Téves, max. feltételeztek valamiféle kisebb alkotóelemet.
"Namármost, kérdem én, ki tud olyan bennszülött kecskepásztort mutatni nekem a világ bármely tájáról, aki titsztában van a molekuláris szerkezet létével?!?"
Azt sem tudták mi az a molekula és mi az atom nemhogy bármiféle szerkezetrõl legyen fogalmuk.
Honann jönnek ezek a kaptiális sületlenségek?????
"Én azon sem lepõdnék meg, ha egy mai PC-t (vagy még sokkal jobbat) találnának jópár ezer évvel ezelõttrõl."
Üres fecsegés, játék a szavakkal. Én meglepõdnék, ha végre tisztán látnék veled kapcsolatban, hogy most akkor hol is állsz te?
Összemosod a dolgokat. Attól, hogy az emberek jó része hisz valamilyen természet feletti lényben vagy inkább akaratban, nem feltétlenül egy adott vallás fanatikus és mindent szó szerint vevõ híve, valamilyen kreált isten-képpel.
Hozzáfûzném: ha rossz szemmel néznénk rájuk, amiért feláldozták a fejlõdést (különféle értelemben) a társadalmi - vagy akár csak hatalmi - stabilitásért, hát ez sok szempontból nálunk is ugyanígy van.
Inkább mondjuk úgy hogy mi emberek önzõk és lusták vagyunk...Csak magunkal foglalkozunk,sõt elõszeretttel irtjuk írtjuk ki egymást....nem aztmondom hogy haljon ki az emberiség
A fejlõdést igyekeztek úgy beállítani, mint egy matematikailag nagyjából helyes exponenciális görbét, néha kisebb akadásokkal.
De azt nem forszírozták, hogy abba a jópár tízezer évbe (újabb felfedezések szerint még többe), amióta megjelent a homo sapiens sapiens, azaz a mi fajtánk, jópárszor belefér az a röpke 2-3 ezer év, ami alatt a pásztorkodásból el lehet jutni pl. a mai szintre, aztán tovább - fõleg, ha nincsenek ekkora törések.
Én azon sem lepõdnék meg, ha egy mai PC-t (vagy még sokkal jobbat) találnának jópár ezer évvel ezelõttrõl.
Meg azon sem, ha kiderülne, hogy ezeknek nem is tûntek el nyomtalanul, csak elköltöztek. :)
Akár tudatosan, akár nem, de a legtöbb ember ezen munkálkodik. :) Mivel nem veszik a fáradtságot, hogy átgondolják, hosszabb távon hova vezet, amit csinálnak. Fenntartható fejlõdés - hallottad már ezt a kifejezést? Na ez az, amit sok szaki szerint nem tud a mai civilizáció. De ha ezt nem, a környezetszennyezést és -rombolást biztos hallottad.
"a programozhato szovegtarcsa valsztja ki az egyes betuk programjat, a mai napig igy tortenik a szamitogepen a szoveg megjelenitese"
Szeretem az ilyen szuper-túlzó és teljesen gyakorlatiatlan kijelentéseidet. A számítógép esetén a mechanikus tárcsa egy táblázat koordinátákkal (és nem programokkal), és még csak nem is próbálják szimulálni a mechanikus mûködést, mert minek. Na persze, elõ kell venni valahonnan az adatokat, és meg kell húzni a vonalakat, de itt ki is merül a nagy hasonlóság. Másrészt eleve így kézenfekvõ, vagy te tudsz jobb megoldást?
"A görögökkel kapcsolatban: nem érzitek, mekkora paradoxon, amit az iskolában tanítanak? Gondoljatok csak bele: 1) kecskét tenyésztõ pásztorok meg olivát termesztõ földmûvesek 2) ismerték az atomokat"
Viszonylag komplex tarsadalom volt. Letezett egy foldmuves reteg, egy iparos reteg es egy ertelmisegi reteg is. A legjobb pelda Athen esete volt, ahol a tarsadolom politikailag is 3 reszre szakad es jokat vitaztak a kulonbozo fejlesztesek fontossagan. (a foldmuvesek a gyalogsagra eskudtek, a kereskedok meg a hajoflottara, valahol benne is van a tananyagban)
"Namármost, kérdem én, ki tud olyan bennszülött kecskepásztort mutatni nekem a világ bármely tájáról, aki titsztában van a molekuláris szerkezet létével?!?"
Eleg sok ilyen volt anno, amikor az egyetemet vegzett hippik kikoltoztek a termeszetbe. Persze a jelenseg idovel elmult.
