A kézi szerkesztett rajz az nekem sem tetszett. 16 órán keresztül szerkeszgettem az autóemelõmet és alig fértem el a rajzlapra a végén. Elég maszatos is lett.
Még gyakorlatlan AutoCAD felhasználóként is úrjarajzoltam 4 óra alatt és ha nem férem el a lapom 20 sec volt lecserélni nagyobbra. Ettõl függetlenül skiccelni elég jól tudok. :)
Na az ábgeo nekem is baromira hiányzott, soha nem tanultam egyetem elõtt, és ez elég kínos is volt sokáig. De leginkább azzal volt problémám, hogy _hogyan_ rakjam papírra a rajzot, nem azzal, hogy _mit_. Botrányos, amit szabad kézzel rajzolok, amit szerkesztve, az is rettentõ ronda, meg a kézírásom is szinte olvashatatlan. Szerencsére egy-két korai tárgytól (alap ábgeo, építész tanszék tárgyai) eltekintve nem ragaszkodtak a kézzel készített rajzhoz, csinálhattam AutoCADdel a dolgokat.
Szerencsére továbbra is úgy tûnik, hogy nem is kell megtanulnom kézzel rajzolni, meg ugye óvodás korban kellett volna, valószínûleg már soha nem is fog sikerülni. De tényleg, nagyon hiányzott a gimis oktatásból.
A szakok így nem összehasonlíthatóak. Valakinek ez, valakinek meg az fekszik, ahogy már írtam. A srác aki istenkirály volt mechából bedobta a törülközõt az áramlástechnika szakirányon, pedig az is mechanika, csak folyadékoké. Én meg az õ anyagát nem nagyon értettem finoman szólva...
Ez két mérnöki szak. Akkor mekkora difi van egy orvosi és egy gépészmérnöki között? Nagy. (Dolgoztak orvosokkal véráramszimuláción a tanszéken és nehéz volt közös nyelvet találni.) Ez olyan, mintha az mondanád, hogy nehezebb festeni, mint zongorázni vagy a sakk nehezebb, mint a krikett. Miben és kinek?
10 éve ez van és gyakorlatilag alig van változás a felsõktatás keretszámaiban amennyire látom és a felvételi célok is csak minimálisan változtak tíz év alatt.
Az aki mégis mérnöki pályára megy az meg attól szenved, hogy a gimis fizika és kémia oktatást meg lezüllesztették. Részben azért is nem mernek oda menni, mert nincs alapjuk hozzá.
Ki lesz itt 20 év múlva mérnök aki utánunk jön és milyen tudással?
Ez így van. De ezt szerintem már mindenki tudja, a mérnökökre van igény, a sok biztonsápolitikás, nemzetközi szakértõ, politológus gazdaság és menedzsment, hr és kommunikáció és médiásra, hova tovább a rendezvényszervezõt meg se említsem. Nem igazán. Azok tényleg alibi diplomák, lószar tudást adva.
Nem a személyed elleni támadás volt. Csak a szaktársaim között is van egy csomó tag aki valami félistennek hiszi magát, csak mert oda jár és elég irritáló. Egy kicsit a te hangvételed is olyan volt azért ugrottam. De ha nem így gondolod, akkor elnézést kérek.
Nem hinném, hogy a kultusz lenne a lényeg. Arról volt itt szó, hogy néhányan azon az állásponton vannak, hogy _minden_ diploma seggtörlõ. Ez nem igaz, és nem seggtörlõ diplomával egy kicsit hadd legyek már felháborodva. Én nem nézem le azt az embert, akinek nincs diplomája, de akkor _legalább ugyanezt_ el is várom fordított esetben!
Egyébként ha objektivitás látszatát legalább meg akarnánk õrizni, akkor olyan vonalon lehetne beszélgetni a diploma értékét illetõen, hogy mennyi használható tudást ad az adott szakmában. Ennek meg kb az a mutatója, hogy mennyi a kezdõ átlagfizu adott papírral, meg hogy milyenek az elhelyezkedési lehetõségek per papír...
"A statisztikák szerint jelenleg a mérnöki, mûszaki szakok végzõsei helyezkedhetnek el a legkönnyebben, míg – az oly felkapott – marketing, HR vagy jogi pályát választók hosszabb idõre számíthatnak elhelyezkedésükre."
Ennyi csak a lényege a mondandónknak, hogy létezik olyan diploma, ami ér valamit, a sok alibi-papír közt.
Hát igen... pedig jobb lenne összeadni egy kis pénzt pár vonatszerelvény indítására, amin kivonatozhatnak a darkelfek... a határig. Onnan meg mennek amerre akarnak, ahol nem "nyomják el õket a rásszistá magyarok" :D
Azért fletó szállóigéjét a hõbörgõ pirézeknek is el lehetne már sütni "ha nem tetszik, el lehet menni, itt lehet bennünket hagyni, tessék!".
