Ez gondolom amolyan tömeg licenc dolog lehet, a laptopomon a Vista Home Basic ára még tavaly nyáron, kb. 10000 forínt volt, pedig akkoriban a boltban az OEM Vista Home Basic kb. 21000 volt.
"aki jó esetben még sem írni sem olvasni nem tud"...bocsi de ez már elavult szöveg. Nálunk is már olvasásra tanítanak az óvodában. Illetõleg elfelejtetted, hogy az idegennyelv tanulása ilyen korban a legkönnyebb, ilyenkor olyan az ember agya, mint a szivacs.
Mondjuk azt is írják, hogy nem csak óvodákba teszik fel. Vagyis ez az indoklás csak arra a részre igaz, de az is hogy ez teszi ki a többségét. Valamint hozzá kell vennünk azt is hogy mindössze 1000 Linux-os géprõl van szó. Azaz azt a linux-ot sem használták mégsem mindenhol. Csupán remek propaganda volt.
"A Wienuxos gépekre kerülõ Vista-licencek díja 105 000 euró." "A mostani beszerzés során számítógépenként 31 euróba kerül a Windows Vista- és 62 euróba az Office 2007-licenc. "
31+62=93~100 750*100=75000 ehez hozzá jön a telepítés költsége és ezzel együt el is éri a 105000 eurót.
Mondhattok itt bármit, én elég sok érvet tuduk a windows mellett és ellen, ugyanigy a linux mellet és ellen, de ha a következõ mondat igaz:
"Leginkább azon háborodtak fel a szakemberek, hogy a változtatást nem biztonsági vagy más fontos szemponttal indokolták a bécsi vezetõk, hanem azzal, hogy az óvodákban használandó új nyelvi szoftver kizárólag az Internet Explorerrel futtatható, a Firefox-verzió pedig csak jövõre készül el, egy évet pedig nem akartak várni."
Akkor tulajdonképpen nincs is mirõl beszélnünk. Ugyanis ez esetben kurva nagy bunda volt. Legalábbis elég nehéz megmagyarázni azt hogy egy ovodásnak (aki jó esetben még sem irni sem olvasni nem tud) különösebb gondot okozna az hogy a ilyen vagy olyan ikonok vannak elõtte, egy szutyok ovodás oktató program (amihez azért valljuk be nem kell óriási adatbázisokat kezelni és hasonló, szinte a neten található millionyi flash alapú játékos program is) pedig nem kerül többe néhány ezer forint/db-nál, ez mgszorozva 750-el is lényegesen kevesebb pénz mint 7 millió euro, akkor is ha egyszerre még 3 másikat is vesznek...
Mert ha azzal indokolták volna hogy az hivatali ügyek intézéséhez használt adatbáziskezelõ rendszer nem komptabilis az adott linuxal vagy hasonló akkor megértem, de igy tökröhejes az egész. Nem volt ott véletlenül valamelyik magyar politikus mint komoly informatikai szakértõ? :) Mert nem lepõdnék meg...
Olvasd már végig a cikket és próbáld is meg értelmezni. Szerepel ott rendszerösszemlástól kezdve wine-n sem mûködõképes LOB alkalmazásig sokminden.
azért nem jo a linux, mert a nyelvbi szoftver nem ment firefox alatt... itt is tudta a bal kéz, mit tesz a jobb :(
megnyugtató, h az idiotizmus és a korrupcio nem csak magyarország sajátja :(
Sanyix, a maximum 5 példányban legyártott kínai szarok helyett használj értelmes, boltban vett, jó minõségû alkatrészeket, amiknek a gyártója esetleg supportol is.
Akkor már ne is haragudj, de vagy szimplán képzelõdsz, vagy no-name szarokat használsz, vagy Vista BÉTA/RC X-et használtál esetleg nem kötötted a netre a géped, vagy bele sem tetted az adott alkatrészt. Érdekes módon nálam, amint azt írtam, 95%-ban megtalálta a szükséges drivert, és nem a gyártó honlapjára mutató linkkel szolgált, hanem magára a driverre mutató linkkel. Ez hogy lehetséges; szelektálja a Vista a találatokat a szerint, ki ül elõtte, vagy ki bízik meg benne?
