Nem tudom, hogy figyeli-e még valaki a topikot, és ha igen akkor tud-e segíteni ilyenben, én attól tartok, hogy sajnos nem nagyon. Én igazából azt javaslom, hogy meg kellene több helyen kérdezni (nem számítástechnika és tudománnyal foglalkozó oldalon, hanem olyanokon ahol orvosok, egészséggel foglalkozó emberek vannak -> pl. valamilyen lenkei oldalon, természetgyógyász forumokon, stb.).
Az ICPR (Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság) által használt érték az embert ért dózis kockázatának meghatározására:
R=16,5*10^-6 [/mSv (milliSievert)] Tehát 1 mSv hatásos dózis 16,5*10^-6 kockázatot jelent.
Lefordítva: 10 millió emberbõl 165-en halnak meg 1 mSv dózis következtében (míg pl. a természetes rák halálozások száma: 28400!!)
Ezzel egyenértékû: egy pakli cigit elszívni 8L bort meginni 200 km hosszan kerékpározni 1000 km hosszan autózni 200-szor átkelni egy forgalmas úttesten 1 vesemûködés-röntgenvizsgálaton átesni
Namármost az emberi test kibocsájtása: 0,18 mSv/év Vagyis: 84 éves idõtartammal számolva 200x10^-6 kockázata van annak, hogy a saját testünk által leadott sugárzás miatt halunk meg (2000 ember évente)
De! Önként vállalt kockázat: 50kg hölgy + 75 kg úr egy 8 órás éjszakája: 8600 bomlás másodpercenként a szoros kapcsolat során (és óvszer nélkül): 8% nyelõdik el a hölgyben = 5 nSv hatásos dózis (ez 1001 éjszaka alatt 0,005 mSv)
Hali! Nekem olyan gondom van, hogy tegnap este bevertem az orromat. Attól a perctõl kezdve mostanáig is az vele a helyzet, hogy úgy érzem, mintha be le dugulva, de nem vagyok náthás, így nem is jön belõle semmi. Így nem is tudok rajta rendesen levegõt venni, fõleg az egyik orrlyukból. Csak akkor, ha kicsit megemelem az orromat kézzel. Emellett picit fura érzés is megérinteni az orromat. Nagyon zavaró ez az egész, fõleg a lélegzetvétel. Szerintetek helyrejön? :S
mennyire erõsen verted be? lehet elmozdult valami a helyérõl :D menj el vele nézesd meg
Annyira, hogy megduzzadt belülrõl, és el van dugulva. :D Am nekem sose vérzik az orrom. Még ettõl sem vérzett, de kezdetben a beverés óta orrfújással együtt jött egy kis vér is ez esetben. De ez gondolom ilyenkor természetes. Mind1, már mintha az egyik lyuk már makulátlan lenne. Majdcsak elmúlik holnapra a másik is.
Allergia ellen tud valaki valami tuti megoldást? Bármilyen módszer érdekel.
Szia Ruben! Én is allergiával küzdök, elég kemény tüneteim voltak sokáig. Kiskorom óta kipróbáltam elég sok gyógyszert meg kezelést de kevés ami hasznos. Rengetek módja van a tünetek csökkentésére
Sziasztok! Én a coryzaliára esküszöm, ez egy homeopátiás szer. Én elég sokmindenre vagyok allergiás, mégis segített!
Allergia a leg undorítóbb betegség. Nekem a por allergia mellé van még egy nagyon jó kis tojás allergiám is. Sajnos én csak azzal tudok védekezni ez ellen hogy odafigyelek hogy mit eszem és merre nyaralok.
Hát igen! Nekem fû és macska szõr allergiám van ami a barátnõmnél sok zûrt okozott. Mivel neki macskája van nem tudok megmaradni a lakásában és a ruháin is rajta van hülyén hangzik de rosszul érzem magam a közelében.
