Fegyvertartást nem szabad sajnos megengedni. Pedig én is elgondolkodtam, hogy ha érettségihez + IQ + EQ (érzelmi szint felmérés!) teszthez lenne kötve, akkor tényleg csak azok kaphatnának akik értik mekkora felelõsség ez. Ez esetben attól kellene tartani ami a rokiigazolványokkal megy, feltörik érte a kocsikat, lopják (most aránylag kevés lõfegyver van feketén beszerezhetõen).
Én inkább ugyancsak a jó példák szerint meglépnék pár dolgot: 1) magántulajdon védelme: ha elsõ felszólításra nem hagyja el a területet (kísérletet sem tesz rá, vagy támadó jelleget mutat), bármilyen fegyverrel jogszerûen fel lehet lépni az illetõ ellen (akár halálos fegyverrel is) 2) ön-védelem: persze van ma is a (gumi)jogszabályban, hogy túlzott erõt alkalmazhatsz saját vagy más életének védelmében, de ezt keményebben le kell fektetni. Ha valaki kést, vascsövet, fegyvert vesz elõ már fennáll, ha túlerõben vannak szintén. Az elkövetõk pedig nem garázdaságot követnek el, hanem életveszély okozása->elõre kitervelt gyilkosság(i kísérlet) 3) életveszéllyel fenyegetés: most garázdaság, pedig zsarolásként kellene kezelni (pénzt vagy életet ugyebár) és halmazatilag gyilkossági kísérletként 4) terrorizmus: vasúti sínt felszedni terrorizmus, fénysorompóból ellopni az aksit szintén, telefon-internetes kábeleket lopni úgyszintén, felszedni a síncsavarokat úgyszintén ... és ennek megfelelõen bánni az elkövetõkkel (tömegszerencsétlenség okozásának veszélye miatt, bomba vagy síncsavar, egyre megy) 5) 3count: amcsiknál jól bevált, hogy a harmadik komolyabb bûntényt követõen automatikusan életfogytot kap az illetõ 6) büntetés: a fent felsoroltakra: Börtön + kényszer MUNKA. Feltételes szabadlábra helyezés feltétele, hogy mennyit dolgozott börtönévei alatt. Ezzel törlesztene a társadalomnak ... hirtelen mennyi új országút épülne fel, és lenne elrettentõ ereje ...
azt sem értem, hogy ez most itt nem "gárda topik", minek szidod itt õket. A topik címe: Galgagyörk, - a település, ahol a Magyar Gárda segített elmenekülni két családnak. ennyi. konkrét esetben mivel a rendõrség semmit sem tett, maradt a gárda.
hál'istennek nem vagyok benne a témában...és remélem nem is kell nagyon belefolyni.a legjobb az lenne ha a rendõröknek nagyobb "hatalmuk" lenne.mert abból jó nem sül ki ha boldog boldoogtalan fegyvert visel.nézd meg mennyi felelõtlen ember van,nem egy gyereknek esett baja azért mert mondjuk csak a légpuska rosszul volt elrakva.
Eleinte én is úgy voltam vele, hogy egy párt "katonai szervezete" lesz ebbõl a Gárdából, és teljesen elítéltem, kicsit ilyen SS fíling volt. Viszont most már látom, hogy abszolút nem politizálni akarnak, nem azzal tüntetnek, hogy "Gyúcsány monnyon le!", hanem a problémát probálják valahogy megoldani. Eljött az az idõ, hogy ezt a kurva cigány kérdést nem lehet már máshogy megoldani. Nem adhatunk nekik több pénzt, nem tûrhetjük tovább, hogy azt tesznek amit akarnak, nem próbálhatjuk meg õket integrálni, mert képtelenek. És a cigányok azok akik a feszültséget keltik, miattuk jött létre a gárda is, hogy a feszültség okát eltüntesse. Szép szóval nem ment, politikus szarnak az egészre, nem fognak olyan törvényt hozni, aminek következtében elveszíthetnek vagy fél millió szavazót. Mint lentebb olvashattad, a 8 éven aluliak több mint fele cigány már. Mi lesz itt 10 év múlva, mire ezek is el kezdenek szaporodni? Akkor már esély sem lesz Cigányiából újra Magyarországot csinálni. És a politikusoknak hála abszolút arra haladunk.
figyelj, aki akar, az most is tud ak-t szerezni, olcsón. és attól ,hogy ellenõrzött helyeken vehet az állampolgár fegyvert, miért lenne még több illegális fegyver az utcákon?