Mert annyíra "konzisztensek" és "egy kaptafára" mennek azok a gyártó support oldalak, hogy nincs az az ember aki softwarebõl leprogramozza.
"Biztos a gonosz linuxosok írtak fake drivert hozzá."
Hát ha szerintetek az MS mindenkit lefizet, akkor szerintem meg itt a Linux mögött állók fizettek le. Ezt csak ezért mondom, hogy lássátok milyen ha olyas valakivel van dolgotok, mint ti, csak a másik oldalon áll.
Lehet, hogy lassabb, mint általában, viszont nem kell megvárni, míg az utolsó kis vacak is betöltõdik, mint XP-n... Sidebar mire betöltõdik, már vadul netezek. Sidebart amúgy is csípem, koncepcióval még nem lenne gond, de kivitelezéssel már inkább (arról nem is beszélve, hogy az API sem egészen úgy mûködik, ahogy az le van írva, már ha egyáltalán mûködik...)
Közzé kell tenni? Ilyen fapados? Miért nem guglizza ki a névre rákeresve, úgyis olyan pro cuccokat gyárt az m$. Dehát az ati már csak ilyen nem tesz közzé semmit... De vajon egy 2 éves 6.xx-es ubuntun (most 8.04-nél tartunk), miért ment egybõl az integrált lan, egy kevesebb mint 1 éve terveszett alaplapon, és vistán miért nem? Biztos a gonosz linuxosok írtak fake drivert hozzá :)
Hálózati OpRendszernek kíváló a Linux (apró túlzással mondható, hogy annak is készült), otthoni munkára is tökéletes (utóbbira viszont a Windows is tökéletes). De a gamer szegmensbe tartozó jómunkásember kénytelen Windowst (is) használni, mivel ritkán készül egy egy Windows-os játék Linux-os átírata. Van, aki esküszik a különféle WinEmu-kra, de legalább annyian elítélik ezeket a progikat, mondván, hogy megbízhatatlanul mûködnek - már ha mûködnek. Hiába, az MS anno megcsinálta a maga kis birodalmát, bár azt persze senki sem tudja megmondani, hogy a jövõben hogy fog alakulni ez a dolog.
A gyártó volt szíves nem közölni a dolgokat az MS-szel. Így nyílván nem érhetõ el a netes adatbázisból. Érdekes módon a laptompom wireless kártyájának a gyártója szépen mindig közzé teszi. Biztos lefizettõ õket a csúnya MS.
7200-es vinyót notiba elég nehezen kerítek, a többi megvan (3 giga ram is). Áhá, tehát a superfetch kerregteti a vinyót indulásnál...hát, akár törõdök vele akár nem, olyankor picsa lassú. Azt hittem van erre valami trükk, a vegyéljobbgépet helyett, de hát itt is bizonyít a vista.
Csaba42: ezeket már reflexbõl írtom/nem használom, úgyhogy ilyenekkel nincs probléma. Az asztal és a tálca után nekem mire a sidebar bejön, az egy rémálom (az akadozó óra pl egész vicces volt eleinte).
Próbálkozz a Vistával (ott is a Windows Update-tel), mert azt elhiszem, hogy az XP driver-keresõje nem mindig ad eredményt. De az óriási nagyon tévedés, hogy "mindig" ezt tenné.
Úgy általában szerintem sokan túl nagy jelentõséget tulajdonítanak a linuxnak, miközben az elterjedtsége otthoni környezetben minimális. Az egyetlen jól használható OS az otthoni felhasználók számára a Vista, vagy az XP. Az embereknek nem éri meg átállni, mert nem éri meg a befektetett energiát, még ha az nem túl sok, akkor sem. Persze nem mondom, hogy nincs alapból helyzetelõnyben a Windows..
Semmi elõzménye? Miért neked mi közöd hozzá? Az meg hogy Berta ezt írta nem jelenti, hogy igaza is van. Mintha magyarra tartozna a bécsi bizbaz.
Tényleg? Mintha ezt láttam volna, csak mindig az lett a vége, hogy saaajnos nem talált neten sem. A gyártó oldalán meg 2 kattintásra volt... Nem jó dolog ha magától keresgél drivereket neten, mert egyáltalán nem biztos hogy azt szedi le ami kell.
