Inkább nem ragoznám. Nem sokan értik meg ezt.. De legalább annyi pozítívum van ebben, hogy a korombelieknél sokkal tisztábban átlátom a dolgokat, mert muszáj hogy valamit is eltudjak érni még IDÖBEN.
Hát nehezen élnék boldog életet úgy, hogy alapból rohadtul "átvertek". De annyinak örülök, hogy 15 vagyok és van még idöm, talán majd rendbejön minden. Bár nehéz lesz az út, nagyon is, de már elindultam rajta :) Addig pedig marad a szenvedés..
Van szép asszony, szép kutya, szép autó, szép lakás (ami albérlet, de sebaj). Melómmal kezd telelenni a f@szom. Lehetne jobb is, viszont sokkal rosszabb könnyebben. Ezért azt mondom elégedett vagyok. Így 23 évesen mondjuk még nincs lejátszva a meccs. :D
Így péntek reggel és, hogy nincs bent a csoportvezetõm, úgy érzem bejött. De hétfõnként, illetve hónap végén ezt mindig másképp látom...
Valamiben hinni kell magadon kivul is.
En peldaul el nem tudom kepzelni, hogy mi lesz velem 4-5 ev mulva. Lehet, hogy felesegem,elettarsam lesz, de az is lehet, hogy ugyanez a partyhuligan maradok :| Az elso verzionak jobban orulnek. Ahogy ismerem magamat csak akkor fogok felnoni, ha kulon elek sajat haztartasban mindenkitol fuggetlenul es jobban atertekelem, hogy mit, hova, mennyit. Most meg ott tartok, hogy amig van lehetosegem elvezem a dolgot. szorakozok, csajozok es kielem magamat, mert ugyfest ennek egy ev mulva lottek es sokkal tobb felelosseggel, okosabban, megfontoltabban kell elnem az eletem, mint most. Alapjaraton optmimista vagyok csak egy dolog tesz be a nagy optimizmusomnak: Az amit latok magam korul... Mindenki szenved az anyagiak miatt es nem tudnak megelni normalisan, szoval meg vagyok gyozodve rola, hogy, ha be fog jonni az elet az nem Magyarorszagon lesz. Sajnos.
Néha irígylem azokat az embereket akik képesek hinni abban, hogy valamilyen "felsõbbrendû erõ" irányítja az életüket.
Sokan azt elemzik, hogy milyen anyagi és szellemi dolgokat értek. Ezt hibás megközelítésnek érzem. Nekem semmit nem mond, hogy valakinek, hány diplomája és nyelvizsgája van, van-e autója, vannak-e barátai. Abszolút nem válasz a kérdésre, ilyen válaszokkal nincs is értelme érvelni. Pusztán annyit kellene vizsgálni, hogy boldog vagy-e és alapvetõen jól érzed-e magad. Persze, ha felteszem magamnak a kérdést, a válaszom: nem! Még nem.
Még nem igazán tudok válaszolni a kérdésre, de úgy érzem hogy viszonylag jó irányba haladok. 22 vagyok, egyetemre járok, ami jól megy. Értem ezalatt, hogy gyakorlatilag nulla erõfeszítéssel lazán a legjobbak között vagyok. Ez nem arcoskodás, egyszerûen ilyen könnyû ez az egyetem, és nem valami sokat ér a szak. Ettõl függetlenül nemrég kaptam meló ajánlatot, ami úgy hogy még le sem diplomáztam, azért nem rossz.
Van néhány igen jó barátom, akikkel mindent meg tudok beszélni, és jobban ismerjük egymást mint a saját családunk. Vannak terveim, utazás, külföldi munka, elég sokminden. Pozitívan tekintek a jövõre.
Viszont nincs nagy ismerettségi köröm, nehezen ismerkedem, kényelmetlenül érzem magam olyan emberekkel, akiket nem ismerek teljesen. Kicsit úgy érzem, hogy elpazaroltam az egyetemi éveimet, amelyeknek az életem legbulizósabb, legvadabb éveinek kéne lennie. Nem csináltam igazából semmit, csak otthon ültem. És akkor ne is beszéljük a csajokról. Ami a legjobban hiányzik, egy normális barátnõ, és ez eléggé rányomja a bélyegét a mindennapjaimra.
