úgy látom még most sem fogtad fel, mirõl is beszélünk. Figyelj töriórán!!
A gondoskodó állam
jóléti (vagy: gondoskodó) állam: az állam felelõsségvállalása polgárai jólétének egy meghatározott szintjéért, amit a jövedelmek újraelosztása és a szociális szolgáltatások rendszere útján biztosít
A jóléti rendszerek fõ sajátosságai rendszerint az ipari balesetbiztosítást vezették be legkorábban, majd a betegség-, a nyugdíj-, és legvégül a munkanélküli-biztosítást a kezdetben szûk körû szolgáltatások sajátos „érésen” mentek keresztül: egyre szélesebb körnek adtak egyre nagyobb juttatásokat az állam szerepe eleinte csekély (egyes csoportok számára kötelezõen választható magánbiztosítók), késõbb megjelent az állami támogatású magánbiztosítás is a II. világháború után terjedt el az egész lakosságot átfogó, államilag ellenõrzött általános biztosítás néhány szolgáltatást már csak az állam finanszírozott (családi pótlék) a jóléti kiadásokat a GDP-ben elért arányuk szerint hasonlítjuk össze (a 20. sz. elsõ felében csak a társadalombiztosítási kiadásokról van adat, késõbb a szociális biztonságról, szociális közkiadásokról is, amelyek lényegesen nagyobb arányúak)
A 19. század végén kezdõdött el. Mi is történt akkor? Ideje kicsit belenézni a történelemkönyvünkbe! Német Birodalom megszületése, Olaszorság megszületése, a balkáni államok megszületése, magyar kiegyezés, az elsõ országos méretû munkásmozgalom az USA-ban. Mindenki megkapta amit akart, az emberek boldogok voltak... bizony bizony, ezek voltak a boldog békeidõk. Ilyenkor érvényesült az az irányelv, amit #21-ben idéztem. Az országok egymással kezdtek el versenyezni, az újonnan létrejött országok még többet akartak. Jól gondolod, elsõ világháború, amit egy kis levegõvétel után a második követett. Most megint kezdünk a "boldog békeidõk" felé haladni. Nincs mit elfoglalni, a hódító berendezkedésû országok megint többet akarnak (USA, Kína, Izrael, Korea, stb.)
Bizony, bizony... a gondoskodó államnak is van hátulütõje. Az embernek csillapíthatatlan ösztönei vannak az uralkodásra, a hatalomra, állandó félelemben van. Most pedig, hogy a nyamvadt kis életünkben annyi dolgunk van, hogy dolgozzunk, fogyasszunk, keféljünk, az ember újra célpontot keres magának.
Ezért mondtam, hogy amíg nem tudunk a bolgyón kívül hódítani, addig egymást fogjuk szapulni. Talán ha lesz valamilyen ellenséges idegen életforma, akkor az emberiség feleszmél, hogy hoppá mégis mi a faszt csináltunk eddig gyerekek??? Jönnek a zufók aztán elveszik amit eddig összeszenvedtünk magunknak!!! Akkor talán képes lesz az emberiség EGY "emberként" dolgozni, koncentrálni, viselkedni. Ez a dolog hiányzik az emberekbõl: az egységtudat.
régen is túlélte a társadalom legalja. Kiköltöztek az erdõbe, bandába verõdtek, loptak, vagy ugyanúgy koldultak sokan, mint most. Ha nincs egy szeretõ családod, aki hajlandó eltartani, azon felül tényleg manapság sincs semmi biztosítéka annak, hogy túlélsz. Habár bûnözhetsz, elkapathatod magad és börtönbe vonulhatsz:. Ez tényleg sokkal jobban hangzik, mert régen a bûnözõket fellógatták, nem pedig eltartották.