Miért az elsõ pálfordulásra is mondható ez, amikor éppen a Microsoft számûzését kiáltották ki és persze az új projekt, ami "ingyenes" nyílt forrású softwareket (Free and OpenSource Software - FOSS) használt színtén szép summába került. És még a csúny MS-nek sem kellett fizetni a méreg drága szoftjaiért. Ott nem járt valaki jól? Hmm?
úgy ám, kivéve azt a részt mikor elöször a linux bevezetése mellett döntöttek. Ott aztán szó sem volt megkenésrõl, csakis a sok megalapozott szakmai érv Az meg, hogy egy évvel késõbb újra win-t akarnak, az már természetesen ismét megkenés, mimás
azért valahol irigylem az ilyen egyszerû gondolkodású embereket, olyan egyszerû lehet az életük, szerény kis világképükben van fekete és fehér, ha valaki mást mond az vagy hülye vagy megkente a billgéc
Az ilyen pálfordulásoknál szokott lenni az, hogy valaki vagy valakinek haverja nagyon "jól jár". Nem a rendszert kritizálom, csak hirtelen kiadnak több millió eurot úgy hogy elõtte nem is panaszkodtak a meglévõ rendszerekre? Semmi elõzménye nem volt a történetnek.
Hát én úgy vagyok vele, hogy Vista eléggé kiforrt. És ez még csak jobb lesz. Nem, nem a bootidõ csap be, valóban sokkal gyorsabb lett (játék közbeni alt+tab SP1 nélkül 1GB ramon szenvedés, most meg sima).
Sanyix képzeld Windowst se használnak driverek nélkül, éppen ezért is van Vistának az az újdonsága, hogy adatbázisból válogatja össze a gépben lévõ dolgokat és keres hozzá drivert az interneten.
Ja, és a 2. bekezdés elejét javítsa ki valaki: ". Bécs"
Á, hogy mondhatsz ilyet, hogy senki sem tud semmit? A nagyokosok mind tudják, hogy megkenés/lefizetés volt a köbön! :)))
LOL, olvass már vissza a fórumokba! Mit látsz??? Így szar a Vista, úgy barom az MS, mindenkit megken/lefizet, stb. Ez mi, ha nem "Tényleg az a közfelfogás, amit írtál, és szerintem is elég szánalmas már."? Áruld már el, nagyon kiwi vagyok.
Naná, ezért sem kék halálozott még egyszer sem nálam a Vista (kb. 2007 aug. óta használok Vistát), fagyni meg csak egyszer fagyott, az is egy kis memória-tuning miatt történt. Tényleg nagyon sz*r a stabilitása.
Persze, "anno a sima" XP meg kb. két hetente dobta meg magát.
Csabibabi: "Tényleg az a közfelfogás, amit írtál, és szerintem is elég szánalmas már."
Ebben a kis mondatodban egyszerre vagy önjelölt szakértõ, és vállalsz közösséget egy olyan összeesküvés-elméletben, ami "még véletlenül sem vélt, csakis valós". Felülemelkedetten sugárzod magadról implicit módon h te vagy a "világ tudója", miközben a többiek csakis hülyébbek lehetnek, leereszkedve közlöd ezt a kollégával, és egy kis huszárvágással belesétálsz a saját vermedbe. Nyelvtani-pszichológiai példamondat, szöveggyüjteményben a helye.
"de utána amíg használható lesz a gép, az azért több idõ. " + egy tipp: azokat az autorun-os faxságokat lõdd ki, amik nem kellenek (vírusírtó és tûzfal persze maradjon :)). Ilyenek pl. a különféle progik (pl. Nero, Adobe Acrobat Reader, PowerDVD) által feltett "turbózó" feature-k, vagy használj alternatívát. Nálam amint bejön az Asztal és a Tálca, azonnal használhatom is a gépet.
Hát igen, a Windows az stabil, nem úgy, mint EGYÉB operációs rendszerek. Bár inkább az XP, a Vista stabilitása elég kéteséges még mindig.
Nálam a (Vistás) Windows Update 95%-ban azonnal elintézi a hiányzó driverek beszerzését. Egy (laptopon) integrált VGA esetében volt olyan, hogy eleinte nem talált drivert, de másnapra kiscserkész módra leszedte, feltelepítette.
