Mindegyiknél ugyanannyi a követelményszint. A 3 skill osztály közül szinte csak a megvilágosodás érné meg (a Bûbájosság a Fõnix idézése miatt felesleges, a harci szerkezetek meg a lövõ/repülõ lények + Földrengés spell miatt), de az meg olyan, hogy egyszer leteszteltem, számolgattam és nem adott 1 db bónusz pontot sem semelyik elsõdleges képességemhez, persze az is lehet, hogy pont ekkor bugzott a game.
Howl of Terror? Pedig egy "picit" jobb, mint bármelyik másik ultimate (az ellenség szinte soha nem kerül sorra). Az elfek Nature's luck képessége sem éppen rossz (garantált dupla sebzés a lényeknek), bár még így is alulmúlja Findan Nyílzápor speckóját.
A random képességkapás valóban fusztráló, ha nem adja a várt képességet. Többszöri végigjátszás lehetõségénél arra gondoltam, hogy szándékosan választ a játékos némileg más utat a karaktereinek (persze a végjáték mindíg ugyan az lesz)
Ahogy nézegetem a skilleket, még a wizarddal van a legkevesebb követelménye a végsõ képességnek, bõven vállalhatónak tûnik ez a fejlesztési irány, ráadásul én mindig is a nagy mágikus repertoárra szeretek törekedni, de ez a HoMM V-ben nagyon nehéz, mert - helyesen - jól szeparáltak a mágiaosztályok.
Más karakterek sokkal inkább kényszerpályára vannak állítva, ha meg akarja szerezni az ember a csúcsképességet. Mondjuk az Urgash's Call meg is ér mindent (ráadásul passzív képesség az is), az inferno kampány utolsó pályája veszteség nélkül is sétagalopp volt vele hardon :) Markallal viszont inkább kihagyom a Howl of Terrort, az Expert Summoning Magic többet ér.
Tényleg nem hiányzott a játék során, de valóban nagyon illik Zehirhez ez a képesség, hisz az elsõ néhány pálya pont arról is szól, hogy tanul. Ahogy mondod, ettõl lesz igazi mágus. :) Én nem éreztem újrajátszhatóságot a random képességkapásban, engem inkább frusztrált. Szerencsére azért többé-kevésbé sikerült olyan hõsöket csinálni, amilyeneket szerettem volna. Amúgy szimpi karakter volt Zehir, folyamatosan nyomta a "poénjait", kár, hogy csak az utolsó néhány pályára csatlakozott be. Remélem a kiegekben sokat fog még szerepelni. :)
Misztikus mindent tudás: minden létezõ varázslat bekerül a hõs varázskönyvébe, s gyakorlott szinten tudja varázsolni azokat.
Ennek eléréséhez legalább 28-as szint kell, enélkül is megcsinálható a pálya, de nálam adott egy plusz hangulatot a játéknak, amikor Zehír elérte ezt a képességet, s a varázskönyvébe elkezdte a gép beírni a varázslatokat. Az idézésen túl ettõl a pillanattól lesz igazán mágus, hisz bármit képes varázsolni (feltámasztás, bábjátékos, stb.)
Skillwhell egy segédprogram, amivel lehet puskázni, milyen képességeket érdemes választani a karakternek - nem köll komolyan venni, játék ez, amihez jól jöhet egy skillkerék, de nem kötelezõ követni, sõt abban van az újrajátszás titka, ha más képességekkel lesz felruházva a karakter.
Arcane Omniscience a neve. Annyi a lényege, hogy minden varázslatot megkapsz és max. szinten (expert) tudsz használni, elsõre jól hangzik, de valójában tök felesleges képesség, fõleg, hogy egy csomó értelmetlen skillt össze kell hozni a megtanulásához.
Én angolul játszottam a játékot, szóval így név alapján nem ugrik be, de semmilyen nagyon durva képesség nem rémlik úgyhogy szerintem nekem az kimaradt. :( Fõleg idézgettem vele. Az utolsó pályán mázlim volt, mert egyrészt Biara eléggé elhanyagolt hõsöm volt, szóval nem lett belõle komoly ellenfél, másrészt a végén a fal is hamar lement, mert minden hõsömnek ki volt fejlesztve az ostromlás.
Nem errõl van szó, ez egy vitafórum, mindenki leírja az érveit/ellenérveit, beszélgetünk a játékról. A lényeg, hogy se negatív, se pozitív irányba nem érdemes túlságosan kibillenni, amíg ennyire keveset tudunk.