"Summa summárum: nem látok technikai szenzációt ebben az egészben, azt azonban csodálom, hogy egyáltalán eszükbe jutott ez az egész, és vették a fáradságot, hogy kivitelezzék. Engem maga az ötlet, hogy ilyen gépet csináljanak nyûgöz le."
Egyetertek. Fogaskereket kesziteni egyebkent tenyleg nem olyan nagy feladat, foleg viszonylag puhabb fembol. En anno probaltam es a megjavitott keszulek mukodik a mai napig.
A gorogoknel is jol latszik az a jelenseg, hogy letezik egy technika, de gazdasagi okokbol nem hasznaljak. Volt gozgepuk, de csak par templomban/szinhazban hasznaltak kulonbozo gepek mukodtetesere. Tudtak hogyan kell vizvezetekrendszert epiteni, de csak kesobb a romaiaknal terjedtek el a 6 emeletes teglabol epitett berhazak, kozponti futeses, hideg/meleg folyovizes furdoszobas lakasokkal. (lasd: ostia) Ugyanez van ma is. Kepesek lennenk minden elelmiszert gyarakban eloallitani, megis van aki a foldet muveli. Kepesek lennenk lecserelni minden benzinuzemu autot modernebbekre, de nem eri meg anyagilag. A gorogok is igy voltak a vilaggal. Egyszeruen nem hasznaltak ki minden lehetoseget ami a techikai szintjukon elerheto volt, mivel a tarsadalmuk igy sokkal stabilabb volt.
ps: Az altalam korabban belinkelt videot tenyleg erdemes megnezni, nagyon sokat elarul a regebbi korok tudasarol. (egy ilyen programozhato robot meg ma is ujdonsagnak tunhet)
Tetszik ez a fórum, végre vita folyik, nem anyázás :-)
A görögökkel kapcsolatban: nem érzitek, mekkora paradoxon, amit az iskolában tanítanak? Gondoljatok csak bele: 1) kecskét tenyésztõ pásztorok meg olivát termesztõ földmûvesek 2) ismerték az atomokat
Namármost, kérdem én, ki tud olyan bennszülött kecskepásztort mutatni nekem a világ bármely tájáról, aki titsztában van a molekuláris szerkezet létével?!?
Sokkal több van itt, mint amit tanítanak nekünk, ebbõl adódik, hogy hajlamosak vagyunk buta õsembernek hinni õket. Szerintem ehhez nagyban hozzájárul még az is, hogy nehezen tudjuk elképzelni, a sötét középkor elõtt már voltak virágzó technikai civilizációk, pedig de.
Szóval mikor arról van szó, hogy szabadkézzel tudtak-e fogaskereket gyártani, akkor érdemes megfontolni a következõket: 1) matematikai és csillagászati ismereteiket mindössze a XX században értük utol! 2) precíz geometriai ismeretekkel rendelkeztek, tehát nem volt gond a tervezés és a fogaskerekek számának meghatározása (volt vonalzó körzõ stb.) 3) nem nagy ügy készíteni egy könnyen megmunkálható anyagból egy prototípust, majd az errõl készített negatív mintát kiönteni folyékony fémmel. Ezt a technikát már jóval a görögök elõtt is ismerték, mindössze a minta dárdahegy volt, nem fogaskerék
Summa summárum: nem látok technikai szenzációt ebben az egészben, azt azonban csodálom, hogy egyáltalán eszükbe jutott ez az egész, és vették a fáradságot, hogy kivitelezzék. Engem maga az ötlet, hogy ilyen gépet csináljanak nyûgöz le.
Mér a régi emberek (az akkoriak) nem ijedtek volna meg az ufó-któl??? Rögtön puszipajtások lettek mi?!
Aha, mert úgy gondolod akkor, h minden ember azon agyal, hogy hogy tudná leghatékonyabban tönkre tenni a Földet és a zUniverzumot, igaz?Hát akkor azonnal pusztuljunk má' ki, hát fölösleges itt mindenki, Hóber Mallów megmondja...
Hat akkor koszonjuk meg nekik nehany bazinagy kokupacot, azt ennyi? Annak aztan sok ertelme volt.. Miert torne ki panik? Az egesz tarsadalomban mar el van hintve az idegen lenyek mitosza igy v ugy.. siman lehet adagolni az infot (kicsit gyorsabban mint ahogy most "kapjuk" ugye). Egyre gyakoribb megfigyelesek, kozvett majd kovetlen targyi bizonyitekok, 1re hatarozottabb kormany-kijelentesek, nyilvanos kapcsolatfelvetel, celiranyos ismeretterjeszto musorok.. stb. Max fel ev es nem panikol senki. Vietnam meg Iran biztos beprobalkozik vmivel, de ok mikor nem? Ha 1 idegen faj fel akarja venni velunk a kapcsolatot, akkor nem hiszem h tobb ezer evig ilyen veletlenszeru cseszealjmegfigyelesekkel csinalna.. ha segiteni akar nekunk, akkor miert nem azt teszi? Miert ilyen eldugodt feszerekben kutato kuloncoknek adja a tudast, miert nem kollektive?