Én itt ennél több hibát látok. Az elsõ lépés volt az elsõ migráció, ahol vszeg leszartak/elkummantottak néhány infót. A második az alkalmazás kiválasztása/megrendelése volt, amikor leszarták a platformot. A harmadik h szartak arra h ezt a hibát kivédjék. A negyedik h láthatóan képtelenek IT problémákat megoldani, vszeg a windózon nevelt kollégákat elfelejtették képezni. 5: Office 2007 licensz hogy jön a képbe a megrendelt szoftver problémáinak megoldásakor???
Súlyos tény, hogy az "ingyenes" oprendszer jól hangzik, ámde az elkészült 3rd party alkalmazásokat (pláne belsõ fejlesztéseket), ha nem linuxra írták (soxor még a forrás sincs belsõ tulajdonban) átbuhhantani linuxra többe kerülhet akár nagyságrendekkel, mint maradni az olyan-amilyen vindózernél! Ez fõleg pénzügyi területen van így, ahol nem vetik meg az ezeréves cobolban írt rendszereket sem, mert már élõ ember nem tudja hogyan mûködnek (de mûködnek jól).
Ennyi erõvel nekiállhatnának kilapátolni a pénzt az ablakon is, kb. ugyanazt érnék el vele. Az ingyenes szoft sokmindenre jó és sokmindenre NEM (nem feltétlenül saját hibájából, a történelem hozta így). Ésszel kell kombinálni a a használatát a fizetõs okosságokkal. Max. a vegyes üzem lehet ésszerû alternatíva ma bármire egy komolyabban szerteágazó területen.
Használhatod közben, ne zavarjon meg az, hogy szuperfetch kerredteti a winyót, akár még játszhatsz is közben.
Mi kell a 35 sec-hez, hát elõszõr is SP1. 7200 rpm-es winyó (nem SATA-son van fennt nállam) 3500+-os AMD Athlon 64 nForce4 minimum 1GB ram, nekem jelenleg 3GB, de nem a Vista kedvéért.
35 sec alatti boot idõhöz: ReadyDrive-os SATA2-es winyó
Gyorsabb bekepcsoláshoz: -hibrid alvás használata kikapcsolás helyett.
Picim, azokon a nyelvtanórákon is ott kellett volna lenned, amikor a szövegértelmezést gyakorolták a többiek a tancinénivel. Szerinted a 2. idézetben hol van az összeesküvés??? Vö 8. hsz.
tucatnyi ilyen program winre, de egyébként device managerben megtalálod az ismeretlen eszköz pnp id-jét ami alapján gugli kidobja, hogy mi az. (vista meg általában a nevét is kidobja)
Nekem a vista nem ismerte alapból a notebookom kártyaolvasóját, telepités után az elsõ bejelentkezéskor felment a netre, lehúzta és 30 mp múlva mûködött.
Ilyenkor a tendõ, Eszközkezelõ adott eszköz kiválasztása, jobb gomb driver frissítése és jó múlatást. Mondjuk a kéri a telepítõ CD-ét dolog csa akkor igaz, ha nincs hozzá drivere, valamint már a Windows feltelepítése után teszel bele egy új eszközt.
Te, mint nagy vista tudor, ajánlj már nekem ilyen hûdejó cuccokat a vistához, mert én ha belenézek a frissítésekbe, akkor csak azt látom, hogy biztonsági frissítés...szökõévente van egy-két nem biztonsági. Örülnék ha az enyém is 35 sec alatt bootolna....persze bejön az asztal addigra kb, de utána amíg használható lesz a gép, az azért több idõ.
és mit gondolsz ki állitotta ezekrõl a LoB alkalmazásokról, hogy lehetséges õket linuxon normálisan futtatni, kiváltani velük a wines gépeket? Biztos nem az ms-os mérnökök. Blöfföltek egy nagyot a linuxos srácok, hogy megnyerjék a tendert és a gyakorlatban bebuktak vele, ennyi történt.
Miért mit tehettek akkor ha van driver csak nincs benne? Az elfelejtésen kívül meg a leszarták, és a direkt kihagyták jöhet szóba. Vagy használjanak normális disztrót nem faszláma "it szakemberek" által összetákolt izét.