Ja, mindenképp "nõtt" az életszínvonalunk, ha a fogyasztható iparcikkek változatosságát nézzük. Egyébként ha belegondolsz, egy fogyasztói társadalomban ezzel az egyetlen faktorral szokás az életszínvonalat leírni. Hogy mit, és hányfélét tudsz megvenni. Hogy ez közel sem okoz akkora boldogságot és elégedettséget mint kéne., az is biztos. Egyébként az életszínvonalunk minden egyéb szempontból csökkent. Belegondoltál már, hogy miféle közösségi, megértésbeli, összefogásbeli, kommunikációbeli, odafigyelésbeli, szeretetbeli, megbecsülésbeli hiányai vannak az átlag embernek, jelen esetben azzal pótlunk, hogy fórumozunk? Neked is és nekem is, és mindenkinek, aki ide ír. Akinek kielégítõ a szociális élete és teljes értékûek az emberi kapcsolatai, az maximum információszerzésre használja z internetet/fórumokat, és nincs szüksége arra, hogy este a szobája sarkában ülve megoszthassa a gondolatait egy nagycsomó emberrel :]
Próbáljátok ki, hogy 1-2 napra, amikor nincs suli vagy munka, totál lekapcsoljátok a lakásban az áramot. Visszaadja a fílinget, hogy mennyire össze kellett tartania a régi embernek, amikor nem volt felkapcsolva a globális illúzióhálóra, ami illúzió-biztonságérzetet adott. meg nem volt tévé, ami beszélt volna az emberhez, és meghatározta volna, hogy mit kell jövõhónapban megvennie amitõl majd jól boldog lesz, és nem kellett számolgatnia, hogy ehhez mennyit kell majd még túlóráznia, hogy a következõ boldogságkulcsa iparcikket megvehesse. Ja persze már akkor is megvolt az ügyeletes értékrend-befolyásoló, a templom a falu végén. De azért mégiscsak más, hogy gép meg tévé nélkül esélytelen lett volna kussban bent ülni a lakásban, így az emberek kimentek - és láss csodát, mindenki megismert idõvel mindenkit, és a közösségek összetartottak, mert a mindennapi kaja múlt rajta, és a túlélés volt az évezredeken keresztül, ami az embereket egy nagyon erõs összefogásra kényszerítette. Az átlag fiatalok nem kétfélék voltak, az egyes típusúak, akiknek a gép a szociális élete, vagy a kettes típusúak, akiknek a kocsma / koncert / buli az élete. Ugye, érdekes belegondolni abba is, hogy mi az ember célja, mik a vágyai, és mit szeretne elérni, amikor elmegy egy buliba.
na most másrészt sztem azért is csökken a szaporodási ráta a jólét hatására, mert 1. jólét = változatos termékek = fogamzásgátló eszközök 2. a parasztember miután egész nap kint dolgozott a földön, este hazamenve természetesen nem érdekelte sok minden, adott az asszonynak. Meg aztán kellett is a sok utód, egyrészt plusz munkás kezeket jelentettek, másrészt voltak olyan idõk, amikor kellett 10, hogy abból 3 megérje a felnõttkort. Szerintem egyébként korántsem beszélünk jelenleg Magyarországon, vagy a világ legtöbb helyén jólétrõl, mert az emberek nagy része nem azért nem vállal több gyereket, mert nem szeretne. Ugye azt írtad, hogy a racionalitás a saját élet élvezetének növelése, márpedig a gyermeknevelés ösztönösen sokaknak célja, van akinek életcélja, és általános örömet, elégedettséget okoz, vagy legalábbis kellene, hogy okozzon a megfelelõ körülmények között. Szóval nem azért van csak 1-2 gyerek, mert többet nem szeretne, hanem mert egyszerûen nincs meg rá a megfelelõ anyagi keret, hogy az ember normális körülményeket és kellõen nagy életteret biztosítson 4-5 gyereknek. Sokszor régen sem vol, de akkoriban a túlélésre való késztetés erõsebb volt ennél, valamint a mindenféle szórakoztatóeszközök hiánya arra kényszerítette a felnõtteket, hogy elõszeretettel tamagocsizzanak újra meg újra :]
"Szóval nem azért van csak 1-2 gyerek, mert többet nem szeretne, hanem mert egyszerûen nincs meg rá a megfelelõ anyagi keret, hogy az ember normális körülményeket és kellõen nagy életteret biztosítson 4-5 gyereknek. Sokszor régen sem vol, de akkoriban a túlélésre való késztetés erõsebb volt ennél, valamint a mindenféle szórakoztatóeszközök hiánya arra kényszerítette a felnõtteket, hogy elõszeretettel tamagocsizzanak újra meg újra :]"
ez ott bukik el, hogy nagycsaládok általában az alsóbb néprétegek, és a cigányok között találhatók, az értelmiségi, jómódú polgároknál már a két gyerek is ritka.
Jaj, istenem...szóval ilyenek mindig voltak akik szerint az éppen aktuális társadalom egy nagy szar, menjünk vissza régebbre, mert akkor volt jó, a mai társadalom züllött...
igen, ilyenek mindig voltak. Ja,csak ezek-bocsánat a kifejezésért- tök hülyék.