Nemigazan volt almom,vagy olyan szent cel amiert mindent fel kellett aldoznom.Akarmi tortent velem ami nem volt pozitiv,azt mondogattam mintegy mantrakent hogy 'minden ugy tortenik ahogy tortennie kell'. Igaz en azert hiszek abban hogy letezik valami nalunk nagyobb hatalom ami igazgatja az eletunket.Talan ez,talan az optimizmusom volt a kulcs.Sok nyomorusagos sorsu gazdag embert lattam,es elhataroztam hogy az en ertekrendem mas lesz.Vegulis sikerult,egyaltalan nem vagyok elegedetlen vagy boldogtalan,igaz hogy nem lesz sosem palotam es nem Hawaii-n toltom a nyarakat.Nem csak anyagi gazdagsag van,es nekem igy pont jo.
38 éves vagyok. A lakást amiben lakom örököltem. Nem élek a híd alatt. Van egy 20 éves fordom. Barátnõmtõl hét év együttélés után szétköltöztem, és most jól érzem magam, azt csinálok amit akarok. Van munkahelyem. Számláimat tudom fizetni.
És igen, én is sutyerák voltam. Szakmunkásképzõben kezdtem, azóta összeszedtem még három szakmát. Aztán tavaly gondoltam egyet és beiratkoztam egy gimnáziumba is. Most élvezem a sulibajárást, (tele van a suli csinos lányokkal) és nem bukdácsolok egyes-kettes eredménnyel.
Összegezve: Minden így van rendben. Lehetne jobb is, de nem panaszkohatok, tulajdonképpen rendben mennek a dolgok.
Én tinédzser korom óta gengszter akartam lenni, de végül nem bizonyultam elég tökösnek hozzá. Nem baj, majd a fiam gengszterkedik helyettem is. lol.
és miben? sörösrekesz cipelés?
hát végül is bejött. kiskoromban arról álmodoztam hogy sportoló leszek és legalább egyszer országos versenyt fogok nyerni. ezt már túl is teljesítettem, bár nem keveset kellett hozzá szenvedni..
Szerintem a boldogság nem ennyire materiális jellegû. Inkább egyfajta harmónia. Természet által rád ruházott kötelességeid és sémáid teljesítése elégedettséget és örömet okoz, és állomásai lehetnek önmagad megismerésének és egyfajta teljesen belsõ békének, ami a végsõ cél, nevezhetjük boldogságnak. Az olyan ember, aki annyira szeret egyedül, magában lenni, mint másokkal, szívesen elmegy egy hétre nyaralni külföldre amit végig egyedül tölt, csajozás, bulizás nélkül is jól érzi magát - magával pusztán, és a gondolataival, érzéseivel - mert rátalált egyfajta harmóniára, és annak teljességének tudatában mosollyal szemléli a világot. Akiknek nincs szükséges szociális, anyagi, vagy egyéb mentsvárra, mert legbelül egy erõd van. Na ilyen a boldog ember szerintem.
az lehet viszont a barátaimra mindig számíthatok!!!Bár BARÁT csak 1 van haver viszont rengetg..n ez ami nálam is van...1 igaz barátom van..és lehet,hogy tájékozatln vagyok csak azt nem tudom miért...ha ezt kifejtenéd bõvebben annak örûlnék!