Érdekes, én pont fordítva tapasztalom. Mikor fog végre olyant tudni a win, hogy lspci?!? Automatikusan frissülõ adatbázissal? Nemolyan rég volt egy kalandom egy wifikártyával, ami csont nélkül ment Linuxon, a windows azonban sehogy sem akarta bedobni azt a híres "Kérek telepítõ CD-t" ablakot, és innentõl szophatod. Egy teljes délutánom ráment (mert persze még a típusát sem tudtam kiiratni, hogy rákeressek a driverre, csak azt hajtogatta "Ismeretlen eszköz").
Hát tény a linux nem hülyéknek készült akik driver nélkül akarnak használni valamit. Egyébként engem nem figyelmeztet sem a vista, és az xp hogy tegyek fel vga drivert a szar 0 hardveres gyorsítású beépített, vga kompatibilis helyett. Telepítõcd-jét meg amit felismer annak sem kéri, csak odabax egy felkiáltójelet mellé, aztán találj hozzá drivert, és mutasd meg holvan.
Egyébként kíváncsi lennék mik voltak ezek a fel nem ismert eszközök :) Ja és mindent felismer, a hardver adatait is kiolvassa, csak annyit kell beírni, hogy lspci
ahogy mondod, a pár milliárdos projektben "elfelejtettek" drivert adni a linuxnak, mert jól lefizették õket, a csúnya ms-os ügynökök és biztak abban, hogy ez majd nem derül ki...
Éppen errõl beszélek, hogy korábban is tudniuk kellett azt h mire vállalkoznak. Nyilvánvaló h a tanulmány gáz volt, vagy a készítõk miatt, vagy a rendelkezésre bocsátott információk hiányossága miatt, vagy egyszerûen nem létezett az adott info. Esetleg mindegyik egyszerre.
Nyilvánvaló az is h az adott alkalmazás(ok) kiválasztása/megrendelése során elnagyoltak pár dolgot, mint pl a célplatform. Hihetetlen! És még hihetetlenebb ahogy utána döntöttek. Nem azért mert "bátják a linukszot"... Hanem a te(l)hetetlenség az, ami sugárzik az egészbõl. --- Én viszont számtalan esetben futottam bele abba a problémába h valaki képtelen egy adott rendszer keretein belül gondolkodni. Pláne ha segítik egy kis pénzzel
"Ha a kíndózból kiveszem összes drivert, az sem fog magától semmit sem felismerni :D"
Ez igaz, de csak részben, ugyan is valait fel fog ismerni és kérni fogja a telepítõ CD-jét, esetleg még a pontos típusát is felismeri és ahhoz fogja kérni. Nem tudok róla, hogy a kínux ilyet mûvelne. Az csak szép csendben mélyen hallagt róla.
Nem akarod ezt a világmegváltó ötletedet elpostázni a sok kókler bécsi IT mérnöknek? Nyilván nem jutott ez eszükbe, de szerencsére a magyar sg fórumon azért vannak még géniuszok akik megoldják a pár bekezdéses cikkból, távolról a pár milliárdos bécsi projekt technikai gondjait
talán ha nem ismert fel hardvereszközöket, akkor drivert is kéne rakni mellé. Ha a kíndózból kiveszem összes drivert, az sem fog magától semmit sem felismerni :D
Megy a szokásos m$ fizet, hogy hozzák már neki össze ezt a kis üzletet, aztán össze is hozzák. Valaki gazdagabb lett, és jól átkúrták az adófizetõket ott IS.
"Ühh télleg? Az SP1 óta már...? Akkor elõtte lassú volt, és használhatatlan, amit eladtak mindenkinek? Úgy mint az XP az SP2 elõtt?"
Azért ez is csak amolyan manipuláció, igazábból elõtte egy kicsivel volt lasabb, mint SP1-el, a boot idelye instabil volt (hol 25sec-hol 1 perc, SP1 óta ez nállam fix 35 sec), ha valaki feltette a teljesítmény javító frissítéseket, akkor a boot idõ rögzülésén kívûl mást nem vett észre.