A hivatalos cél ezzel az, hogy a multiplayer kompetitívebb legyen, mint eddig, vagyis vérre menõ küzdelem folyjon a ritka nyersanyagért, ne lehessen az, hogy az egyik játékosnak az egyik kell, a másiknak a másik. Ezen felül eddig probléma volt, hogy ha mondjuk egy 4fõs free for allban 3 ember ugyanazzal akart lenni, akkor a negyediknek csak egy olyat kellett választani, ami más nyersanyagot használ és már borítékolhatta is a gyõzelmét, ez a rendszer ezt is megoldja.
Másszóval le lehet zárni a topicot a megjelenésig, mert úgysem tudjuk mien lesz. (akkor miért is lett megnyitva?) A játékról kiszivárgott infók elolvasásához nem kell topic, elég egy hírportál.
a játék minél egyszerûbb legyen ezért lett kevés nyersanyag.
Gyors kérdés: van róla infó mikorra várható?
Végre egy értelmes hozzászólás. Az utolsó sorral értek egyet teljesen.
Nem értem a folyamatos sírást. Marketban nem lehet taktikázni nyersanyagokkal.. Eddig mit taktikáztál? Kellett valami akkor vettél azért cserébe amibõl sok volt.. ezt 4el is meg tudod csinálni, 7el is 580al is.
Örüljünk inkább az újításoknak..
Körülbelül azon a szinten kezd mozogni a topic mint amikor Diablo3 topicban arról sírt mindenki, hogy nem elég sötét a játék.. hibát mindenben lehet találni. Mi lenne ha a jó oldalát beszélnénk meg?
Zehír misztikus mindenttudás nélkül is képes megcsinálni a pályát, de úgy az igazán szép, ha sikerül megszerezni azt a képsséget (többször végigjátszottam, s nem mindíg sikerült a misztikus mindenttudást elérni, de törekedtem rá, mert szerintem az a legszebb végigjátszás) Nehézségi szinttõl is függ, de a játék fináléjában már nem elegendõ csak fõnixeket idézni, pláne, ha Izabella elemi egyensúly képességet is tanult (fõnix, elementál idézésekor automatikusan õ is kap lényeket)
Addig nincs értleme az eszmecserének, amíg nem ismerjük pontosan a játékot. 4 nyersanyaggal is össze lehet hozni egy nívós Heroes VI-ot, meg 12-vel is - úgy tûnik a készítõk a 4 mellett döntöttek, s meglehetz nem is fog hiányozni a többi (ha igen, majd akkor kitárgylajuk, ha lesz róla tapasztalat)
A nyersanyagbeváltás mellesleg önmagában nem emelte a játék nívóját, arra azért volt szükség, mert sokféle nyersanyag kellett az építkezéshez, s ezzel az egyszerû, de kézenfekvõ módszerrel megoldották, hogy olyan ásványokhoz is hozájuss, amibõl hiány van... No, de ha nincs, nem is hiányzik - ergo nem kell elcserélni másra.
De mégegyszer mondom: a pudink próbája az evés, amíg nincs kész, fölösleges arról vitázni, hogy finom lesz-e, vagy sem.
Mondtam, hogy összeáll egésszé a történet a végére - azok panaszkodhattak rá, akik nagyon felületesen játszották.
Az utolsó kampányban Zehírrel sikerült megszerezni a misztikus mindent tudást? Sajnos nem mindíg adja a gép a megfelelõ képességeket hozzá, pedig Zehir attól válik igazi mágussá.
Látod saját Magad mondod ki, hogy nem a nyersanyagok számától függ az, hogy nehéz/könnyû összeszedni a nyersanyagokat, kell-e foglalkozni a menedzselésükkel, amikor egymással szembeállítod ebbõl a szempontból a 3-at és az 5-öt, hisz mindkettõben 7 nyersanyag van. :) Hidd el, az, hogy 4 nyersanyag van nem predestinálja azt, hogy sose lesz nyersanyaggond és nem kell majd piacolni, ahogy mást se, az egész a balanszoláson múlik, túl kevés az infó ahhoz, hogy ítélkezzünk.
