Ahoy cimbora ! Szerintem ugyanarról a személyrõl beszelünk is mondhatom hagy régi idõkben nekem sem okozat csalódást egy lóvés egy ember , de most (a GOF)révén élkanaszásadót pedig mindene meg van , persze nem volt egyszerû el venni a puskáját de bonyolult sem ugyanis az eddik támadás során meg halt , én el vetem tõle mindent is csak utána támasztatom fel . Hagy ki kõt-e még valamelyik kapitánnyi nem lehet tudni , nem sokára meg lesz a magyaritás akkor tolán még lesz egy kis lendulet .
No, Találkoztam Nemo kapitánnyal, elvitt egy körre...
[IMG]http://[/IMG]
Ma egy rabolt hajó elfoglalásában zajlott a csetepaté, mikor is a szokásos hullarablás során ráleltem én is egy olyan puskétára. Kezébe is nyomtam az egyik bajnokomnak, aki egyébként annyira sem tisztel, hogy egyszer, mikor odaadtam neki egy megszerzett, elfoglalt hajót, úgy elviharzott az ellenkezõ irányba, hogy öröm volt visszatölteni. de egyelõre a küzdelmekben nem akart feltétlenül hátba lõni. Az is erény, nem? Persze, ha találok jobb harcost, elsõ dolgom lesz, hogy megválok a hûtlentõl.
Ja, a kép sajnos ekkora, nem vagyok VIP tag, így nagyobb méretet nem tudtam prezentálni, de talán kivehetõ a kép felsõ részén lévõ hajó orránál a járom cápa.
Ja érdemes nézni az adatlapot függ egyébként a leadershiptõl is meg pár dologtól, persze van aki mindig ellenséges. Szóval a karakterfejlesztés egyik szempontja ez is lehet nagyobb flottát akarsz vagy egyedül brillírozol. :)
Nos, ezzel a hûtlennel kapcsolatban: volt mellette egy másik emberem is, akinek odaadtam rövid idõre egy visszaszerzett lopott hajót, hogy majd visszaviszem a megbízómhoz, de a visszavitel még váratott magára, mert kis kitérõvel, vargabetût leírva jutottam csak vissza. Ez a másik emberem, akinek lojalitása szintél alacsony volt, meglepõdésemre szépen megemelkedett normálra. Ezért gondoltam, hogy majd ezt is kielégíti egy kis hajófelügyelet, ahol kiélheti parancsolgatási hajlamát, de nem. Egyébként, ha jól gyanítom a logikáját a dolognak, ha nem tudok tudnék több tisztet alkalmazni, mivel a tudásom már nem tenne alkalmassá, akkor az a kocsmákban ülõ tiszteknél hamar kiderülne, mert vagy nem is lennének ott vagy a velük való beszélgetés során kiderülne, hogy nem alkalmazhatnám õket. De ez még nincs így. Egyébként igazad van, a leadership befojásolja ezt. Mintha azt írná a nagykönyv, hogy a tisztjeim lojalitását a cselekedeteim határozzák meg. És ez az egyes tisztek nemzetiségébõl is jö, azaz ha holland ellen teszek valamit, akkor a holland tisztem mérges lesz rám, vagy kalóz tiszt kalózhajó elleni támadás esetén. De a franc sem emlékszik már rá, ki honnan jött, hol béreltem fel. És mi az, ami a tisztelt tiszt uraknak megfelelõ cselekedet és mi nem az. Különben is, így kapitányként hogy tartsak rendet, hát nem nekem kellene dirigálni, nehogy már õk határozzák meg, mit tegyek és mit nem. A kiskésit nekik!
Nohát, nohát, sokat akar a szarka... Mire észbe kaptam, már nyakig benne voltam az Isabella-s küldetésben, de azok a fránya spanyol fogdmegek, az embereim úgy gondolták, inkább élvezik a nyáresti hûvös levegõt kint a ház bejáratánál, elpipázgatnak, én meg még nem vagyok elég tápos. Most kénytelen leszek visszatölteni max. addig, amikor a szemrevaló némver össze már a fedélzetemet sikálja, amolyan hálából, hogy felvettem. Legfeljebb elutazgat még velem egy darabig, amíg nem szerzek még több tapasztalatot a kalandokból. Akkor majd újra próbálkozom. Istenemre, pedig hogy nyomtam én az x-et, de az életerõm csak nem akart úgy visszagyógyulni, mint azok a kopók verték lefele. Volt, hogy ketten egyszerre lõttek és már estem is össze. Máskor meg ígéretesnek indult, mikor sikerült felszaladnom a lépcsõn, és visszafordulva a lépcsõ tetejérõl egyszerre csak egy katonával kellett küzdenem. Egyet le is gyaktam, az életerõm maxközeli, hurrá, erre klisébe illõ módon lassított felvétellel tehetetlenül végignézem, ahogy a kapitányuk - a soron követketõ a lápcsõn -, elõveszi a pisztolyát és egy lövéssel leterít...a szemét. No, így jutottam el, többszöri próbálkozás után, a kezdõ ténymegállapításhoz...
"...szemrevaló némver össze már a fedélzetemet..." helyesen:: ...szemrevaló némber öccse már a fedélzetemet...
Egyébként azt is megjátszottam, hogy kifutok a házból, de akkor meg a legényeim rántottak fegyvert és nekiestek az éjszakai járõrözõknek. Majd kipróbálom még, hogy be és kifutok a kocsmából, vagy hajóra szállok és meglátom, az erõd mit reagál. Az engol leírás szerint el kell tennem láb alól a három katonár és a házból kilépve a spanyolokkal fenntartott kapcsolatom nem változik. De vajon igaz ez akkor is, ha az utcán lévõkkel akaszkodok össze? No, majd kiderül.
Ha jól emlékszem nekem nem aközött gondot a katatnák kínírása , de a mikor ki léptem a házból az embereim nekitámadtok az õrségnek , is az erõd is rám lõtt . Viszont mi ez találka a Nemo val ? részleteznéd egy kicsit .
Hm erre már nem emlékszem. De újra elõveszem majd. emléxem a problémám nekem azza la résszel volt amikor letartóztattak story folyamán és a börtön be raktak az egyik városba. Mindenáron próbáltam elkerülni. :) Végül már nem is emléxem sikerült vagy nem :)
Ha nem tévedek, te a Morgan's favor küldirõl beszélsz, amikor elszállítod a delikvens a megjelölt helyrõl megjelölt helyre, de a célállomásnál (talán Port Royale) letartóztatnak. Ott nem kell mást csinálni, mint hagyni magad. A börtönben aztán megjelenik Morgan maga, mint a helyõrség parancsnoka, vagy mi, és elenged, de így tartozol neki egy szívességgel. Neekm mindenem, fegyverem, pénzzem megmaradt, a hajók is ott vártak a kikötõben.
Ferou Kapitány, barétom!
Nemo Kapitánnyal való találkozás egy, a fantáziám szülte poén reakció a program meglepõ viselkedésére. Az t9rtént ugyanis, hogy lecseréltem az egyik kísérõhajómat jobbra. Egyébként jelenleg a vezérhajóm, amelyen én hajózom, egy 5-ös osztályú light colonial fregatt, az oldalszélérzékenysége eddig a legjobb, 9.55, azaz 20 fokot bezárólag a szembeszéllel is elég jó sebességet érek el vele. A két kísérõhajóm egyike a Fekete gyönygy, a másik egy light fregatt. No, csak hogy visszatérjek a szotihoz, ez utóbbit cseréltem le épp, majd a kikötõben csináltam egy gyors hajócserét, csakhogy megnézzem, milyen a fedélzete, amin rohangálhatok, tetszik-e - mert nekem ez is szempont. Mikor a külsõ hajónézetrõl személyi nézetre kapcsoltam, hogy ott lehessek a matrózaim között, meglepõ kép jött elõ. Elõször nem értettem, mit látok, hová került a kamera. Forgatom erre-arra, TAB-al visszaváltok külsõ nézetre, ott minden oké, újra vissza a furcsa nézetbe. Addig-addig, míg rá nem jöttem, hogy mélyen a tenger fenekére került a nézõpont, de onnan mindent szépen megrajzolt, alulról a hullámzó vizet, a hajóim alját és a cápákat is. Visszacserélve a hajókat minden rendesen mûködött tovább, ez valszínû a MOD-ból jöhetett. Csakúgy, mint az a hiba, hogy a matrózaim félemelettel el vannak tévedve fel és le. Valamelyik a levegõben rohangál, valamelyik meg deréktól lefele a padozatban. Gondolom, az új hajótípusoknál jönnek elõ mindenféle grafikai malõrök. Na szóval, ezt a különleges kameranézõpontot gyorsan printscreen-el vágólapra tettem, hogy megosszam veletek. Ennyi Nemo Kapitány története...
Aszt hittem hagy valami új titkos akció a mit én nem találom meg . Although Kpt. a mirõl te beszélsz az vagy Morgan küldetés elsõ része vagy a francia fõkarmáyizó , Willemstad küldetése .
Nem tudom, észre vettétek-e, hogy a horizont felett, talán keletre napnyugtakor és felkeltekor az égbolton lehet látni két maszatot nem túl messze egymástól, viszont távcsõvel megfigyelve az egyik biztos, hogy a Szaturnusz - már csak a gyûrûje miatt - a másik meg akármi is lehet. Nem vagyok csillagász. Többször is megfigyeltem õket, az egymástól való távolságuk változó. Ezt csak amolyan érdekesség végett dobtam fel.
Üdv Kapitányok!
Sikerült összeillesztenem végre egy A és B kincsestérkép részletet, aminek eredményeképpen a Guadalupe-i barlangban kereshettem kincset. Hát, az a barlang nem a szokványos felépítésû, kevés fáklyával sötétségbe borulva még csak rájátszott, hogy még többet bolyongjak benne. Kár, hogy fáklyát nem tudok magammal hordani. a kics említésre sem méltó, viszont találtam egy kõbõl épített trapéz ajtóvályatot, amin keresztül olyan terembe értem, ahol a földön volt valami domború mû, amolyan kezdetleges üstökös ábrázolásféle. Ráálltam, kézfejikon megjelenik, de rányomva azt írja kopogtatás mellett, hogy nem szükséges használnom. Hm? Aztán van egy idegesítõ bug-om a GOF módban - vagy csak én nem tudok valami beállításról: már az excellent távcsövemnél sem találtam semmi extra adatmegjelenítést a good-hoz képest, csak a zoom hozta közelebb a tárgyakat. Pedig ott is ígértek tök sok részletet, amit láthatóvá tesz. Ezen még át is lendültem, de most megszeresztem a newton-i távcsövet, ami elvileg még az ágyúk típusát, stb is megmutatja, mind hajónál, mint erõdnél - no meg a kapitány fenekén a legyet is. Ezzel szemben továbbra is csak annyi adat jelenik meg, hogy a vitorla milyen fázisban áll - mintha szabad szemmel nem látnám -, és a távolság. Emlékeim szerint ennél azért jóval többet kellene megtudnom az ellenrõl ilyen speckó távcsõvel. Mit lehet itt tenni?
