A regressziós hipnózis felkapott témának számít. Van, aki „pártolja”, van, aki „ellenzi” – de mindkét táborra jellemzõ, hogy tisztázatlan fogalmakat használnak: e két szóból csupán a hipnózis és a regresszió fogalma az, ami pontosabb meghatározásra szorul ahhoz, hogy értelmes kijelentéseket lehessen tenni róla.
Mi van errõl a témáról a köztudatban? Röviden a következõ: a hipnotizõr képes visszavinni az alanyt korábbi emlékeihez, és gyakran elõfordul, hogy amint mennek vissza az idõben, a mély hipnózisban lévõ alany egyszer csak elkezd beszámolni arról, hogy õ valaki más: adott esetben több évszázaddal korábbi helyzetben van, más a neme, a nemzetisége, a társadalmi helyzete stb. Bámulatosan pontos leírást mond olyan helyekrõl és körülményekrõl, amelyeket „ébren” nem ismerhet. A „pártoló tábor” azt mondja: ez a jelenség kétségbevonhatatlan érv a reinkarnáció mellett. És hogy nagyon hasznos dolog ilyen „utazásokat” tenni, mert az ember az elõzõ életeinek feltárásával jobban megismerheti saját magát, saját jelen helyzetét, tanulhat belõle, s ezáltal jobb, teljesebb életet élhet. Az „ellentábor” (többnyire fundamentalista keresztény elkötelezettséggel) viszont azt mondja, hogy mivel nem létezik lélekvánorlás, vagy maga az ezt állítólagosan alátámasztó jelenség sem létezik, vagy ha létezik, akkor annál rosszabb: gonosz szellemi erõk (démonok) csapják be ilyenkor mind az alanyt, mind – alkalmasint – a hipnotizõrt. Elsõ esetben azért nem szabad ilyen kísérletekben részt venni, mert csalás (és idõrablás) az egész, ami csak összezavarja az ember lelkivilágát. A második magyarázat szerint a „regressziós hipnózis” kifejezetten veszélyes üzem: a sátán ezen az úton végsõ eltévelyedésbe vezetheti az embert, hogy megszerezze magának, és örök kárhozatba taszítsa.
És mik a tények? Vagy eggyel szerényebben: mi az én véleményem errõl a témáról? – Úgy gondolom, a két megfogalmazás erõsen korrelál egymással: a véleményem ugyanis olyan személyek tanításán alapul, akik meglehetõs otthonossággal mozognak a hipnózis témájában: Bányai Éva hatalmas tárgyi tudással rendelkezõ kísérleti pszichológus, a Magyar Hipnózis Egyesület egyik alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke (aki tudtommal nem hisz a reinkarnációban); Daubner Béla óriási, több évtizedes rutinnal rendelkezõ terapeuta, az Integratív Pszichoterápiás Egyesület egyik alapítója és elnöke (akirõl tudom, hogy hisz a reinkarnációban). Amit a témáról tudok, azt (az olvasmányaimat leszámítva) tõlük tudom – és ebben a kérdésben történetesen mindketten ugyanazt mondják, legalábbis lényegében.
Elõször is feltûnhet, hogy a címben a „regressziós hipnózis” kifejezést idézõjelben használom. Mégpedig azért, mert véleményem szerint ez a szókapcsolat inkább illik a bulvársajtó szóhasználatába, mint a tudományos beszédbe. Nem azért, mintha nem létezne hipnózis vagy nem létezne a hipnózisban regresszió. Hanem azért, mert maga a kifejezés egy redundáns, tautologikus pleonazmus :P – ráadásul még szóhalmozás is. Mint a jobboldali sajtóban idõnként elõforduló „homoszexuális buzi” kifejezés. A hipnózis ugyanis eo ipso regressziós jelenség. A regresszió szó visszalépést jelent. A hipnózis pedig olyan módosult tudatállapot, amelyben a hipnotizált „visszalép”, regrediál arra a fejlõdési szintre, amelyben a fõszerep nem a nyelvé és a tudatos, racionális gondolkodásé, hanem a képeké és szimbólumoké, amelyekre költõien szokás azt mondani, hogy „a tudattalan nyelve”.