Persze a pesszimista ember hosszútávon mindig jobban jár... :)
Mibõl gondolod, hogy a H3-at fogja alapul venni, fõleg, hogy az újítások száma inkább a 4-re enged következtetni (pár dolgot át is vettek onnan)? A 4-ben és az 5-ben nem kellett olyan sok bánya, utóbbiban pl. aranybányára egyáltalán nem volt szükség, annyit adott a vár + ott volt a raktár is. Pedig elvileg az 5 volt a 3D-s H3 remake, de még ott sem volt probléma a bányákkal.
Na, közben a végére értem a H5 hadjáratnak, teljesen rendben volt szerintem a történet, az utolsó pálya pedig tetszett, ötletes volt. A végén a videó meg... áááhhh, most kénytelen vagyok tovább folytatni a kiegekkel, mert kíváncsi vagyok, mi fog ebbõl kisülni. :)
Egyrészt nem ott lesz a bázisod mellett 3 lépésre az összes felsorolt bánya, továbbá kötve hiszem, hogy a H3ban ha mondjuk megszereztél 1 kénbányát Dungeonnal és onnantól kezdve mindig volt elég kéned. Hiába volt kénbányád, egy idõ után minden befolyó nyersanyagot kénre kezdtél váltani.
Nem arra kell gondolni, hogy a kristály most majd olyan lesz, mint eddig volt egy random nem elsõdleges nyersanyag, amibõl ha megvolt egy bánya, akkor soha többé nem volt vele gondod, hanem arra kell gondolni, hogy a kristály lesz mostantól a dungeon sulfurja, a Tower gemje, az Inferno Mercury-ja, satöbbi...
Sõt, még azoknál is fontosabb lesz, hisz az eddig egyéb ritka nyersanyagokat igénylõ épületek most majd ugyan úgy kristályt fognak kérni. A H3ban a Dungeon összes dwellingjéhez 87 ritka nyersanyag kellett (ebbõl 54 sulfur, tehát a maradék 3-ból kábé 11-11 darab kellett...), ha feltételezzük, hogy maradnak az arányok, akkor ezt nehezen fogja az ember 1-2 bányából piacolás és minden egyéb nélkül finanszírozni. :) ÉS akkor még ki tudja mi mást lehet majd építeni.
Én egyelõre cseppet se tartok attól, hogy nem kell majd törõdni a nyersanyagokkal, szerintem nem fog semmilyen drasztikus változást hozni az, hogy az eddigi 7 helyett 4féle nyersanyag lesz. Ha mondjuk lecsökkentették volna 2re a nyersanyagok számát, akkor már én is aggódnék de nekem ez játéktechnikailag inkább ésszerûnek hat, legfeljebb érzelmileg nem olyan jó, valahogy volt egy fílingje annak, hogy a tûzokádó sárkányokhoz kén kell. :)
Én nem mondtam, hogy rossz a kevés fajta nyersanyag, csakhogy nem kell majd nagyon taktikázni miatta. Az általad felsorolt bányák száma egy kétszemélyes pályán, ennyi nyersanyag fajta esetén szerintem nem kevés, inkább optimális, tehát nem kell nyersanyagokat váltogatni, illetve az épületek felhúzásának sorrendjét felállítani. Persze ha az épületek sokkal többe fognak kerülni mint az eddigi heroesokban, akkor lehet, hogy kevés ennyi bánya, de akkor meg a területfoglalás/bányák elfoglalása szempontjából ugyanott tartunk ahonnan elindultunk.
Én csak azt nem értem, hogy miért kell mindig mindenben a legrosszabbat látni. Szerintem nam nagy munka lenne belepakolni még akárhányféle nyersanyagot a játékba, szóval biztosan oka van annak, hogy így döntöttek, jövõre meglátjuk, hogy jól döntöttek-e.
Nem zárja ki amúgy egymást a kevés bánya és a zónákra osztás, adott egy kétszemélyes pálya. Van rajta mondjuk 10 dwellnig, 4 fabánya, 4 kõbánya, 3 aranybánya, 2 kristálybánya. Az 23 uralható dolog, ha szektoronként 3-4 dolgot helyeznek el akkor 6-7 szektorra oszthatják a terepet az pedig bõven sok is 2 fõnek.
Valóban, az is lehet, hogy az elkapkodott kiadás miatt azt már nem volt idejük befejezni, de ez számomra nem 100%-ig egyértelmû.
