Asszem 1-2 éve a lenovónak volt kis botránya, hogy a gépeit elõre telepített rootkitekkel árusította.
Persze a cég bejelentette, hogy csak egy alkalmazottuk magánakciójáról volt szó. Persze.:)
Amúgy a kínai védelmi stratégiáról szóló fehérkönyvben az elsõhelyi prioritásként az informatikai, internet hadviselés képességének fejlesztése szerepel, a tömegpustító kapacitás fejlesztését is megelõzve. De mindez természetesen csak véletlen egybeesés.
"A kínai cég semmiképpen sem adja fel tengerentúli terjeszkedési terveit. Elsõ lépésként már létrehozta az Amerilink Telecom nevû leányvállalatát, amelynek felügyelõtanácsában megtalálható többek között James D. Wolfensohn, egykori amerikai hadügyminiszter-helyettes, a Világbank egykori elnöke; valamint William A. Owens, a Nortel Networks egykori vezérigazgatója." Ennyit a tõkések patriotizmusáról, bizonyos pénz fölött bárki feje el kezd korpásodni. :)
A thinkpad-eket akkor tiltottak ki a pentagonbol, amikor az ibm eladta a gyartast a lenovo-nak es az elso korben kicserelte a laptopok drm chipjein a beepitett alairasok root certificate-jet a sajatjara. (igy a root jog az amerikai allamtol a kinai allamhoz kerult) A huawei router-ei is jok, de az osszesben van law enforcement interface, tehat tavolrol is vezerelhetoek, lehallgatas celjabol. (ez a cisco-kon is van) Viszont a firmware update-ek digitalis alairasat a cisco eseten egy amerikai root ca biztositja, mig a huawei eseten a kinai allam. Ez annyit jelent, hogy a kinai allamnak barmikor joga es lehetosege van egy huawei router-en a gyarto hozzajarulasa nelkul lecserelni a szoftvert egy olyan valtozatra ami az amerikai lehallgato kozpontok helyett kina fele csatolja ki a forgalmat. (ertsd: 'hajtja ki a vonalat' uj magyar mediaipari kifejezessel) Vicces es olcso, de nem biztos, hogy jo otlet ilyen hardvereket hasznalni.
Hát lassan de biztosan Kína meghódítja a világot... Ha máshogy nem megy, akkor megveszi kilóra...
"A 96 000 alkalmazottat foglalkoztató távol-keleti gyártó ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem tart fent politikai kapcsolatot az országa kabinetjével."
Haha jót nevetem egy még ha valóban így is van gondolom ha kapnának fentrõl valami utasítást hogy gyûjtsenek adatott vagy ilyesmi azonnal végre hajtanák szerintem ez nem kétséges.
ha rajtam múlt volna , Európába be se tették volna a lábukat
Hát ha legtrágyább hálózati eszközöket kéne felsorolnom, nálais dobogosak a Huawei termékek.
Zoli007: nekem van Huawei modemem, még mindig mûködik, pedig már több mint három éves. A support igaz rá már megszûnt, miután több mint két éve nem gyártják.
Huawei - 2 modemem is van tõlük, egyik se mûködik rendesen + support 0.