Persze amikor éber tudati állapotban vagyunk, akkor sem maga a valóság az, ami a fejünkben van, hanem szimbólumok: olyan képek és fogalmak, amelyeket a saját elõzetes tapasztalataink (személyiségünk, meglévõ megismerési sémáink stb.) és a valóság alapján kialakítottunk. Kiskoromban soha nem értettem, hogy tudunk elképzeli egy elefántot: hogy férhet be az elefánt (ami nagy) a fejembe (ami kicsi). Hát így. A fejemben nem az elefánt van, hanem az elefánt szimbóluma. És ha piros elefántot képzelek el, aki körben táncol, akkor összekapcsolom a pirosságról, az elefántról, a táncról és a körrõl kialakított szimbólumaimat. Amikor azt mondom: „Szép az, ami érdek nélkül tetszik” (vagy épp Abody Béla zseniális parafrázisát, miszerint „Érdek az, ami szépség nélkül tetszik”), akkor e definíció megalkotásával vagy megértésével absztrakt fogalmakat fûzök össze, amelyek ugyancsak a valóságnak (valamilyen leképezés útján keletkezett) szimbólumai.
Hipnózisban nagyobb eséllyel fogok körtáncot járó piros elefántokról beszélni, mint a szépség, az érdek és a tetszés elvont fogalmairól – pontosan azért, amit fentebb írtam: hipnózisban a törzsfejlõdés viszonylag új képzõdményének, a tudatnak használatáról visszatérünk (regrediálunk) a sokkal õsibb entitás, a tudattalan használatára – már amennyire a „használat” szó helytálló, a tudattalant ugyanis sokkal inkább passzívan megtapasztalja az ember, sem mint aktívan használja.
Gyakori jelenség hipnózisban, hogy (spontán módon vagy a hipnotizõr irányítására) fellép az életkor-regresszió jelensége. Ilyenkor (fiktív példával élve) az ötven év körüli alany elmondja, hogy épp iskolában van, másodikos, ott ül az osztályban, kint süt a májusi nap (miközben a hipnózisra tél közepén kerül sor), a tanító néni rákiabál, és intõt kap stb. Kérdésre elmondja, hogy a tanító nénit Margit néninek hívják, kontyba tûzve viseli a haját, piros-kék csíkos kardigánt visel, a nyakában vékony aranyláncon egy négylevelû lóherét ábrázoló függõ lóg, a bal szeme alatt pedig van egy érdekes alakú anyajegy. E bámulatosan részletes beszámolókról utóbb bebizonyosodhat, hogy megfelelnek a tényeknek, noha alanyunk ébren, ha bottal verik, se tudta volna felidézni egykori tanítónõje külsejét. Ráadásul elképzelhetõ, hogy hipnózisban megszólal egy olyan nyelven, amelyet valaha tökéletesen beszélt, de azóta tökéletesen elfelejtett.
Az ilyen jelenségek adnak alapot arra, hogy a hipnózist megpróbálják alkalmazni az igazságszolgáltatásban: mekkora csodafegyver volna, ha az egymásnak gyakran (leginkább mindig) ellentmondó tanúk hipnózisban pontosan fel tudnák idézni az események részleteit! Apró nehézség azonban, hogy ezek a múltra vonatkozó beszámolók nem teljesen megbízhatóak. Fiktív példánkban (mondjuk egy régi fénykép alapján) kiderülhet, hogy a tanító néni leírása pontosan megfelelt a valóságnak, azonban amikor elõkeveredik valahonnan az ellenõrzõ könyv, kiderül, hogy az a bizonyos intõ nem májusi, hanem októberi, a tanító nénit pedig nem Margitnak, hanem Jolánnak hívták. Na most akkor mi van?