Belegondolva, hogy mar a gorogok is hasznaltak primitiv mechanikus programozasu robotokat nem meglepo, hogy ismertek a mechanika alapelveit, mint pl. a fogaskerek. Mivel a matematikahoz is ertettek, ezert egy sima differencial fogaskerekrendszer sem jelenthetett nekik gondot. (a Heron fele szinhazi robot pl. a logo nyelv mukodeset koveti) Kesobb az arabok keszitettek erdekes programozhato rendszereket (meg mindig programdobot hasznalva, manapsag lasd hagyomanyos mosogepek es zenedobozok). Hasonlo volt a Leonardo altal keszitett valtozat is. Az 1700-as evekben mar egy halom ilyen szerkezet keszult beleertve egy viszonylag rovid (40 karakteres) memoriaval rendelkezo szovegszerkeszto/plotter rendszert, vegul az egyetlen iparilag is hasznalhato a Jacquard fele automata szovoszek lett.
Ez egy folyamat. A gorog robot programja az elore, hatra, kanyar jobbra/balra, varj parancsokbol allt. A fent emlitett szovegszerkeszto rendszer mar ket memoriat hasznalt (valtozo szoveg memoria /soros/ es grafikus fontkeszlet memoria /asszociativ/) Ha ezek utan valaki meglepodik, hogy a gorogok mar kepesek voltak egy fix attetelekre alapulo fuggvenytablat kesziteni, az valoszinuleg meglepodik azon is ahogy a mechanikus orak mukodnek.
Az iro robot videon: (a szoveg francia, de a lenyeg, hogy a programozhato szovegtarcsa valsztja ki az egyes betuk programjat, a mai napig igy tortenik a szamitogepen a szoveg megjelenitese, a videon levo gep vektorgrafikus fontokat hasznal) http://www.youtube.com/watch?v=5ypKJWXFj48
Gondolod, hogy az egyiptomiak nem úgy tekintettek magukra, mint fejlett kultúrára? Az nem érv, hogy "pánik törne ki hogy van valaki aki még fejlettebb".
Meg egyébként de kurvajó fejek, hogy így törödnek a piciny lelkivilágunkkal... :P
Induljunk ki abból hogy régen ugyebár leszálltak ezek az idegenek,és tegyük fel õk nem hasonlítottak az emberekre,de nem csak kinézetileg,tegyük fel teljesen máshogy gondolkodtak,így már nem olyan nehéz elképzelni azt sem hogy önzetlenül segítettek ezeknek a népeknek felhúzni néhány kõkupacot..És hogy ma miért nem jönnek?Mivel már fejlett társadalom vagyunk,így pánik törne ki hogy van valaki aki még fejlettebb.Illetve bizonyos vallásoknak se jönne jól fõleg az egyháznak,mert többi vallás szerintem meg tudná emészteni úgy ahogy.Arról nem is beszélve hogy ha én figyelném kívülrõl az emberiséget akkor biztos nem lennék olyan hülye hogy oda adom neki az ûrutazás technológiáját...Tökéletesen elég ha ezt a bolygót tönkretesszük,minek a többit is?
Azért ennél valamivel jobb a helyzet. Bár sokszor (és nem csak ezzel a fórummal kapcsolatban, sõt) felidézõdik bennem nagyanyám kertjében a tyúkól, ahol a csirkék képesek voltak órákig nagy beleéléssel és egymásra figyeléssel megvitatni a világ eseményeit. Bár nekem csak kotkodácsolásnak tûnt. :)
Le kellene már szokni a szélsõségekben gondolkodásról [akármennyire is ezt erõltetik a politikusok az egész társadalomra, mert erre építik a saját kis bázisukat, mind]. A magányos zseni, és a komoly és fejlett társadalom és civilizáció között van még egy pár lépcsõfok. Egy kisebb csoport értelmes ember egész nagy dolgokat tud létrehozni. Sõt, a mai "fejlett" civilizációban is ugyanígy van ez. A mai civilizáció is elég könnyen vissza tudna esni párszáz(?) évet. Szóval éppenséggel ma sincs egyforma szellemi színvonalon az emberiség. (Sajnos ez sokaknak érdeke is, de a legfõbb ba az talán az, hogy nem a saját színvonalukat emelik, hanem a többiekét tartják még alacsonyabban.)