XP-hez az SP1-et nem volt szabad telepíteni, mert attól tényleg belassúlt, de a síma XP-nek is csak elejében voltak kompatibilitási gondjai.
a kutyát nem érdekli, hogy ie-re mi jelenik meg elõbb, mikor linuxos rendszerösszeomlásokkal és nem portolható és nem emulálható üzleti kritikus alkalmazásokkal szopnak napi szinten. Ne akard már elhiteti itt, hogy ezek az alkalmazások nem voltak ismertek a projekt indulásakor. Ismertek voltak, csak a szokásos linuxos lekezelõ válasz ment rá: oh hát linuxon simán elinditom. Aztán bemutatják, hogy tényleg elindul, aztán, hogy a napi használatban félóránként lehasal a rendszer és bizonyos funkciók nem mûködnek, az már õket nem érdekli. Igy mûködnek a linuxos "migrációk" volt már párhoz szerencsém.
De õk legalább belátták, hogy ez nem megy linuxon és ezután (remélhetõleg) értelmesen csinálják, pár gépen használják tovább a linuxot, ahol nem kellenek összetettebb programok, a többi helyen meg wineznek, szépen megél a két platform egymás mellett és még némi pénzt is spórolnak.
"Egyszerûen hihetetlennek tartom, hogy egyesek komolyan azt hiszik, õk a világ tudói, és átlátnak a különféle (még véletlenül sem vélt, csakis valós) összeesküvéseken."
korábban:
"Tényleg az a közfelfogás, amit írtál, és szerintem is elég szánalmas már."
Üdv a klubban, bumbi. Saját szemedben a gerendát...
Használtam 32bites Vistat a 2200+ AMD Athlon XP-men, 1.25GB rammal, FX 5700-tel, alíg volt lasabb, mint az XP a játékokban, a többiben pedig néha gyorsabb volt egy kicsivel (Keresés, alkalmazás indítás, GUI), van amiben pedig kicsit lassabb volt (másolás, egyébb HDD-ét éríntõ I/O). Ja és ezen a gépen volt elõtte Win 2000 is fennt, pont a Vista helyén és hát mire a Win2k beimátkozza magát, akár egy atomerõmûvön, eltelik 1 perc 20 másodperc minimum és akkor még csak kb. 67MB-ot töltött be, szemben a Vista 400-500-ával.
Egyszerûen hihetetlennek tartom, hogy egyesek komolyan azt hiszik, õk a világ tudói, és átlátnak a különféle (még véletlenül sem vélt, csakis valós) összeesküvéseken. Nem hiába röhög és ódzkodik a külföldi a "lopós" magyartól.
Miért, a Siemens meg német, mégis mekkora kenési botrány volt :).
Vista-fan-eket kérdezem, hogy ezt a "gyors" és egyéb pozitív élményeket olyan gépen élték-e meg amin elõtte Win2k futott. (Tippre 7-8 éves gépekre gondolok, 400-1200MHz, 256-512ram) Itt ugyanis olyan gépekrõl van szó...
Látom mélyen belegázol a lelkedbe a dolog. A döntést egy tanulmány elõzte meg, amiért egy jól meghatározott kör kurvanagy lóvét tett zsebre. A tanulmánynak részleteznie kellett volna, hogy milyen körben akarják használni, milyen eszközökkel, milyen alkamazásokkal, és milyen szintû felhasználói igényekkel.
Mint látod most azt dobják fel egyszer kifogásnak, hogy egy adott fejlesztés hamarabb érhetõ el exploderhez, mint bármi máshoz. Ez egyrészt azért gáz, mert a megrendeléskor illik meghatározni az igényeket, amit úgy látszik véletlenül/szándékosan elmulasztottak. Másrészt azért gáz, mert a projekt menedzsment arra való hogy a hibákat a projekten belül orvosolják, ehelyett projekten kívül teszik mindezt, és ráadásul láthatóan röhejes formában.
Aztán ott van a durvábbik probléma, miszerint a "számos kiegészítõ" csak windózon érhetõ el, és ezt még wine-al próbálták orvosolni, majd mindezt tetõzve Office liceszeket kezdenek vásárolni. Ordít a dologról, hogy minden egyes változtatásért, elemezgetésért folyamatosan lopják a pénzt... mintha idehaza játszódna le a meccs.
Összezúznám a csontját az ilyen döntéshozó testületnek, meg a naaagy szakértõinek is.