Az, hogy az emberi emlékezet nem dokumentációs központ a valóságról, a hipnotikus életkor-regresszió pedig nem mechanikus visszajátszása az eseményeknek. Amirõl az ember hipnózisban beszámol, az – csakúgy, mint a nem hipnózisban való minden egyes megnyilvánulása! – nem a valóság, hanem a saját valósága. A külsõ valóságnak az a szûrleménye, amely a saját személyiségének, történetének, észlelésének és felejtésének szitáján fennmaradt – és nem mellesleg egymásra íródott egyéb (korábbi és késõbbi) valóság-megtapasztalásaival. Ebbõl az aspektusból pedig (ha nem bírósági, hanem pszichoterápiás keretek között vagyunk) teljesen lényegtelen, hogy a tanító néninek mi volt a neve valójában. Ha az alany úgy számol be róla, hogy „Margit néni”, akkor az úgy van jól. Akkor az õ valóságában ez így igaz, így alkot történetet, így magyarázza a múltját és jelenét. Lehet, hogy valaki mást hívtak Margitnak, aki gontos volt az életében. Lehet, hogy egy meghatározó olvasmányélményében csupán olvasott egy Margitról, akinek a személyisége és története valamiért alkalmas volt arra, hogy szimbolikusan kifejezze egy ominózus iskolai élményét. Mi több, még az is elõfordulhat, hogy utazott pár hete a villamoson, és hallotta, amint valamelyik utas „Szia, Margit!”-ot mond valaki másnak, amikor a villamos nagyot fékezett, és az õ ekkor megélt ijedelme a tudattalanjában összekapcsolódott azzal a félelemmel, amit akkor érzett, amikor a hadani tanító néni (akirõl tök mindegy, hogy Jolán néni volt) intõt adott neki...
Tehát még egyszer: a hipnotizált személy által megélt és elmondott valóság tényleg valóság: az õ valósága. A terapeuta szakmai szempontból helyesen jár el, ha ezt a valóságot feltétel nélkül elfogadja, vagyis kísérõként együtt van páciensével az adott képben, élményben, mert ezzel magát a pácienst fogadja el. Szakmai szempontból azonban helytelenül jár el, ha ezt a valóságot tényként fogadja el. Egyrészt azért, amit az elõbb írtam: az emlékképek nem az események objektív dokumentációi. Másrészt azért, mert a terapeuta dolga nem az, hogy kinyomozza a múltat, hanem hogy segítsen élhetõbbé tenni a jelent (és ezáltal a jövõt).
Mindez nemcsak akor igaz, amikor a páciens azt mondja: „az osztályban ülök, másodikos vagyok, és süt be a májusi nap, Margit néni rám kiabál, és intõt kapok”, hanem akkor is, amikor mondjuk így szól: „Egy felhõkre épült kristálypalota arany tróntermében vagyok, gyémánt szárnyaim vannak; gyönyörû zenét hallok, de tudom, hogy a palota alatt a pincében egy szörnyû sárkány rejtõzik, a trónterem falairól pedig vér csöpög.” Ez pontosan ugyanolyan valóság, mint Margit néni meg az intõ: a páciens saját valósága. A terapeutának is pontosan ugyanaz a dolga: biztos támaszként jelen lenni, kísérni a pácienst a képben, és ezzel feltétel nélkül elfogadni õt. Továbbra is szimbólumokról van szó: szimbólum Margit néni is, az intõ is, a májusi napsütés is, és szimbólum a sárkány is meg a kristálypalota a vérzõ falaival. És értelmetlen a kérdés, hogy „minek a szimbólumai” ezek. Nem minek, hanem kinek: a páciensnek a szimbólumai. Bennük van az egész élete, a teljes személyisége, méhen belüli lététõl kezdve a jelen pillanatig, minden eseményével.
És mi van akkor, ha a (férfi) páciens azt mondja: „Egy nagy kõkastélyban vagyok cselédlány; kinézek az ablakon, és azt látom, hogy lovagi tornát vívnak a vitézek”? Vagy épp ezt: „Rómában vagyok, és mindjárt az oroszlánok elé vetnek az aránában”? Mi lenne? Semmi: a szobalányság, a kõkastély, Róma és az oroszlánok a lovagi torna ugyanúgy szimbólumok, mint Margit néni meg a sárkány. A valóságot fejezik ki: a páciens valóságát, nem pedig a megtörtént eseményeket. A terapeuta dolga továbbra is ugyanaz: jelen lenni, elfogadni, kísérni. Hogy honnan jön be a képbe a történelmi múltat idézõ háttér? Ki lehetne deríteni, nyilván, de a gyógyulás szempontjából nincs jelentõsége. Az ember belsõ világában teljesen mindegy, hogy (létezõ) tanító nénikkel, (hajdan létezett) oroszlánokkal vagy (soha nem létezett) hétfejû sárkányokkal kell megvívnia. A lényeg, hogy magát a megvívást hogyan éli meg: sikerként vagy kudarcként, gyõztesként vagy legyõzöttként stb. És ha a képben történetesen múltbeli kudarcról számol be, át lehet alakítani úgy a szubjektív múltat (szimbolikus eszközökkel), hogy az elveszítse a jelenre negatívan ható erejét, és vagy semelegesítõdjön az emlék (függetlenül attól, hogy egyáltalán megtörtént-e ténylegesen), vagy akár pozitívvá váljék.