Kapcsoljuk ki az áramot? Mert majd ettõl összetartunk? Milyen összetartás lesz azon kívül, hogy sötétben egységesen esünk orra a bútorokban? Semmilyen.
Most nem arról van szó, hogy már nem is tudok/tudnak sokan gépnélkül élni( na persze érdekes...aki a mai kor ellen beszél, az vajon mivel írt? Nem PC-n? Hát akkor meg? A remek észrevételeiteket, írjátok libatollal papírra, mécses mellet...mert így csak képmutatás amit csináltok) szóval nem az a lényeg, hogy létfontosságú teszem azt egy PC. Amíg nekem nem volt, megvoltam nélküle. De jó hogy van, sok mindenre használom.Mint ahogy nagyon sok ember. Ja...ne legyen áram...aha...mi meg menjünk vissza az idõben...
De nézzünk mást, mondjuk mobiltelefon , TV...ezek mind igen hasznosak...ja hogy vannak akik csak a szemetet nézik a TV-ben? Hogy vannak akik 24 órából 24et töltenek valami hülye MMO-ban?
Ez nem a társadalom baja, hanem az egyéni hülyeségé...sajnos sok hülye,befolyásolható ember van...de mindig is sok hülye befolyásolható ember volt...
Aha...a mai társadalom így szar úgy szar...kíváncsi lennék mikor volt jó? Pár évtizede , a hiánygazdaságban? Óh igen, de remek volt...nem voltak reklámoktól agyhalott emberek...ja...de nem is volt mit venni...hú de fasza lehetett mi ? Vagy mégrégebben? 100 éve? 150? Aha...amikor az orvoslás olyan alacsony szinten volt, hogy a csecsemú halandóság álltalános volt? Az volt a jó kor?
Igen...ez az, kapcsoljátok le az áramot...hogyne.
Például ha valami baj van, legalább nem tudtuk majd telefonon segítséget kérni. Aztán milyen jó lesz elzárkózni a világtól. Minek tudni hogy mi történik körülöttünk ,nem igaz? Ha befogjuk a szemünket és a fülünket, akkor kit érdekel mi történik?
Ez csak egy teljesen téves menekülés tõletek, a valódi világ gondjai elõl. Vannak akik isznak, vannak akik drogoznak, és vannak akik el akarnak tûnni a mostani társadalomból, mert nem bírnak szembe nézni vele.
Ilyenek mindig is voltak, mindig is lesznek
Számomra nem az jött le a hozzászólásból, hogy tényleg kapcsoljuk le az áramot. Szerintem csak a túlzott elektromoságtól való függésre, és az elidegenedett társadalomra akart rávilágítani a hozzászólás.
Továbbá te sem vitathatod, hogy az összetartás, amit a globalizáció elõtti életmód tanított az embereknek, a jelenkorban hiánycikk...
"Kapcsoljuk ki az áramot? Mert majd ettõl összetartunk? Milyen összetartás lesz azon kívül, hogy sötétben egységesen esünk orra a bútorokban? Semmilyen. "
Te gondolkodsz is mielõtt bele írsz egy topikba, most komolyan? Ki a fene vont párhuzamot az áram és világítástechnika, és az emberek közti összetartás között?! Arról nem is beszélve, hogy világítani már többszázezer éve (vagy csak kb. 100ezer éve) tudnak, "feltalálták" a tüzet, gyertyákat, stb...
Az egész arról szól, hogy a médián keresztül párszáz ember hülyít milliókat, amik megváltoztatják a normális értékrendet, szinte rabszolgává tesznek minket. Félretájékoztatnak, eltorzítják a valóságot (ez rajtad látszik a legjobban, Finnugor topikból kiderülve) a történelemrõl, politikáról, reklámok hatnak tudat alatt, hogy ezt vedd meg, azt vedd meg, a boltokban tökéletes klíma, zene és profin kialakított sorrend vár hogy minél több mindent megvegyél.
"De nézzünk mást, mondjuk mobiltelefon , TV...ezek mind igen hasznosak...ja hogy vannak akik csak a szemetet nézik a TV-ben? Hogy vannak akik 24 órából 24et töltenek valami hülye MMO-ban?"
Vannak, akiknek az RTL, TV2 meg M1 jön be. Kérlek, mondj egy mûsort, ami egy cseppet is hasznos az embereknek. Ah nincs, de vannak más csatornák, rendelje meg most + nemtom mennyi ezerért. Jé, amúgy nem is a spektrumot, national geographic-ot szidja senki.