Ezzel együtt egy nagyon rossz vicc volt, hogy íjászok és varázshasználók híján szó szerint semmit nem csinált az AI. Lehetett addig idézni vagy mérgezni, és így jóformán bármekkora túlerõ legyõzhetõ volt, mely ellen nyílt terepen esélyünk se lett volna.
Ez max. akkor igaz, ha nagyon-nagyon kevés bánya és nyersanyag lesz a pályákon, ebben az esetben viszont teljesen felesleges ez a terület foglalósdi. Egyébként meg ha ennyire ki akarták venni a nyersanyagokat, elég lett volna az arany is szerintem, majd az építész megveszi az épülethez szükségeseket a neki leperkált pénzbõl.
Ez amúgy miért lesz így? 3 (pénzzel együtt 4) nyersanyag ugyan úgy elég erre. Ha megépíted A-t nem lesz köved B-re. Ha megépíted B-t nem lesz fád C-re. Satöbbi, satöbbi.... :)
Hát igen, ennyi nyersanyag típussal már nem nagyon kell majd taktikázni, hogy mikor mit építesz/ mikor mennyit váltasz a piactéren (ha lesz egyáltalán).
Az, hogy könnyû volt a várostrom, szerintem nem számít bugnak, szimplán el volt rontva. A scriptek nem megfelelõ futása már annál inkább. Ráadásul nem 1-2 embert érintettek ezek a problémák (én szerencsére csak az egyikkel találkoztam). Remélem, hogy a 6-nál erre sokkal jobban odafigyelnek majd.
Egyrészt az oldal közepén van embedelve a videó, elõtte pedig linkelve. Másrészt többször elhangzott, hogy a városnézet még nincs kész, ez egy töltelék volt a demózás kedvéért. 2D-s, animált városnézet lesz, majd meglátjuk, hogy milyen. Harmadrészt igen, háromféle nyersanyag lesz, a kristály pedig sárkányvér, ennek oka, hogy kompetitívebbé tegye a játékot.
abszolút egyetértek! csak nekem hiányzanak borzasztóan a sima might and magic-RPGk? :) az 5-6-7-8 minden hibája ellenére is igen jó játék volt, simán magába tudott szippantani a világ.
Túl kell élni. :) A mostani már sztem jó lesz. Én inkább a fantáziát erõltetném, grafikában és a történetben, az egész világban. ..és valamit kezdjenek a M&M kapcsolattal, hogy újra fel lehessen venni ezt a szálat. Nem mondom hogy a régi M&M és HoMM kapcsolat ideális volt, de azért jó volt ott lenni és ráismerni a történetre, helyszínekre. Esetleg egy kis civ'-t e tudnék viselni, de ha nincs nincs. A lényeg hogy bele lehessen varázsolódni, érezzem hogy mi miért történik, legyen jó a zene..legyen olyan jó mint a HoMM2-ben, a lények pedig legyenek inkább újra mesebeliek mint szörnyek.
Nem is kell, én eleve nagyon nehezen tudnék kedvenc Heroest választani, és mindegyikrõl tudnék ömlengést és fikát is írni. (A WoG letöltéséig viszont sajnos soha sem jutottam el.) Szívem szerint mindet összegyúrnám, tennék bele egy csipetnyi King's Bountyt, egy csipetnyi Disciplest, egy csipetnyi Master of Magicet/Civilizationt, és megszülethetne az álomjáték, de talán a végeredmény már nem HoMM lenne :)
A Jagged Alliance-t és az X-COM-ot már csak azért nem írtam, mert azokat már én sem tudom hogy belekeverni, pedig szeretném :)
Tényleg rettentõen bugos a játék és az az igazán nagy baj, hogy olyan bugok is vannak még az 1.6-os verzióban is, amik miatt kezdheti újra az ember az adott pályát. Ezek után bele se merek gondolni a kezdeti állapotba. És nem is ritkák ezek. Még mindig van hátra 3 pálya, de összesen vagy 4 pályát kellett újrakezdenem bug miatt, az elsõ elfes például ötödik nekifutásra lett csak jó...
Viszont a HoMM IV-ben a komplett ostrom AI-t elcsesztél, akárhányszor kezded újra, akármelyik pályán, akkor sem fog szinte semmit csinálni...
A kampány szkriptjei szerintem egy kissé más dolog, de tény, hogy a HoMM V nem lehet büszke ezen a téren, ha én eddig ezeket meg is úsztam.