Mindez végtelenül izgalmas, nagyon kalandos, nagyon tanulságos eseménysorozat lehet, nemcsak a páciens, hanem a terapeuta számára is. A hipnózisban megélt korregressziók a lélek és a valóság, a tér és idõ számos ágába-bogába burjánozhatnak el. Az egész folyamatnak azonban egyetlen dologhoz bizonyosan semmi köze sincs: a lélekvándorláshoz. A hipnózis nem alkalmas eszköz az elõzõ életekhez való hozzáférésre. Egész egyszerûen nem úgy mûködik, nem arra való. Lehet persze reinkarnációval is magyarázni a regressziós jelenségeket, ha valakinek épp olyan a világ- és tudományképe, de az ilyen magyarázat jellegét tekintve nem különbözik attól, amikor az epilepsziás beteg tónusos-klónusos rohamát azzal magyarázzák, hogy az ördög rángatja belülrõl, vagy a villámlást azzal, hogy Isten haragszik.
Azzal persze, hogy ismerjük az epileptikus roham, a villámlás vagy a hipnózisban jelentkezõ múltbeli képek mitológiátlanított magyarázatát, semmit nem mondtunk arról, hogy van-e ördög, van-e Isten vagy van-e lélekvándorlás.
Sört leagkább nem kell magyarázni,és könyebb kikérni a pultnál.
igen, felettéb érdekes téma! fõleg mivel ez a valóság...úh..kiráz a hideg ha belegondolok hogy láthatod az elõzõ életeidet FPS nézetben:D tesómnak volt egy ilyen könyve, amiben így próbálták meggyógyítani a betegeket...na ott aztán volt minden (pl. az egyik páciens vadnyugati élve megnyúzott indián volt, stb) szóval elég naturalista módon írt le mindent. majd megkérdezem tõle a könyv címét repül is a kedvencek közé:)
Ha úgy mész oda, hogy csak kíváncsiságból akarod megcsináltatni akkor egy igazi mester se visz vissza, hiszen óriási traumákat okozhat, ha nem állsz rá készen.
Vannak emberek, akikkel elõször találkozva úgy érzi az ember, mintha mindig is ismerte volna, azonnal kialakul egyfajta kapcsolat, kölcsönös szimpátia. Sokkal közelebb van hozzám, mint az, akit rég ismerek. Ismerhettem már valahonnan? Tudat alatt fölismerem a régi kapcsolatokat?
----------------------------
Nah én iylet még sosem tapasztaltam senkivel kapcsolatban, habár jelenleg van egy barátom akihez nagyon ragaszkodom de õ ellenkezõ nemû ígyhát betudatjuk ilyenféle vonzódásnak.
de ennyire hiszel benne?..olyan nem lehet ,h valaki kiröhögi amiket monanak neki.?
asszem úgy mûködik mint valami "freudi beszélgetés" kényelembe helyezed magad, szem becsuk és az ilyen spiritiszta segít elérni egy olyan lelkiállapotot, hogy látomásaid lesznek, felelevenedik minden szóval gondolatban + agyban lejátszódnak újra az események. FPS nézet:D
de gondolom ehhez olyan meditatív állapot kell aminek eléréséhez nem elég egy egyszerû átlagember,tehát egyedül nemis hiszem hogy mûködne a dolog
lefekszek aludni? :D velem olyan dolgok történnek hogy álmodok valami és aztán azt látom valóságba és olyan dejavu érzésem van aztán jövök csak rá hogy ezt már álmodtam :D
nem egyszer esett már meg velem is... egy álmom van ami belevésõdött az agyamba pedig 8 évesen álmodtam, amikor is egy vulkán tövében laktam és felmenekültem a padlásra a láva elõl de annak a szintje csak egyre nõtt és nõtt és nem tudtam sehova se kijutni, majd felébredtem... na remélem ez nem lesz deja vu
szerintem nincs reinkarnáció, mivel szvsz nincs mi elhagyja a testet. test és elme van, lélek nincs, ha akkor az elme alárendeltje. az elme pedig a test feature-je. ezért nem hiszem, hogy létezne olyasmi, hogy valaki több száz évvel ezelõttrõl kezd el beszélni, ha mégis, akkor az nem bizonyíték a reinkarnáció mellett. mondjuk ez felveti a halál kérdését is - mi történik akkor. elég materialista vagyok: mikor álmodunk, bizonyos agyterületek deaktiválódnak. halálunkor az agy megszûnik mûködni. a kettõ roppant hasonló és jön a közhely: a halál egy hosszú alvás - és tényleg.