Most meg ebbe kötsz bele? Mit zavar téged? Az sg tele van értelmetlen topikokkal. Az a szakmai életrõl szólt, szó sincs itt semmiféle életsílusról, meg hypolásról. Azért nyitottam azzal a címmel, mert az elõzõé is az volt asszem és nem akartam hosszú topik címet. Elolvastad esetleg a topik leírását is? Vagy magát a topikot?
Megjegyzetm ez egy második topik volt, mert az eredetit flém miatt zárták. Azt nem én nyitottam.
Dolgozni muszáj, a családon kívül még két nyugdíjast és legalább egy kisebbségit valahogy el kell tartani.
Igazad van. De a mérnöki pálya köré azért fölösleges ekkora kultuszt köríteni. Azért ennyire nem nagy dolog, hogy szükség legyen, egy "mérnök élete" topikra. Fõleg, mert elég egyhangú egy élet ez. Legalább is ami az én szakomat illeti.
Mi abban a hangoztatás, hogy tény közlök? Esetleg titkosítsam akkor ezt az infót? Sõt, a profilomban talán még a munkahelyem is benne van. Hú, mennyi infó...
A Hõsök terén az egyik szobor véletlenül nem téged mintáz? Én a bmfen tolom a had- és bizt. techen, az se egyszerû, de 3-ad éves leszek és lesz diplomám. Mégsem szoktam hangoztatni. Persze, még nem is diplomáztam le, de le fogok. Pedig a bmf nem egy gdf színvonal. Arról nem is beszélve, hogy akik a bmerõl jöttek át hozzánk, hogy a bmfe-en hú de könnyû lesz (gépészek) egy részük hamar vissza is kívánkozott.
Minimális büszkeség van bennem. Sokáig nem gondoltam nagy dolognak, hogy ott végeztem, viszont eltöprengtem azon,hogy akkor az évfolyam cirka 2/3-a miért tûnt el? Biztos, mert olyan könnyû volt és unták... :)
Miért van az, hogy annyira megbecsülnek és olyan sokszor csodálkoznak rá, hogy "ezt meg honnan tudja"?
A fura az, hogy én szakirányomat mindenki nehéznek tartotta és állatnak néztek, hogy oda mentem. Tényleg voltak benne nagyon nehéz tárgyak, de csak megcsináltam õket.
Sok mecha szakirányos is felvette az áramlástechnikát mellékmodulnak, de õk is szenvedtek. Én megnéztem, hogy miket tanultak. Hát én meg õket tartottam nem normálisnak... :) (Mondjuk kinek, mi fekszik.) Az utánam jövõ évfolyamban vagy tizenx ember volt mellékmodulon és aztán a 2/3-a leadta, mert túl nehéznek ítélték.
Most kérjek elnzését és nem legyek kicsit se büszke arra, hogy az ország legrangosabb mûszaki egyetemén végeztem az egyik legnehezebb szakirányon. 4-en végeztünk abban az évben. Más könnyebb szakirányokon vagy 4-5-ször ennyi ember.
Én ismerem személyesen is "Molnibalage" kollégát, matek B1-B4-ig sokat szenvedtünk együtt :)
Az a meglátásom, hogy õ büszke arra (jogosan), hogy a BME-n tanulhatott, tudást és diplomát szerezhetett és ezt szereti is hangoztatni. Ezzel nincs is baj, csak a megnyilvánulásaiban a szöveg megfogalmazása néha arra utal, hogy más diploma, egyetem, végzettség nélkül nem lehet érvényesülni. Ez persze nem igaz és õ is tudja. Én nagyon becsülöm benne a tudásszomjat a szakterülete iránt.
Persze hogy bullshit, ugyanis olyanokat mondasz mérnökként nekem egy programozónak, amirõl sehol, semmilyen szakkönyvben nem olvastam, sõt az interneten se találni róla semmit, a konkrét ezt számolgatós programokon kívül, ráadásul példát sem hozol az általános programozási felhasználására...
Mi a fasznak váltanék állást, ha ahol most vagyok az megfelel(magyarországhoz képest)? Amúgy simán tudnék váltani, egy haver kevesebb tapasztalattal, és kevésbé keresett programnyelv ismeretével (õ php, én java), simán talált munkát 3 hónapja, a válság kellõs közepén, méghozzá elég jó fizetéssel(simán diplomás fizu szinten)... ja neki is csak okj-ja van :)
Meg majd hülye leszek pont válságban munkahelyet váltani ahelyett hogy válságon kívül váltsak, az akkora jóval magasabb fizetésû helyek között válogatva, sokkal több ajánlat közül...
Mûszaki pálya bizonyos részein igen. Ma tervezõi jogosultságot nem kaphat már máshogy az ember, ha pályakezdõ. Egy idõ után meg elvárják. Nekem a melóhelyen 1 évet adtak arra, hogy meglegye a nyelvvizsga. hogy hivatalosan is diplomás legyek. Megcsináltam.
Máshol egyáltalán nem szükséges, de A jó diploma és a mögötte álló valóban értékes tudás (ami sokszor sehol nincs leírva, tehát magától nem tanulható!) az olyan, mint a hátszél. Sokat segít. A hátszelet további szakmai fejlõdésre értem és nem a politikai vagy "haveri" hátszélre.