Üdv!
Ahoy Bohusek Cpt. Van a beállítások menübe egy MOD settings , aljállam figyelmedbe .
Édes egykomám!
Neked teljesen igazad van, ott a pont. Magát a MOD beállításokat a telepítés után áttanulmányoztam és beállítgattam, de megmondom õszintén, a távcsõre vonatkozó opció valahogy kikerülte a figyelmemet, pedig mindjárt az elsõ tétel... Kösz!
Más: Isabella kisasszonyság a fedélzetemen van, hajózunk Beliz-be rokonlátogatás végett. Hát, nem volt egyszerû 15 nap alatt áthajózni átlósan az egész térséget Bermudáról Portobello-ba. Ráadásul Bermudán fullra feltuningoltam a hajómat, ami majd az össze 2,5 millámat felemésztette, így feltétlenül be kellett vállalnom egy fuvart San Juan-ba, majd onnan Portobello-ba. Ezzel az egy megállóval, pedig villámlátogatás volt, igencsak megnehezítettem a saját dolgomat. Volt jónéhány visszatötltés, mire rájöttem a megoldásra. Ugyanis végig szembeszelem volt térképnézetben, akármerre kanyarogtam, a szélirány mutatója Portobellóból mindig felém mutatott. Erre fogtam magam és a feltuningolt hajóm újonnan szerzett tulajdonságait kihasználva hajónézetben irányba kormányozva nekiindultam. Úgy vettem észre, ez a jó megoldás, mert szinte folyamatosan hátszelem volt és váltakozóan 5 és 12 csomó közötti sebességgel haladtam. Így haladtam napokig, de legalább odaértem idõben, sõt, még egy nap tartalékom is maradt. Hát így oldódott meg a feladat eme fázisa.
Üdv Kapitányok! Feltettem, újra és nekiálltam minden mod nélkül. Meg elõvettem a Kotor 1-2-t is. Most több a szabadidõm. amúgy javaslom a részetekre a Kotor nevû dolgokat. Ha az Age of Pirates tetszik talán az is, ha még nem volt kicsit több a beszélgetõs rész benne. De jópofák. Visszatérve, egyenlõre még csak egy jobb hajót próbálok felhajtani. :) De max fokozaton eddig két bukta volt itt már azért nem lehet egy pinace-vel elfoglalni egy fregatott :D
Merem javasolni a GOF mod-ot, sokkal színesebb a hajópaletta, és mintha nüansznyi dolgok, apróságok változtak volna, de "sok kicsi sokra megy". Én nem csalódta ebben a mod-ban.
Legutóbbi érdekesség, ami történt velem. Spanyolként Port os Spain telepen jártam - ja, eléggé zavaró az elnevezés, mert ugye angolok uralják. Mit jártam, az éjszaka leple alatt osontam saroktól sarokig, amikor összefutottam egy kapitánnyal, akivel ha tengeren futok össze, piros vitorlájáról ismertem volna meg, ugyanis egy carthagena-i nõ bosszúvágytól fûtve bérelt fel a megölésére. Nem tudom, hogy az eredeti verzióban elõfordult-e ilyen, de most a városkában futottam vele össze, összeszólalkoztunk, mondtam, hogy a vérdíjat márpedig én besöpröm, majd csörte után gyilok. Mondjuk a katonákat a nagzavar felpaprikázta, de a megfásult angol muskétással tudtam beszélni, aztán dolgom végeztével - küldetés felvétel - fejvesztve kiszaladtam a településrõl. Itt az érdekesség számomra a célszemély szárazföldön való levadászása volt. Ehhez még csak egy bosszúság, ugyanígy kolbászol San Juan-ban egy másik kapitány, de azt nem tudom megölni, mert a hajóján fogva tartott nõt kellene kimentenem, de a hajóját sehol nem lelni, amíg õ az utcákon császkál. Itt nem tudom, mi lehet a megoldás. Ha ötletek vannak, jöhetnek.
Az elõzmény modjával már játszottam vele, de idõnként crasheket okozott. Meg durván "élethûvé" tette a hajózást szembe szélbe csak álltam :D Lehet felteszem majd, de mód nélkül még egyszer se mentem végig szóval most megnézem :) Az említett problémádra már nem emlékszem sajna.
Újabb érdekességek a karibi térségbõl (az Albatrosz-rádió adása):
Kalandozásaim során eleddig két olyan part menti erõdöt véltem felfedezni, amelyek nem szerepelnek sem térképen, de a látcsõn keresztül nézve sem rendelkeznek semmilyen információval, amolyan szellem erõdök. Sajnos kikötni sem lehet ezeknél... Mindkettõt a szárazföld partvonalán láttam, az egyiket Carthaqena és Portobello között, a másikat Santa Catalinától északra az Amatika part irányába. Nincs jelentõsége, de érdekességként, turisztikai látványosság gyanánt gondoltam megosztani veletek.
Másik: Midõn a Yukatan-félsziget hegyvonulatai felett lemenõ napban gyönyörködtem épp, a következõ állomásom felé hajóztva, miközben a nap ragyogó korongja mellett megláttam az égen egy légypiszkot. Hála a newton-i távcsõnek, egész jól rá tudtam közelíteni. A korábban már említett bolygó volt, most a Szaturnusz nélkül (talán a Mars, de lehet a Jupiter vagy a Vénusz is). A látvány felemás érzéseket keltett bennem: egyszer hibának tudom be, hogy a nap felõli oldala volt árnyékban, holott elhelyezkedésébõl adódóan vagy abszuolút az árnyékos oldalát kellett volna mutatnia a föld felé, azaz nem látszik vagy csak egy nagyon vékony ív a nap felõli oldalán. Viszont kompenzált, hogy az általam festettnek hitt égbolt, vele a felhõk mégsem az/azok, ugyanis a lassan a bolygó elé úszó felhõgomolyag elõbb elhalványította, majd teljesen eltüntette azt, mármint a bolygót. Ez annyira tetszett és apró, de kellemes figyelemsség volt a fejlesztõk részérõl, hogy mindjárt elnéztem nekik a félárnyék helytelenségét.
Ennyi, bocs, akit untattam.
Ja, még mindig várom a tippeket, hogy a nõrablási tettét tengeren nem vállaló, rettegésbõl szárazföldi patkány-létet választó kapitánnyal mit lehet kezdeni, illetve hogy lehetne kiszabadítani az elrablott nõt a hajóról, amit így nem lehet fellelni.
Ahoy,
Egy úhabb tipp/infó kérés: Spanyol nemzet szülötteként rovom az utamat a szogetvilágban. Az egyik település kormányzójától megkaptam a marque letter-emet azzal a szöveggel, hogy mehetek a fõkormányzóhoz Havannába küldetést vállalni a nemzet szolgálatában. Nosza, arra vettem az irányz, de a fõkormányzó nem várt magyarázattal vágott arcul: a "Coastal Brotherhood" (Parti Testvériség?) szervezõdéssel vagyok kapcsolatban, ami, hogy úgy mondja, ellenséges cselekedet a spanyolokra nézve, ezért nem ad küldetést. Elõször is kik ezek és mikor vettem fel velük a kapcsolatot? Másodszor, hogyan tudom megszakítani azt? Valaki tud ezekrõl valamit?
Cheers
Ahoy!
Szerintem nem untatsz senkit :) Ez nem az a topic :) Ha eljutok odáig majd írok :)
Ahoy Bohusek cimbora nem futottál õsze utazásaid sarán Morgan nel , vagy nem maradt befejezetlen küldetés valamelyik kalauztól , esetleg aszt a "marque letter" -t (gondalom ez a "privatter patent" ) vedd fel a tárgyaidhoz "equip item".
Köszönöm kitüntetõ figyelmeteket és a bíztatást, hogy mártogassam csak nyugodtan a lúdtollat a tentába.
Ferou Kapitány! Kösz a tippet, kipróbálom, felszerelkezhetõ elem-e az a levél. Elenvezését igyekeztem emlékezetbõl pontosan idézni, a privateer patent kifejezéssel még nem találkoztam, viszont lehet, hogy az hiányzik még. Ja, Morgan-nel összefutottam, õ hozott ki a tömlöcbõl további feladatelvárás fejében. Persze, nem rohantam vissza újabb feladatért, fõleg, hogy angol területre kéne behatolnom hozzá. Ha nem muszály, nem erõltetem. Lehet, hogy õ tagja lenne a Coastal Brotherhood társaságnak?
Emlékeim szerint az Arrow hajó, ami elrabolta a duplacsövû flintát, erõsebb volt, de az az igazság, hogy nem volt ellenfél. Musketoon-t persze már többször találtam, de egy bõven elég a harci tisztjeimnél, így adtam is el. Nem sok, 11 ezer körül vette meg egy kofa.
Ezzel ellentétben érdekes jelenség ütötte fel a fejét. Történt ugyanis, hogy Maraciabo-ban jártam, és ha már ott vagyok, gondoltam, lerendezem ezt az elátkozott falu kérdést a reménytelenség öbölnél - tudjátok, az éjszaka csontvázként lakók esete. Nagy nehezen beverekedtem magam a faluba - emiatt halogattam, mert többször csúnyál elbántak velem -, beszéltem a vezetõvel és felajánlottam a segítségemet, azaz felvettem a küldetést. Majd feltöltöttem a hajóimat rakománnyal, mivel ritkán megyek üres járattal és elindultam Cartagenába, vittem egy elorozott hajótervet a hajóácsnak. Semmit sem változtattam a korábbi felálláshoz képest, azaz a tisztjeim, a hajóim ugyanazok. Képességeimben a navigáció 100, képességnövelõ könyvek nélkül, tehát bármilyen osztályú hajót irányíthatnék. De mindegyik 4-es osztályzatba tartozik, egyelõre ezezk elegek. A P.I.R.A.T.E.S. képességeim is normálisak. Na, aztán amikor megérkeztem, veszem ám észre, hogy büntetésben vagyok, mert a pirates képességeim mellett mindenhol ott a mínusz 1. Mi a szösz? Mitõl? Mit csináltam rosszul? Ilyen büntetést akkor kap az ember, amikor képességeihez képest magasabb kategóriájú hajót irányít. De ez az esetemben ez nem fordulhat elõ, ráadásul korábban sem volt büntetésem. És akárhogy töltögetek vissza, mindig megkapom a büntetésemet valahol félúton a tengeren. Gondoltam, esetleg az átok kezd fogni rajtam és tart, amíg meg nem oldom a küldetést? ez lehet magyarázata, hogy késõbb hat. Vagy mi lehet még? Mert ügye több tisztem sem lett, hajóimat sem cseréltem...Szóval nem tudom. Ötleteket, hogy mitõl kaphat az ember büntetéspontokat a képességeinél magasabb hajóosztály vagy a többlet tiszt irányításán felül, szívesen fogadok, hátha tehetek ellene. Azt, hogy miben nyilvánul meg a büntetés, még nem vettem észre.