Ó, a macskaszõr-allergia nekem is a halálom. Meg a fû allergia... Nem tudok egyszerûen kimenni a Normafához, mert elkezdek tüsszögni, de szerencsére megvan a megoldás:)
Én kipróbáltam rendes gyógyszereket pl Xyzal meg Zyrtec de nem nagyon jöttek be. Az orrcseppek jók voltak de sok ideig nem lehet használni mert tönremegy az orrnyálkahártyám :S Próbáltam sóterápiát az se jött be. Engem is érdekelne ez a homeos dolog, kipróbálom lehet
Ezt az oldalt nézd meg. Itt találsz mindenféle információkat a homeopátiás dolgokról. A coryzalia egy növényi és ásványi eredetû alapanyagokból álló szer. Jó ez náthára, szénanáthára, megfázásra, de mindenféle allergiára is. Hystaminnal erõsíthetõ a hatása, de nem feltétlenül kell rögtön az elején kombinálni. Nekem nagyon bevált!
Annyit kérdezhetnék mi is az a hisztamin? nem igazán tudom. gyógyszer? Továbbá ez a coryzalia ez vénnyel vagy vény nélkül kapható?
Ezekrõl a homeopátiás szerekrõl már hallottam. De igazából nem csak jót. Neked mennyi idõ után hatott és milyen hatásfokkal?
A hisztamia Az élõ szövetekben jelenlévõ természetes anyag és elõsegíti az erek tágulását, meg vérnyomáscsökkentõ hatású és fokozza a gyomor savtermelését is. Igazándiból például a banánban nagyon sok van természetes módon, szóval erre nem kell külön tablettát szedni.
A coryzalia vény nélkül kapható a gyógyszertárban, de ajánlott szedésének elkezdése elõtt felkeresni egy homeopátiás orvost, aki el tudja mondani, hogy melyik a legmegfelelõbb személyre szabva. Nekem olyan 3 nap után teljesen megszüntette a tüneteket. Naponta olyan 4-5 darabot vettem be belõle.
hát figyelj, ameddig nem próbáltad ki, nem is kell hinni benne. Én kipróbáltam, bejött. Ha nem próbálod ki, a te dolgod, a hozzáálláson is sok minden múlik. Ha bebeszéled magadnak, hogy sz.rt sem ér, akkor lehet csak azért nem gyógyít meg, hiába van benne olyan hatóanyag.
Én azt javaslom, hogy böngésszétek végig az oldalt, az egészségesebb életmód hatására szerintem az allergia tünetek is enyhülhetnek :) Homeopátiával kapcsolatban én is arra jutottam, hogy aki nem hisz benne annak semmit sem ér, viszont aki bízik benne annak többet segít, mint amennyi a placebohatás lehetne - legalábbis amiket olvastam tapasztalatokat azok alapján... annyi biztos, hogy bizonyítva nincs a hatásossága... (persze ami meg hatástalan az orvosságok között, az meg igen...) Szerintem próbáld ki, aztán várjuk az eredményeket :)
Annyi biztos, hogyha meg szeretnél gyógyulni, nem elég akármilyen szert szedni, legyen benned az elhatározás hogy megteszel amit csak lehet ennek érdekében. A gyógyulást nagyobb százalékban ez segíti, valószínûleg mégha csak allergiáról van szó akkor is.
inkább a fogaimra mondjatok valami, törik mint a porcukor. két hét múlva megyek vissza a negyediket tömetni. egy meg már hiányzik :D
Csak a negyediket? :| Nekem kb. 5-öt gyökérkezeltek, többet tömtek, húztak is ki már kb. 4x, 1-et még mindig kell tömni (és lehet gyökérkezelni is), 1-re meg végleges korona+tömés kell. :D
Csak 1 dolog szükséges a jó alváshoz, a zavartalanság (lehetõleg teljesen sötét, és minél kevesebb zaj). Szerintem mind1, hogy mikor, de este biztos, hogy jobbak a körülmények az alváshoz.