Na mindegy, szóval én is azt osztom, hogy volt egy kisebb, vagy teljesen, vagy részlegesen elszigetelt, vagy elvonult csoport, akik szépen belehúztak a fejlõdésbe. Aztán hirtelen valami gáz lett, állítólag nem önhibájukból, hanem természeri csapás áldozatai lettek, és csak néhányan menekültek meg, akik megpróbáltak átadni valamennyit a tudásukból, de az emberek nem nagyon voltak rá vevõk. Itt a mese vége, fuss el véle. :)
Hehe.
Ezek szerint létezik egy földön kívüli civilizáció, akiknek az a heppjük, hogy idegen bolygókon emelnek piramisokat olyan helyen, ahol nincs is "kõforrás" parasztvakítás céljából, csak hogy imádják õket. :D Roppant valószínû. Ha így volt, rohadt egy egoista faj lehetett :D
Jolvan, UFOnautak meg stb, de hol van a megdonthetetlen bizonyitek v miert ilyen "primitiv" dolgokat csinaltak mint piramis.. miert nem mutatjak meg az urhajojuk mukodeset es miert csak nehany emberke jut rejtett tudashoz, miert nem mindenki? Sokkal hasznosabb lenne a civilizacio szempontjabol.. blabla persze ok lehet h nem azt nezik.. akkor meg mit? Occam borotvaja hasznalhato ilyenkor? Ja a negy alapveto kolcsonhatas egyesitese (gravitron, szuperhurok) az telleg kemeny dio, de talan megoldjuk.. ennek folyaman amugy a tudomanyunk fejlodese egesz jol nyomonkovetheto. Nem latok semmi hokuszpokuszt. Tesla laborja es munkassaganak nagy resze megsemmisult.. igy bizonyitekok nem nagyon vannak. Amugy a 3fazis meg ugy altalaban az elektromossag nem nagy kunszt, csupa gyakorlati dolgok es levezethetok a kezdeti kiserletekbol es talalmanyokbol, persze gratula a feltalaloknak, csak nincs benne misztikum, ahogy eljutottunk a galvanelemektol a reszecskegyorsito-infrastrukturaig ennyi. :) Persze sok mindent nem tudunk meg megmagyarazni, kesobb meg mas dolgokat nem fogunk tudni.. de ha logikusan gondolkozunk, szvsz keves eselyt adunk holmi UFO technologianak, viszont 100%ban kizarni sem lehet, ez 1ertelmu.
Azert erdekes ez a szerkezet, mert utana legalabb 1000evig nem volt hasonloan fejlett konstrukcio, legalabbis nincs rola emlek (irasos v mas). 1750 ev mulva pedig Isten neveben a katolikus egyhaz elegette Giordano Brunot, aki feltetelezett mas bolygorendszereket.
Szvsz a Plutot nem hinnem h mutatta a szerkezet.. az kicsit durva lenne. Amugy az nem bolygo, csak a Kuiper-ov 1ik objektuma.
A világ egyetem hatalmas, és egyszerûen elképzelhetetlen, hogy csak a Földön alakuljon ki élet-> a miénknél sokkal fejletteb ill. elmaradottab létforma is létezik ( a Föld amúgy is nagyon fiatal még, elég ha csak a nap becsült korával vetjük össze).Ez a ránk maradt szerkenytyû csak egy a rengeteg más ,,megmagyarázhatatlan" lelet közül. Ha már a piramisok is szóba jöttek: egyiptomban, ahol ugye több szász km-es körzetben egyetlen sziklás dombocska sincs ,persze leúsztathatták a folyón, nade az egyenként akár 100 tonnát is elérõ kõdarabokat, és hogy mozgatták ezeket?.Válasz: egy Földön kívüli létforma segítségével!Ebben nem tudom mi a hihetetlen egyesek szerint.Közép-Amerikában, a Yucatán-félsziget csücskében, a dzsungel közepén elterülõ síkság szent templomvárosa, ami a maja civilizáció egyik legnagyobb politikai és gazdasági központja volt ezer évvel ezelõtt, itt is hogy a fenébe építették azt a hatalmas piramist ( forrás: http://index.hu/politika/bulvar/n7w_chichen/), és ott van a stonehenge. És az emberek isterõl alkotott teóriái is szorosan össze függenek a földönkívüli élettel, csak akkoriban istennek nevezték õket.Számomra ez annyira evidens, persze itt is sok a ,,ha" és a ,,lehet", de egy elég ésszerû magyarázat szerintem. Albert Einstein relativitás elméletét és a kvantum elméletet, de akár egy egszerûbb példát is mondhatok: a tömegvonzás, még a mai napig nem érti teljes egészében egyetlen ember, matematikus, fizikus sem. Az tény , hogy Einstein egy elképzelhetetlenül okos ember volt, de akkor is abszurd és valami sántít, de mondhatnám a legtöbb titkot rejtõ Tesla életmûvét is, aki az elektron feltalása (1897-ben Joseph Thomson ) után nem sokkal már a háromfázisú rendszert is kidolgozta rengetek találmánya mellett, és idõben nem is utaztunk túl sokat. Persze ez egy jobban átgondolható és magyarázható ,,probléma" vagy szenzáció, és lehet, hogy nem is helyén való ezen hozzászólásomba beleszõni, de engem érdekelnek az ilyen dolgok és szívesen látok minden hozzászólást, magyarázatot, feltevést ezekkel a dolgokkal kapcsolatban...