A szomszédom 17 (!) évesen olyan programot írt, hogy akkor megvették tõle nagyon komoly pénzért. Ez 1995-ben volt. Mivel akkor 12 éves voltam, nem tudom, hogy mi volt a porgi, de a tényre tisztán emlékszem és azóta is az tehetség és az önképzés mintapéldája elõttem. Nem tudom, hogy végzett -e sulit aztán, de szerintem nem volt rászorulva. Egyes dolgokat meg lehet tanulni egyedül elég magas szinten egyeseket meg nem.
Ne is tanítsanak mást egy olyan intézményben ahol szakot kéne. Azokkal a diplomásokkal az a baj, hogy egyszerûen csukott szemmel járnak, és bunkók. Mellesleg ezeket a dolgokat amiket nem tudnak az általános, és középsuliban kéne tanulniuk állítólag kötelezõ jelleggel, ahonnan szép jegyeket hoztak hogy továbbtanulhassanak, és nem a felsõoktatásban.
Ha jól tolja, akkor lehet, hogy már itthon is. Nagyítóval kell lassan keresni õket. Németországban egy minõsített (nem tudom pontosan, hogy ez milyen vizsgát takar) 1-2 év gyakorlattal többet keres, mint egy pályakezdõ mérnök.
Mert a szöveged stílusa alapján, (lehet tévedek, de így érzõdik) az egyetlen üdvözítõ út a diploma. Anélkül nehéz elhelyezkedni, nem lehet jól keresni, stb, stb. Valóban nagyobb eséllyel indul egy diplomás, persze ha ért is hozzá s piacképes a papír, tehát nem szociolófasz, de neki lehet indulni másképpen is szerintem. Hasznos gyakorlati tudás, persze valamilyen "minimális" iskola kell azért nem árt, plusz egy minimum felsõ fokú (nem vizsga a lényeg itt sem) angol nyelvtudás s máris "kitágul" a világ.
Pont errõl beszélek.. Csak annyit fûzök hozzá, hogy ne külföldi fizetésekkel dobálózz, mert egy hegesztõ mester is k* sokat keres kint és még közelében sem volt az egyetemnek.
A barátom 7 hónapja munkanélküli úgy, hogy lehúzott már 5 évet és mégsem veszik fel oda ami a régi munkaköre vagy nagyon hasonló. Én frissdiplomásként 1 hét alatt szereztem állást (valójában még az sem voltam, mert akkor még nem volt nyelvvizsgám).
Az ikertesóm építészmérnök, de még a válság alatt is megtette azt amit írtam, pedig itthon az építõipart érintette nagyon mélyen a válság. Elõtta csak 3-szor váltott állást önként.
A baráti körömben végzett BME-sek közül 2-en dolgoztak huzamosabb ideig kint úgy, hogy õk is gyakorlatilag 0 órás mérnökként kezdtek. Egy villamosmérnök ismerõsõm "csak" sokat volt kiküldetésben. 3 év alatt lett egy lakása. 12 hónapból 3-4 hónapot volt kint átlagban.
Messze az átlagfizetés felett keresünk a pályánk elején is. Komolyan mondom nem értelek titeket. Ezek tények. Mi a lenézõ egy ténymegállapításban? Mitha az lenne sértõ, hogy kijelentem, hogy kék az ég. Most akkor mit írjak? Azt, hogy a BME-s diploma szar? Csak az nem lenne igaz.
Természetesen nálam sokkal-sokkal jobb szakemberek vannak, mindkét területen, csak azért írtam amit írtam, hogy én is reflektáljak erre az átlagpolgár s diplomás viszonyra.
Így van.. elõzõ sulimban is sok olyan tanár tanít, akiknek nem nincs tanári diplomája. Villamosmérnök, de nagyon hatásosan tanítja az elektrotechnikát. Arra, amit õ tanított még mindig emlékszem pedig jó 5 éve volt már. És bizony van olyan, aki diplomázott tanár és olyan segghülye, hogy leszakad a pofám.[nem általánosít]
Abszolút nincs érzékem a számokhoz, én vizuális típus vagyok, valszeg ebbõl kifolyólag megy a tervezés, egyszerûen el tudom képzelni a dolgot. Pedagógiát sem tanultam, mégis az értékelõ lapokon a diákok (már felnõttek 20-60 között általában) maximálisra értékelik az óráim. :) A diploma csak egy papír, amik akkor ér valamit, ha tudás is van mögötte, de maga a papír még nem sokat ér.