Hát nálam ez úgy van hogy az igen jó barátok messzire kerültek,mert lakhelyemtõl messze jártam iskolába.Mióta befejeztem a sulit õket is csak egy évben 1-2X látom.De nem olyan rossz ez a viszonylag magányos élet,sosem volt igényem kiterjedtebb társasági kapcsolatokra.
nehogy azt hidd, ismerek olyat, aki mindenkivel haverkodik, meg jóbavan nagyon sok emberrel, de igazi barátja egyetlen egy sincs, aztán mindig hozzácsapódik valakihez
Szerintem ez meg mindenkinél így van...van 1-2 igen jó BARÁT a környezetedbe akivel mindent megoszthatsz..még ha az idegeire mész is vele..lásd én pl:):)..igaz KOTI?:)--és viszont.Tehát ez nem túl jó kifogás,már bocs:):)
jaaaa, így már más... hát nekem hála istennek adott az élet pár olyan barátot, akik tizensokéve velem vannak, de én se vagyok amúgy az a nagy barátkozós típus, akit ismer a fél város
Azt szokták mondani hogy a boldogság elérése a cél,ami végül is a kiteljesedett életet és az ebbõl fakadó elégedettséget jelenti.A szaporodás ebben egy kulcsfontosságú dolog.Egy állat mégsem lehet boldog mint egy ember hiába van családja-mégis az ember is csak azt hagyja maga után mint az állatok:utódjait.Illetve ezen kívül ha alkot valami maradandót vagy a tudományos megismeréshez járul hozzá akkor még azt is.
ja és a legjobb, hogy megkérdezed, hogy "te figymár, itt leszünk, ebben a teremben?" erre felnéz a karján lévõ laptopról és ennyit válaszol: "mért most mi holvagyunk?"
Nem, csak mivel fiatal koromban sem sikerült szorosabb kapcsolatokat kötnöm ezért nem mindig tudom hogyan viszonyuljak másokhoz(persze, mondjuk jófejként, de nem ilyen egyszerû), beszélgetni sem tudok mindig másokkal. Ennek ellenére az eszem a helyén van, tudok róla, és ezért egyre szarabb, mert nem tudok ellene tenni. Ha valamit megpróbálnék, mindig kõkemény falakba ütközök.
kukásautó..hmmm..én is akartam az lenni de anyámék azt mondták azok csak diplomás(!!)emberek lehetnek:):):):)...fõleg az égig érõ fû- után kezdtem bezsongani...ja meg villamosvezetõ is akartam lenni de arról is lebeszéltek hamar:)
Persze hogy nem.De egy kiskolyok nem is lathatja at a lehetosegeit es korlatait a felnottkornak. Vegulis ilyen megkozelitesbol nem jott be az elet.Nem kovboj lettem :) Ahhoz kepest ahol voltam 3-4eve es a mostani allapot kozt van oriasi kbseg,szal nem kell feladni.Relative rovid ido alatt is valtozhat sokminden.
Egyetemre járok, gépész szakra, és kocsog lógós majom vagyok sajna.Na jó, ez egy kicsi túlzás, de marha nehezen veszem rá magam a tanulásra.Szívem szerint autószerelõ OKJ-ra mentem volna, de gondoltam megpróbálom az egyetemet.Egyelõre csinálom ahogy tudom, aztán meglátjuk.Autószerelõ szakmát mindenképp szeretnék, hogy egyetem után/közben/helyett az elválik.
Több is van :-) Elsõsorban rajz (és 3D modellezés). Tudom lehet tanulni (próbáltam is egy pár évig, mai napig erõltetem, de khm, nah majd megbüntetem vele a "Rajzaink" topik lakóit:-D ), de a kreativitás nem tanulható. Innentõl kezdve diszkréten szólva is sz*rt vág a kerék.
akkor te is ilyen "ahogy elaludtam a hajam, úgy megyek be suliba" típus vagy, aki nem szól senkihez és olyan pulóverekbe mászkál, mint nagyapámék '70-ben?
na akkor másként teszem fel a kérdést:ki az aki az ami gyerekkorába is szeretett volna lenni?:)
Én egyetemista vagyok, nem tudom mi akarok lenni konkrétan, mindig is nagy vonalak voltak csak és olyan szakra mentem ahonnan kicsit szélesebb felé lehet talán menni.