Mi lenne ha a nem egymast oltanatok? Kelta regebbi cikkekbol idezett, eleg pontosan, a ketelkedoknek ideje lenne tajekozodni. Persze cafolni, vitatkozni oke, de nem mind1 milyen stilusban. Epikurosz csak a szart kavarja. Nehany 10eves UFOkat mleget meg terroristakat.. ez benne van, majd felnonek. HumanEmber altalaban nagyon okosakat mond, de mindenki leszarja. Neha dez is megmondja a tutit, arra sincs reakcio. Ebbol all itt a forumozas tudomanyos temaban..
A "tudomány mai állása szerint" tehát született egy zseni. Megtanult írni-olvasni, számolni. Aztán egyszer (mint írástudótól) megkérdezte egy ifjú sportoló, mikor is lesz a köv. Olimpia, mennyi ideje van még gyúrni? Géniusznak ettõl látomása támadt, megjelent elõtte a differenciálmûves számológép képe. Azonnal hozzáfogott a kivitelezéshez, hiszen sajnálta a szegény embereket, h annyit kell mindig számolgatni a palatáblán, vagy a homokban. Végül a készüléknek híre ment (persze nem írásban, csak szóbeszédben) és hajóra tették, de a hajó sajna elsüllyedt. Aztán már csak az International Bussines Machine cégben gyártottak ilyen mechanikus számológépeket...( igen az IBMnél..)
"Vegyük már kérem tudomásul a zsenik megjelennek minden idõben , akik túlszárnyalják a korukat tudásban"
Nem csak a saját korukban. A sok "okos" kommentelõ értelmi szintjét is messze felülmúlták..
"szememben ez azért csodálatos, mert ebbõl látható, hogy az fajta gondolkodás és szemléletmód, ami a mai nyugati civilizáció tudományos világnézetének alapja, az alapelveket felismerõ, általánosító racionális gondolkodásmód már a gyökereinél mire volt képes (az más kérdés hogy a történelem igen sokáig nem engedte ezt az emberi irányt érvényesülni)"
Ja, képes módszeresen tönkretenni az egész bolygót, mert úgy gondolja, úgyis csak véletlenül alakult ki az egész az értelmetlen és végtelen világegyetemben.
Hogy nem esett a jégkorszak óta ? .. na ez elég érdekes feltételezés , de ne menjünk bele .
Honnan következtetted ki hogy a legnagyobb piramis a legelsõ ???Olvastad talán valahol és tényként kezeled :)
Már megint a korszakok .. rézkorszaknak nevezték el és te fixre veszed hogy csak réz létezett abban a korszakban , minden területéna földnek , csak azért , mert pár unatkozó történész a rézkorszak elnevezést adta annak az idõszaknak .
A nagypiramis nem 2.5 millió kõböl áll , melyek 25 mázsásak :D .. vannak olyan részei , ahol a daraboláskor keletkezett törmeléket töltötték be , ami tény .
A kereket fix hogy nem ismerték :D 100% hiszen mindenki ezt mondja :D
A legnagyobb terem felett hatalmas keresztben elhelyezett kövek vannak , nem kellett kivágni :D Ergó világítani sem kellett , hiszen alulról felfelé építkeztek , nem kellett faragni belül semmit :D
Vegyük már kérem tudomásul a zsenik megjelennek minden idõben , akik túlszárnyalják a korukat tudásban .. nem kell idegen tudást feltételezni pofonegyszerû történésekben .
A piramisokon hosszan tarto esozesek nyomait mutattak ki. A problema csak az, hogy ott nem esett az eso az utolso jegkorszak ota - az meg ugye kr. e. 10 000 korul volt es nem 2500-ban (mikor a piramisokat epitettek elvileg).