Amúgy ez általában igaz.. akármelyik haverom, barátom elment egyetemre mindegyik beképzelt lett, nagyra vannak magukkal h õk egyetemisták és szarnak arra az emberre aki nem. :(
Ja, kicsit vicces a pali. Diploma nélkül dolgozom épületgépészeti tervezésben 7 éve, mellette tanítok másodállásban (erre sincs diplomám), messze többet keresve, mint az ide kerülõ diplomás-deriváló-"mérnökök". :) Szvsz el sem tudnék végezni egy egyetemet a szakmámban, mert nagyon rossz vagyok matekból, mégis itt kell okítanom a sok "szám-mestert". :D
#353: A diploma témához csak annyit tennék hozzá, hogy tényleg sok ember nagyra van azzal, hogy õ bizony diplomás, és lenézi azt akinek nincs ilyen papírja. Ezt elég nagy butaságnak tartom, hiszen két kezi munkával is lehet hasznos, és jó minõségû munkát végezni sõt még pénzt keresni is.
"Egyetlen BME-s ismerõsõmnek sem volt probléma elhelyezkedni és nem szopnak annyit, mint az átlagpolgár."
Magyarul akinek nincs papírja, csak egy átlagpolgár azokhoz képest kinek van? Ez így elég érdekes. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy én átlag feletti és nemesebb vagyok, mert 4 évig jártam óvodába. :S Meg úgy általában lenézõek a hozzászólásaid.. vagy csak féélreértem õket?
Olvastam. Nem látom az összefüggést, hogy mire akarsz rámutatni. És mi a szánalmas? Miért is? Mit hagyjak abba és miért?
Az elsõ bekezdéseddel teljesen egyet értek. Szerintem (mint sok minden máshoz is Mo.-on) az oktatási alapelvek alapjaihoz sem mernek hozzányúlni, megváltoztatni azt. Pedig haladni kéne a korral és igényekkel, mert csak így képezhetõ európai szinten is megfelelõ munkaerõ.
Neked minden bullshit amire képtelen vagy. Igazából szarok a fejedre. Amit leírtam azért írtam le, mert így van. Egyetlen BME-s ismerõsõmnek sem volt probléma elhelyezkedni és nem szopnak annyit, mint az átlagpolgár. Válság alatt is belefér, hogy önként vált állást, mert rá van kereslet. Majd szólj, ha ez neked összejött.
És igen, errõl van szó, évek óta ezt mondom mindenkinek, aki kétségbe vonja a szavaimat, mikor szidom a magyar oktatást. Elhiszem én azt, hogy büszkeséggel töltötte el anno az embereket, hogy a magyarok intelligensek, és fõként mûveltek. De ma már nem erre van igény, az információs világban, ahol a pénz az úr fõként, a hajtóerõ, nem érdekli a diákokat az irodalom, a történelem. Én mondjuk mûszaki beállítottságú vagyok, túlzottan is, ezért sosem értettem, miért tudjam én a történelmet, irodalmat, fõleg más országokra vonatkoztatva! Magyar töri és irodalom még oké, mert tényleg azért az a múlt, érdemes tudni, de ez elég is lenne. És ahogy mondod, a fennmaradt órákban végre valahára az életre kellene felkészíteni a gyereket, mi az az adózás, hogy mûködik ez a rendszer, banki alapfogalmak, amik többségét naponta hallunk mindenhonnan, hitel, lízing, törlesztés, és felérõl azt sem tudja az ember, mi micsoda. Így aztán könnyen variálnak a bankok. Aztán nem csak pénzügyekre érthetjük ezt, alapból munkavállalás, egy normális CV megírása, és fõként a jogaid, mind az életben, mind a munkahelyen. Hol tanulsz errõl? Amit igazán használnál? Ezeket kellene általános és középsuliban oktatni, majd erre mehet rá mindenki, szakképesítés szerint, vagy +2 évben, vagy OKJ, vagy egyetem, aki amit szeretne. És akkor végre az egyetemen is nem csak megfoghatatlan, fene se tudja mire jó szakok lennének, mindent tanítva, egy picit. Sajnos saját példám, hogy a mérnök infó, egy tipikusan ilyen szak lett. Mindent tanulsz picit, de olyan igazán a suli keretei közt semmit, majd otthon rágyakorolsz. Ez tök jó, de úgy vélem nem ebbõl kellene állnia. Szóval csak a saját területemrõl tudok nyilatkozni, de a mérnök infó a szar tárgyak összegereblyézése. Mikor pedig kérdezzük, hogy akkor most mi ha végzünk, mik leszünk, milyen munkákat pályázzunk meg? Hát, õ, izé, voltak itt JAVA programozók, rendszerfejlesztõk, de volt aki gépészmérnöki állásra ment. Bah.