Ok, köszi mindkettõtöknek. Csak érdekelt, mert végülis én is látom benne ezt a logikát, csak kíváncsi voltam mások véleményére. :)
akkor nem gáz, hogy alapjáraton hajnali 3-tól 11-12-ig alszok, ha nem kell menni sehova? :D
szerintem rohadtul nem mindegy, mert szoktam érezni a gyomromon. olyankor egész nap rosszabb az étvágyam, mintha hamarabb aludnék
Én is úgy vagyok, hogy valamikor 3-tól 11-12-ig alszok (sõt múltkor fél 1-kor keltem fel), de van, hogy 1-kor lefekszek mert korábban kell kelni (pl. 8-kor). Én nem szoktam semmi különbséget érezni így nap közben, csak reggel vagyok fáradt egy ideig, meg este hamarabb elfáradok, ha kevesebbet alszok. De lehet, hogy a változáshoz is hozzá kell szokni :D
mondjuk az hogy 1 vagy 3 óra hajnalban, az gyakorlatilag cseppet mindegy :D viszont 23 meg 03 között már érezni a pihentségbeli különbséget... Uhh, azt se tudom már mikor volt olyan utoljára, hogy éjfél elõtt lefeküdtem :D képtelen vagyok erõt venni magamon
Pontosan ugyan így vagyok én is. Este a legjobb zenét hallgatni meg így olvasgatni - de lehet, hogy játszunk és az húzódik el. A lényeg, hogy csak még ezt elolvasom, csak még meghallgatok néhány sázmot, aztán más 1 óra is elmúlt. Van, hogy 3-kor fekszek le, és 8-kor kelek. Általában nem vagyok fáradt annyira ilyenkor sem, csak ha elõtte való nap sem magamtól keltem.
Csak az a rossz, hogy nekem délelõttönként nem nagyon van órám (heti 2x volt eddig, már csak 1x van), és így a délelõttöket végig alszom. :(
nekem meg gyakorlatilag egész félévben csak hétfõn meg szerdán volt órám, de akkor egész nap. Szal úgy néztem ki, hogy: hétfõn kómás, kedden energikus, szerdán kómás, csütörtökön energikus...
Feltöltöttem a jógáról egy rövid olvasmányt, a tudás fájából. Megtaláljátok a tárhelyen ;)
Hali, ha nem emlékeztek a kettõ hónapja történt problémámra, akkor megtekinthetitek abban a hszban, amire válaszoltam. Csak úgy érdekességként közlöm a fejleményeket, hátha valakit érdekel: Még azóta sem múlt el az orr gondom, pedig történt már vagy 2 hónapja. Naponta kell orrspray-t használnom. Legalább 2x, mert nagyon be tud dugulni, leginkább a bal orrlyuk. Már szinte biztosra vesszük, hogy ez már nem nátha, mert 2 hónapos nátha nem igazán gyakori szerintünk. Az is lehet, hogy az egészet már a túlzott orrspray használat okozza, ami kikezdi az orrnyálkahártyát és ettõl dugul. Allergiára is gondoltunk már természetesen és mivel az utóbbi idõkben egyre súlyosabbak az orrdugulásaim (már napok óta nem alszom miatta rendesen, csak pár órákat) gondoltam utánajárok már azért. Elmentem gégészetre, ahol kiderült, hogy a bal orrlyukban súlyos orrsövény ferdülésem van (allergia tesztet is csináltunk, de mint kiderült nem vagyok allergiás). Felírtak egy másikféle spray-t, amit egy hónapig kell használnom. Ha addig nem történik szinte semmi változás sem, akkor meg kell mûteni.