Az MMOval kapcsolatban. Rengeteg megoldás lenne, hogy ne érje meg mindenkinek napi 20 órákat a játékkal tölteni, korlátozás, idõvel jóval kevesebb pont, stb. Vagy hogy eleve nem idõhúzóra csinálják meg. 3 felelõs van, szülõ, gyerek, és a játékkészítõk. Ebbõl ha a játékkészítõk odafigyelnének, már 1 ilyen probléma nem létezne. Az emberek a hülyék, hogy nézik a TV-t? Az emberek tehetnek arról, hogy hat rájuk a hülyítés?
Annyiban igazad van, hogy a civilizációkban kialakult hierarchikus rendszer miatt soha nem volt jobb a helyzet. Saját élete alapján mindenki találna olyat (szerintem többnyire az 1000-es évek elõtt), ahol szívesen élne. Talán az ókori Görögországban és Rómában (egészen a Kr -i idõkig) még jók voltak az emberi értékek, és az életmód is.
Felvilágosítalak, ha még most sem értenéd meg, nem a technikáról van szó (a hülyítés módját mindig megtalálták), hanem arról, hogy az embereknek mi a fõ értékrendje (család, gyermek, egészség, boldogság, másokkal való viszonya). Az áram, világítás a lehetõ leglényegtelenebb dolog ebben a kérdésben, ha nem lenne ezek nélkül tanultunk meg volna élni. Nem rossz, hogy vannak. De nem is kötelezõ, nem ezek a fontos dolgok, mégis sikerül elhitetnie a reklámoknak, hogy azok. (fullHD tv, bluray lejátszók, és még sok minden). Ismerõseim között van olyan, aki dupla annyit dolgozott, csak azért hogy fullHD tv-t vegyen, ahelyett hogy a családdal lenne, elmennének együtt valahova. Kik a felelõsek, hogy ez az értékrend alakult ki?
"Ilyenek mindig is voltak, mindig is lesznek" Nem, lesz amikor nem lesz. Vagyis lesz, amikor az emberek helyes értékrendel fognak élni, és tanulva a történelembõl (hála az internetnek) félrelökik az olyan embereket, mint amilyenek most a médiában, politikában vannak.
Szerintem ez a folyamat már elindult, Amerikában a korszellem mozgalom (Zeitgeist) (bár a vénusz project nem lesz megvalósítható, a lényeg a gondolkodás terjesztése), nálunk mindenki tudja ugyebár de nem lehet politizálni meg "rasszizmust" terjeszteni (pedig inkább történelem tudomány, és rasszizmushoz csak a médiában van köze, valóságban nincs).
Ahogy az Otthonunk címû dokumentumfilmben mondják (mindenkinek erõsen ajánlom, aki még nem látta), "nincs idõ pesszimistának lenni".
A megoldás amúgy ott lesz, hogy terjesszük (és mutassuk) a helyes értékrendet (egy ember a másikra nagyobb hatással tud lenni, mint a média), terjesszük azokat a filmeket, neten fellelhetõ anyagokat, amik a gondolkodást segítik, és segíthetnek helyes gondolkodásmódra vezetni, rávilágítanak a jelenlegi problémákra.
Amíg az emberek nagyobb százaléka a TV-n keresztül látja a valóságot, addig nem lehet bármit kezdeményezni sem. Ez az elsõ lépés.
Szép gondolat csakhogy ez álom. Amíg nem jön valami súlyos kataklizma addig ezek az értékrendek lesznek a "trendik".
Igen, többek között ezeket lehet megtanulni a filmekbõl, amikben általában az az eredmény, hogy mindenki (kezdve az elnöktõl az emberekig) rájön, hogy milyen hülyék voltak, és onnantól minden szép és jó lesz. Nagy sületlenség! Semmi nem változna, azok továbbra is a saját érdeküket tartanák szemelõtt, ha ugyan ezek maradnának akik most vannak.
Nem álom, vannak jó értékrendel élõ, boldog emberek. Az én rokonaim közül néhány kivételtõl eltekintve szinte mindenki. Én hiszek abban, hogy a helyes gondolkodásmód és értékrend terjeszthetõ (saját tapasztalatból), illetve eleve hatással vagyunk egymásra is.
"A történelem legfõbb tanulsága, hogy a népek és kormányok soha semmit sem tanulnak belõle." Itt lenne az ideje. Pesszimizmus nem segít, elõször magunkban kell letisztázni, utána terjeszteni kell, és utána tenni valamit.