De ettõl függetlenül sem mondom azt, hogy felesleges lenne, mert számat húzva, de azért csinálgatom a tárgyakat, és nekem is tetszik, mikor egy közvetlenül a szakmától távolabb álló témában is fel tudok szólalni, mert legalább rálátásom van rá. Azt el kell felejteni, hogy infóban mindenhez ért valaki, s naprakész, mert lehetetlen, el kell fogadni, hogy programozáshoz gyakorlat kell, míg rendszerek, szoftverek fejlesztéséhez ezen kívül azért tervezõi, mérnöki véna is, amit tényleg formál a sok matek, integrálás, deriválás. Én is csak ezek tanulása, s megértése után jöttem rá, hogy már alapból máshogy nézek egy problémára, amit elõtte bonyolultan oldottam volna meg. Ilyen szintû haszna mindenképp van a diplomának, de természetesen valaki otthon is ezeket megtanulhatja, kevesebb idõ alatt is, s akkor hamar lepipál egy diplomást. Azt meg sosem érzem, hogy emiatt több lennék, ha 4-5 diplomám lenne, akkor sem. Nekem ez inkább úgy jön le, hogy akiknek nincs, azok generálják ezeket a konfliktusokat. Arról meg nem a diplomások/nem diplomások tehetnek, hogy bizonyos munkakörök, de inkább pozíciók esetén elvárás a diploma, a megfelelõ szaktudás mellett. Tudom, hogy így megy, ismerõseim közt is többen vannak, sõt anyuék is, jó szakember, több mint 20 éve csinálja, azonban amikor egy külföldi cég befolyása alá kerültek, ki lett mondva, hogy egy meghúzott pozíciós vonal felett bizony aki maradni akar, beiratkozik egy levelezõs szakra az adott szakterületen, s elvégzi (cég pénzen), vagy viszlát. Ez van.
ÉN megmondom a frankót! Az egész egy nagy BULLSHIT!. Már a problémák az elemi iskolánál kezdõdnek, ami még nem is lenne vészes, de ugyan azt folytatja a gimnázium, csak erõsebben. Aztán ugyan azt az egyetem is csak MÉG erõsebb. Mikor lehúztad mind a kb.16 évet tanulással, egy banki ügyet nem tudsz elvégezni, ami késöbb a mindennapi életetben millió 1x megkell majd csinálnod. Amit nagyon hiányolok az az, h az alapvetõ jogokat, törvényekkel sincsenek tisztában az emberek és bármikor átvágják õket. Átvágáson túl ez még a lehetõségek lekorlátozását eredményezi és tudatlanságot, ami csak annak éri meg aki átlát a paláston. Ezekbõl van a kevesebb és úgylátom nem is akarnak töben lenni.
"hol írtam azt hogy szakbarbárok? Komolyan nem emléxem." #314: "Nem emléxem kik, mert régen volt, de arra emléxem, hogy több diplomás ember olyanokat nem tudott, hogy én mikor még csak az általános iskolát végeztem, szinte a falat kapartam tõle :D"
http://www.kislexikon.hu/szakbarbar.html
Lehet, hogy nem ismerted fel, de a szakbarbárságot kérted számon. Aztán meg propagáltad, hogy ne is tanítsunk mást a szakmán kívül egy felsõoktatási intézményben...
"Ha végicsináltad volna akkor tudnád, hogy mirõl beszélsz. Mivel nem csináltad végig, fingod sincs ."
bullshit
"Nem mondtam ilyet sehol, de nagy büdös semmire nem lehet alapozni. Ha ez nem tetszik akkor ne tanulj, de ne is számíts arra, hogy alkalmazottként annyira magasra jutsz és olyan gyorsan ahogy egy diplomás."
bullshit a köbön
"Úgy, hogy matematikai algortimusokat használó programok optimalizálatlanok és inkább brute force módszereket használnak."
Aha és te hol látsz vállalati programokban brutális mennyiségû matematikai algoritmust? Én csak egy rakás adatbázis írást/lekérdezést látok. Ezeken belül mélyebbre túrva is csak sok ciklust látok, amiket nem lehet optimalizálni már (fõleg nem deriválással).
"inkább brute force módszereket használnak." te már csak tudod :) bár játékoknál tényleg így van, de valahogy azokat se deriválással meg hasonlókkal lehet megoldani...
"Látom még mindig nem érted. Én viszont nem magyarázom tovább."
Hogy érteném meg ha te sem érted mit írsz? Fogalmad sincs róla. Bár ez a bullshittelésnél alap.
De jöhetnek a példák, (nem 3d grafika, meg mérnöki szoftverek témából, meg hasonlóakból ahol alap rész a sok matek, hanem általánosabb programozásból).
Nem nem lesz szükségem deriválásra, se integrálásra. Az itt lévõ idõsebb sok év tapasztalattal rendelkezõ kollégáim se deriválnak integrálnak.
Technikailag nem, de sok folyamatot a mûvelet függvényében vizsgálhatnak. Konkrét függvényt én sem integráltam, de egy fizikai folyamat jelleggét ismerve és az integrálás fizikai és matematikai tartalmát fejben adok egy kurva pontos becslést.
Mondtam hogy hagyd ki, ugyanis faszság. HATALMAS, fõleg ez a szemléletes marhaság. Semmilyen szemléletet nem ad, ez kb egy szinonima a "CSAK"-ra...
Ha végicsináltad volna akkor tudnád, hogy mirõl beszélsz. Mivel nem csináltad végig, fingod sincs .
Ok tehát a programozó minden tudományt tanuljon meg, minden létezõ dolgot, mert lehet szüksége lesz rá valamikor, legalábbis szerinted.