No, megyek kincsre vadászni, ami ráadásul egy nekem ellenséges angol telep alatti bányajáratban van - elvileg.
Kalandra fel!
Azóta, mióta beszámoltam a két szellem-erõdrõl a szárazföldön, találtam egy falut is erõd nélkül, méghozzá Cuba déli partvonalán, ahogy nyugatról haladtam Santiagó felé. Azt hittem, az, de erõdöt, akárhogy kémleltem, nem találtam mellette. Aztán, amikor térképnézetre váltottam, láttam, hogy még igen csak odébb van a város. Szóval megint egy látványelem.
Ahoy!
Rákészültem, amennyire csak tudtam, a COAS-ba bemenni. Minden hajóm szárazdokkban, a cuccaimat a tiszteknek adtam és egy kis tartan-ra szálltam át. A problémám, hogy ugyan az angol questline or walkthrough szerint tegyem a cuccaimat és a tisztjeimet a port control-ba, a tisztjeim velem vannak a kis ladikon. Mit tehetek, hogy ne vesszem el õket?
Üdv Cimborák!
Merre sodort benneteket a szél? Elvesztetek a kalandokban vagy éppen ellenkezõleg, szélcsend van és hanyagoljátok a kifutást a tengerre?
Szerény személyem éppen COAS-ban tekergõzik, keresem a kiutat. Amondó vagyok, érdekes dolog ez: Egy csomó energiát, idõt emésztek fel, hogy megtaláljam az Elhagyott Hajók Városát és mikor végre eljutok oda, azon fáradozom, hogy kijussak onnan. Persze, a pletykák szerint nem lesz hiábavaló, mert a végén egy jó hajóval és egyéb speckó felszereléssel jövök majd ki. Eddig olyan azték szobrokat szereztem, amit eddig még nem is láttam, megvannak a Scultec koponyák, mindjárt duplán, és mindhárom fegyvernemben eddig nem látott kardok. Bár összsúlyuk miatt nem sok szabad hordkapacitásom van, még így is kellett eladnom néhányat. Például a nehézfegyverként aposztrofált fokos (35/120), ami bárhol a szogetvilágban fellelhetõ, még mindig a legjobb, azoknál is, amelyeket itt, COAS-ban találtam. Azok eddigi legjobbja /100-as. Valami hullámos pengéjû, de a neve most nem jut az eszembe. Van még Katana, mint médium kard és állítólag Morgan-i médiumfegyverre is szert tehetek majd a kaland végére. Engem még a hajó érdekel, amivel kivitorlázhatok innen. És azért remélem, némi tapasztalati pontgyûjtéssel is gazdagabb leszek.
Cimborák, ha még kalandoztok, ne feledjetek néha betérni ide, a kocsmai találkozóhelyre és megosztani gondolataitokat, problémáitokat. Ez az asztalt mindig nekünk tartja fenn a kocsmáros...
Ropogjanak hát a kötelek, feszüljenek a vitorlák, legyen mindig száraz a lõpor és a rum sose fogyjon ki!
Kedves kalóztársak!
A magyarosítás teljesen készen van, és tölthetõ is innen: http://elitemagyaritasok.info/news.php
Sok szórakozást kívánok hozzá!
Ahoy! Hát ezt reklámozni kellene!!!! Egy nagyon szép játék most már azoknak is örömet szerezne akik nem tudnak angolul!! Hát nagy köszönet érte!!!
Én is ekképp vélekedem. A gépemen van pár felrakott cuccos (Mount&Blade Warband, Risen2, Eurotrack, Saboteur és ez), és hangulattól függõen veszem elõ. Viszont a hangulat szerencsére nálam nem annyira hektikus, így a Karib tengeri kalandok már egy jó ideje konzekvensen zajlanak. És persze nekem is csak esténként van némi idõm.
Éppen tegnap este sikerült kikeverednem COAS-ból. Nem volt egyszerû a történet, 3-szor kellett végigcsinálni, mert a szabadság, hogy azt csinálok, amit akarok, állságos. Eladtam olyan tárgyakat, megöltem olyan személyeket, amelyek, akik elengedhetetlenek a küldetés/folytatás sikeréhez. Mázlim volt. Mikor elõször szembesültem, hogy ellehetlenül a küldetés sikerre vitele, egyetlen egy olyan mentést találtam, amelyet visszatöltve még megvoltak azok a feltételek, amelyek aztán már sehol sem. És másodszori nekilendülésnél más probléma ütötte fel a fejáét, amire nem számítottam, úgyhogy harmadszor is nekiindultam. No, de végül sikerült a Dog of War nevû, 3*-os hajóval, 15 fõvel és kicsivel több, mint 2 millával kijönni. No meg egy új tiszt és csomó hasznos cucc. Elcsigázottan megérkeztem Havanna kikötõjébe... Ha valaki rászánná magát és belevetné magát ebbe a kalandba, most már tapasztalattal bírva tudok segíteni.
sziasztok. abban tud segiteni valaki hogy a Seawolf nevû hajót hogy kell elfoglalni? egyszerüen nem tudom legyõzni a legénységét
Kedves Gerinho Kapitány!
A kérdésedhez:
Mekkora a legénységed katonai összetétele, milyen képzettségi szintûek (zöldfülûek-e vagy inkább veteránfélék) és van-e ugyanekkora létszámra való kézifegyver a fedélzeten/raktárban? Minek utána meggyõzõdtél, hogy ezek nagyjából rendben vannak, van-e olyan képességû tiszted, akit be tudsz magad mellé állítani harcosnak (fegyver-, kard-skill) és hozzá megfelelõ fegyverük. Ha nincs külön harci tiszted, akkor a meglévõkbõl válogathatsz. Amelyik jó harci képességgel bír, lásd el fegyverrel és sorold be harcosnak. Az külön kiváló, ha egyszerre két posztot is be tudnak tölteni ezek a tisztek, mert így nem kell kivenni az eredeti szerepébõl, ami az ágyúcsata során szükséges lehet. Aztán ott van még az ellenséges hajó legénysége. Ha mindenáron fedélzeti csatát kell vívnod, a csáklyázás elõtt érdemes kartáccsal megritkítani az ellenfél legénységét és mindjárt jobb az arány. Mindezek meglétével sokkal nagyobb eséllyel indulsz egy hajófoglalásnak. És már csak nüansznyi dolog, hogy ha nálad vagy tisztjeid valamelyikénél, de leginkább a Bosun-nál ki van fejlesztve az a személyi képesség, hogy átszállás esetén muskétasortüzet ad le a legénységed (automatikus), szintén kevesebb leölni való legénység marad odaát.
Végül ha átnézted a lehetõségeidet a feladat súlyától függõen érdemes átgondolnod, biztosan eljött-e a pillanat, amikor össze kell mérned az erõdet a Tengeri Farkassal és legénységével. Mert ha nem vagy még eléggé felkészült, nem tudod bevenni, de nem is olyan fontos, javaslom hadd a csudába. Ha mellékküldetés, majd találkozol még vele késõbb.
Remélem segítettem. Kíváncsi vagyok a részletekre, ha nem nagy kérés, mond el, mi a helyzet.
Üdv!
köszönöm a segítséget Bohusek Kapitány! így amit leírtál és átnéztem konkrétan mindennel probléma van :) a legénység zöldfülû, nincs elég fegyver stb.
Azt el is felejtettem mondani, mivel gondoltam, te is így vagy vele, hogy a te képességeidnek is csatára képesnek kell lennie, nehogy téged kaszaboljanak le nagyon gyorsan. Ha kérdésed van, elakadtál, csak kérdezz nyugodtan, egy-két naponta jellemzõen benézek ide a kricsmibe elbeszélgetni, ha van kivel.
Jó szelet!
Nahát ez a topic sem halt meg jó látni :) Hétvégén tervezem folytatni a karibi kalandozást. :)
Ahoy Although Kapitány!
Ha rajtam múlna, nem hal meg, csak hát egymagában nem sok kedve van az embernek trécselni, kalandokról eszmét cserélni, még azt mondanák rám, hogy tán' megõrült ez a vén tengeri medve, hogy így magába beszél. No, meg valahogy interaktívabb, ha legalább ketten vannak, de a még több jobb elve itt is tud érvényesülni. Hát sok sikert a folytatáshoz...
Cheers!
Abban tudnátok segíteni, hogy ha a kormányzó olyan feladatot ad, hogy likvidálj egy kalózhajót, akkor azt hogy találom meg? állandóan lejár az idõm.
Üdvözlet! 1.3.0 verzióm van. Magyarosítva. Kell e ehez valami patch vagy mod hogy jól mûködjön? Mert szemezek ezzel a combined mod 1.3.5-el. Ha azt leszedem és feltelepítem akkor minden ok, vagy kell még valami köztes patch? Elõlre is köszönet! Jó szelet!