A videóban csak akkor engedték segíteni a szervezet tagjait, ha levették a mellényt, sapkát, kitûrték a nadrágot. Ez nem meríti ki a zaklatás fogalmát, ez igaz, de jogszerû eljárás?
Környezetemben(és ez alatt természetesen tág értelemben vett környezetemet értem) nem osztja meg a gárda az embereket és nem is utasítják el.
A "nagy többség", "parlagfûszedés" elavult, félremagyarázott, igazi valóságtartalom nélküli frázisok. A kereskedelmi televízió és néhány politikus használja elõszeretettel.
Még mindig olyanon rugózol ami hazugság, nem igaz?
Pörögsz, káromkodsz, kötöd az ebet a karóhoz. Én nem azért írok, hogy megváltoztassam a véleményed, az a te szuverén jogod, csak azért mert ezek légbõlkapott és elhintett dezinformáció.
Ráadásul nem csak a nagy többség dönt.
"kezdjünk el normálisan élni, becsületesen dolgozni, megoldást keresni a problémákra" - ez erkölcsi norma (ez a tisztességes életvitel alapja, így szocializát minket a társadalom, szüleink). Ezt nem te, nem én, meg nem a gárda szegi meg. Megoldáskeresés: az egyetlen ez ügyben számomra hallott, kiegyensúlyozott, értelmes televíziós beszélgetés egyik résztvevõje pont az a Vona Gábor volt, akinek van szerepe a gárdához.
Megpróbálom megkeresni, linkelni, mindenki számára.
Hm. Lehet, hogy rossz embereket ismerek, de azért elég sok embert ismerek és többségnek az a véleménye mint nekem...
Az hogy segítettek meg hol nem...ugyan már! A náciknak is hálás elég sok ember...
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy attól még hogy vannak akik hálásak nem biztos hogy igazuk is van...persze lehet nekem sincs igazam és tévedek.
Hm, a véleményed akkor változik ha politikát csinálnak belõle? Mégis, ki is alapította a Gárdát? Nem a Jobbik? Ami egy politikai párt? És a Gárdával gyûjt maga mellé híveket?
Aha, persze, mese-meskete....hogyne hazafiság...lószart! Minden a politikáról szól!
az se jó,ha több lesz a fegyver,könnyebb lesz beszerezni feketén is.viszont õk akkor nem fognak gondolkodni,hogy használják-e.és õ mit fog kapni pár év börtönt maximum,és onnan is büszkén gof kijönni majd és folytatja tovább...
Persze, mert így lehet azt kommunikálni, hogy a Gárda perben áll. Arról már nem fognak szólni a hírek, hogy nem áll meg a vád. Pénzük van ügyvédekre... lettek elégszer kárpótolva... jut is marad is.
Bizony bizony! Én az elsõ felháborodás után, amikor az M1 gusztustalanságát megláttam, azonnal az jutott eszembe, hogy sebaj... csinálják csak. Minél többet tapasztalják az emberek a saját bõrükön, hogy a valóság és a média közt pont 180 fok a különbség, annál hamarabb észhez térnek. Maguk alatt vágják a fát. Elértük azt a szintet, hogy most már napi dolgokban kell hazudniuk, azt meg sokáig nem lehet. A múltat még lehet torzítani, de amit az emberek nap mint nap átélnek, azt sokáig nem.
Na most már a trágár duma is. Te tényleg azt hiszed, hogy ez nyomatékot ad a mondandódnak? Mibõl gondolod, hogy a többség nem kér belõle? Volt sms teszt a TV2-ön? Vagy valami hasonló hiteles forrás? Fáradj el azokba a falukba ahol már segítettek, és kérdez meg õket, hogy szerintük szükség van-e a Gárdára. Bennem nem kelt félelmet, sõt, jó érzés az Árpád sávos pajzsot látni a ruhájukon. A véleményem akkor fog megváltozni, ha politikát csinálnak belõle, vagy, ha olyan hiteles információk jönnek, hogy nem az alapító okiratuknak megfelelõen járnak el. Addig, kijár nekik minimum az, hogy nem nevezed õket szélsõségesnek. Törvényesen mûködõ szervezet! Ezt tessék szem elõtt tartani!
Mondjuk így TomDantes kommentje után felmerült bennem, hogy többség-kisebbség. Azért elég furcsa, hogy a médiában csak azt lehetett egy darabig hallani hogy gárda így, gárda úgy, aztán mikor kiderült hogy nem akarnak (egybõl) lelõni senkit, abba is maradt. De fura módon ahol megjelennek, mindig tömegek vannak, akik megtapsolják õket. Lehet visszaütött a lejárató kampány?