Mindenesetre én nem azt állítottam, hogy a HoMM V bugfree vagy hibátlan, mert véletlenül sem az, de a HoMM IV-et nehéz objektív szempontok alapján egyértelmûen az ötödik rész fölé emelni. Az egy más kérdés, ha valakinek jobban bejön az az irány (amely egyébként elég sokat vett át a Disciplesbõl, nem mintha ez szégyen lenne, de nem volt ám minden totális újdonság benne).
Nem fogok felvenni egy H4 vs. H5 vitát, pedig nagy kedvem lenne hozzá azok után amit írsz :) Egyébként nálam sem tudja az 5. rész kiváltani a 3-t, pláne WoG-l...de nem is éreztem magam úgy a 3-ban hogy mit is keresek itt...mint az 5.-ben. A 4. is nagy pofon volt ebbõl a szempontból, de legalább megvolt a miért. ..még néha el is kapott az új világ feeling-je.
Azért ha összevetjük a h4 bugjainak számát a h5-ével, nem a 4 marad alul. Ott legalább nem kellett újrakezdeni a pályákat, mert besz*rtak az ellenséges hõsök ( h5 1. kampány 5. pályája, 3. kampány 1. pályája, 5. kampány 1. pályája ).
A HoMM IV borzasztó kiegyensúlyozatlan és bugos volt a félkészsége okán. De fájó volt az ostromgépek hiánya, és az azonos fajjal azonos faj ellen elvû kampányok megoldása is. Jó játék volt, de joggal vérzett el az elkapkodott kiadás után.
Személy szerint a szériában eddig messze legjobbnak és legösszetettebbnek a HoMM V - amúgy persze nem tökéletes - mágia- és skillrendszerét találom, nekem az jut róla eszembe, nem a csilivili. Variálások is vannak benne, nálam éppen ezért nem tudják a harmadik résszel kiváltani egymást, legalábbis nem jobban, mint a negyedik a harmadikat és fordítva.
Az új King's Bountyk pedig nagyon jók (bár nagyon a csaták mesterséges, unalomig való elhúzását erõlteti a rendszer, ami nagyon nem jó), de látszik, hogy single-re kellett õket belõni, velük szemben a HoMM multi játék is.
Annak örülök, hogy átemelték a 4-bõl a várfalak lényekkel való támadását. Az 5-ben ha egy hõsnek nem volt harci szerkezetek skillje, akkor a közelharci egységek az egész csata alatt nem jutottak be a várba, ha viszont volt, akkor meg egybõl szétlõtted vele a kaput, és utána csak potyára lõdöztél.
Igen, valami világított. Vagy olyasmit jelölhet, amit Te mondasz vagy talán azt, hogy az egy megsemmisíthetõ útakadály, bár egy egyszerû kis susnyásról van szó, ahová szerintem simán bemennek az egységek, szerintem védelmi bónuszt fog adni. :)
Úgy vettem észre, hogy lesznek mágia erõt, támadási /védekezési értéket növelõ mezõk a harci arénában ala King's Bounty. A harci videóban mintha lenen 1-2 ilyen.
Én úgy tudom, hogy a H4 azért lett olyan, amilyen, mert a 3DO-nak (kiadó) a fejlesztés közben elfogyott a pénze és komolyabb tesztelés, minõségellenõrzés nélkül arra kötelezték a New World Computing-ot (fejlesztõ), hogy adja ki a játékot, mivel úgy számítottak, hogy a HoMM mindenképp fejõstehén lesz az elõzõ részhez hasonlóan. Ami ki lett végül adva az tehát egy félig kész játék volt, ami nem volt balanszolva és tele volt olyan dolgokkal, amik csak próbálkozások, tesztek, ötletek voltak a fejlesztõk részérõl és nem voltak tisztességesen kitesztelve, leellenõrizve.