A legelso piramis a legnagyobb is egyben. Ez mar kicsit furcsa, elegge santit a dolog. Mintha a kisgyerek, aki eloszor menne homokozni egybol varat epitene. De hat ez ugye nem igy van, eloszor csak nezegeti mit es hogyan csinalnak a tobbiek, aztan probalkozik.. de nem egybol varral.
A masik dolog, ezek az emberek akkor "jottek ki" a kokorszakbol, a rezkorszakban vagyunk kerem. Granitot rezszerszamokkal faragni kicsit erdekes, sot lehetetlen.
A Nagy Piramis 2,5 millio kobol all, melyek egyenkent 25 mazsasak. A banya amibol a koveket kifaragtak 800km-re van a gizai fennsiktol. A kereket meg nem ismertek.
Mindenki tudja, hogy a piramisokban folyosok, "termek" vannak. Na marmost ezeket elore megkellett tervezni, tehat kellettek mernokok, akik pontosan kiszamoltak mindent. A folyosok fele' nagyobb kovekett tenni, hogy ne omoljon be stb. Ha kesobb vagtak ki, akkor mivel vilagitottak bent? Faklyaval, annak lenne nyoma, ugyanis korom lenne a falakon - de nincs. Persze lehet lemostak, hat de akkor azok hogyan lattak akik mostak.. Lekophatott az idok nyoman, de a mai technikaval ki lehetne mutatni. stb. kerdesek vannak boven
Ha az elso piramis a legnagyobb, miert van sok kicsi befejezetlen piramis? Eloszor megepitik a legnagyobbat, aztan azokat amik sokkal kisebbek elrontjak? Meg melyik farao engedte volna meg, hogy elrontsak az o szent sirjat?
Ja, ezt nem fogkák fel, hogy ez valszeg nem elõzmény nélküli, csak 3000 év alatt elég sokminden elpusztul és az írásbeliség akkoriban nem volt elterjedt...
Az I.Vh-as és II.Vh-s repülõgépekbõl is csak nyomokban találsz pár röpképes darabot a mai összmennyiséghez viszonyítva. Ezek szerint a modern vadászgépek is a "semmibõl" jöttek?
Agyrém, hogy egyeseknek nehezére esik gondolkozni.
Számomra érthetetlen hogy honnan veszitek azt hogy a technikatörténetben , minden adott korban , minden régióban minden dokumentálva kell hogy legyen . Ha elõkerül egy bonyolultabb szerkezet , mint amit ti arra a korra vonatkoztatva vártok , akkor ufók után kiabáltok , vagyis földönkívüliek után , mert akkor biztos azok voltak.
Meg kell érteni már végre , egy adott terülteten , egy adott cél érdekében , igenis meg tudták alkotni azokat az eszközöket , épületeket stb amire ti ma rácsodálkoztok.
Mindenesetre, ha az ufók csak ilyen mechanikus szerkezetet tudtak hátrahagyni...hát, elég primitív ufók az ilyenek. Semmi GPS, semmi szatellit, csak fogaskerekek. Hogy lehet fogaskerekekkel beszáguldozni a világûrt?
Az elsõ két mondatomhoz vagy helyett: ha a tervezõ kiszerkesztette az akárhányszöget a nyers kerékre a reszelõ kollégának, nem kellett svájci vagy plutói óragyár.
A háromszögfogazás elõállításának legkisebb a szerszámigénye. Egy darab háromszögprofilú reszelõ, plusz az ellenõrzéshez egy szögetalon, ha pontos akar lenni a szaki. Magyar hadifoglyok bádog konzervdobozból is gyártottak órát a szovjet õröknek némi élelemért és dohányért cserébe.
A görögök jók voltak matekból. Miután a tervezõ egész számok hányadosaira bontotta a különbözõ idõszakok elvetemült arányait, kiosztotta a fogak számát és ez alapján meghatározta az egyes kereket átmérõit, már tényleg csak a reszelõ kollégákra volt szükség. Differenciál-elv: gyakorlatilag a fogaskerekes kivonó hardver. Göröggel segített tervezés és gyártás :)
A görög tudásból merítetek a rómaiak, de az ipari/mezõgazdasági gépeket és eljárásokat hanyagolták, mondván felborítja a társadalmat, ha a rabszolgák munkáját megkönnyítik és ráérnek gondolkodni a helyzetükön. A középkori Európában sokáig pogány boszorkányság lett a sok klasszikus ókori eredménybõl.