Csak inkább hozzátenném, hogy olyan, mint egy álomtalan alvás. Így már kicsit neccesebb a dolog. Rendes körülmények között semmi baj vele; ha lefekszünk este, nem bánjuk, hogy esetleg öntudatlanok leszünk, mert erõsen reméljük, hogy másnap úgyis felébredünk. Ebbõl a szempontból a halál nem igazán szimpatikus, mert tudjuk, hogy "örökké" tart, és a végtelen fogalma az emberi elme számára felfoghatatlan, éppen ezért aggasztó. Én már kétszer voltam klinikai halál állapotában. Nem láttam fényt, sem alagutat, sem angyalkát, aki csalogatott volna, és nem múlt el a halálfélelmem, ahogy sokan állítják, akik állítólag már részesültek ebben a kalandban. Nincs benne semmi vonzó. Az egész annyira visszataszító, mert egyszeri és visszavonhatatlan. Le a halállal! Éljen az élet!
azért nem, mert minden az agyra vezethetõ vissza. az agy "programja" az elme és a lélek szerintem. ha az agy kikapcsol, nincs többé elme és lélek - semmi nem megy sehova, hanem lebomlik.
ha meg szubsztancia - akkor hol van? milyen nehéz? mekkora? milyen felépítésû?
lényegében igen, tehát (szerintem) a halál olyan, mint az alvás, csak nincs mûködõ agyterület, ezért nem is "jöhetünk" vissza, nem ébredhetünk fel.
egyébként nem akarom itt lerombolni az egész topikot a materialista nézeteimmel, csak még nem találkoztam a lélek, mint létezõ, transzcendentális, újjászületõ "dolog" bizonyítékával.
ha pedig a regressziós hipnózisban, tényleg több száz évre visszamenõleg vagy elõre beszélnek az emberek teljes hitelességgel (és kizártuk a lélekvándorlást), akkor ez mit jelenthet, mire vezethetõ vissza?
+fav ha már regressziós hipnózisról beszélünk,tessék meghallgatni egy lemezt, esztet-e',mer' témába vág érdemes egyszer-kétszer beleképzelni magunkat az egyik fõszereplõ helyébe,aki pont egy ilyen hipnózisterápián vesz részt,na de a többit tessék kitalálni,angoltudás határozott elõny. kedvcsinálónak,imigyen kezdõdik-e'.
Az Édesvíz kiadó házatáján nézzetek szét! Több ilyen jellegû könyvet is kiadtak már. Szívesen ajánlom az "Elõzõ életek, jövendõ életek" címû könyvüket, már ha lehet még kapni.
szerintem is, de.... nem te nyitottad a topikot? :D védened kéne vagy...? :)
Remek a topic témája! Engem is nagyon elgondolkoztatott a kérdés! Baj, hogy a világ tele van olyan hülyeségekkel (bocs...), amikre valószínûleg mi sose fogunk rájönni. A regressziós hipnózis azért jó ilyen szempontból, mert leellenõrizhetõ, van-e alapja vagy nincs. Ezzel szemben errõl se tudjuk, hogy mi az igazság :):) Én kipróbálnám egyszer... Ha igaz, arról inkább ne is beszéljünk, ha viszont kamu, akkor legalább volt egy jó generált-álmom. Úgyis ritkán álmodom :((
Én csak a regresszió hipotézisvizsgálatát ismerem, ilyen lélekvándorlásos humbukban hiszek :)
nekem van jópár olyan ismerõsöm, akit már az elsõ nap ismerni véltem, valami olyat éreztem, mintha kb. számtalanszor láttam volna õket, találkoztam volna velük, vagy valamilyen szinten ismerném õket. Úgy érzem, hogy ez az arc itt volt mindig bennem. Ezekkel az emberekkel máig tartom a kapcsolatot. Ez azt jelenti, hogy már gecisok életem volt, vagy szimplán hülyevagyok? -.-"
Mellesleg gyakran voltak olyan álmaim, hogy a középkorban élek, voltam már ott bérgyilkos, kínában valami expedíciós csoport tagja, és mellesleg jól verekedtem :D láttam már párszor a vidéki házamat álmomban, hogy ilyen dombos, békés kis középkori településen élek, meg láttam már olyan 20. század közepe-táji bérháztömböket, mocskos betondzsungelt, és akkor meg ott laktam. Sõt, talán ez volt a leggyakoribb.
de ez miért okozhat traumákat? olyan mint egy álom, nem? mellesleg akkor eljátszom hogy személyiségzavarom van, vagy ilyesmi, hogy visszavigyen :D Lehet nem is lenne nehéz.