Egyszer nekem is volt hasonló "ügyem", a vicces az, hogy én nem vertem be meg semmi. Egyszer beteg lettem, ami náthával járt, aztán egyszerûen az orrsprayt nem tudtam nélkülözni, mert bedugult állandóan. De aztán úgydöntöttem inkább kibírom, max csak este fújok, 2-3 napig még este legalább kellett, utána 2 hét kb. és teljesen elmúlt. De nekem nem volt orrsövény ferdülésem, legalábbis nem tudok róla, nekem biztos, hogy a spray miatt volt (vagyis lehet, hogy volt valami oka, ezer oka lehet manapság, de a spray miatt nem tudott helyre jönni).
nekem is van orrsövényferdülésem :C de annyira nem komoly, szal nem fogok mûttetni max tünet annyi, hogy néha nehezebben veszek levegõt ha egy bizonyos szögben fekszek. meg lehet kicsit orrhangom van :D nem fogok mûttetni, max helyre verem magamnak
Tökjó, most olvastam "A koleszterinblöff" címmel egy cikket a koleszterin és zsírok jótékony, a növényi olajok, szénhidrátok és a gobonafogyasztás káros hatásairól.
IPM, a gondolkodó ember lapja. Júniusi szám. Fõoldalon részlet Hogy alapvetõen csak igazolni akarásból, bizonytalan eredmények alapján kiáltották ki a koleszterint fõbûnösnek, és azóta nincs megállás. Több tucat kísérlet érdekes módon nem mutat összefüggést a koleszterin és a szívinfarktus, érrendszeri problémák között, egyszerûen nem lehet igazolni. Hogy alapvetõen az õsi vadászó-gyûjtögetõ életmódból származó ételekhez viszonyítva az ember csak újonnan fordult a gabonafélékhez, a törzsekben akik táplálékuk 35-45%-ékát állati zsírból és húsból fedezik, kevés szénhidráttal, ismeretlen a civilizációs betegségek fogalma. Legékesebb példa a korábbi eszkimók, akik mást nem is ettek csak fókahúst, mégsem haláloztak szívinfarktusban úgy mint a modern ember
én meg zsíroskenyeret akartam enni ma hagymával. természetesen most az egyszer pont nem volt itthon zsír. :((( amúgy mindig is gyanús volt nekem, hogy zsírosan étkezõ dédnagyapáink miért éltek 80 évet.
Azért írtam, mert gondoltam meg kell említeni. Ezen a lapon, Itt egy videó(!) "A tudomány és a kutatás ellenõrzése mára kicsúszott a társadalmi ellenõrzés alól. Ezt nem szabad tûrni."
nah ennyi nézegetés meg olvasgatás és agymosás elég lesz mára. Eléggé kínzom magam, hogy imádom az ilyeneket végignézni. Az igazság fáj. Ilyenkor tehetetlennek érzem magam. Az a baj, hogy lassan az ilyen videók és cikkek hatására (illetve nem lassan, hanem már most) elvesztem minden bizalmam a társadalom jelenlegi formájában, az emberekben, és a világon mindenre kételkedõen nézek.
De komolyan, már annyi mindenrõl olvastam és hallottam ami a köztudattal ellenkezik, de egyszerû és hatásos, hogy csalódtam mindenben. Persze értem én, ezek a tudós emberek nem azért léteznek, hogy jót tegyenek a világgal... dehát akkor miért?
Én most megnéztem Szendi Gábor honlapján az infarktusról szóló részt, és most olvasok elõször pl. a transzzsírról. Kicsit túlzásnak találtam, rákerestem: transzzsír... hát, megdöbbentõ! "Óvatos becslések szerint évente legalább 1000 ember halálát lehetne elkerülni, ha az élelmiszeripar nem használná." És akkor még mennyi mindennek lehet ez a forrása, ha az ereket "tönkreteszi"?!
én viszont már tucat helyrõl hallottam a transzzsírsavakról meg a margarinról, szóval lehet benne valami... Nekem csak az a bajom, hogy nem fogom tudni most meggyõzni az egész családot, hogy holnaptól drága olívaolajjal fõzzenek. Egyre inkább úgy érzem, az egészséges életmód a gazdag embereknek való. Valamint mivel helyettesítsem a margarint, ha a vaj nálam nem játszik, laktózérzékenység miatt? Nem ehetek mindig zsíros kenyeret :D Sõt... úgy tudom, a gabonákban található hormonok is károsak, férfiaknál pl. mellnövekedést (is) okoznak. Holnaptól mit egyek kenyér helyett? Szóval egy bizonyos szint után egyszerûen úgy érzem, leszarom, nem megy.