Tudás szándékos elveszejtése, intézményesítve, állami és egyházi támogatással, évszázadokon át. Tiszta Fahrenheit 451. Ezek után csoda, hogy a tengerbõl, és nem görög romok közül került elõ a szerkezet?
Azért egy ilyen cikkben írhattak volna valami konkrétumokat, legalább felsorolták volna a hónapok akkori nevét.. Däeniken Bácsi szerint megtalálható az összes bolygó pályája a Plutóig. Namost ha ez igaz, akkor van mit letagadni, eltitkolni a tisztelt szakértõ uraknak. Mert sem az Uranuszt, sem a Plutót nem lehet érzékelni távcsõ nélkül. Azonkívül a differenciál-elv szerint mûködik egy-két fogaskerék áttétel, ami megint csak elgondolkodtató matematikai tudást kell, h feltételezzen. Ezt egyetlen tudós munkájának tekinteni, nagyon optimista elképzelés. Igen komoly, (nem túlzás!) mai szintû általános matematikai ismeretekre, és borzasztóan ügyes, szorgalmas reszelõ munkatársakra volt szüksége. A fogprofil nem evolvens, hanem "csak" sík oldalú háromszög. De az tûrés nélkül mindegyik 60 fokos. Nincs elõdje a készüléknek, még csak hasonló sem sehol semmilyen civilizációban. Ezt értsétek meg. Egy ilyen készüléket megtervezni sem egyszerû munka, nemhogy puszta kézi munkával kivitelezni. A kép is már milyen szánalmas, mutatnak egy rézdobozt, így nézett ki...na jól van...
azt én is tudom, pont azért írtam hogy ekkora véletlen egybeesés-két fáraó neve és egy helyen, pont kijön belõle egy helikopter+egy repülõ, miért nem traktor? Énse hiszek ezekben a sok UFO-s dolgokban,mindent velük akarnak magyarázni ,de eléggé érdekes dolgok vannak-ott van a "motoros"fickó valami inka v. maya véseten? mindennek van racionális magyarázata,túl hülyének nézzük a régi embereket.
ez nagyon komoly volt xDD És sokkal stílszerûbb, mint a lelkileg torz, sexuálisan aberrált fórumozótársunk (értsd: Epikurosz) minõsíthetetlen megszólalásai, amibõl sajna egyre többet produkál.
amúgy mint leírták: CT-vel pl. Mert tudod szerencsénkre vannak már az emberi szemnél pontosabb/több mindent látó szerkezeteink :)
Miután tudjuk, hogy a kézi precízió elég gyengus, innen állításoddal teljes indukció: a precízió pontosan akkora a mai gépekben, mint amennyit kézzel elõ lehet állítani :) Hurrá, levezettük, hogy képes vagyok egyedi atomokat kézzel pakolgatni, mert az atom-erõ mikroszkóp erre képes, tehát én is képes kell legyek rá. Megyek is haza, kipróbálom, simán összelegózok egy molekulát.
Te meg legyél szíves értelmezni amit írtam, ha kritizálsz.
Mondom "kalapács nélkül szétszedhetetlen". Értsd "csak kalapáccsal lehet szétszedni (, már annyira össze van rohadva)". Amit mondani akartam, az meg csak annyi, hogy ebben a fémkupacban annyira egymáshoz gyógyultak a fogaskerekek, hogy azt nehéz eldönteni, hogy melyik korrodált rézkupac melyik fogaskerék darabja lehetett, nemhogy _pontosan_ megmérni a fogak szögét...
"a fogaskerekek fogai pontosan 60fokosak, ezt kézimunkával lehetetlen elöállitani"
LOL
Emberek, néha gondolkodni kéne. Ha kézzel nem lehet ilyen precízen dolgozni, akkor hogy készítették el az elsõ ilyen precízen dolgozó gépet? Egy gép elõállításához, ami bizonyos pontossággal képes gyártani dolgokat legalább ugyanakkora pontosság kell.
A tudomány függ a kultúrális közegtõl, de az inkább a haladási sebességét és irányát befolyásolja. Az elõrehaladás mértéke viszont kumulatív, a tudós mindig az elõzõ munkákra épít. Ezért fontos, hogy a már meglévõ ismeretanyag ne vesszen el.
Azért azt áruld már el, hogy egy ennyire összerohadt, kalapács nélkül szétszedhetetlen kupac fémhulladékból már hogy a pék faszába állapították meg, hogy _pontosan_ 60 fokosak a fogak dõlései? Esetleg inkább az a helyzet, hogy csak nagyot akartál mondani?
Egyetértek. Aki járt Egyiptomban mind a száját tátja, hogy ezt, hogy tudták emberek megalkotni.