Nem nagyon sikerül úgy elvegyülnöm a társaságokban, mint másnak, zárkózottabb is vagyok emiatt. Ja, és van pár függõségem. Az erkölcsöm talán túlságosan is a helyén van, jószívû vagyok csak ez senkit nem érdekel, mivel nincsenek túlburjánzó társas kapcsolataim. Szóval ez a része igen szar.
eddig teljes mértékben bejött :) és miért ne folytatódna így tovább?! :)
A fájdalom ha megnézed végülis egy segítõ. Mindig megmutatja mi a rossz, azért mész a jó irányba mert a másik út fáj, és ez tol téged. Ha lusta vagy, akkor is, mert fájni fog különben.
hát én 20 évesen, úgy állok, h rengeteg a lehetõség elõttem, egyetem is bejött (koppkopp), de rengeteg a meló. Tehát napjaim kb úgy telnek, h reggel felkelek, bemegyek, hazajövök, tanulás alvás. Lehet h így kívülrõl nem hangzik túl jól, de hát én választottam, abban a reményben h késõbb nagyon be fog jönni.
perpill tele vagyok tervekkel, ambíciókkal, amiért tenni is hajlandó vagyok, és teszek is.
Most ugy erzem igen,de volt ez maskepp is.Van hol laknom,van munkam(akarmilyen szar is),a gyerekkori barataim mellettem vannak a mai napig,tok normalisan gondolkodo csaladom van,igaz sajat nincs.Megtanultam gondolkodni,disztingvalni,ismerem a tisztelet es szeretet fogalmat,ahogy az idiotakat is kepes vagyok kezelni.A nokkel sem volt sosem gond. Szal osszessegeben lehetne rosszabb,kepes vagyok ertekelni az elet jo dolgait.
Van jövõd ha kitartó vagy és ténylegesen beszélsz nyelvet nem csak papírod van róla. Eddigi vendéglátós tapasztalataim alapján... nekem is csak nyelvet kéne beszélnem és elindulnék a világba , semmi sem érdekelne... és az is lesz csak az angolomat fel kéne hozni egy jó erõs közepesre amin rajta is vagyok.
igen..fogadjuk el amit agép dobott..na de ha csak rosszat dob folyamatosan???Én elfogadom...csak nekem nem jött be ez az egész ...van aki 20 éves korára körbeutazta a világot,más megtalálta a boldogságot,megint más trilliárdmilliárdokat keres havonta,sõt olyan is van aki azt csinálja ami reggel eszébe jut..ne érts félre,nem bõgõk csak érdeklõdõm,hogy kinek hogy teljesûltekaz álmai,vágyai.Nekem spéciel sehogy!!Amikor kis habókós voltam arról álmodtam tûzóltó leszek vagy kaszkadõr,esetleg régész aki olyat fedez fel mint senki más...ehelyett egy boltban vagyok eladó,van egy macskám és egy anyám aki korházban fekszik...tehát ennyit az álmaimról...bár még kaszkadõrnek jó lennék..én lennék a püré akit feltakarítanak ewgy sikertelen trükk után:):):)
Nem, nem jött be. Szép lassan rájöttem, hogy ami érdekel, ahhoz amennyire lehet, hülye vagyok, és ezen felül még megélni sem lehet belõle (az érzékem pedig már-már negatív hozzá). :-)
Azt kell mondanom igen is, meg nem is. 22 vagyok, elmentem egyetemre, abba is hagytam, mert nem érdekelt. Jelenleg végzõs vagyok fõiskolán mint vendéglátós, mixer, nyelvvizsgával. Rohadt sok fizikai meló áll még elõttem, északázás, szenvedés, de azt hiszem nyitott vagyok a dologra.
Szerintem nagyon fontos, hogy az ember mindig tanuljon valami újat, értékesebbnek tartom azokat az embereket akik sokat tudnak de átlagosan élnek, mint azokat akiknek sok pénzük van és hatalmas arcuk a semmire.
Megválaszoltad a saját kérdésed, ja. Örömet okoz, nem boldogságot. A boldogság egy olyan összetett, és mégis egyszerû dolog, amihez pusztán testi-lelki-szellemi harmónia szükséges, az alappillére ezeknek a dolgoknak ha materiális, akkor sem konstans. Te is máshogy éred el meg én is, a megélhetést viszont elég fontos oszlopnak tûnik.