Az oly nagy lelkesedéssel, mindenkinek ajánlott gabonaszem héja... a tuti rákkeltés csúcsa v. mondjam, hogy rákfenéje? Kevés rohadtabb anyag van emberi fogyasztásra ajánlva, mint az, ugyanis a gabonaféléknél sajnos minden nyamvadt méreganyag ott (is) halmozódik fel. Jó étvágyat, minden teljes kiõrlésû termékhez!
De ilyen a szója is... ez a "szójapörkölt, szójafasírt, szójanõvérkének, hogy befostam" (by Hofi). Google keresési javaslat: szója gyomorrák
Ez a Szendi Gábor nagyon készen van. Amikor más álláspontot erõsít a statisztika, akkor az "kis hazugság, nagy hazugság, statisztika", de utána a saját álláspontját védve már simán elfogadható a statisztika "tudományos igazság"-ként. Folyamatosan ilyen érvelési hibákat vét, és észre sem veszi??
nosza járj utána az adatoknak, igazából csak akkor fogod nagyjából tudni ki mond igazat. A beszélgetõtársat sem akarta egybõl meggyõzni.
Nagyon tévedsz, ha azt hiszed ezeknek bármi köze is van Szendi Gáborhoz, vagy vitaminok kapcsán Lenkeihez, az égvilágon semmit nem találtak ki/fel. Bár róluk elmondható lenne, hogy saját érdekbõl gyûjtenek össze, meg publikálnak ilyeneket, érdemes utánanézned, hogy hány olyan "kutatás", oldal foglalkozik ezzel, akik tényleg nem saját érdekbõl foglalkoznak ilyennel, szemben azokkal a statisztikákat készítõkkel, akiket nagy valószínûleg azért módosítják, mert hihetelen nagy üzleteket tenne tönkre. Csak nézd meg, hogy miért álltak át a transzzsírra, miért használják ennyien. Ha egyszer ott vannak valós statisztikák, és már a McDonalds is tudja, hogy káros, valahol már be is tiltották teljesen (!), és szinte egyértelmûen okozza sok ember halálát, infarktusát.
Õ a statisztikát, mint módszert kifogásolta, és kb. úgy érvelt, hogy 5 gyógyult, és 5 rosszabbodott a statisztika szerint 5 egészséges embert jelent, de máris nem volt gondja, amikor saját álláspontját támasztotta alá ugyanezzel a módszerrel.
õ a korábbi kutatások statisztikai trükközéseire és meghamisítására hivatkozott, ezután a kérdés után pedig a megítélése szerint ténylegesen reprezentatív kutatásokat idézett, amelyek egyenes úton helyes okfejtéssel mondanak ellent az elõzõknek, átvéve a legszélesebb mintákat, példának mondott korábban kutatásokat amik ilyen úton ténylegesen bizonyították egy gyógyszer káros hatását, amikbõl botrányok is lettek.
Õ szkeptikus, beleásta magát és elvileg látja milyen folyamatok zajlanak, említett matematikai módszereket amikkel a kutatási eredmények helyességét ellenõrizni lehet..
A te jogod az, hogy ha nem jársz utána, akkor egyedül ezen interjú alapján döntsd el együltõ helyedben, hogy mit gondolsz valósnak.
náthára elkezdtem nasivin orrspray-t használni, de valahogy rajta maradtam. kb másfél üveget (vagy flaskát vagy a f*sztudja mi ez) használtam el. a lényeg az, hogy egyik napról a másikra nehézlégzés jött rám, nem bírom mindig teleszívni a tüdõm. elvileg lehet ez orrcseppektõl, de valakinek volt már ilyesmi problémája? persze nem biztos hogy ettõl van, lehet hogy mástól... tudom orvos, de gondoltam most elõbb írok ide