Tájékozatlan vagy, butaságokat beszélsz, ráadásul mindezt pökhendi módon.
1.: A rendõrök felszólították a Gárdistákat, hogy, ha visszamennek segíteni a költözésben, akkor az egyenruhájukat vegyék le, mert az a cigányokat hergeli. Ha beszarsz, ha nem, ez tény. Rád bízom melyiket választod.
2.: Honnan veszel Te ilyen dolgokat, hogy a cigány bûnözés ellen harcolnak? Semmi ellen nem harcolnak, olyan emberek mellett állnak ki, és segítenek nekik, akiket a törvény magára hagy. Lásd topik téma! (a többi vállalásuk már fel lett sorolva, csak Te hajlamos vagy átsiklani dolgokon)
3.: Pár száz szélsõséges? Ezt honnan veszed? Kérdeztem már tõled régebben is, hogy honnan informálódsz, illetve, hogy ezek az állítások amiket hangoztatsz a Te saját tapasztalatod, vagy valahonnan hallottad?
4.: Tehát a Te szemedben az önvédelem veszélyes? Dugjuk a fejünket a homokba, had garázdálkodjanak a bûnözõk? Jobban félsz attól a Gárdától aki az égadta világon senkinek nem ártott, mint a lakásfoglaló hordáktól? Lenne pár költõi kérdésem. Nem érzed-e úgy, hogy egyoldalúan vagy tájékozódva, illetve, hogy az értékrended enyhén megdõl egy irányba.
5.: Ez már csak javaslat, mert semmi közöm hozzá, hogy milyen formában nyilvánulsz meg, de egy biztos, attól, hogy ilyen stílusban teszed, még nem lesz igazad. Sõt, elég visszás amikor ekkora elánnal beszél butaságot.
Ebben a topikban 2 ember kivételével senki sem volt "megfélemülve" semelyik gárdától sem, szóval el kéne gondolkozni milyen többségrõl is beszélsz. Ja hogy 1,8 millió cigány él Magyarországon? Nem érdekel, ez akkor is Magyarország amit ráadásul egyszer már épp ezért átszabtak, most nem kéne gondolkozni hogy ki van többen hanem egész egyszerûen megsemmisíteni / beolvasztani az ellenállást.
Egyébként meg az hogy a barom többség számít? Leninék is jóval kisebbségben voltak a mensevikekkel szemben mégis magukhoz ragadták a hatalmat mert világforradalmat akartak, és elegük volt a töketlen ideiglenes kormányokból meg importdemokrácia ígérgetésébõl.
plusz, nem sok olyan volt eddig a történelem során, hogy olyan dolgok történtek amit a többség akart. Mindig kellett egy-egy kis csoport akik elkezdték az érdemi munkát.
Ha a többség agymosott, akkor õk nem fognak összefogni, normálisan élni, becsületesen dolgozni, és megoldást keresni a problémákra. Mert szarik rá. Mert õt nem érdekli, csak hogy este megnézze a barátok köztöt.
Várd csak ki, amikor még többen lesznek gárdisták... Jelenlegi 1000+ fõvel még nem lehet elkezdeni a komoly munkákat. Addig marad az építõ jellegû tájékoztatás, a "masírozás", avagy a bemutatkozás az országban.
Sztem te nem Magyarországon élsz, vagy ki sem mozdulsz otthonról, vagy fent laksz a rózsadombon. Biztos, mert különben nap, mint nap találkoznál azzal a szarsággal, ami itt van és egy percig sem lenne kétséged egy gárda felõl sõt, azon gondolkodnál, hogyan tudnál te is tenni ez ellen a mocsok ellen...
Okés, amit írtál, csak szerintem a szélsõjobb párt nem kéne, hogy legyen a kormányon. Tudod, jó ideje a különbözõ érdekelt hírharsonák úton-mentén leszélsõjobbozza az egészséges magyar gondolkodású embereket, ami kb. 1946-ig oly alapvetõen természetes volt. Vagy õk is rásszisták voltak? :D
Arra akartam kilyukadni ezzel, hogy ne keverjük össze az egészséges nemzeti érzelmûséget a szélsõjobb fogalmával, pont hogy ezt próbálják elérni.
akinek fegyver kell, úgyis beszerzi. és a rablásokat nem törvényesen tartott fegyverrel szokták elkövetni (a ballisztikai vizsgálat ingecsak leszûkíti a kört.)