Elöször is JaniKapitány! :)
Ebben a kérdésben nem én leszek a segítõd, mert személy szerint nem magyarosítottam, legalább gyakorlom az angolt. Nekem eredeti lemezen van a game és erre a GOF módot raktam csak rá, az is az 1.0 tól az 1.1.2 ig. Ha jól emlékszem, úgy reklámozták, hogy ez nemcsak a különbözõ bug-okat javítja, de bizonyos textúrákat tupíroz, hajómodelleket ad hozzá, kicsit realisztikusabbá teszi, mondjuk azzal, hogy pl.: spanyol hajóácsnál jellemzõen csak olyan hajókat vehetsz, amelyeket a spanyolok használtak, bizonyos típusokat nem és még hasonló nüansznyi dolgot pakoltak bele. ez a mod ráadásul a beállítások menöbe is belerakta magát, így bizonyos beállítások könnyen és gyorsan változtathatóak. Akárhogy is, én ezzel tökéletesen meg vagyok így elégedve. Ezért bocs, ha csak ezt tudtam javaslatként feldobni, azért remélem, ha ez nem is lett vonzó számodra, más, aki jártas az egyes változatokban, verziótelepítésekben, tud majd neked segíteni. Egyébként a kérdésedbõl arra tudok következtetni, hogy nem mûködik jól. Vagy ha igen, mit ad hozzá az 1.3.5. Ha nem sokat, és ez mûködik, akkor hajózz ki így. Ha pedig valami fontos javítást ígérnek, akkor legfeljebb mentsd ki az állásodat valahová és telepítsd rá a combined mod-ot. Esélyes, hogy akkor a magyarosítás nem fog megfelelõen mûködni - ezt az AOP I.-nél tapasztaltam - de ki tudja. Tudod, a puding próbája az evés. Ha nem megy valami, úlyratelepíted az 1.3.0-t. Sokat nem vesztesz vele, nem igaz?
Gerinho Kapitány!
A kormányzói kalózhajó vadászatnak két lehetséges változata van. Saját tapsztalat, hogy kezdõként könnyû elveszteni a csatát, hacsak nem valami kisebb hajó lesz az. De hogy a kérdésedre válaszoljak: Kérlek szépen, az egyik lehetõség, hogy a kikötõben hajóra szállva a gyorsindító menüt megnyitod és aktiválod a "Sail to ..." parancsot, ami aztán feltünteti a környezõ hajókat azért, hogy válaszd ki, melyikhez. ezzel a módszerrel gyakorlatilag "ugrálsz" vagy, hogy a kortól még jobban elrugaszkodjak, "teleportálsz" az egyes hajókhoz. Ott vársz pár másodpercet, és ha nem történik semmi, ugyanezt ismételve ugrassz a következõhöz. Az egyik egyszer csak lecseréli az addig barátságos nemzeti lobogóját halálfejesre és ellenséggé válva tüzet nyit rád. Na, õ volt a báránybõrbe bújt farkas. És ha már megtaláltad, nincs más dolgod, mint elsüllyeszteni, fedélzetre átszállva kifosztva elsüllyeszteni, vagy fedélzetre átszállva tisztet kinevezve magadévá tenni. Ha ez már megy és pénzre van szükséged, a legutóbbi egyben a legjobb megoldás, ugyanis visszahajózva nemcsak a kormányzótól kapsz pénzt, hanem a hajó rakományát, amire nincs szükséged - amire meg van, azt átpakoltatod a legénységgel -, külön az ágyúit és magát a hajót is eladod az ácsnál. A másik lehetõség rosszabb. Ott hiába ugrálsz a hajókhoz, a kalózhajó nem vált lobogót, azaz még sunyibb. ekkor át kell szállni és beszélni a kapitányokkal, és az egyiknél párbeszédként az jön elõ, hogy a kormányzó a fejét kéri. egyébként az átszállás pillanatában már a fedélzeten lófráló legénységbõl látszik, hogy az a hajó lesz az, amit keresel, mert mind egytõl egyig rosszarcú, úgy öltözve, mint a dzsungelben az útonállók. És hogy mi következik? Az érintett kapitánnyal való szóváltás után csata következik az egész legénységgel, miközben a kpitány elfut. Ha sikerül leölni mindet (nekem csak nagyon jó cucokkal és képességekkel sikerül úgy, hogy olyan ficakba szaladok, ahol nem tudnak körbe venni), akkor felveheted a halottak cuccait - hullarablás - majd gyorsmenüben tengerikonnal visszajutsz a saját hajódra... és kezdõthet a tengeri csata, ugyanis ez csak a leleplezésül szolgált. Innem ugyan az érvényes, mint amit az elsõ verzióban már leírtam.
Segítségül, ha te és a legénységed még nem elég tapasztalt: Vagy a kocsmában magam mellé béreltem hajót legénységgel, kapitánnyal és azzal együtt támadtam meg ilyen kalózhajót, de ez költséges, mert a bérelt hajó teljes költségét te állod. egyszerûbb, ha szintén a kocsmában a kocsmárostól kért feladatnál kíséretet vállalsz el, így a kísérendõ hajó a flottádhoz fog tartozni és utasíthatod a harcra. Én kezdõként ezt tettem, engedtem, hogy õ jobban odaférjen és az sem zzavart, ha õ is süllyesztette el a kalózhajót, a kormányzótól kapott pénz és reputáció engem illetett. További javaslat, ha elkerülnéd ezeket a csatákat még egy idõre, hogy a kormányzótól való feladatkérés elõtt mentesz egyet és csak aztán kéred a küldit. A mentés csak azért javallott, mert ugyan vissza is utasíthatod a feladatot, de a reputációd csökkenni fog, ez pedig az addigi törekvéseidet teszi tönkre, így viszont ha ilyen óhaja van Õkegyelmének, egyszerûen visszatöltesz és nem kérsz feladatot tõle.
Egyelõre ennyit tudtam, remélem hasznodra lesz.
Köszönöm a villám választ Bohusek Kapitány. Amúgy az én példányom sajnos nem vásárolt, de ha tudnám kinek kell odadni még a dupláját is odaadnám az 500ft nak. Az 576kb-nál van, de jelenleg nincsen. Amúgy ez a verzió jól mûködik. Egy beragadást, és néha elõjövõ zene recsegést leszámítva. Épp csak arra a kis plusszra áhítozom amit ezek a modolt verziók adnak, amit említettél. Utánna is járok. Jó szelet!
köszönöm Bohusek Kapitány a segítséget, sikerült megszereznem a privater levelet de most egy olyan problémába ütköztem, amibe, ahogy visszaolvastam a fórumot Te is belebotlottál. Nevezetesen, hogy nem akar küldetést adni a fõkormányzó mert kapcsolatban vagyok a parti testvériséggel. Ezt hogy sikerült megoldanod?
Kedves Gerinho Kapitány!
Nos, ebben a kérdésben egyelõre nem jutottam elõre, ezért hagytam a nemzeti küldetéseket. Éspedig azért, mert mint kiderült, amennyiben Morgan-nek, ahogy az elsõ küldetését megcsináltam, esélyem sincs a fõkormányzóval szót értenem. Feltételezem, ha a Morgan-féle szálat a végéig felgöngyölítem, és a továbbiakra nézve nem lesz tovább vele kapcsolatom, a fõkormányzó újra kezesebb - vagy kegyesebb - lesz. És mivel a Morgan küldetés legelsõ fázisán túl vagyok, valamint a kalandozásaim más fele vittek és a magam útját jártam, mint sem hogy Morgan kedvébe járjak, ezért nem is tettem lépéseket a helyzet feloldására. Azóta megjártam a COAS-t, meg...azaz felcsináltam Isabellát, de törvényes keretek között, mint hitvesemet, Felhajtottam a Blue Bird-öt, a duplacsövû puskát - ezzel megvéve a gazdája hûségét, ugye - de elõrelépéseket tettem az elátkozott falu ügyében is, valamint felkutattam Sharp kémét is a gyönygykitermelésnél, csak hogy a nagyobbakat említsem. Nem nagyzolásból mondom mindezt, hanem inkább tisztelettel övezett fõhajtás a játék elõtt, hogy mennyi izgalmas és fejtörõ kalanddal ellátja a karibi térésg kapitányait. És akkor vár még, hogy megint csak a nagyobb lélegzetvételûeket mondjam, a Bolygó Hollandi megszerzése, a Morgansorozat - ugyebár -, a Tenocthitlan feladatok és aztán a nemzeti küldetések. Van még mit tenni, úgyhogy: Tengerre! :-)
utánna olvastam angol fórumokon és azt írják, hogy az utolsó elõtti küldetésénél Morgan azt fogja mondani, hogy csinálhatsz nemzeti küldetéseket, õt nem zavarja. Most neki indultam felkutatni a muskétát meg egy kincsestérképet és fel akarom fejleszteni a karatert olyanra, hogy a kikõtõben pihenõ fregattot tudjam irányítani.
Jó tervnek hangzik. Valahol én is hasonlóan gondolkodtam, gondolkodom. És a sok apró küldetés, amelyeket a településeket kap az ember, csak még szinesítik a kalandokat, mint pl. a kincskeresés. No, azokkal kapcsolatosan elég vegyesek az érzéseim. Igazából talán kétszer találkoztam olyan zsákmánnyal, amire azt mondtam, hogy le a kalappal. Ezek esetében 15 és 30 egység súlyú kincshalmazok vártak rám, amelyeket csak a három harcitizstem teherbírókapacitásának igénybevételével tudtam elszállítani és az eladáskor az összértékük meghaladta a 300 ezer Piasztert. Viszont a többi eset...nos, cslódottságot okozott. Kezdve a 60-70 csákánnyaé vagy mandolinnal, aminek értéke a nullához konvergál egészen a testékszerekig, gyöngyökig. Oké, a medálok, ékszerek, gyöngyök, stb. persze értékeket képviselnek - és ráadásul súlyuk sem okoz problémát, de eladva õket jó, ha 10 000 ruppó befolyik belõlük, ráadásul nem egyszer várt rám egy kisebb banda, hogy az a kincs (ami igazán jelentõs értéket nem képvisel) az övék, és még harcolhattam is értük. Aztán kb. a 10. térkép alapú kicsvadászat után abbahagytam, mivel a 3 (vagy valamikor 4) hajóból álló flottácskámmal szigetek között hajózva azt mindig rakománnyal teszem, amelyek bevétele, haszna több százezer szokott lenni. Egyébként jelenleg van kb 4-5 millió nálam és Havannában kamatletétben másfél milla. Az utóbbit még COAS elõtt betettem tartaléknak, de nem lett rá szükségem. És remélem, hogy mivel Havanna nem közvetlenül a bejárható tenger partján fekszik (nincs elérhetõ kikötõje) talán nem is foglalják el egyhamar az ellenséges nemzetek. hát ezért nem keresem már a kicseket, csak néha, kalandvágyból. ;-)
Ha kérdésed van, dobd fel, meglátjuk, mit tehetünk az ügyben...
egyébként, ha elakadtam, én ezt használtam, tudom ajánlani:
https://sites.google.com/site/skodacoas/home
felraktam én is a GOF mod-ot de a magyarítás nem mûködik vele sajnos. Viszont a látvány mindent megér. Bohusek Kapitány, akkor valószínûleg ez lesz az elsõ és utolsó kincskeresésem :)
Azért ne add fel a kicsvadászatot, élvezd ki, majd ha megunod, akkor már megéri elvetni. Kihagynál valamit, csak azért, mert egy vén kapitány locsog valamit a rumos kupa felett? Élvezd csak a kalandot. Mert azért van benne...