Nem mondtam ilyet sehol, de nagy büdös semmire nem lehet alapozni. Ha ez nem tetszik akkor ne tanulj, de ne is számíts arra, hogy alkalmazottként annyira magasra jutsz és olyan gyorsan ahogy egy diplomás.
Áruld már el ezt a titkot! Sõt rajtam kívül milliónyi programozó várja, hogy elmagyarázd, hogyan lehet ezekkel optimalizáltabb, és kevésbé bugos programokat írni!
Úgy, hogy matematikai algortimusokat használó programok optimalizálatlanok és inkább brute force módszereket használnak.
Nem mérnöki célra fejlesztek szoftvert, hanem nagyvállalati célra. Ezért is nem kell deriválnom!
Látom még mindig nem érted. Én viszont nem magyarázom tovább.
És miért szabják meg hogy az ember mivel szélesítse a látókörét? Miért kell nekem kötelezõen deriválni, meg erõmûvek teljesítményét számolgatni? Miért nem tanulhatok kémiát, vagy biológiát, stb?
Az embernek ettõl nem lesz szélesebb látóköre, mert valakit vagy érdekelt mindenféle elõtte is , vagy nem. De ha nem ezen nem fog változtatni az hogy rákényszerítenek egy tantárgyat, sõt még meg is utáltatják az emberrel...
Ha érteni akarja valaki a gazdasági híreket, olvasson utána maga(amúgy is egy nagy színház az egész, bár talán elõre lehet tudni kb mikor jön az újabb pénzlehúzás, de ahhoz nem kell nagy tudomány...). De ha nem érdekli ne kényszerítsék már rá, és osztályozgassák.
hol írtam azt hogy szakbarbárok? Komolyan nem emléxem. Nem nem lesz szükségem deriválásra, se integrálásra. Az itt lévõ idõsebb sok év tapasztalattal rendelkezõ kollégáim se deriválnak integrálnak.
"meg hogy tudd, hogy mit csinál az áram, azon túl, hogy agyonbasz ha tapizod." És minek áruld már el? Én tudom, mert valamennyire minden tudomány érdekel (matekon kívül), persze nem úgy ahogy fõsulin tanítják (számolgass minden szart összevissza cél nélkül, mikor már jobb eszközök vannak erre). De ha valaki nem tudja mitõl fog rosszabbul menni a programozás, esetleg linux telepítés?
Nem vagyok szép példája a szakbarbárságnak, ugyanis az informatikát leszámítva is sokfelé érdeklõdöm.
Haverom nem számított másra a szocioizében. Nem is írtam ennek az ellentétét... azért ment oda, hogy szerezzen egy papírt, mert a begyepesedett barom (diploma only) fõnököknél nagyobb esélye van felvegyék. Ennyi. Mondja is hogy seggtörlõ papír, de néhány baromarcú még ma is csak ezt szereti nyalogatni, és milyen igaz. Valószínûleg az idióta munkáltatók generálták a diplomagyárat is.
"Azért, mert ha egy mérnöknek kell valamit programozni talán tudjad, hogy mirõl beszél. Ha ennyi sem megy neked akkor alkalmatlan vagy mûszaki pályára. Maga az integrálás és deriválás megértése ad egy mûszkai szemléletet."
Mondtam hogy hagyd ki, ugyanis faszság. HATALMAS, fõleg ez a szemléletes marhaság. Semmilyen szemléletet nem ad, ez kb egy szinonima a "CSAK"-ra...
Az elsõ részérõl meg pont mondtam hogy nem kéne, de csak beownoltad magad Hahó: "Az alapozó marhaságot el se kezd, mert hülyeség. Ennyi erõvel alapozó tantárgy lehetne a biológia, mert lehet egyszer fehérjeelemzõ szoftvert kell csinálni. Vagy lehetne az autótervezés is tantárgy, mert egyszer lehet autógyártósort kell programoznod..., és lehetne sorolni még így tovább, több szakra is."
Ok tehát a programozó minden tudományt tanuljon meg, minden létezõ dolgot, mert lehet szüksége lesz rá valamikor, legalábbis szerinted. Kár hogy ilyen ember még nem létezett :) Minden tudomány legyen kötelezõ mérnök infon, mert lehet azokhoz kell majd programozni ezaz hajrá :D
"És. 10-20 éve és régebben akkor az volt az alap, hogy a programozó értesen a matekhoz. 10 éve még nem bugos szar és és iszonyú erõforrás igényes progikat írtak. Érdekes összefüggés ugye? Vagy áruld már el, hogy mérnöki célra fejlesztett progikat hogyan készítesz?"
Érdekes ja. Hogy jön össze a deriválás, meg a villamosságtan és a többi az optimalizálással meg a bugokkal, az tényleg érdekes. Áruld már el ezt a titkot! Sõt rajtam kívül milliónyi programozó várja, hogy elmagyarázd, hogyan lehet ezekkel optimalizáltabb, és kevésbé bugos programokat írni!