Ugye elvileg a tudatalattink kb mindent elraktároz, amit valaha is észleltünk életünkben, és az ilyen hipnózisok alkalmával gondolom a valós emlékeiden kívül ezeket is fel lehet szabadítani egy bizonyos szintig, és ezekbõl az emlékképekbõl tevõdhet össze a látomásod. Mivel már elég sok mindent láttunk, hallottunk a valóságban, tv-ben, interneten az agyunknak van bõven mibõl építkeznie. Gyakorlatilag a barlangfestmények rajzolásától a II.VH-s kamikaze pilótákig mindenfélét átélhetünk. Arra lennék kíváncsi, hogy ha egy olyan embert hipnotizálnának, aki mindig is egyfajta közegben élt (gondolok itt elsõsorban a dzsungelekben élõ õslakosokra) és nem tudja elképzelni milyen közegek léteznek/létezhettek az övén kívül, az vajon szintén látna-e maga elõtt szamurájharcosokat, nagy várostromokat, egyiptomi piramisokat stb.
ez igen érdekes észrevétel El is kezdem szervezni az expedíciót..elfogunk egy ilyen "dzsungellakost" és kipróbáljuk.
Lehetne azzal magyarázni mint az Assasin's Creed c. játékban. Nem tudom, hogy van a valóság alapja a dolognak, de a lényeg az volt, hogy minden egyes ember magában hordozza az emberi faj egyes emlékeit, amit az õsei szereztek és ez tovább öröklõdik. Mint ahogy a vándor madarak is ösztönösen tudják, hogy merre kell repülni melegebb éghajlat felé.
szerinted a nagy információs forradalom elõtt nem csináltak regressziós hipnózist?
ja, az érdekes elmélet. csak szerintem az emberi génlánc nem hordoz akkora mennyiségû adatot, hogy még mozgóképes, tiszta emlékek is eltárolhatóak legyenek.
felõlem akkor csinálják, amikor akarják, arra vagyok kíváncsi, hogy az általam említett emberek mit láttak, vagyis képesek voltak-e olyan dolgokat látni, amirõl tudomásuk sincs, de mégis létezik/létezett
Érdekes egy dolog! De ki tuggya mire képes az agy ,de sztem nagy kamu az egész... Aki használja ezt a regressziós hipnózist az nén nézõpontomból szemlélve a tényeket, szoval az én véleményem errõl az egészrõl az hogy: Egy szemilis genetikai hulladék vagy egy depressziós pszihológus lehet aki kitalálta ezt az egész parasztvakítást. Van bizonyíték az egészre havan akkor én kérek elnézést
Reinkarnáció, utazás, lélekvándorlás? Néhány apróság csak:
1. Voltam reinkarnációs utazáson, ahol a mester saját véleménye: elõzõ élet, vagy párhuzamos világ amit találunk? 2. A Bibliában a mai napig van nyoma a reinkarnációnak. 3. Volt egy érdekes találkozásom egyszer. Amikor másfelé mentem, mint amerre indulni akartam. Találkoztam egy számomra ismeretlennel, aki egy nagyon komoly problémámra mondta meg a megoldást.
Apró érdekesség: nem beszéltünk arról se, bármi problémám van. Egy nejlonszatyron lévõ tigrisrõl beszélgettünk. Aztán mondott egy mondatot, ami nem illett a beszélgetésbe. Az volt a megoldás.
Miután igencsak elkerekedõ szemmel ránéztem, annyit mondott: azért térített el az utamról, mert ezt meg kellett nekem mondania. Azt nem tudja mire mondja. Viszont nem ér rá tovább terelgetni a szót, mert le kell szállnia a villamosról. Máshol van dolga.