Ugye, hogy a GOF mod jó? Én sosem használtam modokat, maradiságom mindig azt mondatta velem, az eredeti, ahogy kitaláltak, megálmodták, az igazi. De most kivételt tettem és nem csalódtam. Külön tetszett, hogy a fedélzeti nézetben is bemehettem a kabinba és kinézhettem a tatnál lévõ erkélyrõl. Jó, nem ugyanúgy nézett ki, mintha a gyorsmenüs kabin, de akkor is. Fõleg a Colonial fregatt kialakítása tetszett. Ha teheted, próbáld ki. Némelyik hajó kormánya mellett, talán éppen ennek is, van egy mûködõ (!) jelzõ is. Mondom, a fedélzeten sétálva. Ugyan nem iránytû, pedig logikusan az illett volna, hanem egy széljelzõ, amire pedig ott van az árbóczászló, de akkor is. Szóval a GOF mod valóban tuti.
Gerinho kapitány ha szóltál volna hogy ilyen irányú terveid vannak(GOF+Magyarítás). Meg tudtalak vona kímélni egy reinstalltól. A GOF mod tényleg nagyon jó, bár én még az 1.1 et nem raktam fel. Nincs kedvem mégegyszer újra rakni ha nem jó.
Irigyellek benneteket, hogy jól haladtok a játékban. Én sajna nem nagyon találom a megfelelõ: karakter+típus+nemzetiség összeállítást. Mindegyik borzalmasan döcögõs, és nincs sikerélmény. A kormányzónak, vagy valakinek elvállalt munkával szoktam kezdeni. Rendre el kellhozzá hagyni a szigetet. Kint a tengeren próbálom kerülni a viharokat, és az ütközeteket, lévén hogy kevés az emberem és az ágyúm. Na de ha mégis belebonyolódok, elképzelhetetlen hogy a magaménál gyengébb csónakot találjak, így rendre elpicsáznak, és jön az újratöltés. Síránkozásból ennyi!
Van valami tanácsotok a jó kezdést, és "fenntartható fejlõdést" illetõen? Mert a pénz itt sem minden, muszáj hogy a karakter is fejlõdjön.
Kedves Janikaslf Kapitány!
Csak a saját véleményemet tudom megosztani veled, én hogyan kezdtem. Elõször is tudnod kell, hogy kevésbé vagyok eredményhajszoló, és szerencsémre ebben a világban van min mojolni, van miben gyönyörködni és erre még a hangula is rátesz egy lapáttal, így nem akartam hamar fejlõdni és jó hajókat birtokolni (félre ne értsd, nem mondom hogy te ilyen lennél, még mindig magamról beszélek) és a részletek bõséges élménnyel láttak el. No, akkor induljunk ki ebbõl, magamból:
Évekkel ezelõtt, amikor elkezdtõdtek kalandozásaim a karibi szigetvilágban, még nem volt GOF mód, így nem tudom, hogy idõközben a már akkor is meglévõ hajók képességei változtak-e, így ezt is kérlek, vedd figyelembe elmesélésem során. szóval, mint ahogy már utaltam rá, szép kényelmesen, határaimat nem feszegetve tevékenykedtem és legelõször egy cél lebegett elõttem, anyagilag felszedni magamat. Ehhez nem kellett má, mint egy kis lugger, aminek már volt akkora raktere, hogy a kereskedõk megbízásait elvégezhessem és elég jó a szembeszéllel bezárt szög esetén a sebessége ahhoz, hogy elmeneküljek egy-egy támadás elõl. Mivel a kiadásaimat minimális szinten akartam tartani, hogy minél nagyobb haszonnal bírjak, ezért tisztem nem volt, a legénység is csak annyi, hogy a hajó még elmenjen. A csatákra esélyem sem lett volna, ezért sem ágyúk sem hozzávalók nem voltak, ezzel viszont nagyobb szállítókapacitás állt rendelkezésemre és nagyobb bevételt érhettem el. Gyakorlatilag kereskedõként kerestem a kenyeremet. E mellett persze felszedtem a település lakóitól a küldetéseket, de csak a csatával nem járóakat végeztem el, mondván, hogy majd sort kerítek a többire is. A kormányzóknak is vállaltam feladatokat, de szintén csak amelyek nem jártak konfrontációval, max. az ellenséges nemzet településre osontam be majd ki. Loptam a házakból, amit csak tudtam, kicselezve a bentlakót, mert minden pénz számított, amikor még a kocsmai elszállásolás 10 pénze is fájt. Persze, nem csak a kereskedõknek, de a bankároknak is végeztem kulimunkát, mellette szállítottam utasokat és kísértem hajókat. És a játék milliõjének köszönhetõen nem untam. Fõleg a tolvajlást. Viszonylag jó értékeket találtam a hajóács és a kereskedõ mellékszobáiban - van ott vagy hét láda. És attól sem kell félni, hogy ez idõ alatt nem fejlõdik a karaktered, ugyanis a harcmentes mellékküldetések, de még a kereskedés is fejleszt. Aztán idõvel megengedhettem magamnak egy nagyobb hajót, kicsit több legénységgel, de ekkor még mindig a kereskedést tartottam fõ bevételi forrásnak, de már a saját szakállamra kezdtem vásárolni és eladni, ugyanis akkor már az jobban jövedelmezett, mint a kereskedõi megbízások, a lopkodások pedig elmaradhattak. És nagyobb rakterû hajónál, amelynek a törzse is erõsebb, már ágyúkat is alkalmaztam, amelyekkel még mindig nem feltétlenül a csatározás volt a lényeg, hanem árbócszaggatás utáni sebességkülönbség nyerés és elillanás. viszont megjelenhettek a tisztek, ahol elsõ helyet a hajorvos és a hajójavító volt, hogy egybetartsam a legénységet és a hajót is. Aztán jöhettek a többiek, ha már volt rá pénzem, irányítói képességem, stb. Idõvel pedig beújítottam még egy hajót a még nagyobb szállítókapacitás érdekében, ahol párhuzamosan végeztem a kereskedõi és saját szállításokat. És már olykor-olykor, amikor egy egyedülálló lugger vagy tartan kaliberû kalózhajó jött, már nem futamodtam meg. És így kezdtem megízlelni a vér ízét és ahogy a pénzem gyarapodott, kiteljesedhetett a tiszti és matrózi állományom, már kifejezetten örültem, ha a szállítási útvonalamat kalózhorda keresztezte, hiszen abból is több pénzre tehettem szert (csáklyázási csata utáni hullarablás, hajóeladás). A jobb hajók pedig a hajóácsok megbízásából megejtett tervlopások által lett elérhetõ, megvásárolható. És így cserélgethettem jobbnál jobbra. És akkor még nem voltak GOF mod könyvek, max néhány skilljavító totem - amelyek most már ilyenre nem jók. ÉS elõvehettem a pirósárbócos mellékmegbízatásokat is, tehát megnyíltak a lehetõségek, szerintem pont jókor, még az elõtt, amikor már kezdett volna unalmassá válni az addigi cselekmény. A harci tisztjeimmel már bátrabban bóklásztam a szárazföldön kalandok után, vállalhattam be komolyabb küldetéseket, stb. Tehát a fokozatosság elve érvényesül itt is, mint az életben is. Ha nem, az úgyis megbosszulja önmagát - szintém, mint a nagybetûsben. Mára már nem nagyos van, amibe ne mernék belemenni, még egyelõre a Bolygó Hollandi, vagy egy erõd az, amitõl tartok, ugyanis nem szeretem a verejtékkel megszerzett tisztjeimet, hajóimat elveszteni, nem kis meló újból egy használható állományt kitermelni, így csak óvatosan járok el. Kereskedni most is kereskedek, szinte nincs olyan út, amelyet ugyan küldetés miatt teszek meg, hogy egyúttal ne szállítanák valamit, hiszen a fõ bevételi forrás még mindig az. Ugyan 3-4 hajóm szokott lenni, de ahhoz nagy legénység is kell, a csaták miatti hadi utánpótlás, a javítások, mind megnövekedett kiadást jelentenek. A rendszeres bér több százezres összegre rúg nálam, - elérte már a fél millát is, de gyorsan csökkentettem - ahhoz pedig folyamatos bevételt kell produkálni. De nem panaszkodom, egy-egy szállításból már megvan ez az összeg, így a többi már megtakarítás, felhalmozás. Mára már nem kell odafigyelnem, mennyiért veszem meg, amit akarok. Általában csak a készlethiány szab határt és még azon kell morfondíroznom, hogy jó, akkor még mit is vigyek még, ami megéri, hogy ki legyen töltve a raktér. Sõt, amikor nincs kedvem, vagy nem találok semmi kereskednivalót a célállomásomon, akkor kihagyom a fuvart és megyek üres hajókkal. Ekkor viszont megpróbálok belebotlani néhány vakmerõ kalózba, így az elfoglalt hajóik rakománya tölti meg a hajóimat, pl.: ágyúgolyókat, puskaport már nem veszek, a csatákból töltöm újra, sõt, még el is adok belõlük.
Kábé így haladtam elõre a kezdetektõl mostanáig, innentõl már csak érdekességként: Ha már szóba került a csata - mert szóba hoztam :) -, meg kell említenem, hogy hagyományos ágyúgolyót egyáltalán nem használok. Csak felesleges súly. Ahelyett ott a robbanótöltet. A tengeri ütközetekben kialakítottam magamnak egy rendet, de gondolom, mindenki más is és nem én találom fel a sapnyol viaszt azzal, ha azt mondom, elõször árbóctépés, hogy se lavírozni, se menekülni ne tudjon az áldozat, aztán attól függõen, mit akarok jön a kartács vagy a bomba. Mivel néhányszor a maximális 5 hajóból állt a flottám, az ütközeteket az õ stratégiai irányításuk tetté/teszi színesebbé, élvezetesebbé.