Erre a válaszom: -komoly motívációjuk volt, ugyanis vagy dolgozott az a pár ezer ember vagy kivégezték -a Fáraó abs. isten rangban volt... volt akit motiválni sem kellett, egyszerûen a hite vitte rá az életen át tartó kõhordásra - ráértek, ha a sivatag szélén tengetném a napjaim, mint félisten én is olyan sírt szeretnék amit az unatkozó népem pár tíz év alatt képes csak felszórni. Miért ne? Megtehetem nem?
Az már el lett magyarázva, hogy két különbözõ fáraonak két különbözõ jele egymáson :) ngc powa..Szóval, nyugi..Nem ufókat és helikoptereket rajzoltak akkoriban :D
a kultúrán múlik, hogy elfogadja e a társadalom a tudomány mûvelõit, támogatja-e õket, áldoz-e arra hogy képezzenek tudósokat, érdeklõdik-e az eredményeik iránt ... nézd meg az ókori Athént, aztán Rómát, majd annak a bukását, a sötét középkort, az újkort, majd a jelent ... a természeti körülmények nem változtak számottevõen, csak a kulturális közeg ... az emberi gondolkodásmódok világnézetek jöttek mentek keveredtek, feszültek egymásnak ... így nézve a tudomány fejlõdése igen erõsen függ a történelemtõl ...
"a tudást a kultúra tartja fent nem a leírt szavak"
Alapvetõen téves. Ne keverjük már a szenzont a fazonnal. A tudomány az nem kultúra...
A tudományos és mûszaki haladás csak írásbeliség útján lehet hatékony és ezt igen egyszerû belátni. Akkoriban nem nagyon tudak messzire utazni az emberek és nagyon kevés nagytudású ember volt. Ha valaki meghalt és nem írt le semmmit akkor nagyjából azt el is felejtették azt a dolgot..
"Nem ismerték a fogaskereket,ilyen pereciz formában, nem emlitik a cikkben, de a fogaskerekek fogai pontosan 60fokosak, ezt kézimunkával lehetetlen elöállitani, tehát gépi elkészitésü"
Nincs olyan, hogy "pontosan" 60 fok. Talán valami tûrést vagy szórást írhattak volna, hogy mekkora átlagos eltérés volt foganként. Mellesleg lehet készíteni csak sok idõbe tellik, de akkoriban a idõ az volt bõven... A 60 fok az meg hol van mérve? Milyen fogazású volt? Esetlen össze lehetne hasonlítani a mai evolvens típusúakkal, hogy valami számszerû dolgot is kapjunk mennyire áll koözel a maiakhoz.
Ez így nem sok infót adó cikk sajnos.
jobb kérdés, hogy miért volt elég egy könyvtár leégése ahhoz, hogy megsemmisüljön az ókori tudás nagy része ??? (a tudást a kultúra tartja fent nem a leírt szavak)
erre mondják azt, hogy ha nem égett volna le az alexandriai könyvtár, akkor lehet már a marson interneteznénk...
Szerintem meg oltári, hogy ilyen precíz szerkezetet készítettek, és ahogy írják is, ehhez kellett másik 1500 évnek eltelnie, hogy kis svájci ember hasonlót alkosson. Szerintem akkori tudással ez hatalmas. Volna mit tanulnunk még a történelemrõl...
hát az ott egy repülõ+helikopter, de lehet csak véletlen egybeesés. Nem kell mindenhova UFO-t látni, de az biztos hogy van sok megmagyarázhatatlan dolog
Szerintem a szenzációhajhász médiag*ciket, mint Daniken hagyjuk ki. A kép egyébként, amit küldtél, fake (photoshop). Az eredeti, és a lehetséges hieroglifa olvasatok itt találhatók.
"nem ismerték a fogaskereket,ilyen pereciz formában, nem emlitik a cikkben, de a fogaskerekek fogai pontosan 60fokosak, ezt kézimunkával lehetetlen elöállitani"
A fogaskereket ismerték, de ha a hangsúlyt a precízségre tesszük, akkor értem. Azért nem feltétlenül jelenti azt, hogy kézimunkával lehetetlen elõállítani, gondolj csak a prágai Orlojra a XV. századból: azt is egyetlen mesterember készítette (na jó, inasokkal).
szememben ez azért csodálatos, mert ebbõl látható, hogy az fajta gondolkodás és szemléletmód, ami a mai nyugati civilizáció tudományos világnézetének alapja, az alapelveket felismerõ, általánosító racionális gondolkodásmód már a gyökereinél mire volt képes (az más kérdés hogy a történelem igen sokáig nem engedte ezt az emberi irányt érvényesülni)