És te csatlakoztál már? Hm...mikor mentitek meg a nemzetet?
Tudod, azért azt is figyelembe kéne venni, ha többség nem kér a Gárdából, meg abból hogy megmentsék a nemzetet, akkor elhúzhat a Gárda a sunyiba....
A többség akarata számít...tök mindegy hogy többség agymosott barmokbók áll. Akkor is a többség számít.
És én úgy látom, hogy Gárdából nem kér a többség.
Tudod miért? Megmondom, mert sokan vannak úgy mint én.
Hogy a tökom tele van azzal, hogy õk az igazmagyarok, meg a õk a nagy hazafik.Igen és mi hasznot hajtanak? A nemzeti érzés nagyobb lesz tõle? Nem b@zd meg, a helyzetet csak tovább rontják. Semmi hasznukat nem látom.
De te csatlakozz csak hozzájuk, masírozz, szedj parlagfüvet, pucolj temetõt...ez kell ide!
Véletlenól sem, az, hogy évgre fogjuk össze, és kezdjünk el normálisan élni, becsületesen dolgozni, megoldást keresni a problémákra...nem....ide masírozás kell. Az hasznos ám...k*rva hasznos.
ha fegyvert látsz a kezében, vagy már közvetlen életveszélyben vagy, lõhetsz. (érdemes magadnál hordanod egy semmilyen kis kést, pofánlövöd hatszor a gázpisztollyal, aztán, ha esetleg odaérnének a rendõrök, a földön síró cigány kezébe nyomod. elég, ha az ujjlenyomata rákerül.)
Azért hülyeséget ne beszélj már! Mégis hol van ma olyan ,hogy a rendõrõk valakit a ruhája vagy a haja miatt zaklatnak? Beszélsz össze-vissza! Ma már a bûnözõket se lehet zaklatni lassan mert jogaik vannak...úgy hogy ne akard már nekem be mesélni hogy szegény gárdistákat a ruhájuk miatt zargatják a csúnya rendõr bácsik, mert esküszöm magam alá sz*rok!
Hogy kire veszélyesek? A parlagfûre? Hát most akkor nem a cigánybûnözés ellen harcolnak? Most nem azért, de az szerinted nem veszélyes, hogy ez a pár száz észlény ketté osztja az országot és ilyen provokálóan videlekedik?!
Szerinted nem veszélyes ehgy csapat ember akik szélsõséges nézeteket vallanak?
Szerinted nem veszélyes az, hogy legközelebb a cigány csürhe, meg ezek az igazmagyar Gárdisták egymásnak esnek, és majd a végén vér fog folyni?
Ne a rendõrséget bántsátok. Azt hiszitek õk nem utálják a romákat. Faszt nem de ha fellép ellene ott van az egész csürhe hogy mert cigany csak azért. Vmi szélsõ jobb oldali párt kéne hogy kormányon legyen. Na akkor a rendõrõk ott ahol tudnak vernék ezeket a férgeket és nem ingyenlakást kapnának hanem gumibotot az arcukra.
Olaszba például leszarják ha putrikat gyujtogatsz. A gyerek lángoló cigányputrikat rajzol. És van vmi büntetés nagy lófaszt van.
a legjobb idõszakunkban vagy 10 törött ládát,szatyort,meg papucsot szereztünk be tõlük,mert mindig jöttek lopni a földünkre.de hát nem ülhetünk mindig ott a tulajdonunk mellett
Na igen. Szüleimnek anno volt kocsmájuk hát fateromnak jó párszor elõ kellet venni nagyapám tiszti huszár kardját:))))
plusz akkor mi lenne a garancia hogy õk nem fegyverrel jönének nekünk.mert õk biztos nem arra használnák,hogy a tulajdonukat megvédjék.
Ja. Ez a leghülyébb megoldás. Máris rádfogják, hogy le akartad lõni õket (150 tanúval) és neked annyi, fõleg, hogy legközelebb hoznak õk is azt ami kell...
Egy fegyót csak akkor érdemes elõvenni, ha használni is akarod, addig még mutogatni sem szabad. Ha már minden kötél szakad és elszántad magad, akkor viszont használd is!
Annak ellenére hogy USA-ban rengeteg hülyeség van egy dolog nagyon tetszik: asszem az államok döntõ többségében tarthatsz fegyvert, amit teljesen legálisan használhatsz a saját területed megvédésére.
túlzott liberalizmus és kozmopolitizmus kötvekezménye.