Azért megköszöntem, mondtam megoldás volt. Válasz: Azt én is tudom, csak azt nem, mire. Kérdés: Hogyan jött ez ismeretlenül? Válasz: Régi barátok közt ez a legkevesebb. Válaszom: De hát nem is találkoztunk még! Válasz: Rá fogsz jönni hogyan mûködnek ezek a dolgok, ha itt lesz az ideje. Ezek szerint még nincs.
Rossz a példád. A madarak a Nap és a csillagok állását, a Föld mágneses mezejét és a napok rövidülését használják fel tájékozódáshoz, nem pedig az "elõzõ madáréletbõl" megmaradt emléküket.
Éppen nem régiben beszélgettem egy barátommal aki megszálottan hitt ebben az egészben, messzemenõ részletekig, hogy a lelkek fejletségétõl függ a színük, blabla. Váltig állította, hogy õ nem "hisz" mert ez tudomány. Nem is volt hajlandó meghallgatni az ellenvéleményt. Nem mondom, hogy részben nem tartom elképzelhetõnek az egészet, de túl sok minden szól ellene. Már eleve ahogyan az ellenzõkhöz hozzáállnak. Azt állítják, hogy mindenféle lökött hívõk vagyunk, ezzel is próbálják magukat tudományosnak tüntetni. Közben szó sincs "jaj a csúnya Sátán bácsi elviszi a lelked" témákról. Volt szerencsém jelen lenni egy hipnózison, ahol egy barátnõm többek között arra kereste a választ, hogy miért is fél betegesen a vérvételtõl. Persze valójában ÉN félek ettõl, de kiváncsiságból meg akartuk tudni, mi lesz, ha kamuzunk kicsit. Elõször is, a "doktornõ" elég kedves, szimpi fazon volt, megengedte, hogy én is jelen legyek. Õszintén szólva semmi értelme nem volt az egésznek, azt leszámítva, hogy egy valag pénzt dobtunk ki. Ahogy azok is, akik megveszik az állítólagos bizonyítékot könyv formájában arra, hogy a halál után nincs vége, nem nyiffanunk ki. Vagy ne adj Isten, miért ne legyenek öngyilkosak. Érdekes, hogy a többség átlag ember mindíg átlagon felüli sztorikról számol be. Senki sem volt parasztnéni elõzõ életében. Az pedig a legkevésbé sem igaz, hogy olyasmirõl számolnak be, amirõl nem tudhatnak. Legfeljebb, amirõl azt hiszik ! hogy nem tudnak. Soha életemben nem tanultam Japánul, mégis álmodtam már japánul. Miért? Mert a halántéklebenyünk, ami a hosszú távú memóriánkért felel van olyan jó, hogy hihetetlen mennyiségû dolgot tároljon el, amit az utcán, a tévében, stb. hallunk, aztán elõ sem keveredik onnan. Bizonyára többünkkel elõfordult már, hogy váratlan szituban elszóltuk magunkat valamilyen nyelven. A Biblia ezt nyelveken való szólásnak nevezi és ez rá az egyetlen tudományos magyarázat. Hogy jön ez ide? A hipnózisok alatt kimutatták, hogy a vizsgált alanyoknak éppen a halántéklebenye a legaktívabb. Szóval vagy a hosszú távú memóriánkból szedjük elõ a sztorit, vagy a lebenyünkbe bújnak be a szép fejlett lila lelkecskék. A másik említésre méltó ellenérv (megjegyezném olvastam ennél jobbakat is, de ezek voltak amiken magamtól kezdtem gondolkodni és elsõre nem nagy nevû tudósoktól hallottam), szóval a másik ellenérvem, hogy a hipnózis alatt lévõket többnyire irányított kérdésekkel célozzák. Amennyiben feltesznek egy kérdést a hipnózisban levõnek, a vizsgálatok ezt is bebizonyították, és ezt a lélekvándorlás pártiak is elismerték, az onnan fog kiindulni a válaszadásnál, hogy a kérdés alapfeltevése igaz. Például ha azt kérdezem, hogyan ízlett a fagylalt? Akkor az alapfeltevés az, hogy ettünk fagylaltot. Ilyenkor a páciens akár evett akár nem, el fogja mesélni, milyen volt, akár részletesen is, volt aki egészen a csokiöntetig elment! Illetve még egy utolsó lábjegyzet, érdekes, hogy a "nagynevû" "tudósaik" mind névtelenek voltak és senki sem ismerte el a munkásságukat amíg el nem kezdtek foglalkozni a témával ami bizonyos körökben hírnevet és megélhetést is hozott nekik. Ettõl függetlenül, hogy egy állati nagy népbutításnak tartom az egész maszlagot, vannak benne részletek, amik igenis érdekesek, és talán még hihetõek is. Kár, hogy bebukták amikor nyilvánosságra került az elsõ videó ahol összegyûjtötték azokat az embereket, akik az elõzõ életükbeli évszámra, lakcímükre, egyéb dologra, ami alapján lenyomozhatóvá vált az "elõzõ élet" emlékeztek. Egyik közülük váltig állította, hogy a Baker str. 221 alatt élt. Aki ebbõl nem értette, hová akarok kilyukadni szégyelje magát, és vegyen pár Doyle regényt.