Nem mérnöki célra fejlesztek szoftvert, hanem nagyvállalati célra. Ezért is nem kell deriválnom!
"Melyikre? Nagyon nem mindegy..." aki keres az talál, elõbb le is írtad...
Én speciel nagy hasznát vettem (szinte) minden tárgyamnak, bár akkoriban, amikor tanulni kellett én sem értettem mire jók.
Én is voltam így ezzel és ma áldom az eget, hogy tanítottak szabtechet és ETA, villgépeket és másegybeket is. Ha valami újat kell tanulni nem Ádám és Évánál kell kezdeni.
Véleményem szerint azért oktatnak a szakirányos tárgyakon kívül más tárgyakat is, hogy szélesítsék az ember látókörét. Rendben van, hogy egy informatikusnak alapjába véve az informatikához kell érteni, de azért az sem rossz, ha érti a napi gazdasági híreket (ne adj isten hozzá is tud értelmesen szólni).
Én speciel nagy hasznát vettem (szinte) minden tárgyamnak, bár akkoriban, amikor tanulni kellett én sem értettem mire jók.
A diploma témához csak annyit tennék hozzá, hogy tényleg sok ember nagyra van azzal, hogy õ bizony diplomás, és lenézi azt akinek nincs ilyen papírja. Ezt elég nagy butaságnak tartom, hiszen két kezi munkával is lehet hasznos, és jó minõségû munkát végezni sõt még pénzt keresni is.
Azé' az nem semmi, hogy néhány hozzászólással ezelõtt azon akadsz ki, hogy a diplomások szakbarbárok, most meg épp jobban be akarnád szûkíteni az oktatott dolgok körét. Hát bakker, fogd fel úgy, hogy "szakmai általános mûveltség" az, hogy programozóként tudj integrálni/deriválni (erre garantáltan lesz szükséged), meg hogy tudd, hogy mit csinál az áram, azon túl, hogy agyonbasz ha tapizod.
Ha már szakbarbárság, akkor szép példája vagy.
Másrészt azt senki nem vitatta, hogy tele van az ország olyan felsõoktatási intézménnyel, aminek a diplomájával kitörölheted a segged. Ez tény. Az viszont nem igaz, hogy _mind_ ilyen.
De most komolyan, mégis mire számított a haverod, amikor szocioizére jelentkezett? Tipikusan alibi szak, nyilván nincs szükség évente 200 szociológusra Magyarországon. Ilyen helyen meg talán annyira nem meglepõ, hogy semmit nem kell csinálni... Az õ papírja valóban olyan lesz, hogy hajtogathat belõle repülõt.
Ismételten modom, hogy ne a te sulidból általánosíts. Meséljek, hogy miket tanítottak áramlástanból, mechanikából, stb.? Éveket lehetne okítani bárkit, de csak fél év volt sziltanra, fél év dinamikára, fél év lengéstanra stb. (mármint alapképzésben). Ha mindenki csak annyit tudna, mint amit ott tanítanak, akkor nem olvasna az ember annyi droidságot a neten...
Mi a ráknak kell deriválni, integrálni stb. Ha valószínûleg soha nem fogja használni? És miért kell ezeket jóval nagyobb óraszámmal tanítani mint a szakmához kapcsolódó tárgyakat?
Azért, mert ha egy mérnöknek kell valamit programozni talán tudjad, hogy mirõl beszél. Ha ennyi sem megy neked akkor alkalmatlan vagy mûszaki pályára. Maga az integrálás és deriválás megértése ad egy mûszkai szemléletet.
Ez konkrétan a bmf info...
Akkor ez is elkurvult. A bátyusnak is voltak ilyen tárgyai, de csak egy félév. Annyit meg ki lehet bírni.
Nekem képzeld, a két legjobb barátom jár szocioizére, meg ttk-ra, és bizony hallom tõlük hogy SEMMIT nem kell csinálniuk.
Azok õk. Mi a BME-n kurvára nem unatkoztunk finoman szólva...
Vizsgaidõszakban összerizsáznak valamit, és simán átmennek, be se járnak elõadásra. Az egyik haver a mostani félévben egyszer nem volt benn, és átment lazán.
Az órák 90-95%-án jelen voltam és így is voltak nagyon komoly nehézségeim egyes tárgyak estén. A kétkredties gazdasági jellegû kötelezõen elõírt tárgyakból is legalább be kellett járni vagy tényleg tanulni, mert anélkül nem ment át senki.
Egy miskolcon tanuló havertól szintén informatika szakon, szintén azt hallottam, hogy orrba szájba deriválnak meg integrálnak.
És. 10-20 éve és régebben akkor az volt az alap, hogy a programozó értesen a matekhoz. 10 éve még nem bugos szar és és iszonyú erõforrás igényes progikat írtak. Érdekes összefüggés ugye? Vagy áruld már el, hogy mérnöki célra fejlesztett progikat hogyan készítesz?
Ezt tudom.. nem is neked írtam.. csak általában ez a helyzet...