A 3 eddig ismert nép jellemzõi:
- Haven: Szinte mint egy Tank nagyon ellenállóak erõs védelemmel rendelkeznek egységeik, de gyenge támadási értékekkel, viszont sok gyógyítási képességgel Frakció képesség: Védelmezõ Angyal: erõ/mágia immunitást ad egy osztagunknak/egységünknek. - Necro : Gyenge támadás és védelem, nem lehet moráljukat lecsökkenteni mivel halottak hosszú harcok jellemzik õket, DOTS (ezt nem tudom mi ez) Frakció képesség: Necromancia(Halott feltámasztása) - Inferno : Erõs támadási értékek (+erõs sebzõ varázslatok) erõs védelem, gyenge morál és kevés életerõ. Frakció képesség: Kapunyitás (ismert az 5. részbõl gondolom azért itt picit másabb lesz)
Dehogy nem rettentek be, a Ubi' már abból indult ki hogy térjenek vissza oda ahol még minden rendben volt, és a Nival meg is tette. Nem az a lényeg hogy 3do vagy NWC vagy Nival vagy Ubisoft, a lényeg hogy a sorozatban lett egy törés, ki be lett ugrálva világokba. ..és ami sokkal jobb minden szempontból az term. a KB, a Legend is és az AP meg pláne. Nem csapkodva mondom, minden részével játszottam a HoMM és persze term. a M&M (3.6.7.8) Kár volt Enroth-ért..:(
Pedig ha nem rettennek be a sok fanyalgótól, akkor már máshol tartanánk.. Mert a H4 elképzelése nagyon jó volt, és jó maga a játék is. Két baja van, egy hogy egy új világba született, kettõ a graf. De összetettségében, és a hozott újításokban nagyon jó....vagy sokkal jobb mint a csilli-villi betoji H5, amit aztán le is söpört egy valóban jól megépített játék. Mondom ezt úgy hogy nálam a H2 a lesöpörhetetlen HoMM hangulat. Állítom hogy sok játéknak a saját tábora tud betenni igazán.. Engem egyáltalán nem varázsolt el a H5, inkább kicsit elkeerített...és ha már azzal akarok játszani akkor inkább elõveszem a H3-t (wogozva).
Egyébként sem hozott lázba, de aztán amikor nekimentem 38 törpével 49 hidrának, és 4 törpe veszteséggel nyertem a csatát az elég gáz volt.
Rég láttam ilyen hülye érveléseket :) 1-2 ember megéri a pénzét.
Elkezdtem újra játszani a Heroes 3 kampányait, ez a best :)
Én viszont úgy vagyok vele, hogy ha valamit olcsónak, gagyinak találok, az egy bizony egy száraz kiflivégnél sem tud már vagányabb lenni. Ahogy az ócska hamisítvány 2 forintos sem érne többet egy eredeti 1 forintosnál, ha egyáltalán még élnének ezek a címletek.
Mindazonáltal értem, hogy mire gondoltál, de az én szememben az ilyen vagánykodási kísérletek éppen ellentétes hatás váltanak ki, még ha látom is az eredeti szándékot.
szerintem csak szimplán ronda az a kép. ha jól van ábrázolva én nem mondanám h béna dolog, vagy csak a manapság annyira felkapott zombik és efféle dolgok amik a filmiparba tömegszámra jönnek kifele, vagy a vámpírok millió változata.
De még csak nem is állítottam azt, hogy vagány, csupán annyit, hogy a #329esnél vagányabb, ez nem jelent semmivel sem többet annál, mint amire céloztam vele. :) Egy objektívebb példa: 2 forint több, mint 1 de ez még koránt sem jelenti azt, hogy a 2 forint az sok lenne. :)
Ilyen a természetem: ha fel van adva a labda, azt le kell ütnöm.
Természetesen nem volt bennem semmi rosszindulat, csak megpróbáltam finoman, de érzékletesen közvetíteni, hogy mennyire nem tartom vagánynak az említett képet. Elnézést.
Jók a vidik de ez a mászkálós rész nem nyûgözött le. Remélem ennél zaftosabb lesz majd a térkép.
Am érdekes h a nekrókhoz a múmia nem került be....
De a kimérákra visszatérve inkább az academy-be tudnám elképzelni, ott még aktuálisan bele is illene. Nekrókhoz egyszerûen sértõ odarakni.
Nem is mitológiai vár mert a homm3-ba még a dungeon tartalmaz sok olyat hidra meg stb. De a nekromantáknak mi a fészkes fene köze van egy kímérához? Mert ha kísérletezgetnek is valamin azt nem élõ lényeken teszik, hanem holtakon.Épp ezért Nekromanták. Kímérát meg élõ dolgokból kell összeilleszteni.
pedig a sárkányok nem igazán többek egy gyíknál. Mivel kifejezetten mondakörökbe született és nem már egy fantasy irodalomba hozták köztudatba én úgy tudom. Mint a farkas emberek is. Mert a vámpír meg kifejezetten fantasy irodalomba született meg. Gondolom a sárkányokat dinoszauruszok vagy különbözõ hüllõk ihlették...
hmm nemrosszak.tetszik az animáció hogy szinte végig mozgásba vannak
Végre Heroes VI játékbeli videók az elsõ Harcot mutatja be a második a térképen mászkálást. a játék még nem végleges maximum Alpha verzió lehet ugyebár.