Na amelyik rendõr kezet emel az én kutyáimra, azt én kapom el elõbb-utóbb! Nálunk a kutya családtag, pont ugyanazt az elbírálást kapja nálam az, aki õket basztatja, mintha a saját anyámat basztatná.
jó példa erre amikor a betöröket marcangoló kutyákat a zsaruknak kellett lelõni, majd a betörök mellett eljárás indult a ház - illetve kutya tulajdonos ellen is.
Erdélyben és Romániában én azt bírom, hogy a rendõr tudja hol kell becsukni a szemét, és mikor kell kinyitni. Legyen az akár ilyen esetben történt helyszínelés is akár.
Ne aggódj harmadszor is meg akarták próbálni csak ott már meghallottuk. Vártuk is õket fa testáplóval, hogy bejöjjenek. A pechünk az volt hogy a szomszéd kertjébe is átmentek õ meg - mivel már hozzá is betörtek így elõvigyázatos volt- és a bekötött csendes riasztó beszólt a rendõröknek így megzavarták õket a zsaruk. Ez volt a szerencséjük mert tuti hogy én agyonvertem volna õket.
OFF Jah tom.. =/ De ez mekkora fasság már, hogy saját vagyonomat nem védhetem meg. Tök mindegy, hogy ki akar betörni, fehér, cigány zsidó, tót, oláh, mindegy. Hívjam a rendõrséget, és próbáljam meg feltartóztatni az illetõt (például 2-3 óráig??), mert ha én intézkedem az nekem lesz rossz, hogy ha meg elszaladni akkor egy ujjal nem érhetek hozzá, mert már kifele megy baszki. :|
Jaja! Na ez is milyen nevetséges. Csak akkor okozhatok a másiknak nagyobb sérülést ha én saját magam életveszélyes helyzetbe kerülök. Na most azt meg döntsék már el mikor életveszélyes? Ha elvágják a torkom akkor utána már lõhetek? Kicsit úgy már nehéz.
Nana! A rendõrök is végzik a melójukat a törvény adta kereteken belül. Majd ha már lesznek hullák, helyszínelnek egyet és összeszedik õket, addig meg nem az õ dolguk. Nem?!
A rendõr nem azért van, hogy megvédjen, vagy hogy érvényesítse a jogaidat. A rendõr azért van, hogy TÉGED zaklasson, bírságoljon és a behajtócégeknek asszisztáljon. Mindezt a te adódból, mert jólvanezígy.
Sosem értettem azokat, akik ennél többet várnak egy rendõrtõl...
te ezek úgy jöttek rabolni,mint ahogy mi megyünk a metroba bevásárolni.3-4 házat nyomtak fel hajnalban(1 banda)valahonnan a bicikliket,valahonnan a kaját,gázolajat,tõlünk speciel gépeket vittek el.
Akkor meg média. Minden nyomorult hozzájuk rohangál, ha vmi kínja van. Hát ez olyan lett volna. Tudom, nem pont mert cigányok. De volt már rá példa, hogy társadalmi nyomásra pikk-pakk elintéztek egy-két dolgot-
Akinek meggyûlt velük párszor a baja, az már nem tud objektíven hozzáállni a kérdéshez, de az sem, aki még sosem találkozott velük. Viszont a kibicnek semmi se drága, úgyhogy nehogymár a témában nem járatos "pacifisták" döntsék el, hogy mi tegyenek a többiek!
Jaj te kis naiv:))) Szerinted a jegyzõ mit fog csinálni?:) Elárulom semmit mert õ is be van szarva mint a polgármester. Amúgy persze, hogy neked van igazad csak a jogérvényesítés az nálunk egyenlõ a nagy büdös nullával. Illetve van csak nem az egyszerû állampolgárok számára. Mert ha pl egy Bank szeretné megszerezni jogosan a tulajdonában lévõ ingatlant biztos, hogy hamarabb sikerül neki mint neked. Egyébként egy példa. Egy nagyon kedves csajszi barátomat 2 napja felhívták telefonon egy ismeretlen idõsebb hang beleszólt elmondta mindennek a csajt lekurvázta le ribancozta meg, hogy elvágja a torkát és másnapra kibelezi stb. Elmentek a barátjával a rendõrségre és mi volt a válasz? Õk nem csinálhatnak semmit. Üdvözlet nem igaz országban.....