Apropó, a spanyol viaszról jut eszembe. Elõször Holland kalandorként keztem, még hajdanában, de a GOF mod esetében teljesen újra kezdtem a nulláról. És mivel ismertem már a nemzetek jelenlétét a karib tengereken, nekem a legjobb nemzetválasztást a spanyol jelentette, mivel, a kezdetekben legalább is, talán a legnagyobb településszámmal, ergo kikötõvel bír, de még ha nem is, legalább összefüggõ helyeken vannak, kezdve Kuba (Havanna) szigetétõl karélyban a szárazföld mentén egész Cumana-ig. Ott, a szárazföld mentén azért viszonylag háborítatlanul lehet hajózni egy kezdõ kereskedõnek. Persze, a hollandok szövetségesek, így végül is mindegy.
Biztos, hogy vannak csörttetõbb, hamarabb eredményre jutó módszerek is, nekem ez volt evidens, nyílván az attitûdömbõl fakadóan is, ezért ezt tudtam megosztani veled. De hogy te ebbõl az elmesélésbõl mit fogadsz meg, hogyan alakítot a saját természetedhez a kalandjaidat, azt te döntöd el. Emlékszem, volt idõ, amikor rohadtul nem érdekelt semmiféle tapasztalati pont gyûjtögetés, semmi hajócsatározgatás, de szépen, nyugodtan, szelni a habokat, nézelõdni a korlát mellõl, figyelni a sirályokat, a tengerben úszó cápákat, a sekélyebb tengerfenéket, a szigetek dzsungelét, a felhõket vagy a napsütést, hallgatni a hajó és a kötelek ropogását, a hullámtörésetek, ahogy a hajó haladt, stb. A dzsungelekben járva nem futottam, hanem gyalogoltam, ott is a képi és hangzásvilág részleteire figyeltem, a távoli hegyekre, így még jobban beleéltem magam a helyszín világába. De esélyes, hogy nem vagyunk egyformák, mindenki másban leli örömét.
Remélem, kielégítõ választ adtam, még ha nem is azt, amit esetleg hallani szerettél volna.
Valóban nem ezt vártam válasznak. Valami egyszerû gyorsan, jól jövedelmezõ játékstílust. De a válaszod sokkal többet ér. Régen, amikor kijött a játék, még angolul kezdtem játszani. Tele volt buggal, és nem nagyon érdekelt a játékélmény, csak hajszoltam a nagyobbnál nagyobb hajókat. Na meg az angolom sem tökéletes. Gondoltam majd Magyarítva kijátszom. Aztán rájöttem hogy a GOF móddal többet ér mint az amúgy is hiányos és gyenge Magyarítással. Na meg persze kellett egy szemléletváltás ehez az új világhoz. Mint ahogy az életben is szükség van rá néha. És ez az elõzõ tartalmas válaszodnak köszönhetõ elsõsorban. Rájöttem hogy nem kell ezt nekem hajszolni. A csatákban is nagyont segítettél, mert eddig mindig kartácsoztam mint egy félõrült, és rommá löttek mire közelértem. Amúgy az jó hogy a kereskedést, meg a hajóácsos melókat említetted. A kereskedéssel én eddig nem foglalkoztam, pedig a játék nagy százalékban erre van kihegyezve. A zsákmányolt árút is a legközelebbi kikötõben eladtam. Kérdésem: Az árúcikk nevének színe mit jelent? Ha zöld akkor kell megvenni, és egy másik helyen ahol piros ott kell eladni? És ha más színû mondjuk fehér vagy lila? Kaptam én is egy hajóács melót. Egy fregatt tervrajzait kellett ellopni. De a szajrét nem tudom a magamévá tenni, mert ha elveszem azonnal kivégezz egy baltacsapással. még ha harci tiszttel megyek akkor is. Említetted hogy ki lehet cselezni az embereket. A hajóácsot is ki lehet valahogy? Köszönet mindenért!
(az slf a nevemben csak azért kellett mert anno kb 100 ilyen nevû felhasználó volt.:)
Bocsánat a kissé összeszedetlen hsz-ért, de elõzõleg begépeltem egy oldalt, amit eggyetlen jólirányzott vétlen billentyûparanccsal kitöröltem. Másodjára már csak a leglényegesebbeket volt kedvem begépelni :)
Kedves janikaslf!
Õszintén kíváncsi vagyok, hogy miért tartod hiányosnak, és gyengének a magyarítást. Amúgy a "hiányos" magyarításban a színek leírása is benne van sok mással egyetemben, csak nyomj jobb egérgombot a színnél. Ha valami nem tetszik benne, akkor átküldhetem az angol szövegeket, és lefordíthatod a "gyenge" részeket. Amúgy azt vedd figyelembe, hogy a játékot oroszok csinálták, akik sok esetben amúgy is elég érdekes angol mondatokat alkottak. A lehetõségekhez képest megpróbáltam a lehetõ legértelmesebbre összehozni a fordítást, tény, van egy-két hely, ahol lehet még mit javítani. Viszont így is majd másfél évig tartott, mire magyarítva lett 2,1 millió karakter. Amennyiben valami problémás részt találsz, azt küldd el erre az email címre: - [email protected] - képernyõmentésként, és orvoslom a problémát. Ha picit utánaszámolsz, mire én, meg Patrik újra összevetettük volna a magyar szövegeket az eredeti angol szövegekkel, akkor még jövõ ilyenkorra sem tudtuk volna kiadni. Vannak mondatok, ahol a játék eredeti szövegét nehéz értelmesre lefordítani. Egy példa rá:
The chief of port in @<sCity> told me that Captain @<sCapName> left for @<sTargetCity>, @<sAreal> aboard the @<sShipTypeName> @<sShipName> on @<sDate>.
lefordítva:
A kikötô fônöke @<sCity> városában elmondta nekem, hogy @<sCapName> kapitány elment @<sTargetCity> városába, mely itt van: @<sAreal> a @<sShipTypeName> @<sShipName> nevû hajó fedélzetén, (ekkor indult el) @<sDate>.
És mikor random bedobja a városok, hajók nevét, akkor néha tényleg értelmetlennek tûnik a szöveg, de az ehhez hasonlók miatt nem lehetett jobban megcsinálni a magyarítást.
Akkor lenne gyenge a fordítás, ha bemásoltam volna az összes szöveget a google fordítóba, aztán csak azt írtam volna be, amit ott kiadott. Úgy könnyû kritizálni, ha nem látsz bele a szövegekbe, és a fordítás folyamatába. Az építõ jellegû kritikát szeretem csak, de azt, hogy hiányos, gyenge, ezzel nem megyek semmire. Csináld meg jobbra a magyarítást, ha tudod, elõtted a lehetõség. Aztán majd ha te is leteszel valamit az asztalra, és vki véletlenül azt találja rá mondani, hogy gyenge, akkor azt gondolom te is ki fogod kérni magadnak.
ui.: egy kis ízelítõ a fordításból a kedvedért
eredeti szöveg:
Reference: What's the Story With Holland? #TEXT 1 The extremely painful Spanish domination in the country is existing beginning from 1556. The cause for the Spanish attack upon Holland was constituted by the "necessity" to preserve a "pure" catholic faith which led to the completely opposite results. During the period of the spiritual yoke and political oppression a new religious teaching Calvinism got widely spread which had placed itself in opposition against the religious system of Catholicism. Under the religious protest the population of Netherlands had raised an iconoclastic upraising in the course of which all icons, statues of saints and other items of the religious cults have been destroyed. The punitive armed forces, sent by Spain had launched a cruelest terror. All people war defined as a 80-years long liberation war was launched (1566 - 1648.) Liberation struggle was headed by William of Orange. Struggle against Spanish enslavers had facilitated the national self-conscious growth. In the course of the period of the general revolutionary struggle the Dutchmen formed up a nation with a single language. In 1581 the Northern Provinces declared their independence forming up The Republic of United Provinces featured with the Calvinist religious faith. The civil war was declared and Spanish Monarch Philip II officially recognizes William of Orange "as the enemy of the human race" and sets up a price for his head. Willem was killed by a catholic. The war was still on but it did not obscure a successful formation of a new state. In 1648 Philippe VI has recognized independence of the Republic of the United Provinces which later became one of the mightiest European powers of the XVII century. In 1650 Stadtholder of Holland William II of Orange had died and in the same year, several months after his death his new heir William III of Orange was born. Johan de Witt became an actual ruler of the Republic of the United Provinces since 1650 and beginning from 1653 The Grand Pensionary as a henchman of the Dutch merchant oligarchy. He made the Princes of Orange to refuse to rule the country and abolished the Stadtholder position - as a head of the executive power in Netherlands. It sounds strange, but after gaining independence, Holland demonstrated an outstanding economic growth for the entire world. Now, there are more ships in the trade fleet of the country than in Britain and France all together! But the Dutchmen cannot account for more than a trade fleet since there is no possibility to build big ships because their bays are too shallow and modern military ships are featured with great full load weight. Trade is the strength and weakness of Dutchmen. They are rich but defenseless. The British are extremely unhappy with the Dutch trade might, not one Anglo - Dutch trade war took place already and there would be the others. And Spain which still retained part of Dutch territories is showing its teeth as a wounded beast. It is just impossible to envy the Dutch. They are balancing on a knife blade bit but it cannot last for long.