Igazán szvsz csak ott néz ki jól ahol nem olyan mint egy sárkány. -az elsõ kép egy háromfejû sárkány amibõl egy fejet elrajzoltak :) -második az nem sárkány, kapásból egy csikóhal démonszarvval, halott kecskével és beszívott kamaszoroszlánnal. -három: baziliszkusz és Mekk Elek. -4-5 ultragáz hisz el is van rajzolva. Nem azért hogy ellenkezzek, becsülöm az energiát amit belefektetsz, de a sárkány az sárkány, ...lehet hogy vannak világok amikben a sárkányok nem akkora ászok, de nekem mindig bántani fogja a szemem ha egy sárkány csak egy egyszerû gyík. Az nem az én világom....van ahol elég ha ráesik egy jégszilánk, és van ahol lépten-nyomon kistermetû sárkányszerû lényekbe lehet botlani és 3 kardcsapással megölni...de, és ahogy ezek a rajzok sem, nem az én világaim. ..kivéve az elsõt, az egész jó, ha a macskafejet átrajzolnák....a többfejûséggel sosem volt problémám. :)
Van olyan fantasy világ, ahol ilyen különlegesek a sárkányok, van, ahol nem. A legtöbben persze az õsi, hatalmas sárkányok különlegesek és ritkák, sokszor már régen kihaltak, de nagyon sokban megtalálhatóak elkorcsosult sárkányfattyak vagy a kimérához hasonló mutánsok. Nagyon kedveld fantasy szörny az olyan kiméra, aminek az egyik alkotóeleme egy sárkány, hátha valamelyik megtetszik:
Na de sárkány??! Sárkány az egyik legerõsebb lény, és ezt nem csak fizikálisan, vagy mágikusan értem, hanem az õt körülölelõ misztikum miatt mondom. ..hogyan néz már ki??! hogy lehet odaerõszakolni, egy kis túlzással, kecske, és egy bamba oroszlán mellé? A kígyó még hagyján szvsz. Nem az zavar hogy ki kinek a hátából nõ ki, de ez a kép azért a tangás amazonok kategóriája szvsz, mert a sárkány qvára kilóg.
Ez amúgy nem scifi, nem feltétlenül van tudományos alapja az egésznek, fantasy, elrugaszkodik. Az egész mitológia ilyen, kentaurok, mantikórok, minotauruszok, medúzák, satöbbi. Szerintem felesleges pont egy ilyenbe belekötni, mert fantasy és mitológia vonalon kábé mindenbe bele lehet, sosincs tudományosan megmagyarázva.
Mondjuk a kiméráknak pont van tudományos alapja, növényeknél minden további nélkül megoldható, hogy bizonyos fák egy friss ágát levágod, a helyére illesztesz egy másik fát, egybenõnek, a beültetett ágat is táplálja az eredeti fa és egyszerre lesz mindkét fa. Persze nyilván nem mindegyiknél mûködik. Állatokkal is csinálnak hasonló dolgokat, minden további nélkül tudnak egymásból egereket kinöveszteni bármilyen bizarrul is hangzik. Sõt, a természet maga is létrehoz kimérákat, tehát olyan teremtményeket, amik több különbözõ teremtmény tulajdonságait hordozzák, nyilván nem olyan extrém formában, hogy két különbözõ állat nõ ki egymásból, de valamilyen értelemben az öszvér is egy kiméra, de még egyértelmûbb példa a hermafrodita ember, aki lehet például nõ férfi külsõ nemi szervekkel vagy akár a közös szervekkel rendelkezõ sziámi ikrek. Találsz a neten egy csomó képet kétfejû, élõ emberekrõl, akiknek a többi testrészük közös bármilyen borzasztóan is hangzik a dolog.
Nem ezt írtam, hogy jól néz ki, hanem, hogy vagányabban! Tehát összehasonlítottam a lentebbivel és aki szerint ez nem vagányabb, mint egy kígyófarkú oroszlán, aminek a háta közepébõl kinõ egy kecskefej az így járt. :)