Azt elfelejtettem még hozzátenni, hogy természetesen most nem a valóban tudományos oldalát minõsítettem a témának, amivel valóban gyógyítani lehet, és ahogy a cikkben is szerepelt, csupán elfogadja a terapeuta a páciens saját valóságát, és ezáltal próbálja megérteni és kezelni, ezzel semmi bajom nincs. Csupán nemrég szembesültem azzal, hogy milyen komoly tanításokat építettek már rá erre az egészre, amitõl kiver a víz.
Ez egyike lehet azon eseteknek amikor egy emberi testben nem egy, hanem egyszerre több (például 200-500) lélek lakik. Osztozkodásuk, alárendeltségük egy ponton felszínre tör.
Nézd meg a dátumot. Szerinted mit tudtak abban az idõben megállapítani az agyról? De magyarázat azért volt egy halálesetre. Részemrõl no komment. De azért orvosilag, meg tudományosan jól hangzó magyarázat nem? Ennyi. A lelkeket meg hagyjok a helyükön....:D
azt még nem írtad le, hogy milyen élmény volt egyáltalán ez a hipnózis amin részt vettetek, és hogy miért is volt ez hülyeség.
Az utolsó bekezdéshez: olyan emberek is annak, akik váltig állítják, hogy elrabolták a földönkívüliek, akik kicsik, szürkék és nagy fekete szemeik vannak. Sok olyan idióta van, aki elhiszi a saját fantáziáját, ez önmagában még nem bizonyíték arra, hogy a hipnózis hülyeség. Mellesleg magában a reinkarnációban sem hiszel? Egyébként nekem is vannak kételyeim, meg vannak dolgok, amiket rendkívül érdekesnek tartok. ez a "Senki sem volt parasztnéni elõzõ életében" már bennem is felmerült, de leginkább az, hogy ahogy a lelkünk útjában sorra olvasom az esettanulmányokat, még egyik páciens sem volt egyik elõzõ életében sem indiai! Mivel az indiaiak több, mint egy milliárdan vannak, gyakorlatilag minden hatodik ember indiai, így matematikailag minden hatodiknak elõzõ életében indiainak kellene lennie, arról nem is beszélve, hogy úgy általában ázsiában se nagyon élt senki elõzõ életében itt a nyugatiak közül... talán jobban ismerjük európát és amerikát? Persze erre is megvan a saját magyarázatuk: a lelkek kötõdnek bizonyos jól bejáratott helyekhez, így az európai nagy valószínûséggel már elõzõ életében is az volt... kicsit sántít ez nekem.
Egyébként sokan vannak, akik szeretnének ebbõl az egészbõl pénzt csinálni, és ahogy a természetgyógyászatban, itt is rendkívül kevés hiteles ember van.
csak az "Életem szereplõit már régrõl ismerem" sztorit olvastam el innen, de... érdekes. Szóval látta a halálát egy gázkamrában. És ha most bebizonyítanám, hogy a koncentrációs táborokban a gázkamrákat nem emberölésre, hanem fertõtlenítésre használták? Akkor elõször rám fognák, hogy antiszemita vagyok, aztán meg azt, hogy összeesküvés-elméleteket gyártok. Az viszont senkinek nem jutna eszébe, hogy a nõ komolyan vette élénk fantáziájának szüleményét, ami a nácikról és táborokról szóló filmekbõl és könyvekbõl származik. De a köztes részre már nem emlékszik... Talán ezt nem tudta hitelesen elképzelni, meg mert az könnyen visszanyomozható is lett volna, hogy nem mond igazat.