szerencsére megváltozott. Egyetlen szépséghibája, hogy mára egy kicsit koros, ezért az elsõ évadokban a spec. effektek mai szemmel már.. khm.. hát kb. mint amik a természettudományos csatornákon ilyen illusztráció szokott lenni, az a színvonal, de ettõl függetlenül zseniális, komolyabb hiba nélküli, és a valaha látott legkreatívabb sorozat (igaz vizsgaidõszak miatt még benne vagyok a darában, de azzal a 11 résszel, ami hátravan már gyakorlatilag nem lehet elrontani, és mivel már tudjuk, hogy mi lesz azokban a részekben, valószínûleg azok is zseniálisak lesznek). Arra gondoltam, hogy ide a végére beírom, hogy melyik sorozatról áradozom, de mivel túl sok scifi sorozat nincs, sajnos, ezért spoiler-be lehet tippelgetni, legalább felpörgetjük a topikot. :)
És ezt meg se fontolták? Star Trek - Enterprise-ban volt egy kis vérfrissítés írói szinten(ha jól emlékszem) és nagyon-nagyon jót tett a sorozatnak, csak sajnos késõn történt, már eldöntött volt, hogy 4 évadnál nem lesz több.