magyarított változat:
Tájékoztatás: Mi a történet Hollandiával? #TEXT 1 Az országra nehezedô rendkívül fájdalmas spanyol uralom 1556-tól datálódik. A Hollandia elleni spanyol támadás oka az a "szükségszerûség" volt, hogy megôrizzék a "tiszta" katolikus hitet, ez viszont teljesen ellentétes eredményt hozott. A szellemi, és politikai elnyomás folyamán egy új vallási tanítás, a kálvinizmus terjedt el széles körben, mely szembehelyezte magát a katolicizmussal szemben. A vallási tiltakozás folyamán Hollandia népessége képromboló lázadást robbantott ki, melynek során a vallási kultusz összes ikonját, szobrát, szentjét, és más értéktárgyát megsemmisítették. A spanyolok által küldött fegyveres büntetôexpedíciós erôk a legkegyetlenebb terrort indították el. Az egész polgárháború, melyet 80 évig tartó hosszú függetlenségi háborúnak határoztak meg, kitört (1566 - 1648.) A függetlenségi háború élén Orániai Vilmos állt. A spanyol elnyomók elleni harcot megkönnyítette a nemzeti öntudat megnövekedése. Ezen idôszak folyamán egy általános függetlenségi háború robbant ki, melynek során a hollandok egyetlen nyelvet beszélô nemzetté formálódtak. 1581-ben az Északi Tartományok kinyilvánították a függetlenségüket, és megalakították az Egyesült Tartományok Köztársaságát, és a kálvinizmus lett a hivatalos vallás. A polgárháború kihirdetése folyamán a spanyol uralkodó, II. Fülöp Orániai Vilmost az "emberi faj ellenségének" nyilvánította, és vérdíjat tûzött ki a fejére. Vilmost egy katolikus gyilkolta meg. A háború még folytatódott, de ez már nem tudta elhomályosítani az új állam sikeres megalapítását. 1648-ban VI. Fülöp elismerte az Egyesült Tartományok függetlenségét, mely a késôbbiek folyamán Európa egyik legerôsebb hatalmává vált a 17. század folyamán. 1650-ben Hollandia kormányzója, II. Orániai Vilmos meghalt, és még ugyanazon évben, a halála után néhány hónappal megszületett az örököse III. Orániai Vilmos. Johan de Witt vált az Egyesült Tartományok Köztársaságának tényleges vezetôjévé 1650-tôl, és 1653-tól kezdôdôen pedig fôminiszter volt, mint a holland kereskedôoligarchia csatlósa. Az Orániai hercegeket rákényszerítette, hogy mondjanak le a hatalomról, és eltörölte a kormányzói pozíciót - mint a végrehajtói hatalom feje Hollandiában. Ez furcsán hangzik, de Hollandia a függetlensége visszanyerése után az egész világnak bebizonyította, hogy kiemelkedô gazdasági növekedésre képes. Most már az országnak több hajója van a kereskedôflottában, mint Angliának, és Franciaországnak együttvéve! De a hollandok nem tudnak többet felmutatni, csak a kereskedôflottájukat, ugyanis nem képesek nagy hajókat építeni, mert az öbleik túl sekélyek, és a modern katonai hajók pedig túlságosan nagy tömegûek teljes terhelés mellett. A kereskedelem a hollandok erôssége és gyengesége is egyben. Gazdagok, de védtelenek. Az angolok rendkívül boldogtalanok a holland kereskedelmi hatalom miatt - nem egy angol-holland kereskedelmi háború volt már, és mindig lesz majd egy újabb. És Spanyolország, mely még mindig birtokolja a holland területek egy részét, a fogait vicsorgatja, mit egy sebesült vadállat. Egyszerûen lehetetlen nem irigyelni a hollandokat. A kés élén egyensúlyoznak, de ez nem tarthat sokáig.
A fordítás kb. 99%-a legalább ennyire értelmes.
Üdv
Peter083
Kedves JaniKapitány!
Örülök, ha sikerült valami használhatót találnod a leírásomban. Nos, igen, nem volt túl részletbe menõ, ezért érthetõek a kérdéseid. Igyekszem további részletekkel szolgálni:
A hajóács asztalára feltûnõen kihelyezett tervrajz megszerzésére baltákat ragad az ács és pribékjei. Ha az életerõd kitart az ajtóig, akkor érdemes nagyon gyorsan eltenned a fegyveredet és kirohanni, mint az õrült. Ezért érdemes a tisztjeidet úgy "elhelyezni" az akció elõtt, hogy ne álljanak az utadba, sem közvetlenül a hátad mögött, sem az ajtó elõtt. Ezt pedig a kövess-maradj parancsokkal tudod megtenni. De mindenképpen vidd õket magaddal, még ha töltelékembereknek is, azaz nem sajnálod, ha meghal, mert legalább lefoglalják az ácsmester legényeit. Ez hát a csel. Ha nem bírsz még elég életerõvel és esetleg a személyi képességeid lehetõvé teszik, vegyél fel valami mellvértet, segíthet. Én még most sem állok neki harcolgatni, habár jól bírom a csapásokat és a tisztjeim is elég jók, de egy az, hogy minek, ez elég, hogy kirohanjak haláleset nélkül - ja, a tisztek autómatikusan kint lesznek veled - ráadásul, ha gyilokra kerül a sor, talán, de ebben nem vagyok biztos, a katonák is felizgulnak ellened és akkor még a faluból is futhatsz. Így nem.
A kereskedés alapja a hiány-bõség párosa. A zöld nyíl általában azt jelzi, hogy adott településen sok van belõle, errõl meggyõzõdhetsz, ha megnézed ezeknél a kereskedõnél lévõ mennyiséget. Helyi viszonyoknak megfelelõen értelemszerûen ezek általában(!) olcsóbbak. A piros szín a termék hiányát jelzi, a településnek hiánya van belõle, ezért képes többet adni érte. De ez csak irányadó, az igazi döntést a menüdben (F2) a kereskedelmi felület alapján érdemes meghozni, ugyanis találkoztam olyannal, hogy a termékbõl sok volt az adott kereskedõnek, de ha összehasonlítottam egy másik település listájával, akkor ott ugyanaz a termék nem volt zöld, mégis olcsóbban vette volna meg, mint ahogy megvehettem volna. Tehát az a fontos, hogy a a vétel helyén a kereskedõTÕL való vételár kevesebb legyen, mint a célállomáson a kereskedõNEK történõ eladási ár. Azon túl a nagyobb haszon érdekében olyan terméket érdemes választani, ahol ez az árrés minél nagyobb. Ha pedig a termék súlya kicsi, akkor többet vihetsz magaddal, azaz az egy egységen nyert összeg a a nagyobb darabszámmal szorzódik. Volt már, hogy nem a legnagyobb árrésû terméket vettem meg, mert nagy volt a súlya, ugyanis az egy egységre vetített haszonnal bíró termékbõl annyival többet tudtam vinni, hogy az összbevételem magasabbra rúgott. Aztán vannak a tiltott termékek, jellemzõen ranszolgák szoktak lenni, de ez sem általános. Ezeknél, ha jól tudom, nincsen felvásárlási ár sem.
A ládafosztogatás házakban történetnél fontos, hogy ne vegyenek észre - evidens. :-). Arra jöttem rá, hogy mondjuk egy 7 ládás helyiségben, ahol pribék is felvigyáz, hiába mentek egy-egy sikeres ládarablás után, ha a következõnél elkap és visszatöltök, a maradék ládák már nem tartalmaznak semmit, pedig az újratöltés elõtt még volt benne - onnan tudom, hogy belenéztem, de kivenni már nem tudtam, az újabb próbálkozásnaál pedig lebuktam. így jött a visszatöltés utáni üresláda effektus. Ezt csak azért mondom, mert ilyenkor az újratöltés után nyugodtan ott lehet hagyni a szobát, ott már babér nem terem. Ha a kocsmában szobát kérsz, ott általában lelsz valamire. Ott a láda, akkor az ágy végével szemben az asztal alja valamint az ágy melletti asztal alja is.
Csatáknál, ha láncos töltelékkel vitorlarongálást tervezel, akkor azt érdemes akkor, amikor az ellenséges hajó vászna minél nagyobb felületét mutassa feléd. Logikus, nem magyarázom. A célzásnál pedig megfigyelhetõ, hogy függõleges irányba mozgatva a célkeresztet, van egy tartomány, amíg piros. Ez általában a törzset jelzi a vízvonaltól a fedélzetig. No, ha árbócra mész, akkor a felsõ piros helyzet fülé told még egy kicsit és ott engedd el a vitorlaszaggatóidat. Hogy mennyit, kitapasztalod, függ a távolságtól (közelebb-feljebb) az ellenség árbócmagasságától. Legjellemzõbb hajótípus, hogy amíg feléd halad és még nem fordul rád, akkor mutatja legnagyobb vitorlafelületét. Persze, vannak a Xebec-ek, azoknál pont nem. Azt gondolom megfigyelted, hogy az egyes ágyútöltelékeknek más és más a hatótávolsága, amit a bal fölsõ radaron ellenõrizni is tudsz. Szörke mezõk a négy irányba. A radart egyébként külön zoomolhatod is ki-be - érdemes is olykor. Pl.. én támadáskor a radakör szélére illesztem a hatótávolságomat, így látom, mikor elég jól látszik, mikor dugja be az orrát az ellen. Aztán csata közben, ha közeledünk, egyre jobban nagyítgatok, hogy a hajóikonok jól elválasztódjanak és láthassam, ki merre forog. A kartácsolásnál is érdemes jól célozni, ne csak azt, hogy mikor piros a célzód. Hanem jellemzõen annak felsõ tartományánál, mert akkor lövöd a fedélzetet, ugyanis lejjeb csak a hajó oldalát lövöd, ami semmit nem ér, a hajónak meg sem kottyan, embereket pedig nem találsz el. Persze, itt is ki kell találnod, mert a célzás magassága az egyes hajók törzsfelépítésétõl is függ. Vannak a lapos törzsûek, ahol elég nehéz pontosan betalálni, ott általában akkor vagyok hatékony ha éppen rámfordul, mert akkor nagyobb felületben rálátok a fedélzetre, olyankor az gyilkos tud lenni. A magas felépítésüeknél közelrõl igen rossz a helyzet, ott általában srégen hátulról - vagy éppen elõlrõl lehet bevinni emberritkító találatot, de azt sem valami nagy hatásfokkal. Ki vannak azok találva. :-) Aztán amit még hamar megtettem, hogy elfelejtettem a filmeken látott epikus csatajeleneteket, miszerint a hajók egymás mellett, párhuzamos hajótesttel lövik egymást, mint a bajnok. Számomra sovány vigasz, hogy nem én süllyedek el, ha alig marad emberem, lõszerem, stb. a csata végére, a hajóm is egy rom, a vitorláim rongyokban lóg és már alig fogja be a szelet. Túl nagy veszteség, aminek a visszapótlása sok idõ és pénz. Már ha egyáltalán elérek a szárazföldre, mert amennyiben ilyen állapotban, megtépázva valaki belémköt, elmenekülni sem tudok és végem van. Szóval aljasnak tûnhet, de célravezetõ, ha az ellen vitorlacafatolása után, akit ekkor már szinte játszva kerülgethetsz, amíg õ mozdulni is alig, beállok a háta mögé az ágyúinak holtterébe és onnal szép kényelmesen írtom, ugyanis ilyenkor már jellemzõen csak a menekülés foglalkoztatja, forogni sem nagyon forog. Írtom vagy a legénységet és aztán onnan hátulról közelítve csákjázom vagy robbanótöltettel elsüllyesztem. Ezt csinálom én, lehet még mások is, nem tudom. Ja, ha robbanótöltettel lõsz, arra érdemes odafigyelni, hogy ne légy túl közel az ellenséghez, mert ha berobban a lõszerraktára - vagy berobbantja, te is odaveszhetsz. De az sem lehetetlen, hogy érezve a vesztét kamikázeakcióba indul, ekkor is jó a biztonsági távolság, hogy reagálhass.