Én nem csak papírért akartam menni, ezért nem mentem bölcsésznek meg szociotársadalomizének, és ezért mentem mérnök info-ra. De csalódtam, mert mint írtam sok lett volna a rizsa, kevés a hasznos anyag. Ezért meg minek basszak el 4 évet, és energiát a tölteléktantárgyakra, amelyeket egyébként szigorúan is vesznek? Így is simán találtam munkát, diplomásokkal versenyképes fizetéssel, az országhoz képest tûrhetõ helyen (gondolok itt a hajnalban kezdõdõ normál idõs munkavégzésre, a magyarhoz képest jó környezetben, mert sajnos itt inkább csak a rosszabb közül lehet választani).
Aha bizonyos elõadásra járók, de kevés ilyen elõadás van. Az elõadások nagy része viszont értelmetlen marhaság, ami adódik abból, hogy sokszor már a szak maga is értelmetlen.
Már 26-szor leírtam legalább... Jártam fõsulira(ez is a tapasztalathoz tartozik hihetetlen módon), be is jártam elõadásra, aztán rájöttem, hogy a mikromakrofos, meg az erõsáramú erõmûvi villamosságtan (ez itt kb annyit jelent, hogy naphosszat feszültségeket meg ampereket számolgatunk, mindenféle soros párhuzamos kevert áramkörökben, váltakozóárammal).
Mond már el, mióta foglalkozik egy informatikus közgázzal, meg VÁLTAKOZÓ áramú NAGY feszültségû áramkörökkel? Szerintem egy informatikusnak max kis feszültségû egyenáramú, fõleg logikai áramkörökhöz lehetne köze (bár ez is inkább a villamosmérnökökre tartozna). Mi a ráknak kell deriválni, integrálni stb. Ha valószínûleg soha nem fogja használni? És miért kell ezeket jóval nagyobb óraszámmal tanítani mint a szakmához kapcsolódó tárgyakat? Mi a rákért tanít valaki doktori címmel egy tantárgyat úgy hogy akkora marhaságokat mond a témával kapcsolatban, hogy leszakad a menyezet? Ez konkrétan a bmf info...
Az alapozó marhaságot el se kezd, mert hülyeség. Ennyi erõvel alapozó tantárgy lehetne a biológia, mert lehet egyszer fehérjeelemzõ szoftvert kell csinálni. Vagy lehetne az autótervezés is tantárgy, mert egyszer lehet autógyártósort kell programoznod..., és lehetne sorolni még így tovább, több szakra is.
Nekem képzeld, a két legjobb barátom jár szocioizére, meg ttk-ra, és bizony hallom tõlük hogy SEMMIT nem kell csinálniuk. Vizsgaidõszakban összerizsáznak valamit, és simán átmennek, be se járnak elõadásra. Az egyik haver a mostani félévben egyszer nem volt benn, és átment lazán. Egy miskolcon tanuló havertól szintén informatika szakon, szintén azt hallottam, hogy orrba szájba deriválnak meg integrálnak. Mellesleg a neten lehet olvasni sok "szépet" a felsõoktatásról, körül lehet nézni.
Azt meg senki sem írta hogy elõadásra nincs értelme járni. Azt írtam hogy vannak olyan tantárgyak melyek úgy EGÉSZBEN értelmetlenek a szakmához, nem csak az elõadás része, hanem az egész, de nem mind...
A tapasztalathoz hozzáadódik, hogy az okj-s képzésemmel (ami a fõiskolaival ellentétben tényleg szakmai volt, töményen), és diploma nélkül lazán elvagyok a munkahelyemen több mint 1 éve, és még csak nem is erõltetem meg magam, miközben egyre profibb fejlesztõvé válok, és egyszer sem kellett deriválni, integrálni, jószágokat makromikroszámolgatni, meg 25kv-os 50hz-s sokerõmûves áramköröket papíron számolgatni (bár géppel sem).
Az a legnagyobb baj, hogy az egyetemek tényleg diplomagyárként mûködnek.. és a legalja hülye ember is le tud diplomázni. (Nem úgy értem, hogy akármelyik szakon, de ha csak annyi a célja, hogy diplomája legyen, akkor nyilván nem jogi egyetemre megy :))
Nem azt írta, hogy õ azért hagyta abba mert nem láttam értelmét h folytassa mert hülyeségeket tanítottak nekik? sztem ezt írta, csak durván általánosított.. Bár én nem szólok bele. Az viszont, hogy diploma=értelmiség.. az egy nagy vicc.
Miért is? Gyakorlatilag cakk-pakk kijelenti, hogy elõadásra járni nincs értelme, mert semmi hasznosat nem tanítanak. Bocs, ha ilyen orbitális marhaság után csak a pofájába röhögök.
Ezek az elõadásra járók terveztés meg mindazt a sok közmûvet ami lehetõvé teszi, hogy a sok Sanyix féle hõzöngõ ne haljon szomjan, ne fagyjon meg és tudjon netezni. A melós meg felépítette.