Megint megszaladt a szöveg, de legalább remélem kielégítõ és részletes infóhalmaz lett.
Bocs az elütésekért, és ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni: mutatja. Csak mert bántcsa a szememet. ;-)
Ühm! Radar - jobb felül...
Kedves Peter083!
Ne haragudj, hogy becsméreltem a munkátokat. Nem akartalak téged, és a csapatodat megsérteni. Tudom, hogy a fordítás hatalmas meló. Pláne egy ilyen összetett játéknál. És a leírtak alapján bizonyára hatalmas szövegmennyiségen rágtátok át magatokat. Nálam egy-két napig volt fent, mert a path elések után, már nem mûködött jól a játék. De elõtte sem az Angol szavak Magyar megfelelõjével volt a gond. Több karakternél is valami féle hibaüzenetet írt, hogy nem találja az adott dialógust, vagy ilyesmi. De mint emlíettem többszöri újratelepítés után, már a GOF moddal használom a játékot. A Magyarításra nincs igazán nagy szukségem.
Köszönöm a válaszokat. Az alpokkal amúgy nagyjából tisztában vagyok: képernyõ,billentyû parancsok,"fülek". Viszont nem nagyon van elég idõm a megfelelõ megoldásokat kitapasztalni.
Erre az árúra jobb gombos megoldásra nem is gondoltam. Tetszik a kereskedés, bele is vetem majd magam.
Jó megoldásnak tûnik, megszökni a hajóácstól. Ha megint lesz idõ, és belefutok ebbe a melóba, akkor így teszek, remélem eljutok az ajtóig, anélkül hogy balta állna a hátamba. köszönettel Janika
Persze, én sem gondoltam másképp, azaz, hogy a billentyûkiosztást ismered. De mi az a jobb gombos megoldás?
Az hogy ha egy adott felíratra jobb gombot nyomsz, akkor ilyen leírás jelenik meg az adott dologról. Amit Peter083 írt. Azóta próbálgattam.
Tisztelt kapitányok :) Nem tudom hányan követik a piratesahoy csapat munkáját de gondoltam beteszek egy kis concept artot ahol lehet követni az új munkájukat. Igen ígéretesnek tûnik!! hearts-of-oak
A másik eszembe jutott egy régi problémám amin nem tudom van e segítség. Tehát ha a hajó megjelenés elõtt átváltok a térkép nézetbõl sose jelenik meg a hajó. Erre van javítás nem tudjátok?
Üdvöz!
A régi problémára sajnos nem tudok orvoslásról. Ugyanez fordítva is megvan: tehát ha megtámad egy hajó és te elmenekülsz - vagy éppen õ - majd kilépsz a tengernézetbõl térképnézetbe, se híre se hamva a másik hajónak körülötted. Mondjuk néha a te általad problémát a magam malmára hajtottam: Már nem akartam csatározni, ugyanis több irányból rontottak rám a tengeri farkasok (vagy ördögök) és sorozatban értek volna a csaták. Így nemes egyszerûséggel, mielõtt elérhettek volna, vitorláztam kicsit tengernézetben, majd visszaléptem és... trillárom-haj, nem voltak sehol. Nem tudom, ez a programkészítõk szándékossága vagy figyelmetlensége-e.
Sziasztok kapitányok pár dolog nem tiszta nekem :) hol lehet megtalálni a kristály koponyát , és a gyöngy halászoknál az árulot hogy meg kapjad a tuti cucokat és hogy azt az utast akit morgen küldött hogy vigyuk el miért nem tudom kiszállitani se hogy semm? kb most ennyi elöre is köszönöm a válaszokat
Synapsys Kapitány!
A koponyák a kalandok kezdetén feltünnek az utcai árusoknál, de ez inkább amolyan nyálcsorgatás, mert jellemzõen ekkor még nincs elég pénzed rá. Mire pedig lenne, addigra pedig eltûnnek a kínálatból. Én személy szerint COAS-ban találtam meg õket újra. Ráadásul mindháromból mindjárt kettõt is.
Kémvadászat (ha nem megy az angol, akkor jelezd és leírom a lényeget): This quest will not be available unless you already know about Sharp. There may be other ways to get this information and trigger the availability of the quest, but here is a way that definitely works (and also triggers the start of another quest). Visit Henry Morgan's house in Port Royale. Talk to Morgan until he mentions Sharp. He will mention the brothels. Visit the local brothel in Port Royale and ask the Madame about Sharp. This will trigger a different quest concerning Sharp (Find the location where the Pearl Divers ply their trade) and also trigger the availability of this quest. You now need to go and visit the pearl divers. Before you do this, make sure you have a Spanish trade license, patent, or native Spanish nationality. It *may* be possible with just Spanish Flag and high level of sneak according to some posts I've read, but *I* was unable to enter the pearl diver village peacefully without a trade license. Sail to the Shores of Amatrice on the Spanish main - just South of Belize, make sure you fly the Spanish flag then moor. Bear to the left at every fork and press onward until you get to the Pearl Diver Village. If you've taken my advice and gotten the trade license and are flying the Spanish Flag, you should have no trouble. You will be greeted by the sentry for the village 1 map before you reach it. When you enter the village go into the first house on the right. Inside you'll find a Spanish officer. Speak to him until you get offered the quest to find Sharp's spy. You will get a Rat God Totem just for accepting the quest! (He also promises you a Beretta pistol, a Spanish Rapier, a Poleaxe and an Expensive Cuirass - the best armor in the game) When you leave his house, look in the village for a native (painted face). Speak to him and ask about a spy. He will tell you to visit the Shores of San Juan del Norte. You will also get a log update. Go back to your ship and sail on down the coast past Santa Catalina until you come to the Shores of San Juan del Norte. This is between Sanata Catalina and Puerto Bello. Make sure you watch the day/night indicator closely in the upper right corner of your screen in map mode. You want to save your game here before you exit map mode. After you save, try to time it so that you hit space to exit map mode at the beach just before the full moon (midnight) rolls into the center of the indicator. Now moor. If you get a log update, continue to the next step. If not, reload and try again. Enter the cave and look for 2 men talking. They will spot you, you'll have some words and you'll have to kill them. Head back to the Pearl Divers village via the Shores of Amatrice and collect your reward.
Morgan-nek szívesség (szintén segítek fordítani, ha kell):
1st mission
Go to Puerto Principe and contact a Goodley: he looks like Sean Connery, dressed in green velvet and with Basque, and wanders around the settlement. When you find him and talk to him, he invites you in the tavern where he proposes you to do a favor for Morgan: if you accept you'll start pirate quest-line, if you reject you can no longer do the pirate quest-line (nor start it at some later point). Favor consists of going to the beach-port, taking on Bolton as passenger and take him to Morgan (see the 2nd mission).
2nd mission: the favor of Morgan.
Talk to Bolton at the beach Puerto Principe, let him board the ship and sail go to Port Royal. On disembarking, you'll be arrested for complicity with a bandit (Bolton) and taken to prison. Morgan helps you out of prison and invites you to his house.
Jó szelet Bohusek kapitány. Én is visszatértem a karibi vizekre, már magyarítva játszok, nekem megfelel úgy a játék, ahogy volt, kiegészítõt nem használok. Már nem emlékszem rá, ezért megkérdezném: Tenochtitlanban volt egy láda, amit nem tudtam kinyitni. Ezt hogyan tudnám megtenni? Nem legalul, hanem a középsõ szinten. És a patkányok elleni szobrot COAS-ban lehet megszerezni, vagy Tenochtitlanban kellett volna?
Valakinek ötlete van rá?Eredeti van meg, gof legùjabb mod és hajó csatánál kilép engine error hibával :s
És még egy kérdésem lenne. A puerto-principe-i kalózfõnök elõtt kellene megtalálnom egy spanyol hajót San martintól délre, az angol nyelvû leírás lilának jelöli, de sehol nem találom. Két hetem lenne rá, és simán belefér. Odahajózok, az kb. 7-8 nap, és utána még van idõm keresni, de nem találom. Sem tengernézetben, sem a nagytérképen.:S
Áhoy kapitányok Üdv Bahusek , még mindig karibi tenger kalauzait kergeted :-) stipán aszt a ládát Tenochtitlanban csak a "Mummy povder" küldetés után tudod kinyitni , tipp a spanyól hajóról :a mikor indulsz Puerto-principe -ról ne hajóz tenger nézetbe hanem agyból válts térképre , San martinhoz érve csak térkép nézetbe fogad meg találni is lila mind a küldetéseknél . Márk a GOF mod az elsõ részét kel le tölteni elõszór (kb 1 Ggb)majd utána a frissítést .
Köszönöm ferou kapitány, már megoldottam.:D A patkányok elleni totem hol található? Mert úgy emlékszem, hogy régen Tenochtitlanban találtam rá, de most nem találtam sehol. A mummy powderes küldetést elkezdtem, már a három indián szobrot is leadtam az orosznak. Lehet, hogy azok közül az egyik nyitotta volna azt a ládát? Ha így van, nem baj, mert inkább megcsinálom a kincskeresõs oroszos kalandokat, minthogy a patkányok ellen védve legyek. Ja, és még valami: tényleg úgy van, ha Morgannek megcsináltad a kalandokat, és már csak a Panamás küldetés van hátra, de azt még nem fogadtad el, akkor lehet nekikezdeni a nemzetek küldetéseinek.
Üdvöz!
A patkányûzõ szobrocskával kapcsolatban nemrég, az 1592. hozzászólásban van szó, a kémkeresõ feladatban. Szinte ingyen megkapod: "You will get a Rat God Totem just for accepting the quest!" egyébként COAS-ban is lesz jó pár. Saját tapasztalat és kisegítõ inó alapján mondom: Ha elkezdtet Morgan-nek a küldetéseit, végig kell õket csinálni, addig a spanyol fõkormányzó szóba sem áll veled, ha küldetést kérnél tõle.
Ahoy Ferou Kapitány! Mondjuk úgy, hogy kergetgetem. :)
Elfelejtettem: Örülök nektek, Kapitánytársak!
Bohusek kapitány. A Sharpos kémkeresõs küldetésre gondolsz? Abban elakadtam. A fõribi azt mondta nekem Fort De France-ban, hogy Sharp Tortugán van. Ott viszont nem találtam sehol, pedig talán még a sirályokat is kérdeztem róla.:D:D:D:D Hagytam is.